Nyírvidék, 1899 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1899-10-08 / 41. szám

s „IN T í B V t D E Élheti a gimnáziumot; segitheti tehát a nélkül, hogy a saját pénzével segitené. De olcsóbban építhető a gimnázium ezeu a helyen még azért is, mert a vasúti út közvetlen szomszédságában tudvalevőleg a talaj felszíne nagyon mélyen fekszik. Óriási feltöltés volna szökséges akkor, hogy az iskola udvara itt az utcza szinvoualára emeltessék. Az általunk javasolt helyen ilyen feltöltésre szükség nincs. Az általunk javasolt hely ellen felhozbatónak látszik azonban az a kifogás, hogy félreeső helyen, meg hogy távol esik. Azt a kifogást, hogy távol e9nék, egy pillantás a város térképére megczáfolja. Sót egy egyszerű körző segítségével meggyőződés szerezhető arról is, hogy például a városháza épülettől semmivel sincs távolabb, mint a mostani gimnázium épület. Nem áll meg az a másik kifogás sem, hogy félre esik. Különösen nem, akkor, ha számitásba vesszük a nyitandó uj tér létesülését s az Éraljának ezzel kapcsolatos további rendeződését. Akik a vasúti állomáshoz, vagy a népkertbe gyalogszerrel kijárogatnak, jól ismerik azt az utat, amely az Erkerten keresztül vezet a népkertbe. Ez az ut ma kissé kanyargós. A népkerttől csak a Soltész-féle szőlőtelepig és petroleum-pinczékig egyenes. Ott irányt kell változtatni a vasúti út fele, pedig egyenesen is v^zet egy dülő út, amelyet azonban ez idő szerint a kertség eltilt a uagy közönség előtt. Tessék már most — gondolatban — ezt a dülő utat követni: ez vezet a létesitendő tér déli széléhez. Az általunk a gimnázium czéljára ajánlott terület tehát ott fekszik, ahol ez az út az úgynevezett Salétrom-szérűre, vagy „Ér-alatti nyilaskák"-ra ér. Ez a helyzet adja meg az egész Éralja jövőbeni rendeződésének alapvonalait. A vasúti út déli oldaláu egy nagy szabályos, hosszúkás négyszög — téglány — alakú szabad tér. Ennek nyugoti oldalán a közlekedési útirány. A tér déli végződését a gimnázium épülete zárja el, mellette azonban a nyugoti oldalon tovább vonul az út, mint utcza, egészen addig az utig, amely a közraktáraktól vezet az Erkerten keresztül az Ér-utczába és a Szarvas-utczába. Nem szükséges most már egyéb, mint a népkertbe vezető s a létesitendő térig kíuyitandó útnak megfelelő kiszélesítése, négy sor fával való beültetése, folyami kavicscsal behintése: olyan — kizárólag gyalog, vagy legfeljebb kerékpáron és lóháton való közlekedésre szánt — gyönyörű utvonala lesz a városnak a vasúti állomás felé, amely méltó társa lesz a nagy költséggel átépített vasúti útnak. Ezzel kapcsolatban megállapítható a közraktárakhoz vezető mostani dűlő út jövő renpiczi kéz ezen álmát izrői-izre zúzná, morzsolná össze; nem ugy mint azelőtt . . . . . . Messzünnen kolomp csengés hallik és furulya szó . . . Erről is eszébe jut annak a férfinak hangja. Mindenről eszébe jut. . . . Pedig hiába is jut már! Mikor édes atyja meghalt, haza jött a zárdából, hogy enyhítse beteges annyja fájdalmát és felügyeljen — már amennyire tőle telhetett — a gazdaságban. Még akkor a huga rövid ruhában járt s frou-frout sem viselt és most . . .? Fiatal leány-szive szeretni kezdett Nem bánta, hisz az a barnapiros arczu ember is szerette. Sokszor — hej, de sokszor Istenem, együtt nézték az arató munkásokat, a libegő-szállongó felhőket, mely gyül és oszlik, miként a szerelem. És eszébe jut most is, ahogy beszélt magához. — Fogadott ember és semmi más! Jó ember, pontos, hát egy piczivel többet törődik vele, mint mással. Megosztán hálás is vele szemben, mivel az keres, az küzd az ó boldogulásokért. Eszébe jut az is most, mikor egyetlenegy csókot adott a piros ajkára. Nagy beteg volt akkor és amint sápadt arczát, fénytelen szemét meglátta, valami késztette, valami