Nyírvidék, 1899 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1899-01-08 / 2. szám
Szabályozó társul a taiirtT. . I VmM*^ Egy titkos szavazás. Ha most, a téli hónapokban ismét felveszem az elejtett fonalat, s hátat fordítva ama ádáz politikai tusáknak, a melyekben a ,juste milieut" eltalálni ugy a kormány valamint az ellenzék képtelenuek bizonyult, leginkább helyi érdekű közviszonyainkkal kivánok üres óráimban foglalkozni, szives olvasóin bizonyára természetesnek fogja találni, hogy elsó sorban vízszabályozási társulatainkról kivánok megemlékezni, mivel azok nem csak közérdekűségüknél fogva érdemlik meg az elsó helyet, hanem azért is, mert e czim hallatára az ér dekelt nagy közönség ugyancsak érzi hopy: Jam proximus ardet Ucalegon. No de mielótt Ucalegon házát a veszedelemtől megmenteni sietuénk, mondjunk el egy csinos történetkét egy társulati titkos sza v ázásról : A két Szabolcsinegyei testvér-társulat t. i. a Nyirviz és Tisza-szabályozó társulat között felmerült függő kérdésekről, azon autagonizmusról a mely ezek miatt a két társulat kőzött kifejlődött vagy fejlesztetett, mindenkinek tudomása van; ennek a hatása alatt tartózkodtam én attól, hogy a Nyirviz-szabályozótársulat ügyvezetésében résztvegyek vagy éppeu a választmányban helyt foglaljak. A mult év tavaszán történt, hogy a társulat igazgatója, — kihez 30 éves őszinte barátság kőt, — több ízbeni szives látogatása alkalmával arra ösztönzött, hogy csak menjek éu már be a választmányba, mert hiszen ama függő kérdések már teljeseu elenyésztek és a társulat érdeke feltétlenül megkívánja, hogy anuak adminisztratiójában részt vegyek, s egyben azon óhajának adott kifejezést, hogy a küszöbön levó elnök választás előkészítése érdekében értekezletet hívjak egybe. Az értekezlet csakugyan meg is tartatott, Gróf Károlyi Tibor egyhangúlag elnökuek és csekély személyem — szerénykedéseim daczára — egyhangúlag választmányi taguak jelöltetett. Egy utolsó befejező látogatás alkalmával pedig a társulat jeles igazgatója még arra kért fel, — hivatkozással soha el uem múló ex-lex főispáni tekintélyemre. — hogy székfoglalása alkalmával, én üdvözöljem a nemes grófot. S eljött a várva várt nap; — s az ünnepélyes perez közeledtével, mint vál. tag jelölt, de ugy is mint erre kiszemelt bizalmi férfiú magamra öltve az üunepi toga caudidát, tőlem telhetőékesszavakbau üdvözöltem 0 Nagyméltóságát, — kihez 25 éves ószinte barátság köt — Szives olvasó! Ugy-e bár azt hiszed, hogy e gondolat jeleket azért vontam itt meg, mert szerénységem tiltja üdvözlő szavaim hatását ecsetelni, vagy azon közlelkesedést a melylyel egyhangúlag választmányi taguak lettem megválasztva! — Csalódol, dehogy azért! E vouáW. sok jelzik ,,a titkos szavazást", melynek során Ónagyméltósága, a megválasztatott elnök nem szavazott reám. Consalatióul megküldte nékem az „Ecsedi uradalom és Nyíregyháza" czimű korrajzot — diszkötésbeu. En tehát a választmányból kimaradtam; a Nyirviz-szabályozó-társulat ügyei azonban, vagy talán ép ezért, valamint azelőtt ugy azóta is folydogálnak teljes csendben a megszokott mederben, a társulat jeles igazgatójának Szeszich Lajosnak vezetése alatt, — kihez 30 éves ószinte barátság köt. II. A tiszai társu'at. Keresztény számítás szerint 1888-ban történt, hogy Baross Gábor miniszter — ki az erélyt és az önkényt gyakran összetévesztette, egy hősies és a szabályozás történetében páratlan árvíz védekezés után a felső szab. tiszai társulat élére, egyébb jogezim hiányában, „pénzügyeinek rendezése czimén" miniszteri biztost állított. A ,rendezésnek" iiuaucziális eredménye az lett, hogy 2 