Nyírvidék, 1903 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1903-07-26 / 30. szám

IS t It ' > n Tudomásom szerint igy gondolkoznak a többi kollegáim is, és igy az ő nevükben is kijeleniem, hogy mink egyhangúlag a vasútra szavazunk, mert a kinek lova, kocsija, fogata, több pénze, mint nekünk s egyéb alkalmatosságai vannak, az a köves ut és a vasul daczára is kihajtat a Sóslóra, épen ugy mint most; de mi a kőuton sem mebeiünk ki, mert az is drága lesz nekünk. Nem emlitek egyebet, mint azt, hogy a taliga után fizetendő vám dij majdnem lifutja a vasúti viteldíjat. Ez pedig nagy szó! Mert mi kik a sóslói vasút megépítését egyhangúlag megszavaznék, mi is szeret­nénk néha üdülni 5 óra után, szerelnénk mi is a Sós­tón néha meglurdeni, utána egy pohár sört meginni, és áldoznánk és áldozhalnánk is ezért 1 forintot, 5-öt nem lehet mert az sok. A sóstói ut kiépilésével tehát Nyíregyháza város nagy közönsége nem nyerne sokat, kis közönsége pedig semmit. Csakis egy olyan olcsó közlekedési eszköz, mint a tervezett keskeny vágányu motoros vasút emelheti a fürdőt, a várost és csak ilyen olcsó közlekedési eszköz szolgálja a város közönségének érdekét és teszi lehetővé azt, hogy olyanok is élvezzék az erdő és sétányok csön ­des nyugalmát és friss levegőjét, kik eddig ezt csak óhajtották. Kiépíteném, illetve mindent elkövetnék, hogy in­kább a tervezett motoros vasút épüljön, mint a köves ut, jövedelmezőség szempontjából is. Mert : az építendő kőut évi fenntarlása 900 koro­nával van előirányozva, a sóstói vám bevétele pedig, a kiadások n Ikül mint emlékszem tavaly 600 korona volt, tt lehat 300 korona deficit mutatkoznék. Elhiszem, hogy ha az ut kiépülne a forgalom is növekedne, de nem hiszem, hogy a bevétel 300 koronával több legyen. Evvel szemben — a nyíregyháza—sóstó—dombrádi vasul épitésebe fektetett tőke Szesztay mérnök ur ada­tai szerint 49", 0, Tolnay máv. üzletvezető ur szerint pedig 3V» tiszta jövedelmet hoz. Azért. mondottam előbb az építendő vasút teljes czimét, mert az egész vonal építési költsége és forgal­mából van a remélt jöv edelem kiszámítva. Mindenesetre legnagyobb forgalma Nyíregyházának es főleg a nyíregy­háza— sóstói szakasznak lesz, s ezen szakasz lesz a leg­jövedelmezőbb is. Nyíregyháza közönségét ép ugy érdekli az egész tervezett vonal kiépítése, mint a sóstói szakasz. Mert a vidéki utazó közönség a fürdőn és a váro­son keresztül haladva, igen gyakran fogja szükségleteit a nyíregyházi piaezon fedezni és gyakran fogja szóra­kozás, üdülés czéljából a várost, a Sóstót, az erdőt fel­keresni. Ezen körülmény pedig igen fontos, ha figye lembe vesszük városunk rohamos fejlődését, és azt, hogy a vasút, mint közúti vasút a városon keresztül haladva, főterein s utczáin megáll. Örömmel kell üdvözölnünk ezen tervet ugy nekünk, mint az érdekelt községeknek is és egyesült erővel kell oda hatni, hogy ezen vasút mielőbb megépüljön. A legerősebb sclilagert utoljára hagytam, ez pedig az, hogy hi a vasút megepül akkor a szép vasuli utun kon se lesz már annyi por, mint eddig, mert az egyik kikövezel len oldalt a vasút fogja elfoglalni, a másik oldalból pedig csinálhatunk biczikli és lovaglo utit, szép lombos fákkal elkerítve a kocsi úttól. Ez is haládás lesz. W. Hozzá