Nyírvidék, 1904 (25. évfolyam, 1-26. szám)

1904-05-15 / 20. szám

XX V. évfolyam. SO. szám. Nyíregyháza, 1QQ4. mltjog IS. IDÉK A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK és a SZABOLCSMEGYEI TANÍTÓEGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. »

ovS

) Megjelenik hetenként egyszer vasárnapon. Előfizetési feltételek: postán vagy helyben házhoz hordva : lap szétküldése tárgyában leendő felszóAz előfizetési pénzek, megrendelések s a A lap szellemi résiét képező kflldemémjek, Egész évre Fél évre i Negyed évre 2 8 korona, lamlások Jóba Elek kiadó-tulajdonos fogadtatnak el. a szerkesztő czime alatt kéretne* beküldeni. Bérmentetlen levelek caak ismert kezektől könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám (Jánószky ház) intezendók. Hirdetési dijak: Minden négyszer hasibzott petit sor egyszer közlék 10 fillér; többszöri közlés esetében 8 811 . A nyílt-téri közlemények dija soronkint íü 41 Wr A kéziratok csak világos klTáuatra s az Apró hirdetések 10 szóigi i 41.,minden tOTibbi szó 4 fii. Vastag betűre! szedett kétszeresen számit illető költségére küldetnek vissza. Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát és Általános Tudósító által Budapesten, Haasenstein és Vogler irodajában Bécsben, és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban. Az amerikai kivándorlásról, A mostani lázas kivándorlási idiben mikor nap-nap után közlik a lapok az A nerika földjén keserű csalódást ért magyarok kétségbeesett hangú leveleit, úgyhiszem aktuális dolog lesz rövid pár sorban ismertetni ama sok szenvedést melyen onfitársaink keresztül mennek akkor, midón kezükbe veszik a drága pénzen megvásárolt vándorbotot, hogy Amerikába kivándorolva, ott új hazát keressenek. Keresnek, de nem találnak. Ha tudná a szegény magyar, midőu engedve a kivándorlási ügynök csábító szavainak, hogy mily oriasi küzdelmeknek néz elébe addig is, mig a sokszor könnyekkel áztatott mindennapi kenyeret Amerika foldjéu megszerzi, nem vesztegetné el könnyelműen, az apáitól öröklött foldecskét, mely neki, ha bizony sokszor fáradságos is, de édes kenyeret mindig adott, midőn p dig a hajófenékben 2 — üOO-an összezsúfolva, a rettenetes bűzben 14 napig a tengere n vannak nyomorult mentőövvel a párnájuk alatt, a nídfedeles kis ház is bizony tokszor eszökbe jut, hol saját otthonukban, maguk gazdájaként hajtották fejőket uyugalomra. A szenvedések sora akkor kezdődik, midőn a kivándorló átlépi a határt. A hajóstársaságok ügynökeit már most nem tartja vissza hatóságainktól való félelem, abban, hegy a kivándorlókkal állatként bánjanak. Hogyn^, hiszen a szegéüj ember már most kénytelen tűrni mindent, mert a mi pínzt kis földjóért kapott, azt már az ügyuok a hajójegy fejében töle elszedte, a miből természetesen uéki is busás sáp jut minden rászedeti kivándorló után. llatiborbau, az elaő németországi állomáson összegyűjti az ügynök az eddig nem csoportosan utazó kivándorlókat és inneu kezdődik azutáu az utazás keserves része. A személyvonattal egy uapig tartó hamburgi utat rendesen 4—5 napig teszik meg a kivándorlók s e közben, mivel a német kormánynak érdeke, hogy az országban vissza ne maradjanak, rendőri órizet alatt lesznek tartva. Ezen hosszú út alatt a megtakarított pár forintból mind kevesebb s kevesebb marad. Az utazás többnyire éjjel történik, mivel ekkor közlekednek leginkább a IV. osztálylyal ellátott vonatok, melyek gyorsaság tekintetében a mi tehervonatainknak felelnek meg, a kocsikban csak az egyis oldalon van ülőhely, mit elfog'alva, sokszor kénytelen az utas öáöllel megvédeni, különben a halálra faradt utazó társak róla lehúzzák. Megérkezve Hamburgba, a nagyszámú kivándorló sereg valami raktárban lesz ismét elszállásolva, hol várják az Amerikába induló hajót s mivel a legolcsóbbat választják ki szirnukra, mely a tengeri utat 15 —16 nap alatt teszi meg, holott egy gyors gózös ezen utat 8 nap alatt futja be, sokszor hosszú ideig ismét saját költségükön várakozhatnak. A napokon át tartó kényelmetlen út, az embertelen bánásmód, a rossz táplálkozás, a szegény utast egészen kimeriti. Mikor elérkezik a bajóraszállás napja, a kivándorló azt hiszi, hojry már minden szenvedésnek vége vau, pe^ig most kezdődik csak az utazás igazán keserves része. Az Amerikába kivándorlók a hosszú út alatt a hajó fenekében levő helyiségekben, a fedélközben lesznek több százankiut együtt elhelyezve, hol a keskeny vaságyak oly sűrűen feküsznek egymás felett és mellett, hogy két utasnak csak uagy ügygyel-bajjal lehet egymás mellett elmennie. Eunyi utas összezsúfolása mellett elképzelhetjük, hogy a rosszul szellőzött hajófenékben mily kellemetlen bűz van, a levegő elrontásához hozzájárul még, hogy az ételek elfogyasztása is ott történik s valóban étkezések után oly rettenetesen rossz a levegő a fedélközben, hogy a fedélzetről lemenve, kénytelenek vatl ti Az én — Mail ár