Nyírvidék, 1901 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-28 / 30. szám

165G1—19°1. K. Szabolcsvármegye alispánja. | A községi elöljáróknak. A magyar királyi Belügyminiszter ur állal, a Konstantinápoly és környékén fellépett pestis esetek következtében szükségelt óvintézkedéseknek megállapítása és végrehajtása tárgyában kiadott körrendeletet máso­latban tudomásul vetül és netalán felmerülendő esetben ahoz leendő szigorú alkalmazkodás végett a midőn ki­adom, s a midőn hangsúlyozni kívánom, miszerint mint minden járványos betegségnek, ugy a pestisnek is, mely ágyát főleg a tisztátlanság képezi, s igy uda kell hat­nunk, hogy a köztisztaság a levegőben, vízben és a talajban a lehetőség határán belől fokoztassék, egyszers­mind felhívom, hogy ez irányban a kivant irányú intéz­kedést, mely a jelenlegi melogebb időjárás mellett még fokgzatosabb jelentőseggel bir, azonu.il megtegye, ezen intézkedés végrehajtását kellően ellenőrizze, s hasson oda, hogy minden az egészség ügyre hátrányos oly körül­ménye, inely bármely járványnyá fajulható betegség terjedésének alapját képezheti, sürgősen eltúvolittussék. Nyíregyházán, 1901, julius hó 25-én. Alispán helyett: Mikecz l)ezsö, főjegyző. (Másolat.) a 165 61 — 1901. K. számhoz. Magyar kir. Belügyminiszter. 80601. Vl.-a. sz. Körrendelet vala­mennyi törvényhatóságnak. Konstatinápolyban es kör­nyékén hivatalos értesüleseim szerint n-hány pesis belege­desi eset fordulván elő, ezáltal fokozódott annak veszélye, bogy a betegseg hazankba behurczoitatis. Habár a Török • ország és hazank között lekvŐ országok kormányai, melyek az 1897. évi velenczei ertekezlet határozmányai­hoz részben nem járultak hozza, a legmesszebb menő intézkedéseket léptettek életbe, a betegség tovább hur­czolásának meggátlasára s ennek folytán a betegség hazankba való behurczolásának veszélye jeleutékenyen csökkent, mégis szüsségesnek láttam már akkor, midőn Konstatinápolyban a betegségnek első és hónapokon át izoláltan maradt esete mutatkozott a fertőzött helyekről vasúton érkező utasok egészsegi állapotainak ellenőrzé­sére s az utasok között felmerülő betegedes esetén köve­tendő eljárásra vonatkozólag intézkedni. A kereskedelem­ügyi miniszter ur velem egyetértőleg elrendelte, hogy a Konstantinápolyból jövő utasok egészségi állapotát a vasúti szemelyzet kisérje figyelemmel s a netalan feltűnő betegségi jelenségekről tegyen sürgős jelentést. Felkére­semre intézkedett továbbá a kereskedelemügyi miniszter ur, hogy Belgrádba, a keleti expess vonattal érkező utasok egészsegi allapotáról az ottani in. kir. államvasuti kirendelt biztos tudomást szerezzen, s az emiitett vonattal Zunonyba érkező utasokat egyelőre a zimonyi pálya­orvossal vizsgaitassa meg. A Horváth-Szlavon-Dalmál orsz. kormánynyal egyetertőleg megtörtént minden intézkedés arra nézve is, hogy az esetleg pestisben, vagy pestisre gyanús betegségben szenvedő utasok inár Horvátország területén Ziuionyban megfelelő helyiségek­ben azonnal elkülöníthetők és ápolhatok legyenek. Abban az esetben, ha a palyaorvos valamely express vonattal utazó egyént bármily — pestisre nem gyanús — beteg­ségben