Nyírvidék, 1899 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1899-09-10 / 37. szám

a „IS Y í R V I D E H'i l^rzsébe^upáJyné^ — Elatt évforduló. — Szeptember hó 10-én van első évfordulója anuak a szomoru-emlékü esetnek, a mely gyászba borította I. Ferencz Józsefet, a sors kezétől amúgy is többször sújtott magyar királyt, elveszítvén felséges hitvesét, Erzsébetet. A megdöbbentő hír vétele után s a mélységes fájdalom csillapultával a magyarok benső részvéte elsőbben is az özvegyen maradt és bánatában egyedül álló király felé fordult és mi nem tudtuk elképzelni, nem tudtunk azon eleget csodálkozni, hogy vau itt a lóid hátán egy koronás férfiú, a kit legtöbbször és legsúlyosabban tett próbára a mindenható Úristen, a kinek szíve minduntalan vérezni kénytelen, — és mégis, mindezek daczára, rendületlenül áll országai élén s emberfölötti erővel végzi nehéz, királyi teendőit, nem roskadva le, mint más közönséges halandó, a csapások súlya alatt, de csak azért, hogy népeinek hű őre, vezetője maradjon. Erre hamarjában nem tudnánk hasonló példát fölhozni a világtörténelemből. Micsoda talizmánnal rendelkezik felséges Uruuk, hogy országai érdekében rá tud parancsolni szívének sajgó sebere. el tudja nyomni keblének sóhajtásait és tovább végzi kötelességét mintaszerű pontossággal? . . . E talizmán azt hisszük, abban áll, hogy valahányszor rája nehezedett a végzet irgalmatlan keze, hivséges, szerető népei mindanynyiszor osztoztak a gyászban s az őszinte részvét oly megható jeleit uyilvánitották, hogy az csodálatosan enyhítő balzsam gyanánt hathatott a király lelkére. Igen, mi magyarok, a mi igaz szeretetünkkel nagyban hozzájárultunk ahoz, hogy uralkodónk homloka körül a borús felhők eltüntenek. Bátran dicsekedhetünk vele, mert nem utolsó erény ez a földön. Meg kell ragadnunk a mostani szomorú évforduló alkalmát is, a kegyelet tisztaságával emlékezvén meg gyászos végű Erzsébet királynénkról, a magyarok megdicsőült Nagyasszonyáról. Csöndesen leteszszük a megemlékezés koszorúját sírjára és a sziv mélyéből fakadó imánkat küldjük az ég felé, kérvén az Atyát, adna örök világosságot lelkének, nyugalmat megzaklatott testének. Az országban mindenfelé mintegy varázsütésre tűnnek elő a királyné drága emlékére emelt szobrok. Nem parancs-szó, nem kényszerűség teremti ezeket, hanem a valódi érzés. Miként a mezei virágok nem diktandóra ütik föl fejüket a réten. De a legszebb emlék ott díszlik minden jó magyarnak a keblében. Erzsébet királyné idővel legendaszerü alakja lesz a mi népünknek, mint a jós-ágnak, fennköltségnek és tisztaságnak mintaképe. Csodás szép históriákat fognak agykor a mi unokáink hallani, bogy volt egyszer egy magyar királyné, Félórai gyorstempóban megtett út után, a mely idó alatt csaknem egy kilométert haladtunk, az igazgatóság elhatározta, hogy megállítja a kocsit és a derék lónak abrakot adat. Háromszor sípoltam és harsányan állj-t kiálltottam. A kocsis teljes erejével húzta a gyeplőt, a kalauz fékezni kezdett, de a ló — olyan buzgalommal, a milyennel a hű szolsáló-leány keresi elő védekező úrasszonya kezét megcsókolás coljából, dacára a legerélyesebb tiltakozásnak — friss kedvvel kocogott előre. A kalauz és nagybátyja, valamint az igazgatósági tag urak közül nyolcan leugrottak és