Nyírvidék, 1901 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1901-03-31 / 13. szám

NTIRVIDÉH A nemzetiségi törvény ős Nyiregyhttzn. (Befejező közlemény.) Legközelebb Háromszék vármegyének a testvér hatóságokhoz az 186S. évi 44. t.-cz. módosítása tárgyában intézett átirata tárgyaltatott a t. hat. közgyűlésen. Ez átiratban jelzett határozatából folyólag Háromszék vármegye felirt az országgyűléshez és a kormányhoz s feliratában azt kívánja, miszerint: „Engedtessék meg ugyan az egyes nemzetiségeknek, a batóságokkali szóbeli érintkezésnél saját anya nyelvük használata, — azonban hatóságokhoz intézett beadványaikban, valamint az egyes hatóságok, hivatalok és hivatalos testületek, hivatalos eljárásaikban, intézkedéseikben, bárminemű hivatalos irataikbau és jegyzökönyveikben kizárólag az állam hivatalos magyar nyelvét használhassák*. Nem birom eléggé estimálni a kezdeményezést, de a hivatolt nemzetiségi törvény reformját ily szűk keretbe illeszteni semmiképen sem elegendő. Tagadhatatlau, hogy e törvényczikk bevezető szavai, a melyekben kimondatik, — hogy Magyarország összes honpolgárai egy, az osztatlan magyar nemzetet képezik, s hogy az országban divatozó többféle nyelvek csak hivatalos használat szempontjából eshetnek korlátozás alá, a nemzeti egység érdekének szolgáló, megfelelő és liberális kijelentések; — ámde ezen elveknek a törvényczikkbe igtatott alkalmazása nem felel meg azon czéluak, a mely czélt az azon időbeni törvényhozás is bizonyára szem előtt tartott, a mely czél kettős, t. i, : Megóvni a magyar elemet a nemzetiségekbe való beolvadástól és lehetővé tenni a magyar nyelv terjedését. A hivatott törvény mind két irányban gátlólag hatott közre s igy kiigazításra szorul. Így a törvény 2-ik szakasza, a mely megengedi, hogy a törv. hat. közgyűlés tagjai Vs részének kívánságára a jegyzőkönyvek más, nemzetiségi nyelven is vezettessenek, oda lenne módosítandó, hogy ezen kivétel csak a törv hatósági közgyűlés többségének kívánságára engedtessék meg. A 3-ik szakasz, a mely megengedi, hogy törvényhatósági közgyűléseken bár ki családi nyelvén is felszólalhat, vagy teljesen törlendő, vagy oda leune módosítandó, hogy e kérdés felett hat évről hat évre a törvényhatóság maga döntsön Ellenére a 4-ik és 5-ik szakasz rendelkezéseinek, kimondaudó lenne, hogy a törvényhatóságok egymás között és az államkormánynyal csak is magyar nyelven érintkezhetnek, nem kölömben a tisztviselők is. Valamint a 6-ik szakasz is oda lenne módosítandó, hogy a törvényhatósági tisztviselők községekkel, magánosokkal t. b. ezek nyelvét is használhatják. Ily szellemben lenne módosítandó a 16-ik szakasz is. A .NYIUVIUEK" TAHCZAIA. Ha egykoron Ha egykoron babérövezte fővel Látsz a költészet ékes trónusán, Ha rabszolgám lesz fény, hír és dicsőség S szerelemért eped asszony s leány, Ha minden szómért kincseket ajánlnak S magasztalnak szerte e földtekén, Ha majd dúsabb leszek egy fejedelemnél, . .. Akkor is csak téged szeretlek én! . .