Nyírvidék, 1902 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1902-03-02 / 9. szám

bán ezek meg nem jelenhetnének és a vármegyei ala­pok és letétek, illetőleg a gyánipénztári vagyonra vagy a. községi pénzkezelésre vonatkozó vizsgálat alkalmával szabályellenesség észleltetnék: erről a vizsgálatot elren­delő kir. pénzügyigazgatóság állal haladéktalanul érte­sitendők. Az alispánnak és az árvaszéki elnöknek ezen kivül is joga van a pénztár és a számvevőség helyiségében bármikor megjelenni, ott a vármegyei alapokra és leté­tekre, valamint a gyámpénztári vagyonra vonatkozó ösz­szes naplókat és könyveket megtekinteni s ezekről ada­tokat, felvilágosításokat, kimutatásokat élőszóval vagy Írásban is kívánni. 10. §. Az 1897. XX. t.-cz. 127 — 141. §-ainak a számadási perrendtaitásra vonatkozó rendelkezései folytán felmerülő teendők a vármegyei pénztári számadások tekintetében a kir. pénzügyigazgatóságok, illetőleg a számvevőségi igazgató utján a pénzügyminiszter hatás­körébe utaltatnak. 11. §. A vármegyei tőrvény hatósági bizottságokat a vármegyei költségvetések és zárszámadások, úgyszintén a gyámpénztári számadás, nemkülönben a tulajdonukat képező, vagy felügyeletük alatt álló alapok és alapítvá­nyok tekintetében megillető jogokat a pénztáraknak állami kezelésbe vétele nem érinti. Épségben marad továbbá a törvényhatósági bizo'tságok rendelkezési joga és felelős­sége az alapok és az alapítványok vagyonának és a gyámpénztári tőkének mikénti gyümölcsöző elhelyezésére is. Végül érvényben marad a vármegyei törvényhatósági bizottság felügyeleti jogköre a rendezett tanácsú városok és a községek költségvetéseinek és zárszámadásainak megállapítására és az ebből folyólag szükséges egyébb intézkedésekre nézve is. 12. §. Az ezen törvény életbelépését megelőző idő­ből eredő és törvényszerűen a vármegyét terhelő esetle­ges kezelési hiányokért és károsodásokért, nemkülönben a gyámoltak és gondnokoltak követ-lése s a gyámpénz­táii fedezetek egybevetése után mutatkozó és törvény­szerűen a vármegyét terhelő hiányokért — az illetők elleni visszkereseti jogok fentartásáva! — a vármegye felelős. 13. §. A községek (kis- és nagyközségek, valamint rendezett tanácsú városok) vagyonkezelésének ellenőrzése és felügyelete körül a vármegyei törvényhatósági bizott­ság, továbbá a főispán, az alispán és a főszolgabíró részére törvényben megállapított jogok és kötelességek érvényben maradnak. A főispán, az alispán, illetőiig a főszolgabíró által teljesítendő időszaki vizsgálatok a számvevőség egy kirendelt szakközege, illetőleg a járási számvevő közbenjöttevel teljesitendők. 14. §. A vármegyei törvényhatóságoknál a jelen tőrvény életbeléptekor alkalmazásban levő pénztári és számvevőségi tisztviselők (3 §.) rendelkezési állapotba helyeztetnek; egyidejűleg azonban az állampénztárakhoz (adóhivatalokhoz), illetve a kir. pénzügyigazgatóságok mellé rendelt számvevőségekhez jelenlegi illetményeikkel T— lehetőleg az illető Tármegye területén — szolgálat­tételre ideiglenesen beosztatnak, és a mennyiben egy éven belül elhelyezhetők nem lennenek, addig megszerzett nyugdíj-, illetve végkielégítési igényeiket az illető várme­gyei nyugdijalap irányában érvényesíthetik ; azok ellenben, a kik eddig