Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 1-25. szám)

1900-04-15 / 15. szám

IN Y I R V I ü K Közönség köréből*) Tisztelt szerkesztő úr! A „Nyirvidék" 13-ik számjában „Végszó a szer.t igazság nevében" czim alatt Andrásy Kálmán baji ev. ref. lelkész tollából megjelent szentségtelen, igazságtalanságokra ; szíveskedjen becses lapjának a „közönség köréből" czimü rovatában, ez ügyben utoljára, és nem az igazság nevének, hanem a szent igazság közlésének helyt adni. Andrásy lelkész úr nem tagadta meg közleményemnek egy betűjét sem ! Hallgatag ismerte be, hogy nem létező eredeti jkvről és saját érdekében adott ki hiteles másolatot, hogy a községi képviselőtestületi jkvbe hamis adatokat csempészet be, s ezen cselekménye kir. curiai végérvényes Ítélettel lett befejezve. Beismerte, hogy egyházi hatósága által 1895. augusztus 27., 28-án 96. t. sz. a. rossz akaratú vádak hírlapi közlése miatt a hazug állitások megbélyegezésével sújtatott, s végre beismerte azt is, hogy egyházában a lelkeszi kötelességekhez tartozó konfirmálást három éven keresztül nem teljesítette. 0 tehát, mert állitásom valódiságát meg nem czáfolhatta, ujabb absurdum vádakat emelt ellenem, úgy, hogy azon kell gondolkoznom, ha vájjon a czikkiró tudatában van-e még gondolkodási képességének. Azt hiszem közleményem után fel leszek mentve a további válasz Írásnak terhei alól, mert bizony mint öreg embernek és gazdának, a ki a jurnalistikába kellő gyakorlattal nem is birok, ez már teher. Mindezek daczára, s habár közleményein és Andrásy úr beismeréséből, a tisztelt olvasó nagyon tájékozva lehet, arról; hogy az ő állításai rég időkről fogva nullifikáltattak ; kötelességem az : hogy czudar rágalmait megillető helyére redukáljam. Igazsága van Andrásy úrnak abban, hogy Czoch az ő mesterfogásait mint lelkész, és mint elnök mesterét, csak akkor értette meg; a mikor a krokodil sírásának utánzásával őtet megsemmisíteni akarta, s csak a véletlennek köszönhető a mester körmei közzül történt megszabadúlása. A többi állításai mind valótlanságok. Négy tanú előtt olvastam fel a közleményt és magyaráztam meg, kérdést intézve hozzá, ha nincsen-e benne olyasmi a minek közlését nem akarja. Azt mindenkorra kikérem azonban magamnak, hogy Andrásy úr engemet önmagához merjen hasonlítani. Talán ismeri czikkiró ezen régi közmondást: „csúnya madár a melyik a maga fészkébe piszkol?". Nohát ön bepiszkolni igyekezett saját egyházmegyéjét és esperesét, én azonban soha senkit, s legkevésbbé egyházamat. Azt állítja továbbá czikkiró, hogy a buji ev. ref. egyház engemet kiküszöbölt, s az erkölcsi érintkezést velem megszakította. Erre válaszom következő: „a ki egyszer hazudni mer, hitelt többé nem könnyen nyer ! Nehogy azonban csak állítsak, de bizonyítsak is, hivatkozom mint legilletékesebb egyénekre Laskay Dániel főgondnok, Terhes Sámuel algondnok és Erdélyi László volt algondnok sőt Andrásy ő papságára is? Nyilatkozzanak ha igaz-e az: hogy daczára egyhangúlag történt megválasztásomnak, a főgondnoki állást minden kérés, rimánkodás daczára, az Andrásy úrral való érintkezésből előállható kellemetlenségek elkerülésének szempontjából nem fogadtam el, s annak a választásnál élő szóval kifejezést is adtam. Már pedig a kit egy testületből kiküszöbölnek, az a testület elnökévé sem