Nyírvidék, 1899 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1899-01-22 / 4. szám

o a törvényben szabályozott inódon és szerveivel. Elvégezte vala — hiteles lanu a belügyminiszter vallomása szerint — Lőrinczy Istvánon is nem is egy alkalommal, de többször, mert Lőrinczy István volt szives szolgálni ugy hivatali mulasztásaival, mint a jó erkölcs és tisztességes magaviselet szabályai szerinti példás életmód elmulasztásával igen sok alkalommal, hogy az állami hatalom, a megnevezett igen derék tisztviselők hivatásszerű felhasználásával éreztesse hatalmát és fenyitő erejét. Miután ekként az állam czéljának megfelelő tisztességes közérdek megszabadult az alázatos panaszostól, mint közhivatalnoktól, kapja magát Lőrinczy és ráveti magát arra a tisztességes közérdekre, mint vádló, erkölcs biró. Illik neki valóban, mélyen tisztelt uraim a cátói szerep, miként csuhás barátnak a kaczér táncz. Most már ö támad! Bizarr lelke, véleményem szerint meghibbant okoskodása okok után kutat, a mik^az ő hivatalból való elcsapatását eredményezték. Meg is ^találja azokat. De nem, miként ónök m. t. esküdt urak, meg én, n eg valamennyien, akik hozzá vagyunk szokva a logikus gondolkodáshoz, — igen természetesnek találnák, — ő nem önmagában fedezte fel a hibák, sőt bűnök légióját, hanem a bíróban. Mikecz János, Szikszay Pál, Köminerling János, sőt Kállay András, a szabolcsi főispán az okai annak, hogy Lőrinczy — a szent életű — hivatalától megválni volt kénytelen. Ezek a nagy tekintélyű urak ugyanis halálos ellenségei Lőrin • czynek. Igazán tapintatosan válogatták ki Szabolcsvármegye vezérférfiai azt az embert, akit nekik érdemes gyűlölni, üldözni és vele egy vármegyénél nem szolgálni. Ez utóbbiban teljesen igazuk van. Ellenségül tudvalevőleg csak olyat szokott kiválasztani , értékere csak egy kevéssé is finyás és rátartó ember, aki méltó ő hozzá. Megnyugtathatom Lőrinczy urat, hogy az elsorolt szabolcsi előkelőségek soha sem tartották őt méltónak magukhoz és hogy igen kevés ember tartja méltónak magához, még ellenségnek is. De hát Lőrinczy ur abban a téves hitben él, hogy vele előkelő uraknak érdemes foglalkozni. Ebben a balhitében bosszúállásra gondol. — Kutat fegyverek után. Meg is találja. A kocsisok társaságában polgárjoggal biró szavak megdöbbentően gazdag tárháza áll rendelkezésére. Ebben a tekintetben különösen excellál. Előbb ujság-czikket ir a „Hazánk" czimü budapesti napi lapban. Minden halas nélkül marad e gyáva kirohanása. Tudomásul se veszi Szabolcsvármegye társadalma, bizonyára nem azért, mintha elzárkóznék a megbotránkozás elől, s ne volna hajlandó kővel dobni a bűnös közhivatalnokokat, ó mert hiszen még az ártatlanok megkövezésire is olyan nagyon készséges minden társadalom. Nem, hanem azért, mert minálunk Szabolcsban ismerjük Mikecz János alispánt — a legnagyobb szálkát Lőrinczy űr hibás látóképességgel megvert — szemében. Ismerjük Kállay András volt főispánt, Kömmerling János főszolgabírót, Szikszay Pál főügyészt és különösen ismerjük nagyon jól Lőrinczy urat s tudjuk, hogy] Lőrinczy ur a megnevezeti urak saiuit megoldani sem érdemes. Ez az első undortgerjesztő kirohanás tehát, nem sikerült. Fájt nagyon Lőrinczy urnik. Jött csakhamar a második. Önök előtt van, hallották és — — és nem csak feltételezem, de el is várom, hogy Önök is megbotránkoztak felelte. A 406| 1897. Kb. szám alalt igtatolt kérvény, illetőleg feljelentés ez, melyet Lőrinczy ur Szabolcs vármegye közigazgatási bizottságához intézett. Ennek a feljelentésnek tartalmával hosszasan nem kivágok foglalkozni. Minthogy azonban Lőrinczy