szólás „a n<pisi olai tankönyvek használatához." A „Nyirvidék" 26-ík számában Stoffan Lajos tanitó a .nyíregyházi tanítói j íráskörnek" f. év május hó 6-án Nagy-Kállóban tartott közgyűlésében olvasta fel „a nép­iskolai tánkönyvek mely osztályokban s meiy tanlárgyak tanításánál nélkülözhetők" vitatétel czimü munkáját. Mint, aki a tanítói pályán 27 évet töltöttem, jó és rossz viszony oi közt, még pedig falusi osztatlan 6 osztályú népiskolában, igy nagy érdeklődéssel olvastam el az olt elmondottakat, s veg eredményeben arra a rneggyözódesre jutottam, hogy a Stoft'an Lajos collegám altal — az ott .elmondottak, teljesen helyesek és iga zak — magam is jó lélekkel alá irom. Azoman másképen vagyok — ugyancsak a „Nyír vidék" 27 számában Fábián Ferencz tanítónak, a szabolcs­megyei tanitóegyl t nyíregyházi járaskörenek legutóbbi ülésen elmondott „a népiskolai tankönyvek használata' czimü munkájával. Hogy miért ? Hál egyedül azért ; mert Fábián Ferencz tanító urnák ez idő szerint nincs mindenben igazsága . . . Lássuk tehát, hogy voltaképen miben nincs? írja F. F. „hogy a régi babylóni főiskolák hír­neves tanítói, azt tartják : Ki itijutól tanul éretlen szőlő­nek savanyu fogvásitó borát iszsza ; aki ellenben idősebb emberektől tanul: jó szőlőnek érett, ki forott borát élvezi". A hasonlat szép, — de nem igen találó ! . írja F. F. „Arról van szó, kell e tankönyv az elemi népiskolában avagy nem !" Erre rövid válaszom csak az, hogy igenis kell. — Hogy miért kell, ítélje meg az érdeklődő olvasó közönség, az alábbi érveim alapjan ... Aki a nép fiait közelebb­ről ismeri — s tudja azt, hogy egy igen nagy százaléka­nak észtehetsége és látköre, — mily csiszolatlan s korlátolt, ugy arra a végeredményre jut, hogy az „egyetemi" rendszer mai napság korai módszer lenne még! . . Ha könyvet adunk a gyermek kezébe, hogy abból tanuljon, — az által önmunkásságra is szoktatjuk — mig ellenben — ha a gyermek mindig a megtanulandó­dókat egyedül a lanitótól várja, lesi, abból nem lesz hosszú életű ember a felsőbb i-kolákban, mivel ott a tanulónak tanulnia kell, ha haladni akar. — „A gyé­mánt is akkor lesz értékes, ha csiszolva lett". — Ugy vagyunk az ész tehetséggel is. írja F. F. „Hogy biztos megállapodásra juthassunk, nézzük csak: mi a népiskola feladata? Az elemi nép­iskola feladata oktatni és nevelni stb." Ez teljesen igaz. Ehez tenni, vagy elvenni belőle — nincs szándékomban, mivel úgy van — ugy is kell lennie, ha a népiskola nevének meg akar felelni. Ugy szintén az elemi iskolá­ban előirt tantárgyak fontosságáról szépen irott soraira m pg jegyezni valóm nincs ; mert ha mindenik tantárgy­nak a fontosságát eles biralat alá vesszük, ugy azt fog­juk tapasztalni, hogy minden tantárgy fontos — s an­nak tudása és tmi'ása korunkat tekintve szükséges is. írja F. F. „Mi azonban egy n ásik, itt elő nem forduló tárgyat a be-zed és éltelemgyakorlattal kezd­jük még a tanítást" slb. A gyermek első ismereteit a cs.Iádban szerzi. Majd a külvilági s termész ti dolgok szemlélése élénk érzetet költ fogékony lelkében. A látott dolgokról kérdezőskö­dik s tudvágyának az az . t=ő felébredése. Ilyenkor szük­séges, h*'gy f lwlágositsuk a kérdezősködő gyermeket; mert az lesz a termesz- tes átmenet a