elfoglalt állásuk államosítása daczára a kine­vezést méltánylandó okok nélkül el nem fogadják, állásuk­ról és — a mennyiben az illető törvényhatósági szabály­rendeletek másként nem intézkednek, — szerzett nyug­díj-, illetve végkielégítési igényükről lemondottaknak tekintendők. A mennyiben az cl nem helyezhető, valamint a kinevezést méltánylandó okból el nem fogadó tisztvise­lők, az illető törvényhatósági szabályrendelet értelmében sem nyugdíjra, sem végkielégítésre igénynyel nem birnak : befizetett nyugdíjjárulékaikat a nyugdijalapból minden esetben visszakapják. gSHBBB J ' • • • L tad volna egy kurta vassal, de a hadnagy ur m íjd ad néked egy pár napi szigorított fogságot, vagy pedig csücsülhetsz itt 30 napig a laktanyában. Veres Palkó arcza elborult e szavak hallatára. — A menyasszonyom jött be a faluból engem meglátogatni, a kihallgatásról már elkéstem, nem tudtam engedélyt kérni, igy hat kimaradtam. — Jól van, lásd az eredményt! Nemsokára megjön Vámos hadnagy ur ! Ma különösen jó kedve van. Mivel meg van elé­gedve, nem kifogásol semmit. Egyszerre Veres Palkóhoz ér. Veres Palkó a reglama szerint harsány hangon jelenti: — Hadnagy ur, alázatosan jelentem, kihallgatásra vagyok rendelve. Félelmes Csend támadt. Mindenki remegve gondolja, no, most lesz haddel-hadd. Teljes erejével ki fog most törni a zivatar. Éppen tegnap előtt a parancs kiadása­iul mondta Vámos hadnagy ur, hogy senki ki ne mer­j n maradni többet engedély nélkül, mert aki kimarad, s/j^rúan fogja büntetni. Vámos hadnagy közönyösen kérdi : — Miért? — Alásan jelentem az éjjel engedély nélkül kima­rnál ara 2 óráig. A várakozás a tetőpontra hág. Mosí következik a haddel-hadd. Még az őrmestert is valóságos láz gyötri, bizonyosan ő is kikapja majd a u.uga részét, miért nem oktatta ki jobban a legénysé­get, pedig Isten látja lelkét, ő eleget prédikál nekik. — De a várt vihar még mindig nem tört ki. Vámos nyugodtan kérdi: — Miért maradtál ki ? Veres Palkó nyíltan bevallja : — Bent volt a menyasszonyom, már én nem tud­tam kimaradást kérni, hát kims-adtam ugy. Mi történt; ő Vámos hadnagy, ki ilyenkor tiz kurta­•a,-at és laktanyafogságot osztogatott volna, most nevető arezezal kérdi: — Aztán Palkó, mondd csak szereted ? Palkó szeme kigyulad: N Y t R V t D ft K 15. Azokra a vármegyei pénztári és számvevő­ségi alkalmazottakra nézve, a kik az állami szolgálatba átvétetnek, illetőleg kiveveztetnek, az 1885. XI. t.-cz. 8 §-ának 3-ik bekezdése azzal a módosítással nyer alkal­mazást, hogy a vármegyei törvényhatóságoknál töltött szolgálati idejük nyugdíjaztatásuk esetén akkor is beszá­mítandó, ha 10 évi állami szolgálatban még nem is állottak. 16. §. A rendelkezési állapotban töltött szolgálati időt ugy a vármegyei nyugdijalapokkal (14 §.), mint az államkincstárral (15 §.) szemben érvényesíthető nyugdíj-, illetőleg végkielégítési igény megállapításánál figyelembe kell venni. 17. §. Ha az állami szolgálatba kinevezendő vár­megyei alkalmazottak az uj kinevezés alkalmával meg­hatarozandó törzsfizetésnél magasabb évi fizetéssel vol­tak korábban javadalmazva, az utóbbinak élvezetében személyükre nézve ezentúl is meghagyatnak addig, a mig az állami szolgálatban ezen fizetesnek megfelelő fokozatba elő nem lépnek; e szerint tehát az uj és régi fizetés, illetve a lakpénz kőzött mutatkozó különbőzetet az 1893. IV. t .