Nyírvidék, 1903 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1903-01-04 / 1. szám

XXIV. évfolyar 1. szám, Nyíregyháza, 1903. január 4. ILCSVARMEGYE HIVATALOS A SZABOLCS VARMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK LAPJA. és A jABOLCSMEGYEI TANITÖ-EGYESÖLET HIVATALOS KÖZLÖNYE. W" Megjelenik hetenkint eeyszer, vasárnapon, m Előfizetési feltételek: postán vagy helyben házhoz h" Egész évre . . Fél évre Negyed évre . . A községi .jegyző és tanit" uraknak m.uk n-irv korona Eic? *<am Ara -Jtii 'B : ina. Az előfizetési pénzek, mer/rendelések s a 1 A ,a|) szellcm

i részét képező küldemények, Hirdetési dijak: lap szétküldése tárgyában leendő felszó- * 8zerke8ztő czlme aUtt kére

t°

e < beküldeni. Minden négyszer hasábzott petit sor egysze i lamlások Jóba Elek kiadó-tulajdonos fo^&SST'' leTelek C3ak 13mert kezekto1 ki

5f'" lÜtöbbszöri közlés esetében g fin L-n ; 1, i i o - lOgaatatnaK el. A nyílt-téri közlemények di]a soronkint 60 fillér Ku.iyvnyomaajanoz uKola-ulcza 8. szam A kéziratok csak világos kiváuatra s az Apró hirdetések 10 szóig4> fii.,minden további szó (Janoszky ház) intézendők. [illető költ-égére küldetnek vissza. 4 fii. Vastag betűvel szedett kétszeresen számit. Hirdetések elfogadtatnak lapunk ri

a|a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Eckstein Bernát és Általános Tudósító által Budapesten, Haasenstein és Vog^ ypiajában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban és Dorn & Comp. által Hamburgban. BÚCSÚStatÓ, fi Bizony nem közönséges ^Wó vult az 1902., amitől elbúcsúztunk tf^njévkor! Eltemettük vele egy nag—rab testrészét a vármegyének, a mi els/aka^tóle, mintha csak nagy árviz hullám-torlas istromolná a gátat s nyalt volna le abbo osszú, széles réteget. A magyar társadalom elejtette már 1861-et, meg 1865-öt, — régi Igokról nem is szólván, — hogv milyen erc^ziklája volt akkor hazafias érzéseinek a várfeye. amelyen megállhatott, amelynek neki fV.tette hátát s nagyot ütött a mellére: ez lén váram, ahonnan megvédelmezem szallágomat és nemzetiségemet 1 Meg is védelmezte! Mert az a vihar edzette szí élő szervezete volt a magyar léleknek; pak a ''teremtménye. Simult a viszouym. Eredeti hadi szerkezetéből lassaakiut átiult a közigazgatás éa törvénykezés szervezel 1809-ben még a vármegye szervezte az só nemesi fölkelést s egyik- sMépfcfrH—S

l

'a

fr ^'JAL

.Í-sa állitotta annak elére ; s 1818 — 49ben is a szabadságharezunk egész szervezetea vármegyei administráció által rendezkedett és működött. És a mikor, levertszabadsábarezok után, a győzelmes hatalom ráült eri> a sziklára" a nyomás alatt megmozdultak bben a szervezetben a nemzeti erők vulkárai. S a hatalom, nem várván meg az erupejt, leszállt a szikla tetejéről. A kitörésre éret, a nyomás alatt tömörült nemzeti közérzés azután veszedelem nélkül való módon, lassakint elpárologtatva, sok apró szellentyükön bocsátották ki a sziklából. Ez volt nekünk mindig a békés idők történelme. 1867 óta sokszor ütöttek csákánynyal erre a sziklára s hullott is róla az ütések alatt egyegy szikla-réteg. Ezeknek a leválásit mindég megérezte a magyar nemzeti társadalom s legalább feljajdult rá. A legutolsó kísérletet pedig, mikor egyenesen dinamitot raktak a szikla alá a hires Szapáry-féle javaslattal, egyenesen meghiúsította. És most hidegen, érzéketlenül, a búcsúzás minden meghatottsága nélkül látja, hogy első királyunk, Szent István által alkotott ez ősi intézményünknek egy része elszakad, a szervezettől. Annyi történt mindössze, hogy a m. kir. pénzügyminiszter 3944— 902. sz. rendelete értelmében, a vármegyei pénztár és számvevőség személyzete az év utolsó napján déli 12 órakor átsétált a vármegyeházától a m. kir. pénzügyigbzgatóság palotájáig s jelentkezett ott további szolgálattételre. r 5 imajie Mira. Te messze innen más emberek :özt Más örömöknek élsz, mint jó ijiram. A bánata sem az a te szived n«

