Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 1-25. szám)

1900-03-04 / 9. szám

indulat szemüvegén át nézve kizártnak tekinteni, részünkről minden strikeolási vágyat és törekvést, mert mi, mint igaz magyar polgárak, a nemcsak hivatalnokok, sokkal hűségesebb és kötelességérzőbb alattvalói vagyunk hazánk törvényeinek, minthogy a magyar állam óriás gépezetének csavarjait tágitani akarnák, vagy aunak hasznos mőködését pillanatra is megakasztani szándékoznánk. Sőt már most jó előre kijelentjük, hogy uddiglan is, mig jelen felterjesztésünknek némi eredménye lenue, tőlünk kitelhetőleg nagyobb odaadással, mélységes kötelességérzet (lukból eredő legnagyobb buzgalommal fogjuk végezni, a reáuk bízottakat, bizodalommal remélve, hogy gyarlóságunk elnézésre találaud. Ezek tiszteletteljes előre bocsátása után rátérünk előterjesztésünk következő indokolásaira. A magyar törvényhozás általuuk nem kritizálható összes alkotásain különösen 1871 óv óta piros vonalkent áthúzódni látszik azou eszme kifejezése, hogy „mindent a községekre semmit a községekért. A'litásuuk igazolást talál abban az ezerfele rendelkezésben, mely fóleg az 1871 óv óta hozott törvények § §.-ainak százaibau beun foglalva folyton uj meg uj teendőkkel halmozza el azon községi közigazgatást, mely az 1871 évi niveautól előre nem vitetett a szellemi és anyagi erejében számot tevőleg nem fejlesztetett. Az arány tehát megfordított, az intéző tényezők ós törvényhozók tévedése matheinatikailag kiszámítható valóság, következményében tehát káros. Az államosítási eszme kráterjét tele tömve látjuk mindenféle lávával. Mi uem akarjuk megközelíteni ezen krátert, tudjuk, hogy szavunk e tekintetben igen gyönge ós erótelen, de csodálkozásunknak adunk kifejezést általánossságban azon tapasztalati tény felett, hogy mai uapság, a mikor a papi kongruától kezdve az állatorvosi funclióig minden irányban az államosítási vágy a vezéreszme, épen a büntető igazságszolgáltatás valóban állami feladata ruháztatik át minden előkészület nélkül arra a fejletlen községi közigazgatási csecsemőre, melynek neve: községi Elöljáróság s melynek, különöseu kis községekben, a midőn összes szellemi erejét mérlegelui akarjuk, csupán csak annak egyetlen tagj i a községi-, körjegyző képességét vethetjük latba Ezen egyetlen tényező pedig fóleg 1871. év óta rohamosan hozott pénzügyi törvények által elc-empjsztetett a községtől és teljesen az állami közegek alá rendeltjeivé tétetett, 1895. évben behozott állami anyakönyvvezetés által pedig nyiltau egyetlen tolvoná*sal állami oly functióval bízatott meg, mely lehetetlenné teszi részéről azt, hogy tulajdonképeni fizetését ki-zo:gáltató erkölcsi testületnek, a közegnek szolgáljon, vagyis röviden kimondjuk, hogy a községnek ,Pennájanem létezik többé, mert a mi kevés idej • a/, áliaun anyakőnyvvezetéstől még megmaradt, azt „az örökö-öd.'-i eljárásról szóló uj törvény" és napról napra szaporodí állami megbízatások teljesen igénybe veszik. Ily helyzetben találta a községi és körjegyzői testületet a büutető perrendtartás életbeléptetéséve járó teendők azon halmazata, meiyeknek su'ya alatt ezei 5000 főből álló testület egyetlen jajkiállásban tör ki És méltán, mert miganyagi existentiájával senki sem :örő dik, elérkezett azon ponthoz, a mikor munka bírására többe számítani nem lehet. A lázas és fokozott munkábau selejtesei már rég elhulottak, legjobbjai pedig kétségbeesés örvénye, vagy a silány nyugdíj előtt állanak foglalkozik velők a közvélemény, a uapi sajtó, s/ánja őket mindenki, de segitő kéz számára nincs, Sót jövője is sötét, mert az ifjú nemzedéknek nincs kedve e sivár pályára lépni s igy munkabíró nemzedék a jövő számára sém képeztetik. Ezen testület kivonása után főleg a kis községekbe?, még számbavehetó községi bírák és hitesekre maradna aztán a bűnvádi perrendtartás következő írásbeli teendő inek csoportja Elhallgatott. Közben látogatói jöttek. Nem tagad tatta el magát senki elől, mint ahogy szokás. Meg üzente becsületesen, hogy dolga van. Bátorkodtam meginteni, hogy nem praktikus. — Hazudni nehéz, mondá, ha megtanulom, akkor elmegyek külföldre. Egyáltalán, most látom c.-ak, bogy mennyi mindent meg kell tanulnom még. Alig tudtam megvigasztalni és alig mertem megkérni, hogy tanulhassak tőle. Természetes, hogy megint csak ő segített rajtam: — Ah a szerelem, nekem szabad beszélni róla, én operettprimadonna vagyok, tehát a szerelem . . . A hangja most kisiklott, még gyengébb, csaknem susogó lett és egyszerre benszakadt. Sötét volt, nem láttam, de a könnyet ereztem a félbeszakított mondatában Csend éS némaság borult a nagy, polgári, de csaknem dísztelen lakásra. Egy kissé kietlenül kezdtem magam érezni benne. I)e Klára kisasszony egyszerre megszólalt, behízelgő, lágy, de ezüstös hangján ; — A szerelem — én ügy hiszem — jön magától, mint a hajnal, tavaszkor. Ki tudja honnan, ki tudja, hogy ? És megmarad a szivünkben, miudég az az egy marad, a mi aztán főket, mind csak színházi naptól való ! — De nem tudna valami bizonyosabbat mondani, mint képzeli és mirt gondolja példának okáért a kristallizácziót ? — Fölkaczagott: — Maguk férfitk, ha okosok is boloudok, mit rontják el a gyönyörűséget azzal, hogy ostoba neveket| czifra etiquettet adnak neki, mint az orvosságos üvegnek Kristallizaczió, ugyan mi még nem? . . . Eh, ez a kisasszony is csak leány, egy szikrával sem jobb, a többinél. Elsírja magát ha valamelyik növendék korabeli ideáljára gondol és a szerelemről csak azt tudja, hogy szeretni kell, vagy meghalni. Egy hármadlk nincs. Jó éjszakát kisasszony, én megyek tudósabb férfiakhoz és műveltebb asszonyokhoz, mert föltetttik magunkban és meg is tudjuk, hogy mi az a kristallizáczió ? N Y 1 It V I D É K I. Jegyzőkönyv feljelentések felvételéről. 2 Jegyzőkönyv a terhelt kihallgatásáról. 3. Jegyzőkönyv a panaszos kihallgatásáról. 4. Jegyzőkönyv a tanuk kihallgatásáról. 5. Jegyzőkönyv a szemle megtartásáról, C. Jegyzőkönyv a lefoglalásokról. 7. Jegyzőkönyv a házkutatás és személy motozásról. 8. Iratjegyzék. 9. Idézések. 10. Kézbesítő köuyv. II. Igtatókönyv. 12. Mutatóköuyv. 13. Postakönyv 14. Lefoglalt bűnjelek nyilváutartása. 15. Birói értesítések nyilváutartása. Hogy ezeket a nagyobbrészt írni olvasni alig tudó ogyszerü földművesekből álló községi elöljárók meg udják csinálni s azon felül a büntető jogászok előtt is anulmányt igénylő osztályozási képességet elsojáti tani (mely bűnesetek hova tartoznak) annak megítélését a tekiutetes közigazgatási bizottság bö'csességére bizzuk. Mi véleményünk szeriut ez teljes lehetetlenség s ez okból ismételjük azou állításunkat, hogy szellemi erö hiányába . a kérdéses törvény ós rendeleteket végrehajtani nem lehet. Nézzük, most már az auyagi erő. fogyatékosságát. 1. Már maga a feuti pontban elsorolt nyomtatványok és köuyvek megszerzési ára, egyik akadály. Legkevesebb 00 korouára számítottuk azon összeget, mely ezek be szerzésére egyelőre szükségeltetik. Azonkívül azt folyto aosau szapoiitani kell, a napi szükséglet aráuyában •zükséges továbbá. 2. A 131 szakasz értelmében elővezetési és karhatalmi költségekről való gondoskodás. 3. A 151 szakasz értelmébeui külön zárka. 4. A 194 szakasz értelmébeu kiszabott bírságok behajtásával. 5. A 479 szakasz értelmébeni elóuyomozatokk. I. C Ar, 534 szakasz értelmébeni bűntető piraucsok kézbesítésével járó napdij és fuvar számiak előre soha ineg nem határozható összegei. Hogy ezek teljesíthetők egyenek, községenkint egy bizonyos búuvádi alapot teremteni s a községi elöljáróságok rendelkezésere bocsátani szükséges, erre pedig az 50—70 •/• pótadóval erbelt községi lakosság képtelen, Ilit még a végrehajtási és biztousigi közegek személyi és dologi kiadásai honnan szereztetnek be? Mert az csak uem képzelhető, hogy azon községi elöljáróság fogja a rablógyilkosságon vagy gyujtogatáson elten kapott, élethalálra mindég kész gazembert egy -zál bírói pálczával vacy jfgyzói vouslzó segélyével (fegyveres csendőrség távollétében) letartóztatni és megbilinc telni, a mely elöljáróság a saját közadó kóveteléeiuek behajtására is sok helyütt annyira erőtlen volt, Uogy c-eudóri karhatalom nélkül az özvegy asszonynak lefoglalt páruáit sem tudta árverés alá elszállítani. Auyagi nyers erö tehát fóleg kis községeinknél nemhogy az e óljáröság saját iuitialivájából eredő cselekmények, de a bírói rendelkezések folytán halasztíatatlauuá vAltvégreh*jtási eljárás sikeres befejezéséhez, -em létezik s igy a büntető igazságszolgáltatás magas czéljainak elérését a gyarló anyagi és teljesen hiányzó zellemi tényezők fagyatekos működésétől tenni függővé, -zerény véleményünk szerint az Állam hatalom tekintélyének kárára eső veszedelmes kisér'otezés leune. Mindezen okokból mi a tiszai járás '24 községének elöljárói legfőbbként épen a magasabb állam érdekekből kérelmezzük a tekintete közigazgatási bizottságnál, mint erre illetékes feletles hatóságunknál azt: méltóztassék a magas kormánynál tekintélyes befolyásával odthatni, hogy az eddigi irányát megszakításával az állami magasabb feladatok és munkák teljesítését saját állami közegeivel és költségén végeztetni kegyeskedjék, mert ezekre a községi élet mostani szervezete mellett a községi tényezők teljesen képtelenek. Tisztelettel kérelmezzük legvégül, méltóztassék addig is mig fenti szerény óhajunk teljesedésével összes működési erőnk a községi közület számára visszaadatnék, inon kívül a legsürgősebben az iránt kegyesen intéz kedui, hogy a leghalaszthatlauabb bűnvádi költségek előlegezésére minden község pénz'ára egyelőre legalább is 200 koronát tevő átalánynyal az állampénztárból elláttassék. Tiszteletteljes előterjesztésünk megfigyelését és az abban foglalt alázatos kérelmek kegyes teljesítését kérelmezvén maradunk A tekiutetes közigazgatási bizottságnak alázatos szolgái: A tiszai járás 24 községének összes elöljárói. Egy igaz NZÓ. A tősgyekeres, az u n. honalapító földbirtokos osztálynak a többek között van egy nagy hibája: mint gazda, arany szinbeu látván a jövőt, sokszor elszámolja magát. A magyar-birtokos osztály átalábau soha uem volt ugyan valami jó számító, de azért a pusztulás viszangyala -oha nem mert betolakodni soraiuk közzé s hogy most be mert fészkelődni, állandó sátort ütvén fel ott, eunek legközelebbi okát én kiválóan abban keresem és találom fel, hogy az u. n. takarékpénztárak az utóbbi időkben nagyon megszaporodtak hazánkban, mely pénzintézetek épen nem felelnek meg magasabb rendeltetésüknek, ugy hogy tulajdoukeppeu ma már azok nem takarék-pénztárak, hanem egyszerűen pénz kölcsönző intézetek; még pedig veszedelmes pénzkölcsönző intézetek. Bizony a még nem rég multakban is uem tudtunk könnyen pénzhez jutni mi magyar gazdák. És sok részütiknek ez volt a szerencséjp. Ma bezzeg majd mindenik tizedik faluba kínálják azt az intézeti pénzt, illetve mintegy kínálva kinAlja magát az a pénz. És a szegény számitui nem tudó tnagyar ember nem tud ellentállani a kisértetnek. És igaz, mert még a nem rég multakbau is kevés volt a heverő tőkepénz hazánkban, s az a uem sok tőkepénzes nagyon megnézte, kinek adja a pénzt, aojigi helyzetünk nekünk magyar gazdáknak általában fzegeuyes benyomást tett az azt szemlélőre, de nem evedttQak ám, mint most evedzünk Általában nagy tggodalmok között a takarékpénztárak követelő terheinek szirtekkel megrakott s rakouczátlan folyó — vizében. Mert ugy áll a dolog, hogy mig más élelmes számitui tudó uépfajokuál a takarékpénztárak feltétlenül a közvagyonosodásuak előmozdítói, hazánkban kiválóan a magyar nép között immár az általános improduktív eladósodásnak váltak első rendű forrásaivá. És ez nem u. n. nagymondás. Tények beszélnek, csak a süket fülek uem hallják. Ámbátor tessék bárkinek komolyan hazánkban, legközelebb pedig Szabolcsmegyébeu, e tekintetben széttekinteni, és meg fog győződni felőle, hogy egyes községek, sőt egész egyes vidékek csak ugy bugdácsolnak a terhes adóságok Özönt ben. Mert nagyon terhes ám az a takarékpénztári kamat azoknak, a kik azt évek soráu fizetik. É< mi kiválóan kisebb birtukos osztály évek során nem tudunk attól szabadulni, úgyhogy sok részüokel valóságos boszorkánytánezot járatnak azok a pénzintézetek. Nagyon csalódnék azonban a ki azt hinné, hogy én talán kárhoztatom általában a vidéki pénzintézeteket illetve »-zok vezérférfiait. Távolról sem, komolyan mondom, nem 11a kárhoztatok valakit, az seuki más, mint az államhatalom, mely csak a legutóbbi időben, tehát már szinte elkésve, kezdi belátni azt a romboló hatást tniut anyagi mint erkölcsi,tekintetben.hazáikban, kiválóan az alsóbb rendű nép között, azoknak a vidéki pénziutézeteknek működéséhez általában fűződik. Miért is kárhoztatnám én a vidéki pénzintézeteket ?! Utöljára is: „rniuden szentnek maga fele hajlik a keze." Bizony az állam, az államhatalom itt is a hibás, mely csak lazán teljesiti általában a „közérdek* iránt tartozó minden kötelességeit. Igen-igen: meg kellene rendszabályoznia az oltalomnak a pénzintézeteket a ársadalom legmagasabb érdekében. De van még egy más szereLCsétlenségünk is nekünk magyar gazdáknak, mely már kiválóan az a n. kisembert teszi lassaukéut tönkre falvainkban, illetve szegényiti el, azu'án kergeti a nemzeti szocziaiismus karjai közzé, vagy váudorbotot nyom a markába, mely vándorbot végkövetkezményeiben megtagadtatja vele mindazt, a mi azelőtt szent volt előtte: a vallást, a családot, a hazát. Ugyanis egy idő óta erősen kezdik falvainkban felütni sátraikat az u. u. szatócsok, kiktől a mi kis emticre.uk wiudent kapuak hitelbe. Ha az a falusi szatócs mindent készpénzért adna i kis embernek, nem volna olyan nagy baj. A baj, a ves/idelem ouan ered, hogy helyben lakván a kis boltos, iUpjsau ismeri mindenkinek anyagi helyzetét s mint ilyeu a végletekig hitelt nyújt a kis embernek. És a szAinitni nem tudó kis ember még örü', hogy hiába nincs pénze, hiába nem kapna még csak a takarékból se, nem kell — mert ő mondja — koplalnia. Megemberel a kis boltos. És ez a kis kereskedő nem csak portékát ad hileibe a kis embernek, hanem még hozzá rendesen terménykereskedő is. Élőre megveszi a kis embtrtől az évi termést jó olcsóért. Mert a kis kereskedő rendesen jól számit, a kis ember pedig rendesen rosszul számit. Da nem is annyira abban rejuk a veszedelem, hogy az a kis boltos illetve terménykareskedő olcsóért veszi meg a kis embrtől a termését, hanem abban, hogy ő a kis ember annak árát elóre megeszi, megisza, úgyhogy, mikor őssz il minden tartozását kifizetgeti, alig marad neki és családjáuak valami télére. De azért nincs semmi nagy baj. L-ígalább a kis ember azt hiszi. És a hi'elt nyújtó kis boltos újból ott terem tavasz fele a kis ember háta megett. Persze addig amig de ott terem — segíteni? Hát nem volt ez igy hajdanában. Jól em'ékezem rá uem volt ez igy ezelőtt 30—40 évvel, mikor a falusi kis ember szerény igényeit házalók, u. n. gyűrűsök fed-.ztók, bírták fedezni, mikor a kis ember a hitelnyújtást ínég hirból se ismerte, mert még a gyűrűs se emberelte meg, aunyival inkább uem adott hitelbe neki a városi kereskedő, kihez nagy ritkán elment nagyobb szükségletei fedezésére. Bizony abban az időben a kis ember csak akkor vásárolt, ha a ma; a emberségéből volt pénze, ha nem volt, várt türelemmal és uem zúgolódott. Tudott nélkülözni. Hogy tudott nélkülözni a régi kis ember, de még a régi u n. uagy ember is tudott nélkülözni, én ennek okát abban keresem és találom fel, hogy azokban ai idókbeu az emberek, sokkal iukább vették komolyan a vallásosságot, mint napjainkban. Mert a vallásosság nagy mérvben tudja ám mérsékelni a gyarló emberek érzéki vágyait. Dehát a mai büszke czivilizáczió kivágva lábai alól magát az igaz vallásosságnak lényegét. Hát ezekkel az állapotokkal csinálni kell valamit és gyorsan csiuálni kell első sorban a társadalom u. o. előkelőségének, mindenekfelett csinálni kell az államhatalomnak, melynek legmagasabb rendeltetése az egyesek önző érdekeinek ellenére a .közjó" megalapítása Vagy legyeu mindenkinek esze és hatalma a maga, érdekeinek felismerése, illetve azok érvényesítésére. És ha uincsen, menjen az Isteuhez panaszra? Djhátha azok az esztelen és erőttlen tömegek uem az Isteuhez, hanem kétségbeesésükben az ördöghöz találna menni ?! . . . Vagy nemde; mindég ugy volt és mindég is ugy lesz! „A róka megeszi a nyulat. A nagy halak megeszik a kis halakat*. ,A vércse megeszi a verebet.* Jó! csakhogy akkor azutáu ne botránkozzunk meg azon, hogy azok a felforgatók meg mindinkább kezdik emelgetni hazánkban is veres zászlójokat. Vagy látván, hogy sokra mennek aunak a zászlónak az emelgetésével, elkeseredésükben megtxgadva hűtlenül a haza szent földjét, tómegessen vándorolnak kifele örökös hazát keresendők, ama boldogabb országokba hol, mint halhatatlan hazánkfia Kossuth Lajos mondi vala, inincsen koldus, és nincsen rost fedelű hit.