beszélt hozzá: — Könyörülj rajta. Enyhítsd fájdalmát. Látod, hogy keresi tekinteted, hogy vidul az arcza, ha téged lát. . . . Fogadott szolga és semmi más? . . . Dehogy volt az, dehogy. íme lehajlott hozzá, s előbb azt a munkás kezét, aztán ajakát összefonnyadt, fehéres ajakát megcsókolta. .... Emlékszik, eszébe jut Pedig hiába is jut már. Ünnepre készültek. Ünnepelték azt a napot, midőn a huga hosszú ruhát kapott. Akkor érezte először meg a csalódást. A huga hosszú ruhát kapott s frizuráját nagy lányosan Bütötték, göndörítették ki, mert most már az is nagy lány, annak is szabad játszani a — szerelemmel. Mikor tánczolt azzal az ó emberével, mégis kezdette játékát. Ráhajtotta fejét a vállára ós két ragyogó deltetése is, amely kellő szélességben a Szarvasutczáig kinyittatván, az egész déli városz-rész forgalmát lebonyolítaná a vasúti állomás felé. Ezekre való tekintettel emiitettük előző czikkünkben, hogy a gimnázium uj helyének kijelölése egy egész uj város-rész, sőt az egész város jövő fejlődésével van kapcsolatban. És ezekre való tekintettel állítjuk, ho^y az általunk ajánlott hely félreesőnek sem mondható. Hiszen bizonyítgatni sem kell, hogy ha az a tervezet elfogadtatik, igazán „gomba módra" fognak épülni a házak az egész Éralján. Ötödfélszáz, sót még több tanuló évenként sok pénzt hagy egy városban. Nem csak az, amelyik más helyről jön ide iskoláit végezni, hanem az is, amelyik innen nem megyén el más városba. A szepességi városok évtizedekig úgyszólván a diákokból éltek! Nem olyan kis dologról van tehát szó, amelyet fölényes mosolylyal át lehetne engedni a feledésnek, hanem olyanról, amely megérdemli, hogy behatóan foglalkozzék vele mindenki, aki Nyíregyháza jövőjét igazán szivén viseli! _k. Alispáni jelentés. A kedden megnyitandó vármegyei őszi közgyűlés egyik legnevezetesebb tárgya, az alispán időszaki jelentése lesz, mely ezultal is — nyomtatásban is megjelenve — a megszokott pontossággal és részletességgel számol be közigazgatás^ viszonyaink legutóbbi félesztendejéról. A jelentésből közöljük a következő részlelet: Mindenek elölt örömmel kell bejelentenem, hogy egy rég érzett szükség kielégítése végett de a T. bizottságtól vett utasítás végrehajtásaként is, az elmúlt fél év folyamán a törvényhatóság érvényben levő szabályrendeletei összegyűjtetvén, a vármegye területének különböző kormányzati ágak szerint való felosztását feltüntető függellékkel kínyomlattattak s egy 456 lapot tartalmazó könyvben kiadattak. Mikecz Dezső főjegyző-é az érdem, hogy e rég nélkülözött gyűjtemény a hivatalok s érdeklődő közönség rendelkezesére áll s ez által a törvények s törvényes intézkedések alaposabb ismerete és helyesebb végrehajtása nem csak megkönnyítve, de, lehet mondani biztosítva is van. A „Bessenyei" szobor leleplezési ünnepélye alkalmából megbízatást nyertem a T. törvényhatósági közgyűléstől arra nézve is, hogy az említett ünnepély előzményéről és lefolyásáról ezen féléves jelentésemben részletesen számoljak be, vagy amennyiben anyagi akadályokba nem ütköznék, egy külön „Emléklap" kiadása által igyekezzem azt megörökíteni. A „Bessenyei szobor alap" javára még kezelésünk alatt maradt összeg felhasználásával ez „Emléklap" tényleg kiadható leend, a T. bizottsági közgyűlés nagybecsű bocsánatai kell azonban kérnem, hogy az ez ideig el nem készülhetett, minek oka részint gyakori betegeskedésem, részint az adatok összegyűjtésivel járó, sokszor csaknem leküzdhetet'en nehézségek. Törekedni fogok különben, liogy a Törvényhatóság akarata és parancsa, — e téren is, — minél hamarabb teljesítve legyen. Az elmúlt félévben életbe lépett törvényalkotások közt szegényügyünk rég várt rendezésének egyik örvendetes előhírnöke gyanánt kivált az 1898-ik évi XXI. t.