urat, aki itt panaszkodni mer — jellemeznem kell, s ezt a végtelenül sok ing feladatot magam nem, de magas hatóságokkal kívánom elvégeztetni, e szerint kénytelen vagyok szives figyelmüket felhívni arra, hogy Szabolcsvármegye közigazgatási bizottsága, amelyben a nagy műveltsegü Kállay András, Popp György kir. tanácsos pénzügyigazgató, továbbá Lázár Kálmán kir. főügyészi helyettes, akit bizonyára igen előnyösen ismernek Önök is —• és kivülök a nyíregyházi társadalom színe-java foglalnak helyet, igazán meglepő finomsággal és kezlyűs kézzel kijelenti hivatalos határozatában, hogy Lőrinczy úr a szóban forgó feljelentésében durva, — minősithetlen kifejezéseket használ, a feljelentés hangja és tartalma megbotránkoztató s hogy ilyet csak egy magáról megfeledkezett egyén képes megcselekedni. Egyúttal a már többször megjelölt magas állású közhivatalnokok ellen elkövetett nyilvános rágalmazás és becsületsértés miatt bűnvádi eljárást tétet folyamatba a nyíregyházi kir. törvényszék által. Sajnálom, hogy Lőrinczy ur kiterjedt és gazdag bűnlajstroma annyi dolgot ad a nyíregyházi kir. törvényszéknek, es annyi büntető bíróságot foglalkoztat, hogy erre a napra ennek a hivatólt bűnügynek iratait nem fektethetem Önök elé, mélyen tisztelt esküdt urak. Ebből igen sokat tanultak volna ahhoz, hogy tetőtől talpig kiismerjék a gentlemen Lőrinczy urat, aki ime ilt becsület foldozásban tartózkodik Önök előtt. Ez volt a második kirohanás, amely azonban ismét nem sült el Lőrinczy ur javára. E helyütt csak annyit kívánok előre bocsátani, mikép ha én esküdtszéki tag volnék, s előttem egy olyan ember panaszkodnék a becsülete felől, akinek a legenyhébb minősítése egy alispán, egy megyei főügyész stbbről, bogy .gazember", s ezt hivatalos beadványban birói megállapítás előtt mint perfekt észleletet meri hangoztatni, — aki továbbá annyira tiszteletlen a hatóságok iránt, de különösen a mi közős drága kincsünk, a magyar nyelv iránt, hogy a legaljasabb jelzőket a legmosdatlanabb kifejezéseket szedi össze tehetetlen dühében , — én annak — mondom t. esküdt urak ezen vétségekre tekintettel nem adnék igazat, mert aki ilyen nyelven beszél, annak a lelkülete ab in visis nem lehet tiszta, az elégtételre nem elég intakt és érétt. Lássuk azután röviden az eredményeket: Lőrinczy ur az Önök előtt felolvasott beadványában is olyan minősíthetlen támadással illeti Szabolcsvármegye legelőbbkelőbb hivatalnokait, amilyenre én a magyar közéletben épen nem, legfeljebb a vad népek társaságában tudok példát. Hozzá teszem még, mint a ki szerencsés vagyok közelről ismerni a megtámadott N Y I R V 1 D fc K." urakat, hogy az abban állitolt összes vádak merően alaptalanok és egy szélhűdés folytán tönkrement agy szánalmat ébresztő szörny szülöttei csupán. Ámde Lőrinczy nemcsak valótlan tények hamis előadásával vádol, hanem azonnal ítélkezik, elmondván, hogy azok, meg azok a megyei főtisztviselők gazemberek, aljasok, tolvajok, nyomorullak — talán még kávés kanalat is loptak. Még talán konczedálom Lőrinczynek, vagy bárkinek azt a jogát, hogy amennyiben közhivatalnoknál bűnös cselekedet tud, azt el ne hallgassa, hanem illetékes helyen tudomásra hozza. De hogy magának valaki birói jogokat vindikáljon és ítélkezzék oly szemérmetlen módon ahogyan csak a kocsisok szoktak, az ellen a közrend, a társadalom erkölcse nevében a leghatározottabban tiltakozom. Ekként tehát Szabolcsvármegye tekintélyében működő, s a legnagyobb fokú tekintélyt ki is érdemelt magas rangú tisztviselői jogtalan támadásban reszesittettek, és részesittetett bennük és általuk az az állás, az a