Nyírvidék, 1900 (21. évfolyam, 1-25. szám)

1900-04-08 / 14. szám

IN Y 1 R V I I> II a szabadságnak bizonyos eszméit hozzák magukkal. És ezeket az eszméket azzal a megnyugvással fogadhatjuk, mintha a gyermek kezébe éles kést adnánk. A mérleggel hamarosan elkészülhetünk. A kivándorlás minden vonatkozásában kiízámitbatlan vesztességgel jár. Es a veszteség fokozódhatik, miglen kiürül a Felvidék. Huszonötezer távozó évenként! Ez egy borzasztó nagy numerus, amelyet uem sokáig bírhat meg jaj nélkül ez a kis ország. De uem csak nekünk baj ez a kiköltözési láz. Baj a távozókra egyénileg is. Túlnyomó részük ott kint gondot vet, nyomorúságot arat. A bánya száraz melege szárítja verejtékét, hol baromi muukát végez. Elnyomják, megvetik, hisz az az uj haza még csak uem is mostoha anyja neki. S az édesanyja biába hivná vissza; a nyomor tehetetlenségében hullatja keserű könnyeit. Baj az a szegénynek, hogy -zükkörü ítélőképességétől tügött a döntés, tnikor szerény, de biztos sorsát felcserélte a keserű csalódásokra változott jobb reményekért Baj az neki, hogy hamis sziufestésekre fellángolt, csalóka reményeit oly könnyen követhette. De hiába átkozza most rossz ösztönét, ha uem volt, aki eléje idejében gátat vetett volna. Csak távozzatok ki — Amerikába, szegény testvéreink. Majd visszasírtok még bennünket és mi is visszasírunk. Hanem azért csak eredjetek ezerenként. Az egyéni cselekvési szabadság szent eszméje köti meg kezünket, hogy visszatartsunk benneteket s visszatartsuk maguukat a bizonyos rosztól. Ez a tiszteletreméltó eszme nekünk marsokba került, mert a „szabad egyéneket" ugy játszatták dicső jogaikkal, mint ez éles késsel, miguem irgalmatlan sebet ejtettek magukou, mint tíeregben, mint Torontálban. S amiként az összetört exisztencziák omladékain megnyugvással konstatáltuk, hogy az egyéni méltóságban csorba nem esett, akéut titeket s jó szívvel bocsátunk útra s közös bus sorsunkkal szemben vigasztal az a felemelő tudat, hogy az elv megőriztetett. Ez az a mai okoskodás, amely szárnyra bocsájtja a felvidékieket. S *±z a kétségtelenül szabadelvű s szabadszellemü okoskodás népünknek már annyiba fáj, ameunyivel a szolgaság fájdalma sem érne fel A retográd irányzatuktól való félelem miatt elhanyagoltuk a népérdek védelmét a legfontosabb poutokou. Igy vau -z a kivándorlás kérdésében is. Az mondtuk,a kivándorlás oka a szegénység és az inség. Bizouyos, ezek az okok azért tárgytalanokká nem válnak, ha a kivándorlót erőszakkal vagy a kapaczitálás bármely eszközével is visszatartják, vagy távozását megnehezítik. A/, okot kell eltávolítani,.hogy az okozat megszűnjék. De ez a könnyű szerrel felállított tétel, ma nem több mint frázis Olyan okot, miut a szegénység, parancsszóra eltávolítani, az útból félrelökni uem lehet, kivált nem akkor,haez a szegénység egy agrár ország agrárjaiban gyökeredzik. Miként évtizedek óta megvan, ugy tarthat ínég évtizedekig minden jó igyekezet daczára, sőt fokozúdseregnek a Tisza mellékén, Kemej vidékén időzése és annak érintése, hogy az akkor még nem létezett vagy a vidék jelzésére még nem elég jelentékeny Debreczen vidékén fekvő Egyek felé mentében ért közel egymáshoz, a krónika eredeti szavai szerint „apud ecclésiain filii Nag* vagy is Nagy fia egyházánál, a mely nagy üa egylnz alatt a mai Nagyfalu helyneve és helye ösinerhető fel, valamint hogy Salamon maga csak a két seregnek egymással közelbe jutása után jött át Tokajnal a Tiszán nyilván az általunk jol ismert es közelünkben eső területet tünteti fel az emiitett csata színhelyéül, a mit még az is megerősít, hogy szintén csak igy érthető meg az a krónikánkban feljegyzett körülmény, hogy a vesztett csata után Géza nyugatnak tartv , szintén Tokajnál átment a befagyott Tiszán es Vácznál csatlakozott Lászlóhoz! A kemeji csata tehát ezek szerint a mai Nagyfalu és Kemecse közt eső területen folyhatott le! Érdekes ennek a Kemeji csata lefolyásának feljegyzett az