Nyírvidék, 1902 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1902-03-02 / 9. szám

— Nyilvános nyugtázás. Weisz Ignátz ur Sza- | kolyból oly kegyes volt folyó évi január 18-án tartott „Társas estély* tiszta jövedelmét utólagosan 20 koro­nával gyaragitani, fogadja ezen nagylelkű adományért az egylet hálás köszönetét. Nyiregyháza, 1902. márczius 1. Az izr. nőegylet elnöksége. — Alföldy Károly debreczeni tánczmester, akit már városunk tánczmesterének is nevezhetünk, márczius kó első felében közénk jön s a szokott időben megkezdi táncztanitását. — Köszönet nyilvánítás. A nyíregyházi iparos tanoncziskola felsegélésére, a helybeli ,Szabolcsi Hitel­bank' tek. igazgatósága 60 koronát volt ssives adomá­nyozni. Az évek óta nyújtott kegyes adományért fogadja a tek. igazgatóság az ipariskolai felügyelő bizottság nevé­ben hálás köszönetem nyilvánítását, Pa zár Irtván, ipar­iskolai igazgató. — Névmagyarosítás. Katt Ákos nyíregyházi m. kir. posta és távírda tiszt vezetéknevét ,íCoyáct*-ra, Csuhrács József kisvárdai lakos pedig ,Czukráse'-r3i vál­toztatta vezetéknevét belügyminiszteri engedélylyel. — Lemondás. Kálmánczhelyi Gyula tb. szolgabíró, közigazgatasi gyakornok állásáról való lemondását benyúj­totta a vármegye főispánjahoz, ki ez állásra már meg is hirdette a pályazotot. — Köszönet nyilvánítás. A Szabolcsi Hitelbank 15 koronát volt kegyes a nyíregyházi gör. kath. szegény­sorsú iskolás gyermekek részére adományozni, e valóban nemes adományért fogadja ez uton is hálás köszönetün­ket. Nyiregyháza, 1902. febr. 27-én. Fekete István fő­esperes. — A nyíregyházi kereskedők társulata f. hó 23-án vasarnap d. u. 2 órakor tartotta évi rendes köz­gyűlését, melynek kiemelkedő mozzanata volt, hogy a társulat a Kovách Győző távozásával megüresedett elnöki székre egyhangon é£ nagy lelkesedéssel Schlichter Gyula nyugalmazott huszárszázados gőzmalom tulajonost, köz­gazdasági életünk egyik kiváló, lelkes munkását és zász­lóvivőjét, — titkárrá pedig a dr. Hoffmann Mór vissza­lépése folytán dr. Szabó László ügyvédet választotta meg. A társulat, mely a kereskedelmi érdekek hathatós támo­gatása ós szolgálatának terén fényes jövőre van hivatva, nagy telszéssel hallgatta meg az uj programmbeszédet, melynek keretében számos nagyfontosságú kérdésnek meg­oldását és sok lokális közgazdasági mizériának orvoslását sorolt fel az uj elhők. A közgyűlés Dezárása előtt Schlich­ter Gyu a elnök megválasztatásának emlékére 500 kor. alapítványt tett a kereskedő tanulók iskolájának javára, mit a közgyűlés lelkes óvác iók között vett tudomásul. — Nyugdíjazás. A m. kir. pénzügyminiszter Kon­rád Gyula pénzügyi titkárt saját kérelmére ideiglenesen nyugdíjba helyezte. — Alapszabályok jóváhagyása. A belügyminisz­ter a mándoki kaszinó-egylet alapszabályait jóváhagyta, — Uj mérnök. Pavlovits Károly városunk szü­lötte, Budapesten műépitészeti diplomát szerzett. Néhány hétig Nyíregyházán log tartózkodni. A főváros legelső mérnöki irodáiban szerzett tapasztalatai azon reményre jogosítják, hogy praktikus és szép épület tervekért mi­nél szamosabban keressék fel azok, a kik olcsó, kényel­mes és szép lakást akarnak építtetni. Melegen ajánljuk a tehetséges fiatal mérnököt a nagyérdemű közönség figyelmébe. | — Köszönet nyilvánítás. A Szabolcsi Hitelbank igazgatósága a helybeli jótékony nőegyletnek szives volt 50 koronát küldeni, melyért fogadja hálás köszönetét az egylet elnökségének. . — Köszönet nyilvánítás. A nyíregyházi nagy takarékpénztár 25 koronát volt kegyes adományozni a nyíregyházi gör. kath. szegénysorsu iskolás gyermekek l'elsegelyezésére, a mely nemes adományért ez uton is fogadja legmélyebb hálás köszönetünket. Nyiregyháza, 1902. márczius 1. Gavris Kelemen. — A tisza-polg&ri olvasó-kör február hó 1 -én tombolával egybekötött tánczvigalmat rendezett, mely kedvezőtlen idő miatt kevés anyagi sikerrel, ugyan az ott levők azonban általános jó kedély hangulatban világos viradtig mulattak. Kedves kötelességünknek tartjuk hálás köszönetünket nyilvánítani a felsorolt uraknak a kik felül­fizetésükkel anyagilag támogatták. Mátray Sándor főjegyző ur 4 korona, Levay Károly ur 1 kor. 20 fill., Máthé József ur (H.