hatalom, amelyet representálnak, s ami végeredményében, mint maga az állam, vagy ha még élesebben distingválunk: a társadalom, amely ezek által az urak által érvényesiti akaratát és erejét a közjó, a közérdek szolgálatában. Volt szerencsém Önök előtt mélyen tisztelt uraim előterjeszteni, hogy a művelt polgári társadalom rendje megköveteli, hogy az államot és társadalmat a felállított közegeiben, vagy szerveiben érintő minden jogtalan támadás, mint amely az állam és a polgárok közötti viszony megzavarását jelenti, minden hivatott tényező által a legnemesebb elszántsággal kell, hogy visszaveressék, már csak azért is, hogy a jogtalan támadásnak bomlasztó hatása a legszűkebb mederbe korlátoztassék. Ebben közremunkálni első sorban a sajtó van hivatva. És ha a sajtó rendeltetését jól akarja betölteni, ugy kötelezve is van. És ha teszi, ugy nem a jogtalanul megtámadottak védelmére kél, mint amelyre a megtámadottak rá nem szorultak, hanem elhárítja a támadást, mérsékli hatását és segít a megzavart ethikai egyensúly helyreállításában. Vagyis valódi közérdeket szolgál. És ezt tette mt. esküdturak a „Nyirvidék", illetve védenczem, midőn 1897. évi február hó 21-iki számában a Lőrinczy István m. panaszos által Szabolc-vármegye közigazgatási bizottságához benyújtott durva feljelentésére hozott megtorló határozatot — a jóknál felháborodást keltendő Lőrinczi iránt, a rosszaknak pedig okulására és elrettentésére egész terjedelmében közzételte, s azt igen szelíd kommentárral ismertette. E szerint védenczem ezen cselekménye egyesíti magában mindama kellékeket, amiket a feladatát jól betöltő sajtóhoz füzünk. Magam is foglalkozom újságírással, nem kenyérkeresetből, de nemes lelkesedésből. Lelkem tiszta és önzetlen meggyőződésével kijelentem, hogy azt, amit Inczédy Lajos a Nyirvidék inkriminált czikkével tett, rem ugy, de erkölcsi felháborodásom sokkal erőteljesebb hullámzásával megtettem volna magam is, abban a törhetlen hitben, hogy azzal a társadalmat szolgálom, annak igaz érdekét védem. Épen azért védenczem nem büntetést, de elismerést érdemel, amit bizonyára önöktől m. t. uraim meg is fog — habár csak közvetve is — kapni. Különben legyen szabad önöket felvilágosítani abban a tekintetben, hogy Lőrinczi ur igen kevés súlyt fektetett arra, hogy Inczédyvel szemben önöktől kap-e elégtételt, avagy nem. Hiszen az ö czélja korántsem az, hogy védenczernet bűnösnek jelentsék ki! Lőrinczy ur sokkal messzebbre kivánt volna jutni ezzel a befejezés felé közeledő sajtó perrel. Neki ugyanis kettős czélja volt: először, hogy utál ttot és felháborodást keltő vádlevelében még egyszer elkövesse Mikecz János és sorsosai ellen durva támadásait, s másodszor alkalma nyíljék itt e| főtárgyalásan szóval is ismételhetni hallatlan durvaságait a nevezett urak ellen. Az elsőt elérte. A másik czélját azonban hála a tekintetes kir. törvszék, mint sajtó bíróság böicsességének — nem, mert ime, Kállay András volt főispán, Mikecz János alispán, Szikszay Pál főügyész, Kertész Bertalan főispáni titkár, Sipos Béla t. megyei főjegyző, Popp György kir. tanácsos pénzügyigazgató, Járeb József p. ü. számellenőr, Békef'fy László pénzügyi tilkár, Menyhért János ügyvéd, dr. Sarvay János vizsgálóbíró stb. stb. uraknak nem szereztetett meg az a kellemetlenség, hogy Lőrinczy úrral egy levegőt kelljen itt szivniok. Lássak már most, m. t. esküdtszek, mit tett a „Nyirvidék", és védenczem? Haladoka világ legutálatosabb vádlevele nyomdokain, de csak a sorrend s az inkriminált kifejezés czitálása tekintetében. Az első panaszolt kitétel az, hogy a vádolt czikk czime „Megrágalmazott tisztviselők". Az ornans nem tetszik Lőrinczy urnák. Dd hogyan, hiszen az a beadványa, amelyre ez a czikk íródott, valóban rágalmaz, nemcsak, de a lemocsmányabbul rágalmaz. Többet mondok. Szabolcsvármegyeközigazgatási bizottsága ezen rágalmak miatt bűnvádi eljárást tétetett folyamaiba a nyíregyházi kir. t.