az episódja, hogy Gézának egy Péternevü bátor vitéze, a kit Foltin János a sástűi vagy sásdi apásság alapitójának vél, sárga lován ragyogó vért és aranyos sisakban párbajra hiván a lovagokat, oda ugratott fakó lovon csuklyós pánczélban Opos Márton fia, a Vecellin nemzetségből, és villámként reá csapva, lándzsájával átdöfte vértjét és szivén szúrta Pétert! Azért tartom ezt az episódot vármegyénk ősi helynevei és története tekintetében érdekesnek, mert nein lehetetlen, hogy az emiitett Vecellin család név szolgált talán alapul valamikor arra, hogy Vencsellő községünk helyneve származását a hozzá hasonló Vecellin vagy Vencsel cseh személynévvel hozták és li ,zzák kapcsolatba, s talán annak a mondának is ez a/, episód szolgált alap: íjául, melyet koszorús költőnk Tompa Mihály „A két ijász" czimü balladájában dolgozott fel, melyszerint Kenéz és Venczel a közösen szeretett lány kezének elnyeréséért páros viadalra kelvén, a Tisza két partjáról állottak nyilaikkal egymással szemben s a győztes Kenézlőn. Tompa költeménye szerint: hátik is. A közigazgatás s jogszolgáltatás is olyan intézmények, a melyeket varázsütésre semmiféle közgazdasági probléma javára átformálni uem lehet, mert az emberek végre is a régiek tnaraduak. Hát oJáig, míg az idők végtelenje elpárologtatja azon okok viztengerét, odáig egymásba font karokkal nézzük a kivándorlást 'l Odáig nincs segítség és nincs orvosság, mely e kórrá fajuló kárnak korlátokat szabhatna 'l Felteszem ezt a kérdést, de egyelőre tovább nem akarok jutni. Mert ha tovább haladnék az okoskodás foualán s keresném a kivándorlás akut bajának orvoslására alkalmas intézkedéseket, ugy csak azon retográd szellemű intézkedéseknél állapodhatnék meg, hogy azokat a kivándorlókat okkal-inóddal visszatartani attól, hogy nyomorult sorsba hajtsák vak reményei, ide fűzni minden hatalmunkban álló kötelékkel ehhez a hazához: ez olyau kötelesség, amelyet semmiféle uralkodó szellemnek vagy elvnek alája rendelni uetn szabad. Reménylem egyébként, most már segítségül jón ebben a kérdésben a hadügyi szempont is, mert az ujonczszükséglet fokozódik. Ez a szempont talán megmenti a kérdést. Még egy ecsetvonással toldjuk meg a kivándorlás képét. Báró Fi.lth Miklós utáua járt, hogy deczember hóban 71,000 útlevél-kérvényt adtak be a belügyminisztériumba. Ebből 50,000 kivándorlók kérvénye és sok kérvény egész családé volt Holott a legtöbb kivándorló útlevél nélkül megy át a határon. Sötét ez a jelentés, mint egy nemzet pusztulásának gyászjelentése. Es ugy látjuk, csakugyan itt az ideje, hogy e nemzeti dráma ir.íut a hivatalos Magyarország is érdeklődni kezdjen. ltudav Barna. Mese és adoma a népiskolában.*) — Lengyel József. — Olyau szívesen, jól eső érzéssel emlékszem vissza arra az időre, a -mikor az öreg .Zsuzsó néni', családunknál megvénhedt cselédünk ugy téli estéken, lámpagyujtás előtt künn a konyhában eugem és többi testvéreimet maga köré gyűjtve, kouyha szolgálói pájho zszal mesélni kezdett. Ilyenkor nem volt boldogabb ember nálam, — lehet — többi kis testvéreimnél sem. Olyau szívesen elhallgattuk .Tolóué Bilóné boszorkány* asszony históriáját, az .Ördög .szeretői" a .Szegény ember és halál komáját,* akárcsak a legájtatosabb keresztyén — a pap édes-szavu predicitióját. Di e jól eső érzés mellett u^y emlékszem kellemetlen érzelmeim is voltak, kUlöuöseu akkor, midőn az öreg Ziuzsó néne meséjében ama hátborzongó helyre éri, hogy a boszorkány falujából mind ki pusztította az embereket, csupán egy szép láuyt hagyott életben azt is csak azért, hogy hozzá fonui járjon, s neki vizet hordjon, képzelődésem oly eleven volt, mintha csak magam előtt láttam volna azt a fehér embert, fehér lovat, fehér kutyát, akikkel a szép leány midőn Tolóué-Bolónéhoz fonni járt menet közben találkozott, a kik különbeu a boszorkány áltat elpusztított emberek ós á.latok feljáró lelkei és kísértetei valának. II itározottan emlékszem hogy e borzadályos