millió helyett most már 4 millió forint adósság nyomja árterületünket, hogy pénztárunkba egy réz fillér nincs, legégetőbb tartozásainknak eleg:t tenni uem tudunk s már e hóban kéuytelenek vagyunk rövid lejáratú váltó kölcsönhöz folyamodni. Hogy ezeken a pénzügyi misériákon kivül melyek a társulat nyilt sebhelyei, a melyek gyógyításra várnak, s egyáltalán minő állapotban veitem éu át a társulat ügyeit, annak leírását megtalálod vagy megtaláltad szives olvasóm — azon jelentésemben, a melyet én e tárgyban a mult évben a társulati közgyűléshez intéztem. A bajok oly súlyosak, hogy az egész nagytársulat területén, a hol pedig aunyi az arra alkalmas ember, senki sem vállalkozott reá, hogy a társulati ügyeket a kiboutakozás garantiája mellett — kézbe vegye — az eluöki tisztet elfogadja S valóban, ha meggoudoljuk, hogy a lejárt 10 év az administrativ teendők terétől az érdekeltséget távol tartotta, attól mintegy elszoktatta, a társulat pénzügyi viszonyait az imént körvoualozott állapotban hagyta hátra, a társulat alap és ügyviteli szabályai gyökeres módosításra várnak, kint levő követelései a társulatnak a 200,000 forintot meghaladják, •idómentessége a mult év utolsó napjával lejárt, s ügykezelésének javítása és levéltárának rendezése égetó szükséggé vált, uem lehet azon csodálkozni, hogy ily mély sebek gyógyítására a társulati érdekeltek közül személyi garantiát nyújtani senki sem hajlandó. Ily börülméuyek között mintegy parancsolólag merült fel a miniszteri biztosság kikérésének szükségessége Es én azt tartom, hogy az elöl a társulat jövőben sem térhet ki, daczára azon nehézségekA „NmVIDlili* ÍAR'JZA.JA, Egy piros szegfű. Jolánka ntpról-napra hervadt és a doktorok hegyes vidéket ajánlottak. Borosáé őnagysága tehát késedelem nélkül elébb bejárta egy hátig a váczi-utczai Üzleteket, rimánkodott, könyörgö t, veszekedett a divatárusnókkel, szabónókkel, aztán egy szép napon ki vitte őt s leányit a bérkoc-ú az állomáshoz. Jolánka könnyes szemekkel oézett ki a vasúti kocsi ablakán. Lltta eltUnni a nagy Qveges pályaházat s aztáu kikerülve azt a fürkésző tekintetet, melyet a mama egyet len leányán nyugtatott, néma megadással Qlt le he yére. És hogy történt az, fogják önök hölgyeim és uraim egysserre kérdezni, hogy Jolánka, ki még egy héttel.ezelőtt vígabb volt a dalos undárnái, tnost könnyes szemekkel utazik Tátrafűredre. Csak türelem, csak türelem, meg fognak mindent tudni, hanem legyenek elkészülve a legrosszabbra: a fehér ujjtcskan n >m ragyog többé a karika gyúrQ, helyet a régi leánykori gjúrü. a kék ametiszttel foglalta el. J ilánka nem mennyasszony többé, parihieja visszament! Egy verőfényes tavaszi reggelen, mikor a májusi nap beragyogta a szürke Budip.'stet, megaranyozta a hosszú palota sorokat, kitévedi a virágzó, zőldeló Zugligetbe s véitQl fényes karikákbm megtört a Duna fodraiban, Bin Géza tavaszi, ergo vőlegényi hangulattal eltelve, egy égó szegfüvei a gomblyukában, szaladt fel a zugligeti nyaraló lépc<óiu. Becsengetett. Jolánka az ablaknál ült a virró-isztalka mellett 8 piros szegfűket hímzett egy vakító fehér fu'óra. G'za, miután hezet csókolt s a (Ökörben megvizsgálta öumigát, leült, a mennyasszonyymellé egy fo'elbe s nézte, mint vará zsolnák elő a tűndérujjtcskák száz meg száz apró Öltés után egy égó virágot. — Ejo/e, de kedvemre vtló munkát csinál kedves. Gáza irözelebb tolta a*'fotelt az asztalkához: Majd est terit;y fel az elsó ebédünknél. r ^ Jolánka boldogan bólintott fejével és felvetette nagy nefelejts szemeit, kinyitotta a szájacskáján, valami nagyon kedveset akart mondani, de ebben a pillanatban szemei