Nyírvidék, 1899 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1899-02-19 / 8. szám
— Vig estély. Fényes, előkelő, fesztelen mulatság volt. A kik még ennél is többet akarnak tudni a helybeli nőegylet e hó 14-én tartott vig-estélyének lefolyásáról, azok folyamodjanak a fáradhatatlan rendező-bizottsági elnöknőhöz,|ki mindenütt lelke a nőegylet által rendezett mulatságoknak, nyújtsanak be kérvényt hozzá, hogy hozza össze még egyszer azt a szép társaságot, ne vonja meg azoktól is, a kik el nem jöhettek a vig-estélyre azt a gyönyört, hogy ne élvezzék, csupán mások által legyenek kénytelenek magoknak referáltatni e páratlan mulatságról. Mielőtt a szereplőkről szólnánk, elismerésünket kell kifejeznünk Kovách Elekné úrnő őnagyságának, amiért ez a mulatság igy sikerűit. Mert hogy igy sikerült, ebben első sorban neki van legnagyobb érdeme. Hja! Egy szép asszony ujja körül forgatja a világot. Képesek egy szaváért meglett, komoly férfiak magukat .besubiczkoltatni," czigánykereket hányni stb. Az est — mint azt a programmban látjuk — vig szavalat, monológ, kuplézással kezdődött, mit a Korona nagytermében összegyűlt nagyszámú és előkelő publikum vacsorázva hallgatott végig. Külön megdicsérni minden egyes szereplőt nem vagyunk képesek. Ha megakarjuk dicsérni — kezdjük az első számon — Szesztay Esztike úrhölgy és Szabó László ur dialógján, mi marad a dicséretből a Maurer Irénke úrhölgy szavalatára, ha ezt dicsérjük meg először — kritizálásról szó sem lehet — kifogytunk a magasztaló szavakból s mi marad Rónayné őnagysága s Gelb Salamonnak (Konthy.) Nem, nem lehet, osztozzanak meg az összegez.tt dics-uiagasztaláson, elégedjenek meg a szép számú közönség elismerésével, szűnni nem akaró tapsával s a kitörő .hogy volt", újra felkiáltásokkal. Egyik-másik programmszám alatt a közönség egy kicsit, nagyon is nem figyelt — de Istenem, hisz a hol száz meg száz ember vacsorázik, kacsintgat s szép szomszédjának udvarol, lehet-e ott csendet várni ? Igenis lehet! Hát erre arra ti közönség, akkor miért hallottam meg egy megzavart legyecske zümmögését, mikor Maurer Irénke úrhölgy szavalta az .Anna keservének" paródiáját! És mit sajnált ő is legjobban ! Hogy nem látja meg a Gyurkovics lányokat. Pedig hejh ! De ne diskuráljunk most, ráérünk még arra később is, menjünk tovább. Mikor már a teljesen kifárasztott szereplők lejöttek az asztalok közé, a hálátlan rendezők kihordatták azt az orruk elől s kezdetét vette a táncz, de milyen ! Csak 7 órakor oszlott szét a közönség. Igazán kár volt érte. Szóljunk a néger quartettről ? Próbáljuk dicsérni ? Kérem szépen, előre megmondtam, hogy erről a mulatságról referádát irni lehetetlen, erről csak szólni lehet, dicsérni lehet, de leirni, ugy a hogy volt, azt nem lehet. Örömmel vettük tudomásul, hogy a szellemi sikerrel karöltve járt az anyagi siker is, mihez nagyban hozzá járult a két virág-árus lány Bencs Etelka és Klár Emma úrhölgyek, kik a tömött asztalok között ügyesen forgolódva, csakhamar túladtak portékáikon. Bevégezzük a referádát avval, amivel elkezdtük, hogy t. i. a mulatság lő-fő rendezője, Kovách Elekné urnö, aki