népiskolai szem­léltető oktatasra. Ha rendezett képzeteket s ezekből tiszta fogalmakat akarunk a gyermeknek birtokába jut­tatni — akkor a szemlélt dolog, vagy tárgyról ri.ind»n legkisebb részt ki kell fejteni ; mert ez a szemleltetés alapjat veti meg s későbbi ismereteknek és ha ezt el­tévesztjük, vagy nem törekszünk tiszta felfogásra jut­tatni a fzenildt dolgoknál a gyerm ket ; akkor alapjá­ban van eltévesztve az értelem képzés. A népiskolának rövid időn kell a gyermeket ezen isii eret< kre bevezetni, melyekre az életben szüksége leend. Hogy mennyire fontos gyeimekre nézve az az idő, mit az iskolaban tölt el, azt a- tervszerű tanításból Ítélhetjük meg. Ha tehát a tanítás nagy fontosságú — még na­gyobb fontosságú az út, melyen tanítás közben az anyagot a gyermek birtokába juttatjuk. Ha csak t lbeszé­lés és előadás segelyével akarunk minden anyagot a yennek birtokaba juttatni, úgy nem érjük el czélunkat. j Ellenben a kérdező tanalak által korlátok közt ártjuk a gyermeket s ő meglevő ismeretére támasz- ! :odva azon uton felel, melyre a kérdések altal terelni öreks/ünk : ha kéidéseink megfelelnek a kellékeknek, j kedvünk szerint idomiijuk a gyeimeket az ismeretek zerzésének azon módjára, melyeknek hatasa alatt ren- 1 lezettebb képzetekre s forgalmakra teszen szert. Az önálló gondolkozás ni m lehet igaz egészen a lépiskolai növi ndek szorosan vett tulajdona, de gon- ! iolkozá-anak menetét, helyességét az önállóság felé le- ! •éljük, midőn a megtanult dolgok után kérd seinkkel izedegetjük ki a gyermekből rö id kérdéseink által, hogy I raljon, a tanult dolgokat értik-e teljesen vagy sem. Ha mind'zeket szeme ott tartjuk — akkor tanít­ványaink leiu fognak /•avarom feleleteket adni, s nem jeli félnünk, hogy szajkó mrdra tanultak. A bátorság a beszédnek bizonyos formát, becset íd. A gyermek midőn iskolába lep — félénk bátortalan. Mivel vezessük bátorságra mással, mint nyájas be­szédünkkel, kérdezgetéseinkkel. Midőn tehát bátorságot ikarunk önteni a gyerm kue, az önálló gondolkozásának alapját törek.-zünk lerakni, a gyermek értelmességét fej­leszteni inássil nem is tudnánk, mint a Beszéd és ér­telem gyakorlatok alipján. Az 1—2. osztályban könyvet adni kellő előkészü­let nélkül a gyermek kezébe, hogy abból tanuljon, any­nyit tenne, mint követelni, hogy meg értse azt, amit meg nem érthet és, hogy örömmel foglalatoskodjék a reá legizetlenebb munkával. Hogy lehet azt követelni ! hogy kitartó figyel­met tanúsítson, oly tárgy iránt, melyet vele senki sem kedveltetek meg! Tanuljon a gyermik az előtte levő tárgyak közül, m;lyeket legkönnyeben felfoghat vizsgá­lódni s azok felett gondolkodni s gondolatait helyesen kifejezni ; ez uton tétessék a tanításra képessé. Ez lesz a szemléltetés vagy is a beszéd és értelem gyakorlatok feladata. Ezzel kell kezdődni. - • a népis­kolai oktatásnak. írja F. F. „A tankönyvekre ugy tudom, azért van szükség, hogy az iskolában tanultakat, a gyermek ott­hon emlékezetébe véshesse, gyakorolhassa. Ez helyes és természetes. Csakhogy kettőn áll a vásár. A gyermek az iskolában nem figyel, stb." Mint látszik maga F. F. is helyesnek találja a tankönyv adását a gyermek ke­zébe — s még is ellene érvvel! Különös ! . . . Szerinte ugy látszik, hogy a tan­könyv