Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 26-52. szám)

1900-08-19 / 33. szám

JN T t K V .1 E> I. Ji művészetnek hoz áldozatot s képez jelesebbuél-jelesebb zongora játékosokat, kiknek számok már oly nagy, — az alatt ön maga a terhes muukától testben, lélekbeu csaknem megtörik; s a midőn fényével beragyog másokat, maga mint a gyertya — Ussan elemésztődik. íme most is egy ujibb jelét adta nemes szivének és páratlan jólelküsé­gének; mert a helyett, hogy egy hosszú küzdelem teljes tanév fáradalmait kipihenDielvoaulua csendesotthonába— elfogadja a Rif. diltársaság hangversenyén szives közre­működésé-. épen e^y olyan számban, melynek előadására egyedül csak oly egyén képes mint ő. D ! nem feledkezünk meg Köhler Wachter Mariska kisasszonyról sem. Sík szépet és jót hallottunk mar e tehetséges leányról. Hiszszük, hogy <z alkalommal — mely ugy tudjuk első nyilvános szereplése leend — játé­kával csak be fogja bizonyítani, hogy a mit róla halottunk sz nem üres hir, hmem való igazság. Csak bátran ! Kitartás! Bűnt követnénk el — megbocsáthatatlan!, ha el­hagynók Rónay Jenő U'at, városunk eme közkedvelt alakját, kinek uevét sziutén ott lá-juk a müsorou. Nem ezé uik dicsérni ót e helyen, eléggé dicsérik őt eddigi fényes szereplései. A daltársaság ó benne is egy kiváló közreműködőt nyert. Ne felejtsük ki ám a szereplók sorából Zsák Endre és Némethy Mihály urakat sem. Hiszen ők is oly szerep kört töltenek be ez estélyen, hogy annak erkölcsi sikerét nagy mértékben, előmozdítják előbbi kötött szép harmó­nium, utóbbi ügyes kezű hegedű játékával Szándékosan utoljára említjük meg magát a dal társaságot s annak soha pihenni nem akaró, lelkes karmesterét. Dicséretet érdemelnek ők egyenkint és összesen eddigi szerepléseikért, de főképpen a mostani küszöbön levő hangversenyen előadandó darabjaikért is. Hiszen ezek mind tőről metszett magyar darabok, mik a szívből fakadnak a a szívhez szólnak, tehát érzelem keltők. Adji Isten, hogy ezen ujabb törekvésüket, illetve szereplésüket is teljes siker koronázza. 1045. sz. 1900. Szabolcsvármegye főispánjától. Pályázati hirdetmény. A kormányzatomra bízott Szabolcsvármegyeben 1050 korona évi fizetéssel és 120 korona lakbér illet­ménynyel javadalmazott közigazgatási gyakornoki állásra ezennel pályázatot hirdetek és felhívom a pályázni óhaj­tókat, hogy képesitésöket, életkorukat, honosságukat és eddigi alkalmaztatásukat feltüntető okmányaikat hozzám folyó évi szeptember hó 10-ig terjeszszék be. Nyíregyházán. 1900. évi augusztus hó 15-én. Báró Feilitzsch Bcrthold, főispán. ÚJDONSÁGOK. — A magyar keresztyénség ünnepe. E hó 15-dikén volt 900. éves évfordulója, hogy István király f kit azután a szentek közé avattak, áttérvén a keresztyén hitre, megkoronáztatta magát Esztergomban. Magyarország különböző vidékein kegyeletes ünnepléssel ülték meg ezt a nevezetes évfordulót, mely Magyarország állami kon­szolidációjának dátuma. Itt Nyíregyházán is ünnepi mise volt e napon a r. kath. templomban, de — valamelyes csodálatos félreértésként — semmi külső látszatja nem volt egyébként e nap nagy nemzeti ünnepi jelentőségének. A r. kath. templom tornyán és a r. kath. egyház isko­iáján és egyéb épületein kivül, az egész városban egyedül dr. Meskó László orsz. képviselő házán lengett a nemzeti lobogó. Így vettük észre, hogy augusztus 15-dikén a magyar nemzetnek tulajdonképen nagy ünnepe volt. reá. Végre is a .félszemű Gazsi" a vályogvető czigány találta meg a lék