mint a nőegylet egyik alelnöknője, e czimén is szivén viseli a nőegylet anyagi sikerei', legyen könyörületes azok iránt, kik H-én kiszorultak a Korona nagyterméből, és vegye mégegyszer vállára egy második ilyen mulatság rendezésének a nehéz terhét. A programm a következő volt: Műsor: 1. Dialóg. Előadják: Signorina Estella Sestina labiondinetta, és Signor Latio Quecchuccio di Mechecque, a .Scala volantad'issicurla" vízmentes hyppodrom intrikus naivája és drámai ruhatárosa. 2. A Gyurkovics lányok. Kórusban előadják: Marianne d' Eutueche, Mathilde Müller, Sarvaiu Ilia, Pavlolí Rozkája, Garajku Irina, Ósbuday Lilla, Jarominszky Etleszka kisasszonyok, a .Beszéljen a mamával" jelige alatt működő hölgyzászlóalj tettleges állományú bajnokai. 3 Magán jelenet. Előadja : Kiche-Maurier k. a. világhírű Shakespeare recitatrix, a mucsai Opera Comique számfeletti tragikomikája. 4. Kuplék. Énekli: Mlle Josephine Martache, nemzetközi chansonette-excentrique. achocinchinai ,Miau-Miau" hangszalagrend tulajdonosa (a hadi ékitménynyel). 5. Duett. Előadják : Senora Iduna Gytadella de los Scipiades Y Ronnha, Andalusia és Barcelluna üslökös csillaga, és Don Gunaros d'Ipecaquannha dos Konthyos, pensionált lovas pék a Swajczi hadi tengerészeinél. 6. Az ötödik dimenzió. Tanulmány. Felolvassa: Eugéne de St Empáque ur, a longobard tud. akadémia leveledző végtagja. 7.[Quartet. Vezeti: Mr. B. A. Cbobella, a kameruni legfőbb állami számvevőszék társelnöke. Előadják: Mr. 0 Gouly-Chany, ő felsége XXIX-ik Gurzumurzu végzett inaharadsa, udvari táncz és illemtanára, Mr. R Onay, a tiinbuktui : .Nékem ugyan beborult" hordár betegsegélyző és temetkezési mezitlábos szövetkezet ex-lex igazgatója, Mr. Baude-Narre, Tohu Bohu dissidens likőrgróf scalpirorott házibarálja, és Mr. J. Uchasse, a Wasmuth- féle tyukszemgyürü-gyár lábsegélyző-részvénytársaság honulutui felfüggesztek főügynöke. Táncz reggelig! — A nyíregyháza—mátészalkai vasút vonalon a mult ősszel történt, — mint akkor megírtuk, hogy K.-Semjén alatt elgázolta a vonat Kondás Mihály szekerét, a ki maga is a vonal alá került s meghalt. A vasút igazgatósága a napokban értesítette a vármegye alispánját, hogy e baleset folytán megindított vizsgálatból kifolyólag elrendelte, hogy egyes átjáróknál az ott levő és a vonalra való látást akadályozó bokrok kiirtassanak és hogy a fordulóknál levj átjáróknál sorompók állíttassanak fel. — Eljegyzés. Folyó hó 12-én jegyezte el Glück I/idor debreczeni fűszerkereskedő özv. Ungár Lipótné, az Ungár Lipót czég főnöknőjenek kedves leányát, Margitot. — A Nyíregyházi Takarékpénztár-egyesület közgyűlése vasárnap folyó 1899. évi február hó 12-én delelőtt 10 órakor tartatott meg nagyszámú részvényes jelenlétében. Az igazgatóság és a felügyelő-bizottság jelentése egész terjedelmében elfogadtatott, a felmentvény mindenki részére megadatott. A felügyelő-bizottsági jel.ntés szerint aí 1898. év üzleti eredménye 65212 frt melyből részvényenként 45 frt osztalék adatik. A fennmaradó ősszeg r szint az alaptőkék dotácziójára, részint jutalékokra és tiszteletdijakra, részint pedig az 1899. év számlájára