szenvedőnek találna, arról az állomás főnök által, a kereskedelemügyi miniszter ur, valamint a vezetésem alatt álló belügyminisztérium értesítendő. Ha a beteg utas a Zimony és Marchegg közti vonal valamely állomáson kívánna felszállni, erről a ziuionyi vasúti állomás főnök táviratban a lehető legsürgősebben értesíteni fogja az illető utas rendeltetési tielyenek vasúti állomás főnökét, úgyszintén az iliető hely egészségügyi hatóságát, és pedig az utóbbit a végből, hogy az illető beteg utast tapinta­tosan s a nélkül, hogy a pestisre irányuló gyanútól vezetve, nyugtalanságot okozna, a tisztiorvossal megvizsgáltassa s a további esetleg szükségessé váló intézkedéseket meg­tehesse. Midőn ezekben a Konstantinápolylyal való száraz földi forgalom ellenőrzésére vonatkozólag életbe­léptetett intézkedésekről a törvényhatóságot tájékozta­tom, egyúttal értesitem, hogy az öss/.es fertőzött vidé­kekről származó tengeri érkezésekkel szemben az 1897. évi velenczei értekezlet határozinányainak VIII. czimében foglalt s a törvényhatósággal 1899. évi junius hó 6-án 61.330 szám alatt kelt körrendeletem mellékletében mái­közölt intézkedései állanak fenn. A kereskedelemügyi miniszter ur utasította a fiumei m. kir. tengerészeti hatóságot, hogy bármely pestis fertőzte helyről érkező és a bel vagy külföldre tovább menő utasok ér­kezéséről az érdekelt helyhatóságot és az illeté­kes törvényhatóságot, illetve a megfelelő közigaz­gatási hatóságot esetről esetre táviratilag értesítse. Fel­hívom ennélfogva a törvényhalóságot, hogy a ferlőzöll vidékekről saját területére érkező utasokat két napig orvosi megfigyelés alalt tartsa. A megfigyelés azonban csakis az illető utasoknak orvos által naponként való megvizsgálásából állhat, s azoknak a szabad járás-kelé­sükben akadályozása, vagy járványkórházban, vagy más egyéb helyiségben való elkülönitése csak akkor enged­hető meg, ha naponkénti vizsgálatokat teljesítő orvos rajtok netalán pestisre gyanús tünteket észlelve, mely esetben ide haladéktalanul táviratilag jelentés teendő. Végül felhívom a tőrvényhatóságot, hogy törvényható­sága területén különösen a köztisztaságra .vonatkozó ren­deletek szigorú végrehajtására fokozott figyelmet fordít­son s annak állandó éber gondoskodása tárgya legyen. Budapesten, 1901. évi julius hó 20-án a miniszter helyett : Széli, s. k. államtitkár. 16262—1901. K. Szabolcsvármegye alispánja. Hivatkozva a f. évi junius hó 18-án 12434 K. sz. értesítésemre, tudomására hozom, hogy a Gsobaj község­ben özvegy Szabó Gáborné udvarára lépfene miatt el­rendelt zár folyó évi julius hó 16-án feloldatott. Nyíregyháza, 1901. julius 22. Alispán helyeit: Mikecz Dezső, főjegyző. 