részleteknél félve simultam az öreg néne oldalához, sírva kértem; .gyújtsa meg a gyertyát, mert félek." *) A szahocsmegyei Általános tanító egyesület nyiregyházi járiakóri gyűlésén felolvasta Lengyel József ev. ref. tanitó. Jegyzókonyrileg megdicsérve. A fiiklet, melyen elhűlt Venczel kegyeüentll: Kenéz, kíséretének engedte lakhelyül. S hol Venczel liítt: Vencsellő építtetek, a máig Lakói ajkúiról más hon nyelve hallatit. A közfeltevésre alapitolt köllői képzelet azonban ez egyszer hamis színben tűnteti fel, ennek a helynevünknek is az eredetét, s az utolsó előtti században a régi vagy is O-Vencsellő mellett az ezzel nem régen egyesitett ujvencsellőn letelepített Svábok után helytelenül vitetik a köztudásba ál, hogy ott ma is mint régente: Lakói ajkiról más hon nyelve hiilatik. Okirati bizonyságunk van róla, hogy Szabolcsvármegye területén külön adományozott Vense nevü földterület, mint a K irász mellett említeti Gara földtér, — létezett. Ennek a Vense nevü nagy földfémek hol fekvését és azt, hogy kétségtelenül a mai Timir mellett, ó és uj Vencsellő háta megelt, vagyis annak délnyugoti részén terült el, ismét már említett Sástői vagy Sásdi apatságunk IV.-ik Béla átiratában felmiradt 1067. évben kelt alapító levele bizonyositja meg, melyben ezekkel a szavakkal: do etiaui terram Vense, stain inxtu Tímár, que reinanet Gastro de Zibolchy „vagy is adom egyszersmind a Tímár löldtér mellett elfekvőVense földterületet is, mely a Szabolcsi vártól vissza ifiarad," az apátság alapitója Péter Gomes a nevezett -Vense földtért is a nagy kiterjedésű adományozott birtokkal együtt az apátságnak adományozta. Az apátság alapító levelének a Vense nevű földtér meghatározására vonatkozó ez a tartalma és az a körülmény liogy az akkor már helyneve itán szintén ösmert vencsellői birtokát meg, ezekkel a siavakkal : Cognalis ineis do terram Vensellev, rokonainat adta, vagy is hogy ugyanabban az okiratban Vense melett a másik földtér betűszerint Venseelev megnevezéssel fordul elő, a mely helynevet más régi okiratokban is ekként írva találjuk, kétségtelenné tehetik előttünk, hogy a Vense földtér helyneve mellett, annak a földtérnek iszaki végében, tehát az előtt fekvő helyneve, az említett Vense szóból, elő Tiz éves koromban hagymázba estem — visióim közben éjjel nappal azzal gyötrődtem, hogy TolónéBolóué miként csinál az emberek beleiből fonalkát hasából ládácskát, koponyájából csuprocskát meg tányérkát. Bizony borzasztó betegségem mellett még borzasztóbb visióim voltak. De Isten segedelmével felépültem attól kezdve az öreg Zsuzsó uéninek nem volt szabad mesélni. • » * Élt abban az időben egy uyugalmazott postatiszt nagybátyánk, a ki magános ember lévén, csaknem minden idejét egyetlen húgával, megboldogult édes anyámnál töltötte. Ez —• betegségem után — midőn a jó Zsuzsó nénit hiába kértem hogy: „meséljen már valami nem félőst" — sokszor magához ültetetett és mesélt nekem nagyon-nagyon szépeket ,a jó Fridolinról és a gonosz Detrikről* ,a szenvedések iskolájáról", „Í bankjegyekről stb. szóval (később, mint középiskolai tanuló é<zrevettem, majd át is olvastam) Hoffmann és Schmidt ifjúsági irataiból, — a pálma ágakból — hogy igazán nem győztem vele betelni. Érdeklődé»em az e fajtájú mesék iránt annyira felébredt, hogy 13 éves koromban, midőn a közép iskola III ik osztályába jártam, tanáraim engem tartottak nem a legszorgalmasabbnak, de legolvasottabb legfigyelmesebb, szerénység nélkül mondvalegértelmesebb gyermeknek. Mindezt pedig egyedül annak köszönhetem, hogy 13 éves korom daczára Hoffmann és Schmidt ifjú' sági iratait mind elolvastam, — némelyikét kétszer, háromszor. Jellemzetes, hogy e fajtájú mesének minő képző ereje van! Mennyire fejleszti a gyermek, majd az ifjú értelmi, erkölcsi életét és beszéd képességét! Elmondok egy esetet, mely velem történt. A polgári iskola IV-ik osztályába jártam. Abaujvármegye s igy Kassa városának is érdemes