alatt. Beleugrott biz az a vízbe. Tőkés János elborult arc czal, féjdalomtól vérző Bíivvel hallgatta az ember beszédét. — Hát Tőkés él-e mó„? — kérdé fojtott hangon. — Az is meghalt, csak a felesége van még meg. Az is olyan, mint az árnyék. Nagy bánatot hagyott szivén az eltűnt fii. Azt sem tudni róla: merre járt. Tőkés János nem szólt semmit. Felvette botját a szegletből s kilépett a korcsmából. Szive összeszorult, midőn a rég nem látott hajlék küszöbére lépett. Benyitott a Bzobába, melyben a kandaló tüze fél­homályt terjesztet'. Csend volt ottan, csak a nyoszolyá ról hallatszott valami lassú pihegés, csendes sóhajtás. Tőkés oda lépett a nyoszolyához s megragadta beteg édesanyja sovány kezeit. A vén asszony nézett reá hosszan . . , kételsedő ti rczczal — Édes anyám! H4t nem ismer? Én vagyok a fia! — Fiam! fiim! — sikoltotta az öreg nő s szót­lanul hanyatlott hátra ágyában, ürömében a szive sza­kadt meg ... Tőkés János állt mellette merően szótlanul. Néz­te az üvegesült szemet, a becsukott ajkat, a fehéredő — Édes anyám! Édes! — kiáltotta — Ne hagy­jon itt!... A haza szabadsága elv -szett, jegyesem meg­ölte magát; minden reménységem meghiu ult. Ki vigasz tal meg engem, hí idehagy? De az édesanya nem felelt többé. A mélységes anyai szeretetnek szűk volt a szív kamráji. Szétrob­bantotta a kitörő öröm. Tőkés János nézett a magasba Keményen szoritot ta össze fogait. Azután fejéhez kapott ós lerogyott a halálos ágy mellé. Mikor feleszmélt, nem volt többé eszénél. Valami gondoUt folyvást űzte ós nem maradhatott egy helyen. Fejét földrecsüggesztve lépdelt az uton, mintha keresne valamit s hí kérdezték tőle: mit keres ? szomorú arczczal mondá : — Az anyám szivét! — Aj! uj lelkész üdvözlése. A nyíregyházi fiatal gazdák elhatározták, hogy Paulik János ujonan megvá­lasztott lelkészüket testületileg Üdvözölni fogják. Az ünnepies aktus ma vasárnap d e. 10 órakor fog végbe­menői, az ág. ev. központi népiskola dísztermében. — A Tiszavidéki ág. hitv. ev. egyházmegye a mult héten tartotta évi rendes közgyűlését Nigy-Karoly­ban dr. Meskó László egyházmegyei felügyelő és Matemy Lajos fóesperes elnöklete alatt. A közgyűlés világi eluöke meguyitó beszédében főbb vonásokbau vázolta az egyház feladatát és teei.dóit az egyház politikai törvények által teremtett helyzettel s a jelenkor társadalmi áram ataival s ezek kinövéséivé! szemben, s egyházi czélokra 200 ko­ronát ajánlót fel. A nyíregyházi egyház küldő tei között megjelent Paulik János lelkész is, a kit a közgyűlés uj á lábában melegen üdvözölt. A tárgysorozatból kiemeljük a nyíregyházi egyház szabályrendeletét, melyet az egy­házmegye csekély módosításokkal jóváhagyott, a minek folyománya lett az egyházi képviselőtestület megalko­tása. A közgyűlést kedélyes közebéd követte, Nagy-Károly és Szatmár vármegye főbb tisztviselőinek ré^zvé elével. — Kinevezés. A nyíregyházi pénzügyigazgatóság Mandel Izidort a nagy-kállói adóhivatalhoz díjtalan adó­hivatali gyakornokká nevezte ki. — Tanügyi értesítés. A nyíregyházi statusquo izraelita hitközség nkolaszekéuek határozatából köz'öm, hogy az 1900—1901 tanévre szóló beira-ásokat az izraelita elemi iskolában f. hó 27 tői 31-ig délelőtt 8—12 ig tar juk, mig a fölvételi,- javitó és magánvizs­gálatokat ugyanezen napok délutánjain 3-5 ig kiküldött vizsgálóbiztosok jelenlétében eszközöljük. A tandíj egy negyedévi részlete a beiratások alkalmával fizetendő. A kitűzött határidőn tul csak ískolaszóki eugedélylyel vesszük