Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 26-52. szám)

1900-08-19 / 33. szám

N T í R V D É K zésnek indult luczernásban a boronálás már sok kárt tesz. Épen ezen okból juhhil se legeltessük a luczernást csak mielőtt feltörni akarjuk, de ilyenkor is nagy vigyázattal járju k el, tudvalevőleg könnyen felfúvódást okozhat. Ha régi kiveszőben lóvö luczernásunkat valamely okból még 1—2 évig használni akarjuk, ugy járassuk meg azt jól boronával vagy skarifikátorral és vessünk bele magyar holdanként 30—40 kg. olasz parjét, mely azután még kielégítő termést fog adni. Nagyon hasznos és czélszerü dolog továbbá a luczer­násoknak minden évben egy kevés fejtrágyát adni, a mely állhat márgából, fahamuból, gipszből, gyommagból ment kompositból és szuperfoszfát-gipszből, mely u'óbbi kétségen kivül a leghatásosabb javi'ó szer, a melynek alkalmazására különösen ha kiszórás után egy kevés eső következik a luczerna ropant buja fejlődésnek indul. Istálló trágyát vagy emberi ürüléket ne alkalmazzunk, mert ezek csak a fűnek fejlődését mozditnák elő. Régibb uczernások kaszálásánál magasabb tarlót kell hagyni, hogy a kasza a növény szivót meg ne sértse. Vasúti ügyek. A magy kir. államvasutak igazgatóságától. 28240/900. sz. Pályázati hirdetmény. A vonalaiukon 1901. évben, esetleg a következő 1902. ós 1903. évben szükséglendó különféle pályafeniar tási fák szállítását biztosítani óhajtváu, azok szállítására nyilvános pályázatot hirdetünk. Az ajánlatok folyó évi szeptember hó 11-ig ac üzlet vezetőségünknél (Teróz-körüt 62. I. em. ajtó 5.) a bánatpénz pedig ugyanott, a gyűjtő pénztárnál folyó évi szep'ember hó 10-ig teendő le. A részletes pályázati feltételek, uem különben a megközelítőleg szükséges mennyiségekről szerkesztett jegyzékek ós ajánlati űrlapok, általános osztályunkban (Terézkörut 62. I. em. ajtó 8 sz.) valamint az összes kereskedelmi és iparkamaráknál megtekinthetők és ugyanott megszerezhetők. Budapest 1900 évi augusztus havában. Az üzletvesetőség. 77230/1900 sz. Pályázati hirdetmény. A magy. kir. államvasutak igazgatósága az 1901. évben, illetőleg 1903. év végéig szükséges román és portland-cement szálitását biztositaui kiván, ezennel nyilvános pályázatot hirdet. Az ajánlatok az 1900.évi szeptember hó 5-ig beterjesztendők, a bánatpénzek pedig a megelőző napon déli 12 óráig leteéndólc. A pályázat­ra vonatkozó részletes feltótelek, úgyszintén az általá­nos szállítási] feltételek a magyar kir. álamvasutak anyag ós leltárbeszerzóai szakosztályánál (Budapest, Audrássy-ut 73. szám, II. emelet, 40. ajtó szám), valamint minden üzletvezetóségnól megtekinthetők, vagy a megállapított ár előzetes lefizetése mellett a magyar kir. államvasu tak budapesti nymtatványraktáránál posta utján is meg­rendelhetők, megjegyezván, hogy az általános feltételek minden példányért 50 filér fizetendő A feltételeknek posta utján való beküldése esetén 20 fillér postakölt­ség is beküldendő. i Budapest, 1900. augusztus hóban. Az igazgatóság. • 1 • f f> 20208|900. sz. Pályázati hirdetmény. A. m. kir. államvasutak alólirott űzletvezetősége nyilvános pályázat utján biztosítani kívánja a vonalain alkalmazott azon hivatalnok é* hivatalnok gyakornokai részére szükséges egyenruha darabok készítését, kik a fennálló egyenruházati szabályzat értelmében szolgálat közben egyenruhát viselni tartoznak. Az ezen hivatalnokok és hivatalnok gyakornokok által rendszerint viselendő egyenruha darabok a követ kezók: 1. Nyári zubbony, 2. Tavaszi és őszi zubbony. 3 Téli zubbony, 4 Nyári nadrág (sötótkókes) szürke v. drapp színű posztóból, 5. Tavaszi és őszi nadrág, 6. Téli nadrág, 7. Tavaszi és őszi felöltő 8. Téli felöltő 9. Nyári sapka, 10. Nyakra való, 11. Kesztyű, 12. Karkötő Az 1—8 tétel alatt felemiitett ruhadarabok készí­téséhez megkívántató felső kelméket tartozik azon czég ki az 1—8 tétel alatt felsorolt ruhadarabok készítésére megbízatni fog, egy belföldi posztógyárosnál beszerezni. Ezen ruhadarabok elkészítésére ós szállítására vonatkozó részletes feltételek megszerezhetők az alólirott üzletvezetőségnél a hivatalos órák alatt, mely feltételek aláirottan az ajánlattal együtt következő felirattal elátva, „Ajánlat a hivatalnoki egyenruha darabok elkészí­tése iránt* 1900. évi augusztus hó 28-án déli 12 óráig az alólirott üzletvezetőséghez benyújtandók, vagy posta u'ján beküldendők, hova is bánatpénz képen, mely esetleg óvadék gyanánt is fog szolgálni 400 korona készpénzben vagy értékpapírokban 1900. évi augusztus hó 27. déli 12 óráig beküldendők. Az alólirott üzletvezetőség fentartja magának a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül tekintet nélkül az ajánlott egységárakra szabadon választhasson. Kelt julius hóban. A magy. kir. államvasutak üzlvezetetösége Zágráb. 105533/1900 sz. Pályázati hirdetmény. A magyar kir. államvasutak igazgatósága az 1901 évi január hó 1-től számitandólag egy, illetőleg három éven át évenkint mintegy: 350 ton na mühelyi czélokra szolgáló dió pirszén, 250 „ , , koczka „ 430 „ , „ „ darabos , 200 „ vontatási , „ dió „ és 250 „ „ , , koczka , szükségletét biztosítani óhajtván, ez iránt nyilvános pályázatot hirdet. Az ajánlatok az 1900. évi szeptember hó 7-ig be­terjesztendők, a bánatpénzek pedig a megelőző napou déli 12 óráig beküldendők. A pályázatra vonatkozó részletes feltótelek ügy szintén az általános száll'ási feltételek, a magy. kir államvasutak anyag és leltár beszerzési szakosztályánál (Budapest Audrássy-ut 73. számú II. emelet 43. ajtó) valamint minden üzletvezetőségnél megtekinthetők vagy a megállapított ár előzetes lefizetése mellett a magy. kir. államvasutak budapesti nyomtatványtáránál posta utján is megrendelhetők, megjegyezvén, hogy az álta lános feltételek minden példányáért 50 fillér beküldendő. A feltételeknek posta utján való beküldése esetén 20 fillér posta költség is beküldendő. Budapest 1900. augusztus hóban. Az igazgatóság. 15066. 900. sz. Pályázati hirdetmény. A m. kir. államvasutak Herkules-fürdői pálya­udvari vendéglő bérletére ezennel zárt ajánlati pályázat nyittatik. A bérlet 190 >. október hó 1-ével veszi kezdetét és tart ezen időponttól számított három éven át, vagyis 1903.évi szept. hó 30-ig. A pálya-vendéglőben bérlőnek követvkező helyiségek fognak rendelkezésére bocsáttatni. Lakása felvételi épületben az alapépületben 1 szoba, egy konyha, egy kamra, továbbá egy pincze, egy külön álló jégverem, a hozzátartozó faszin és istálló. Bérlőnek megengedtetik, hogy az I. és II. oszt. váró és étteremben ételeket és italokat elárusíthasson, meg­jegyezhetik, azonban, hogy ezen az utazó közönség czól­jaira szolgáló I. és II. oszt. váró- és étterem bérbe adva nem lessznek. Az egykoronás bélyeggel és „Ajánlat a m. k. államvasutak fent kiirt Herkules fürdő állomása pálya­udvarán levő vendéglő üzletére 8 felirattal ellátott, lepe­csételt borítéka zárt, nem különben kellő okmányokkal felszerelt ajánlatok 1900. évi augusztus hó 29-én déli 12 óráig az alulirt üzletvezetőség általános igazgatási osztály főnökénél (üzletvezetőségi palota I. em. 21 ajtó) vagy személyesen vagy kir. posta utján benyújtandók. Bánatpénz fejében a bérletre 200 azaz kettőszáz korona készpénzben vagy ábami letétre alkalmas érték­papírokban a szegedi üzletvezetőség gyűjtő pénztárunknál I 1 e 9t 0p 0 P' n^ UgU3Zt Ul­bÓ 2 2" éu dé,i 12 ór á* személyesen leteendő, vagy k,r. posta utján beküldendő. .értékpapírok a bpesti. vagy bécsi tőzsdén legutóbb jegyzett 14 napnál nem régibb a névértéket Bzámkutnak Da P' 4r f°' yam csak 9 0°/» ^érinti értékben •-ft letett ösf2 eg kamat nem fizet­„Jví'n S aJ a l6tétel m e8'örténte megemlítendő ugyan, de a letétről nyert elismervény nem csatolandó. A vendéglő bérletére vonatkozó feltételek a nevezett üzletvezetőiig forgalmi és kereskedelmi osztályában a hivatalos órák tartama alatt megtekiethetók, miért is az ajániaUcVukrúJ féltételeztetik, hogy a feltételeket köteíezőknek 0 e^fogadják. r a """ ^ műkben A fenti feltételektől eltérő, vagy kitűzött határidőn tul beérkezett ajánlatok továbbá olyan ajánlatok melyek táviratilag tétetnek, s végül olyanok melyekre nénve az előirt bánatpénz le nem tétetett figyelembe nem vétetnek. Az ajánlatok közt a választás szabadou a bér­összegre való tekintet nélkül történik. Szeged, 1900. junius hó. Az üzletvezetőség. GABONA-CSAKNOK. Nyíregyháza, 1900. éri augusztus hó lS-án. A gabona-csarnoknál bejegyaett árak. Buz fi 50 Igram 6.80 tői 6.90 ig Rozs 50 . 6.— tói 6-10 ig. A rPa 50 , 4.90 tói 5.— ig. Za 5> 50 „ 4.60 tói 4.70 ig. Tengeri 50 , 5 70 tői 5 80 ig. Köles 50 , _ tói -.- ig. Paszuly fehér 50 . —.