választható. Az erkölcsi összeköttetés pedig annyira meg van, hogy minden fontosabb egyháziügy mikénti elintézését, a presbyterium egy pár tagja nemcsak közli velem, de véleményemet is kikérik. No de, hogy a lelkész úr állítása kézzelfoghatólag megczáfoltassék, kijelentem ; hogy a legközelebbi főgondnok választásnál a közbizalmat vissza nem utasítom. Az, hogy én Andrásy úr ellen a mult évi húsvét ünnepeknek általa mint pap által történt megszentségtelenitésén kivül polgári bíróság előtt panaszt emeltem volna szintén csak róka fogás. 0 vádolt, én közérdek szempontjából védtem magamat ellen váddal. A ki nem hiszi, nézze meg az ügyiratokat a nyíregyházi kir. törvényszék irattárában. Egyházi ügyben pedig ellene soha semmi vádat nem emeltem. A 80-as években történt, hogy az akkori ev. ref. tanitó, restelvén a temetésre járni, a temetési szertartást a harangozóval végeztetve, de stolláját zsebre vágta. Az ev. ref. hivek e miatt a más felekezetű lakosok gunyjainak czéltáblájává levén, kértlmökre tettem az esperes úrnak erről jelentést, s kértem a terjedő kór orvoslását. Ezen ügyet tette Andrásy magáévá, ez képezheti vádjának egyedüli tárgyát. Nagytiszteletü Görömbei Péter esperes úr küldetett ki az űgyvizsgálatára, kivel Nyíregyházán találkozva, felhívott arra, hogy ezen szomorú ügyet ne vigyem az egyházkerület elébe. Válaszom ez volt, én csak saját erkölcsi reputatiom szempontjából kérem a vizsgálatot s jelenlegi esperes úr erre kijelentette, hogy egyebet kérni sem merne, azonban az erkölcsi reputatiot már Andrásy úr megadta akkor; a mikor az esperes úrhoz intézett felterjesztésében, a harangozóval való temetést beismeri, csak az eltemetettek számát teszi kevesebbre ! Az 1896. évben kértem az egyházmegyétől nt. Nagymáthé Albert h. esperes úr utján, az Andrásy Kálmán lelkész úr ellen jegyzőkönyv hamisítás iránt folytatott vizsgálati jegyzőkönyv kiadását. Nt. Nagymáthé úr sürgetésemre 1896. junius 2-án Kis-Létán kelt válaszában következőleg értesít: Én a lefolyt vizsgálati jegyzőkönyvet még ha akarnám sem tudnám jelenleg lemásoltatni s elküldeni stb. A jegyzőkönyv nem adatott ki soha, s ezzel előmozditotta az egyházmegye elmarasztalásomat. Ezek után kapok egy idézést az 189G. október 20-án tartott egyházmegyei gyűlésre. Az őszi megyei közgyűlésen találkozva nt. Görömbei Péter, már akkor esperes úrral, ez ügyben nekem •) E rovat alatt köz

!ötle«ért nem felelős a szerkesztőség. a következőleg nyilatkozott: „Nem szabad volna nyilatkoznom, de megmondom, hogy Csiszár egyházm ügyész úr is kijelentette, hogy ez kérvény s abból vádlevelet kovácsolni nem lehet, tehát nem feltétlen szükséges megjelenése. Állításaim igazolására hivatkozom az általam tisztelt s fennt nevezett lelkész urakra. Ha nem igy áll, nyilatkozzanak s ha hazudtam, dobjon rám a nagyközönség követ. Hogy mégis mi úton és módon, miféle rókafogással lesz az én kérvényemből feljelentés, aztat nem tudom. Való tehát az Andrásy úr által közzé tett famözus itélet, elismerem. Ezen Ítéletet felebbeztem meg az egyházkerülethez, dó nem a püspökhöz, a mi tényleg nekem vissza is küldetett. A felebbezés megvan, de hosszadalmas volta miatt közzé nem tehető, mindazáltal lenyomatva azt is a nagyközönség birálószéke elébe fogom külön alakban bocsájtani. Én elitéltetésemet szégyenpír