) Más ábrándja, reménye, vágya an Az emlék, a mi összeköt bcnnii,et Roskatag hid, lassankint összed • S mi rombadöltct összetett kezééi Szinte várjuk, ,— te egy — é másfelől. Ezért volt hát álmatlan éjek g<dja, Sok titkolt sóhaj, szenvedés ezt. Fiatal szivem nyiló rózsabokraElhervadott, elhullott semmiért.' Hogy most kifosztva állok mina koldus S mig a szemem könyekkel gjj teli. Az emlékezések virágos útját A feledés homokja elfedi .... Oh mond, úgy néha alkonyatk, este Nem érez e a szived valamit, • A muló napok gyors tovatünéS Csak feledésre, másra nem tan. . , . ? Óh mond : ha egyszer újra visamennék Kinyújtanád e kezedet felém, S ha megkérdezném, hogy hajiz-é rám Vájj tudnád-e azt mondani : n< én . . . ? Hej balga álmok, napfényes re;

nyek Csak hagyjatok, csak szálljatolíovább. Csak hadd legyen életem sorja .y

re Elhagyottabb, szegényebb, mosiább. Két elvált szivnek egy közös ö'

;

ny

e) Aranyos hidja, szép emlékezet Dőlj te is össze, —- a két útja Már soha többé össze nem vez. _ _ ; lotay István. 1 lí.^íjrullpi hi'inntJJli .jrj P>/>i/; Pedig nagy darab kő az, ami igy kiesett a szikla-vár falából. Omlani fog utána ez a fal, amely pedig — hejh! kipróbált menedéke volt sok századokon a magyarnak ! Nincs rá többé szükségünk 1 Adja Isten, h°gJ -gy legyen! A mai növekedő generáczió — részben már ma is tényezője a magyar közéletnek s a legközelebbi jövendőben már kizárólagos irányitója, legnagjobb részében úgy nőtt fel, hogy avultnak, nevetségesnek tartja a vármegyét, Kajla Miska, i. A dőmödi községháza udvaráról feketére festett egyszerű fakoporsót visz a temetőbe egy rozzant parasztszekér; a koporsóban Kajla Miska, a falu bolondja pihen, hosszú kinteljes élet után örök nyugalomban. Utolsó útjában nem kiséri őt senki, pedig mig élt, a tálujabeli pajkos gyermekek csoportosan kisérték a merre járt, a paraszt suhanezok pedig folytonosan gúnyt űztek a szegény boldogtalanból. Teher volt neki az élet, de attól szabadulni nem birt elég lelki erővel; végre megszánta őt a jóságos Isten és magához szólitá a sokat szenvedett falu bolondját. Ott találták meg egy szép májusi reggelen a falu végén, a közös kut közelében, az Isten szabad ege alatt — élettelenül. A falu bolondja meghalt és nem akadt szánakozó lélek, a ki őt megsirassa, a ki szegjny nyomorultnak a végliszteséget megadja és kikísérje utolsó útjára — a temetőbe. A lélekharangot sem húzatta meg senki, a mikor kiszenvedett, ugy találták meg másnap inegholtan a falu végén, a közös kut közvetlen közelében. A temetes csendjét sem zavarta senki, még a falu lnrangjának búcsúztató hangja sem. Ugy temették el, mint egy mindenki által megvetett bűnöst, naplementekor vitték ki a községháza udvarából a falu halottját. Egyetlen köny sem nedvesítette a feketére festett egyszerű fakoporsót, pedig nem volt egyéb bűne a szegény boldogtalannak, csak az, hogy szeretett valamikor egy leányt, a ki nem lehetett az övé, mert idő előtt itt hagyta őt. Mig élt, nap nap mellett ott üldögélt Kajla Miska a faluháza előtt, nem szólott senkihez, ha nem bántották. Megnyugvással tűrte ha gúnyolták, de mikor Istenben boldogult szeretőjét Pintér Zsuzsát emlegették előtte: keserves sírásra fakadt és fájdalmasan panaszkodott. mintha csak valami múmia lenne, maradványa rég letűnt időknek. Rászoktatták erre, hogy igy gondolkozzék ! A fővárosi újságok túlnyomó része évek hosszú sora óta minden alkalmat fölhasznált arra, hogy tódítsa ezt a fölfogást.Éretlen fiatal emberek, akik Budapest aszfaltján tul, legfeljebb ha Újpest vagy Soroksár homokját vasárnap délutáuon taposták, az egyetemről valamelyes fővárosi büró zárt levegőjébe került tanult emberek ontották és zúlitják ma is a legrettenetesebb kritikákat a „vármegye" ellen, holott soha még csak nem is láttak „vármegyét". Valóságos hadjírat a „vármegye" ellen. Mintha csak valami szörnyeteg lenne, hétfejű sárkány a „sötét középkorból". Ha Krivány sikkasztott, száz ujság-torok kiáltott pereátot a vármegyére, ugyanakkor nagyszerűen kicirkalmazváu az adóhivatali vagy banki sikkasztó agyafúrt ügyességét, melylyel a „legnagyobb ellenőrzést" is kijátszani tudta. A mucsai esetből országos felhő piszokját borították a vármegyékre, nem a kivételt látva <í'?csee..„da a.Jíá^a'M?

