Nyírvidék, 1903 (24. évfolyam, 27-52. szám)

1903-12-13 / 50. szám

N Y I R V 1 D í H udvarát, ott különböző magas méltóságokat állitott fel. Hanem mikor arra került a dolog, hogy ezeket a magas méltóságokat be is kellene arra való emberekkel tölteni : megakadt a jó fejedelem, mert ember, kiben megbízhatott, egész országában egy vala, a mikádó. Egyet gondolt mégis s mindezeket a nagy méltóságokat erre az egy emberére bizta. Tehát a fejedelmi sarjak l'őoktatója lön a mikádó, főlovász-, főpohárnok-, föasztal-, főtárnok-, főudvar-, főajtónálló stb. stb. mester leve a mikádó. Mikádó itt, . . . mikádó ott, mikádó mindenütt. Ilyen mikádó szerepet jatszatnak mivelünk magyar néptanítókkal, a mi kegyes jóakaróink s legfelsőbb támogatóink. Vannak-e az országban emberek, kik 800 koronákért hajlandók nevelni nagyra hivatott nemzedéket a jövőnek ? Vannak : a néptanítók. A vallásos buzgóságot, az egyházak iránti hűséget, szeretetet ápolni, fejleszteni; a honszerelmet, a polgári hűséget, a törvények iránti tiszteletet, szóval polgári erényeket kik terjesszék, kik hintegessék e szép erények magvait, hogy nevekedjenek gyümölcsöző fává? A néptanítók. Az ős magyar nép, tiszta, szép erkölcsei lazulnak; az iszákosság, a mértékletlenség, a babona, a tudatlanság, erkölcstelenség szedi áldozatait; mértékletességi, erkőlcsnemesitő, ifjúsági létesítésével, olvasó-, gazdakörök felállításával ezeknek a pusztító bajoknak gátat lehet emalni. Azonban ezeknek az egyesületeknek ki legyen szervezője, megteremtő, vezérlő lelke, mindene? Ki más, mint a néptanító! Anyagi téren is boldogítani kellene ezt az árva népet ; okszerű gazdálkodásra, intenzivebb földmivelésre, kertészkedésre, gyümölcsfa nemesítésre, okszerű szőlő müvelésre kellene oktatni ; fel kellene költeni az egyesülés, a társulás, a szövetkezés iránti érzéket, hogy ne legyen lépten-nyomon lelketlen kufárok, haszonleső pióczák zsákmánya. De én édes Istenkém, kire vár mindezen sok népboldogító feladat ? Kire másra, mint a néptanítóra! Ilisz ez mindezeket mellékfoglalkozásként üres idejében szívesen elvégzi, lévén neki a 800 koronáktól igen nagy testi és szellemi ereje. Mikádó itt, mikádó ott, mikádó mindenütt: néptanító itt, néptanító ott, néptanító mindenütt! Pedig nyilvánvaló, hogy egy ember nem lehet sok ember. Két urnák szolgálni igen bajos dolog. Az iskola egy teljes embert kíván. Azonban társadalmi uton — mint más ember — hogy nem tehet a néptanító valamit — ha akar, — a közművelődés, a közjóllét emelésére épen nem mondom, hanem azt igen, hogy iskolája elhanyagolása nélkül nagyon keveset a sok közül, melyeket a mi igen tisztelt felsőbb és nem felsőbb jóakaróink kívánnak. Például a kinek jó szóbősége, rábeszélő tehetsége, szóval mindazon kelléke megvan, hogy egyesületeket, ha nem közvetlenül is vezethet, próbálkozhatik, olvasó, ifjúsági, mértékletességi, stb. egyesületek szervezésével; különösen még ha egy kevés flegmatikus vér is mozog ereiben, mert bizony e téren tűrni, remélni és nyelni, (de nem bort vagy vizet) sokat kell. Avagy a ki zenei tehetséggel és tudással van megáldva, alakithat dalárdákat is; habár a falusi dalárdák tapasztalatom szerint nem szoktak hosszú életűek lenni. De a ki szeret ezzel foglalkozni nagyon szép és nemes foglalkozás! Ennyi az, a mit tehet erkölcsi, közművelődési téren az a tanító, kinek ilyen irányú hajlamai vannak. De hát anyagi téren többet vagy kevesebbet tehet? A hogy