Nyírvidék, 1902 (23. évfolyam, 1-26. szám)

1902-05-04 / 18. szám

Hivatalos melléklet a „ftfyirvidék" 1902, 18-ik s^ámAhoz, 10436—1902. K. Szabolcsvármegye alispánja. Pályázati hirdetmény. A folyó év szeptember havában Nyíregyházán meg­nyitandó ev. ref. leány internátusnál, a vármegye kö­zönsége által, vagyontalan szülők gyermekei részére val­lás felekezeti különbség nélkül létesített négy ingyenes alapítványi hely betöltése czéljából pályázat hirdettetik. Az alapítvány kezelését és felhasználását szabályozó szabályrendelet értelmében az alapítványra első sorban szülőtlen árvák, másodsorban törvényhatósági alkalma­zottak gyermekei, harmadsorban őnhibájokon kívül elsze­gényedett szülők gyermekei tarthatnak igényt. Felhivatnak azon szülők és gyámok, kik ezen ala­pítványi helyek egyikét gyermekeik, illetve gyámoltjaik részére elnyerni óhajtjak, miszerint pályázati kérvényei­ket az „Erzsébet királyné leányinternátus alap" kijelölő bizottságához czimezve, a vármegyei alispáni hivatalnál, az 1902. év junius 10-ik napja délután 5 óráig, mint záros határidőig nyújtsák be. A pályázati kérvényhez csatolandó a gyermek szü­letési és eddigi iskolai, egészségi és himlő oltási bizony­latai. a szülők vagyoni és illetőségi bizonyítványa; árva­gyermekeknél e ket utóbbi körülmény szintén igazolandó. Nyíregyháza, 1902. május 2. 3_1 Szikszay Pál, alispán, mint az Erzsébet királyné leány­internátus alap kijelölő bizottságának elnöke. üros község elöljárósága, esetleg a nyirbogdányi járás főszolgabírói hivatala értesítendő. Kemecsén, 1902. évi április hó 18 án. Okolicsány i, főszolgabiió. Szabolcsvái megye alispánja, jaras főszolgabirájának 3759—902. 6329—1902. K. Szabolcsvármegye alispánja. 1 járási főszolgabi ráknak, Nyíregyháza város polgármesterének és a községek elöljáróinak. A kártékony hernyók irlása tárgyában 6014—902. sz. alatt kiadott földmivelésügyi m. kir. miniszteri ren­delet másolatát tudomás vétel és további eljárás végett e rendeletemhez mellékelem. 'Nyíregyházán, 1902. április 20-án. Szikszay Pál, alispán. (Másolat. 6329—902. K. számhoz.) Magy. kir. föld­mivelésügyi miniszter 6014—IV.-3. szám. Valamennyi vármegyei és városi törvényhatóságnak. A magy. kir. állami rovartani állomás megfigyelései szerint, a lnrnyo­fészkek sokaságából ítélve, a folyó évben a gyümölcsö­ket veszélyeztető kártékony hernyóknak, nagyobb mérvű kártételeitől lehet tartani. Minthogy pedig az esetben való védekező eljárásnak az a főfeltétele, hogy az irtás alaposan és lelkiismeretesen hajtassék végre, szükség s­nek találom a törvényhatóság figyelmét felhívni, hogy az idevonatkozó törvényes intézkedések, s különösen az irtásra vonatkozó s a törvényhatóságnak már 1900. évi február 6-án 7188. számú körrendeletemmel megküldött utmutatás lehető legszélesebb körben való ismertetése, a védekező eljárás sikerét leginkább biztosithatja. Mivel pedig a hernyók irtása a téli hónapok alatt sokkal köny­nyebben és kisebb munkával hajtható végre, mint ta­vaszszal, s mivel már az 1894. évi XII t.