-cz. 10. §.-ában meghatározott személyi pótlékként kapják meg. 18. §. A vármegyék részére közigazgatási, árva és gyámhatósági kiadásaikra költségvetésileg megállapított állami javadalmazás főösszege ugyanolyan ősszeggel apasztandó, mint a milyen összeggel a vármegyéknél megszüntetendő állások személyi járandóságai és dologi kiadásai csökkennek. 19. §. Ezen törvény életbelépési időpontjának meg­határozásával és végrehajtásával a belügyminiszter és a pénzügyminiszter bízatnak meg. SZABOLCSVÁHMEGYEI GAZDASÁG! EGYESÜLETI KÖZLEMÉNYEK. i. A nagyinélt. m. kir. földművelésügyi miniszteriura 9448|902. száuiu rendelete folytán a Szabolcsvármegyei gazdasági egyesület tudatja a nagy közönséggel, hogy a minisztérium szakközegei azt a tapasztalatot szerezték, hogy a szőlő oltványoknak a beol.ás után azonnal vagy mobaban történt előhajtatás után, de iskolázás nélkül való állandó helyre kiűltetese nem ajánlatos, mert az ily modon kiültetett szőlő oltványok legnagyobb része össze nem forrad s a melyek ósszeforradnak is, az össze­forradás tökéletlen levén, az ily szőlő oltványok állandó tökét nem adhatnak. Midőn ezt a gazdasági cgy< sülét köztudomásra hozza, tudatja, hogy ily oltványokkal való telepítés eseién a szőlő felújítási kölcsönök igénybe véte­let az illetékes hatóságok meg nem engedik. II. A Szabolcsvármegyei gazdasági egyesület közhírré teszi, hogy a gödöllői m. kir. korona uradalom tiszta­vérü tenyészeteiből a gödöllői alsó majorban folyó évi márczius 11-én eladásra kerül 7 drb innthali és 45 drb pinzgaui fajta 1'/»—2 '/ 4 éves tenyészbika. Az árverési feltételek megtudhatók az egyesület titkári hivatalaban. III. A Szabolcsvármegyei gazdasági egyesülethez a következő hirdetmény érkezett: „Óriás takarmány tök. A szürke „Indiai Mammuth* és a vörös „Chinai" tok keresztezése által oly válfajt sikerű.t létesítenem, mely mindkét fajta kitűnő tulajdonságait kedvezően egyesíti. A bőtermő „Indiai Mammuth* ebbeli jó tulajdonságait megtartva és a „Chinai" tartósságai megszerezve, kétség­telenül értékesse vált a keresztezés. Már tóbb éve ter­melem e fajtát gazdaságomban nagy területen, ahol kedvező időjárás mellett óriási — holdanként egcsz 350 — Jobb in mint az életemet. — Mond csak, ha most 30 napi laktanyafogságot adnék, nem bánnád meg, hogy mialla kimaradlál? Palkó bátran feleli: — Nem én, hadnagy ur, miatta bármit elszenvednék. — Hát meddig marad meg itt a menyasszonyod t — Holnap reggelig. — őrmester — szólt Vámos hadnagy — Veres Palkó ma éjjelre kimaradást kap. Az őrmester a bámulattól szinte megbénulva állott. Talán téved, rosszul hallott, hogy e ficzkó szigorú bün­tetés helyett még kimaradást kap. Alázattal kérdi: — Hidnagy ur, alázatosan kérdem, Veres Palkó kap kimaradást ? — Hat nem hallotta, hányszor mondjam? Azt aka­rom, látogassa meg a menyasszonyát! _ D e te — felel Veres Palkó felé — ha még egyszer kimaradsz, 30 napi laktanyafogságot kapsz. Most az egyszer megkegyelmezek. Veres Palkóról most azt beszélik a századnál, hogy bizonyosan burokban született, vagy hetedik gyermek, legalább is megbabonázta valamivel a hadnagy urat, aki olyan megfoghatatlan