Nyírvidék, 1901 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1901-07-21 / 29. szám

NYÍRVIDfcK Az épületeket, fürdőket és vendég szobákat stb. az igazgatónak ellenőrzése mellett egy állandóan alkalmazott fürdő gazda gondozná és ezeknek jövedelmét kezelné. Az élelmezésuek igen jónak és olcsónak kell lenni. Ez azonban csak azon esetben lehetséges, ha az élelmező bért nem fizet, legfeljebb az alkalmazott személyzetet látná el még jutányotiabban mint a vendégeket. Az italmérést bérbe lehetne adni. Ha ezen nézet visszhangra találna, a Sóstóbizottság mielőbb megalakitaudó lenne, hogy a részletekre nézve javaslatát a képviselőtestülethez beterjeszthesse. l)r. Jósa András. korunk legnagyobb szerencsétlensége. A mi ezelőtt, több mint egy századdal, csak is ar. u. n. franczia encyklopadisták agyában, mint eszme élt, mely szerint az egész mindenség puszta ,anyag"-hól áll. szellemi részünk pedig (az u. n. lélek) semmi más, mini szerveink összműködésének eredménye, nem ok, hanem csak okozat, mint illat a virágon, ma már köztudatba ment át. Igen, ez az .anyagelvü — világnézet* czivilizált társadalmunkban átment a gyakorlati életbe. És ez, bárki mit beszél is, korunk egyik legnagyobb szerencsétlensége. Én társadalmunkat ebből a szempontból két részre osztom. Az egyik csoport még ad valamit a tiszta erkölcsi élet (idealizmus) követelményeire, illetve, adni látszik. A mennyiben adja a nagy hazafit: szájaskodik, látszólag a közjó, a haza legmagasabb érdekében, ócsárol és magasztal, a mint azt aljas haszonlesésének érdekei hozzák magokkal, sőt még u. n. lovagias elégtételeket is osztogat. És miért ne? Gondolja magában: nem ér ez a rongyos éle! egy fabatkát sem, ha nincs módjában az embernek ,úr"-nak lenni, hogy aztán kedve szerint válogathasson a testi örömök virágos kertjében; gondolja magában ez a modern hazaíi; nem ér ez az élet egy hajító-fát se, ha nem ülhetünk fel a fő hatalomnak ragyogó trónusára. S mert ez a nagy hazafi ügyessen tud hányni port a tömegek szemébe, még megválasztják (már a hol van u. n. alkotmányos élet) népképviselőnek is, — és az eszes schvindler felemelkedik az együgyű nép vállain, kinek aztán, alkalomadtán a nyakára ül. Miért ne? mondaná lil-ik Napoleonnal: ,van jogom hozzá, mert tehetem." És adja ez a csoportja társadalmunknak a .vallásos*-t is, az ,egyházias"-t; szeret befurakodni ott a vezérférfuk közzé, de persze, nem azért, hogy az eszmények kultuszának oltárin áldozzon. Óh! ez eszeágaban sincs, sokkal józanabb ember (ő legalább igy gondolja), mintsem hogy ilyesmit legyen, hanem tolja a termetét, dörgölődzik azokhoz a vezérférfiakhoz, részint, hogy azoknak az elsőknek a társaságában lévén, bátor hiuságát kielégítse, részint, hogy valami anyagi hasznot, ha nem közvetlenül, de közvetve, ott a maga imádolt ,én"-je javára kiszimatoljon. És adja ez a csoport az emberbarátot. Bő erszénynyel lévén megáldva, mig csak adakozik is az u. n. jótékony czélokra. Adakozik csupán, hogy reklámot csináljon magának az .ember-barát' czim mellett a hitvány világ előtt, de alattomban, a hol csak az Isten látja (de a kilói, mint szerinte nem