Nyírvidék, 1901 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1901-05-19 / 20. szám
XXII. évfolyai • 5927lzM 130l.tUJ.19 el. .drb.nclb szám. Nyiregyháza, 1901. május 19 VIDÉK SZABOLCSVÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA, A SZABOLCSVÁRMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZÓK és A SZABOLGSMEGYEI ÁLTALÁNOS TANIT0-EGYESÜLETÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. •V Megjelenik hotenklnt egyszer, vasárnapon. Előfizetési feltételek: A elóAnetéti nén~rk W^M « n A lap szellemi részét képező küldemények, poatán vagy helyben házhoz hordva : " * <• a uurk >>«,tó ciime alatt kéretnek beküldeni. Ugé.z évre 8 korona. , ««etkuldese targyaban leendő feluó- uérinentetlen levelek caak izm-rt kezektdl Fél évre 4 „ lamldsok Jóba Elek kiadó-tulajdonos aTStairi"^' é, úni'to'uAknak elénérte kö ny v ny°md ájához iskola-utcza 8. szám A kéziratok csak világos kívánatra . a. '^^^nt^^^^Uli V* (Janoszky há z) 'ntézendők. i.letó kötegére kU.de,nek Hirdetési dijak: Minden légysur kasihsiétt petit «ar *|ysi.r közlése 10 flllér; tibbixlli közlés e.etében 8 >1. A ayllt-téri közlemények dija serookiat 60 illírt Apró hirdetések 10 sz&ig 40 fll., minden további »«6 4 fll. Vastag betdvel szedett kétszeresen ssimlt . Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V., Ecksten Bernát ós Általános Tudóalti által Budapesten, Haasenstein és Vogler irodájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban és Dorn & Comp. által Hamburgban. Hivatalos rész. 9951 —1901. K. Szabolcs vármegye alispánjától. A járási foszolna bíráknak, Nyíregyháza Yáros polgármesterének és a községek elöljáróinak. A nyírbátori járás főszolgabirájának 1519/901. sz. a. beterjesztett körözvényét szabályszerű közhirré tétel végeit közlöm. Nyíregyházán, 1901. márczius hó 4-én. Alispán helyett; Mikeez Dezső, főjegyző. 4519—901. K. Körözvény. Szalla Sámuel nyir-bátori lakos panaszolja, hogy f. év márczius havában Ér-Míhályfal ván vásárolt és nevére átírt 2 drb. lóról szóló járlatot ismeretlen helyen elvesztette, megsemmisítés czéljából köröztetik. Nyir-Bator, 1901. április 29. Dr. Leövey Elek, főszolgabíró. A nyíregyházi „Siístó" fürdö\el kapcsolatos kérdésekről. I. Az első kérdés az, hogy a nyíregyházi .Sóstó* gyógyfürdőnek tekintendő-e vagy sem? Mellékes kérdés, pedig hogy a kormány által ilyennek van-e minősítve. Második kérdés az, hogy init kell tenni arra, miszerint kellő helyét a gyógyfürdők sorában elfoglalhassa? Hogy az első kérdésre megfelelhessünk, előbb csevegnünk kell a fürdőknek hatásáról általában véve. Pár évvel azelőtt, hogy a bécsi egyetemnek padjait én is koptattam, egy Kletsiuszky uevü kitűnő medicus, a ki nem csak tauáraiuak előadásait szajkolta be, de más szaktudósoknik műveiben is tájékozva volt, a különben világhirü élettan tanárának Brückének nem A „NYIUVIDEÜ* TÁltÜZAlA. A bankár ur. i. Ki ni ismerné Gyöngyösi binkár urat? A nagy üvegablakon belül pompázó .Bankház" felírást, mely is aranyos betűkkel, ezüstözött árnyalatokkal büszkélkedik, sokan meg is bámulták. Az ablakon által kandikál tkifelé holmi ócska vaskerítés, azon belül pedig Gyöngyösi ur arany csíptetőjét orrára téve néz, pislogat, figyel az u'czára. Pontos hivatalnok. Szigorú fóuöke annak az ágrólszakadt, vörhenyes képű futai embernek, ki is a .Könyvelő ur* titu u ra hallgat. Ketten képviselik a bankházat. Két ember — Gyöngyösi úrként — tele bölcseshéjgel és élet-tapasztalattal. Vezetgetik, hasonlítgatják a könyveket. Megsorozzák a tételeket, összeadják ós vagy jóképet vágnak hozzá, avagy ö<szeránczolják szemöldüket. B zony jó megy az üzle\ Uzsora, szent igaz, a betttk szerint, hanem hát