föl a tanulókat. Szeptember hó 1-án azaz szombatou d. e. 8 órakor istentiszteletet tartunk; szep­tember hó 2 án rendes előadás. Nyíregyházán, 1900. augusztus hó 17-én. Dr. Kelemen Adolf, igazgató. — Á város birtok-vásárlása. A város által meg­vett Diell féle császárszállási birtok kezelésére nézve a városi képviselőtestület e hó 17-dikén tartott gyűlésén akként határozott, hogy 260 holdat a birtokból, a dohány­engedélylyel, épületekkel egy, esetleg hat évre bérbe ad, még pedig zárt ajánlati versenytárgyalás alapján. A bir­tok többi része pedig nyilvános árverés utján, parczel­lázva, kifog osztatni. Az eljárással a tanács bízatott meg. — Színházi szabályok. A városi képviselőtestület a színház kezelési szabályzatát elfogadta. — Lakositás. A képviselőtestület RoUchild Sá­muelt, 50 korona lakositási dij lefizetése mellett, a városi polgárok sorába fölvette. — Tctefon engedély. A kereskedelemügyi minisz­ter megengedte, hogy Groák Lajos és Groák Sándor bulyi lakos, ottani birtokában magán használatú távbeszélő berendezést létesítsenek. — Kövezetvám. A vasúton fel- és leadott teher­árúknak kövezetvámmal való megrovása ügyében a vasúti igazgatóság értesítette a várost, hogy a kezelést a be­vétel 10"/o-a fejében elvállalja. A képviselőtestület el­fogadta a vasút ajánlatát s a város sürgős intézkedést kért a vasúti igazgatóságtól, hogy a kövezetvám szedés a teher-árúk után a vasútnál mentől gyorsabb életbe léptethető s ezzel egyidejűleg a vasúti vámsorompó be­szüntethető legyen. — Képviseleti gyűlés. Nyíregyháza város képviselő­testülete e hó 21-dikén d. u. 3 órakor gyűlést tart, a következő tárgysorozattal: Tanácsi előterjesztés a város­háza épület elkorhadt menyezetének átalakításához szük­ségelt vastartályok árának hitel átruházása utján leendő fedezhelése tárgyában. Tanácsi javaslat a nyíregyházi takarékpénztár tulajdonát képező 12 es fél (1200 • öles) hold szántó földnek a város általi megvétele tárgyában. Tanácsi előterjesztés a létesíteni szándékolt ev. ref leány­internátns felépítéséhez szükségelt telekkijelölése és át­engedése iránt érdemleges határozat tárgyában. Tanácsi előterjesztés a simai-hosszuháti elemi iskola létesítése ügyében. — Egyetemi ifjak táncz vigalma. A Nagy-Kállóban időző egyetemi ifjak fényes sikerű tánczvigalmat rendeztek folyó hó 11-ikén az állomásnál lévő nyári mulatóhelyen. A rendezőség pompás díszítéssel lepte meg a vendégeket. Köröskörül lampionok, velenczei üvegek csillogó fénye sugárzott. Ralovics Pál ur által rendezett gyönyörű tűzi­játék emelte a vigalom sikerét, a melyről a vidékről is nagy számmal érkezett vendégek felejthetetlen kedves emlékkel távoztak — kivilágos kivirradtkor. — Az Eötvös-alap országos tanitói segély­egyesület osztóbizottsága f. hó 17-én Budapesten tartott közgyűlése állal a Szabolcsmegyei általános tanítóegyesület ajánlottai: BacskayMária tanítónő-jelölt, Horváth Bertalan jogász, Kun Szabó Gyula VIII. osztályú főgimnáziumi tanuló 100—100 korona ösztöndíjban; az Erdős árvák 100 korona segelyben részesittettek. — Névmagyarosítás. Berkovits Olga. a nagyre­ményű kis zongoraművésznő vezetéknevét belügymi­niszteri engedélylyel „Bibor'-m magyarosította. — Munkás közvetítés. A földmivelé;ü,'y i minisz­tertől az itteni munkás közvetítőhöz érkezett legújabb adatok szerint az ország különböző részein a következő helyeken állanak mezőgazdasági munkások rendelkezésre : Bács-Bodrogvármegye Zenta 1, Temerín 24, 0 szivácz 6. Békésvármegye Binfalva 200, Csaba 100, Csorsás 40. Gsanádvármegye Makó 20, Bánhegyes 10 Nagvlak 100, Síjtény 10. Csongrádvár megye Csongrád 40 Marmaros­vármegye Fel«ő Nerc.nicze 60, Alsó-Nercznicze 50, Széles Liuka 50, Pestvármegye Bia 1. Torontálvármegye Hídmezó­Vá.