beleragaszkodtak a kocsi hátuljába, de mind ez kevés volt. A lejtős helyen meg nem csendesedve, de határozottan gördült tovább a kocsi. Erre leugrott a tartalékcsapat is, most már huszonkét férfi és a kocsis anyja a mosónő igyekeztek visszatartani az üzemben levő kocsit, megfeszített erejükkel arányban levő eredménytelenséggel. A kalauz nagybátyjának mentő gondolata támadt, a pálya-test mellett feküdt a város lakatlan tűzoltó laktanyája, a mit már régebben elakartak bontani. Oda ugrott a házhoz és husz másodperc alatt ugyanannyi darab vályogot szedett ki a rozoga falból és végig rakta a síneken, a ló mosolygott és a kocsi a következő husz másodperc alatt nehezen bár, de határozottan áthaladt a vályog barrikádor. De az eszme meg volt. Az eszme nem hal meg. Ai eszme élt. Huszonnégyen hordtuk a vályogot hangya szorgalommal, öszvérkitartással, ürge fürgeséggel, kutya fáradtság közt a ló elé. Fáradozásunk jutalmaként megállt a kccsi. Lelkesen megéljeneztük egymást. A kocsis a ló elé abrakot rakott, anyja a mosónő pedig megmosta a ló fejét a makacsságért, a mit az szó nélkül tűrt. Mikor abrakját megette a ló — aló, felültünk újra mindannyian. A kocsi megindult. Livunk az abrak erősítő hatása alatt gyors trappban haladt, majd rövid galoppba fogott, végül szédítő karrierben repült a sinek fölött. a kit a nemzet bálványozott, a ki kibékítette az országot fejedelmével, a ki minden jónak, szépnek és nemesnek legelső pártfogója volt. Pártolta a magyar nemzeti irodalmat és művészetet, nyugodalmas öregséget biztosított uegyvennj olcz .s honvédeinknek, segített az Ínségeseken, nemtóje volt viztől vagy tűztől pusztuló városoknak, s emellett ő maga volt a megtestesült egyszerűség, a ki következetesen kerülte a féuyt és pompát. Talán el se hiszik neküuk mindezt a későbbi nemzedékek Mindegy; mi tudjuk, hogy ez valóság volt, mi tanúi voltunk e nemes lélek szárnyalásának. Most egy éve halt meg. De emlékezete felejthetetlen a hálás magyarok előtt, a kiket annyira pártfogásába vett. Talán még most is szeretettel gondol reánk a magas égben. Úgy legyen! . . . Felséges királyunknak pedig szolgáljon vigaszul magyar népének részvéte, nagy gyásza első évforduló napján. A * * * Erzsébet királyné halálára. Megrendült az egész világ, a mikor mi Tégedet, Felséges Nagyasszonyunk elvesztettünk. De nincs a földön vesztes, esik mi: a mi kis családunk, a mi nemzetünk. Nem mossa el idő tengerét a mi fájdalmunknak. Árvaságra jutottunk édes-mindnyájan széles e hazában; nincsen ház, melyben halott ne volna; ott vagyon glóriás Nagyasszonyunk megszentelt emléke minden házban, minden szívben; palotában és kunyhóban egyaránt. S gyászt ólt minden felekezet szentélye, mert borongó kegyelettel virraszt hazánk megdicsőült nemtőjének emléke fölött. Futó csillag volt életed s a hazára örök fényt borítottál. Nemzetünk jóságos auyja voltál s tengernyi mély szíved teugtrkeserüségüuket édesítette meg. Az a suttogva elmoudott, ereinket megfagyasztó hír, hogy egy aaemon szívedet megsebzé, a mi szívünkön ütött rést; mert — a Te szívedből áradt éltető melegség nemzetünkre. Ezért kesereg a haza, ezért érzi most is csak ugy, mint akkor, oly szegénynek magát. Egy hosszú év alatt nem enyészett el a mi fájdalmunk, de megnövekedett, s „dicső élted