-cz. 50. §-a is azt rendeli, hogy a védekezés legkésőbben márciius hó végéig hajtassék végre, emiitett körrendeletem kap­csán s a hernyóirtás közérdekű voltára való tekintettel újból felhívom a törvényhatóságot, hogy a hivatkozott törvényszakasz rendelkezéseinek végrehajtása iránt az in­nal intézkedjék s a törvény rendelkezései ellen vétőkkel szemben, ugyanazon törvényczikk 95. §-a alapján teljes szigorral járjon el. Megjegyzem egyúttal, hogy a tett intézkedések s a foganatosított hernyó irtás megvizsgá­lására a törvény által megállapított határidő letelte után szakközegeimet az ország több vidékére kifogom kül­deni, s a törvény végrehajtása körül tapasztalt mulasz­tásokkal szemben megfelelően fogok eljárni. Budapesten, 1902. február 8. A miniszter helyett: Kiss Fái állam­titkár. 10072—1902. K. Szabolcsvármegye alispánja. Nyiiegyházán 1 darab A) bélyegü, fehér szőrű, koros, javított csákószarvu ökör fogatott el. Ezen jószág a folyó évi május hó 15-én a polgármesteri hivatal által nyilvános árverésen elfog adatni, mely időig jogos tulaj­donosa által kiváltható. Nyíregyházán, 1902. április hó 27-én. Szikszay Pál, alispán. 9947—1902. K. Szabolcsvármegye alispánja. Értesítem, hogy a Thass községben egy házőrző kutyán a veszettség megállapittatott s ez okból a fertő­zött község összes ebeinek 40 napig kötve tartása el­rendeltetett. Nyíregyháza, 1902. április 26. Szikszay Pál, alispán. 9940 — 1902. K. Szabolcsvármegye alispánja. Értesítem, hogy Ilakamaz községben egy házőrző eben a veszettség megállapittatott s ez okból a fertőzö'.t I község összes ebeinek 40 napig kötve tartása elrendel- 1 tetett. Nyíregyháza, 1902. április 20. Szikszay Pál, alispán. 9843—1902. K. Szabolcsvármegye alispánja. Hivatkozva a folyó évi április hó 16-án kelt 8726. K. számú értesítésemre, tudomására hozom, hogy a Gé­gény községben Szabó József vasúti őr udvarára I p ne miatt elrendelt zár folyó évi április hó 22-én feloldatott. Nyíregyházán, 1902. április 26-án. Szikszay Pál, alispán. 9453—1902. K. Szabolcsvár megye alispánja. A nyir-bogdányi járás főszolgabirájának 3519 -902. szám alatt beterjesztett körözvényét szabályszerű nyo­mozás és közhírré tétel végett közlöm. Nyíregyháza, 1902. évi április hó 20-án. Szikszay Pál, alispán. 3519—1902. K. Körözvény. Nóvák János orosi lakos, Oroson kiállított cseléd­könyvét ismeretlen helyen elvesztette, feltalálás eselén 9418—1902. K. A dadai alsó szám alatt belerjesztett körözvényét szabályszerű nyo­mozás és közhírré tétel végeit közlöm. Nyíregyháza, 1902. évi április hó L0. Szikszay Pál, alispán. 3759—1902. K. Nyomozó levél. Varga János b.-olaszi születé.-ü és illetőségű egyén, kinek szemelyleirása alább közöltei k, ki alaposan gya­nusittatik azzal, hogy vo !l gazdája Székely Istvén pthrügyi lakostól 1 darab huszarka ujjast, I »ár csizmát és 2 pár fehér ruhát ellopott, megszökő t. Felkéretnek az összes társhatóságok, hogy nevezet­tet határkörük területén nyomozni és feltalálhitása ese• tén ezen szolgabírói hivatalhoz ki rletni szíveskedjenek. Személyleírás. Születési éve 1880, vallása görög kalholikus, ter­mete közép, arcza hosszas, szemei szürkék, orra szája rend:s, haja barna, szemöldöke barna. Különös ismer­tető jelei nincsenek. Tisza-Lökön, 19J2. április hó 16-án. Dobos, főszolgabíró. 