nélkül, a tollharcz kikerülesének szempontjából már közzé tettem. Hogy miért ismételte A. K. úr a közzetetelt nem tudom. Ha ő megczáfolhatná azt, hogy mint óvoda elnök az árverésen megbízását nem csatolva, az ingatlant haszonlesésből saját részére vette meg, nyereséggel adta el, az árverésen mint óvoda elnök és mint községi közgyám egy személyben járt el, az árverezőket ügyesen, hogy az ingatlanhoz a kiskorú rovására olcsón jusson lebeszélte, eljárásával a községi óvodát még máig is fennálló, 45 frt 45 krral megkárosította, — akkor talán volna némi értelme, talán elmondhatta volna „róka fogta mindkettőt," de biz igy önmagát feketítette be eljárásával. Az a régi de igaz közmondás jut eszembe: „mindég a ludas haragszik." No de Andrásy úr tovább ment, ő már Arany-Toldijának idézésével átkot szór rám. Ugyan mit gondol a tisztelt olvasó illő dolog-e Isten szolgájának az átok szórása, ínég ha tehetetlenségének, bosszú forrásából ered is az? Ugy-e nem paphoz illő dolog? Istenem megfeledkeztem! No de én is ember vagyok! Hiszen többször kijelentette; hogy soha setn tévesztendő össze az Andrásy Kálmán személyes eljárása az ő papi cselekményeivel, mert az két különböző valami. Én most is azt mondom; hogy Andrásy úrnak a presbyterium csak köpönyeg. A presbyteriuuinak vagyoni ügyekben igen, de a vallási törvényeket illetőleg beleszóllása nincsen, ilyenekért a felelősség egyedül a hibát elkövető lelkészt terheli. A józan észszel ellenkezik azonban az, hogy bármelyik egyházközségnek joga volna az országos zsinati törvényeknek legcsekélyebb részbeni megnyirbálásához is. Az pedig hogy a (.-szabolcsi egyházmegye jóváhagyta a buji egyháztanács által hozott különleges egyházi törvényeit, csak prácedensül szolgál arra, hogy minden ev. ref. egyházközség körülményei és viszonyaihoz mért absurdum vallási törvényeket alkosson magának. És az ilyen rögeszmék, először külön egyházat képeznének az egyházban s lassan-lassan, de biztosan az ev. ref. egyház felbomlását eredményeznék. Buj, 1900. évi április hó 11-én. Darvas István. Csarnok. Az utolsó „odaliszk" Vas Dezső a városszerte ismert elegáns gavallér szomorúin gyújtott rá az utolsó „odaliszk„-ra azután fel fordította az üres czigaretta dobozt ós elkezdett rajta idegesen dobolni. 0 yan furcsa érzés vett raj'.a erót mintha valami kedvestől búcsúzott volna, akit talán sohasom fog többé látni ebbe u az életben. Lassan kéjelegve szivta az illatos dohányt és amellé olyasmit tett, a mit különben nem szokott cselekedni: gondolkozott. A kékes füstfelhőkbe bámult és ugy találta hogy sok a hasonlatosság köztünk és az ő élete közt. Szeszélyes tervnélküli volt, engedett az utolsó benyomásnak, a legkisebb akadály megtántoritotta és nem győzte ie, hanem elkerülte. Tehette mert gazdagnak született. Huszonnyolca éves lett, elvert egy nagy örökséget, szerzett finom modort, kifogástalan nyakkendőket és lakkezipóket, de semmi olyast a miből ezentúl is urasau meg lehetne élni. Mert csak igy érdemes folytatni az életet. Uri ember szájából nevetségesnek tartotta ezt az elkoptatott regény frázist, dolgozni fogok. Erre taláu sohasem gondolt. Mikor az utolsó forintját felváltotta, mikor az utolsó előtticzigarettára rágyújtott, még ugyan annak a gazdag gavallérnak képzelte magát, mint a ki régen volt. Csak az utolsó