-árhely 250, Szilágyvármegye Lánvka. A -B ilázsháza. Tolnavármegye Dunafőldvár. Zólyomvármegye Vámos 56. Jász-Nagy-Kun-Szolnokvármegye Karczag 22. Török-Szt­Miklós 17. — Öngyilkos csendőr. Vántsa János ibrányi csendőr, az ibrányi határban, tengeri földön, szolgálati fegyverével agyonlőtte magát. Holttestét hosszas kereses után másnap találták meg. Végzetes teltét, mint hátra­hagyott levelében ő maga mondja, azért követte el, mert sulyos szolgálati vétségbe esett s félt a varhato szigorú büntetéstől. — fölismert öngyilkos. A napokban Budapesten LiH^r f e S rP^ n! b;^ CZa Sarkán íe ketébe öltözött haldoklo férfit tálaltak s bevittek a Rókus-kórházba, hol meg is halt. Kilétét csak azután állapították meg Tren­cseny. János nyirbaktai illetőségű 43 éves kőműves pallér volt a szerencsétlen, kit nagy nyomora vitt a halálba. Hatrahagyott levelében ugyanis ezt írta: nem bírom tovább kitartani, kell, hogy megváljak az eleitől. — A Tisza áldozata. Farkas Miklós 8 éves tisza­eszlári fiu ját>zásközben a partról a Tiszába esett s nyom­talanul eltűnt a habokban. — Veszett ebuiarás. Veres Janosné szül. Tóth Juha petneházi asszonyt a napokban Nagy-Kallóból Nyíregyházára jövet ar orosi hatarban egy — állítólag veszett kutya megharapta. A kutyát nem találták ugyan meg, mindazonáltal az asszonyt felszállították a budapesti Pasteur-féle intezelbe s a fennálló kutya zárlatot 40 nappal meghosszabbították. — A doháuyraktárak kibővítése. A városi kép viselő testület legu'öbb tartott gyUléséu 600 Döl terű. tetet engedett át a dohánynktárak kibővítése czéljára A vételár 2400 korona — Ezt is a szerelem tevé. Fi hérvári Julianna mosó intézetheti fiatal leány e hó 17-dikén öngyilkos szándékkal mérget ivott. Úgy mondjak, szerelmi banat vitte a végzetes lepésre. Sulyos belső sérüléseivel most a kórházban fekszik. — ltosenthal Janka kisasszony és Goldmann Sándor űr esküvőjén, Goldinann Berta kisasszony 19 korona 80 fillért gyűjtött s adott át egyletünknek, fogadja érte halas köszönetünket. Az irz. nőegylet elnöksége. — A magy. kir. államvasutak zágrábi üzlet­vezetősége nyilvános ajánlati tárgyalást hirdet a sziget­vári állomáson létesítendő épületek munkálataira, a tervek, a költségvetés, a szerződési tervezet, az ajánlati minta, a pá yazati feltételek, valamint a munkák végre­hajiásához kötött feltételek Zigrábott az üzletvezetőség pályafeatartási osztályában és a pécsi osztályméruök­ségnél a hivatalos órák alatt megtekinthetők A uyoui­tatvátyok ugyanott egy koronáért meg is szerezhetők. Az ajánlatokat legkésőbb 1900. évi augusztus 31-én déli 12 óráig kell benyújtani alulírott üzletvezetőség 1 só osztályánál (Ferencz József tér 19 sz. I emelet) Az ajánlatokat 1 koronás, az ajánlat mellékleteit ivenként 30 filléres bélyeggel ellátva, lepecsételve és a következő felirattal kell bsuyujtani: .Ajánlat a szigetvári állomáson létesítendő épületek munkáinak előállítására" Csak az összes muukákra tett ajánlatok foguak figyelembe vétetni. Az ajiulat benyújtását megelőző napon, vagyis 1900. augus: us 30-án deli 12 óráig 2000 az az : Két ezer korona báu iipmzt kell a magy. kir. államvasutak zágrábi Qzlet vezetőségének gy Uj' ó pénztáránál akár kész­pénzben, akár állami