-Bőszörmény) 80 lill., Filierky Mihály, Policzer Jakab, Portell István, Groszman Alajos, Dely Mátyás, Kincses Ferencz urak 60 -60 fillér, Klein üávid ur 40 fillér, Grosz Dávid ur 80 fillér, végül Szabó László ur, Polonkay Endre, Roth Péter, Istvánig Géza urak 2—2 korona. — Nevezett hölgyek fogadják ezúton kegyes jóindulatokért legőszintébb köszönet­nyilvánításunkat a tombola elárusitásért: Fleischer Matildka, Káposzta Annuska, Terike és Juliska, Vigh Ju iska, Zebrekker Annuska, Kincses Mariska és Baran­sjfcy Gizella kisasszonyok. Neumann Fülöp jegyző. — Nyilvános köszönet, A Szabolcsi Hitelbank igazgatósága minden évben, ugy ez évben is segélyezi az izr. nőegyletet, fogadja ez évi 50 koronáért hálás köszö­netünket. Nyiregyháza, 1902. márczius 1-én. Az izr nőegylet elnőksege. — Veszett ebmarás. Dzsugán János apagyi 9 éves fiat megmarta a veszett kutya. Felszállították a Pasteur­fele intézetbe. — Hálái köszönet. A nyíregyházi ev. ref. egyház szegény tanulóinak számára a „Nyíregyházi Takarékpénz tár-Egyesület• 25,- a Szabolcsi Hitelbank pedig 15 koro­nát voltak szívesek ajándékozni. Ez adományokért fogadják a szegény tanulók nevében hálás köszönetünket. Nyír­egyháza, 1902. febrnár 28. Az ev. ref. egijhát elöljárósága. — Újítások az állomáson. Tolnay, az államvasu­tak debreczeni üzletvezetője, a mult héten városunkban járt és • polgármesterrel az állomás rendezése ügyében tárgyalt. Kilátásunk van, hogy uj, az itteni viszonyok­nak megfelelő indóházat építenek, a vasútra vezető utat kiépítik, csatornázzák, gyalogjáróval, kellő világítással látják cl s a kocsiközlekedést elvonják a gyalogjáróktól. Ugy látszik, hogy sok kívánatos olyan körülményt olda­nak meg, melyre az itteni folyton növekvő forgalomnál ogvti nagy szükség van. re t t » v i » r ; k — Nyilvános nyugiázás. A .Szabolcsi Hitelbank' a .Rendőri Önsegélyző Egylet" javára 50 koronái ado­mányozott. — Fogadja az intézel tek. Igazgatósága nagy­becsű támogatásáért az egylet nevében kifejezett köszö­netem nyilvánítását. Nyíregyházán, 1902. február 28. Kertész Bertalan, egyleti igazgató. — Ujabbi felhívás az adózó közönséghez. Ismé­telve felhivatnak mindazok, kik a Ill-ad oszt. kereseti adóra vonatkozó vallomásukat a már közzétett határ­időben be nem adták, hogy ezt a vallomásokat 8 nap alatt annyival inkább adják be, mivel ellenkező esetben adójuk a törvényben meghatározott súlyos következ­mények terhe alatt hivatalból fog megállapittatni. — Köszönet. A Nyíregyházi Gazdasági és Keres­kedelmi Hitelintézet Részvénytársaság, a .Nyíregyházi Takarékpénztár Egyesület', a .Szabolcsi Hitelbank" a nyír­egyházi izraelita népiskola szegénysorsu tanulói javára a tanügyet szolgáló adományokat voltak szívesek felajánlani A két első 25, az utóbbi 15 koronát. A nevezett pénz­intézetek Tekintetes Igazgatóságainak ez uton is hálás köszönetet mondunk. Nyíregyháza, 1902. febr. hó 28-án. I)r. Kelemen Adolf, igazgató. Dr.Rostnberg Emil gondnok. — Köszvényes és csúzos betegeknél kitűnő eredménnyel alkalmazzák az orvosok a Zoltán-féle kenő­csöt, mert ez még oly betegeknél is, kik évek óta szen­vednek, pár nap alatt tökéletes gyógyulást idéz elő. Kapható üvegje 2 koronáért Zoltán Béla gyógylárában Bpeslen. Szopkó Alfréd-féle Créme d' Orient (Arczcréme). Legbiztosabb szer az arcz