adását, illetve használatat a gyermek kezében azért ellenzi, mivel nem figyelnek. E szerint a gyermek jobban elsajátítja a lanulandókat a tanitó egyszerű el­beszélése folytan, mint a tankönyv alapján. Az ilyen paedagógiai érveket igazán nem értem. MJÍ napság a falusi paraszt gyermek kezébe szükséges a tankönyv. Igen, inert ha azt az egyszerű paraszt gyer­meket meg akarjuk valamire tanítani — bizony annak könyvet kell adni, s oda hatni, hogy a kiszabottakat meg is tanulja, persze nem szajkó mód a, hanem ér­telmesen, hogy amit tanult mfg is értse. Hogy amit a gyermek megtanul azt értse is — szerintem az teljesen a tanítótól függ. Igen, mert amint tudjuk az oktatástanból, az ok­tatás egyik lényeges követeimenye, hogy nevelői ha­tással birjon. Hogy pedig ilyennel bírhasson, u r'y kell szervezve lennie, miszerint a g.yerm<k összes tehetségei tervszerűen és összhangzalosan fejlesztessenek. Hol az oktatás holt ismeretek és g pies ügyességek elsajálitásat eredmenyezi, hol az ismeretek nem birnak támaszpontul sze lemben, hol az oktatás nem a képességre, a megtanult dolgok önálló használatara van irányozva : hol a gyer­meknek csak egyik lelki tehetségét fejleszti, esak az értelmet, vagy esik az kedélyt ápolja egyoldalúan, a többi tehetségek rovásává s nem törekszik a tehetsé­gek, azon összhangzatát kikepezni a molyből egyedül fejlődik ki cselekvőleg a valódi élet : hol a tanuló nem nyer a tanulas számára erőt és üdeséget, ked­vet és lelkesedést oly formán, hogy nemcsak az is­meret anyag, hanem az elő.dás módja is leköti figyel­mét: hol a tanitás nem hit lölviligjsitólag és gerjesz­tőleg, nem szoktat rendre, józanságra, nyugodtságra és az altal figyelemre: ott nevelői oktatásról nem lehet szó, s a tanitó nem mondhatja, hogy oktatva nevel és nevelve oktat. Hogy a gyermekre nézve általában az iskolai ok­tatásnak kellő sikere legyen ; múlhatatlanul szükséges, hogy kitartó figyelemmel kísérje az előadást! Ki kell őt venni a szórakozot'ságból, melyet játékai mel­lől magával vitt az iskolába — fel kell költeni az ő figyel­mét; mert tapasztalhatjuk és tudjuk is, hogy figyelem nélkül n.ncs elő menetel. „Figyelem nélkül az "iskola, olyan, mint a vízimalom viz nélkül.' Szólhat bár angyalok nyelvén tanítványaihoz a lanitó — még sem értik meg. E mellett, minthogy a gyermek ismeret kőre nagyon szük és korlátolt, arra kell törekedni a tanító­nak, hogy az mennél inkább bővüljön. „Hogy ezt elérhessük három elvet kell figyelembe venni; az oktatástan alapján. 1-ör a tartalom helyes­sége. 2 or az előadás szabatossaga. 3-or az érzelmek igazsága. Azonban a gyakorlati tanítónak jói meg kell tudni valogatni — a lananyagot, s azt helyesen fel is osztani. A felosztásnál figyelembe kell venni a gyermeki szellem fejl^desi menetet, az éleikor, a nemet. A gyen­gék tejet, a?az könnyebet, — az erőssek szilárd etelt, az az nehezebbet. Régi és jó szabály : ,Ne adj rgyszerre sokat". A tele tömés valamint nem használ a testi, ugy nem hasznai a lelki életnek sem. Ellenkezőleg min­den körülmények között árt. Azért a sohasem gyakor­lott tanitó, aki tanulóit anyaggal tulhalmozza, s n m enged neki időt a szellemi megemesztésre. „A hirtelen­kedés sohasem hoz áldá»t". A tanítónak emellett szigorúan kell