Nyírvidék, 1901 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1901-09-01 / 35. szám

N T f R V I D É K azon tanulók, a kik egy vagy két tantárgyból elégtelen osztályzatot kaptak. A nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi m kir. miniszter ur által az 1897. évi május hó 24-en 25,314 sz. a. kiadott .Szervezetnek* a következő pontjaira hivom fel a t. főnökök becses figyelmét: 11. Mihelyt valamely nővendéki ifju kereskedő tanonczczá lesz, főnöke köteles őt azonnal a kereskedő tanoncziskoláfia, ilyennek hiányában az általános iparos tanonciskolába beíratni. Ily iskola hiányában a tanuló köteles a népiskolához tartozó ismétlő iskolába járni. (1884. évi XVII. L-cz. 62 §. c. pontja.) Az elkésve történő bejelentés mulasztásnak tekin­tetik, mely bűntetes alá esik. 13. A kereskedő tanoncsiskola első osztályába u népiskolai mindennapi tanfolyamot, vagy ennek meg­felelő polgári, illetve középiskolai második osztályt sike­resen végzett 12-ik életévöket letöltött kereskedő tanon­czok vehetők fel. 15. A tanoncz mindaddig, mig tanítási ideje a főnőknél tart, köteles a tanonciskolába járni. Ez a kötelezettség a kikötött próbaidőre is szól. (1881. évi XVII. t.-cz. 32. §.) Azonban a harmadik osztályt siker­rel végzett tanoncz, ha tanítási ideje még le nem járt, a tanoncziskola látogatása alól a kir. tanfelügyelő állal felmenthető. 18. A tanoncziskolába, a rendelkezésre álió hely­hez kepest, segédek is fölvétetnek. Ezek a segédek rend­tartás és fegyelem tekinteteben ugyanazon szabályok­nak vannak alávetve, mint a tanonczok. Felhivatnak a t. főnökök, hogy tanköteles tanulói­kat a fent jelzett időben múlhatatlanul írassák be, mert a későbben jelentkezők a .Szervezet* értelmében mulasz­tóknak tekintetnek s az illetekes hatóságnál megbírsá­golás végett lesznek feljelentve. Nyíregyházán, 1901. augusztus hó 26-án. Kuhmann Andor, a ker. tanoncziskola ig. tanítója. A nőipar iskolában a beiratások szeptember 2, 3, 4 én d. e. 9—12 d. u. 3—5 óráig fognak eszközöltetni as iskola helyiségében. Egyház-tér 4 szám. A felügyelő bizottság határozata szerint rendes tanulóul felvétetik minden 13-dik élétévet beiúl ött növendék, ki az előirt kézimunkák rendszeres tanulá­sára kötelezi magát. Rendkívüli tanulók a tanfolyamot tetszés Ezerint választhatják. Az intézet összes növendékeire kötelező a rajz tanulás. A rendes tanulók 30 korors, a rendkívüli ianuok 40 korona tandijat fizetnek egész évre, féléves részié tekben előre, beiraiási díj fj-n>eu minden tai u ó 2 korouát s nyugdíj alapra 1 — 1 koronát tartozik ti etni. A himző osztályt Kégly Serene igazgatónő, a fehér­nemű varró osztályt Száríts Karola oki. tauitónő. A felső ruha varró osztályt özv. Wagner Andrásné oki. tanítónő fogja tanítani. A rajzot az összes növendékeknek P^uer Vilmos főgimnáziumi tanár fogja tanítani. Az iskolai év megnyitása szeptember 10-éo lesz Kégly Serene, igazgatónő. Nyilvános nyugtázás. Háromszáz koronáról, mely összeget a budapesti Ferencz-József-Tanitók-Házában egyesületünk által léte­sítendő 4000 koronás szobaalapilvány ez évi részletének törlesztésére, mint Szabolcsvarmegye törvényhatósága részéről megszavazott s kiutalt kegyes adomanyt Or­sovszky G>ula tanítóegyesületünk elnökétől mai napon átvettem ezennel elismerem. Nyíregyházán, 1901. augusztus 28. Szabó Endre, » a Szabolcsm. ált. lan. egyesület pénztárnoka ÚJDONSÁGOK. — Rendkívüli közgyűlés a vármegyénél Sza­bolcsvármegye tőrvenyhatósaga szept. hó II. d.'e. 9 