-széknél. E szerint való az, hogy Lőrinczy úr rágalmazott, és való az is, hogy első rangú megyei tisztviselőket rágalmazott. Hát akkor mit panaszkodik. Talán csak nem kívánja elkoboztatni a sajtónak azt a jogát, hogy igazat irjon még Lőrinczy úrról is ? Panaszkodik Lőrinczy úr amiatt is, hogy ő Viss, Zalkod és Kenézlő községek hivatalból elcsapott s igazán hírhedtté vált körjegyzőjének lett elnevezve. Sajnos, — de tény az. — hogy Lőrinczy úr Viss, Zalkod és Kenézlő községek jegyzője volt. Már kevésbbé sajno=, hogy a belügyminiszter jegyzői állásából a hiteles másolatban becsatolt leirata szerint valóban elcsapta. E szerint védenczem nem hazudik. De nem hazudik akkor sem, midőn azt állilja, hogy Lőrinczy úr igazán hírhedtté lett. Hát igazán hírhedtté lelt. Tanú e sajtó bíróság is, amelyet az egész kerületében senkisem háborgat annyiszor, mint Lőrinczy úr. Arról meg nem védenczem tehet, hogy Lőrinczy úr nem előnyös értelemben vált hírhedtté. Ezért keressen magához közelebb eső bűnbakot. E miatt tehát védenczem el nem ítélhető. Baja van Lőrinczy úrnak az inkriminált czikk azon kitételével is, hogy „a vármegye közigazgatási bizottsága e havi rendes ülésén vett tudomást e gyalázatos merényletről." Előre bocsátom, hogy Lőrinczy úr cselekedétét a vármegyei közigazgatasi bizottság határozata minősítette merényletnek. Ónök t. esküdt urak, hallották a Lőrinczy úr feljelentését, ítéljenek Önök, váljon nem merénylet-e az ? Én csak annyit tartozom megjegyezni, mikép ez a kifejezés nem a Lőrinczy úr személyét érinti, hanem egy közokiratot, amely az által, hogy beigtatva, s szabályszerű határozattal ellátva lett, bárki által hozzáférhetővé és bírálat tárgyává tehetővé lelt. Abban pedig sem újság írót, sem magán embert meg nem gátolhat Lőrinczy úr, hogy közokiratról ilyen kedvezőtlen véleményt ne alkosson magának, különösen akkor, midőn az a közokirat valóban merénylet a köztisztviselői tekintély és becsület ellen, még pedig igazán gyalázatos merénylet. Ezek ulán mi jelentősége sincs az utolsó inkriminált minősítésnek, amely szerint Lőrinczy úr „az elcsapott jegyző e legújabb keletű alávaló kirohanásának" stb. — Hogy Lőrinczy úr elcsapott jegyző, azt a belügyminiszterrel bizonyítottam be, hogy legújabb keletünek mondható a szóban forgó feljelentése, az az általam előterjesztetteken kívül kiviláglik Lőrinczy úr vádleveléből is, ahol megrovást érdemlő őszinteséggel előadja, hogy a „Hazánk" czímü napilap 1895. évi 266. számában a már többször megnevezett megyei tisztviselőket több rendbeli hivatali visszaélésekkel, törvénytelenségek halmazatával nyilvánosan vádolta s őket mint tisztviselőket, mint magán egyéneket jellemtelen, becsületérzés nélküli, lelkiismeretlen, erkölcsileg elzülölt poltron individuumoknak nevezted. Bizony ez alávaló kirohanás mindenki előtt, akiben sértetlen erkölcsi érzület lakozik. Minthogy pedig ez az első kirohanás 1895. évben, a második, amelyről e sajtó perben szó van, 1896. évben történt, ugyanazért védenczem teljes joggal nevezhette ez utóbbi kirohanást legújabb keletű kirohanásnak. Ide vonatkozóan is megjegyzem, mikép védenczem hivatkozott megjegyzése nem Lőrinczy úr személyét bélyegzi meg, hanem egy tényét, amely körülmény semmi esetre sem alkalmas arra, hogy védenczem eljárása