•. De hogy ha lelkem senki meg nem érti, S gúnyolva néznek mind az emberek, Ha szánalom lesz majd koldus jutalmam S kaczag felettem férfi, nő, gyerek, Ha szép ábrándim szertefoszlanak majd S közönybe fullad minden hit, remény, Ha egy koldús se lesz nálam szegényebb : Akkor is csak téged szeretlek én! . . . Takács Emire. Unalomból. — IrU: Páfrány. — Kéry tiéia eldobta a fővárosi újság átböngészett számát. Jobb lábát felcsapta a britéi déré, ujjait össze fonta a virágos mellény fölött és bátra dölt az öllös fotelbe*. Félig lehunyt szemmel a mennyezet amorettjeit és czirádiit nézte mozdulatlanul. A zöld pipirernyős villamos izzó enyhe világossága mellett c^ak az idegesen mozgó lakkezipő árulta el, hogy élet vau a szobá ban, a mint & fekete lakkon fények sikamlottak át. A fiatal ember elmélkedett a fölött a mit az imént olvasott az eldobott újság szerkesztői üzeneteiből. Majd halkan felnevetett, gyors mozdulattal tollat fogott és írni kezdett *) Szerzőnek sajtó alatt lévő -.Verset* cz. kötetéből. Ezen végzetes nemzetiségi törvény typusát leginkább magán viseli a 17., 18. és 19-ik szakasz, a melyekben az állami tanintézetekben, állami közép és felső tanodákban, a melyekben egy nyelvnél több divatozik, ezen nyelvek mindenikének részére paralel! nemzetiségi osztályok és nemzetiségi nyelv és irodalmi tanszékek állitandók! Nem rossz a 27-ik szakasz sem, a mely azt mondja, hogy valakinek nemzetisége nem szolgálhat akadályul bármely állami hivatal vagy .méltóság" elérésére. Hát hiszen helyes; csík hogy a magyar nyelv tudását még is ki kellett volna ám kötni, ha valaki állami tisztviselő vagy „ méltóságos® akar lenni. Nem lehet hivatásom itt egy kész törvényjavaslatot bemutatni, sót az, ki e fomosus törvényt elolvassa — azonnal észreveszi, hogy anuak hiáuyosságai itt csakis érintve, de kimerítve nem lettek; de már ezekből is világos, hogy e törvényt nem egyetlen egy szakaszszal megtoldani, de egészen más, merőben uj alapokra kell fektetni, a melyek a fentebb jelzett két sarkolatos elv érvényesülésének biztosítékait képezzék: hogy megóvják nem csak az itt-ott elszigetelt magyar elemnek más nemzetiségekbe való beolvadását, hanem a magyar nyelv terjedését is legalabb lehetővé tegyék. Eunyivel — legalább is ennyivel — minden állam tartozik önmagíuak s Magyarország elsj sorban, ha nemzeti állun akar lenni vagy maradni, s ha a „nyelvében él a magyar" közmondatot nem akarjuk azon számtalan közhelyek alacsony niveaujára le3ülyeszteni, — a melyekkel annyi ember visszaél és a melyekből annyi él! Ne okoljuk azonban e szerencsétlen törvényt azzal, hogy egyedül ó tette lehetetlenné a magyar nyelv terjedését, s hogy a nemzetiségi nyelvek térfoglalását egyedül ó mozdította volna elő, mert ugyancsak e törvénynyel egyidejűleg hozatott meg az 1863-ik évi 38. t.-cz. a népiskolai közoktatás tárgyában, azon törvény, a mjly kész veszedelmet jelent a magyar nyelv, a magyar közmivelődés é3 a magyar génius terjesztése terén. Ki hinné, hogy e törvénynek a hitfelekezetek által felállított népoktatási tanintézetekről szóló íl-ik és az elemi népiskolákról szóló 55-ik szakaszaiban, a melyekben az ezen iskolák tantárgyai soroltatnak fel, a magyar nyjlv tanításáról — mint köteles vagy megengedett tantárgyról még csak említés sem tétetik! Ki hinné, hogy az 1876-ik 2i-ik t.