Nyírvidék, 1901 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1901-05-05 / 18. szám

JWvtftVíOÉK lány* Tan, történt meg az az eset, hogy — bár nagyon szegényesen élt — mégis összekuporgatott egy oszály­sorsjegy vásárlásához szükséges pénzt. Játszott egy két osztályon keresztül s mit sem nyert, mig végQl beütött a — főnyeremény. Még pedig egy nagy főnyeremény. A családapa, midőn a nagy Összeget felvette, örömében mind a kilencz leányát díszbe öltöztette és képzelhető minő feltűnést keltett, midőn kilenc* szfp leány eljőt a Török A. és Társa bankházába hálájukat leróni a nagy nyereményért, mely bo'doggá tette az egész családot. Több ily megható jelenet játszódik le a Török bankház Ötleteiben (Budapest V., Váczi körút 4, Muzeum-körut 11, Erzsébet körút 54 ) ami természetes is, mert a Török A. és Társi vevői ritka sserenc ével játszanak ós a c^ég országszerte ismert ponton, di.-crét és előzékeny kiszol­gálásáról. Azért vá«árolja bizalommal e czégnél sors­jegyeit. — Zempléni Árpád. A napokban egy uj könyvet hoxott számunkra a pósta. Nsgy, szép és olcsó könyv ez, olyan, a milyenekhez Zempléni Árpád szoktatta a magyar olvasó közönséget. Ez az uj munkája verses lirai regény. A magyar bohémvilágban játszik, llő*ei ÉneásE festő és Didó, a .Kárthágó városához' czimzett bormérés tulajdonosnője. Szerelmük detű .-borús története a regény tárgya. S mint aféle szerelmes regény, leg­nagyobb réizt lirai versekből van összeállítva. Ilualmas nagy képek, viharos szenvedélyek s végzetes gyász vál­takoznak benne. Rendkívül érdekes és midden ízben eredeti munka Zempléni .czigány regén)*-e Az érde­kes tartalmat négy szép műmelléklet emeli, melyeket Tóth István, Ö8mert kiváló szobrász készített n könyv­höz — illusztiáczíóképen. Éneász én Didó domborművű arczképt, a Kártbágó-korcsma bejárata és D.dó sírem­léke ez a négy szoborkép. Nagyon sikerült valamennyi. Ez az első eset, hogy magyar könyvet szobrán illusz­trált. Remélhetőleg e jópéldának számos követője akad majd az illusztrálás ez uj módjában nem sokára. A '200 oldalas vastag kötet bolti ára 2 korona; azouban elő fizetés u'ján is kapható még a szerzőnél (Budapest, IX. ker. Czuczor utcza 8 sz.) egy koronájával. Páratlan olcsóság. Melegen ajánljuk. — UJ Idők. A művelt magyar családok lapja lesz ezentúl is az Uj Idők, ezt bizonyítja a most megjelent 1. szám is. Hű és igaz tükrét adja a hazai és nagyvilági eseményeknek, lelkes apostola hazánk szellemi mozgal­mainak. Két jelszó adja meg szeikesztéseinek elveit: a magyarosság és a tisztult színvonal. A szerkesztőség, melynek tagjai: Herczeg Ferentz, Lika Károly, M.ilo­nyay Dezső, Pósa Lijos, Sebők Zsigmond, TuUek Anna és Tábori Róbert (helyettes szerkesztő) ebhez merten vaiogatja a szöveget és a képeket. Az uj évnegyedben tovább folyik H rezeg Ferencznek, a szerkesztőnek, Pogá­nyok czimű regénye, külföldi rigénymeileklelen pedig C oker egyik iegéidekesebb művének közlését Gvun czim alatt kezdte. A társadalmi, irodalmi és művészeti kérdé­si khez Horkayné ezentúl is hozzászól s elmés, könnyed hangon