Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 26-52. szám)

1900-07-15 / 28. szám

e A legsötétebb Simáról való ez a klasszikus tanúm, aki nyomtatott betűt — a kalendáriomon kivül — soha nem olvas ugyan, de (íme az én kedvemnek és lelkesedésemnek igazolása, hogy minden kínálkozó alkalmat üstökön ragadva, a nyomtatott betű nyilvánosságával tárgyalom ezt a kérdést) eljutott mégis valamiféle nesze ennek a vitának az ö szivéhez és ezt mondta nekem: .Tekintetes úr! (bizonyos nexusaink vannak.) Éu tudok magyarul, a feleségem valahogy kicsit beszél, a lányaim még annyit se, a két kis fiam csak tótul! Tessék elhinni, nem jól van az, hogy mi se magyarok, se tótok nem vagyunk. Tótok nem lehetünk, miért ne legyünk hát egészen magyarok?!" Én ugy vagyok meggyőződve, hogy Nyíregyháza lutheránus népének 99°/.-a igy gondolkozik! Micsoda mumus hát az, ami megakadályozná, hogy a nyíregyházi ág. hitvallású evangélikusok templomukban is magyarok legyenek, és teljesen magyarokká legyenek épen a templom által. Mert hát, hol van a folytatása annak a dicsőséges munkának, mit 30 esztendő óta megtett az iskola ? Talán a kisdedóvó? Hiszen ez, a magyarság szempontjából a kezdet kezdete! Avagy végső eredmény képen megelégedjünk azzal, hogy a ini tisztelt polgártársaink a városházán magyarul beszélnek? Dehogy! Nyíregyházán mindenkinek magyarnak kell lenni! Erős, hatalmas városnak szeretnénk mi látui Nyíregyházát. Minden külsőpexusai meg vannak hozzá, csak az az egy hiányzik, hogy a vármegye 200 és néhány ezer emberének ne legyeu oka mind tótnak tartani és annak mondani ezt a várost. Az egészséges vérkeringés — minden vonalon — itt szakad meg. A gravitálás egyrészről Debreczen, másrészről Miskolcz, sót itt bennt Kis-Várda felé, és mindezekből kifolyólag a nagy pangás üzleti és szellemi téren, a vármegyei közélet ide szorított sivársága, a gazdasági egyesület — pedig nagyhivatásu tevékenységének eredménytelensége mind ezeu a csatornán máinak szét, semmivé: azou a helyzeten, hogy Szabolcsvármegye a maga tiszta magyarságának egész kulturája gyümölcseit: produktumait és megtakarításait Nyíregyházán csak akkor fogja lerakhatni, ha ez a város egészen és teljesen ' magyarrá lesz. Panaszkodnak itt Nyíregyházán, hogy a .vármegye" mostoha gyermekként nézi ezt a várost. Nem igaz! Mert ime, idejött hozzá a vármegye! És város lett a faluból! Úgy váltunk el a vonatnál, hova kikísértem, hogy két hét múlva visszatér. Magával vitte gagyogó piczi lányomat, házunk hangját, örömét, mosolyát. Roppant hosszú volt a két hét. Üresnek találtam mindent, meg a saját bensőmet is. Úgy éreztem magam mint a száműzött. Nem voltam képes aludni. írtam neki, a leveleimre nem jött válasz. Elmentem tehát értök. A huszonnégy fejű sárkánynyal is szembe szálltam volna nőm és gyermekeimért, az öreget pedig ha jobbnak nem, de rosszabbnak sem tudtam elképzelni. A karosszékben pöffeszkedett, bozontos szemöldökét összeránczolta s németül kérdezte, hogy mit keresek. A feleségemért és a gyermekemért jöttem. Nincs itt — mondá nyersen és az ajtó elé állt. Láttam, hogy szép szóval nem sokra megyek, tehát benyitottam akarata ellenére. Katicza újságot tartott maga elé ugy tett mintha olvasna, mintha nem is vett volna észre. — Érted jöttem drágám, gyere haza. Egy fagyos tekintett volt a válasz. Azt hittem, hogy a padló megmozdult alattam és sülyedek a föld alá, az öreg pedig diadalmasan szuszogott a hátain megett. — Szólj édesem jösz velem ? — s közelebb léptem hozzá. — Ne is kérlelj, nem megyek — erősítvén a feje mozgatásával is. — Igazán nem jösz? — Nem. A piczi leányom délutáni álmából fölébredt s tagolni kezdte az első értelmes szót: ap — pa —. Összecsókoltam a kis ártatlant. Az ő lelkébe még nem lehetett bele oltani semmi féle indulatot. Kitámolyogtam az udvarra erre még emlékszem, a megszakitott emlékezésem folytatása pedig egy hosszú tűnődés. Éreztem, hogy ébren vagyok, de nem akartam hinni. Szempilláim majdnem csukva voltak, de azért néztem, folyton néztem az ágyam előtt álló apác/.