9750—1902. K. Szabolcsvármegye alispánjától. A járási főszolgabíróknak, Nyíregyháza város pol­gármesterének és a községi elöljárságoknak. A tiszai járás főszolgabirájának 2161. szám alatt beterjesztett köiözvényét szabályszerű nyomozás és köz­hírré tétel végett közlöm. Nyíregyháza, 1902. évi április 24-én. Szikszay Pál, ali-pán. 2161 — 1902. K. Körözvény. Pásztor Lajos t.-pálczii lakos, születési évi 1858. vallása ev. ref'., termete közép, arcza kervk, piros, szeme zöldes kék, szemöldöke barnis, orra rendes, szája ren­des, haja barnás, fogai épek. szak dia berotvál , bajusza vereses, öltözete pórias ruha, f.kete üjas, fekete mellény fekete kalap, szürkés nadrág, jó csizma, viseltes fekete guba, folyó hó 15-én reggel lakásáról nyomtalanul el­tűnt, — köröztetik. Kéi e'nek a hatóságok feltalálása esetén alul irt fő­szolgabírói hivatalt értesíteni. Mándok, 1! 02. április 21-én. Somlyódy, tb. főszolgabíró. 9590 — 1902. K. Szabolcsvárrnegye alispánja. Nyíregyháza város polgármesterének és a községek elöljáróinak. A részletes felmérés es mérnöki helyszínelés végre­hajtásának a rendezett tanácsú városok földadó nyilván­tartói és a községi és körjegyzők részéről leendő támo­gatása tárgyában 9670—902. sz. a. kiadott belügymi­niszteri rendeletet tudomásul vétel végett a midőn köz­löm, egyszersmind felhívom a Czimet, miszerint a ren­deletben foglaltak pontos betartása, valamint a hely­színelés és felmérésnél való hathatós közreműködésével az eljáró tisztviselőt megfelelő támogatásban részesíteni szigorú kötelessegének tartsa. Nyíregyháza, 1902. április 21. Szikszay Pál, alispán. (Másolat a 9590—902. K. számhoz.) 9670—1902. B. M számú körrendelet. A részletes felmérés és mér­nöki helyszínelés végrehajtásának a törvényhatósági jog­gal felruházott és rendezett tanácsú városok íoldadó­nyilvántartói és a községi és körjegyzők részéről leendő támogatása tárgyaban. Valamennyi vármegyei és városi törvényhatóságnak. A pénzügyminiszter ur folyó évi ja­nuár hó 21-én 106458. sz. alatt kelt átiratában arról értesített, hogy az évenként végreh íjtandó részletes fel­mérés és mérnöki helyszínelés alapján szerkesztett föld­adómunkálatok ellen azon évről-évre ismétlődő panasz merült fel, hogy a birtokvaló;itás alapjául szolgáló eme munkarészek birtoklási adatai, a legtöbb esetben nem felelnek meg a tényleges állapotnak, minek folytán a kataszteri birtokivek egy tetemes részének időt fáradsá­got és költséget igénylő átalakítása válik szükségessé. Ezen folyton ismétlődő panaszoknak okát a pénzügy­miniszter ur abban találja, hogy a felmérési személyzet a birtokviszonyokkal ismerős községi és körjegyzők, illetve a rendezett tanácsú városok földadónyilvántartói részéről nem res/.esül oly támogatásban, mint a minőt a kataszteri földadóniunkal .tok fontossága és helyessége feltétlenül megkövetel. A külső munkálat teljes befejezte után a birtoklási adatoknik helyes megállapítása czéljá­ból bizottságilag megejtendő veghelyszinelésnél ugyanis a községi és körjegyző* és a rendezett tanácsú városok földadónyilvántartói, daczára a meghívásnak sok esetben nem vesznek reszt s egyáltalában kevés érdeklődést ta­núsítanak a munkálatok menete iránt. Miután pedig a földadó helyes kivetésének nélkülözhetetlen alapfeltétele, hogy a töldadó kataszteri munkál itok a tényleges, vala­mint a liilel ttlekköny\i állapotnak megfelelően vétesse­nek fel, enn.ifogva a helyes adókivetés, mint az 13s6 : XXIX. törvényczikk alapján szerkesztendő telekkönyvi betétek alapjául szolgáló em földadó kataszteri munká­lat helyesség' nek érdekében felhívom a czimet, miszerint a pegerelyesebben intézkedjék az iránt, hogy a községi I és körjegyzők ál il a kü'ső munkálatokat megelőzőleg szerkesztendő s a kat. földadó munkalatok tulajdonképeni a apjat képező ház és betüsoros névjegyzékek az illeté­kes jegyzők által a legpontosabban szerkesztessenek és hogy a községi ét, körjegyzők, valamint a rendezett ta­nácsú városok fö dado nyilvántartói a külső munkálatok befejezte után bizottságilag megejtendő zárhelyszinelésen mindenkor, mint a bizottság elnösei személyesen rés'.t vegyenek, az eljáró tisztviselőt közreműködésükkel és a ' szükséges felvilágosításokkal és útbaigazítással támogatni szoros kötelességüknek tartsák, mert csakis a lulajddni viszonyokkal teljesen ismerős községi és körjegyzők és városi földadó nyilvántartók közreműködése biztosithatja a földkataszteri munkálatok helyességét. Budapesten 1902. április hó 10-én. A miniszter helye tt: Széli Ignáez s. k. államtitkár. 4359—1902. K. Szabolcsvármegye alispánja. Bemutattatott a vármegye közönségének 9-902. Bgy. szám alatt hozott határozata, melylyel a vármegye tulajdonát képező tokaji kőbányának további 5 évre ke­zelésbe adása czéljából a zárt ajánlati versenytárgyalás­nak megtartása elrendelve lelt. Határozat. A vármegye közönségének hivatkozott számú ha­tározata folytán a tokaji kőbányának további kezelésbe adása illetve a törvényhatósági közutak fenntartásához és tovább fejlesztéséhez szükségelt kőanyag szállásának biztosítási czjljából zárt ajánlati versenytárgyalás meg­tartására a folyó évi május hó 21 -ik napjának d. erféL—— 10 órája a vármegyeháza kistermében kitűzetik; s a vállalkozni kivánók azon értesítés mellett, hogy a rész­letes feltételek és a szerződési minta a hivatalos órák alatt, a kir. államépitészeti hivatalban megtekinthetők felhivatnak, hogy ajánlataikat a fent jelzett napon d. e! 9 órájáig 1500 korona bánatpénzzel felszerelve ezen hi­vatalhoz annál is inkább benyújtsák, mert a később be­érkező vagy kellőleg fel nem szerelt ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. Miről a vármegyei gazdasági bizottság tagjai, a kir. államépitészeti hivatal a vonatkozó iratokkal s a Nyir­videk vármegyei hivatalos lap kiadó-hivatala előbbi a műiratokkal es hirdetmény 12, utóbbi pedig egy példá­nyával a jel?n határozaton értesíttetnek. Nyíregyháza, 1902. április 16-án. Szikszay Pál, alispán. Árlejtési hirdetmény. Szabolcsvármegye törvényhatósági közutai kiépített szakaszainak fentartásához, valamint azok folyamatban levő tovább építéséhez szükséges kőanyagnak a vár­megye tulajdonát képező tokaji hidegoldali kőbányában leendő fej lésénél a fejtett kőanyag egy részének a bá­nyából a tokaji vasúti állomásra való szállításának, ott vasúti kocsikba való berakásának