mond majd súlyos igazat. A húsvéti ünneppel egyidejűleg látott napvilágot melléklet gyanánlMednyánszky László egyik legszebb tájképének műv.szi színes leproduk­cziója, amely ugyanolyan pontossággal kcszü t, mint Valentiny Ábránd czimű képe. Ez az utóbbi műmellék­let rendkívül szíves fogadtatásra talált olvasóinal, az uj műmellékletet bizonyára épp oly örömmel fogják fogadni, annál is inkább, inert ez hazai művészetünk első jelesé­nek egyik legpompásabb műve. Az Uj Idők előfizetési ára: felévre 8 korona, negyedévre 4 korona. Kiadóhiva­tal Budapesten, Andrássy-ut 10, — Lapunk mai számához Tőrök A. és Társa bankházának, Budapest V. Yáczi-körut 4 a. Osztálysors­jatekok Szerencse naptára van mellékelve 1991. évre. Vasúti ügyek. A magy. kir. államvasutak igazgatóságától. 55204 901 ss. Pályáiatl hirdetmény. AE alulírott igazgatóság a magy. kir. Allamvasu­tak részére 1901. évi junius hó 1-től, 1902 évi deczem­ber hó végéig vörös vasminium festékből felmerülő szükségletének szállítását, mely egy évre mint egy 500 q-val van előirányozva biztosítani kivínván, ezen nel nyilvános pályázatot hirdet. AE erre vonatkozó jegyzék, mely egyszersmind ajánlati mintául szolgál valamiat a szállításra vonat­kozó réssletes módozatok, valamennyi hazai kereske­delmi és ip irk.imaráuál megtekinthetők és a magy. kir. államvasutak igazgatósága anyag és leltár beszerzési (A. III) szakosztályánál (Bud.ipest VI. Andr&ssy-u' 73. ss. II emelet 47 aj'ó sz.) ingyen kaphatók. A szabályszerűen kiállított ivenkint egy koronás m. kir. okmány bélyeggel ellátott ajánlatok lepecsé­telve legkésőbb f. évi május hó 18-iki déli 12 óráig a magy. kir. államvasutak anyag és leltár beszerzési szakosztályában átadandók illetőleg posta utján oda küldendők és a boríték ezen kü czimmel látandó el: .Ajánlat vörös vasminium festék szállítására 55204(901 számhoz*. Bánatpénzül az ajánll festék egy évi értékének 5*/«-a készpénzben vagy állami letétekre alkalms* fr tekpapirokban, legkésőbb 1901 évi május hó 17 iki déli 12 óriig a magy. kir. államvasutak budapesti fő­pénztáránál leteendő. Bánatpénz nélküli vagy kéBŐbb benyújtott aján­latok, valamint olyanok, melyek nem pontosan és rész­letes módozatok betartása mellett Állíttatnak ki, nem vételnek figyelembe. Budapest, 1901. április hóban. AJ igazgatóság. 56025. .Magyar—német Adatforgalom.* A vasúti es közlekedési közlöny f. é. márczim hó 22*én kelt 35. számában 47585 sz. alatt foglalt hirdetmény, mely szerint a magyar német Ai'a'forgalombin 1895. évi áp­rilis hó 1-től érvényes díjszabáshoz a II. sz. pótlék f. é. május hó l-jével életbe lép, olykép módosittatik, hogy ezen pótlék nem f. é. május 1 jén, hanem később és pedig újólagos hirdetés utján közté teendő napou fog hatályba lépui. Közönség köréből.*) Kéményseprői, indokok s kérelmezései a nagyérdemű közönséghez. Az I-ső kerü.e', amely kiterjed a vasúti ut déli oldalon felfelé a városház épületnél a tokaji­utczán nj ugorra lefelé és átal a Kossu h-uteza nyugoti oldalon végig belefoglalva az ujszőlő-u c/.