vesszük! Attól függ, mivel próbálkozik meg! Okszerű földmivelésre a néptanító, ki osztály vagy osztályokat vezet, nem taníthat senkit, mivel maga sem tudhat okszerűen gazdálkodni. Nem ér rá! Például némely helyeken oly messze mérték ki a tanítói földeket, húsz esztendeje történt a dolog és természetesen, ön elfeledett mindent, de én emlékszem, mintha csak tegnap választottam volna el önöket . . . Istenem mennyit rontottam akkor a véremet! Ügyes, furfangos legény voltam, vakmerő fej . . Csak ugy kapkodok minden fogas ügy után, különösen, ha jó honorárium járt vele, mint, például, az önök perében . . . Mit fizetett ön akkor nekem? Öt—hat ezer rubelt! No, hogy ne rontottam volna érte a véremet? Ön akkor Pétervárra utazott és az egész ügyet oda dobta nekem : csináld, a mint tudod! — Az ön megboldogult felesége meg, Mihajlovna Zsófia, ámbár kereskedő családból származott, de büszke, önző volt. Megvesztegetni őt. hogy magára vállalja a hibát, nehéz volt . . . borzasztó nehéz! Hozzá jövök, alkalom adtán tárgyalás végett, ő meg észre vesz engem és azt kiabálja a szobaleánynak: „Masa, hisz én megparancsoltam, hogy ne engedd be a gazembereket!' En igy is teszek úgy is. . leveleket is Írogatok neki, véletlenül talákozni is igyekszem vele — nem áll a kötélnek! Muszáj volt egy harmadik személy segítségét venni igénybe . . . Sokat bajlódtam vele és csak akkor adta meg magát, a mikor őn beleegyezett tízezer rubelt adni neki. A tízezer rubelnek nem bírt ellenállani, megadta magát . . . Sírva lakadt, a szemem közé köpött, de beleegyezett, magára vállalta a hibát! — Nekem úgy tetszik, hogy ő nem tíz, hanem tizenötezer rubelt vett fel tőlem — mondta Uzelkov. — Igen, igen . . tizenötezerel, tévedtem — sopánkodott Sapkin. — Különben, régi dolog, nincs mit titkolózni. Én neki tízezret adtam, magamnak meg ötezeret alkudtam ki öntől.. . Mind a kettőjüket rászedtem, ltégi dolog nincs mit szégyenkezni. De hát kitől vettem volna Petrovits Boris, ha nem öntől, ítélje meg maga. "n gazdag jóllakott ember volt . . Borzasztó pénzt szerzett . . . Emlékszem, egy vállalatnál huszonötezer rubelt sepert be . . Hát kit húztam volna meg, ha nem önt? De be ismerem, az irigység is bántott . . . ön előtt, ha a pénzt beseperte, kalapot emeltek, engem meg hébe-hóba egy rubelért is megvernek és a klubban hogy ha szántójának, vetőjének vagy mu nkásainak utána akarna nézni, akkor fucscs az iskola. II yen helyeken a gazdálkodás nem való tanítónak. Kertészkedésre, — konyha kertészetet értek, — nem mindenütt lehet' és érdemes oktatni és tanítani a népet, mert még ha kerti tertmesztményeit elő tudná is állítani, nagyobb piaczoktól távol lévén, nem tudná azokat haszonnal értékesíteni. Olyan piaczokra termeszteni pedig, hol mindenkinek terem, kevés haszonnal jár. Az okszerű méhészkedés, a kaptáros méhészkedést értem — nem való kizárólag földmiveléssel foglalkozó embernek. Ez annyi időt, fáradságot kiván, különösen rajzás, mézpergetés idején, hogy ezt gazdálkodó ember egyébb, ilyenkor sürgős dolgai elhanyagolásával végezni képtelen. Még a kasos méhészkedést is csak akkor folytathaja a gazda haszonnal, ha tanyán lakik s méhesé tői rajzás idején nagyon messze nem távozik. A selyem bogár tenyésztést, ha van elegendő eperfa, a néptanító — mint a mult évi szabolcsmegyei tapasztalatok mutatták, — mindenütt jó lelkiismerettel terjesztheti, habár itt elegendő a jóakarat is a tanitó részéről, mert a terjesztést