-cz. megalkotása alkalmával, sem később e hiány nem pótoltatott! Pedig úgy van. Hiozen jól tudom én, hogy nemzetiségi vidékeken magyarul tudó tanítókat, máról holnapra elóverázsolni nem lehetett volna, ámde megfelelő számú tanitóképezdék felállítása és Igen tisztelt szerkesztő ur! Ezt a stereotip megszólítást használom de leveiem a fivárosi újság azon nagy szivtl és ragyogó elméjű munka ársának szól, a ki a szerkesztői üzeuetek rovatát vezeti. Sok fi jó sebet hegeszthetett már be gyógyerejü Üzeneteivel ÖJ! Oh engedje mer, hogy végromlásom élőit, a szédítő örvény széléről, önhöz forduljak én ÍF, mint olyan sokan önhöz fordultak én előttem a szerencsétlenek, a kiket az utmutató szavak bizonyára mindig k'vezeitók & gyötrelmek labirintusából. Hallgasson meg uram! Ójzinte lesxek, mint egy hivő katholikus a gyóntató szék előtt, Feltárom gyötrelmemet és annak okait, hngy a felismert betegségre, balzsamos szavakban annál hitásosabb gyógyszert nyerhessek. Tuennyolcz éves leány vagyok. Egyetlen leány, S'ülóim báívluyoznak. É:etemben nem volt olyan óhajtásom a mit nem teljesítettek volna. BiMtnőim közül mindig nekem volt a legszebb bábum, legdrágább játékszerem. Silyemben, bársonyban járattak. Guverui nt., tánezmester, zenetanár, nyelvmester, festőművész hajlongtak körülöttem könnyen osztott pénzért, hogy tudá^kból elsajátítsam nagy kegyesen a szükségeseket. Fürdőztem Ostendében, Tátrafüred )n, Abbáziában, Herkuiesfürd'ín és tizenuyolcz évemmel már negyedik farsangon unatkozom át a bálokat. Nem ismeretlen előttem sem az osztriga, sem a pezsgő, sem a ka»iár. 0 vasnivalóimat padig szabadon válogattam, igy Mantépin ós Ilirczeg mellett Taint ós Pdkárt vagy Tolstojt, sőt Nietzschét, Z>lát sőt ha tudni akarj i Loaobrosot ós Schopenhauer metafizikáját is olvastam. A környezetem imád. A mit én teszek az mindig jó, a mit én mondok az mindig szellemes. Mit beszéljek az udvarlóimról? Körülrajongnak a rangomért, a pénzemért, a híremért. Válogathatok köztük. A monoklis, adósságos joggyakornoktól ; a dmgazdag, polagrás tauácsosig. czélszerü átmeneti intézkedések által biztositható lett volna a magyar nyelv tanítása idővel hazánk minden községében. Nem lehet ennélfogva a törvényhozásnak sürgősebb teendője, e két törvényczikk gyökeres átalakításánál, s nem annál kevésbbé, ha az adott körülményeket kellően mérlegelve, belátjuk, hogy faji jellegünk megóvására és terjesztésére nem állanak rendelkezésünkre sem a porosznak száz milliókra rugó márkái, a melynek segítségével Posen tartományát németekkel betelepíti, sem a kancsuka, a mit az orosz a lengyelek és finnek ellenében oly meglepő eredménynyel kezel, s hogy a czélhoz közelebb egyedül culturális eszközökkel és helyes politikával juthatunk. Addig azonban számolnunk kell az adott helyzettel, s eddig nem járulhatunk hozzá Háromszék vármegye, átiratában foglalt azon óhajtásához, hogy a községek hivatalos iratai is kizárólagosan magyar nyelven szerkesztessenek, hacsak azt nem akarjuk elérni, hogy ezen rendelkezés végrehajtásának perczében az összes nemzetiségi vidékek számos községeiben a közigazgatási gépezet a magyar nyelv nem ismerete miatt legott megálljon. Ezen intézkedés nem lehet kezdete, de óhajtott eredménye kell hogy legyen előző törvényes intézkedéseknek és kitartó hazafias társadalmi közrehatásoknak. De