-czikk, mely a nyilvános betegápolás költségeinek az országos betegápolási alapból való fedezésére vonatkozó szeme kivánta tekintetét. Katinka ugy látta ekkor, hogy az a magasságos, tündöklő égbolt sötétül . . . sötétül. Ekkor halt először könnyű szeméből, de nem szólt. Mint most sem szól, hogy eszébe jut. Soha sem szól, pedig mindig eszébe jut, . . . Azé lett; kinek oldalánál ült a régi, koronás, czimeres kocsin, mely röpült is velők messze, messze a fehérporos országúton, az ő emberéé, kivel játszani is kezdett először hosszú ruhában, kigöndöritett frizurával. Oda engedte hutának egész vidámságát, örömét, azzal boldogságát is. Nem akarta, hogy olyan legyen, amiként ő: szomorú semmiben kedvét nem találó halóványarczu, beteg lelkű . . . Ezt gondolta végig kis szobájában, hol és egykor . . . régen olyan másnak látszott minden. Pedig a felkúszó vadszőllőt most is himbálja a májusi csöndes szellő, mint az előtt. Pedig a magas nyárfa suhantja most is felemás levelét, mint eddig. És az az édes szavú kis csalogány most is dalol, most is, akár a múltban. A réten szól a kolomp, zokog a furulya és erről is eszébe jut az a férfi. Hiába is jut már! U. Szent karácsony estéjén ott babrált Katinka * csillogó zöld karácsonyfa körül. Fonnyadt kis keze reszketett, uogy aggadta fel a eziezomás apróságokat. Ez ezé, amaz a másiké. Mindenkinek juttatott valamelyes czélszerüt, hasznavehetőt. Haza jönnek nem sokára, fényt, örömöt hoznak ide, boldogságot, jóleső meleget, azok is. A huga meg férje. Ugy várta már. É<" mikor megállt a kocsijok a kapu előtt — hej — micsoda nehéz volt elejbök menni, milyen fájdalom a beszédjök! Ott künn a hópillék lassan . . . lassan szálltak lefele, miként a feledés a szivből, s miként a szerelem. Igen. Ekkor vetett a huga reá mérges tekintetet az asztal mellől, miért is Katinka kiment imbolyogva, görnyedten. Éget az ily tekintet nagyon. rendelkezéseken kivül alapul szolgált a hét éven alóli elhagyott gyermekek gondozásáról, ugy szintén a községek által gyakorlandó közsegélyezes módjairól szóló belügyminiszteri szabályrendeletek kibocsátására. Ezen törvényhozási, illetve kormányhatósági intézkedések egy régen érzett és sürgetett közszükségletnek a kielégítésére vannak hivatva alapul szolgálni és ha talán feltűnő rohamossággal nem is, de korlátolt anyagi erőnkhöz képest fokozatosan sikerülend az emberbaráti intézmények meghonosítása mellett a közsegélyre szorultak rendszeres ellátását lehetővé tenni és szegényügyünket rendezni. Ugyancsak az elmúlt félévben lépett életbe az országgyűlési képviselő választások felett bíráskodásról szóló 1899. évi XV. t.-czikk is, melynek 14t-ik §-a az adóhátralék miatt eddig válaszlói jogosítványától megfosztott választók ezreit helyezte vissza joguk gyakorlatába és központi választmányunk, a vett utasítás értelmében az ideiglenes névjegyzékbe már ezen választók neveit is beiktatta. Az elmúlt években életbe lépett törvények végrehajtása általában akadálytalan volt, igy nevezetesen a munkaadók és mezőgazdasági munkások jogviszonyainak szabályozásáról alkotott s a mult uv márczius hó elsején eletbe lépett 1898. évi 11-ik törvényezikk az elszórtan előforduló kisebb jelentőségű mozgalmaktól eltekintve nagyobb rázkódtatás nélkül hajtatolt végre, ámbár a történeti hüseg okáért meg kell említenem azt a tényt is, miszerint annak daczá a, hogy a jelen év első felében 3112. darab vagyis a mult évivel együtt közel 15000. darab munkás igazolvány váltatott ki e törvényhatóság területén, mégis, a két dadai járástól eltekintve, most is minden járás területén van nem egy olyan község, ahol a hivatásos mezőgazdasági munkások számának megfelelő mennyiségű munkásigazolvány még megközelitőleges mértekben sem váltatott