és kézbőr fi.iomitására és szépítésére, teljesen ártalmatlan, zsírmentes és megfelel a 71012. számú belügyminiszteri rendeletnek. Eltávolít minden bői tisztátlanságot, szeplőt, májfoltokat, patta­násokat, megvédi az arczot a nap és szel befolyásától és azt simává, fehérré és üdévé teszi. Ara egy tégely Créme d' Orlcntnek 1 korona 40 fillér. Orient arczpor 1 doboz 1 kor. és 1 korona 60 fillér. Orient szappan 1 darab ... — korona 70 fillér. Orient arezvíz 1 üveg . . . . I korona 20 fillér. Postán utánvétellel vagy a pénz előzetes beküldése után küldi a készítő Szopkó Alfréd gyógyszerész Nyiregyháza, főraktár Budapesten Török József gyógy­szertárában, Budapesten Király-utcza 12. sz. 515—25—8 ö Felelős szerkesztő: INCZÉDY LA10S. Kiadó tulajdonos: JÓBA ELEK. Széchenyi-tér Értekezhetni a 6-lk s?ámu ház eladó, esetleg haszonbérbe kiadó. tulajdonossal. 137—3—1 A Kert-utcza Lakás bérbeadás. Egy öt szobás lakás a körte­utcza elején, a vármegyeházzal szemben bérbe kiadó. Érkezhetni dr. Bodnár István ügyvédnél 134-2-1 Árlejtési hirdetmény, J4-ik s/, uiu egénis újonnan épült há­zam, melyben két soba, konyha, ka­mara, istálló, pii cze van, továbbá az egész épület előtt üvegezett szép széles ganir, fedett k' pu bejáró s 490 Döl, részben szőllővel be­ültetett kert van, azonnal eladó. — Bővebb értesítés nyerhető ugyauott Csengeri József 131—1—? tulajdonosnál. Szőlővessző eladás. Nyírbátori immúnis homoki szőlőleiepünkről 1902. évi tavaszán a következő fajtiszta jégveréstől és minden betegségtől ment sima és gyökeres szőlővesszők kerülnek eladasra: 20,000 drb olasz lizling, 2 éves gyökeres, ezre 24 kor. 60,000 , olasz rizling, sima , 6 , 2,000 , sylváni zöld, 1 éves gyökeres, . 16 , 5,000 , oportó (portugisi) sima . 6 , 4,000 , piros bakar sima . 6 , 6,000 , merlót sima , 6 . 4,000 , chasellas rouge i éves gyökeres , 20 „ 10,000 , chasellas rouge sima . 8 „ 15,000 , chasellas blanc sima , 8 „ 5,000 , muscat Alexander sima „ 8 , 500 , lady downe black sima száza 5 . Ugyanitt igen szép nemesített alma, körte, szilva, cseresznye és meggy fák kaphatók 60 fillértől 80 fillé­rig, azonkívül nagy mennyiségű argenteuilli spárgagyőkér, 3 éves, száza 3 korona, ezre 25 korona. Megrendelésnél az összeg '|,-a előlegül küldendő, a maradvány utánvéttel szedetik be. „Boni" gyártelep és mezőgazdasági részrénytársaság <>9-3-3 Hyir-Bátor. 632. 1902. Oros községben építendő községháza és jegyzőlakhoz szükséges összes asztalos munkákra folyó évi márczius hó 6-in délelőtt 9 órakor szóbeli árlejtés fog a köz­ségházánál tartatni. Az árlejtési feltételek a jegyzői irodában megtud­hatók és ott a fenti határidőig zárt ajánlatok is elfogad­tatnak. Oros, 1902. évi február hó 28-án. 132-1-1 Elöljáróság;. 177—1902. v. szám. Árverési hirdetmény, Alulírott kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nyíregyházi kir. járásbíróság 1901. Sp. II. 670/1. számú végzése folytán Friedma.in Sándor nyíregyházi lakos vég­rehajtató javára, Uray Béla ibrányi lakos ellen, 105 kor. 92 fillér tőke, ennek 1901. év augusztus hó 21. napjatói számítandó 5"|, kamatai és e hird. és hirl. közlés dijával együtt eddig összesen 100 korona 98 fillér perköltség követelés erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás alkalmá­val bíróilag le és felülfoglalt és 850 koronára becsült szarvasmarha, sertés, széna és lóhere stbből álló ingó­ságok az alap és felúlfoglaltatók követelései erejeig is nyilvános árverés utján eladatnak. Mely árverésnek a nyíregyházi kir. járásbíróságnak 1901. V. 1570/2 számú kiküldést rendelő végzése folytan a helyszínén, vagyis Ibrányban alperes lakásán leendő eszközlésére 1903. évi márezlus hó ?