magasztos emlékének legszebb dija ez". Küzdelmeink sötét éjszakáján virrasztottál fölöttünk s tiszta kebled lángoló szeretetével ölelted át a hazát és szabadságát. Nem éltél a pillanat szenvedélyének, hanem a szeretet és haza dalnokai találtak visszhangra szívedben. Ezért tudott haladni, mívelődai, erősbödni nemzetünk; ezért volt szabad reinénykeduünk; ezért derült reánk egy szebb jövő hajnala, mert a Te szereteted ellenállhatatlan varázsliatalma a hazánkat dúlt egyenetlenség és viszálykodás örök átkát sírjába temeté. Köuyeinkkel szenteljük meg emlékedet, melyet uemzetünk nem felejt el soha. Dicsősé ;ed Az igazgatósági tag urak rémülve potyogtak le a kocsi lejáróján egymásután. A kalauz és nagybátyja, sőt a kocsis és anyja a mosónő is elmenekültek. Láttam, a mint leugrottak a földre, a hol hármat, hatot vagy a lendület ereje szerint kilencit hemperegtek, aztán talpra álltak baj nélkül. Littam, hogy baj nélkül menekülhetnék én is, de láttam, nem . . . hallottam, hogy a hajóskapitány nem hagyja el hajóját, mig az el nem sülyed, ezért nem menekültem, hanem nyugodtan ültem, mert elsülyedtem volna szégyenemben, ha valaki szemembe vágja, hogy nem voltam hajóskapitány. A kocsi és a ló már rég elhagyta a vágányokat, percenként 504 és fél méter gyorsasággal repültünk mezőkön, szántásokon, szőllőkőn, ungokon és berkeken át. Kérésre fogtam a dolgot. ígértem az alkalmazottnak abrakfölemelést és tantiémet. Megállt, lenézőleg nézett föl rám és azt mondta: — Én ál ló vagyok, én az esztelen vállalkozások boszuálló szelleme vagyok. Azután eltűnt. Örök igazságok. — Hogy lehet megvagyouosodai. — — Vagyonosnak lenni! Nem mindeuki közös óhaja-e ez? Hogy ne kelljen küzdeni az életben a kenyérért, hogy meglegyen a mit a sziv és lélek óhajt és az ész kigondol. Azt mondják, nem is oly nehéz dolog azt elérni. Csak bizonyos szabályokat kell betartani és akkor a szegény emberből, a komisz tisztelt, hírneves, dicsőített arany ember lesz. A betartandó szabályok a következők volnának. Tessék derekasan dolgozni. Lustasággal csak rongyot és szegénységet szerez az ember. Az arezverejték az egyetlen anyag, a miből aranyat lehet csinálni. összeforrott szenvedéseiddel, s a mikor Te keseregtél — mi jajdultunk fői. Egyetlen fiadnak kora elhunyta fölött hullattál gyászos könyeket, s mi jajveszékeltünk a magyar korona hivatott, jövő örökösének elvesztén. Örök gyász azállott anyai szívedre — és a zajgó csoport lázas örömeit kerülve, a természet lágy ölén kerestél írt és ugy fáj nekünk, hogy nem találtál gyógyulást. De Te azt akartad, hogy mi találjunk njugtot, s legalább mi nyugodjunk meg az Isten kifürkészhetetlen akaratában. S Te, a szenvedő Anya, glóriás Nagyasszonyuuk, Királynéuk, eljövél közénk, mikor nemzeti dicsőségünk magasztos épülete, magyar hazánk ezer éves fennállásának ünnepét ülte, levetéd gyászruhádat s velünk. Tégedet imádásig szerető 8 immár haló poraidra áldást mondó magyarjaid közt ünnepeltél. S most, hogy az emlékezet ékes virágai nyílnak szent hamvaid fölött s a „népek millióinak szemében újra gyászköny ül*, az Ur dicsősége jelentkezik Te rajtad; ó vési szívünkbe kegyeletes megemlékezésünk napján a tündöklő erényü nő emlékét, mert Te a mi jóságos Kir'lynénk voltál. Mi pedig igazi testvérekként épülünk nemzeti