órakor rendkívüli közgyűlést tart, melynek legfontosabb tárgya a Nyíregyházán felépítendő uj r. kath. templom környé­kének szabályozása tárgyaban hozott városi képviseleti határozat felülbírálása lesz. — Ritka vendé?. Dr. Mihályi Viktor gyula­fehérvári gör. kath. érsek, titkárja Dr. Márk Izidor kano­nok kíséretében, a márainaros-szigeti gazdasági kiállítás megtekintése és fivére Mihályi Péter országgyűlési kép­viselő, valamint Firczák Gyula ungvári püspöknél telt látogatása után városunkban kiszállott és Popp György kir. tanácsos pénzügyigazgatói, — kihez régibb ismeret­séf fűzi, — tisztelte meg látogatasával. A délelőtt folya­mán Gábris Kelemen gör. kath. lelkész kíséretében a gör. kath. templomot tekintette meg, hol letérdelve hosszabb imát mondott, raijd Fekete István gör. k.ith. lelkésznél tett látogatást, cs a város nevezetebb épületeit j nézte meg. Délben a pénzügy igazgató ur vendég szerető házánál szükkőrü ebéd volt ó excellentiája tiszteletén , mely alkalommal a házi gazda az érsek orra, az érsek ur pétiig a házi gazdira és kedves nejére cindte poha- . rát. Ebed végeztével a társaság a Sóstó fördőr; rándult i ki, honnan ő excellentiája visszatérve, a vasúti állomás­hoz sietett, hol házigazdájától szívélyes buesut véve Dcbreczenen át székhelyére utazott. — Szabályrendelet Jóváhagyása. A földroivelés­ügyi miniszter az 1898. éviII. t.-cz. értelmében lélesílendő községi segély alapok szervezetéről es kezeléséről a vár- 1 megye közönsége által alkotott szabályrendeletet jóvá­hagyta. — Halálozás. A nagykiterjedésű Szikszai Sr.<M családnak gyásza van. Egyik oszlopos tagja Seikuai Szabj László hétfőn hosizss szenvedés u'án meghalt Budapesten. Temetése kedden nagy részvét mellett Kisvárdán ment végbe. — Eljegyzés. Dr. Ernyei János orvos e hó 18-án jegyezte el Okolicsányi Paula kisasszonyt, okolicsnói Okolicsányi Géza és neje tiszaujhelyí Újhelyi Emma kedves leáuyát. — A vármegyei gazdasági egyesület által Nyír Bátorban szeptember bobau rendezendő tenyész állat kiállítás határideje uem szep. 23-án, mint I; puuk nult számában kö ölve volt, hanem szeptember hó 22-én vasárnap le?z megtartva. — A debreczeni községi közigazgatási tan­folyam másedik éve szrp ember hrt 1 en veszi kezdetet. A tanfolyamra mar megkezdődtek a beiratkozások b eddig mntegy hetven hal gttó jelentkezett. — A debreczeni községi közigazgatási tanfolyam­nál a belügyminiszter igazgatói liszttel két évi időtartamra Veszprémy Zoltán vmegyei főjegyzőt, továbbá igazgató he­lyettesi tiszttel dr. Bariba Béla jogakad. tanárt, kép. egyet, magántanáit, előadó liszttel pedig az igazgató helyettesen kívül Budaházy Ödön vármegyei főszánivevőt.dr. Czeglédy Mihály vármegyei tiszti ügyészt, Dávidházy Sándor vár­megyei aljegyzőt, Eisenmann Oszkár helyettes pénzügy­igazgatót. Kozma László orsz. tanítói árvaházi igazgatót, Nemes Zollán vármegyei aljegyzőt, Oláh Imre áll. anya­könyvvezetőt, Oláh Károly városi tanácsnokot és Tólb Aurél kir. Ítélőtáblai tanácsjegyző albirót, ez utóbbiakat egy-egy évi időtárt inra bizta meg. — Dr. Prölilo Vilmos haza jölt az orosz-ázsiai határról, hol a baskírok között régi magyar nyelv einl kek-'t keresett. Utazását érdeklődéssel kisérte az egész tudós haza. A vallalkozó ctimológus jegyzeteit és észle­leteit érdeklődéssel várja minden nyelvész. Bizony kár, hogy nem lelt a tanár ur az ázsiai határon egy pár ezer derék szivü magyart, nagyon elkelne ma egy ilyen bevándorló csapat szegény hazánkban. Igy csak