át. Hófehér mez volt a fején, olvasó a nyakán, a végén kis csont kereszttel. Kezeit összekulcsolta, ugy állt, mint a szobor, csak az ajka mozgott csendesen, Nagysokára elég halkan, de ezt már én is hallottam befejezte imáját e s/.óval: „Ámen". Mikor a/, orvos jött már akkor tudtam, hogy nem jó czélzó vagyok. Egy '

T

igy.je barálo:

1, hogy nem csal. z regeit is érzik En nagyon komolyan meggondolva irtam azt, hogy: kérjünk plebiscitumot a templomi nyelv magyarságának kizárólagos használatára nézve. iiituális hagyomáuyok a tót nyelvhez való hűségre az ág. evangélikusokat nem kötelezik. Orosházán, Hód mező-Vásárhelyen és bizonyára még több helyeken is virágzó magyar egyházközségei vannak a felekezetnek, sőt Budapesten is. De német nyelvű gyülekezetei is — feles számban vannak. És — nem csodák csodája-e — de — ne beszéljünk erről, nem az .— — — hanem nem természet szerint való dolog-e, hogy 230,000 tiszta magyar lakosa Szabolcsvármegyének, mindannyi, ki észszel, ki kézzel dolgozó tényezője itt az életnek: se Miskolczot, se Kassát, se Debreczent nem találhat és uem tud feltalálni itt, törvények szerint való központján a vármegyének: Nyiregyházán, mert itt — uyelve után való idegen népet lát. Ennek a szűkkörű vonatkoztatásnak is nagy jelentősége van itt Szabolcsvármegyében, az előtt, aki egy kis őszinteséggel tudja meglátni a székvárosnak a vármegyéhez való viszonya tekintetébeu való helyzetét. De végre is — a magyar állam, mondjuk ugy, hogy a magyar nemzeti Genius hunyja be a szemét, ha meglebbenti szárnyait itt Szabolcsvármegye felett. Mert manapság már ezt a Geniust is megcsúfolják. ha nem opportunus az ő magyarságában. Magyar óvodákat kell kérni, a nyíregyházi magyar népnevelésnek 30-ik esztendejében? Ez az egyik orvosság! És hozsannákat zengedezni, amiért hogy magyarul beszélnek az ügyfelekkel a városházán? Se a magyar Geniusra nincs semmi szükségünk, sem pedig srra, hogy S/.abolcsvárinegye 250.000 lakosa közül — ós épen a székvárosban, (azt hiszem, hogy eleget mondok) 100 ember kívánságára és esetleges renitenciája ellenére a tiszta magyar Szabolcsvármegye székvárosának egyik templomában tótul ne beszéljenek ? Én úgy látom, nog) van! Az Iskolaszék! intézmény reformja. Fazekas Jánosnak a szabolcsmegyei tanító testület által elfogadott javaslata. Nevelés-oktatási lapok egyes hasábjain olvashattuk, hogy a népiskolai tanterv revíziója magával felszínre hozta az iskolaszékek, az állami isk. gondnokságok eltörlésének kérdését is. Oly kérdés ez, mint a mult évi közgyűlésen az évzáró vizsgák megtartása, illetőleg meg nem tartása ügyében megvitatott eszmecserének a kérdése. czentiméterrel eltért a szívtől, életben fog maradni. Tehát egy czentiméter távolságnak köszönhetem, hogy tnég ma is létezem. Az öreg százados azonban ezt a csekély távolságot figyelmen kívül hagyta s harmadnap eljött a végső tisztesség megadására. Az ágyam közel volt az ajtóhoz, hallottam a beszédjét. -- Már jobban van — válaszolta a felügyelő. Valami szakramenlummal kezdődő imádságot mormogott a lelkiüdvösségemért s hozzá tette: Hasztalan fáradtunk. A kardja megcsörrent, távozlak. Szinte önkénytelenül tört ki belőlem az erős kiáltás: Katicza! Fölemelkedtem s láttam, karon fogva sietlek át az utcza másik oldalára. Vissza se nézett. Tudod annyira elfásilotta a vén tökéletlen, telebeszélte a fejét, kényelmes