kir. tanfelügyelője a székes főváros jelenlegi kir. tanfelügyelője Dr. Verédy Károly ur volt. Mondom e kir. tanfelügyelő egy szép tavaszi napon meglátogatta osztályunkat, történettanárunk Fabinji Gyula éppan .Máriusés Sulla közti pártviszály"-tbe-zélte, magyarázta el. Migyarázat után a kir. tanfelügyelő ur valamit csöndesen kérdezett a tanár úrtól, bizonyosan azt kérdezhette melyik a legértelmesebb, s melyik a leggyengébb tanulója! Birmit kérdezett, csakhogy tanárunk rám mutatva azt mondta: .ez'. ajánlom becses ügyeimébe." Felszólított. El is mondtam .Márius és Sulla közti pártviszály*-t tanárom elbeszélése után — bár nem könyv szerint (tanárunk sem könyv szerint magyarázott — mindig részletesebben) de oly szó hűen és értelmesen, hogy a tanfelügyelő ur ezen kérdést intézte hozzám: .Fiam! Nemde te a történelmet előre megszoktad tanulni ? Csodálkozott midőn bevallottam, hogy még át sem olvastam. * * * Fenti példából kitűnik, hogy a mesének igenis nagy képzőhatása van a gyermeki lélekre, de ebből azért nem következik az, hogy az iskolában, illetve az iskolai tanítás keretén belül állandóan helyet adjunk, vagy külön órát szenteljünk a mesének. Nem! mert először az iskola nevelő, tanintézet és nem mesemondó hely; másodszor a tanitó is tauitó, nevelő ós nem mese mondó nagybácsi. Ezzel azonbau még nem moudtam ki azt, hogy a mesét teljesen száműzni kell népiskoláinkból. A tanitó talál, sót kell is, hogy laláljon utat, módot arra, hogy növendékeit a komoly munka közben, a mikor az elme kifárad egy-egy oda illő mesével vagy jól sikerült adomával felvidámítsa. Da hogyan szoktam én mesélni? hát adomázni? Megmondom. Valahányszor arról van szó, hogy bevigyük-e a mesét az adomát a népiskolába, mindig eszembe jut Gáspár János II ik olvasó könyvének 43-ik olvasmánya. Ezeu olvasmány czime ós tartalma a következő: A legízletesebb fűszerek. „Egy uraság séta közben az eső .dől egy szegény napszámos házába menekült, a család helyraggal alakult vagy is Venséből lett Venseelev, hangtanilag Venseelő és ebből a száj atalalakitása folytán Vencsellő! Ily régeteg borítják vármegyénk ósi helyneveit és története eredeti alakját: Megvallom én a szülő föld és fajunk szeretetéből táplálkozó kitartással keresgéltem mindenkor a vármegyénk helyeire és történetére vonatkozó adatokat s azok eredeti színéről tovább is kedvteléssel fejtegetném a százados tévedésekből alakull, eléktelenítő idegen rétegeket lefelé, de nem akarok a tisztelt hallgatóság már is hosszasan igénybe vett türelmével visszaélni. Megelégszem ha igénytelen dolgozatommal sikerült volna vármegyénk ósi története és magyarságának irott emlékei iránt az érdeklődést némileg felkelteni, s azokról egymás hamis színezést lebontani, egyszersmind vármegyénk területén már a királyság első századaiban sűrűn épült kolostorok és egyházak közt, milyenek voltak a szakolyi, tliassi, karászi, kisvárdai, bezdédi, szentmártoni, eszenyi, demecseri, egyházas ibrá.iyi, nyíregyházi ősi templomok, az Abák nemzetiségéből származtatott Péter comes által 1067. alapított, mondjuk immár sástői vagy sásdi apátságnak varmegyenk területén létezése bizonyításához is némileg hozzá járulni. A honfoglaló ősök előtt a bizonyára itt talált avar maradványok csatlakozásával önként meghódoló, egykor zöld erdőkkel, ligetekkel, halmokkal, tavakkal, s a tisza menti kövér lápos szigetekkel bővelkedő nyir a sűrűn épült keresztény egyházak mellett, és azok középette sokáig színhelye maradt az ős magyar cultus gyakorlatának s ha azok az egyházak erősen hozzájárultak is ősi vallásunk maradványának kiirtásához, a mivel más részt országunknak az európai államok közt fennmaradását mozdították elő, ma már mind kettőnek az emléke s az elpusztult ős egyházakban egykor közös ihlettséggel hangoztatott keresztény ős énekeink iránt melynek bemutatását épen ez estére hagyta körünk, felekezeti különbség nélkül egyforma mély kegyelettel viseltethetünk !