politikai tekintetek sem javasolják az ilyen „Deus ex machina" színre hozatalát jogosult nemzeti aspiratióinknak. A ruthének és a szepességi szászok kivételével u. i. quid quid nemzetiség nem megbízható alkatrésze többé a magyar államnak; a tömeg el van telve itt panslav — amott paugerman és dákoromán eszmékkel — a vezetők zsebje muszka rubelekkel és készek mindannyian a legelső kedvező alkalommal velünk szemben felmondani a barátságot; hiszen jól ismerjük őket a múltból. Hála a magyar nemzet kétségtelen supremátiájának azonban, rövid uton lehet mindezek felett napirendre térni, csak egy népfaj — az oláh az, a melylyel szemben, mindenesetre azonban antonom rendelkezési jogunk csorbítása nélkül — kivételes eljárást és rendszabályokat kell alkalmazásba vennünk. E népfaj, a mely közjogi értelemben 48 előtt csak jobbágynak volt tekiatendő, nem volt nemzet, nem volt soha „membrum sacrae coronae", e nemzetiség ma már sok tekintetben annyira megizmosodott, hogy azzal számolnunk annál is inkább kell, mivel e nemzetiség a magyarnak egyedüli természetes barátja, a magyarral szövetkezve védbástyája a Balkán félszigetnek s Romániában 200. ezernél több hazánkfia van letelepülve és keresi kenyerét. Sha ezek után — különösen, talán egyedül a nemzetiségekre való tekintettel — az ecclesia discens dicső múltjára századok elismerésének Azt gondoltam tizszer is, hogy szerelmes vagyok. Talán voltam is, talán nem is lehettem és nem is lehetek soha, soha ? ! A mikor közeledett hozzám egy egy, elfogódtam. Talán itt jön az igazi, a kiért eldobhatom mind est a czifra de sivár alakosságot, tudákosságot, a kinek lesz ereje meglelni a szeczesszióá lányban, a kinek migrénje van, a nőt, a kinek szive van undorító ezaloni allűrök nélkül. Mind elbuktak a vizsgán. Jött a hóditó teórista. C upa elvontság, csupa magasba járó gondolat. Hazug páthosz, lopott díszletek. Ibsen, Machiavelli, Sudermann, Gróf S écheuyi, merész összevisszaságban. Itt ott a sokat olvasott zsivány erőtlen egyénisége is elő szegénykedett. Nem, nem édesem, rám mélyebb hatással voltuk azok mikor olvastam őket, mint rád. Ila nem sértődöl meg, én hamarabb meghódítanálak téged a metódusoddal mint te engem. Jó utat! Jött a gyakorlat embere. Elegáns szabad mozgá', bátor sót impertinens fellépés, mindig friss virá^, jelentős mosolyok sikamlós mondások, az alkalom vakmerő f jlhísználása, anyagiasság a kézfogásban, a tánc/ban. Az úrfi hordja a Kuglert a Birle Duc öt, a mig egyszer el fog a szégyen és a harag ha rágondolok .... a zongora mellett felém hajlik az alkonyati félhomályban és megcsókolja a nyakamat. Felsikoltok, a következő pillanatban pofon ütöm, az úrfit. A társalkodónőm halálsápadtan jön hozzám .. . semmi, semmi, . . . nyugtatom meg az ijedt teremtett, semmi, ciak ennek az urnák mutattam meg egy kottával, hogy fogom előtte az ajtót becsapni, ha még egyszer ide jön, az csattant .... Jött a „szép ifjú". Igazán szép fiu volt. A híja sütött, ruhája londoni és száz pirfümtől illatos, az arczán mouche, a nyakkendője káprázatos, a keze matticure dáma remeke, lábán tűhegyes orrú franczia lakkeiipí. Sjlypit egy kicsit, (ha megfeledkezik magáról nem) a lábait ciakuem a nyakába szedi mikor leül.