sc enpdniét húzván ctpuiusaia cs itrjitrSziesere az egész intézményre. Pedig lesz még idő, hogy — ha nem is ez a mai, de egy későbbi nemzedék keservesen meg fogja bánni a vármegyei intézmény feladását Mert egyetlen egy — kipróbált — országos szervezetünk ez, mely a nemzeti közerőt egyesíteni és megindítani tudja. Azt a közerőt, mely veszedelem idején a nemzetet képviseli és azt a közerőt, mely békés napok áldásaiban megvalósíthatja az emberi szabadság legfőbb A mint a nap leáldozott oda hagyta helyét s lassú biczegő léptekkel haladt kifelé a falu végére, leült a közös kut előtt levő vályúra s ott várta be, mig a falu leányai kijönnek vizért s egy kis száraz kenyeret hoznak a számára. Ezek a leányok sokszor hallották őt a múltról igaz érzéssel beszélni, ezeknek panaszolta el a fájdalmát a legtöbbször s mikor eltávozlak innen ő is fö.tápászkodott ülőhelyéről, oda biczegett a kúthoz, beletekintett, majd meg könyörögve nézett az égre és fájdalmas zokogásban tört ki. Innen aztán a temető felé vette útját, olt lepihent egy virágos sírdomb mellé s folytatta fájdalmas panaszát mindaddig, míg csak el nem aludt. Midőn fölébredt, megcsókolta a sirjelző keresztel s elment innen ismét a szokott helyére, a faluháza elé. Most már nem kell fáradnia többé : oda temették őt is ama kis sir közelébe, a hol szép kedvese pihen. II. 1876-ban, pünkösd másodnapján lélekemelő ünnepség folyt le Dömödön a grófi kastélyban. Kárásztelky István gróf, a község szeretett kegyura ezüst menyegzőjét ünnepelte és a nemes főúr ez a'lkalomból kifolyólag a kastély a parkjában nagy népünnepélyt rendezett a falu lakosai számára. A nemes gróf néhány nappal az ünnepség elölt elhivatta magához egykori hü szolgáját, Kajla Miskát, a ki akkortájban egyike volt a falu legderekabb és legértelmesebb legényeinek s megbízta őt, hogy nevében hivja meg a falu népét; felkérvén őt egyszersmind arra is, hogy legyen segítségére tiszljeinek az ünnepély rendezésében. A megbízást Kajla Miska nagy megtiszteltetésnek vette és pontosan eljárt benne s mint ügyes, értelmes ember, a ki nélkül a faluban különben sem eshetetl meg semmiféle nagyobb mulatság rendezése, itt is a a gróf tisztjeinek nagy segítségére volt. Az ünnepség valóban impozáns képet nyújtott a szemlélőnek. A park telve csinos fiatal leányokkal, deli legényekkel és tisztes kinézésű ünneplőbe öllözött öregekkel. Itt táncz, amot vig ének, tovább meg