jövővel kecsegtette s egészen elhidegitette. Fiatal még, könnyen befolyásolható. Mikor nőm lett, alig töltötte be a tizenhat évet. Lehet, hogy bensőleg még nincs is teljesen elhidegülve, talán még szeret is egy kicsit, mert ő mindig olyan jó volt. Most — fejezte be beszédjét — búcsút mondok Terenének, meg hivatalomnak is. Az orvos megtiltotta a sok beszédet, mert a golyó a tű lömben van, — mint vasutas még elhúzhatom valameddig. Éppen a minisztériumból jövök, az osztály-tanácsos megígérte, hogy mihamar ki leszek nevezve. Benne voltunk már az éjszakában. Egy nagyobb állomásnál sokan szálltak fel. — Nyissa ki ezt a fülkét, itt csak ketten vannak ! — lármáztak a kalauzra. — Nem lehet uraim — szólt a mi emberünk udvarias hangon — azok ragályos betegek. Az én szegény barátom ledült a bőr vánkosra, ki volt merülve, olyan volt mint valaini fonnyadt \ irág. Mihamar elringatta a zakatoló gőzös. Megkért, költsem fel majd, ha nem találna felébredni. Magam is próbáltam szunyókálni, de valahogy került az alom. Lehúztam az ablakot, bele bámultam a futó árnyakkal telt éjszakába, megtapogattam a jegygyűrűmet. Hátha ez is — gondolám — balsorsom titkát rejti m igában. A csillagokra níz em s a „<»ön<:/,ől szekér" rúdján kezdtem a jóslást. „Nnn'-mel indultain ki és a hetedik is azt mondtat hogy „nem". „Talán meg se nősülte n volna, ha máskép ül ki a jóslat!" Sólyom. Jól tudom, hogy 1876. óta az iskola külső és belsó élete, valamint az iskola. fótényezóinek alkalmazása és működése össze van forrva nálunk az iskolaszékek intézményeivel, mely iutézn.Auy, kénytelen vagyok bevallani számtalan helyen a haza, i-gyházés társadalomra néíve, áldásosán megfelelt a tanítókkal egyetértve magasztos feladatának, de körülbelül ugyanannyi, vagy talán még több helyen, ádáz küzdelmet folytat a tanítók lélekemelő hivatása, tekintélye ós korszerű haladáBb ellen. Nekem mint tanítónak nem is az intézmény ellen van kifogásom, hanem azon nyert erő ellen, mely törvény adta joguál fogva sok helyen minden idealismust levetve, oktalanul bánik azon társadalmi testülettel, mely jobb sorsra érdemes. Nem czélom itt erre eseteket felhozni, mert ezeket mi, ha uem is i.özvetlenűl, de közvetve érezzük és tudjuk. Mindezeknél fogva, mi csak üdvözölhetjük azt a mo'galmaf, mely az iskolaszékek elterülésének kérdését bonezoló kés élére állítja b a tanítói testületeket e tekintetben nyilatkozásra, megállapodásra és javaslat téielre szólítja. Ismeretes dolog, hogy dr. Wiassics Gyula, mindent meglátó kedves miniszterünk, a Tanítók országos Bizottságával egyetértve, az iskola, székek és állami gondnokságok eltörlésének vagy meg. tartása ügyét szétküldte megállapodás végett minden tanítói egyesülethez. Mii napig csupán 4 egyesület szólott e kérdéshez. És pedig 1. törülné az iskolaszéket, helyébe szakfelügyeletet kíván, másik 2. annak megtartása melle t kardoskodik s törvény revíziójáig napi-rendre tér felette ; csupán a „Iláromszéki Tanítótestület" érdemlegesen szól a tárgyhoz, mely odairányul, hogy a népiskolai törvény revíziójáig e kérdés gyökeresen átdolgozandó és reformálandó; ós pedig ugy, hogy az iskolánál előforduló dologi ügyek vezetése hagyassák meg az iskolaszékek kezében, de a szellemiek vezetését bizza a tanítók, tantestület és igazgatóra; az ellenőrzés, bírálás tótessék át kizárólag a szaktanfelügyelet kezeibe. A mennyire a .Háromszéki Tanítótestület* javaslatát tiszteletben tartom, épen annyira csodálkozom azon, hogy három tanítói egyesület nem hatolt a kérdésnek mélyére. Mert engedelmet kérek, mi vagyunk első sorban hivatva a kérdést fontolóra venni, megmutatni az igaz u'at, különben soha sem lenne, közvetlen isk. hatóságunk a mi