annak örvendünk, hogy a magyarok Istene őt magát visszi­vezerelte közénk szerencsésen. — A községi iskolaszék a mult kedden délután tartotta alakuló ülését. Elnökké ismít Porubszky Pál főgimnáziumi tanár, másod elnökké Geduly Henrik ág. ev. lelkész, gondnokká Fest Líszló takarékpénztári igaz­gató, jegyzőkké Orsovszky Gyula és Horváth István igazgató tanitók választattak meg. — Tárcza novellák. Készül a Lengyel tanitó ui könyve. Az aláírások szaporodnak az iveken. Megérdemli a szerző az érdeklődést. Euy tiszta szivü ember, mun­kája az a könyv Nem akarja a csillagokat meghódítani VCIP. A földön jtr, de a sarat gondosan kikerüli. A szerelem, a szeretet, a hit és barátság virágai nyílnak a sorok között. Semmi á pithosz semmi messiáskodás. Egyszerűség és szerény okossíg mindéiül. Hadd gyűl­jön hát az a áirás minél szap ráhban, hadd legyen kész minél előbb a könyv — Az Ibronyi lclkés beiktatása alkalmávalaug. hó 18-án Jármy Gyuláné urnő őnagysága e< y igen szi-p díszes aranyzott ezüst urasztali kelyhet ajándékozott az egyház részére, mely már az uj lelkész beiktatása alkal­mával, mint a lelkészi szolgálatok jelvényeinek egyike ott szerepelt az urasztalán. Továbbá nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy ugyancsak Jármy Gyuláné őnagy­sága, elárvult és el-idósodolt kis egyházunkon ez által is segíteni óhajtván, már 4 éve látja el az egyházat mi.iden alkalomra urvacsorai kenyérrel és borral évenként mint egy 50 korona ertékben. Legyen áldás a nemes lelkű adakozón, tartsa ébren szivében Isten e kisded egyház iránti érdeklődést es buzgóságot továbbra is. Eddigi adományaiért s jóságáért pedig fogadja az ibronyi egy­ház Elöljáróságának leghálásabb köszönetét. Az ibronyi egyház elöljárósága nevében Szabó Aladár az ibronyi egyház volt felügyelő lelkésze — Szeptember 1. Megnyílnak az iskolák. Nap­égette arc/u, barm piros, fürge népség özönlik be a nyílt 8jtókon. A labda és a sárkány helyett köoyv kerül a legénykék keiébe. A nagyobb diák pedig sóhajtva löki sutba a sétopVczát, a tiibert puikát és előveszi Virgil' és Hómért. Vége a vakáczióaak. A gyepes par­lagon vígan szánt végig az eke és szaporán szórja áldá­sos magvát a Tudás. Tanárok és tanitók munkálni kez­denek a haza legdrágább ugarán, A fi ital lelkeken. Meg­kezdődött az uj iskola év. A vidékiek beözönlenek gyermekeikkel. Elénk a város látogatottak a könyves boltok. Az idő kereke egyet fordult, újra itt vagy, légy üdvöz szeptember egy. — UJ segéd tanár. Vöröss Sácdor tanár helyére, ki bevonuit katonának a 32-ik gyalogezredhez az ág. ev. főpymnáfium Zimmcrmann Rezsó rozsnyói segéd tanárt választotta meg. — Egy anarkista elfogatása. Lapunk augusztus 18-iki számában megírtuk, hogy a helybeli Erzsebet köz­kórházból egy hamis nevet bem:>ndott csavargó beteg megszökött. A veszedelmes ember elfogatásáról Debre­czenből a következő értesité-t véltük: Az itteni rendőr­ség pár nap előtt elfogott egy gyanús külsejű, csavargót, a ki Nagy János borbély- segédnek mondotta magát. Állítása szerint a nyíregyházi kórházból megszökött. A rendőrség Nyíregyházán tudakozódott, honnan az a meg­lepő válasz érkezett, hogy Nagy igizi neve Tascli Antal sziléziai születésű anarkista, a ki egész Európát beuiazla. TJSCII tüdőbajos és csakugyan megszökött a nyíregyházi kórházból. Szökése előtt levelet hagyott hátra, a mely­ben a többek kőzött ezeket irja: .Nein Nagy Jánosn ik, hanem máskép hívnak. Kilétemet megtudjak mikor végrehajtom azt a dicsőséges tettet, amelyet anarkista elvtársaim rámhiztak, s a melyet akár tőrrel, akár revol­verrel, de mindenképpen vég, hajlok." A levélben a ki­rály személyét szidalmazta s a többi között azt irta: Van még abból a golyóból, melyet Bresci használt, me­lyet mi készítettünk Umbertónak. Lesz még Magyaror­szágon gyá«z, amelyet mi anarkislák fogunk csinálni.