azok csupán p píroson levő foga:raakról beszélnek S-mmiség. Az adós hadd jíjgasson! Bjlrnlság! Miért oem született királynak? GyöDgyösi ur is ép ilyesmit gondolt és felüté kopasz fejet a nagy könyvből. Vizsgálódva át nézett könyvelőjére. — Qm! Hillja csak! Szeretne maga király lenni? — Hihaha! Király valóban szeretnék lenni. — Hm! Szép. És mit csinálna azzal a tömérdek péozzel, melyet bű alattvalói adnának önnek? — Elkölteném, akár a többi király. — Jó. De pénzügyi oldalát tekintve? — Ugy értem, hogy vájjon milyen czélra költené? — Ami jól esnék testemnek, lelkemnek? — Igen? Teszem azt: építtetne villákat a legjelesebb fűrdóhelyekeu. Mindig asszut innék. És . . . — Templom . . . kolostor . . . minden nézetével értett egyet és a rigorosutn alkalmával a vaskalapos tanár által feltett egyik kérdésre, melyhez pedig a tanár csökönösen ragaszkodott, azt felelte „Das spuckt nur ira Gehirn einiger Pbysiologen". Ezen vakmerő feleletért hat hónapra vissza lett vetve. A javító vizsgán újból az volt felelete, hogy „Ich habe schon einmal gesagt, dass diese Ansicht nur ím Gehirn einiger Physiologen spuckt". A fiatal ember orvosi oklevelet nem nyerhetett. Nem emlékezem már 40 év után arra, hogy mi volt a feltett kérdés, de tudom, hogy Kletsinszky egy év múlva a bécsi polytechnicum vegytanárává lett kinevezve, akkor midőn a genfi hasonló intézet után, a bécsit tartották elsőnek Európában. Ez a kitűnő ember később is foglalkozott orvosi szakmába vágó kérdésekkel. Többek között a fürdő vizeknek az emberi szervezetre vonatkozó hatásával is foglalkozott. Kutatásainak főeredménye — rövid szavakba foglalva, — a következő: Ha valaki bármilyen vízben fürdik, azon napon a vesének és bőrnek váladéka majdnem még egyszer akkora, mint olyan napokon, mikor nem fürdik. A sértetlen felhámu bőrön át a fürdőnek illó alkatrészei, mint a kénköneg, szénsav, tiszta jod (de nem a jodsók a mi természetes fürdővizekben elő sem fordul, banem csak mesterségesen állituuk elő egy ilyen hatásos fürdővizet) felszivódnakés a vérkeringésbe jutnak; a minek bizonysága az, hogy a fürdőknek ezen illó anyagait a vese váladékában vegyileg kimutathatjuk. De hiába fürdik valaki vassókat, jodkaliumot, vagy más egyébb sókat tartalmazó vizben, azou alkatrészeket az emlitett váladékban ki nem mutathatják, bizonyságául annak, hogy a vér— Helyes. Ezekre jutna a többi Ijy a társadalom uem zudulna föl ellene, pláne, ha vertenyistállót is tartana. Lássa, könyvelő ur, én nem ugy tennék. — Akkor főnök ur nem jó király lenne. — Akkor bizony, csak olyan jó király lennék. — Pompás! Ám szeretném tudni, hogyan ? Az iroda, pirdon, bankház külső ajtaja nyikorgott, csörömpölt ép, hogy a bankár ur amolyan édeskés mosolygásra húzta össze ajakát. A könyvelő ur nagy hetykén oda vetette a ,jó nap'-ra üdvöziftét és szerényen meghúzódott asztalánál. Igy volt szoktatva szegény. Ellenben Gyöngyösi ur haragosan nézett, akárha igazáu megbocsáthatlau vétetnek tartaná, amiért az az alázatosan hajion^ó, összegörhedt ember háborgatni meré szelte az ó nagy gondolkozásában és beszédjében. Rá is förmedt nyomban. — No mi kell kendnek? — Instállom alássan a nagysás urat, én vagyok... — A száma? — A czédulámon 150. — Könyvelő ur, nomero egyszázötven? — Igenis, mondta az rá és a szomszéd szobából csakhamar holmi tiz ujjnyi könyvecskét hozott be, mit is lapizgatván buzgósággal morogta. — Egyszazöiven! Kerekes László, Megyer, tizezer forint — és lásd: secuodónál 83 tétel alatt. Secundó a pontos fizetők könyve vala. A jött ember ősz haját elsimítván homlokáról csendes, támolygó lépéssel a bankár ur vasrácsához ment. Ott megállt és megtörülte mind a két szemét. A bankár