érdekeink szerint méltányolva, a mi és iskolai igényeinkhez képest egészséges testbe öutve. Itt az idő hogy az iskolaszékek, gondnokságok eltörlése vagy reformálása ügyében a kivitel felől gondolkozzunk, mert ez nem lehet másnak, mint a tanítók első dolga és gondja. Bevallom, hogy magam részéről a szakfelügyeletnek nyújtom jobbomat, de ki legyeu hát az a szakfelügyelői közeg V A jelen tanfelügyeletről, hogy ez először ilyen minőségben nem felelhet meg magasztos hivatásának másrészt külöuosen a felekezeti autonomikus iskoláknál ily csekély a hatásköre, hogy a felekezeti iskolák ugy szólván minden, ilyen ellenőrzés nélkül terjesztik^a .zellemi világosságot.Ehhezjárul,hogy a tanfelügyelőknek a agy százaléka nem érez hivatást azon pályához, melyre különös hazai viszonyainknál fogva a sors által vezéreltettek. Az igazgató-tauitó jó szakfelügyelő, de legjobb •zikfelügyeló mégis a lelkiismeretes tanító, ki hivatását igazán ós lelkesen betölteni tudja és akarja, mert uraim, — ezerszer bebizonyított tény, hogy az ember bármely állásban legyen szabadságát, önnállóságát, csak kötelességeinek pontos teljesítése á'tal biztosithatja .egjobban. Annál inkább teheti azt a tanitó, a társadalomnak e fontos tényezője ki magáról bátran a nagy paedagógussal azt mondhatja: Éa vagyok az iskola"! Ilyen poziczióban nem is kellene ellenőrzés. De gyarló emberek vagyunk, azért kellő ellenőrzésnek kell lenni, s a tanítóság ennek nem is ál útjában, hanem aláveti magát minden jóindulatu és igazságos felügyeletnek, csak az a kérdés, ki gyakorolja e jogot. E kérdésre később adom meg a feleletet az indítványomban, de most elébb lássuk az országos bizottság igazgatócanácsának az iskolaszéki intézmény ügyében tett ujabb intézkedését, melylyel a lanitótsetületeket ismételten felhívja, hogy a szóban lévő kérdését komolyan tárgyalják és a következő kérdésekre feleljenek. 1. A szakfelügyelet szervezése mellett az iskola irdekeinek, a népnevelésének szempontjából ítélve tehet e liasznos szolgálatot a helyi hitótág, (iskolaszék, gondnokság.) a) az iskola piedagogiai ellenőrzésével; b) a tanitó választásával, kijelölésével vagy meghívásával ; c) a tanitó bánásmódjának ellenőrzésével: d) ellenőrzésével aunak, hogy a tanitó pontosan inegtartja-e óráit; e) az iskola anyagi ügyeinek intézésével; /) a szegény tanulók javára szolgáló társadalmi intézmények alapításával ós vezetésével; g) az iskolai adminisztráczió intézésével? 2. A szakfelügyelet mellett vau-a szükség helyi hatóságra ? 3. A helyi hatóság az előbb elsoroltak közül mit végezne s a többi tee idők közül melyik kire volna bízandó ? Mindezekre feleletem az, hogy az iskola a közvetlen helyi hatóságot, — legyen az iskolaszók, gonduokság vagy ellenőrző iskolai köze?, — még azon esetben sem •nélkülözheti, ha a törvény 1 szakfelügyeletet életbe épteti. Mert a ki ismeri a különböző felekezetek igényeit ós jelbgót, az bizonyára tudni fogja, hogy az •,gész vonalon a különböző iskolafentartókat, melyek iz iskolához az anyagi eszközöket megadják, lehetetlen dolog nemcsak a kellő ellenőrzés, de a közremunkálás I igából is kizárni. Miután pedig ez képezi azt a gordiuszi csomót, melynek helyes megoldásától függ ugy a anitóság, miut az iskola sorsa és jövője; azért bajos lologuak tartom e csomót erőszakkal bármely helyről kikezdeni. De azt az egyet mégis tudora, hogy nekünk anitóknak nem állhat érdeküukben ugy falvakon, mint varosokban az iskolaszék eltörlését javasolni, mert sok helyen örvendetesen tapasztaljuk hogy ideálisán gondolkozó iskolaszék, mely szép állását lelkesen betölteui -udja, a tanítóknak anyagi érdekeit előmozdíthatja, az iskola ügyét felszínen tarthatja az iskola iránti érdek-