ügyelni arra, hogy a tananyag egyszerű „bevégzésével", Jedarálásávul" megne elégedjék, hogy a tananyagot a gyermekek töké­letesen át értsék, biztosan begyakorolják, mint egy vé­rökké alakítsák oly formán, hogy avval önállóan és szabatosan tudjanak bánni. A közvetlen szemlélet ut­ján szerzett meg értés az első, az értelmes ismétlés ál­tal eszközölt gyakorlás az utolsó. A tudásnak cselekvéssé, az ismeretnek képességé kell lennie; mert a tananyag fóldolgozasa, illetőleg gya­korlas és cselekvés nélkül a legjobb tanítás is gyakor­latiatlan. Mindezekből kitűnik, hogy a gyakorlat oktatas fő szabálya ez: „Végy kevesetelj —e keves legyen a legjobb, e jól értesd meg tökéletesen, gyakorold be biz­tosan és ugy, hogy többé elne vesszen.' Ha ezen szabalyokat figyelembe veszi, s azok sze­rint jár el — ugy F. F.-nek sem lesz joga kétségbe esni a felett, hogy tanítványai a tankönyvekből tanultakat csak szajkó módra tanultak meg ! és hogy nem figyelnek ! Rácz Barnabás, ny. tanitó. A községi elöljáróságok szíves figyelmébe. Julius hó 1-én lépett életbe nálunk, a belügy­minisztérium által megállapított vármegyei uj ügyrend rendelkezése folytan s a vármegye má­jusi közgyűlésének ez alapon hozott 382. bgy. sz. határozata alapján a „Nyírvidékinek a Vármegyei Hivatalos Lap-tói való elválasztása. Ez idoponttól kezdve ugyan is a vármegyei hivatalos lap minden het csütörtökjén jelen meg, a „Nyirvidék" pedig továbbra is minden vasárnap. A vármegye tavaszi — májusi — köz­gyűlése, midón kimondotta ezt az elválást, elösmerte a „Nyirvidék"-nek a közjó munká­lásában évek hosszú során át tett szolgálatait s ugyanabban a határozatában fölhívta a koísi­geket, hogy járassák a „Nyírvidékiét tovább is, mint olyan sajtó-organumot, mely elfogu­latlan és tárgyilagos bírálója a mi közéletünk­nek és hű és megbizható híradója a vármegyei élet eseményeinek. A törvényhatóságnak erre a reánk nézve megtisztelő és elismerő határozatára hivat­kozva, kérjük azokat a községeket, illetőleg azoknak a községeknek a képviselőtestületét és elöljáróságát, akik a „Nyirvidék"-et idáig még nem rendelték meg, hogy az előfizetés iránt még e hó folyamán intézkedni szíves­kedjenek. Nyíregyháza, 1903. juliu3 hó 25. A „Nyirvidék' szerkesztősége és kiadó-hivatala. ÚJDONSÁGOK. i XIII. Leó pápa. I XIII Leó pápa, családi nevén Pecci Joachim gróf 1810-ben Caipíneto-ban született. Szülővárosa klasszikus példánya az olasz városkáknak. Az erdő koszorúzta he­gyek mintegy keretbe foglalják a kis várost, a hegyek lábánál elterülő szántóföldek a lakosság szorgalmáról te=znek tanúságot, a város mellett elhelyezkedő olajfa­erdő az amúgy is pompás hegyi levegőt különös kelle­mes illattal tölti be; ódonszerü emeletes házai nagy­szerű kertekkel szaggatva épitvék csoportokba, festői szépségűvé teszik Carpinetot. A városka közepén vár­torma épülettömeg emelkedik, a Pecci-palota; Pecci Lajos gróf tulajdonat képezé, ki nejevei Prosperi Anná­val és két gyermekével, Józseffel es Joacliimmal a leg­szebb c-aládi élete' élte. Joachim legkedvesebb mulat­sága a vadászat volt, néha egész napokat töltött el az erdőkben barangolva. Multak az évek. József 10, Joachim 8 éves volt, midőn szőlei őket a viterboi nevelő-intézetbe

Next

/
Oldalképek
Tartalom