ur szivén pedig didergő fagy támadt, mikéDtha a letörült könnyű oda esvén megjegesedett vóna ott. H. Kerekes László? Hiszen a binkár ur erre a névre nagyon jól emlékssik. Fiatal, életerős férfi. Régebben könyvelő volt nála. Emlékszik véle együtt másra is. Leányára. Az ő örömére, — szomorúságára.. Olyan Biép volt. Igen. Csak volt. keringésbe nem jutottak. Ha azonban ilyen vízzel szánkat öblögetjük, más szóval takhártyával hozzuk ériutkezésbe, az öblögető vizben tartalmazott sókat vegyileg a vese váladékában azonnal kimutathatjuk, önként értetődik, hogy ha az ásváuyvizeket megisszuk, azoknak speciticus hatását jogosan várhatjnk. Miért vau tehát még is az, hogy ha fürdőzni megyünk, inkább gyógyulunk, mintha itthon maradtuuk volna? Nem szándékozom ezen kérdést ugy elütni, mint a hogy azt János hajdú tette, mikor az építkezésnél segitkoző azon rab, a ki a meszet oltotta, azt kérdezte tőle, hogy .János bácsi! Kend világ látott ember*. Mondja meg kend nekem azt, hogy miként van az, hogy a viz i» hideg, a mész is hideg, még is, ha össze keverjük őket, a tojís is megfő benne" Kis vártatva azt válaszolja Jinos hajdú .Hát te szamár, még azt sem tudod. Hát tudd meg te barom, hogy az csak azért vau, mert hát sok külömbfóle dolog van az világon, külön-különféle.* Érted? Értem János bácsi. Igen sok kérdésre az academicusok is csak ilyen formán felelhetnek. Mikéut magyarázható tehát meg azon tapasztalatilag kétségen felül helyezett tény, hogy igen sok beteg, ha fürdőre megy, gyógyulva, vagy legalább is javulva tér haza. Paraszt ésszel én ugy gondolkozom, hogy csak két féle betegség van a világon. Vagy olyan a melyre öröklékenységnél fogva hajlamosítva voltunk, vagy olyan, a mely külbehatások folytán háramlott reánk. Ne nagy képüsködjünk, hanem valjuk be, hogy a legtöbb betegségnek okát nem tudjuk. Hajdan, nem is nagyon régen, ezelőtt uegyven ötven esztendővel, a betegséget csak Göndör, zilált fekete haja, fekete szeme, szempillája karcsú dereka, meg az a kimondhatatlanul jó szive ós bánatos arcza is eszébe jut. Féltette mindeutől, mindenkitől. A napsugártól, as enyelgő tavaszi szellőtől,asszouytóI.férfitől.Gyémántja volt. Ahogy fagyos lett a szive, erre gondolt és ránctba szedte homlokát. Volt . . . Csak attól nem féltette, aki elvette tőle — magának: Kerekes Lászlótól. Tudta már, hogy a szerelem ós gyűlölet óde* testvérek, együtt járnak mindig. Tanította hát gyülöln' szemefényét. Nem szeretni. Sokszor ölébe hajtá kopást fejét, mesélt az emberről. Megmutatta neki a bűn tanyáját, a romlo tság legalsóbb fészkét, hogy ismerje a világ nagy részét. A jónak is csak a rossz oldalát magyarázta. Ott az önzés, itt a nagyravágyás. Mikor ezekkel vétett, oda állitot'a példányképül könyvelőjét: Kerekes Lisslót. Igy közvetlen közelből tapasztalhatta lánya, milyen az ember. Az ember, kinek a rut fogalma jobban lóteiik a szépénél s a hiba, gyarlóság az erénynél. Leánya szentül hitte akkor a legkisebb szavát is. Szentírás volt előtte. Csak volt . . . Megajándékozta busásan könyvelőjét s figyelte, huvá fordítja a pénzt, öreg apjának adta. Kicsikéjének ugy számolt be erről a cselekedetről, mint olyan önzésről, melynek a szülői áldással való dicsekvés minden rugója s amely váeyik arra, — hogy jónak nevezze a világ. Irtózzon hát attól legjobban. Ne higyjen senkiben, ne reméljen semmit az emberektől. Csupán se ő édes apuskáját szeresse. Tanítgatta igy. Ám leánya a roszban a jót látta, gyülölés helyett szeretni tanult meg és egy nap azzal állt elő: — Nagyon szeretem Liczit. Oh, ha az ég, föld egybe ömlik, nem kiált ugy fel Gyöngyösi ur. — Lányom, édes kicsi lányom! Friss töltésű, ásványvizek *TS$ft£SSSr