16260 — 1901. K. Szabolcsvármegye alispánja. Értesitem, hogy Mándok községben Csuha Lajos kárára 1 drb. ló lépfenében elhullóit s ez okból a fer­tőzött udvar ezen betegség iránt fogékony állatállománya 14 napi zár alá helyeztetett. Nyíregyháza, 1901. julius hó 22. Alispán helyett: Mikecz Dezső, főjegyző. I 16729—1901. K Községi elöljáróságoknak és Nyíregyháza város polgármesterének. Felhívom, hogy a f. évben már megállapított állami egyes adók után (a fegyver és hadmentességi adó kivé­telével) a törvényhatósági pótadókat a vmegyei szabály­rendelet szerint írja elő, s az állami egyes adók egy összegbeni kimutatását, a kivetett törvényhatósági pót­adókat külön-külön azonban mindegyiket egy összegben ezen kimutatásba bejegyezve hozzám f. évi augusztus hó 31-ig mulhatlanul te jessze be, mivel mulasztás ese­tén a mulasztó elöljáróságokat a rendbírság alkalmazá­sán kivül szigorú felelősségre fogom vonni. Megjegyzem, hogy a thatósági pótadók az ideig­lenesen elengedett ház és föld adók arányában is kive­tendők s ezen állami adók valamint az ezek után kive­tendő pótadók szintén — külön felveendők a kimu­tatásba. Nyíregyháza, 1901. julius 27. Alispán helyett: Mlkecz Dezső, főjegyző. 16677 —1901. K. Szabolcsvármegye alispánjától. A bogdányi járás főszolgabirájának 5347 — 1901. szám alatt kelt körözvényét szabályszerű közzététel végett közlöm. Nyíregyházán, 1901. junius 25. Alispán helyett: Mikecz Dezső, föjegyz.ő A bogdányi járás főszolgabírói hivatala. 5317—1901. K. Körözvény, Varga Sándor demecseri lakos által 1901. év julius hó 20-ik napján 1 drb 4 hónapos fekete szinü kancza csikó bilangságból felfogatott, ha tulajdonjogát be nem igazolná, avagy tulajdonos 8 nap alatt nem jelentkezik, az 1895 évi XII. t. cz. és utasítás 107 §. értelmében mint gazdátlan jószág folyó év augusztus lio 16-án d.e. 10 órakor Demecser község házánál nyilvános árverésen el fog adatni. Kemecse, 1901. évi julius hó 23-án. Krasznay Péter, főszolgabíró. 16349 — 1900. K. Szabolcsvármegye alispánjától. Kenézlő község elöljáróságának 1130—901. szám alatt kelt körözvényét szabályszerű nyomozás és .esetleg intézkedés végett közlöm. Nyíregyházán, 1901. julius hó 21. Alispán helyett: Mlkecz Dezső, főjegyző. 1130—1901. K. Kenézlő község elöljáróságától. Körözvény. Köröztetés kérése mellett jelentjük, miszerint Pevák Janosnak a Sárospataki határ „Vertin" nevü tanyáról egy drb. 6 éves, szennyes nyakú, fehér szőrű es fehér széjjel álló szarvú tehene, egy dbr. kőtéllel a szarván, folyó 1901. évi julius hó 13-án reggel elszaladt és azóla a legszorgosabb kereséssel sem volt megtalálható. Kenézlőn, 1901. év julius 15-én. Virányi, Fazikas Sándor, körjegyző. biró. 16566 -1901 K. Szabolcsvármegye alispánja. A dadai alsójárás főszolgabirájának 6014/901 szám alatt kelt körözvényét szabályszerű nyomozás és esetle­ges intézkedés végett közlöm. Nyíregyházán 1901. julius hó 25. Alispán helyett: Mikecz Dezső, főjegyző. A dadú alsó járás főszolgabírójától. 6014-1901 K. Körözvény. Rézműves András tisza-bűdi lakos nevére, 1 drb. koros pej kancza hátúi balról F bélyegü lóról 466 köz­ségi 42822 törvényhatósági szám alatt Tisza-Bűdön f. év julius 5-én kiállított járlat levelét f. hó 7-én a nyír­egyházai vasárról hiza jövet ismeretlen módon el­vesztette. Megsemmisítés végett köröztetik. Kelt Tisza-Lökön, 1901. julius 21-én. Dobos, főszolgabíró, 16163—1901. K. Szabolcsvármegye alispánja. Hivatkozva a folyó évi julius hó 10-én 14975 IC. számú értesítésemre, tudomására hozom, hogy az Ibrány községben Kriszter Bini udvarára lépfene miatt elren­delt zár folyó évi julius hó 17-én feloldatott. Nyíregyházán, 1901. julius hó 20 Alispán helyett: Mikecz Dezső, főjegyző. 