busz fillérnél, az utolsó csipetnyi dohánynál tolakodott elébe a kérdés, mi lesz most? Ismerte a nyomort — lá'ásból, csak ugy mint a hogy nem ismeretlen a koldus képi, kivel mindennap találkozik ós uem akart belekóstolni. A hozzá hasonló gavallérok előtt, a kik sokattauultak, do keveset tudnak, két ut áll nyitva. Vagy a hónok alá vesznek egy csomó könyvet, folyóiratot, vagy bármi mást és járnak házrólházra, esznek azokban a piszkos kifőzőkben, melyeknek ablakában zsíros czédula hirdeti, hogy négy tál étel csak huszonöt krajezár, szinak rövid szivart, barátkoznak egy pár becsületes mesteremberrel, vagy kereskedő segéddel és uem törődnek azzal a külsőségekre adó társasággal,^ melyhez idáig tartoztak, vagy főbelövik magukat. Az első a tisztességesebb, a második a könnyebb ut. Egy életen át tartó szenvedés helyett egy pereznyi kínlódás. Va< Dazső igy vélekedett, hogy az utóbbi módban megtalálta a feleletet erre a kérdésre: mit tegyek? Nagyott szippantott a rohamosan fogyó czigarettából és belenyúlt a fiukba a revorverért. A gyöngyházzal kirakott, fényesre nikkelezett, elegáns jószág csaknem megbarátkoztatta a halál gondolatával, csak a cső ásított oly komoran feléje, hogy nem mert belenézni. Az itélet végrehajtását megprolongálta a czigaretta elfogyásáig. Olvasta valahol hogy ugyanezt megtették egy a törvény által halálra Ítéltei is. Most már szinte félve szivta tovább a szivarkát, lassan kicsiket szippantott, mert hisz oly szép az élet, az Csak a szegénység ne volt a, Vass az asztalra helyezte a czigaretta véget, mely önmagát emésztve, hullánk vonalban füstö gött felfelé. Az álmodozó fiatalember nem is hederített rája. Szemei élőt. barátságos, fehérre meszelt ház jelent meg, és az a jó,ágos öreg asszony a ki e ház dohát intézte, az édesanyja. A ház előtt kis rózsás kert, hátul pedig a veteményes, hol az ehő cz.garettát szivta. U^y emlékszik mintha tegnap lett volna Valami nagyon komoly dolgot talált mondani Bozsikének, ez a név is milyen édes emlékeket ébreszt benne, de Bözsike felkaczagott. Ugyan ne beszéljen maga syerek. Még czigaretta sem volt , szájában A harmadik gimnázista pirulva vallotta be inadnak e mulasztást és sietett helyre hozni. A czigaretta miatt bazudott először annak a szelid öregnek, a kinek irkára adott krajezárjai a trafikba vándoroltak. Azután multak az évek. Kiserkedt a bajusza és a dohányzás nem volt többé titkos dolog, de épen ezért nem kellett, A huszonké éves ifjú négy reményekkel lépett a világba. Penze csinos külseje, kifogástalan modora sikereket ígértek. A pénz elfogyott, az arcz összeesett' haom modorra pedig a mai vilá^bau c^ak a tácczmesternek van szüksége. Az emberek csak átmenetileg sírnák és nyájasak, az élet hirczában ruguak, harapnak letapossák a gyöngét és tehetetlent, mint a hogy a tűzvésznél mindenki megfeledkezik emberi mivoltáról leüt nőt, gyermeket, csakhogy elérhesse a kijárást. Az elmereugő fiatalember összeránczolja homlokát és merően néz egy pontra, nehogy gondolatai szerte kalandozzanak. Évek muitán találkozott Bözsikével. Szép, fiatal asszony volt, a ki csakúgy mint ő elfeledte a cseiides kis falut, a szülői házat és élt mint a hogy megtanulta odahaza. A színházban találkoztak és mindketten örültek a véletlennek. Sokat beszéltek mindenféléről, de a kis faluról szó