Nyírvidék, 1902 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1902-06-29 / 26. szám

tr> mogyoró nagyságig nagy mennyiségben — élősködő úgynevezett „symbióse gumócskák"-ban. Kölömböző földrajzi, talaj, éghajlati és más sokféle viszonyok természetesen többékevésbbé eltérő módozatokat irnak elő, miért is egyáltalán nem czélom itt ezeket vagy ilyeneket leirni, — de kivánotn különösen homok birtokosaink figyelmét — ezen ujabb iráuyra s illetőleg egy ily módon kezelt s fentieket igazoló birtokra felhívni. A közel múltban volt szerencsém szives meghívás folytán egy elókeló szakférfiakból álló társaságban Blau Pál úrnak a kércsi határban levó — mintegy 700 holdas gazdaságát tanulmányozhatni. Itt láttuk a háziúr mezőgazdasági magas szaktudásának teljes érvényét. A birtok kis részben némi kötöttséggel biró, televény dús homok, nagyobb részben mérsékelten, de legnagyobb részt erősen, sőt vad hullámos, szemcsés, vasas laza, sőt helyenként futó homok terület. A kevősbbó hullámos területek ma már televény dúsak és nedvességet lekötőbbek, bár laza eredetük ma is világosan konstatálható, — mig az erősebben hullámosak az annyira ismert — nagyon kevés tápértékkel rendelkező — heves, nyiri homoknak látszik ma is, pedig a b'une talált rozsok jók, sőt igen jók, mig a pillangósok — melyek részint takarmányul, részint zöld trágyául termeltetnek — bámulatosan szépek. Blau Pál urat külföldi utazásai alatt látottak indították a circa 10 évvel ezelőtt megkezdett kísérletezésekre, melyek kétségbevonhatlan szép és felette fontos eredményeit volt szerencsénk ezen kirándulásunk alkalmával, hogy úgy mondjam — megcsodálni. Kísérleteinek első évében egy táblát négy hosszas parcellára osztván, azt felváltva csillagfürt és homoki borsóval vetette be. Ez évben a csillagfürt nagyon silány volt, valamint nagyon kevés a csillagfürt gyökerein a symbiose gumócskák. Második évben ezen egész terület rozszsal bevetve semmi különös eredményt nem mutatott. A harmadik évben más sorrendben és véletlenül keresztbe vettetett be a tábla ugyancsak az első évi két veteménynyel felváltva, s ekkor azon koczka területek melyekb igy másodszor került a csillagfürt, már igen szép volt, valamint a gyökereken bőven megrakva symbiose gumókkal, mig a többi részek ismét silányak voltak. Ezen kísérletből beigazoltnak látva azt, hogy a csillagfürt az első évbeu nem diszlik, de annál szebb ha az másodszor kerül ugyanazon területre, — vagyis ha már a terület a symbi.se gutnócskákkal s helyesebben az abban levő Lupinus bacillusokkal inficialva vau, áttette kísérleteit nevezett kutató a földojtásra akként, hogy szőlős kertjében "gy kis területet többször vetvén be csillagfürttel, annak mintegy 10 —12 czentiméter vastag felső — ezen bacteriumokkal mintegy telitett rétegét a lépésnji hosszú boltozat fut vr'gig mely messze, elágazva eltörpül, elvesz. E boltozatról azt mondják, hogy állítólag az egy óriás lankája volt, s ez óriás éjjel mii dig kibújt rejtek helyéből, és bejárta a vidékeket, megrabolva a szegény népet, nehéz zsákmányokkal tért vissza. Ha pedig jó kedve volt, Balyka hegyéről egy lépéssel átugrott Jósika hegyére (a hasadék e