az orsz. selyemtenyésztési felügyelőség nagy buzgalommal végezi. Egyedül a faiskola kezelését tartom olyannak, melyet a . néptanító iskolája elhanyagolása nélkül eszközölhet, és a melylyel a nép anyagi erejének fokozására sokat tehet. A gyümölcsfa tenyésztés fontosságát önök előtt tisztelt kartársaim, azt hiszem fölösleges méltatnom, hiszen mindannyian sokat és sokszor olvashattak erről, úgy, hogy én csak szószaporitó ismétlésekbe bocsátkoznám, ha itt példák előhozásával igyekezném kimutatni, hogy egyes vidékekre hazánkban is mily nagy áldás a gyümölcs; legyen szabad azonban mégis rámutatnom Nagykőrös, Kecskemétre, hol a mult század 50-es éveiben még hasznavehetetlen homokbuczkák befásitásával ezeket az értéktelen földeket valóságos aranybányákká változtatták; vagy épen Nagybánya vidékére, hol sok oly gazda van ez idő szerint is, ki sokkal többet vett be szilvából, dióból, gesztenyéből, mint gabonából. Azonban a gyümölcsfa tenyésztés is csak ott jövedelmező, hol tervszerüleg és szakértelemmel végezik ezt. Azt már régen tudjuk, hogy bizony az Alföldön — tehát a mi vidékünkön is szepen díszlének egyes gyümölcsfajták, de hogy melyek azók az egyesek, — melyek nagyban tenyésztése vármegyénkben, vagy vidékünkön haszonnal járna — ezzel még mind e napig sem vagyunk egészen tisztában. Pedig áldott emlékezetű Berec?ki Máténk — kinek saruja kötőjét is megoldani méltó gyümölcsészünk nem lészen mostanában — megállapította már régen, melyek az Alföldre alkalmas alma, körte és szilva fajták. Csakhogy az a baj, hogy nagyon sokat ajánlott mindenikből, úgy, hogy ma is, ki e három fajta gyümölcscsel, alma körte és szilvával kísérletezni akarna, valóságos kísérleti telepet kellene berendeznie csak az Alföldre ajánlott fajtából is s figyelnie kellene, szorgalmatosan az egyes fajták viselkedését az égalji, talaj és egyébb viczinális viszonyokkal szemben vagy 15—20 esztendeig s még akkor is kétséges lenne abban, — melyiket termelje hát nagyban. Vannak azonban vármegyénkben hál' Istennek — csak ez idő szerint mondom hál' Istennek — oly gyümölcsösök, melyek szintén ily kísérleti telep számba vehetők, a mennyiben valamikori alapitójuk arra törekedett, hogy minél több fajta nemes gyümölcse legyen, — több fajta például mint a szomszédjának ; — hozatta aztán a czifrábbnál-czifrább nevű fajokat egyes gyümölcsfa kereskedőktől; ezek közül aztán egyik bevált, másik vaczkort termett a nemes gyümölcs helyett, a harmadik pedig minden 4—5 évben mutatta meg, hogy milyen gyömölcsöt termett volna, ha neki kedvezőbb körülmények közé jutott volna. Arra meg kevés gyümölcsös alapitója gondolt, hogy bizony még értékesítésre is kerül az ő gyümölcséből, ő vagy az ő községe nem tudja idővel elfogyasztani, a mi terem. Csekély nézetem szerint ezekből a vegyes kereskedéshez hasonló gyümölcsösökből kell kifejlődnie Szafelpofoznak . . . No, de mire azt felemlegetni ? Ideje fátyolt vetni rá. — Mondja csak kérem, hogy élt azután Mihajlovna Zsófia ? — A tízezer rubellel ?A lagjosszabbul . . Az Isten tudja, olyan rom szállotta-e meg, vagy a lelkiismeret és a büszkeség kezdte kínozni, hogy jó pénzért eladta magát, vagy lehet, hogy szerette önt, csakhogy tudja, inni kezdett. . . Amint megkapta a pénzt, hajrá a tisztekkel kocsikázni . . . Részegeskedés, duhajkodás, kicsapongás ... Ha bement a tisztekkel a vendéglőbe, hát ahelyett, hogy portvint vagy más könnyébb italt kért volna, de mohón itta