-tói —. ig. Szesz litereukint 46 fillér adóval 1 kor. 49 fii. Felelős szerkesztő: INCZÉDY LAJOS. KiadóMilajdonox : JÓBA ELEK. Árverési hirdetmény, Vagyonbukolt Reích Vilmos nyíregyházi rőfös ke­reskedő csődtömegéhez tartozó bolti áruknak, melyek a csődleltár 1 — 516.550 tétel alatt foglaltatnak s összesen 9685 korona 60 fillér becsértékben vannak felvéve, a választmány zárt ajánlati verseny utján való értékesíté­sét határozta el; felhívatnak versenyezni kívánók, hogy zárt írásbeli ajánlatukat 1900. évi szeptember hó 16. I napjának délelőtt 10 óráig Dr. Flegmann Jenő nyír­egyházi ügyvéd tömeggondnoknál adják be. A feltételek a kővetkezők: a) A csődlellárban fenli tételek alatt felveit árti­czikkek -és bolli felszerelések együttesen adatnak el. b) Bánonipénzül az írásbeli zárt ajánlathoz a becs­érték lO°/ 0-a készpénzben melléklendő; c) A vételár és vevőt terhelő vételi illeték az aján­lat elfogadásával azonnal töníeggondnok kezéhez fizetendő s egyidejűleg az áruk átveendők és 3 nap alatt elszálli­tandók. d) Az ajánlattevőt ajánlata feltétlenül kötelezi; a csődtömeget azonban csak az ajánlatnak a csődválaszl ­mány részéről történt elfogadása után. e) A csődválasztmány fenntarja jogát arra nézve, hogy a tett ajánlatok közt szabadon választhat, esetleg, hogy egyiket sem fogádja el, s más értékesítési mód iránt intézkedik. f) Az árverés alá bocsátott s a leltárban felvett áruk mennyisége, minősége és becsértékéért vevővel szemben szavatosság nem vállaltatik. g) Ha vevő elvállalt kötelezettségének eleget nem tesz, elveszti bánatpénzét és veszélyére uj árverés tar­tatik. Minden iránt felvilágosítást tömeggondnok ad. Nyíregyházán, 1900. évi augusztus 18-án. Dr. Flegmann Jenő, 430—i — l tömeggondnok. Hirdetés. Szabolcsmegyében liiri és Kis-Kálló köz­ségek határában fekvő, mintegy 1180 hold földbirtok (1200 Q ölivel számítva) együtte­sen bérbe ki ul •>, 1901. Szent György napjától. — Közvetítők kizárásával. — A tavaszi előmun­kálatok az őszi vetésre már megtétettek. —Föl­tételeketmegtudhatnia birtokosné özvegy Kallay Ottódénál Kis-Kállóban. 279-? Árverési hirdetmény, 44. j-z. 1900. v Alólirott közhírré teszi hngy a Záliony-czigándl tiszai halászati társulat halásztestiilete f. 1900. év szeptember hó l-én d. e. 10 órakor hat füvmásu au következő évre Király-Helmeczen a bodrogközi tisza­szabályozó társulat helyiségében megtartandó nyil­vános árverésen bérbe fog adatni. Az árveré-d feltételek ugyanott a társulat igazgató főmérnökénél megtekinthetők. Kír.-Helmeczen, 1900. év augusztus 17-én. 427—1—1 Báró Sennyey Béla s. k., halászati elnök. A P RÚ HIRDETÉSEK Apró ilrditések felvétetnek kínd'-bivitn'unkban i-kola­utcza S-ilik szám, toTlbbV Jakobovits Fuuuj Kisasszony doháuytó^sdejében ötven szón feldl a lapot fél áron adjuk. Apró Hirdetések felvétetnek kiadó-hivata'unkb in iskola­utcza 8-dik száiu, továbbá Jakobovits Fanny kís»s6zouy dohinytózsdéjében. Kis hirdetés után ingyen lapot nem adunk. Apró Hirdetések egyszeri kó'.lése 10 szóig 40 fillér, mind n tovibbi szó 4 fillér. Az elai és vjstag betűvel szedett szavak kétszeresen számíttató ik. Hirdetisek posu utján is beküldhetők, i közlési dij készpénz víg/ levélbélyegekhej melléklendő. Minden hirdetésről a kiadóhivatal iu?yeu ad f slvilájositást. L-vélbsli felvilájositás esik a hirdetés s vil iszbélye,' beküldése mellett aditik Ilyen betűvel szedve 10 szóig 60 fillér, minden további szó 6 fill. Az első és vastag betűvel szedett szavak kétannyi. Ilyen betűvel 3zedve 10 szóig 80 fillér, minden további szó 8 fillér. Az első és vastag betűkkel szedett szavak kétszeresen számittatnak. Szépirásu joghallgató, ügy­védi irodában és könyvelésben jár­tas, alkalmazást keres. Szép M. Orosi-utcza 20. 