s tovább szállítás vé­getti fel idaiának 5 évi időszakra vállalat utjá-i leendő biztosítása czéljából a folyó évi május hó 21 -ik napján Nyíregyházán Szabolcsvármegye székházának kis tanács­termében zárt ajánlati versenytárgyalás fog tartatni. Felhívatnak vállalkozni óhajtók, miszerint a rész­letes feltételek 3., 4., 5. pontjainak megfelelőleg kiállí­tóit s 15"0 korona bánatpénzzel ellátott zárt ajanlatai­kat a kitűzött napon délelőtt 9 órájáig a megyei iktatói hivatalba annyival inkább igyekezzenek beadni, minthogy a kitűzött időn tul érkezett, avagy távirati ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. A beérkezett ajánlatok a jelzett napon d. e. fél 10 órakor fognak nyilvánosan felbontatni s az eljáró bizoltság által tárgyalás alá vétetni. A vállalatra vonatkozó részletes feltételek a Sza­bolcsvármegyei kir. államépitészeti hivatalban a szokott hivatalos órák alatt megtekinthetők. Nyíregyháza, 1902. április 16-án. Szikszay Pál, alispán. 3550—1902. K. Körözvény. Balsa község elöljáróságának jelentése szerint Urbán János balsai lakosnak egy darab szőke szőrű, előre álló szarvú, kesely farkú tehénről B.-Olasziban ismeretlen községi és megyei szám alatt ismeretlen napon kiállított járlat levele ismeretlen időben és helyen elveszett. Felkéretnek a hatóságok, hogy a járlatlevelet kö­rözni, s feltalálás esetén hivatalomat értesíteni szíves­kedjenek. Gáva, 1902. évi április hó 26-án. Simák, tb. főszolgabíró. 69—1902. Eb. Szabolcsvárrnegye erd. albizottsága. A debreczeni kir. erdőfelügyelő a m. kir. földmi­velésügyi miniszter ur által 525—902. szám alatt az erdősítési jutalmakra kiadott pályázati hirdetésre vonat­kozó 332 —902. számú javaslatát megküldi. Határozat. A földmivelésügyi m. kir. miniszter ur által kiadott paiyázati hirdetés másolata a vármegye hivatalos lap­jában a legszélesebb körben való közhírré tétel végett közzé tétetni rendeltetik. Miről a d.'breczeni kir. erdőfelügyelő s a „Nyir­vidéi" hivatalos lap kiadóhivatala az 525—902. szám alatt kiadott pályázati hirdetés másolata kíséretében ér­tesíttetnek. Nyíregyháza, 1902. április hó 7. Dr. Meskó László, erd. alb. elnöke. 525 —1902. sz. Pályázati hirdetés erdősítési jutalmakra. A magasabb hegységek fensikjainak, tetőinek és gerinczein?k, vagy meredek oldalainak s illetve közgaz­djsági érdekből erdészetileg mivelendő oly területeknek beerdősitésére, melyeken hegyomlások, hó vagy kőgör­geíegek megakadályozása, szélvészek és vizek rombolá­sá iák, valamint a futó'iomo c tovább terjedésének meg­gaLlása végett a talaj megkötése az 1879. évi XXXI. t.-cz. 165. § a értelmében közgazdasági szempontból szüks ;gei, a fotyo évre az országos erdei ahpból hat nigy jutalmat é> tizenkét elismerő jutalmat tűzök ki és pedig : k-t elsőrendű nagy jutalmat egyenként 1000 K.-ra. két másodrendű nagy jutalmat egyenként 80J K-ra. két harmadrendű nagy ju almát egyenként 60.1 K.-ra. három elsőr ndü elismerő ju almit egyenkéat 500 K.-ra. három másodrendű elismerő ju altnat egyenként 400 K.-ra, liárom harmadrendű elismerő jutalmat egyenként 3u0 K.-ra. három negyedrend 1 elismerő jutalmat egyenként 200 K.-ra,

Next

/
Oldalképek
Tartalom