át is. Ebben a város részletben tudtára adom a nagyérdemű közön­ségnek, mivel Smelczer Sándor 8 éves koromról Nyíregy­házán nőttem fel, i«kolámat és ípirágamat itt tauul­'aro 16 évi vándorlásom u'án ismét vissza jöttem és most mint 30 éves nős szakképzett ember, társa lettem 1901. április 1-sejétól Major Vilmos I kerületi kémény­M : pró mesternek. Eunél fogva azon nagyérdeu ű közön .-éget, akik keményeiket más kerületbeli kéméuysep rókkel takaríttatják igen fölkérjük, hogy 1901. julius elsejétől mél'óztassan k felmondaui, s átal adni nekünk és legjobb átalános évi szerződést kötni velünk felelő­ség mellett és miuden hónapbiti a munka teljesítését keményseprő köuyvünkbeu b-jegyezni. Én személyeseu megjelenek minden híznál a muuka átvé elekor, mert a más kerüle'i kőmi nys< prők átal sok kellemetlenség 'őrténik, esedezünk tehát a nagyi rd>>mU kö/.önség párt­fogásáért, állandó lakásunk I. kerüet viz-uteza 9. szám. A vidéki nagyérdemű közömég figyelmébe ajánljuk pártfogásunkat. Nyíregyháza teiületén, gazdasági tanyá­kon és közeli községekben vállaluuk munkát és rendes >zakkrpzeti-égü segédekkel dolgoztatunk lelkiismerete­sén ; sőt pontosan. Czim Major Vilmos és Schmelczer Sándor kéményseprők 1. kerület viz-uteza 9. szám Nyir­egyháza. A áz tos szolgái : Major Vilmos és Schmelczer Sándor, kemeuystpró mesterek, mint társak. •jE ro»*t alatt közlöttekért nem felelős a lierkeiztóiéi­KÖZGAZDASÁG. A triesti általános biztosító-társaság (Assicurazioui G;uer»li) f. é. április hó 1-én tartott 69-ik közgyűl-Jsen terjesztettek be az 1900. évi mérlegek. Az elótiüuk fákvó jelentésből lá juk, hogy az 1900. d-czember 31­éa érvenyben volt emtbiztositasi tőkeösszegek 525,894. 823 korona 90 ti lért tettek ki ős az ev folyáman bevett dijak 2ü,6ö0 434 koroua 19 fillérre rúgtak. Az életbiztosítási osz'aly díjtartaléka 10,360 434. korona 80 fillérrel 134 500 736 korona 39 fi.ierre emelkedett. A tüzbiztosítási ágban a díjbevétel 11,357.800.682 korona biztosnak ös=zeg u áu 18 641775 korona 65 fillér volt. miből 7 923.074 korona 12 tiiier viazont-biz­tositásra fordíttatna u^y, hogy a tiszadíjbevétel 10 718 701 koroua 53 fi lérre íugott, mely összegből 6 974 2o7 koroua mint diftarialék miuden tehertől menten jövó evre vitetett a ; a díjtartalék tehát a tiszta díjbevétel 65%-át to-zi ki. A jöv evekben e edékeasé váló d.j­köi-elezvéu^k ot-i^f 77 309 462 korona 97 fi iér. A szállítmánybiztosítási ágban a dijbefétel kitect 6 411667 korona 2ó liter;, mely a viszontbiztosítások levonása u áu 3 303 342 koroua 99 fillérré rúgott. Tisz'a dijak ós kanart é. cinneu 2 726 677 korona 64 tillet helyeztetett tartáivkba. Károkért a társaság 1900-ban 26,931.463 korona 16 fillért folyósított. Énhez tioztaadva az elóbtu evekben teljesített kartueieaeket a társa ág alapi.