ki. Munkás mozgalomszerü, bár csekélyebb mérvű jelenség a lefolyt félév alatt csupán a nagykállói főszolgabírói járás területén észleltetett, és pedig: Adony, Szakoly és Biri községekben s mindenik abból keletkezett, hogy a munkaadó a törvény rendelkezéseihez alkalmazkodva, az igazolványt nem váltó munkásokat, gazdasági munkára nem alkalmazta. Mindezen mozgalmak azonban nagyobb hullámokat nem vertek és sem a munkásokat, sem a munkaadókat a gazdasági munka teljesítésében tartósan nem akadályozták; igy jóllehet részben törvényellenes állapotok vannak e községekben most is s e miatt a kihágási eljárás a munkások ellen meg is indíttatott: mindamellett kedvező körülmény gyanánt kell tekinteni, hogy e mozgalmakból közgazdasági kár nem származott. Az általam kiadott rendeletek következtében a hatósági közbelépés mindenik esetben azonnal megtörtént s ha nem is vezetett arra az eredményre, a melyet a hatóság személyes érintkezése és tekinlélyénex érvényesítésével vonatkozásom szerint elérnie kellett volna, mindamellett volt annyi ereje, hogy a békétlen munkásokat a nem törvényes alapon álló további mozgalmaktól visszatartsa. Ezen esetekből szerzett tapasztalatok eredményeként hangsúlyoznom kell azon meggyőződésemet, hogy különösen a mindennapi élet jelenségeire oly nagy befolyással lévő törvények intézkedéseinek zavartalan végrehajtása s a községi elöljárók működésének hathatós ellenőrzése szempontjából föltétlenül szükséges lenne, hogy a járási hatóság egy-egy közege lehetőleg gyakrabban utazzék ki a helyszínére s az ott közvetlenül szerzett benyomása alapján tegye meg a saját hatáskörébe vágó intézkedéseket s a felsőbb hatósághoz intézendő tájékoztató jelentését. Sajnálattal kell azonban constatálnom, hogy amig a járási hatóságok elegendő száinu munkára alkalmas közeggel, a hivatal vezetője pedig tisztességes utiáltalánynyal ellátva nem lesz, ezen közszükségleti igényi kielégíteni nem lehet. S hogy később ismét belépett, kisirt két szemét megtörölvén, mosolyt erőltetett ajkára s az a kettő nem vette észre, hogy olyas erőltetett kedv az övé, mint a felhőzött ég olykori ragyogása. III. Fénylett a hó vakítóan s a fölkelő nap sugarait küldé vala a vágtató kocsi után, mely — ugy lehet — utószor vitte el a rajta levőket. Katinka most nem nézett utána. A tegnap! Mintha előtte állna huga most is, mint mikor neki pirult arczczal azt mondta, azt merte mondani: — Te álszent! Azt hiszik, de nem csodálom, ugy is mutatod, hogy szomorú, czelid vagy, mint az angyal, Haj — de nem igaz, nem igaz! Katinka csöodesen kerdezte: — Miért Elíz ? — Miért? Mond, nem a másé után vágyói, nem azt akaicd e lerontani, mit a jó Isteu ter mtett igy, az végezte igy? Te képmutató, farizeuskodó! Láttam, éreztem, mit akarsz. A másét. Az én boldogságomat akarod szétszedni szálanként, hogy ne is legyen később mire emlékeznem! De arra ugy e nem számitasz, hogy férjem ki fog nevetni, Bzemedbe nevetni! Kitinka összetette kezét és szelídeden mondá: — Nem számitok igaz, mivel nem is akarom a másét. Az nem enyém, hát hogy is vágyódnék utána? És ekkor leült oda, hol mostan ült és bámult, mint a ki nem tudja, mi történik vele. Igy voltak egy darabig, csendben, szótalanul, mig Katinka hozzá nem kezdett ahoz a szomorú beszédhez, melynek végén immár huga u?y érezte, hogy bocsánatot kell kérnie. — Nos, Elíz, hallgass, én is mondok valamit! Fiatal lány voltam, szerettem nagyon és szerettek engemet is. Gyakran el-eltévedt gondolatom a jövőbe, mikor majd én ÍB boldog leszek. Vártam, vártam arra a valakire, ki ugy mutatta; szeret. Vártam, mig csak egy rózsás arezon észre nem vettem az én boldogságomat. Mert igaz az a rózsás arcz, ha derült volt, közeI lebb vitt szomorúsága óráimhoz. Ennek az ajknak mo-