letétekre alkalmas értékpapírokban letenni. A bánatpénzről szóló letétjegy az ajánlathoz nem csatolaudrt. Az értékpapírok a legutóbb jegyzett árfolyam szerint számittatnak, de névértékben felül számlásba nem vétetnek. Csak idejekorán beérkezett írásbeli ajánlató^ szolgálhatnak a tárgyalás alapjáu 1. Pósta utján beküldött ajánlatok ós bánatpénzek térti vevéunyel adandók fel. — Értesítés. A nyíregyházi ág. h ev. városi nép­iskolákba a jövő tanévi taukö'eles tauulók beiratása szeptember hó 3- ól szeptember ío-ig tartatnak, a tanyai népiskolák tauuló ;nik felvétele p^dig szép ember 10-tól szept. 19-ig eszközközöltetuek. Figyelmeztetnek a t. szülők és gyámok, miszerint tanköteles gyermekeiket a tanév elején pánt sau és személyesen az osztálytanítók­nál beíratni ós a tanórákra rendesen járatni szívesked­jenek. A javitó és magánvizsgák szeptember 1-3. napo­kon tartatnak. Nyíregyházán, 1900. évi augusztus hó 15-én. Id. Pazár István ág. h. ev. népiskolai igazgató. — A demecseri ev. ref. egyház temploma s tornya kijavítása alkalmából, augusztus hó 26-dikán tem plomszontelési örömünnepélyt tart, a ugyan íznap estéjén, orgona alapjajavára, az iskola termében hangversenynyel egybe kötött zártkörű tánczvigalmat rendez. Személyjegy 2 korona, családjegy 5 korona. A hangverseny kezdete pontban esteli fél 9 órakor. A vasútnál kocsikról ós a vendégek elszállásolásáról gondoskodva leend. Mérsékelt áru ételekről s itatokról gondoskodva van. Felülfizetések köszönetlel vétetnek, hirlapilag nyugtáztotnak. Ahamj­verseny műsora: 1. Nemzeti íme. Sz. Nagy Józseftói Előadj i: a műkedvelő énekkar. 2. Lili vali^r. B. Blnffv Györgytől. Előadják prím-hegedűn Kún Szabó Gyula ^ terz-hegedün Soldos Bertalan. 3. Tót tánezmester. Mo­nológ. Előadja: Teremy Ferencz. 4 Erdélyi pi«z'ur hiugok. Eredeti magyar ábránd, Mihályi Ignácztól. Zogorán elő­adja: Balogh Gizi k. a. 5 Megvagyunk lőve. Humoreszk Kóródy Sáudortól. Felolvasa: Szilágyi Dániel. 6 Népdal egyveleg. Gaál Ferencztöl. Előadja: a műkedvelő énekkar. 7. Havasi rósz*. Hangverseny darab Német I.-'.ől. Hege­dűn előadja: Balogh Gizi k. a. Ziogora kíséretével: Kún Szabó Gyula. 8 Füttylesi receptio dala Pintér Györgytől. Énekli Teremy Ferencz, zongorán kísér. Kún Szabó Gyula. 9. Részlet. Konti Józ-<ef ctiterás c/lnü operet'ejeből. Zongorán előadják: Balogh Gizi k. a. és Kún Szabó Gyula. 10. Hymnusz. Erkel Ferencztöl Elő adj i: a műkedvelő énekkar. Hangverseny u'án táncz. — A maaryar kir. államvasutak igazgatósága 1900 évi január hó 1-től száinitandólag egy, illetőleg három éven át évenkint mintegy 22.000 q' faszén szük­ségletét biztosítani óhalytván, eziránt nyilvános palyazatot hirdet. Az ajánlatok 1900. szeptember hó 7-eig beter­je=ztendők, a bánatpénzek pedig a megelőző napon deb 12 órái" beküldendők. A pályazatra vonatkozo reszletes feltételek, úgyszintén az általános és különleges szállítást feltételek a magy. kir. államvasutak anyag es eltar be­szerzési szakosztályánál (Budapest, Audrassy-ut 73. II. em 43 ajtó), valamint minden üzletvezetosegnel megte­kinthetők, vagy a megállapüolt ár előzetes lefizetese mellett a magy. kir. államvasutak budapesli nyomtat­vány-tárnál pósta utján is megrendelhetők, megjegyez­vén hogy a különleges szállítási feltételek minden pél­dányáért 15 kr. az á.talános feltételekért pedig 25 kr. fizetendő. A feltételeknek pósta utján való küldése ese­tén 10 kr. postaköltség is beküldendő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom