Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 1-25. szám)

1900-05-20 / 20. szám

Az már aztán más kérdés, hogy váljon a mi bö'cs agrár politikánk miért nem törekszik oda, hogy a casus belli esetére megkötött hármas szövetségből egy reahs szövetség, egy egységes vámterület bontakozzék ki. a mely terményeink magasabb árának biztosítása és a kölcsönös érdekek méltányos kiegyenlítése mellett. közelebb hozuá a szövetséges népeket egymáshoz, mint a király látogatások látványossága és az örökös kardcsörtetés. Kállay András. Fagykárok. Ajánlva a községi elöljáróságok figyelmébe Nem a jó kedv adja a kezembe a tollat. És ha mégis hozzá nyulok, ezt azért teszem, mert felszólalásommal sok-sok szegény ember helyzetén szerelnék könnyíteni. A mi vármegyénket egy nagy csapás Iái ogatta meg. Ezer és ezer hold hullámzó gabna vetést, zoldelő szőlíők megszámlálhatlan tábláit lette tőnkre a fagy. Az a néhány milliméternyi esés a hév-mérő higanyoszlopán, mind egy-egy milliót jelez, a mely a gazda emberek zsebebe immár nem fog soha bele kerülni. Kiszámithatlan az a kár, a mit az a néhány hideg éjszaka a mi vármegyénkben okozott. Ez az adott és fájdalom már megmásíthatatlan helyzet. Változtatni rajta nem lehet: ezzel a maga borzalmasságában számolni kell s könnyítése érdekében meglenni mindent, a mi emberileg lehetséges A törvény módot nyújt arra, hogy ily esetekben — bizonyos leitételek betartása esetén — a kár mértékéhez képest — az egész földadó is elengedhető. Mindent el kell követnünk, hogy ez az állam által nyújtandó kedvezmény a lehető legnagyobb mértékben jusson a nagy csapással sújtott gazdák osztályrészéül. Látom és tudom, hogy a nagyobb birtokosok meg fogják védeni érdekeiket. Ismerik az utakat és módokat, a melyek melleit a jogos adóleengedés kedvezményét igénybe vehetik ; a községi elöljáróságoknál a szabályszerű 8 nap alatt bejelentették káraikat és igy az ő érdekeik méltányos kielégítést fognak találni. De ki törődik a szegény nép, az egy-két holdas kis emberek helyzetével; ep azzal a társadalmi osztályéval, a mely a legkisebb jövedelem csökkenést is a legerősebben megérzi, a mely — különben is igazságtalan adórendszerünk nyomása alalt — a rendes viszonyok között is csak roskadozva teljesiti az állammal szemben kötelességeit!? Ki védi meg az ő érdekeit? Önmaga erre képtelen; se a törvényt, se az eljárást nein ösmeri. Ezért szólaltam fel és leérve leérem a községek elöljáróit, hogy álljanak ők résen és teljesítsék kötelességüket. Látta az a nép, hogy elöljárói nem csak azt tar.ják hivatásuknak, hogy az adót behajtsák, a bírságot kiszabják, hanem azt is, hogy — a lehetőseg határain belől — segítsenek is a nép baján. A 8 napi bejelentési határidő elmulasztása nem foszt meg senkit se — a ki fagy kárt szenvedett — a földadó elengedés kedvezményétől. A magy. kir. pénzügyminiszter 1888. évi G0074. számú rendelete az elkésve bejelentett fagy kár eseteket is feltétlenül elbirálandonak mondja ki, és biztos vagyok benne, hogy e czimen, mert a bejelentés elkésett, a pénzügyminiszter — ha tényleg fagy kára volt — senkit se fog elutasítani; igazoltnak fogja azt venni, mert hisz 8 nap alatt ezerek kárát felvenni és bejelenteni csakugyan képtelenség. Ezért kérem én a községek elöljáróit, hogy a tőrvény áilal rendelkezésökre álló minden eszközt vegyenek igénybe és minden fagy kárt jelentsenek be. Ne csak az urakét, ne csak a tehetősekét, a kik önmagukon is segíteni tudnak, hanem a szegény kis emberekét is, a kik — lgeuis, hogy eltartsam őt! szólt fölpattanva a leány. — Azt is meg teszem érte, mert szeretem. Bartha ur összecsapta a kezeit. — Milyen eszme, szent isten, micsoda őrült eszme! Miczi, galambocskám, mondd meg mit tett ez a léhűtő piktor, hogy az én okos leányom olyan libamódra beleszeretett? — Nem tett semmit, magamtól szeretem — válaszolt a leány könnyező szemekkel. — És szeretném akkor is, ba az egész világ közénk állana, hogy elválaszszon tőle! Nem egy vagyont, de ha kell, életemet dobnám oda érte, hiszeu ha elválasztanak tőle úgyis meghalok utána . . . Nemcsak dolgozni, de koldu'ni is tudnék, hogy láthassam őt, vele lehessek, hogy szívhassam azt a levegőt, a mit ő, liouy imádhassam! Ő az ón éltető napom, egész világom; nélküle az élet halál, vele együtt a kárhozat is üdvösség! . . . Nem ült már, hanem ott állott gyámja előtt. Olyan szép, olyan leirhatlanul szép volt e pillanatban, amint izgatottan, fölhevülve, köuytől ragyogó szemekkel elsírta boldogtalanságát, a mint szivétől diktált mélységesen egyszerű, mégis lángoló szavakkal ecsetelte szerelmét! A félénk leány olyan volt e pillanatban, mint egy istennő, a ki boldogságáért perbe száll az egekkel! . . . Mikor szavait bevégezte, lecsüggesztett fővel, kezét szivére szorítva ott maradt állva a szoba közepén. Gyámja bámulva nézte. Érezte, hogy ellágyul a szive, hogy minden ellenkezése eloszlik ettől a szivhezsiíóló fájdalomtól. — Szegény kis bolondom! Jól van no. Menj hát hozzá, ha ugy képzeled: hogy nem tudsz nélküle élni. A leány sirva nevetve borult a nyakába és az öreg ur, hogy palástolja elérzékenyülését, kérlelhetetlen hangon menjdörgé: — Hanem megbecsüljön ám téged az a siheder! mert különben kitekerem a nyakát, mint egy csirkének. Másnap reggel Miczi levelet kapott a festőtől, Ez állt benne: ,Édes szivem! Édes atyám beteg, sürgősen hiv magához. Rögtön utazom. Nem tudom, mikor találkozhatunk. Addig is üdvözlet!" Miczi szomorúan vitte a levélkét gyámjához. IN V f rt v I I) i<z K magukkal úgyszólván jótehetetlenek. S a felettes közigazgatási hatóság vigyázzon, hogy ez tényleg meg is történjék. Mert az aztán igazán szégyenletes egy látvány lesz, hogy a tehetős ember terhén könnyít az állam, és azt, a ki már is fuldoklik: nem hogy fentartani segítene, hanem a viz alá buktatja. Nézetem szerint — se a törvény szelleme, se a végrehajtási rendelet nem tiltja, a mii pedig a törvény el nem tilt, az meg van engedve, hogy a bejelentést egyetemlegesen az összes károsultak nevében és az összes kártszenvedett düllök és parczellákra nézve is meg ne tehesse az elöljáróság. Hat a hol kár van : tegye meg fellctlenül: minden egyesre nézve. Akár volt bejelenteni a községházán, akár sem. Mert bizonyára nem azért nem volt, mert nem akart élni jogával, hanem azért, mert a legtöbb szegény embernek fogalma nincs arról, hogy mihez van joga? Lám a szomszéd Zemplén már megmozdult. Ók petitionálnak a kormánynál, törvényhozásnál, hogyanépen segítsenek. En csak a törvényben biztosított kedvezményeket akarom a vármegye minden rétege számára. Es ha a községi elöljáróságok hanyagsága ezt leheletlenné tenné: ezt — nyíltan kimondom — szégyenletes állapotnak, botránynak tartanám ! Ne várjon tehát senki se intést, se fenyegetést, tegye meg ki-ki kötelességét, ji szegény nép garasairól van szó és Szabolcsvármegye nincs abban a helyzetben, hogy az államnak százezreket adhasson ajándékba: az eddig is végletekig megterhelt adózók világos jogainak sérelmével. —yAz uj ág ev. lelkész. Az á li. evang. egyházközség a mull vasárnap töltötte be a Bartholomaeidesz János elhunytával megüresedett egyik rendes lelkészi állást. A választás tulajdonképen csak formalitás volt, a mennyiben az április 2D-én tartott közgyűlés egyedül csak Paulik János budapesti vallástanárt jelölte s igy az egyházi törvények értelmében másra nem is történhetett szavazás. A prot. egyházak az egyházi hivatalok betöllésenek kérdésében a legideálisabb álláspontot foglalják el. Az egyházi felsőbbségnek ugyan meg van az a joga, hogy az egyházközségeknek egy vagy több egyént ajánljon a betöltendő állásokra, ez azonban a hivek kezét egyáltalában nem köti meg s az egyházi törvény korlátain belől azt választhalják meg, a ki legjobban birja bizalmukat. Ámde ez a szép jog kétélű fegyverré is válhat, mely nehezen gyógyítható sebeket ejt az egyház testén. A hol a hivek több egyén körül csoportosulnak, a hol a pártszenvedélyt viszik be az egyházi életbe, otl a választási küzdelmek hosszú időre mégbénithatják a hitéletet s megsemmisüléssel fenyegethetik a békés együttlétet és egvetéitést. Nem csoda, ha az egyház vezető férfiai s odaadó hivei bizonyos aggodalommal tekintenek a jövőbe, ha valamely egyházi tisztség megüresedik, s jóleső öröm tölti el szivöket, ha a választás nagyobb mozgalmak és pártoskodások nélkül történik meg. Nálunk a választás nem okozott egyenetlenségeket s nem korbácsolta fel a szenvedélyeket. Alig zárult be a sir Bartholomaeidesz János felett, máris meg volt az egyházközségnek a maga jelöltje, kinek nevét csodálatos egyértemüséggel hangoztatta a hivek apraja és nagyja. — Csak legalább elbúcsúzott volna! — sóhajtá. Bartha ur elolvasta a levelet. Rettenetes nevetésen tört ki. — Hát igy vagyunk? . . . Beteg tehát az édes papa? Lépre ment a szép msdár és elárulta magát! tlogy felültetett a borzas! — Te szegény szerencsétlen — fordult hozzá — nem értesz ugy e semmit, pedig jó lesz megérteni, fura egy história! Tudd meg, hogy tegnap délután elhivattam azt a . . . azt az urat és hogy próbára tegyem szándékának önzetlenségét, azt mondtam neki, hogy te szegény vagy, egy fillér hozományod siuc*. Először bámult aztán tettetett nagylelkűséggel kijeler.'ette, hogy számított ugyan a vagyonodra, de nem szegi meg a szivát és el vesz igy is. És ma reggel egy hülye levél hátrahagyása mellett uyakrafóre elillan. Vesd egybe a a körülményeket szegény leány ős mondd, meg értetted-e a többit? Elváltozott arcza mutatta, hogy megértette. Azt hitte, a magasságos égbolt szakadt le rá, hogy szivének vérét cseppeuként sajtolj* ki. Az a férfi, a kiért izembe szállt gyámjával, a kiért viharba, vészbe rohant volna — az a férfi elhagyta őt. Azok a jólismei t kedves szemek tehát hazudtak, mikor az ő pillantását keresték ; az a hízelgő lágy hang, mely annyiszor beszélt neki ezer apró, édes semmiséget, csak c-aló külszioe egy silány iéleknek! Azt hitte, hogy megőrül. Keserű egy pillanat volt az. És hogy még keserűbb legyen, gyámja indulatában el is magyarázta neki nyers, durva őszinte séggel: — Elment, mert azt hitte, hogy szegény vagy, megszökött, mert magad nem kellesz neki, csak a vagyonod kellett volna . . . Halványan, reszketve ment oda a szegény leány, s bátyja karjára, tette összekulcsolt két kezét. — Ne tovább, óh ne mondja tovább — esdekelt zokogva, s a divánra rogyott megsemmisülve a fájdalomtól és szégyentől . . . IIos^zu, kiuos perczek után egyszerre fölugrott és odament komoran hallgató gyámjához. Könuyei már felszáradtak, csak arcza égett még a szégyen pírjától. — 3 ürülünk az egyhangú választásnak; örülnünk kellett volna, bárkit emel is a hivek bizalma a diszes polezra. Kétszeresen örülünk a/onban, hogy a bizalom oly férfiút ért, ki arra teljesen érdemes. Paulik János még fiatalember. Még 34-ik évét se töltötte be s már is szép múltja van. 1889-ben végezte a theologiát Eperjesen s a lelkészi vizsgálatot kitüntetéssel tevén le, Aszódra, majd innél 1891-benKőrmöczbányára ment segédlelkésznek. Néhány havi ottléte után Budapestre kapott meghívást, hol az evang. egyházközségek az ifjúság vallás-erkölcsi nevelésének lontos munkáját bizták reá. Lelkiismeretes és fáradhatatlan munkásságával csakhamar megszerezte az egyház vezetőinek bizalmát s ennek következtében egyre nagyobbodott munkaköre. A budapesti egyházmegye azzal tünletle ki a fiatal munkást, hogy jegyzőjévé választotta; a Luther-Társaság reá bizta, az Evang. Családi Lap szerkesztését; a budapesti nugyar egyhá/.község az egyik lelkészi kör vezetését ruházta rá, s végül az egyetemes evang. egyház is figyelmére méltatta s kitüntetésre érdemesítette, midőn a lelkészvizsgáló bizottságban juttat ott neki helyet. Ez a műit remélnünk engedi, hogy az uj lelkészben nem csalódunk. Pedig sokat várunk tőle A lelkipásztornak nemcsak az a feladata, hogy tanulságos és gyönyörködtető templomi és alkalmi beszédeket tartson, hanem kiváltképen az, hogy híveivel állandó érintkezésben legyen s a hitéletet és a felvilágosodást a személyes érintkezés által is igyekezzék ápolni és fejleszteni. Ha valaki, ugy a lelkész lehet a népnek valódi atyjává, kinek oktatását s buzdítását meghallgatja, kinek szavára részt vesz a társadalomban őt megillető munkában s felhágy a kabátos osztály iránti bizalmatlansággal. Már pedig ez a lelkipásztori munkásság minálunk igen nehéz. Az egyházközséghez tartozó hivek száma mintegy 15000-re tehető, ezek nagy része azonban nem lakik benn a városban, hanem szanaszét a tanyákon. Erős kötelességérzetre s nagy munkakedvre van tehát a lelkésznek szüksége, ha lelkipásztori kötelességeit teljesíteni s nemes hivatását betölteni akarja. S mégis, első sorban ilyen irányú munkásságot várunk az uj lelkésztől. De várunk még egyebet is. Az evang egyházközségnek hivei érzelemre nézre mindannyian kifogástalalan magyarok, nyelvre nézve azonban kétfélék. Édes anyanyelvünket ugyan a nem magyarajkuak is tökéletesen beszélik, de megmagyarázhatatlan conservativismusból ragaszkodnak apáik nyelvéhez. Az egyházközség már ez ideig is sokat tett a magyarosodás érdekében, a dolgok jelen állása azonban még nem jelentheti a bevégzettséget. A magyarosítás munkájából ez uj lelkésznek is ki kell vennie a maga részét, s azon kell lennie, hogy a magyar Alföldnek ezen idegen nyelvű oázisa lassú, ovatos munkásság következtében eltűnjék s itt is zengzetes magyar nyelvünk legyen egyedül uralkodóvá.— S végűi a felekezeti béke ápolását is várjuk tőle. Nálunk már évek hosszú sora óla semmi se zavarta meg a felekezetek közt az egyetértést és békességet. A különfele egyházak lelkészei igyekeztek ugyan a saját híveiket megtartani s lelki gondozásban részesíteni, attól azonban tartózkodtak, hogy híveiket a más vallást kővetők ellen ingereljék s a vallási türelmetlenséget lángra lobbantsák. Az egyházak jelenlegi lelkészeinek türelmességét, — Bocsássa meg bácsikám őrült ostobaságomat. Keserű leczkét kaptam érte. ígérem, hogy okos lestek megint és arra az emberre «sak megvetéssel fogok visszagondolni. Gyámja átölelte. — ígéred, hogy emlékét is eldobod magadtól? H» ismét meglátnád, nem fogod-e minden okosság ellenére megint csak szeretni? A leány összeszorította az ajkát. — Nem. Anyám emlékére esküszöm. Kevély, hideg volt a tekintete és Bartha ur oagy megelégedéssel ismerte fő! benne a régi okos Miciit. II. Hosszú évek múlva egy szalonban találkoztak újra: az ünnepelt szép asszony és a hires művész. Megismerték egymást és — elfordították a fejőket. — Hazamegyek — goudolá a szép özvegy és a mint megfordult, hogy távozzék, szemben állt a festővel. — Emlekszik-e még rám nagyságos asszonyom? — kérdé a művész udvarias meghajlással. A szép asszony fölháborodott ezen az arczátlan meré.-zségeu, de jó izlése nem engedte, hogy ezt elárulja. C<ak egy megvető mosolylyal viszonzá. — Emlékszem. Életem legkellemetlenebb epizódja van az ön nevéhez kötve. A festő intenzív uézésü kék szemeit az asszony arczára függesztő. — Épp ugy mint önéhez az enyém — feleló nyugodtan. Erre már arczába szökött a vér az aszonynak. — Igen? — szólt remegve az elfojtott indulattól. Nagyon lekötelezne, hí megmagyarázná szavait. — Még magyarázzak is? Valaha nem tudott igy tettetni nagyságos asszonyom — válaszolt a festő szelid gúnnyal. A merész szavak most már kihozták az asssonyt nyugalmából. — Hogy mer igy beszélui velem ön, a kinek inkább pirulnia kellene, ha visszagondol szégyenletes tettére! A festő arezáról eltűnt az egykedvű nyugalom. A kék szemek fölvillantak, a mint emeltebb hangon szólt.