ása óta károk fejében 688 595.391 koroua és 06 fillérnyi igen tekin­télyes ös-ieget ti-eiett ki. Ebből a kár'éritósi összegből hazánkra 128 644 015 26 kurnu.t e ik, mely összeget a társaság 186 920 kareseibeu fisette ki. A nyereség tartalélcok közül, molyek összesen 13754 975 koroua 35 fillérre rúgnak, különösen kiemelendók: az alapszabály szeriuti nyere>égtartalék, nnly 5,250 000 koronát tesz ki, az értékpapírok árfolyam-ingadozására alakított tartalék, mely a 2,920.985 korona 12 fillérkülön lartalék, ugy tziutén az evi nyereségből kihasított 458, 639 koroua 05 fi lérre!, 8,344 975 korona 35 fillérre' emelteti tt fel; továbbá felem itendó még a 160 000 koronára rugó kétes követelések tartaléka. Ezeken kívül fenáll még egy 560.000 koronát kitevó kü ön alap, mely­uek az a reudeltetese, hogy az életbiztosítási osztályban a kamatlab esetleges c ökkeuését kiegyenlítse. A társaság összes tarialék.ai éa alapjai, m-lyek első rangú értékekben vanuak elhelyezve, az idei átu'a­lások folytán 162 608.919 korona 18 fillérről 173,458. 451 korona 60 ti lérre emelkedtek, melyek következő­képen vannak elhelyezve: 1. Ingatlanok és jelzálog követelések 30 741 137 K 02 f. 2. Életbiztosítási kö'véuyekre adott kölcsönök 16,283 180 , 30 , 3. Letéteméuyezett értékpapírokra adott kö!c«öiiö t 2,378 490 . 50 4. Értékpap r ok 110.354 705 . 67 * 5. Tárcza vaitók 1,155.170 , 32 6 A részvényesek biztosított adós­avaiéi . . ' 7 350,000 „ — , 7 Binkokuál levő rendelkezésre álló követelések, készpénz és az inté­zet követelései, a hitelezők . . követeléseinek levonásával . . 5 195 7 67 . 79 összesen . . 173 458 451 K 60 I. E/ten értékekből 41 miliő korona magyar értekekre esik A mint a jelentésből lAtjnV. dr Laudi Vitális ur elhalá lozása folytán rae^ürestd u vt-zertitkár hjiyenes állása Luzzati Oioberti úrral röl'et»'f be. Felelős szerk«»..o Kiadótulajdonos 1>CZÉ 0Y LAJOS. JOBA ÜLIK. Nyilt-tér.*; Mélyen tisztelt olvasó közönség! Csak még a közel múltban indítottuk meg váro­sunkban a „L ;dércz u élczlapot, melylyel részint egy pár kedélyes őr t akartunk szerezni olvasóinknak, részint Nyíregyházát ezzel a nagyobb vidéki városokhoz egy lépés­sel közelebb óhajtottuk vinni s már is nyilatkoznunk kell. *) K tovit a'att t(< outiért uem felelő, a Kerk-iít.ji-g Eddig a lap előállítását mi sem zavarta, most hogy a 8-ik számot kellett volna sajtó alá tenni, — idáig is nagyrabecsült nyomdászunk? Schvarcz ur, (nem pedig Sebők, mert ez sajtóhiba) azzal állott elő, hogy ugy a főispán mint az alispán meghagyták neki, hogy ha a „Lidérczet* fogja nyomni, akkor ne számítson többé a megyei nyomtatványokra, s igy ö kénytelen kedvesni a megyének. Nagyon természetes, hogy ebből egy szó sok, annyi sem igiz. Ez az ember ki minket tévútra vezetett s hitle hogy blamálni fog a kivel szemben kifejezést neui szabad, használni, nem méltó arra, hogy munkáinkból éljen, hanem ajánljuk a n. é. közönség becses figyel­mébe mint olyat, ki jó előre gondoskodott arról, hogy az előfizetési pénzek az orosi u. 17 sz. alá küldessenek, holott mi az anyagiakat illetőleg legtávolabbról sem vol­tunk érdekelve. Ezt kívántuk a t. olvasóink tudomására hozni. Szatke F. Ödön, Csongor Gergely, 317—1 — 1 társszerkesztők. Köizönet nyilváuitás. Fogadják azon tisztelt jó ismerőseink, bará­taink, — kik megboldogult férjem végtisztessógén megjelenni