adatott. Jótékonyczélokra a közgyűlés 670 frtot szavazott nn-g. A dr. MeskóLászló, Somogyi Gyula és Bencs László kilépő igazgatósági tagokat a közgyűlés újból egyhangúlag megválasztotta, a felügyelőbizottság tagjaiul pedig Májerszky Bélát, dr. Flegmán Jenőt és Bleuer Lajost, póttagul pedig Deulsch Gézát. - A büd-szent-mihályi Kossuth szobor alap javára rendezett tánczmulatságról a következő sorokat vettük: Kossuth Lajosnak a helybeli „Kossuth téren" felállítandó érczszobra javára február hó 11-én zártkörű tánczvigalinat rendeztünk, mely viszonyainkhoz mérve igen fényesen sikerült. Ez alkalommal szívesek voltak felülfizetni: Nánásy Oláh József (B.-pest) 9 korona, Lukács Ferencz 9 korona, Mészáros István 3 kor. 20 fill., özv. Helfersohn Sámuelné, Glück Lajos, Lukács Dénes, Bencsik Bálint (Dada) 2 kor. 80—2 kor. 80 fill., Feldmann József, dr. Kain József, Fülep Jenő, Zsengey Ernőné (Budapest) 2—2 kor., Kohn Lajos (Dada) 1 kor. 80 fill., Szalay Gyula 1 kor. 60 fill., Nagy gy. Mihály 1 kor. 60 fill., Burger Jenő I kor. 20 fill., Martinék András 1 kor. 60 fill., Bacskay Endre (T.-Lök) 1 kor. 80 fill., Bagdi János, Weres Károly, Bilajlí Lajos (Dob), Nacsa József, Nagy Károly, Noszaj István t-t kor.,G.Kenyeres Sándor, T. Nyakas Balazs, P. Szabó Balázs, Dobos Gábor, ifj. Batári Sándor, Sakter Adolf, Sakter Aladár, Klein Dezső, Almási Sándor, Sakter Izidor, Bokor János, Stern Miksa, Lövy Miksa, Rosenberg Sándor, Székely Józsefné urna (Tisza-Dob), Gsoman Ármin 80—80 fillér. Kenyeres Sándor 1 korona. Klacz József, Nagy Ida kisasszony (Tisza-Lök), Grosz Hermán, Rottler Sándor (Tisza-Lök), Korontai Kálmán, Binder Vilmos, Popovics Jenő, Schwarcz Jenő, Schwarcz Ignácz (Uj-Fehértó), Papp Ferencz, Steiner Antal, Nácsa Imre, Sleiner László, Vadászi Sándor, Ónodi Sándor, Jónás Ferencz 60—60 fillér, Bak József 40 fillér. — A Szabolcsi Hitelbank közgyűlése. Szerdán délután 3 órakor tartotta, saját helyiségében, a Szabolcsi Hitelbank évi közgyűlését, amely az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentését az 1893. üzleti évről egyhangúlag tudomásul vette s a felmentvényeket minden irányban megadta s ezzel kapcsolatosan elhatározta a közgyűlés, hogy részvényenként tizennégy forint osztalékot ad. Végül a kilépő igazgatósági tagokat Flegmann Lipótot, Englánder Ignáczot és Stern Jenőt újból megválasztotta, valamint a felügyelő-bizottságba a volt tagokat: Márkus Károlyt, Djri Dánielt és Friedlieber Mórt. Póttag lett: Tester Lajos. — Nyilvános köszönet. A nyíregyházi jótékouy nőegylet elnöksége uein muiaszthatji el, hogy a folyó 1899. évi február 14-én tartott „Vig estélyen" szereplőknek : Buday Lili, Eötvös Miriska, Gara Irén, Jármy Etelka, Jósa Mártha, Maurer Irén, Molnár Matild, Pavlovics Rózsíka, Rónay Jenőné, Sirvay Ilonka, Szesztay Esztike, valamint Bencs Etelka és Klár Enma úrhölgyeknek ez utóbbiaknak, kik mint virágárus leányok szaporították tetemes összeggel az estély bevételét, úgyszintén Árvay Géza, B icsó Bála, dr. Bidcár István, Juhász Sándor, dr. Konthy Gyula, Okolicsányi DJZSŐ, Rónay J jnő, ifj. Soltész Gyula, S'.abó Líszió, Sz empík Jenő