história. J. k. Achillesem. Budai Sándorné után szabadon átírt; Újhelyi Vilma. — Tíz év óla vagyok martirja a madárkedvelés türelemmel járó sportjának, nem csoda tehát, ha ugy beleéltem már magamat a madarak észjárásának és kedélyének megértésébe, hogyha szárnyam volna, bátran főlröpülhetnek valamely exotikus latetejére papagájnak. Nem hiszem azonban, hogy madaraim köveinének Borneo, Ctlébes, vagy a többi kajdács-szigetek vadonjaiba. Az európai civilizáció kényelmeivel már annyira megbarátkoztak, hogy megköszönnék szépen, ha az equator alatti éjszakak hideg harmata nedvesítené tollazatúkat; ha leggelenkent nem szervíroznák tálezán a tejsürüvel vegyitett karaván theába mártott finom kalácsot s a reggelin tán nem czirógalnák meg bóbitás fejőket, nem lürnek meg, hogy állványnak ne használják a vállunkat s tépést ne foszthassanak a ruhánkból. Hát még délben ! Mily nagyot néznenek, ha nem erkeznék a czukios vizben főzött kukoricza, a friss vajban párolt puha burgonya, az édes alma és a malagaszőlő, délután a mokkás tejsürüben megáztatott perecz, este pedig az ételtartóba rakott különféle mag s később a meleg szőnyeg, mely kalitkájukat beborítja. Nem nem ! Az én óriás Achillesem s elkényeztetett szárnyas alattvalói nem kívánkoznak ki Európából. Ép olyan tehetetlen rabjai a civilizáció puhító démonának, mint mi, emberek, kiknek nagyon nehezünkre esnék, ha ruganyos ágy és póhöly dunna helyett, a kopár NAGYELEK gyünk orrunkat bekötve tartani addig, mig lassacskán az ottani levegőhöz hozzá nem szokunk. Az étel, mit a német hajókon a fedélközi utasnak, azaz a kiváudorlókuak uyújtauak, magyar gyomornak egyszerűen élvezhetetlen, rendesen déli étkezéskor rántatlan főzelékből áll főtt hússal, mihez még burgonyát is adnak megfőzve hajában. Ez utóbbi az, amivel szegény honfitársaink a tengeri utat átküzdik, mivel a húsból nem mindeniknek jut s az is az utolsó napokban úgyszólván feketén kerül fel a jégről, reggel és este levest, azonkívül kávét kap az utas czukor nélkül, keuyérrel, a margarin )s vaj pedig állaudóau reudelkezésre áll. 11a hirtelen zivatar lepi meg a hajót, akkor a fedélköz igazán szánalmas képet nyújt, az ablakok, melyeken mégis egy kis friss levegőt hajtott be a szél, légmentesen le lesznek srófolva s mivel a zivatar következtében a hajó élénk mozgást végez, a tengeri utasok réme, a tengeri betegség rövid idő alatt lepi meg az egy helyiségben tartózkodó több száz embert, kik egymás fölötti ágyaikban, gyötörve a gyógyíthatatlan betegségtói, mely a különböző természetű embereknél 4 —5 napig is eltart, tudjuk, hogy mi módon adnak kifejezést szenvedéseiknek. A hajó orvosa benéz ilyenkor a fedélközbe is s a lejáratnál bekiált, hogy mindnyájan egészségesek-e? Mire a tengeri betegség nyomait állandóan söprő matróz, a kiu már semmiféle vihar nem fog, visszakiált jó Wiskys (rizs-pálinka) izii hangján, hogy „Jawolil! Alle gesund" ! Ezzel elég volt téve a kötelességnek s nyugodt lélekkel vonul vissza a szegénység és nyomorúság eme állandó helyéről. Ezen több napig tartó betegség oly annyira megkínozza az utast, hogy elátkozza azt a pillanatot, mikor hajóra lépett. Mérnöki iroda. mezőn kellene hálnunk s finom szarvasgombás süllek és zamatos ananász-krémek helyett a szabad termjszet vegetáriánus konyhájáról kellene táplálkoznunk. Sőt szellemileg, érzelmileg és jelleinileg is annyira kivetkőztek már ösztöneikből, hogy sehogy sem éreznék jól magukat vadoncz erdei fajrokonaik közt. Csak az kellene, hogy az én Achillesemet egy vad kakadu megvágja a csőrével, vagy valamely rossz elczczel megbotránkoztassa. Lenne hadd el hadd! Az én Achillesem a finomság maga; szokásaiban, modorában a szaloniasság non plus ultrája. Külső megjelenéseben fejedelem s ha halványsarga gyönyörű bóbitaját fölborzolja, druszája, a görög hős, aligha kiállta volna vele a versenyt. Arany szive van ; társait sohasem bántja ; legkedvesebb fa lat ja t is odaadja, ha kérik s ha háború tör ki köztük, hősiesen közbelép, vedelmez, békít. Gazdáját, már mint szerény személyemet, rabszolgájának tekinti ugyan, kihivatva az irántai engedelmessegre, de a kit egyúttal nagyon szeret is. Vele örül, vele szomorkodik ; rögtön eszreveszi, ha valami bantja. Ilyenkor nyugtalan lesz, kisári lépten nyomon s ha távozik, kétségbe van esve. Hiába étetik, nem eszik, hiába takarják be a szőnyeggel nem alszik, mig úrnője haza nem jön. Ha közeledik már megérzi s mielőtt a szobába lép.tt volna, már örömrivalgása hangzik elebe. Ki csodálkozhatnék, ha ilyen ragaszkodas büszkévé tesz az én Achillesem barátságára. Ebb^n legalább nem fogok csalódni. Tudom, hogy szívből csüg* rajtam és nem l'og megharapni. Gondoskodásomat hűséggel, szeretettel halálja meg. Egy napon nagy szomorúság ért s ez meg is látszott rajtam. Achilles ezt azonnal észrevette. E Kezdett halkan kérdezősködni. Szótára nem bő, mert voltaképpen csak egy plasztikusan k domborul