33-1-1 Egy szép, tágas két ablakos utczai szoba, külön bejárattal s bútorral kiadó, tokaji-uteza 15. sz. Englander Sámuelnél. 7-3-1 A gimnázium közvetleu kö­zelébe I Gsillag-utcza 5-ik számú új épületben 2 szoba együttesen vagy egyenként bútorozva vagy a nélkül november 1-sejére kiadó, j Értekezhetni Kovács György ház­tulajdonosnál Nádor-utcza 18. sz. (35—3—1) Két gimnazistát teljes ellátásra elfogad egy hely­beli zsidó család. Bővebbet Selyem­utcza 9. 30-3-1 Eladó egy jókarban levői biczikli, 70 koronáért. Kürt­utcza 4. sz. alatt. 32-1-1 Czukor-répa átadáshoz foglalkozást keres egy e szakmá­ban a gyárnál tapasztalatokat szer­zett egyén. Czim : Bartos IgnArz Nyíregyháza, Sip-utcza . 31-1-1 1795| 1900. szám. Tűzifa eladás. A munkács-szent-miklósi ura­dalomban az 1901. éri április hó 1-től 1904. évi márczius hó 31-ig eladásra kerülő és Frigyesfa, B.-Szt­Miklós, Paszika. Szolyva-Hársfalva, Vócsi és Zányka vasúti állomáso­kon átadandó bükk-hasáb tüzifaj Írásbeli versenytárgyalás utján el fog adatni. — Ajánlatok folyó év szeptember 30-ig az alólirott ura dalmi igazgatósághoz adandók be. hol egyszersmind a feltétfüzetek is megszerezhetők. — Gróf Schöu­boru-Buchheim Ervin ii fömél­tnsága uradalmi iga/g.it.isága Munkácson. 25-2-2 Legújabb képes leve­lező lapok és levelezőlap al­bumokból a legnagyobb választé­kot tart Hoffmann B. Béla papir­kereskedése Nyíregyházán. 2 Egy Appel-féle lábakon álló, majdnem uj czimbalom eladó 00 koronáért. Mátyásy József kir. postamesternél Bakamazon. 34 Német, franczia, anco' és olts/, nyelvben óhajtok társalgási órákat adni, gyermekek és felnőttek számára, még pedig könnyen fel­fogható, szemléltető módon és játszva. Az órák tartása attól függ hány tanuló akad. azért kérem a beiratkozásra mielőbb jelentkezni, hogy az órák mihamarabb meg nyithatók legyenek. Ugyanott egy konzervatóriumot végzetl zougora tanítónő órákat ad. Bővebb fel­világosítással szolgál Szarvas-uteza Ki. szám alatt Hertelendy Irma. (36—1—?)| Egy jó családból való fiu tanulóul felvétetik Itátvay J. ezukrászatában Nyíregyházán. Szarvas-utcza. 29-?-l Gyönyörű két petróleum lámpa villany beve­zetés miatt potom áron eladó. Czim a kiadóhivatalban. 27—2—? Egy fűszer üzlet berende­zése jutányos áron eladó. Tudakozódhatni Ul dekám ul n Mór tulajdonosnál. • t—3—3 Jóforgalinu pékkemencze kiadó. Úgyszintén egy kényelmes lakás is aKossuth-u. 22. szám alatt. Értekez­hetni ugyanott Bakay László ház­tulajdonossal. 13—3—2 Gymnisiuiiiba járó kosztos fiúk felvétetnek s anyai gondozás­ban részesülnek Virág-utcza 25. szám alatt, özv. Friedl Jánosné Am­bró/.y Máriánál. (37—9—1) t

Next

/
Oldalképek
Tartalom