a szegfűre estek, elharapta a ezót és hallgatott. — Mit akart mondani, — faggatta Géza. Miga különben is olyan hallgatag. — £o egy cseppet sem, hanem maga olyan rossz kedvű. — Jól van, maga hallgatag, én rossz kedvű, roppant jellemző jegyesekre nézve. Még egyszer kérein, mit akart mondani ? Jolánka fülig pirult s alig hillhitóan rebegte' Kitől kapta ezt a szegfűt ? Éi Géza vere's lett, miat a ki bűnösnek érzi magát, felkaczagott, pilástolni akará zavarát. — Kitől kaptam, hát ve tem! (Milyen csúnyán tudott hazudni.) Migának vettem lelkem, nézze csak, milyen szépen illik a hajába ! A leány indulatosan taszította el a virágot. Nem kell a szegfűje! Más asszonytól kap a « most a mennyasszonyának kínálja, szégyelje magát! Óá ez csúnyaság engem igy megcsalni. Ét Jolánka zokogott keservesen. Hiába volt mindéi, hiába esküdött meg Géza mindenre, ami szent éi nem szent volt előtte, hiába igérte, hogy felhivatja azt a vőn asszonyt, ha ugyan fel tud bxzegoi az emeletre, akitói a szegfűt vette, Jolánka csak sírt s egyik kezével lehúzva Ujjáról a karikagyűrűt, a másikkal az ajtó felé mutatott: Menjen, menjen sohasem lehetnék magával többé boldog. Géza kétségbeesetten higyta el a szobát, Jolánka pedig köanyzlpor költ tette el a piros szegíűs futót fiókja legmélyére, a mely az első ebédre volt szánva s most csak örökre emlékeztetné szerencsétlenségére Géza padig bement a mimihoz és elmondta a történteket. Fel és alá járkált a szobában, össze-vissza tépte a szegfű-, megátkozta az öreg asszonyt, összeharapdálta a bajuszát, stóvil ugy viselkedett, mint egy nek, a miket a föidmivelésügyi miniszter Ónagyméltósága ez ellenében emelt. Sót en most már tovább megyek s arra kérem a társulat közgyűlését, nevezze meg azt, a kit tniu. biztosnak akar, kérje ki e tisztre megyénk főispánját, a ki hivatalos állásánál, tapasztalt munkásságánál, és concilians modoránál fogva az állásra a legalkalmasabb, s aki Torontálban, a szabályozások e typikus megyéjében e téren bó tapasztalatokat szerezhetett és bizonyár* szerzett is. # Kállay András. A polgári olvasó-egylet közgyűlése. A polgári olvasó-egylet e hó 6-dikán délután tartotta meg XXX-dik évi közgyűlését, a melyen Leffler Sámuel, az olvasó egylet buzgó elnöke, a következő meynyitó beszédei tartotta: Tisztelt kösijyülés! Midőn először van szerencsém megjelenni ezen humánus-testület közgyűlése előtt ez évben, örömmel ragadom meg az alkalmat arra, hogy önöket szivem igaz melegével üdvözöljem és kívánjak boldogságot mindnyájoknak ez uj év küszöbén. Igen, kívánom, hogy legyenek boldogok a család körében, mely lehet egyiránt örömeink es bánatunk forrása, a szerint, a mint a gondviselés kimérte osztályrészünket a magunk személye s a velünk egy testté és leiekké egybeforrott hozzátartozóink számára; legyen ez osztályrész bánattól ment, legyen üdvös és boldogító, hogy erőinkben megedzve, lélekben felvidulva, reményeinkben gazdagulva, munkásságunkban sikert látva, teljesíthessük a család iránt vállainkra nehezedő kötelességeket. Kívánom, legyen közülök boldog mindenui a saját egyluua körében, hogy ott szívben nemesülve, Isten iránt való hitben megerősödve, a tiszta erkölcsök iránt szeretettel eltelve találja meg igaz üdvét, nyugalmát, találja meg ezt az irányeszmét, mely az embereket szeretni és mindenkit egyéni jelleme és becsülele szerint tisztelni s egymást valódi testvérekül tekinteni tanit, hogy ne férkőzzék senkinek lelkéhez az az istentelen bűnös gondolat, mely egymást kiátkozni kész, csak azért, mert nem ugyabban az egy templomban fohászkodik az egek Urához! Kívánom legyenek boldogok ezen nemes