t _sza

v

a van: okleveles mérnök Nyiregyházán, orosi-u. 4 kakadu. De ezzel minden lelkiállapotot képes kifejezni és érzelmeit ez egyetlen szóban bámulatos tehetséggel tükrözi vissza. Kalitkájából, melyben kedves barátnőjével, a kis Leával lakozik, kijöit, lekúszott a földre, onnan föl a divánra s később a vállamra. Fülemet végigropogtatta, államat harmaival óvatosan megfogta s fölülről egyenesen a szemembe nézett ; mintha szálkát keresne benne. Azután alig hallható rezgő tangón, gyöngéden kérdő kifejezéssel e kezdte mondogatni kakadu, kakadu ? Elkeseredésem daczára mosolyognom kellett A mint ezt meglátta, nagyot ugrott, komikus mozdulatokkal tipegett, forgolódott körültem. Félreismerhetetlen volt, hogy jókedvre akart hangolni. Megsimogattam, betettem kalitkájába, nyugodalmas jóéjt kiváltam neki, lefeküdtem s a lámpát kioltottam. Kis idő múlva kopogó kakadu-lépteket hallok az ágyam felé közeledni. Achilles volt. Nem bizott mosolyom ó:zintőségében, attól tartott, hogy még mindig bánkódom. Vártam, mit fog csinálni. Magas rézágyamra nem tudott fölröpülni, megállt tehát előtte. Kis ideig hallgatott; végre halk, érzékeny hangon megszólalt: kakadu. Olyan világos kifejezéssel volt ez hangsúlyozva, hogy lehetetlen volt meg nem érteni, mennyira nyugtalan még mindig miattam s kér, engedném meg, hogy az ágyam szélén strázsálhasson. Oda tettem. Mellem huzodott, fejét párnámra nyugtatta, arezomhoz szorította s többé meg nem mozdult reggelig. Ez az én Achillesem. Midárgyüjteményem fejedelme, kinek költői szerelméről akarok most egy kis epizódot elmondani. A legideálisabb vonzódással ragaszkodik Leához, egy kisebb fajta egészen rózsaszínű kakad

uh

oz, melyről szám a törvényszék mellett özv. Mikecz Jánosáé méréseket, tagosítást, út, urno házában. Elvállal mindenféle mérnöki munkát u. m. földhíd, vasúti, vízépítési munkálatokat és épület tervezéseket.