létezőtől nem fél (lehúzza a bőrt embertársával. Igen, ők, a nyomorultak, magát a humanismusl is puszta eszköznek tekintik. A másik pillanatban Kendyné már gondos anyai szeretettel illesztgette Váray Sándor virágát Rózsika hajfonatába. Sándor hálás pillantásokat vetett Kendynére s tulboldognak érezte magát: de Rózsika «zt legkevésbbé sem akarta észrevenni. Apró lábaival dobbantott egyet t türelmetlenül kiálltott fel. — Az a rossz Jancsi még most sem jő, pedig a mama ugyancsak ráparancsolt, hogy idejében itt legyen ! — Türelem, kis mókusom, hát illik ez igy kaczkiáskodni? — Akarja, hogy érte menjek? kérdé Sándor. — Kérem szépen ! — Oly szokatlan melegséggel mondta e szavakat, hogy Váray mintegy bűvös parancsszóra rohant az istálók felé Jancsi után. « Kendyné megelégedetten nézett utánna. — Nos tubi, hogy tetszik a fogalmazó ur? Ugy-e sikkes, selyem egy gyerek ? Rózsika össze dudoritolta ajkait. — A hogy vesszük! — Nono. sxólt Kendyné, tréfásan megfenyegetve leányát. Oh kis bohó, engem nem lehet felre vezetni, hiszen ugy olvasok a szivecskéjében mint valami nyitott köayvböl. Azután azok az ábrándozó égszínkék szemek sokat elárulnak . . . Rózsika hirtelen lesütötte szemeit s arcza lángba borult. Kendyne elnevette magát, de nem szólhatott, mert Váriy visszajött. — A kocsi azonnal itt les. Csakugyan, az épület hátsó oldala felől már hallatszott az apró cscngők ismert csilingelese, mindhárman arra kerültek tehát. Váray az ajkába harapotL A pompás csokrot, melyért 6 forintokat dobott ki, Rótsika ott hagyta a terrasz egyik pküoyke márvány asztalán. A másik, legkisebb osztálya romlott czivilizált társadalmunknak már szinte leplezetlenül viselkedik: nyíltan gunykaczaj közt hirdeti anyagelvü eszméit; tehát nem csak elvtársai előtt, jóllehet, bizonyos válogatott körökben hirdeti azokat, mert vigyáz, nehogy valami kára (anyagi kára) legyen belőle. Hjah! ők a felvilágosodottak (a mint szeretik magokat nevezni) nagyon számítók. U. n. ,elv*-ért nem örömmel szenvednek, nem akarnak szenvedni, ha ugyan róllok szólván, elvről lehet csak beszelni is. És én nem ludom, melyik a nyomorultabb csoportja romlott társadalmunknak! Bizony, fájdalom, társadalmunknak csak egy kis szerény csoportja*az, mely megőrizve nemes függetlenségit, mint senki emberfiának, midőn ,elv*-ről van kerdes, le nem kötelezettje, örömmel forgolódik serényen az .eszmények*-nek oltári körül. Békével tűri, lelkiismeretének lisztaságaban keresvén karpótlást, a hálátlan, a ezudar vilagn ik mellőzesét bekével tüii annak messze ostor csapásait is, sót eldobja magától ezt a földi életet, ha kell, mint ezt a szent hajdankorban a niarlyrok cselekedtek vala. Hogy pedig mivelt társadalmunknak még előkelő része is, mennyire pusztán az anyagi jólétnek minél nagyobb mérvű fokozásaban keresi boldogságát, minden tekintet nélkül az emberiség magasabb érdekeire, nyilván mulatja a hazánkban legközelebb megindult u. n. állami tisztviselők mozgolódása fizetésök emelésének a magas kormánynál leendő kieszközlése tárgyában. És jellemző, hogy ez a .mozgolódás* épen a „választások*-nak küszöbén indult meg. Már cz magában nem szép tőllők. Szeretem azonban hinni, hogy nem tudják ezek az urak, hogy társadalmunk legnagyobb része már is torkig jól van lakva az allauii-, a megyei-, a községi tei lakkel, nem is említve a rengeteg, kiválóan az u. n. középosztály vallain nyugvó, magánadóssagokat, a mit bizony nem épen a könnyelműség, sokkal inkább a távolrol sem várt tartós gazdasági válság hozott és hoz nap-nap után a nyakára, más oldalról pedig azok az ijjeszlo módon megsokasodott alkotmányos közterhek neveltek meg. Dehát az Istenéri nézzenek széjjel egy kicsit, győződjenek meg az ország adófizető polgárainak rendkívül nyommasztó anyagi helyzetéről, vegyek tudomásul a tényleges állapotokat. És én hiszem, szeretem hinni, hogy nem fogják akarni a lehetetlent: nein akarnak minden áron felcsapni bjamtereknek. Hagyjanak fel hát azzal a mozgolódással, mely úgy is csak kudarczczal végződhetik; ne erőszakolják a dolgot — és várjanak, kedvezőbb időkre a hazáért. Hiszen talán ök vannak mi érettünk, nem pedig megfordítva? Vagy ők nem a haza, de egyszerűen a hivatalos államnak a szolgái?! Es még vannak ellenzéki lapok (Ugron-párti lapok), a kik nem ataljak izgatni tisztviselőinket, hogy zörgessenek fenyegeiődzve a magas kormány ajtóin, igazságot adván nekiek csupa kortes-fogásból. Mire nem képes a pártelfogultság! Kérdem, mi le-;z, In az anyagelvüség hullámai még idejében vissza nem lérnek rendes inedrőkbe, a hol már neui fenyegetik a régi jó erkUcsök veteményes kertjeit végpusztulással, mint napjainkban fenyegetik ? M rl hál mindég volt anyagelvüség a világon, lesz is, csakhogy nem fajult épen jarvánjnyá, mint most azzá fajult, megfertőzvén minden legszentebb emberi intézményeinket. Mi lenne más a minden eszmények lerombolásából, mint világfelfordulás!! Nem kell hozzá jóslási tehetség. Isten óvja meg áltól a világfelfordulástól hazánkat! Kálmánczhelyl János. — Isten ön.iel! szólt pajkos vidámsággal felszökve a könnyű gigbe, mig Kendyné lalva Váray elborult arczál rnog nem álliiatla, lio

e'y pár szóval meg ne nyugtassa. — Viszonllálásra! Majd alig hallhatóan feléje súgta : Hogy Í3 mondta nagy .Petőfink* : Mondottam ember küzdj és bizva-bizzál! Jancsi a toporzékoló szürkék közzé vágóit s a gig nyilsebessen repült tova a sima országúton az alsó hámor fele, melynek a hegy lábánál elfutó nagy tűkörtiszla vizű taván annyiszor csolnak&ztak együtt szép, holdvilágos, csillagsugaros es éken. Váray sóvárogva, némi szomorúsággal lemondó fájdalommal n -zett utánuk. A vágtató gígen a fuvó széltől Rózsika szőke haja felbomlott; az a picziny rózsaszínű szalag engedett s Váray sőlét vérvőrÖ3 rózsája, mely hajában díszlett, az ut porába hullt. — No, ne lagadd, tetszik neked ugy-e kis tubiczám az a flu? — faggatá Kendyné. Pompás kölyök, nek^m nagyon, de nigyon tetszik. Azután fogalmazó, valóságos miniszteri fogalmazó, a ki még nagyra viheti. Oh, én tu lom, hogy mi az. egy müveit, vagy egy ke résl.bé művelt ember oldalán leélni egy életet. Nagy szrr< nc>e! Ritka szeiencse! Tudod édesem, nein azért mondom, mintha édes apadnak akutnek szemrehányást teni.i. Jó szivü, arany szivü, nemes lelkű ember, de hogyan várhatnók azt a gyönxéds.get, a/.t a finomságot, azl az elegáns könnyedséget olyan embertől, mondjuk Mjy kereskedőtől, a mit egy finom női lélek megkövetel. Én édes egyetlen virágszálam, miért komolyodtál ugy el? Reád a szerencse csillaga ragyogott föl, hisz én nagy titokban megsúghatom neked, hogy ő is nagyon, de nagyon szerel tégedet s talán nem sokára meg is kéri a kezedet. Oh az én anyai szivem csak ugy dagadoz az örömtől, a büszkeségtől. Apádat is értesítettem cz ügyben. Ugy ám, kis tubiczám! Várta, leslc szavainak hatását. Rózsika nein felelt. Fejét elforditá, mintha a távolban meredező hegyek ormainak szürkés kékes körvonalait nézőé, de szeméből akaratlanul is kicsordult egy-két Dalestély. A mult vasárnap, julius 14-én városunk dalegylele a Korona-szálloda udvarán, vagy a mint a meghívó hirdette .udvarkerti helyiségében* dalestélyt tartott. A kellemes estének szép közönsége volt. Keresve sem találhatna a kR-öníég üdítőbb szórakozást a nyár pora és forrósága közt egy ilyen dalestolynél. Repkénynyel befutott zöld rács előtt áll a pódium a dalosok számára. A keramilos udvar közepén csinos grupp van virágokból és örökzöldből. Az abroszok fehérsége közt kedves változat itt ott egy-egy babérfa vagy egy-egy virágzó oleánder. ívlámpák és villamos izzók világítják a hűvös udvart. Mennyezetnek pedig ott van az aczéikék fellegtelen ég, hunyorgó csillagocskáival. Az udvar egyik szögletében (nem volna hű a leiráa ha nem jelezném, hogy az északnyugatiban) a Benczy bandaja hangol. Elemér áll a fiuk előtt, mert .az öreg* nincs idehaza. Rázenditnek egy ismeretes nótára. Olyan jó hatású itt a bmda zenéje, dicséretére legyen mondva Alp ár Ignácznak (és tarsanak a nagyságos véletlennek) az udvarnak jó akusztikája van. Nem ugy mint a legtöbb zart udvarban, a hol a prim hegedű szavára ezer kaezagás válaszol, a nngy bőgő hangjára pedig egy üteg Ucháicus dörgése a visszhang. Az asztalokon papírszeletekre litografálva hever a műsor. Első szám az ismert — feketehegy! emlék — Szenlirmaytól, A repkénynyel diszes zöld rács mögül egyszerre előjönnik a dalosok és a karmester egy intésére megzendül a legközvetlenebb zene. Nem akarom a világért sem Nyíregyházának a nyíregyházi dalárdát felfedezni, a mikor megkoezkáztatok egy pár elismerő szót. Ez az összetartó és produktív egyesület mindég becsületére váll városunknak. A hol megfordultak : Fiúméban, Szatmári, Kassán mindenütt elismerést, dicséretet és kitüntető Jutalmat arattak, helyén való hál, hogy róluk beszélve a tisztelet adás minden jelével éljünk. A darabok brilliánsul vannak betanítva, a mi a karmester képzettségét és türelmét dicséri. (SawírorA Alajos olyan sokoldalú zenész és hivatásának annyi lelkiismeretességgel felel meg, hogy a legszebb eredményeket remelhetjük a dalárda ezutáni szereplésétől is. Második számnak ,Intés" czimmel dr. Bródy Miklóstól adtak elő egy zenei frázis halmazt. A programmon oda volt irva a darab megnevezése után, hogy uj, inkább azt irták volna, hogy jaj, meri ilyen háládatlan, színtelen és mindamellett nehéz darab mint ez és az ötödik száinu — virágénekek — czimű, ritkán akadt még a dalestélyek repertoárján. Pedig ezt a két daiabot éneklik el dalosaink a debreczeni dalversenyen. Bizony ez sehogy sem sikerült gondolat. Nagy fáradtsággal betanulja a kar az orchesztika egy hatás és melódia szegény, bevágásokkal czifrázolt darabját, hogy soha többé elő ne vegye. Nem akarunk a Brody ur zeneszerzői érdemeiből elvenni, ha hozzá nem tehetünk, de ez a két szám nem a legalkalmasabb aira, ho

c>y dalversenyen véle mérkőzzenek. Ha nehéz darabban akarták próbára tenni a karok tudását, ott vannak az Erkel darabok, az — elvennélek — kezdetűt ismerjük, méri nem választják azt ? Az nehéz, de szép is. A számokai nagy figyelemmel halig itta a közönség. Tapssal sem fukarkodott. Különösen szép volt a — zord lakomnak — kezdetű, melyben Mayer-nek van bariion szólója, Krcsak-nak pedig tenor az ltsóf terczelésc mellett. Végül a Rákóczy indulót adták elő, Huber Károlytól, zenekisérettel. Tárogató hang kezdi meg. Burai Mihály a Benczy zenekarából játszik ezen a jó tüdőt igénylő hangszeren. Vidéki zenekarokban még újdonság Kaldynak ez a Rákóczy világot vissz varázsoló csodaszerszáma. Burai Mihály ma talán a legjobb minden kőnycsepp, melyet nagy hirlelen szélmorzsolt, hogy el ne árula magát. Piczinyke ajkai megremegtek. — Istenem, sóhajtá magában, a mama azt hiszi, hogy én őt szeretem. Jaj, mi lesz ennek a vége? . . . Kendyné mégis észrevette azt a kél ragyogó könycseppet. — A boldogság könnyei! gondolá s vissza emlékezett ama feledhetetlen szép időkre, midőn a nagy öröm az ő szeméba is könnyeket lopott. Váray Sándor mindaddig ott állt az ut szélén, mig cc.ik a repülő gig el nem tünt az erdő szélén le a kanyarulatnál. Tapasztalt világfi létére semmikép sem ludla megérteni azt a leányt. De Kendyné szavai még mindég fűiében csengettek: Bizva bízzál 1 — Ne neked Madách, — ő nagysága detronizált egy csapásra és elkapatva a biztató szavaktól, felkacza(rolt édesen, mint a kártyás, kinek a vakszerencse szolgálatába szegődölt. Majd hirtelen ismét elkomolyodott. Reménysege mosolya > egén viharos, vészes, sötét felhők tűntek föl, melyek sejlő, ideges félelemmel töltik el szivét, lelkét. | — Eh, de mit is törődöm én most ő nagysága irodalmi ismereteivel, mikor fejem fölött ég a ház. Szörnyűség! Rettentő dolog! S ez az ostoba liba ugy páváskodik veh'in szemben, mintha ő emelne magához engem s nem én ölet. Ha nem is ismerem a családjukat, mintha nem ludnám, hogy kicsodák! Greizler, kis kereskedő, vegyes kereskedő, nagy kereskedő, s azután tőkepénzes. Parvenü! Szép atyafiság lesz! S ha a .nagyságos" asszony elbeszélései után magam elé képzelem az öreg Kendyt, a ki egy kissé érdes, egy kissé durva, egy kissé faragatlan, egy kissé mogorva. de jó szivü, mint egy birka, hát nagy öröm elképzelni is, hogy minő boldogság lesz ezzel a famíliával végig czihelődni a váczi-ulczán. (Egy kis szünet után mintegy megvigasztalódva.) Parlhinak azonban nem rossz, sőt határozottan kitűnő parthie ! Csak ez a liba ne akadékoskodnék, vagy a ezudar hitelezőim ne szorongatnának annyira. (Kivesz egy levelel s olvassa.) Akasztófára való rablógyilkos! Csak ne volna a dolog oly szer-