czélt szolgáló egyesület körében, melynek tagjai testvérkezet fogtak arra nézve, hogy a társadalmi érintkezés által egymáshoz közelebb jutni, a mivelődés által tökéletesjdni, a helyiségben való felüdítő szórakozás által polgári kötelességeik hívebb teljesítésére alkalmasabbá válni, s egymás kölcsönös megbecsülése és tiszteleteáltal egymásnak őrömet szerezni iparkodnak. Legyen e helységből száműzve őrökre az egyenetlenség és viszálkodás kárliozatos ördöge; uralkodjék a béke, egyetértés és a polgári egyenlőség érzetén alapuló szeretet közöltünk! De kívánom végül, hogy legyenek boldogok e hazában, mint annak lelkes és hű fiai! Hála az Égnek, e testület kebelében nem dúl politikai horzsalkodás; sem az én ajkamról, sem tagtársaiméról soha nem hallottam elszállni oly szavakat, melyek a különböző politikai felfogásért a viszály lángját gyújtották volna fel közöttünk. Kívánom, hogy ez igy legyen a jövőben is. Hiszen ezt a mi édes anyánkat, lehet szeretni s néki szolgálni anélkül, hogy fiai testvérharezot folytassanak; lehet könnyezni bánatában és mély gyászában akkor, midőn leghívebb gyermekét, legelső leányát, koronát viselő felkent igaz hívét, egy fanatikus idegen, tőrével döfi ál . . . és mi együtt gyászoltunk a nélkül, hogy megkérdeztük volna egymást mi jogon omlanak egyiránt honfi könnyeink? s kizártuk volna egymást politikai nézeteltérések miatt az őszinte fájdalom inegnyilatkozlialásának lehetőségétől; — lehet szeretni e hazát most is, midőn évezredes alkotmányának szent lestén ejtettek sebei saját gyermekei, akik a történelem ítélőszéke előtt fognak felelni majdan tetteikért. Az Isten igaz, a lörtenelem részre nem hajló s megmásodrangu hősszerelmes. A mama pedig csak mosolygott: Sohse bántson az téged fiam, Jolán mindég ilyen túlérzékeny volt, megbékül ő hamarább mint sem gondolnád. Hmem egy kis kura nem fog neki ártani, tudok én ez ellen egy jó orvosságot. És összedugták a fejőket, ami természetellenes tény, ha az anyósról és vőről van szó, és összeesküdtek a szegény kis leány ellen. Másnap Géza is visszaküldte a jegygyűrűt és azóta hervad Jolánka napról-napra. De a mama érzéketlen maradt, mig Jolánka egy szép oapon ki nem jelentette sírástól csukló hangon : Bilépek a Szent Szüzek klastromába. Akkor aztán azt mondta Gézának, ki naponta jött könyörögni a kura bereke*ztéseé~t, hogy elég volt és elvitte másnap Jolánkát Tátra-Füredre. (Nos uraim és hölgyeim, most már tudják, miért sírt Jolánka, miért volt szomorú, mikor kitekintett a kupé ablakán.) Lissankint alkonyodott. A Magas Tátra hegycsúcsait még bearanyozta egy ideig az izzó vörös tányér, aztán hirtelen eltűnt egy kimagasló sziklacsoport megett. A pdkháiószerü áttetsző köd felszállott a lent elterülő legelelókról, mezőkről. Hillani lehetett a nyitott kupé ablakon keresztül a hazatérő nyájak kolompját, ku yák csaholását, aztán csend lett, a tavaszi esték méla csendje, midőn ott birsereg az ujuló élet a fakadó rügyekbon, midőn ezer meg ezer apró bogárka, nyűzsögzsűmmög a balzsamos levegőben..— Este volt. Csak a hosszú fekete gőzmozdony futott őrült gyorsasággal t vaspályán, egy egy éles füttyöt hallatva, ha őrház mellett haladt el. Az elsó osztály női szakaszának ablakai le voltak eresztve. Jolánka egy nagy piros sálba göngyölve Qlt a sarokban, a csípős hegyi levegő jó hatással volt ógő arczára, veresre sírt szemeire. A mama egykedvűen Qlt vele szemben és vizsgált a lorgnonjáu keresztül, — semmi tudomást sem látszott róla venni, hogy leánya reggeltől estig egyre sírt, nem evett és egy szót sem szólott. Csak mosolygott magában: a kúrának nem remélt hatása van.