16162 — 1901. K. Szabolcsvármegye alispánjától. Hivatkozva a folyó évi julius hó 10-én 14977. K. számú értesítésemre, tudomására hozom, hogy a Berezel községben Varga Antal udvarára lépfene miatt elrendelt zár folyó évi julius hó 17-én feloldatott. Nyíregyházán, 1901. julius hó 20 án. Alispán helyett: Mikecz Dezső, főjegyző. Vasúti ügyek. ' A magy. kir. államvasutak igazgatóságától. 18187—1901. Pályázati hirdetmény. A m. kir. államvasutak zágrábi üzletvezetőségének központjában egy 600 korona évi fizetés és 240 korona lakbér, valamint a szolgálati egyenruha élvtzetével egybekötött hivatalszolgai állás üresedett meg. Annak előre bocsátása mellett, hogy a polgári alkalmaztatásra jogosuló hadügyi vagy honvédelmi miniszteri igazolványnyal biró kiszolgált altisztek az 1873 évi II. tcz. értelmében ezen állások betöltésénél előbbséggel bírnak, felhívjuk mindazokat, a kik ezen állásra pályázni óhajtanak, hogy kellőkép felszerelt folyamodványukat, melyben a magyar állampolgárság s az igazolványos altiszteknél a 45, másoknál pedig a 35-ik életévet meg nem haladó életkoron, ép és egész­séges testszervezeten felül a magyar irás és olvasás­ban, valamint a számolás elemeiben való jártasság is kellően igazolandó, a m. kir. államvasutak zágrábi üzletvezetőséghez, legkésőbb f. évi augusztus hó 15-ig annál inkább beterjesszek, mert a később beérkező kérvények figyelembe vétetni nem fógnak. A katonaságtól közvetlenül a szolgálat folytonos­ságának megszakítása nélkül, hozzánk átlépő katonai altiszteknél, véglegesítésük esetében a katonai szolgálat­ban töltött idő az alapszabályszerü utánfizetésnek meg­felelő havi részletekben leendő befizetése mellett nyug­díjjogosult idejökbe be fog számittatti. Zágráb, 1901. julius hó 22-én. Az üzletvezetóség. 106401/901. sz. A magyar kir. államvasutak igaz­gatóságától vett értesítés szerint a Szent-Istvan ünnep­nap alkalmából a magyar kir. államvasutak, valamint a Kassa—Oderbergi vasút magyar vonalainak összes állo­másairól («z üzemüukben álló összes helyi érdekű vaBu­tak állomásainak, valamint a szomszédos forgalomnak kizárásával) Budapestre mersékelt áru menettéri jegyek adatnak ki olykép, hogy az utasok az 1. kocsiosztályban két II. osztályú, a II. kocsiosztályban ket III. osztály­bau pedig egy II. osztályú menetjegygyei Budapestre és vissza utazhatnak. Gyorsvonaton megfelelő gyorsvonatü jegyek vál­tandók. Ezen jegyek folyó évi augusztus hó 15—20 napjain az u'óbbi napou azonban csak a reggeli órákban Buda­pestre közlekedő valamennyi személyszállító vonathoz (> xpress-vonatok kivételével) kiadatnak, a vissza uta­zásnak pedig augusztus bó 20. es 21. uapjain, legkésőbb azonban az augusztus hó 21-én. este induló utolsó vo­nattal meg kell történnie. Ezen jegyekkel augusztus hó 20-dika előtt vissza­térni nem lehet; azokkal u'megszakításnak sem menet, sem jövetkor helye nincs. Megjegyezzük, hogy az I. és II kocsiosztályban utazók a visszatérés alkalmával is mindkét menetjegyet felmutatni tartoznak, miért is Budapestie érkezve ezen jegyek csak elóniutatandók, de be nem adandók. Gyermekekre külön kedvezmény nem engedélyez­tetik. Budapest 1901. évi julius 15-én A magy. kir. államvasutak igazgatósága. 