és Vay Zoltán uraknak ezúttal is ki ne fejezze bálás köszönetét szives közreműködésükért, melyet az estély erkölcsi és anyagi sikerének előmozdítása érdekében kifejtettek. Nyíregyházi, 1899. február 18 A nyíregyházi jótékony nőegylet elnöksége. — A polgári olvasó-egylet bálja szombaton volt megtartva az ág. ev. központi elemi iskola dísztermeben. Meg voltunk ugyan győződve, hogy mint minden évben úgy az idén is remek mulatság lesz az olvasó egyleti bál, de hogy oly sikert érjen el az egylet, amilyent elért, ezt még remélni sem mertük. Bizonyítja a mulatság sikerét a másnap tartolt morzsa-bál látogatottsága, a hova eljöltek azok, akik az előző este a közönség kényelméről és arról gondoskodtak, hogy az ízlésesen felteritett s dúsan megrakott asztalok mellett otthonosan érezze mindenki magát. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy az előző este kifáradt, házi asszonyok, házi kisasszonyok és a házi gazda szerepet teljesítő egyének éppen nem pihenték ki magukat. Első este a négyest 85 pár tanczolta és a táncz reggel 5 órako: ért véget. A zsúfolt teremben a következő jelenvoltakat jegyeztük fel: Asszonyok: Antal Jánosné, ifj. Balczár Lajosné, Ballay Győzőné, Békeffy Líszlóné, Bencs Lászlóné, Bencs Károlyné, Berzeviczy Dánielné, Boczkó Lajosné, Bunyitay Vínczéné, Gsapkay Jenőné, Déry Béláné, Déry Pálné, Dietz Miksáné, Fazekas Jánosné, Főrster Kornélné, Fráter Aladárné, Görgey Islvánné, Gonda Józsefné, Görgey Józsefné, Győrbiró Benőné, Gyurcsány Ferenczné, Hankovszky Jánosné HáufFel Lajosné, Holek Sámuelné, Horváth Gyuláné, Horváth Istvánné, Hook Pálné, Hunyady Lászlóné, Imre Jánosné, özv. Janousch Matyásné, özv. Jánószky Andrásné, Jóba Elekné, Király Sándorné, Kovács P. Pálné, dr. Konlhy Gyuláné, özvegy Krúdy Béláné, Leffler Sámuelné, Lukrits • Károlyné, Mácsánszky Sámuelné, Marsalkó Lajosné, M itulka ÖJönné, Melczer J.-né, özv. Moldvay Bertalanné (Sáros-Patak), Nagy Lajosné, özv. Pataky Lijosné, Pintér Istvánné, dr. Prok Gyuláné, Rúzsa Endréné, Simkó Józsefné, Sloffan Lajosné, Surányi Istvánné, Szatlimáry Györgyné, Szohor Palné, Stenczel Lajosné (Debreczen), Tessik Jánosné, Trajtler Soniáné, Újhelyi Aladárné, dr. Vielórisz Józsefné. Leányok: Ballay Iza, Bacsó nővérek, Bencs Etelka, Bencs Ilona, Berzeviczy Ilona, Boczkó Gizella, Gsapkay .Ilonka, Déry Gizella, Dietz Juliska, Gdovin Vilma, Görgey Bella, Gyurcsány Irén, Hankószky Ilona, Horváth Ilonka, Horváth Irma, Holek Róza, Hook Piroska, Imre Anna, Jánószky Jolánka, Janousch Miriska, Király Emma és Anna, Kovács Ilonka és Etelka, Lukrits Klemma, Mácsánszky Mariska, Matulka Emília, Marsalkó Boriska, Melczer Margit, Nagy Anna és Ilonka, Pintér Ilona és Erzsi, Pál Roza, Pataky Linka, Rúzsa Ilonka, Stolfan Ilona, Stenczel Vilma, Strohmeyer Irén, Susztek Ilonka, Szathmáry Juliska, Trajtler Anna. — A nyíregyházi gőzfürdő. Lipuik egy előfizetője levelet irt hozzánk, amelyben fölhívja figyel műnket arra az örvendetes változásra, ame'yen a nyíregyházi gőz- és kádfürdő az uj bérlő kezelése alatt keresztül ment. Tisztaság, rend, pontosság és kifogástalan kiszolgálat, szóval mind az, ami