a cognakot, hogy égesse, bódítsa. — Igen, ő ekszcentrikus természetű volt. . . Szenvedtem tőle ... Ha valamiért megharagudott, el kezdett idegeskedni. — Hát aztán mi volt ? — Elmúlt a második hét . . . Otthon ülök és valamit olvasok .... Egyszer csak nyílik az ajtó és bejön ő részegen. ,Vegye vissza, mondja, az átkozott pénzét"! és az arczomba vágta a csomó bankjegyet. Úgy tetszik, nem bírta ki. Én felvettem a pénzt, megolvastam . . . Ötszáz rubel hiányzott . . Csak ötszáz rubelt volt ideje elmulatni . . — És hova tette őn a pénzt ? — Régi dolog . . nincs miért tagadjam. — Természetesen megtartottam magamnak! Mit nez úgy ön reám? Várjon csak, mi lesz még tovább . . Egész regény, psychiatria! Vagy két hónap múlva egy éjjel, hazajövök, részegen, utálatosan . . . Gyertyát gyújtok, nézem, a divánvon meg Mihajlovna Zsófia ül és szinte részeg, vad, felkorbácsolt érzelmekkel, mintha csak a Bedlamból szökött volna meg . . .Adja vissza — mondja — a pénzemet, meggondoltam a dolgot. Ha bukni kell, hát bukjam, a mint dukál, egész a pokolba! Mozduljon hát, gazember, adjon pénzt !* Szemtelenség ! — És ön . . . adott ? — Adtam, úgy emlékszem, tíz rubelt . . . bolcsvármegye igazi tervszerű és igy tisztességes polgári hasznot adó gyümölcs-tenyésztésének. És ennek a keresztülvitele a községi faiskolák, illetve a faiskola vezető tanitók feladata. Ó van arra hivatva, hogy ezen meglevő és azon község területén díszlő gyümölcsfajtákból megállapítsa s kiválassza azokat, melyek a nagyban termelést megérdemlik. Súlyt helyezve természetesen arra, hogy a gyümölcsfajta, pl. alma és körtének meglehetős nagyságú, szines, tehát kereskedelmi gyümölcs legyen. Mert bármilyen finom is legyen az az alma, sőt körte fajta, ha apró és nem mutatós, a vevő közdnsénem kedveli és igy nem ériékes! Például a Törbk-Bálinti jóságra és finomságra csizmatiszlitója sem lehetne pl. a keroi ízletesnek, de az utóbbit semmibe sem nézi a gyümölcs-kereskedő, a Török Bálintit meg keresve keresi. Mondhatják Önök, s talán gondoltak is rá, mit beszél nekünk itt ez az úr az egységes gyümölcs termelésről, hisz jól tudjuk mi ezt; aztán meg az orsz. gyümölcs-biztos által meg is jelöltettek azok a fajok, melyek egyes vármegyékben nagyban termelendők; hat csak ezeket kell bevenni a faiskolába s ezeket kultiválni. Ezt tisztelt Uraim én is tudom, szargalmasan el is olvastam Ngs Molnár István orsz. gyüm. biztos úr „Fatenyésztés'-et, kitűnő munka is az; meg is vannak benne hivatalosan állapítva Szabolcsvármegye gyümölcsfái, a melyek azonban már az ujabb kiadásnál redukálva, sőt változtatva lettek. Például az almából fel lettek véve Sárga Bellefleur, Casseli vagy ranet, Liptay rozmarinja, Entz-féle rozmarin; ezek az ujabb kiadásnál kibagyattak, s helyökbe jött a Török-Bálint. Igy G-féle aloia maradt ajánlva. A körtéből hasonlóképen a Dinnye körle, Böjti ardonz, Téli Nelli kihagyattak, s helyettük semmi sem lett felvéve ; a mi szerintem öreg hiba, mert igy mindössze négyféle körte lett meghagyva. Ha négyféle alma lett volna meghagyva és körte hatféle ezt érteném, mert a kórle kisebb mennyiségben is jobban értékesíthető, mint az alma. Bizony a Lúzával érő, Erdei és Napoleon vajonczán, meg a Téli Esperesen kivül sok körtét ismerek melyek kitűnően díszlenek, jobban mint pl. az Erdei vajoncz, melynek fáját igen, de termését még nem láttam. Bereczki is azt mondja: nem való az Alföldre, mert gyümölcseit könnyen leveri