116888/901 sz. A Verestorony-on csatlakozó lomán vonalrésznek előreláthatólag f. évi augusztus hó 1-én a kitérő megnyitási napjátöl kezdve az alábbi menet­rend változás lép életbe: Kis Kapus—Nagy-Szeben között: A 7304. sz. személyvonat Kis-Kapusról korábban, izaz délelőtt 11 óra 19 perczkor fog indulni ós Nagy­szebenbe délután 1 óra 09. perczkor érkezni. Nagy Szebeu—Olt híd kitérő Verestorony között. Mindegyik irányban egy-egy új 9901. 9902. sz. személy vonat helyeztetik forgalomba. A 9901. sz. személyvonat csatlakozással Romáuiá­ból Piatra, Veiciorova és Bucarest, feíől Verestorony állomásról, hova a románállamvasutak 175 számú sze­mélyvonata délután 1. óra 12 perczkor fog érkezni, délután 2 óra 19 pereikor íog indulni ós Nagy-Szebenbe léluiáa 3 óra 37 perczkor érkezni, hol Kis-Kapuson át csátlakozast talál a Budapestre reggel 7 óra 50 percz­kor érkező gyorsvonathoz. Ezen vonatnál az országhatár és Verestorouy állo­mások között fekvő Verestorony ós Boicza megálló­helyeken csak az utasok felszállási lesz megengedve. A 9902. sz. személyvonat csatlakozással Kis-Kapu­son át a Budapestről este 9 óra 15 perczkor induló gyorsvonathoz Nagy-Szebenből délu'án 1 óra 14 percz­kor fog indulni, Verestorony állomásra déiu'án 2 óra 18 perczkor és Ctineni román határállomásra délután 3 óra 15 pjrezkor fog érkezni, hol csatlakozást talál Piatra, Verciorova és Bucarest felé. Eien vonatnál a fent mondott megállóhelyeken csak az utasok leszállása lesz megengedve. Ugyanazon naptól kezdve az Olt híd kitérő és Verestorony megállóhely közölt naponta közlekedő s Olthid kitérőről délután 3 óra 20 perczkor induló 9912. sz. valamint a Nagy Szeben—Olthid kitérő—Veresto­rony megáUóhely között ünnep és vasárnapokou köz­lekedő és Nagy Szebeuből délután 1 órakor induló 9916 sz. vegyesvonatok forgalmon kivül helyeztetnek. Bndapest, 1901. julids 22-én. Az igazgatóság. 107195|901 Hirdetmény. A budapest—újdombovári vonalon Erd és Ercsi állomások között fekvő Bitta rakodó kitérőn be, vagy kirakott kocsirakományi teheráiuk feladása illetve ki­váltása, valamint az áruk berakásához szükséges kocsik megrendelése f. é. augusztus hó 1-től kezdve már nem Érden, hanem a nevezett kitérőn helyben fog eszkö­zöltetni. Ennélfogva a már vonaloni érvényes helyi áiu­dij-zibás (II. rósz.) VI. fejezetében az 55 olda'on fog­lalt táblázat utolsó előtti rovatában az „Erd" szó tör. lendő. Budapest, 1901. julius hóban Az igazgatóság. 112370 számhoz. Hirdetmény. Ezennel közhírré tétetik, hogy a vasúti kocsikban és az állomási helyiségekben elhagyott tárgyak u. m. bőröndök, táskák, kalapok, ruha és fehérnemüek,botok, napernyők és esernyők stb. az alább felsorolt állomá­sokon árverés alkalmával azonnali készpénz fizetés mel­lett el fognak adatni. Fiume állomáson 1901. augusztus 29 én d. u. 3 ór.a Kifczell állomáson 1901 augusz'us 22-én d. e,9 óra. Bpest K. p. u 1901 augusztus 30-án d. e. 9 óra Budapest, 1901. au f cusztus 26-án. Az igazgatóság.

Next

/
Oldalképek
Tartalom