idáig hiányzott s szinte elriasztotta ezelőtt ezzel a gőzfürdőtől a közönséget. Fölveti még előfizetőnk egy uszoda létesítésének az esz méjét is, miut amelyre igen nagy szükség lenne nálunk s nem is volua nagyon nehéz, hogy megv&lósitassék. A, gőzfürdőre vonatkozó elismerésben mi is készséggel! osztozunk, valamint abban az uszoda léte itésore vonatkozó óhaj teljesítését is közszükségletnek tartjuk. E^ kérdésre még visszatérünk. — Megégett gyermek. Huni Mihály 3'/» éves* »yermeket az anyja egyedül hagyta a tűzhelynél. Mint: az már számtalanszor történt, a tűzhelytől kipattant: szikra lángra lobbantotta a kis fiu ruháját, ki súlyos > égési sebeibe bele is halt. — Olvasóköri bál. A T. Lökön február hó 4 én tartott olvasóköri tánczmulatság alkalmával felülfizettek: Dobos Imre 2, B B)dnár Béla 1, Szomjas Gu<ztáv 5, Rib József 2, Koczián l.Virágh József 2, Márkus N. 1. Borús Lvjos 2, Ribu János 1, Merreider János 1, Gazda Gábor 1. Márkus József 2, Bindy Viktória 3, Sajtos Lajos 1, Birnemisza János 2, Erdélyi Imre 1, Kozelka Alajos 5, Klímán Géza 2, Dr. B euer M. 2, Suhajda Bíla 2, Bródy Giza 2, Neuwirt Jónás 1, Dr. Vadas József 1, S'.efini József 5, Lissau-sr Ignátz 2, Dr. Hirsáuyi Károlyné 12, Mráz János 10, Lövy Ado f 1 koronát. A nem remélt nagy számban megjelent közönség ugy kedves megjelenéseért mint kegyes felülfizetéseért fogad ji az egylet nevében ez u'on is há'ás köszönetemet. Dr. Harsány i, e. elnök. — A nőegylet folyó hó 14-Iki Vígestélyéu feliilfizettek : Haas Ignácz 7 frt, Molnár Gusztáv és Fried D. 5 frt 50 kr., Klár Sándor, Groák Ödön .3 frt 50 kr., Pavlovics Sándor, dr. Ferlicska Kálmán, Burger Pál, Nóvák Gyula, Verzár István, dr. Zinner Jjnő, dr. Zinner Samu, Lázár Kálmán, dr. Hartstein S. dr. Kovách Elek, Mezőssy László, Májerszky Bila, dr. Járossy S. Csázik Péter, dr. Prok Gyula, Klár Gusztáv, Halasi János, Megyery Géza, Szamuely Aurél, Bleur Sámuel, Bodnár István, Hajós Emil, dr. Flegmann J. Groák S. Jóba Elek, Weis/. F. Zoltán József urak 2 — 2 frt., Szikszay Gy. Baruch Arnold, Gsapkay J. Gsapkay Gy. Háufiel L. dr. Haas E. Popp György urak 1 frt 50—1 frt 50 kr., Menyhért J. Hunyady, Kovács A. Fischer A. Gyurcsán F. Greska L. Lavota B. Nagy László, dr. Spiegel, Diószeghy Z. dr. Hoffinann E. Juhász E. Ferenczi J. Fábry G. Bleuer L. urak I —1 frt., Moskovics N. Bisthy Barna, Palicz J. Korányi J. Sarvay J. urak l -l koronát. Az esti pénztárnál jegyét megváltotta Blumberg J. 2 frt, Herczfeld Pál 10 frt, Burger Mór 5 frt, Meskó Elek 3 frt, Benczy Gyula karnagy pedig a kialkudott díjból 10 frtot engedett le a nőegylet czéljaira. Fogadják mindannyian a nőegylet hálás köszönetét. Az elnökség. — Köszönetnyilvánítás. A .Szabolcsi Hitelbank" igazgatósága volt kegyes a jótékony nőegylet pénztárának 25 frlot küldeni, nemes pártfogásáért fogadja az elnökség köszönetét. — A „víg-estély" jövedelme. A helybeli jótékony nőegylet által e hó 14-én rendezett „ Víg-estély" összes bevétele 718 frt 44 kr volt; az eddigi kiadás 3.