ryik oldaláról a másikra) és ott megfő/.te puliszkáját . . . V'sszamenve a nagy 0 reg la z egy sötét görbe likon kijutui k a patak mellé, ahonnan bejöttünk. A kis Ilesdát patak vidám csőrgedezése eszünkbe juttatja, hogy szomjasak vagyunk és hogy kóstoljuk meg az üdilő és kristály tiszta patak vizét. Egészen felfii'sülve a patak vizétől leültünk egy hegyoldalhoz, ahol elővettük tariszn}ónkat, megtapasztalandó a benne foglaltakat. Miután kedélyesen m ?„ebédellünk s alant mindent jól szemügyre vettünk, iparkodánk felfelé jutni. Nyakutörőbb és félelmesebb mászást nem képzelhetünk, mint a mikor a mászó ím redek hegyre akar feljutni a mikor egy ballépés is halálát okozhatja. Óriás veszedelem volna, sőt mondhatom kész halál, ha felfelé mászás közben le-le tekintgetnénk az alattunk levő sö ét mélységbe vagy fel fel tekintgeti énk a hegy ormára mert bármelyik esetben megszédültünk, eszméletünké vesztettük volna. Valóban csiklandós érzés fogja el a mászót, a mikor a hasadék közepe felé jut, nurt ha lenéz széditő mélységet lát s ha fel néz, széditő maga-ságot. Nagy nehezen mégis feljutottunk a hasadék tetejére s első dolgunk volt hálát adni a jó Istennek, ki kegyes volt e nehéz útban segélyünkre lenni. Tehát fenn vagyunk a magasban, fenn vagyunk a tordai hasadé; tetején. A kilátás impozáns volta bániu'atra ragad ben nünkot. A havas bércek a büszkén kimagasló határhegyek és hegyóriá.-ok, Aranyos és Maros völgyének ritka és elbájoló szép vidéke stb. stb. ez mind oly gyönyörű, ez N Y I R v ' " F: T

( beoltandó még inficiálatlan területekre hordatta s gyéren szét s-zóratta. Kevésbbá biztosnak bizonyulva az ójtás másik két neme — a midőn inficiálás szempontjábul tavasszal roístáblájára egész ritkán szórt el Lupinus magot, és a mi iőu Lupinus tőre két szúrta el és szántotta alá, — megmaradt állaudeían az első nagyon csekély költséggel járó és biztos ojtási mód mellett, ugy hogy ma már csaknem össze3 homokjai ekként inficiáltan a legszebb csillagfürt terméseket hozzák. A csillagfürt vetésnél holdanként 2—3 métermázsa 12% káli tartalmú kaluszi kainith lesz alászántva. Némi phosphor trágya azonban azt hiszem szintén kifizetné magát a rozsterméseknél. Ily módon használja Blau Pál rosz kércsi homokját csillagfürt rozs és tavaszföldnek hármas fordábau, mig drága istállótrágyája a 40 holdas dohánytermés fordájábau — négy éves turnusokban a dohány alá ha-zmiltatik fel. Takarmány kisegítőül termeli a biborherét, szintén kainithtal rozstarlóba vetve holdanként 12—15 kgrmot, valamint „ Antbillis vuluerariá"-t (Nyulszapukál) tavaszszal a rozsra vetve, — esetleg ugarra is ugar legelőuek. — Mindkettő kitűnő takarmány, utóbbi legelőn, a marha által lerágva még bujábban és bokrosabban bajt; — s mint Biau úr mondja ma már ezen takarmány táblák a területe által előbb teljesen ismeretlen őzeket is c-akuem csordaszámra csalja oda. Mindezen javítások által érte tulajdonos azt: hogy különösen kissé mérsékelten hullámos területei ma már jó erőben vannak, — kevésbbé lazák, tehát a nedvességet is jobban tartják és a szárazságot jól tűrik; az erősebben sót vad hullámos területei is, — bár természetesen sokkal lassabban, de határozottan — szintén annyira javultak, hogy míg ezek előtt gyakran a vetőmagnál alig volt képes többet visszaadni, — ma már egészen tűrhető terméseket hoznak — Erre nézve nagyon eclatáns volt a nevezett birtokkal mezsgyés szomszéd birtokosnak egy árokkal elválasztott ugarba vetett rozstáblája. Végül mindamellett, hogy a nevezett terű let televényben, igy tehát értékben is állandóan gyarapszik és emelkedik, — emelkedett ugyanekkor hozama, jövedelmezősége is ugy annyira, hogy mig ezelőtt rozs össztermelése sohasem haladta meg az 1000 métermázsát, — addig az utóbbi években (az elmúlt legutolsó rosz évet kivéve) már 1400—1500 métermázsára emelkedett. A midőn ezen látottakat és I allottakat — mint homoki mezőgazdaságunkra nézve felette fontos tényeket — szerény soraimban közölni szives kötelességemnek ismertem, egyben nem mulaszthatom el a földjavitás ezen biztos és csalhatatlan módjának követését igen mind oly lélek emelő látvány, melyet csak nézni vagy lefesteni, de leirrii nem lehet. Majd szemünk elé tárul a Torda város felett emelkedő hegy, mely sóaknákat tartalmaz, majd édes gyönyörrel szemléljük a tordai sós tavakat, — hol egykor római bányászok munkálkodtak, — melyeket lankás hegyek öveznek. Mig mindezt elmerengve bámuljuk, egyre sötétebb lesz, s rövid idő alatt beáll az alkony. Feljön a mosolygó hold, mely a csillagok honában fényes érczlapként tündöklik, küzd a ráboruló és ót eltakarni akaró felhők ellen. Másnap szerencsésen otthon vollunk s nem győztünk eléggé mesélni mindazokról, a miket mi ott láttunk és tapasztaltunk. Igen kérem kedves olvasóimai, ha netalán Erdélybe mennek, a tordai hasadékot okvetlenül tekintsék meg, tekintsi k meg annál inkább, mert annál szebb és lélekemrlőbb természeti játékban nem lesz alkalmuk gyönyörködni. A katonás névelős. A gyermekeim, kik barátaim és rokonaim egybehangzó vallomása szpriut reám csodálatosan hasonlitotlak, örvendetesen fejlődtek. Mindegyik bámulatos ügyességgel tudta a tányért földhöz vágni, a macskát fülénél fogva megtánczoltatni, a Zsuzsi szakácsnénak a kendőjét lerántani, szóval mindenképen meglehetett vele a csaláel elégedve. — Geniális gyermekek — szokta volt mondani anyósom is, leányomra ütöttek, az én véremre, — telte büszkén hozzá. C'.sak az én nagybácsim, ki mint százados szolgálta egykor a hazát és szidta kuruez módon az ujonezokat, nem volt megelégeelve kedves csemetéimmel. — Ili-zen jól van — szokta a bajusza alalt dörmögni — nem csúnyák, nem éppen ügyetlenek, de nincs meg bennök a mi a fő, a katonás nevelés, En Ltenem, ha a nagybácsi nem lett volna egy pompás domínium tulajdonosa és agglegény, dehogy tisztelt homokbiitokosaiükuak a legmelegebben aj inlani. Blau úr a legszivi sebben kés?nek nyilatkozott akár nálla, akár alantirottuál előre jelzett bármely vasárnapon az esetleg megtekinteni kívánóknak jelzett birtokát és kezelését megmutatni és a legkimeritőbb felvilágosításokat megadni. Vasúti állomása Demecser — hova alkalmatosságot Blau úr szívesen küld. Szikszay Sándor, gazd. egy. titkár. Az érettségiről. Komoly emberfővel és higgadt megfontolással visszagondolva aira a toriurára, a mit fiatal korunkban, a mumussá felfujt érettségitől való rettegés miatt át kell szenvednie a szegény gimnázislának: valóban szükségesnek látjuk, hogy a német tanítási rendszernek ezt az elavult és minden komoly gondolkodó által elitélt abszurdumát végre-valahára kiküszöböljük, vagy legalább okszerűen reformáljuk. Évről-évre megismétlődnek a jogos panaszok az érettségi vizsgálat mai módja ellen; szomorú, hangosabban nyilvánulnak meg a szülőé panaszai: nem lehet tehát tovább némán eltűrni azt, hogy ezen elavult és rosznak bizonyult rendszer igája alalt tovább is görnyedjenek a vizsga félelmétől agyonsanyargatott tanulók. A nálunk dívó — kétségtelenül régi német mintákra épült — vizsgamódszernek jellemvonásai, kétséges előnyei és elvitázhatatlan hátrányai sokszorozódva jegeczesednek ki a vizsgák vizsgáján, az úgynevezett érettségi vizsgálatnál. A diákság körében tudvalevőleg kegyellen hire van ennek az érettségi vizsgának. A diák-fantázia valóságos mumusként emlegeti ezt a vizsgálatot, a melyen főigazgatók és miniszteri-biztosok jelennek meg a diákság nem kis rémületére. Már hónapokkal megelőzőleg a diákhagyományok és számos esetben maguk a lanárok vállvetve