* Bevallotta, hogy a levelet ő irta. Büszkén vallja magát anarlcislának. A rendőrség folytalja a vizsgálatot. — A bor. A nyíregyházi jótékony uóegylet árva­háza javára ma eete egy kis önkéntes színész csapat a varod s/iiiházhftn előtdj* Gárdonyi ismert hlmi törté­netét. Maón Józsefné urnó előtt felajánlották a siker esetleg ezüst koronákban mutatkozó ré«zét az árvaház javára,a művészek maguknak c-ak a babérkoronát tart­ják mfj. Básthy Birnáné urnó a uóegylet elnö nője a Mann Józsefné urnő ajánlására meg engedte a kísér­letet, igy hát ma este bort kóstolunk. Ajánljuk a nagy­érdemű közönség figyelmébe az előadást. A szereplőket i Szigethv művész pár instruálta. — Tüzek. Pénteken virradóra 3 óra tájban ki­gyulladt a Gyurján Mihály talyigás debreczeni utczai háza s egészen leégett. A tűzben a lakó épülethez csatolt istállóban levő ket ló is elpusztult. — Ugyancsak pén­teken délelőtt 10 óra ulán tűz támadt a .Korona* vendéglő alatt levő pincze azon részében is, amely a holtüzletek tulajdonosai használatában áll. A felhalmo­zódott szemét füstje az épület egész pinczéjét betöltötte, a tűzoltóknak azonban sikerült a tűzet elfojtani, mielőtt az épületben tetemes károkat okozott volna. — A kijelölés és a választás joga. Felmerült kételyek alkalmából ha'ározatilag kimondta nem rtg a kö:iga?gatáHÍ bíróság, hogy arra nézve, hogy a közsé­gekben rendszeresített segéd- és kezelőszemélyzet alkal­mazásánál kit illet meg a kijelölés és a választás joga, ax irányadó elveket tartalmazó vármegyei szabályren­delet vagy ilyennek hiányftbau a község által saját kezdeményezésére alkotott szervi zd.-i szabályrendelet az irányadó. Ha ily szabályrendelet nincs, a kijelölésre nézve a kalmazandó az 1886. XXII t.-cz. azon általá­nos rendelkeséíe, hogy a kijelölés joga a kOpviselőteb­lüiete', a válxsz á* joga pedig— mintán a kijelölést és a választást ugyanegy sz»rv oktzerüen uem gyako­rolhatja — a választó közönséget illeti — A kftr­jecyzőségeknél alkalmazott segéd- es kezelőszemélyzetre cezve, mivel ezeknek a köihöz tnrtoíó köztégek kép­viseld testületeinek egyetemes g\ü éten kivül más közös választó szervük mi.es, valastUsra hivatott közegül csakis ezt az egyetemes gjü.est lehetett kijelölni, a ugyaicsík a/on elv szem előtt tartása mellett, hegy & kiölést és a választást ugyanaz a szerv okszerűen Qbtn gyakorolhatja, s a törvény ama rendelkezésére való tekintettel, hogy az ugyauezeu gyűlés által válasz­tott körjegyzőre nézve is a kijelölés joga a tisztújító <zék elnökét illeti, valamint az általánosan kifejlődött gyakorlatnál fogva is a tisztújító szék elnökét kellett olyanul megállapitaui, akit a kijelölés joga megillet. — Az ev. ref. daltársaság a mult hó 24-25-én tartott .Tiszavidekidaisiövetseg* verseuyünuepéu Debre­czenoen szintén reszt vett és szakértők véleménye izeriut ott méltóképpen megállotta helyét. Különösen kitűnt az énekelt darabok intelligens felfogáfával pre­Ciiz előadásával és az énekkar meglepő összetanultságá­val. Ez minden esetre csak elismerés lehet a fiatal egyesületnek, a mely alighogy leküzdötte a kezdet aehézségeit, már is arra vállalkozott, hogy versenyben vegyen részt ós igy városunknak dicsőséget szerezzeu. Tap.