kincsünkké lett magasztos pályafutásán, mely megtanít bennünket és általunk a késő utódokat arra, hogy miként kell szeretni a királyt és miként ke'.l szeretni az édes hazát. Hódolat Erzsébet királyné tiszta emlékének! Dr. Kelemen Adolf. Küzdelem a magyarságért. Örömtelten jelenthetem, hogy folyó hó 7-én délutáni 3 órától 9 óráig tartott izr. hitköziégi képviseleti gyűlésen a ,küzdelem a magyarságért" megszűnt 'lenni. Dűlőre jutott a dolog. Örökre dicséretes dolgot végzett a képviselet. Győzedelmeskedett a magyarság, s ami ezzel egy fogalmu, a czivili-átió, az igazság. Megbuktattatok a söt-tség, aljas rágalomnak lett declaralva a becsmérlő híresztelés, a mivel a magyarság ügyének törekedtek halál döfést adni. Egy a minden kétséget kizáró óvás lett jegyzőkönyvben felvéve, hogy hitközségünk tagjai közt csak egy oly elvetemült lenne, hogy ugyan azonosítsa magát a „Nyirvidék" mu't heti czikkével, a melyet a Friedmann, a Maxi közreadás végett a szerkesztőségnek nagy arrogancziával átadott. Egyhangúlag el lett határozva, hogy egy éven belől egy magyar hitszónok fog megválasztatni, ezec állásra pályázat lesz hirdetve, ez óv folyamán pedig adott alkalommal, a most alkalmazásban levő hittanár Dr. Kelemen fogja a templomban a magyar hitszónoklatokat tartaui, a rabbi pedig utasíttatott, hogy felhagyva a további izgatással, a hitközség alá, és nem fölé rendelve, alkalmazkodjék a község kívánságához — A Tekintetes szerkesztőség és Ujfalussy Béla úrnak pedig meglehet azon boldogító tudata, hogy nem hiába való dolgot végeztek, a midőn a magyarság szent Ugyeért sikra szállva, győzelemre segítették azt oz ügyet, a mely mindnyájunknak, bármely valláshoz tartozzunk, nagyon is közös Ugye. A ki nem akar izzadni, annak nem lesz semmije. A ki madár tojást akar, annak fára kell m&szni. A ki az inge uját felgyűri, az később finom posztóba jár. A ki nem Bzégyel kötényben járni, az később könnyen nélkülözni fogja ezt. Higyjétek el, csak lépésről lépésre lehet előre haladni, ugrással ritkán lehet meggazdagodni. Bármennyire sóvárogjon is valaki nagy nyereség utján, azért a pénze még nem lesz több. Lassan és biztosan jobb, mint ingatozva. A kitartó munkának napi jövedelme gazdagabbá teszi az embert, mint a néhanapi szerencsés spekuláczió. Kis halaknak jó ize van. Hi kevéssel több is valami, mégis csak több. Mindennap egy fonál s egy év alatt kötél lesz belőle. Követ kőre halmozva, ház lesz bslóle. Előbb mászni kell, mielőtt az ember megy, s előbb szaladni, mint vasúton utazni. Mennél jobban siet valaki a gazdaság után, annál később éri el. Nem jó tőke néikttl kezdeni üzletet, Nagyon nehéz üres zsebbel alkudni. Csak akkor repülj, ha már tollad van. Pénz nélkül kereskedni annyi, mint tégla nélkül építeni házat, forgács nélkül gyújtani tűzet, béletleu gyertyát égetni. Kétségtelen hogy ezek oly örök igazságok, hogy betartása siker el nem marad. De hol van ezek betartásához a szükséges akarat és kellő — önmegtagadás s lemondani tudás! Pedig ezek a tulajdonságok képezik a boldogulást adandó tanácsok alapját. Tényleg, jó volna az iskolába ép ugy mint a családnál az örök igazságokat felírni és a gyermekek nevelésénél irányadóul venni. Nem is lenne oly sok az elzüllött s boldogtalan lény ezen a földön s kivált hazánkban.