riasztgatják az érettségi felé közeledő tanulókat, a kiknek idegeit kétségtelenül ingerlik ezek a riasztgatások, ugy, hogy még az erősebb id gzetü tanulók is szinte eltikkadt idegekkel és reltegve lépnek az érettségi vizsgálatra. A mi paedagogiai mintaállamunkban, Poroszországban éppen azért kezdenek már lemondani róla. A német paed gogusok meggyőződtek airól, hogy az intelligencziális pályákon lévők idegessége jobbára az ilyen érettségire készülődéssel kezdődik. Szinte mondhatni, hogy az irattLigeaczia idegességének alapjait gyakran az ére.tségi vizsga veti meg. A mi utóvégre nem is csoda. Az érettségivel nyolez esztendő tanulmányait akarnák összefoglalni. Ez ugyan magában már lehetetlenség és csak külsőleg foglalhatni össze pár hónap alatt nyolez év tanítás eredményét. Elvégre is ha a nyolez év nem veszett el haszontalanul, akkor a nyolez év nevelési és tanítási eredményének élnie kell a tanulók in'elligencziájában. Ha nem élne benne, akkor hiábavaló az érettségi, mert a pár havi összefoglalással amúgy se táplálódik az intelligenczia, hanem pusztulnak vele az idegerők. Mennyivel üdvösebb ennél a franczia rendszer, a melylyel már a németek is kezdenek megbarátkozni. A franczia középiskolában nincs érettségi vizsgálat. Az utolsó osztályt épen ugy fejezi be a diák, mint az előbbieket. Se több, se kevesebb, mint más esztendőben. Ha azlán a diák egyetemre akar jutni, fölvételre jelentkezik az egyetemi hatóságnál, megjelöli a fakultást, a melyre pályázik, s akkor az egyetemen vizsgálják meg, bir-e egészen kellő intelligencziával, illetőleg előzetes képzettséggel, hogy a fakultásba beléphessen. hederítettem volna az ő észrevételeire, de igy nagyon is figyelembe vettem. Buzgón Ígértem meg mindent a jobb nevelés érdekében. — Nem addig van az kedves öcsém, az én kis örököseimet magam akarom egy kicsit nevelni. Hadd jöjjenek velem. Alig tudtam hová lenni bámulatomban. Ejnye, mi lelte a nagybácsit, csak nem akar felcsapni gyerekápolónak ? Feleségem este, a mint megmondtam neki a nagybácsi szándékát jelenetet rögtönzött, olyat, a mely megállta volna a helyét e. y nagyon szomorú tragédiában is. Én azonban, mint egy lelkes drámai hős, feleségem figyelmét a nagybácsi pénzére s a tőle várhaió ropogós e/res bankókra irányitottani, ez meggyőzte, pláne, mikor e.>y pompás felöltőt helyeztem kilátásba. A nagybácsi hát elvitte magával gyermekeinket. Azután minden két héten kaptunk tőle leveleket, melyekben katonás rövidséggel tudtunkra adta, legyünk nyugodtak, a gyermekek pompásan sajátítják el a katonai régulákat. Oh nagybácsi! Ili láttad volna az én szenvedéseimet. Angyali feleségem könnyezve emlegette, hogy ki tudja, az őreg katona mily pogányul bánik velők, hogy szoktassa, majd valami olvasókönyvből elmesélte nekem a „Két gyermek és a puska" ezimü történetet, hogy egyik a halál fia lelt és mindenkor e m ^gtiszt dő, lendületes sorokkal zárta be szép asztali iináit: — Leikellen rossz apa! Te felelj gyermekeid életéért ! Éjjeleiikint rémlátományai voltak. Gyermekeit a c-atában lálla, a mint közeleg feléjük az ellenség, hősiesen annak rohant s szerencsésen elvert engem, az ő szerető hites társát s mikor már jal' elhányta az ellenséget ébredt fel, beismerte tévedését, és csókokkal honorált. Gyönyörű jutalom egy álmából felzavart és jól elhányt többszörös családapának. De hát végre a nagybácsi mégis megkegyelmezett. Az igaz legutolsó levelében megírta, hogy kirí belőlem a czibil és nem gondolt volna oly együgyűnek, hogy e kis gyönyörűséget is megirigyeljem tőle, hogy unoka-