a szél. A mit Bereczki megmondott, arra mérget lehet venni, hogy igaz! Szilvából, meggyből eddig a Jász-Nagy-Kun Szolnokmegye fajtái voltak ajánlva, most akadtak fajlai immár Szabolcsmegyének is és pedig Altham ringló, Beszterczei és Spüth Anna, meggyből pedig a Pándi és Spanyol. Dejszen próbálja csak egy faiskola kezelő is a Pándi meggyet szaporítani, tudom a nyakába vész, nem terem az mostanában s még a mi fa van belőle az egyes termelőknek azt is pusztítják kifelé. Kajszin és őszi baraczkból nem volt ajánlva semmi, pedig bizonyára termeltek eddig is kajszint és őszi baraczkot is; most már lett ajánlva magyar kajszin; őszi baraczkból pedig Wezerle, Szögi, duránczi és Vénus emlője. Cseresznye pedig sem a régibb, sem az ujabb kiadásokban nem laláiható, pedig bizony sokkal biztosabb a termése, mint a Pándi meggynek, sőt mint a kajszinnak is. És nagyon szép cseresznyefákat lehet találni minden községben. Mi mindezekből a tanulság? Az, hogy a nagyban termelendő fajtáknál még mindig nagy az ingadozás. Nagyon furcsa helyzetbe jutna erre a hivatalos megállapításra támaszkodva minden olyan faiskola kezelő, ki szivén hordja azt az elvet, hogy minél kevesebb fajtából, minél többet állítani elő és épen a kihagyott fajtákat szaporította. Addig szerény véleményem szerint nem is lesz az egységes megyei vagy vidéki gyümölcsfa-tenyészlésből semmi, mig a faiskola kezelő vagy nem faiskola kezelő, de a gyümölcsészet iránt érdeklődő tanitók szövetségre nem lépnek egymással s ezen fontos kérdésekről eszmét nem cserélve, megállapodásra nem jutnak. Épen azért, midőn szeretett Elnökünk felszólította csekélységemet arra, hogy valamelyes tárgyról értekezési — Ah ! lehetséges ? komorodott el Uzelkov. — Ha maga nem adhatott, vagy nem akart adni neki, hát nekem kellett volna írni, vagy mi . . És én nem tudtam. No ? És én nem tudtam ! — De mire írtam volna én, galambom, ha ő maga Irt önnek, mikor aztán a kórházban feküdi ? Különben, én akkor úgy el voltam foglalva az ujjabb házasságommal, annyi dolgom volt, hogy nem a levélírás volt az eszemben . . De ön, mint közömbös fél ön nem érzett ellenszenvet Zsófia iránt . . . miért nem segített rajta? — A mostani mértékkel nem lehet mérni, Petrovi s Boris . . Most igy gondolkozunk, de akkor egész máikép gondolkoztunk . . Most, meg lehet, ezer rube.t is adnék neki, akkor meg azt a tízet . . . sem ingyen adtam oda . . Csúnya egy história ! El kell feledni . . De itt is vagyunk . . . A szán a temető kapuja előtt megállott. Uzelkov és Sapkin kimásztak a szánból, bementek a kapun és elindúltak a hosszú, széles fasorban. A kopasz megyés akáczfák, a szürke keresztek és síremlékek a dértől ezüst fényben csillogtak. Minden hópehelyben visszaverődött a derűit napfényes idő. Olyan szag terjengett, mint minden temetőben: tömjén és frissen ásott föld szaga . . . — Szép temetőjük van, mondta Uzelkov. — Egy valóságos kert! — Igen : de sajnos, a tolvajok fosztogatják a síremlékeket ... A megett az öntött vas síremlék illegett, ott ni, jobbra van eltemetve Mihajlovna Zsófia. Meg akarja nézni ? A két barát jobbra fordult és a magas hóban az öntött vas síremlék felé tartottak. — Itt van ni . . mondta Sapkin, egy kis márvány síremlékre mutatva. Egy hadnagy emeltette neki ezt a síremléket. Uzelkov tétovázva levette a sapkáját és megmutatta a napnak a kopasz fejét. Sapkin, rá nézve, szintén levette a sapkáját és egy másik kopasz fej csillogott a