Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 26-52. szám)

1900-07-08 / 27. szám

^ Y í H V 1 D É K Csődcladás. Vb. Schiller Gyula volt nyíregyházi kereskedő csőd­tömegéhez leltározott arany, ezüst stb. tárgyak a csőd­választmánynak 1900. julius hó 5-én tartott ülésében hozott határozatával zárt ajánlati verseny utján eladatnak. Az eladásra kitett tárgyak a csődleltár 1—397. és 504—628. tételszámai alatt vannak összeírva. Zárt borítékba helyezendő ajánlatok alólirt tömeg­gondnokhoz 1900. julius hó 12-ik napjának délután 4 órájáig nyújthatók be, amely időn túl beérkezendő ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. Az ajánlattevő tartozik a becsérték 10°/„-át, vagyis 880 koronát az ajánlatával egyidejűleg a tömeggondnok kezéhez bánompénz gyanánt letenni. Az, akinek ajánlata elfogadtatik, köteles lesz a tel­jes vételári összeget legfeljebb 3 nap alatt hiány nélkül kiegyenlíteni. A vételár kifizetése előtt, a tömeg a vevő­nek át nem adatik. A választmány a tárgyak minőségéért és mennyi­ségéért szavatosságot nem vállal, s fenntartja magának a jogot, hogy a beérkezendő ajánlatok egyikét sem fogadhassa ei. A vételi l"/o-os illeték a vevőt fogja terhelni. Ugy leltár, valamint a tömeget képező tárgyak alólirott tö­ineggondnoknál bármikor megtekinthetők. Nyíregyháza, 1900. julius hó 5. Biztos siker! Teljesen artalmatlan! Sére uzoukivül H^H > , riZtít ZT,^ tlet ^""'T kezekuek elragadó bájt és rcegk.pó szépségZ kSnt a ' ^ ' „Ve n u s c r é m e," „ Venus-créme" 1 tégely 90 ül/ér. „ Venus-szappan" 1 darab 80 fillér. , , csomagok utánvét mellett, vagy az összeír előlem magolásért! ^^ 2 0 ^ szá.Sfmlé aíso­Fő és szétküldési raktár: 347-1—1 Dr. Prok Gyula ügyvéd, tömegondnok Dr. SZOPKÓ DEZSŐ Magyar korona" gyógyszertára Nyíregyházán. 282-l'2-5 0 ül 0 M O 3 0 3 ÜT ö X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X X Mis rendszerű vase'te-talyiy ákat átalakításra elvállalunk. IÍ7 18QQ sz c= ed ! 'tógazdasági kiállításon „Uj és~~™ ' f'g ye»emre méltó !" jelzővel kitüntetve. Szab. kéttengelyű „BONI" eke-íaiyiga. Licgujabb szerkezei! Tartós, szilárd, nem dől, domboldalakon nem fa­rol, az ekét egyenlete­sen vezeti, kenése foly­tonos és gazdaságos, kevés vonóerűt igényel. Pillanat alatt állitható! Megrendelhető: Nyírbátorban: Mandel Eduárd és Társainál. Budapesten: A szab. osztr. magyar állam­vasut-társulat magyar báuyáí, hutái és uradalmai vezérigaz­gatóságánál, (Teréz korút 24|a) A Magyar Mezőgazdák szövet­kezeténél (Alkotmáuy-utcza 31) Biichcr és Melicliar czégnél (VI., Nagymező utcza 63). Kailll és HellCl' uraknál (V., Váczi körút 32). Nyírsgyházán: 17—?-37 Wirtsohafter Ármin vaskereskedónél. X n fi> X X 1 K U X X X X X X X X X X X X X X ő Mas rendszerű vaseke-talyigákat atalakitasra elvállalunk. ^ XXXXXXHXXXXÍXXxtxxxxxxxxxxxxxx Csak ezzel a tör­vénysz. bej. védő­jegygyel valódi. LONDON, Chief Office S. W 48 Brixton Road. Főraktárak : Barmanii, Angol India. Age n. Zágráb. Algier. Amsterdam, H. Sinders, Rokin 8. Basel, Szt. lános gyógytár, W. Kratz. Belgrád, Nikola A Delini gyógytár Mihily fejedelemhez. Központi rakt.ir Szerbii részére. Berlin, C. Bologna. Brnxelles, Pharmacie Cb. Delacre & Co. Budapest, Török J. Dr Egger L. és J. Cairo, Cöln a. IMi., Noris. Debreczen. Elch, Luxemburg. Sch nidt P. gyóayszer jsz. THIERRY A. mell- és gyomor-balzsamát (amelyet az egészségügyi hatóság megvizsgált) az egész világ kedveli é; mindjuütt keresik. Csak akkor valódi, ha az old.tit látható zöld, a törvény­széknjl bejegyzett »apá,czd«-védójegygyel van ellátva . Fölülmulhatatlan szer minden mell-, tiidö-, máj-, gyomorbetegség ellen stb. külsőleg is kitűnően hat és sebet gyógyit. E-»y próbaüveg bérmentesen 1 korona 40 fillér. Széj.elküldés csak előzetes fue'és esetén. Thierry A. centifolia kenőcse (csoda-kenőcsnek nevezik) utolérhetlen szivó erejil és gyógyító hatású. Operá. cziókat a legtöbb esetben fölöslegessé teszi. E ke­nicics'l egy 11 év^s, gyógyitb it til inuak tartott ciontszút, ujabb in p>dig egy 2 2 év?s rikszerü bajt gyógyított »k meg. Antiszeptikus és gy ígyitó hit isu mindenféle sebgyuladásánál. Pióbatégely bérmentve 1 korona 80 fillér. Csak előzetes fizetés esetén küldjük meg. Óvakodjanak utánzatoktól és kerüljék az értéktelen úgynevezett házikenőcsöket s más efféléket. Czim: A. THIERRY, gyógyszertár és gyár a Védöangyalhoz, Pregrad i Pragerhof felé, a Déli vasút mentén. Prospektus ingyen ésbérmeotve. E szerek sohisem romlanak meg és jó azokat használatra készen a házban tartani. Az összes mü­veit állam ikbiu 'lejegyzett védójegyeimu ^k utinz;­tit a törvény üldözi. 197 — 50—7 Issigeae, Dordogne, Kopen­liága, fabriken tarina. Milánó, A. Bertoloni. Malmö, Sevrige, Apoth. Lejönét. Nantes, Pli irmacie C. Fredet, Nápoly, Palermo, Páris, Pharmacie fvangaise, 1 & 3, Pli'Cí de la Repu­blique, Phar­macia Diprey, 1', Rue d-s fraucs Bourgeois. Prága, Róma, Corso, Agenzia del Policliuico. Roubaix, Pharmacie F. Gerr.ith. Sarajewo. Szeged. Temesvár. Trieszt. Vclcncze. Vienue. Zürich. Csak ezzel a tör­vényszékileg be­jegyzett, védöjegy­gyel valódi. Hirdetés. Szabolcsmegyében Biri és Kis-Kálló köz­ségek határában fekvő, mintegy 1180 hold földbirtok (1200 • ölivel számítva) eg> ütte­seu bérbe kiiidd, 1901. Szent György napjától. — Közvetítők kizárásával. — A tavaszi előmun­kálatok az őszi vetésre már inegtétettek. — Föl­tételeket megtudhatni a birtokosué özvegy Kallay Ottónénal Kís-Kállóban. 279-? S zivatty úk miiideii iieiue, házi, mezőgaz­dasági, építkezési, ipari é. egyébb ozélukra. — Legiobi­gnmmi- és kender-tömlők Mindenféle csövek. ^ ériegek Legújabb javított rendszerű tizedes és futó sulyii mérlegek lábul és vasból, kereskedelmi, gyári, mezőgazdasági, ipari és há. i c élokra. Sxivattyu- es gépgyártási batéti társaság yart w. 6ARVENS, Bécs ÍJÍt Kaphatók gép-, va - s egyébb hasoiló kereskedésekben, te'<nikai és vízvezetéki üzletekben, kutfurá vállalatoknál stb. — Kérj8ne'< hitároiottanGarvens szivattyúkat 205—26-13 illetve Garvens mérlegeket. •HHnHBHü Árjegyzék ingyen és bérmentve, hhhmhbhb Legjobb fénymázak a világon! Aki az akarja, hogy lábbelije szép fényes és tarlós maradjo í csupán Fernolendt-féle fénymázat Yegyen. Világos lábbelieknek csak Fcrnolcndt természetes bör-créine való. Mindenütt kapható. 267-4-0-7 Gyár alapíttatott Bécsben 1832. ívben. Gyári raktár: Bécsben, I. Schulerstrasse 21­A számos értéklelun utánzatok miatt kérem jól figyelni nevemre &t. Fernolendt. a o o o Q Q O a Q o o o o o o D O O íQQOO ODDOOOODOOO Védjük szőlőinket a különféle szőlőbetegségek ellen! A szóló peronosporájának a legh.tékouyabb ellenszere a dr. Aschenbraudt féle ordői por a Kezelése egyszerű, az oldat néhány perez alatt elkeszithetó, kitűnően tapad, a Pe-I^^^d,^ SS Mezőgazdák Szövetkezetének" raktárában) 50 kgos zsák á kilóg-. 76 fillér, 5 klgrmos n « ». S0 flller. A szóló lisztharmatáuak leghatékonyabb ellenszere a dr. Asche.ibrandt-féle „r é z k é n p o r." m Q O Q 8 O o o o „ O A por finomságánál f.,gva nagy anyagmegtakari.ás, a por jobban tapad es nem g büdösíti annyira a bort, mint a tiszta kéupor. Q Ara: (loco Bndipest a „Magyar Mezőgazdák Szövetkezetének" raktárában) q 50 kgrmos zsak á kg 52 llllér, 5 és 10 kgrmos zsak á kg. 56 fillér. g Hamisítás kizárva!! 3; 5 3" 3 uo Mind»n ciemagnak el kell látva lenni ólomzárral és a .Boraszat! Lapok q ellenőrző bélyegévei. A porok megrendelhetők : A Magyar Mezőgazdák Szövetkezeténél (Budapest, Alkotmáuy-utcza 31.) A Borászati Lapok liiadóliivatalánál (Budape-t, Üllői-út 21.) r» . . . • .ti L';« vs,.,i., o o o o o o

Next

/
Oldalképek
Tartalom