Nyírvidék, 1902 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1902-01-05 / 1. szám

kezet nélkül az ismeretek szerzése tekintetében hasonló lenne az ember olyan rostához, melylyel vizet gyűjteni igyekezünk, de legfeljebb annyit érünk el vele, hogy maga a rosta nedves lesz, azonban vizet nem tudnánk gyűjteni Az emlékezet hiánya nemcsak az emberi társadalmat tenné lehetetlenné, hanem meg a legkezdetlegesebb állati élet sem létezhetnék. Hiszen az egész élet nem egyéb, mint a jelen, mult és jövőnek egymásután való következése, s e három időben lezajló körülményeknek lefolyása. Hát a jelen nem mulik-e el egy pillanat alatt és lesz múlttá, s ugyanazon pillanatban nem válik-e a jelen jövővé, hogy abból is mult legyen? Tudnánk-e a jövőre következtetni, a jelenhez alkalmazkodni, ha emlékezetünk ulján nem szereztünk volna magunknak a múlthoz tapasztalatokat? Az ember szellemi képessége, mely őt a világ urává teszi, az emlékezeten alapul. — A beszédben előforduló hangoknak az emlékezet utján való rögzítése lehetővé teszi a beszédet, a beszéd pedig irányítja és szabályozza a gondolatmenetet és igy növeli a szellemi kifejlődést, mondhatjuk tehát, hogy az emlékezet azon erő, mely a szellem növesztését előmozdítja. A régi zsidók Mózesnek a Sinai hegyen kapott törvényeit és rengeleg magyarázatait évszázadokon át az emlékezetre alapítva szájhagyományok utján tartottak meg, s csak midőn az emberi generáczió emlékezetben is gyöngült, foglalták azt írásba. — Plalo szerint Thamus egyptomi király azért aggódott az akkor feltalált írásmód felett, hogy az az emlékezetet gyengít ni fogja. Az emlékezetet tehát méltán oly ősrégi írásnak lehet tekinteni, rnely az agyban keletkezett benyomásokat és a külső inger utján származott jelenségeket lerajzolja. Ámde az eiiil kezetnek oly ősrégi alakban való mivelése nem kellemes, annál kevésbé vonzó, mert terhet iu az ember szellemére; társítás és rendezés hiányában egy kriptához hasonló az ilyen emlékezet, a melybe az ismeretek eltemettetnek, pedig az emlekezetnek inkább tinóm teimő löldhöz kell hasonlítani, hogy a beléje temetett ismeret magva terebélyes fává nőjje ki magat. Bátran mondhatjuk tehát, hogy a régi népek szunnyadó emlékezettel, az ujabbak viruló emlékezettel birnak. Az emlékezetnek éppen ellenkezője a feledés, a midőn az egykor már emlékezetbe fogadott dolgok az agyvelőből elmosódnak. Gondoljuk csak meg, mily bajos lenne valamire emlékezni, ha nem tudnók elfelejteni azon külső benyomásokit, a melyek megtévesztik a fogalmat és igy fogalomzavart okoznának. A Teremtőnek tehát egyik bölcs intézkedése az, hogy az emlékező tehetségen kívül luegujándékozá az embert a felejtéssel is. Mikor az emlékezet csak megtartja a külső ingerek által szerzett benyomásokat, még nem teljesíti egész rendeltetését, mert hasonló értékkel bír a megtartott benyomásokat kellő alkalommal felújítani is. Az ujabb emberi kornak tehát nemcsak a szunnyadó (megtartó) emlékezetet kell mivelni, hanem a felújító (viruló) emlékezetet is. Természetes tehát, hogy az emlékezet keletkezése, működése három részre oszlik, nevezetesen: 1. Az emlékezethez alkalmas külbenyomások befogadására. 2. A befogadott külbenyomások megtartására. 3 A megtartott külbenyomások felújítására. A külbenyomások befogadása. Az embert minden oldalról környékezik olyan benyomások, melyeket 5 érzéke egyikével észrevenni képes. Nem lehetünk a világűrben oly helyen, hol valami — legyen a legcsekélyebb és legigénytelenebb valami — reánk ingerrel ne hasson. A mi a testet ingerli, az kell hogy az az élőtest lelkére hatással legyen. Reá hatolhat ez az inger az elmére, az érdeklődésünket lekötő íigyetörüite vele verejtéktől gyöngyöző homlokát, s mély öblös hangon válaszolt a kapitany urnák. — Igenis, tudom. Az a katona legelső kötelessége hogy ne köszönjön a kapitány urnák. Komorovcsák urat egyszerle elöntötte az epe. Jobb kezével mérgesen sodoritott egyet bajuszán, balkezével kardját verte a padlóhoz, miközben kegyetlen káromkodásra fakadt. — Micsoda bagázs ez? Micsoda ostoba nép! És én ezekből neveljek jó katonákat? Ilyen emberekkel menjek én az ellenség ellen ? őrmester, próbálja meg, vegye munkába őket. Dolgozzon velük éjjel nappal, hátha tud belőlük valamit faragni. Nektek pedig csak annyit mondok, hogy négy hét múlva visszajövök, s ha még akkor is ilyen szamarak lesztek, valamennyiteket kikötletlek! Ezzel otthagyta a regrutákat. S/.avát megtartotta, feléjők s e nézett négy hétig. Öimester ur Sólyom pedig egész komolyan hozzáfogott a regruták kiképzéséhez. Munkájában az altisztek s az öreg katonák segédkeztek. Kora reggeltől késő estig állni meg járni tanultak. Mert a katona állni meg járni is újra tanul. 0 yan állással és járással a milyen a közönséges emberé, nem lehet megverni az ellenséget. Ahhoz parádé-mars szükséges. Mi a parádé-mars? Ezt nem lehet csak ugy könnyen megmagyarázni. Felemeld a lábad a földről olyan magasra, mintha kádba akarnál lépni, aztán kinyújtva, lecsapod a földre, olyan erővel, hogy a kavicsok felrepüljenek talpad alól a kaszárnya tetejére. Ezt cselekedd minden lépésnél, mert ez a parádé mars. Vigyázz azonban, hogy a föld megremegjen a lábad alatt, a kavicsok kopogjanak a kaszárnya tetején, mert ha nem, ugy ro sz a parádé mars, s őrmester ur Sólyom leszedi rólad a keresztvizet is. Azzal hogy lábad feltörik vagy eltörik, ne törődj semmit. Ott van az ezredorvos ur, helyre hozza az, ha bajod történik. Mint a hogy helyre hozta a két első beteget is. Az egyik beteg egy kereskedőlegény, a másik Vári Szabó János volt. Azt láz gyötörte, ennek lábát törte IN T í K V I t) í: n lemre, a különféle lelki felindulásokra, az úgynevezett emóliokra stb. Az ingernek az elmére való hatása annál intensivebb, minél közvetetlenebb és erőteljesebb, nem c?uda tehát, hogy a külbenyomások sokkal tökéletesebben fogadtatnak be magától a tárgytól, mint annak képetői, de képétől is állandóbb marad a befogadott külbenyomás, mint a pusztán szavakkal való lerajzolás által. íme egy példa rá : Ha egy gonosztevő a börtönből megszökik, sokkal biztosabban felismeri őt az a börtönőr, ki őt személyesen látta, mint esetleg az a csendőr, ki fénykép ulján akar ráismerni, de ez is hamarább fogja őt felismerni, mint azon egyén, ki őt az újságokban közölt személyleírás által óhajtja felismerni. Igy vagyunk az ismeretek szerzésénél is. A pestakozzianusok ezért fősúlyt fektetnek a szemléltetésre, mert jói tudják, hogy a megszemlélt tárgyak sokkal inkább vésődnek az ember erulékezetebe, mint olyanok, a melyek elröppenő szavak által szándékoltatnak az emlékezet által befogadtatni. Nem szabad elfelednünk, hogy a külbenyomásokat csak azon esetre fogadjuk be, ha azok iránt figyelmesek vagyunk, ámde nem minden iránt figyelünk egyenlő mértékben, minél inkább leköti valamely tárgy érdeklődésünket, annál jobban szegezzük figyelmünket reá. Az érdeklődés tehát egyéni tulajdonság, s vele jár az ember egyik gyarlóságával, az önzéssel. Igy például a kereskedő inkább érdeklődik a merkantilizmusra, a gazdász pedig inkább az agrarismusra, s niegt-rténik, hogy egy és ugyanazon újság előfizetői közül a kereskedő nem is olvassa a közgazdasági czikkeket, míg a gazdász rá sem hederít azon czikkekre, melyek a kereskedő érdekét mozdítják elő, az az nem érdeklődnek iránta. Vagy pedig a tanító és tanár élvezettel olvas egy jó tanügyi czikket, mig a bankárt az ilyen czikk már untatja. — Tehát az érdeklődés a figyelmet létrehozza, ugyanazért a tanítónak elodázhatatlan kötelessége tanítás alkalmával a tanulónak nemcsak az érdeklődését felkelteni, hanem a tanulandó anyag részeire is a közfigyelmet feléleszteni, mert a mely gyermek valami iránt nem kíváncsi és igy nem is figyel tanítás alkalmával, s mégis meg kell tanulnia a feladott tananyagot, az hasonlít a vízzel irt, de porzóval lehintett Íráshoz, a melyet csak addig lehet elolvasni, mig a viz fel nem szárad, s a porzó a papírról le nem hull. Tanítóskodásom első éveiben nagy bosszúságomra gyakran tapasztaltam, hogy tanítványaim közt nem birom a kellő fegyelmet fenntartani, pedig szorgalmasan tanítottam, folytonosan foglalkoztattam tanítványaimat és mégis olyan zaj, fecsegés volt a tanteremben, hogy majdnem idegessé tett, végre a dolog nyitjára jöttem, tudniillik valahányszor lekötöttem érdeklődésüket, mindannyiszor oly csend volt, hogy a légy repülését is meg lehetett hallani. Ma, a midőn ezen sorokat írom, fiam beszéli el nekem, hogy tanárja megharagudott reájuk és nem magyarázott az első órában nekik, csak a midőn jobb tanítványai megkerlelték, fogolt a magyarázathoz és ők szinte ujjá lettek születve. No lám, az érdeklődés lekötése nemcsak az emlékezet lekötésére, hanem a fegyelem fenntartására is kitűnő eszköz. Igen ám az érdeklődés felkeltésénél a lélek alaphangulatára is tekintettel kell lenni, vagyis a midőn az egyén érzelmeinek összessége a gondolkodo értelemmel, sőt az akaró jellemmel szemben megnyilatkozik. Már pedig ez egy kénytelenített tevékenység, ez már a léleknek felindulása, ez a kedélynek megmozdulása, vagyis az úgynevezett emotió. Szerencsére az iskolára nézve az, hogy a gyermek nagyon sok emotióval bír. — Én migim számtalan ily gyermekkori kedelymozgalomra viss/.a ludok emlékezni, holott nagyon sok — talán sokkal fontosabb olyan körülményekre, melyek tavaly előfordultak — már nem emlékszem. fel a bakkancs. Egy reggel mindkettő az ezredorvos elé ment. Kevés szavú, goromba beszedü, öreg ember az ezredorvos. Nagyon tudományos lehet, mert egészen kopasz a koponyája. A két legényt először czudarul összeszidta, hogy milyen nyomorult, satnya népség, aztán megkérdezte a kereskedőlegényt í — Mi bajod ? — Alássan jelentem, lázam van. — No az nem nagy baj! Most rögtön takarodj a a századhoz húzz a lábadra könnyű bakkancsot s egy álló hétig le ne vesd ! — Hát neked mibajod? — kérdezte Vári Szabó Jánost. — Regetnencz árcz orvos urnák jelentem alássan, lábam fáj. Feltörte a bakkancs valami flastrom, kéne rá. — No ez se nagy baj. Ne félj, nem halsz bele. Itt van két khinapor. Az egyiket itt mindjárt vedd be, a másikat pedig éhomra lefekvés előtt. A ket legény csodalkozva összenézett. Ezt észrevette az orvos ur s Vari Szabó Jánosmk rög'ö i be kellett vennie a kliinin pori. Átkozott keserű lehetett, mert egészen eltorzult az arcza tőle. Nem volt pedig min csodálkozniok. Mindenki tudta az ezredben, hogy az öreg doktornak csak ket orvossága van : a khinin meg a könnyű bakkancs. S azt is tudta mindenki, hogy ezt a kettőt is rendesen elszokta cserélni. Szánd kosán tévesztette-e össze, vagy sem, annak csak ő volna a mogmondhatója. Az azonban bizonyos, hogy rendkívül nagyra volt a tudományával. Hogy azonban az ezrednél egészen más véleménynyel voltat felőle, azl legjobban bizonyítja az, hogy egészen természetesnek találta mindenki, mikor ket ev múlva megbukott a törzsorvosi vizsgán. Az öreg ur pedig ezen végkép elkeseredett. Először leszamarazta a vizsgáló bizottság tagjait. Aztán ledobta m igáról az uniformist, kardját a földhöz csapta s beadta lsmondasat. Feléje se nézett többet az ezrednek, nem bucsuzitt el még a kipufélfától se. Most valahol a vidéket boldogítja a praxisával. 3 Hogy a felindulások az emlékezetet és azoknak rendezését az egész életre állandóvá teszik, bizonyítják azok a különben mivelt emberek, kik pl. éjfélkor a világ minden kincseért sem mennének a temetőre, csakis azért, mert dadáik kísértetekről meséltek nekik. Valamint az ily elrémítő felindulások lekötik az emlékezetet a kellemetlenség érzetének felidézésére, épen ugy az öröm felindulásai állandó emlékezetül szolgálnak a kellemes érzés előidézésére. Az a tanitó, ki az emlékezet nevelésénél a gyermek emotióit felhasználja, hasonlít ahoz az edző folyadékhoz, mely az üvegen soha le nem törölhető folyadékot hagy. A testre nézve kedves érzések, a lélekre kellemes érzelmeket szülnek, rendszerint tehát ugy is van, hogy egészséges testű embernek a kedélye is vidám, de a tételt meg is fordíthatjuk, hogy vidám kedélyű ember egyúttal egészséges testű is. Ezért van az, hogy az egészséges gyermek, ha különben is nem flegmatikus vérmérsékletű pajzán szokott lenni, ebből tehát láthatjuk, hogy a testi mozgásnak gyakran befolyása szokott lenni a lélek munkálkodására. Az emberi szervezetnek ezt a munkálkodását már a régiek is ismerték. A zsidók még mai napig is testüket mozgatják, a midőn a talmud nehéz szakaszait tanulják, a görög bölcsek tanítványaikat sétálni vitték, a midőn tanítani akarták valamire, a kínaiak énekelve tanítják Conluzius tanát, a mai szónokok is egy-egy hatásos mondatot taglejtés kíséretében mondnak ki, mert igy könnyebben esik a mondat kicsiszolt szerkezetére visszaemlékezni ; mi tanítók is látjuk, hogy a gyermek leczkéje felmondásakor testét mozgatja, pedig őket erre senki sem utasította, pusztán kedélymozgalma idézi elő a test mozgását is, ugyanazért nagyon fontos dolog az emlékezet ápolásánál különösen a külbenyomások befogadtatasa alkalmával a gyermek emotióit is igénybe venni. A befogadott külbenyomátok megtartása. Az emlékezet csak akkor értékes, ha tartós marad, mert a tanulásnak nem az a végczélja, hogy a kitűzött időre szerezzük meg az ismereteket, hanem az, hogy a megszerzett ismeretek örökre megmaradjanak. A régi bölcsek azt állították, hogy az agyvelőben mindenféle ismeretnek külön helyei vannak, ugy annyira, hogy betegség utján az ember a legközönségesebb szókat elfelejtheti, mig a nehezen elsajátított szavakra könnyedén emlékezik. A régieknek ezen állítása, ha nem is teljesen, de sok tekintelben beigazolásl nyert. Éa magam ismertem olyan embert, ki agybelegségéből kiépülve, a legjobb barátainak, sőt saját gyermekeinek a nevére nem emlézett, holott jól tudta, hogy ez barMja, ez fia, sőt még azt is tudta, hogy fia mikor született, de ha megölték volna, sem emlékezett vissza fia nevére. Láthatjuk tehát, hogy a külbenyomások által befogadott képzetek az agy bizonyos meghatározott területére ülepszenek, a befogadott külbenyomások tehát az elhelyezkedéshez képest elrendezkednek, s igy már az első fokánál az emlékezetnek bizonyos rendnek kall létezni, nehogy a befogadott ingerérzekek chaosst létesítsenek. Ha tehát a gyermek emlékezetét mesterseges uton akarjuk erősíteni, a legelső és elmaradhatatlan fellétel a rend megtartása. Rend nélkül hamar eifárad az agy s a hozzá vezető izmok ellankadnak, megtagadják szolgalatukat. Ugy vagyurk vele, mint a vízzel, mely csak bizonyos mennyiségű sót képes feloldani, mig ha telítve van vele, a só feloldatlanul megmarad. Az emlékezet tartóssá tétele czéljábol megkívánt rend megköveteli a természetszerüséget, meg pedig, hogy az egyszerűből keletkeztessük az összetettet, hogy a hasonlókat csoportosítsuk és ebből keletkeztessük a fajokat és osztályokat. Ezen rend következetes megtartása fokozza az érdeklődest, s igy lehetővé teszi a külbenyomásoknak mély bevésését az agyvelőre. Ha a hazai földrajzt akarom tanítani, mindenesetre kiindulok előbb az iskolából vagy a szülei házból, innen a községre, ezután a vidékre, továbbá a járásra, a megyére és csak ezután térek át az egész országra, mert a gyermeket sokkal jobban érdekli az, a mi körülötte van, mint az, a mit esetleg még sohasem látott. Igy vagyunk minden tantárgygyal, mindendenütt a termeszetszerüséget követjük, mert csakis ezáltal vagyunk képesek az emlékezetet állhatatossá, illetve állandóvá tenni. (Folytatása követkeiik.) Szó, az irva-olvasiís mellett. A „Nyirvidék" 47. és 48-dik számaiban két felől is a „phonomimikát" dicsőítő szózatok hangzottak el. Szabó Antal barátom volt épen az egyik, ki a phonomimikát pártfogásába s a kartársak becses figyelmébe ajánlva azt mondja: „E leirottak olvasása utan szinte vélem hallani kollegáim ajkaitól: könnyű egy osztalylyal .... ott lehet habarni az effele módszerrel. Ezekre én csak azt mondom: ha az osztatlan iskolát vezető kartársaim megpróbálják a phonomimikát, ők talán még nagyobb örömmel beszélnek majd a sikerről mint én." Hogy ezekre is az előzményekre „pro et contra" ne lehessen felelni, ezt csak — most tudom. Sőt ellenkezőleg kell hozza szólni, s ha én nem teszem ezt, — teszi más, — ki bizonyára szintén ért annyit az irva-olvasás mesterségéhez, mint a phonomimikazó urak. (A phonomímikán kivül"!) „, , .. A kezemben levő „Nyirvidék' 51-dik szamában Szabó Antal barátom engem kissé megcsipdel, de ez ugy látszik onnan van, hogy ő engem megérteni nem akar, midőn oda vá

e' vissza, honnan ez ü

c'y iránti előszeretet fakad. Én ugyan nem utasítok vissza semmit hanem a mit tisztán a phonomimikára kifejtettem, azt .enntartom, mert sikerült az irva-olvasás ügyét napirendre hozni s felszínen tarlani. A mi pedig a czikkem időszerűséget vagy nem időszerűségét illeti, azt ne magunk bíráljuk meg, hanem mások, . . . mert hogy az ügy érdeméhez bátorkodtam szólni, annak nemcsak a megjelent czikkek indító okai, hanem sok-sok előzmény is. Tudva levő dolog, miszerint nekünk tanítóknak egész vonalon ez a közös bajunk: hogy a tanítóképzőkben (tisztelet a kivételeknek) kiérdemült vagy ki nem érdemült theologusok és philosopterek tanítanak, kiktől a