s ez által bánatunkat enyhíteni igyekeztek — ez utón is a legmélyebb hálás köszönetemet. Nyiregyháza, 1901. május 5. A család nevében is özv. Nagy Gázáné. Legkiválóbb hazai ásváuyviz SZOLT VAI gyógyvíz. Borral, gyiiinőlcsszörppel vegyítve első­rangú üdítő ital. (220) -3h Kapható mindenütt, hí- (10-6) g77| 1901. v. szám. Árverési hirdetmény, Alulírott kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102 §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy vagyon­bukott Schiller Gyula csődtömegéhez leltározott és 1385 kor. 36 fillérre becsült activ követelésekből álló ingóságok, az alap és felülfoglaltatók követelései erejéig is, nyilvánosárverés utján eladatnak. Mely árverésnek a nyíregyházi kir. járásbíróságnak 1901. V. 776. számú kiküldetést rendelő végzése folytán a helyszínén, vagyis Nyíregyházán, a kir. törvényszék árverelő helyiségében leendő eszközlésére 1901. éri május hó 15-Ik napjának délelőtt 10 órája határidőül kitü­zetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly meg­jegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az árverésen,az 1881. évi LX. t.-cz. 107. §-a értelmében a legtöbbet ígérőnek,szűkség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t.-cz. 108. §-ban megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt Nyíregyházán, 1901. évi május hó 4. napján. 332—1—1 Szántó Ármin, kir. bír. végrehajtó. jó karban lévő erős vas­tengelyű,egy fa tengelyű ^LA igásszekér, öt darab igás |T hám és egy 20 • méteres vízmentes ponyva eladó Nyiregyháza Városház­utcza 10. 334-?-1 151. tk. 1901. A nyírbátori kir. járásbíróság mint tkvi hatóság közhírré teszi, hogy a nagykárolyi keresk. és iparbank részvénytársaság bej. czég végrehaj tatónak Hartman J.ikab eőri lakos végrehajtást szenvedett ellen 4848 kor. tőke hálrálék, 5000 kor. tőke után 1899. évi november 24-től 1900. évi május 7-ig és 4848 kor. 80 fillér után 1900. évi május 8-tól folyó 6"/, kamatai és 41 korona 45 fillérben ezennel megállapított jelenlegi s a még fel­merülendő költségek behajtása iránt folyó végrehajtási ügyében, ezen kir. jbiróság területén fekvő: 1. az eőri 88. sz. tjkvben A -+- 1. sor, 184. hrsz. 952 kor. becs­értékű, — 2. az eőri 88. sz. tjkvben A + 1. sor, 252. hrsz. 362 kor. becsértékü, — 3. az eőri 204. sz. tjkvben A + 1. sor, 254. hrsz. 216 kor. becsértékű, — 4. az eőri 182. sz. tjkvben A I. 6. és 7. sor, 203|f. és 174|b—2. hrsz. 136 korona becsértékü, — 5. az eőri 221. sz. tjkvben A 4- 1. sor, 2G8|b. hrsz. 766 kor. becsértékü, — 6. az eőri 89. sz. tjkvben A -J- 1. sor, 185. hrsz. 208 kor. becsértékü, — 7. az eőri 154. sz. tjkvben A I. 8. sor, 279|b. hrsz. 260 korona becsértékü Hartman Jakab tulajdonául be­vezetett ingatlanok az 1901. évi május hó 29-én d. e. 10 órakor Eőr községházánál megtartandó nyilvános árverésen becsáron alól is el fognak adatni. Kikiáltási ár a fentebb kitett becsár. Bánatpénz a becsár lOV.-a. Nyír-Bátor a kir. járásbíróság mint tkvi hatóság, 1901. márczius 2-án. 333-1 — 1 Farkai, kir. jbiró. Hirdetmény-kivonat,

Next

/
Oldalképek
Tartalom