-Ik napjának dél­előtt 11 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándé­kozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az árverésen az 1881. évi LX. t.-cz. 107. §-a értelmében a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is cl fognak adatni. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t.-cz. 108. §-ban megállapított fcilelelek szerint lesz kifizetendő, a tett fizetés betudandó. Kelt Nyíregyházán, 1902. évi február hó 22-én. Szántó Ármin, 136—1 — 1 kir. bir. végrehajló. K. 1535/1902. Árlejtési hirdetmény, Nyíregyháza város összes szivattyús kúljainak és gőzgépjeinek fenntartására és kezelésire a városi mérnöki hivatalban megtekinthető teltételek alapjan zárt Írásbeli árlejtést hirdet. A zárt írásbeli ajánlatok 1902. évi márczius hó 10-ikén déli 13 óráig a városi mérnöki hivatalban beadhatók. Siklósi István, 130—1 — 1 városi főmérnök. Meghívó. A nyíregyházi kereskedő alkalmazottak betegsegelyző pénztára a /. év márczius Itó 16-án délután 2 órakor a kereskedő-Ujuk egylete helyiségéhen tartja rendes évi közgyűlését, melyre a pénztár tagjai meghivatnak. Tárgysorozat: 1. Igazgatóság évi jelentése. 2. Zárszámadás és vagyonmérleg bemutatása. 3. Felügyelő-bizottság évi jelentése és a felment­vény megadása. 4. Az évi költségelőirányzat megállapítása. 5. Pénztárnok, ellenőr, megválasztása. 6. Igazgatóság, felügyelő-bizottság és választott bíróság megválasztása. 7. Indítványok. Nyíregyházán, 1902. márczius hó 1-én, | 135—1 — 1 Sohlichter Gyula, elnök. Apró Hirdetések feivetetuuk kiadó-hivatalunkban iskola­utcza 8-dik szám, továbbá Jakobovits Fanny kisasszony dohánytóssdéjében. Síi hirdetés után ingyen lapot nem adunk APRÓ HIRDETÉSEK Apró Hirdetés-k felvitetnek kiadVhÍTstslunkban bkol&­ntciA 8-dik szám, további Jakobovits Fanny kisasszony dohánytó'.sdéjében. Ötven szón fellll a lapot fél áron adjuk. nem aouna. Apró Hirdetések egyszeri közlése 10 szóig 40 fillér, minden további szó 4 íllér. Az > és vutag ^'Xll.ZkíS. számíttatnak. Hirdetések posta utján is beküldhetők, a kQsltei dij készpénz vágj' l« e,M I{f« e k f c bí' f« .dntik kiadóhivatal in?yen ad felTÍlá gosilást. Levételi felvilágosítás csak a hirdetés . valssrh-tye? bek lldes^ m-llett .dstOr Ilyen betűvel szedvf 10 szóig 60 fillér, minden további szó 6 fill. Az első és vastag betűvel szedett szavak kétannyi. Ilyen betűvel szedve 10 szóig 80 flllér, minden további szó 8 fillér. Az elrá és va.tag betűkkel szedett szavak kétszeresen sz ámittatnak. Be van bizonyitva, ^ogy a legjobb és legolcsóbb köz­vetítő az apró hirdetés marad. A kí bármiféle állást vagy foglal­kozást keres, A ki társat, pénzkölcsönt stb. keres, biztosan és leggyorsabban el­éri czélját, ha igénybe veszi a „NYIRVIDÉK" Apro hirdatesek rovatát. Istálló, 2 esetleg 4 lóra kocsi­színnel, közvetlenül a postahivatal mellett kiadó. 1902. május 1-től. Értekezhetni drosi-uteza II szám alatt. 25—1—1 Andre Gyula üveg- éspor­czellán nagykereskedésében 5—6 darab 2 és 3 águ használt luszter olcsón eladó, ugyanott villany izó (körte) kapható, Nyíregyházán fő­téren. ' 14—6—5 Kos.uth'utcza 38 szam alatti házban 4 szobából és hozza tartozó mellékhelyiségekből illó utezai lakás, május elsejére kiadó. Bővebbet Nagy E. üveg-Üzletéhen ^pazonyi-uteza ö. 19_ 3—0 A kosanth-nlcza 22-Ik szám alatti házamban egy bolthelviség hozzá tartozó 3 szobás lakassál együtt azonnal kiadó. Értekezhetni ugyanott a háztulajdonossal. Í17-3-3 Kárpitos munkát és javí­tásokat jutányosán vállal llolfmann Arlbür orosi-utez* 3. 24—5—2 Mauthner-féle magvak kaphatók Hoffmann Adolf üzleté­ben. Tessék árjegyzéket kérni. Paronyl-utcza 34. s/ámu ház eladó. Ugyanolt kézműves, kovács, és gépészeknek alkalmas szerszámok olcsón eladók. Megtekinthetők a délelőtti órákban. 18-2—3

Next

/
Oldalképek
Tartalom