-ban, éljenzésben volt is elég része a daltársaság­•iaü, zászlóját is megkoszorúzták a többi zászlók között. Gratulálunk ! S >k sikert kívánunk! Ad multos amos! — Értcsitós. A kpzp. óvodában a beiratás szept. 2-án veszi kezdetét. — Vörheny járvány. B.-Szent-Mihály községben a gyermekek kőzött a vörheny betegség járványszerüen fellépett. — Az iparos ifjúság szüreti mulatsága. Szep­tember elsejen a nyíregyházi iparos-ifjak önképző köre a Szent-Mihály ulczai egyleti helyiségben víg l. áfákkal dallal, zenével, lánczczal és felvonulással tarkított szüreti mulatságot tart. Kezdődik délután 4 órakor. Belépti díj 1 korona 20 fillér. — Posta-ügynökségek. A magyar posta történe­tében korszakot aikoió reformot reudelt el a napokban a kereskedelmi miniszter a posta-ügynökségek szerve­zésével. E szerint azokban a legalább 300 lakossal biró községekben, ahol eddig nem volt posta-hivatal, pista­ügynökségeket állítanak, amelyek ugyanazokat a teen­dőket lá ják el, mint a posta-hivatalok, csakhogy eze­ket a teendőket nem postamester végzi el, hanem magán-ember, (lelkész, tanitó, kereskedő, vagy gazda,) aki 160—360 korona tiszteletdíjért a postai teendőket ellátja. Elsősorban oly községekben szerveznek posta­ügynökségeket, amelyek körjegyzőség székhelyei, vagy a járási székhelylyel v;.gy valamely más községgel élénk összekötetésben állnak. Másodsorban olyan községek­ben szerveznek posta ügynökségeket, ahol nagyobb ipar­vállalat van, amely több munkást foglalkoztat. Harmad­sorban sikerrel folyamodhatik a posta-ügynökség fel­állításáért minden község, amelynek forgalmi viszonyai csak nyernének a posta ügynökség szervezésével. Tobb mint tízezer község előtt nyílik ily módon alkalom arra, hogy postahivatalhoz juthasson. A postaügynök fölveszi é< kézbesitteti az ajánlott és pénzes leveleket, utalvá­o}okat, csomagokat — egyszóval mindent, amit a ren­des postahivatalok s bélyegeket és postai értékjegye­ket árusít. A postaügynökségre bízott értekekert a kircs'ár magára vál alja a felelőséget. Postaügynök lehet minden intelligens ember, aki 100—200 korona bizto iteki t tesz s vizsgálatot tesz a posta-keze és elemi -z*bályain«k ismeretéből. A postaügynök, mielőtt műkö­désé; megkezdené, fogadalmat lesz arra, h>gy köelea­,égéit pontosan és lelkiismeretesen teljesili s a levél­titkot megőrizni, esetleg a községben létesített telefon­állomás vezetésével is megbízzák a postaügynfcköt, aki­nek ezért külön fizetés jár. A postaügynök ama posta­hivatal ellenőrzés alá tartozik, amelynek kézbesítési körébe esik a község. A postaügynök csupán átveszi a postai küldeményeket s följegyzi őket; az elkönyvelés is a tulsjdonkfpeni kezelés már a legközelebbi posta­hivatal dolga. — A mezőörök fegyvere. A főldmivelésügy miniszter érdekes rendeletet küldött a törvény halósá­gokhoz. A mezőőrök egycsövű puskáját temeti el ez a rendelet, melynek a régi világban — de a közel múlt­ban is nagy szerepe volt a szőlőskertek életében. Az egycsövű rozsdás flinlához azonban sok szerencsétlenség is fűződött — no meg nein is felelt meg a modern kor igényeinek. A miniszter ugy intézkedett, hogy a mező­őrök az egycsövű puska helyeit forgó pisztolyokkal szereltessenek fel. Ez a rendelet kitöröl a szőlős kertek é$ hegyek életéből egy kis romantikát — de megaka­dályoz egy csomó szerencsétlenséget is, melynek sokszor emberélet is esett áldozatul.

Next

/
Oldalképek
Tartalom