kegyes volt iránta, mert ilyenre ók nem emlekeznek. Valiig törik fejüket, mi lehetett az oka. A hadnagy pedig — a laktanyából hazamenet — ma nagy takarítás van, nincs gyakorlat — boldogan gondol az ő kedves kis menyasszonyára, kivel Legnap lépett jegybe. S mikor reá gondolt gyémánt fekete szemű, piros ajkú aranyos mennyasszonyára, igazat adolt szivében a Veres Palkónak, ki a menyasszonya kedvéért kész lett volna büntetést is elszenvedni. Ez volt a csoda magyarázata. A hadnagy szerelmes volt, imádta menyasszonyát, érezte, hogy hasonló esetben ő is igy tett volna, miért büntette volna hát m:g a szerelmes szivéért azt a Palkó gyereket. Hiszen a szív, az a bohó, szerelmes sziv, egyformán dobog a legénységi és tiszti zubbony alatt is. . . . Vámos hadnagy megvolt magával elégedve. — ••• 3 m.-mázsányi — termést adolt. Szolgálatot vélek gazda­tarsaimnak teljesíteni, midőn e kiváló takarmánynövényre felhívom figyelmét és termelését melegen ajánlom, annyi­val is inkább, mert beérése ép azon időbe esik, midőn rendes zöld takarmányunk: a kukoricza-csalamádé vagy elfogyott, vagy megszáradt, répánk pedig még éretlen állapotban van. Nyári hizlalásomnál és tejgazdaságomban ez oknál fogva a takarmány hiányt mindig pótolta. — Vetőmag szükséglet kat. holdankint 2 kilogramm és nálam kapható. Tarnai Bertalan földbirtokos Apostag, Pestmegye. Ara kilogrammjának 1 forint — 2 korona." IV. A Liptómegyei gazdasági egyesület a következő levelet intézte gazdasági egyesületünkhöz: „Tisztelt Társ­egyesület! Azon számos éven át szerzett tapasztalatunk, miszerint az itt termesztett vetőmagok hazánk melegebb éghajlatú vidékein az ottani mag utan nőtt termésnél sokkalta nagyobb hozamot adnak: arra indította egye­sületünket, hogy működési területünkön a vetőmag ter­jesztésre különös súlyt fektessen és azon vetőmagvakat, melyek faj tisztaságáért és helyes kezeléseért kezeskedhe­tik, a Liptómegyei Gazdasági Egyesület fogyasztási és értékesítő Szövetkezete utján az egesz ország gazda­közönségének hozzáférhetővé tegye. A szövetkezet áruba bocsát egyesületünk felügyelete alatt termett: llanna és Chevalier árpát 16 koronával, tot árpát 15 koronával, hektoliterenként 50-54 kg. súlyú zabot 18 koronával, Fekete bükkönyt 17 koronával métermázsánként. Az őszi idényre slanstádti, óriás, probstei és közönséges lozsot fog áruba bocsátani. Midőn erre a tisztelt Társegyesület figyelmét felhívjuk, kérjük azt tagjaival alkalmas módon közölni. — Hazafiúi üdvözlettel Andaházy Géza, elnök. tichicarz Árpád, titkár. V. A Szabolcsvármegyei gazdasági egyesülethez a Fair­banks mérleg és gépgyár részvénytársaság a „Mercut" százados mérlegről több állapot küldött. — Érdeklődők megtekinthetik a titkári hivatalban. VI. A Szabolcsvármegyei gazdasági egyesülethez f. évi február hóban a kővetkező nyomtatványok érkeztek: Földmivelési Értesítő 5. 6. 7. szám. — Országos erdé­szeti egyesület: Korlátozza-e az erdőgazdasjg a legelte­tést közgazdaságilag káros módon? (I péld.) — Pecz Annin: Faiskola Értesítő (1 péld.). — A Központi Éite­sitő 5. 6. 7. száma. — Néplap 5. 6. 7. 8. szám. Gya­korlati Mezőgazda 3. 4. szám. — Független Újság 6 7. 8. 9. szám. — Köztelek 10 —16. szám. — Krisztinkovich Ede: Birtokrendezések (1 péld.). — Borsodi Gazda 3. 