>6 frt 14 kr; a liszta jövedelem tehát 392 frt 30 kr. — Komjáthy János, a debreczeni szinház igazgatója május és junius hónapokra bérbe akarja venni a színházat s ez iránt folyamodását a képviselő testülethez már be is nyújtotta. A kepviselet a kérelmet a szinügyi bizottsághoz utasította, mely bízó yára örömmel fogja elfogadni Komjáthy ajánlatát, kinek társulata legkiválóbb a vidéki színtársulatok között. — Mulatság Nyírbátorban. Sikerült tánczestélyt rendezett a nyírbátori korcsolyázó-egyesület f. hó 11-én, mely egészen a késő reggeli órákba nyúlt bele. A Nagyvendéglőnek ez alkalomra ügyes transparenttel és pompás melegházi növényekkel díszített termei még reggel 6 órakor is hangosak voltak az odasereglett diszes uri társaságnak folyton fokozódott széles jó kedvétől és a tüzes czigányzenétől. A mulatság rendezői derekasan kitettek magukért és méltán büszkék lehetnek az estnek fényés sikerére. — A városi gőz- és kádfürdő a héten szerdán, 22-én, déltől kezdődőleg, 23-áig, csütörtök estig kazántisztitás miatt zárva lesz. — Országos vásár vármegyénkben. Az 1899. évben Szabolcsvármegye területén fekvő községekben megtartandó országos vásárok határidejének jegyzéke: Januárban Ti-za-Polgár 4, Tisza-Dob 9, Szent-Mihály 23, Nyir-B ikta 23, Ujfehértó 26, Nyír-Bátor 26, Dombrád 16-án. Februárban Mária-Pócs 13, Nagy-Kálló 16-án. Márcziusban Nyiregyhiza 6 —7. Nyir-Bogdány 8, KisVárda 13, Tisza-Polgár 15, Mándok 20, Balkány 28, Ny.Bátor 30-án, áprilisban Nyir-Mada 5, Nyir-Bakta 10, T.-Dob 10, Rakamaz 24-, Dombrád 24, Szen>-Mihály 25, Nagy-Kálló 27-én Májusban Nyir-Lugos 3, Mária-Pócs 8. Nyiregyháza 15-16, Nyir-Mada 17, T.-Lök 18, KisVárda 22-én. Juniusban Ujfehértó 8, Kis-Várda 12, Polgár 27, Nyir-Bogdány 21, M indok 26, Balkány 14, N-Kálló 29-én, Juliusban Nyir-Bakta 3, Dombrád 3, SzentMihály 10, Tisza-Lök 13, Nyir-Mada 19,Tisza-Dob 31-én. Augusztusban Nyir-Lugos 2, Rakamaz 7, Vaja 7, NyirBátor 21, Nyir-Mada 23, Tisza-Lök 24, Ujfehértó 24, Mária-Pócs 28, Kis-Várda 28-án. Szeptemberben Nyiregyháza 4—5, Tisza-Polgár 20, Nyir-Bátor 14, Tisza-Dob 25, Nagy-Kálló 28, Tisza-Lök 28-án. Októberben NyirBogd ny 4, Dombrád 9, Szent-Mihály 16, Mándok 23, Kis-Várda 30, Balkány 31-én. Novemberben Nyir-Bakta, 6, Rakamaz 6, Nyir-Bátor 16, Ujfehértó 23, Nagy-Kálló, 30, Tisza-Lök 30-án. Deczemberben Mándok 4, Nyir-Bogdany 6, Nyir-Bátor 7, M-Pócs 11, Nyiregyháza 11—12, K.-Várda 18, Balkány 19, Nyir-Mada 20-án. Q Mint Debrecenből értesülünk Báró BáDÉfy ministerelt ök fia menyasszonyának (Petriehevich Horváth Ida úrnőnek) szállította a Löfkovits Arthur debreczeni czég azon nagy ezüst kelengyét, melynek megtekintésére mai lapunk nyilttére rovatában kéri fel a közönséget. A kiállított művészi dolgok a czég kiváló versenyképessége és' kitűnő ízléséről tesznek tanúságot. — A Ma yar Könyvtárból ismét uj sorozatot kü.d szét a Wodtaner czég, mely ezt a kitűnő vállalatot oly gyorsan tudta fölvirágoztatni. A most megjelent öt kis füzetben jól vannak képviselve azok az irányok, melyek a gyűjtemény szerkesztőségét vezetik: a régi klassikus irodalom mellett terjeszteni a modem külföldi irodalmak legjobb termékeit s e mellet bő helyet juttatni az ujabb magyar költészet legkiválóbb művelőinek is.