sem esett köztük. Bucsuzásnál Bözsike meghivia magához, abba a kényelmes fészekbe, melybeu később annyi szép órát töltött. Az első látogatásnál zavart volt, alig tudott beszélui. Gyanakodva nézett szét a lakásban, mely az utolsó zugáig oly ismerősnek tünt fel előtte, és ugy rémlett mintha valami pikáns franczia regényben olvasta voina a leírását. Bözsikére is innen emlékezett, sőt az a hanyag kívánatos pose, melyben a szép asszony a kereveten hevert sem volt idegen előtte. Nem szólt semmit, csak egy hosszú szemrehányó pillantást vetett az asszonyra, ki teljesen megértette. Arcza egy pillanatra elborult, aurán rániott egyet a vállán és kedves mosolylyal ojujtotta a czigarettás dobozt Vasnak. — Gyújtson rá, Dezső. — Köszönöm nem élek vele. — Ugyau ne mondja ... na, csak most az egyszer az én kedvemért. — Emlékszik . . . ? — A fittalember bólintott. — Igen, igen emlékszik, az ő kedvéért már szitt egy czigarettát, de az régen volt. Akkor az orgona virágzott épen Kivett egyet azokból az illatos szivarkákból és az elsó füstfelhővel elszálltak aggodalmai. A jelennek élt .... Az asztalon kihamvadt a czigaretta vég. A megnedvesedett papirosból valami kellemetlen bűz száltfel, és megcsapta az álmodozót. Ijedten udrott fel, a terminus lejárt. A revolver ott feküdt az asztalon, de Vas már nem találta oly barátságosnak mint azelőtt. Az utczáról víg muzsikaszó hallatszott fel. Ablaka alatt a katonazene haladt, vidám, jókedvű, a zene által felvillanyozot emberektől kisérve. A katonák egy bajtársuk temetéséről jöttek, kinek megadták a végtisztességet, amint megillette, azután a dobos levette dobjáról a fekete fátyolt és a zene belekipott valami bolondos nótába, feledve volt a holt bajtárs, tisztek és bakák büszkén lépdelve, p czkesen néztek szét, reglernentelleneten egyet kacsintva a közelebb merészkedő lányok felé. Igy volt ez mindig, igy lesz ez ezu'án is. Az emberek milliói nem veszik észre egynek a hiányát, de az sem tűnik fel, ha egygyel többen vannak. Vas Dezső határozott mozdulattal dobta fiókjába az öldöklő szerszámot ós meg irta a czigaretta szállító jainak, hogy küldjön ezer „odaliszkot" hitelbe. Megtalálta a gavallér megélbetós harmadik útját. Uray Dezső. Vasúti ügyek. A magy. kir. államvasutak igazgatóságától 6G34[ 1900. sz. Pályázati hirdetmény. A m. kir. államvasutak alulírott űzletvezetősége pályázat utján biztositaui kiváuja 1900. évi junius 1-tól három egymás után következő evre azon egyenruhákat, a melyeket hivatalnokai szolgálat közben viselni tartoznak. As ajánlatok 1900. évi junius hó 10-ig, a bánatpénzek az ezt megelőző nap deli 12 oraig kü'dendők be alulírott üzletvezetőséghez. A pályázatra vonatko/ó részletes szállítási feltételek az üzletvezetőség anyag- és leltár beszerzési ügyosztályában megtekinthetők, vagy posta utján megrendelhetők. Postán való szálli ás esetére a 20 fillér posta költség beküldendő. Debreczen, 1900. április hó 6. 3—1 Magy. kir. államvasutak üzletvezetőség Debreczenben. 55202/1900. sz. Hirdetmény. A magyar királyi államvasutak igazgatósága nyilvános ájánlati tárgyalást hirdet az Anina állomáson létesítendő felvételi épület előállítására síűksóges építési munkák végrehajtására. A tervek, a költségvetés, az egységárjegyzék, a szerződési tervezet, az ajánlati minta, a pályázati félté-