4. szám. — Közlemények a keskeny vágány u vasutak teréről 2. S/ám. — Országos pályázati közlöny I. szám Állat­egészség 2. szám. — Gazdasági Lapok 4. szám. Bihar­megyei gazdasági Egyesület Hivataos közlönye 2. szám. Gazdasági Értesítő 2. szám. — A nyitravölgyí Gazdasági Egyesület közlönye 3. szám. — Gazdasági Közvetítő 1. szám. — Pozsonyi Gazda l.szám. — Magyar Borkeres­kedelem 8. szám. — E nyomtatványokat az egyesület tagjai a titkári hivatalban megtekinthetik, illetve átolva­sás végett — téritvény mellett — magukkal vihetik. VII. A Szabolcsvármegyei Gazdasági Egyesület értesiti a nagy közönséget, hogy a bábolnai m. kir. állami mé­nes birtok folyó évi tavaszi tenyész-szarvasmarha árve­rése a kls-bábolnai majorban f. évi márczius hó 20-án fog megtartatni, mikor is eladásra kerül a bábolnai m. kir. állami ménesbirtok sitnuienthali szarvasmarha tenyé­szetéből 20 drb I'/«— 1* 4 éves, tubcrculinra nem reagáló tenyészbika és 10 drb előhasi üsző. Az árverés napján, előzetes bejelenlésre, a vásárló közönség rendelkezésére kocsik fognak állán! a magyar államvasutak ácsi és a déli vasút nagy-igmándi állomásán. — A bejelentések a bábolnai m. kir. állami ménesbirtok igazgatóságához Bábolnára (posta-, távíró- és távbeszélő-állomás) inti­zendők. Az árverési feltételek megtudhatók a gazdasági egyesület titkári hivatalában. A kereskedő ifjak bálja. A kereskedő ifjak bálja február hó 9-én zajlott le a Korona nagytermében. A böjt jegyében megtartott mulatság hangulatából Ítélve azt billük, hogy a farsang kellő kőzepjben vagyunk. Kedves, kedélyes mulatsag volt. Méltón sorakozott a derék egyesület állal eddig rendezett tanczvigalmakhoz, melyeken hagyományos a fesztelen jókedv, mely epen eleg gyakran hiányzik a nyíregyházi mulatságokról. A ladi patronesse eket üchlicli­ter Gyulánc, dr. Flegmann Jenönc, Kovách Gyözone cs Hoffmann Mihálync úrnőket pompás csokorral lepte meg a figyelmes rendezőség. — Láttunk sok csinos asszonyt, sok szép leányt — és evvel talán mindent megmond­tunk. — Az első négyest 32 pár tánczolta. Előkelősége­ink közül jelen voltak : Báró Feilitz^cb Berthold ur főispán 6 méltósága, Bencs László városunk képviselője, Májerszky Béla polgármester, stb. stb. A tánezrend igen Ízléses apróság volt. A minden ízében sikerült mulatság hajnali 5 órakor ert véget. A jelenvolt hölgyek névsora a következő: Asszonyok: Schlichtcr Gyuláné, Flegmann Jenőne, Kovách Gyózőné, Hoffmann Mihalyné, Bleuer Samune, Fcrenczi Miluané, Fried Artninné, Führer Zsigmondne, Halasi Jánosné, Halász Mórtié, Hoffmann Emilne, Hunyady Lászloné, Janousch Janosné, Keresztessy Gyulane, Klar Lajosné, Kovách Emilné, Kubassy Gusztávne, Lictitblau Jakabné, Licbtman üezsőné, LichUchein Miksane, Ma­csánszki Lajosné, Mandl Emiiné, Milternacht Izraelne, Moskovics Henrikné, Radnai Ferenczné, Rottman Arthurné, Sándor Mórné, Somogyi Gyuláné, Schőn Nandorne, Schwarcz Adolfné, Schwarczer Simonné, Ungar Gezane, Zinner Jenőné, Zinner Sarnuné. Leányok: Fried Irén, Goldstein Szerén, Janousch Mariska, Janousch Matild, Klár Berta, Klár Szidi, Kubassy Jenny, Lichtblau Jolán, Lux Olga (Debreczen,) Macsanszki Etelka, Mitéffy Berta, Mitternacht Róza, Rottman Margit,

Next

/
Oldalképek
Tartalom