rágalmazás jelentőségével ruháztassék fel. Nyilvánvaló ezek szerint mélyen tisztelt esküdt urak. mikep védenczem Lőrinczy úr hátrányára rágalmazást nem követett el, de el sem is követhetett, mert minden kifejezés, amely inkriminálva van, nem több, mint az újságíró jogos kritikája, helyesebben a jelen esetben hatósági ténykedés és vélemény továbbítása, a mihez pedig joga volt annál is inkább, mert a közigazgatási bizottság felolvasott határozata jogerőre emelkedvén, mindenki által betekinthető, terjeszthető közokirattá vált. A vádlevél szennyes modorával, megbotránkoztató tartalmával hosszasabban nem kívánok foglalkozni. ' Vissza kell utasítanom azonban azokat a sérelmeket, melyekben védenczernet részesiti. Egy nemesen gondolkodó, ideálista áll Önök előtt m. t. esküdt urak. A toll, melyet mint újságíró kezében tart évtizedek óta, mindenkor tiszta meggyőződés által volt vezetve. Valóban, juthatott volna anyagi előnyökhöz is tolla és lapja rérén. Tiszta önérzettel számolhat le, hogy vagyoni előnyökhöz ugyan nem, de jelentős erkölcsi sikerekhez juttatta őt tolla társadalmunkban. Tanú vagyok t. uraim, és kérem Önöket e | pillanatban, ne lássák bennem az ügyvédet csupán, aki eseményeket fele érdekei szerint színezve ad elő, hogy könnyebb Inczédy Lajosnál elérni azt, hogy lelke idealismusának és tiszta meggyőződésének megmentésével koldus kenyeret egyen, minthogy egyéniségének megtagadásával, akár csak egy sort is irjon lapjában. Igaz, hogy a „Nyirvidék" vármegyei hivatalos lap. Ámde, ha van széles e hazában lap, amely a vármegyével szemben is pártatlanabb és igazmondóbb,5mint a védenczem által szerkesztett „Nyirvidék," ugy én csalódtam. De nem hiszem. Jóba Elek védenczem érdekében keveset kell előterjesztenem. Inczédy elfogadta a szerzőséget, s igy további fokozatos felelősség kimondását sajtó-törvényünk nem tűri. Es végezetül még egyet! Önöknek ni. t. esküdt uraim, akik ismerik nagyon jól e sajtóper minden anyagát és előzményeit, fölösleges kiemelnem, mikép e per nem Inczédy és Lőrinczi közötti harcz, nem e két ember közötti ellentét, de valójaban egy önmagával meghasonlott ember bfínős küzdelme Szabolcsvármegye közvéleményével, s különösen annak vezető férfiaival. E küzdelmet vannak Önök hivatva eldönteni. Kérem Önöket, hogy azt a tiszteletreméltó közvéleményt ne bélyelyegezzék meg, hanem mentsék fel védenczernet. Ezután Inczédy Lajos, lapunk szerkesztője, mint íj vádlott nyilatkozott röviden, a kővetkezőket mondván : : Tekintetes kir. törvényszék, m. t. esküdt urak\ Engedelmet kérek a tek. kir. törvényszéktől és a Önöktől, m. t. Esküdt urak, hogy védó ügyvédem elő- terjesztése utáu én is szólani kívánok. Szólaui röviden, de tiltakozni élesen és hangosan o az ellenem beadott — s itt felolvasott vádlevél egéee tartalma ellen. - j Mert — bármilyen jelentéktelen kis őrállomás is e az, amelyet én, mint hírlapíró, mint ujság-szerkesztő, , Szabolcsvármegye közdolgai előbbre segítésében és — csupán csak e czélra szolgáló ellenőrzésében elfoglalok és ahol kötelességemet teljesítem: de ha e munkában : a legutolsó, a legjelentéktelenebb tényezője lennék is s a mi közéletünknek: jogom van hozzá és kötelességem, hogy hangosan tiltakozzam itt is, Önök előtt m. t..í Esküdt urak, a Lőrinczy István ur merénylete ellen — akár őrültség, akár az elkeseredés vakmerősége legyen a annak forrása, amelylyel vármegyém közéletének tisztaságát beszennyezni akarta. Ez a vádlevél tek. kir. törvényszék, és m. t. Esküdt urak, tartalma szerint ugyanaz, mint volt az a bead t vány, melyet Lőrinczy István ur 1897. év elején Sza-t