Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1898-03-13 / 11. szám

« ,j> Y I Ft I 1> É II“ „t: Maüthner Ödön-fole kerti és virágmagvak, luczerna és lóhere, 100, 50, 10 és 5 kilós zsákokban a 111. li. vetőmair állomás által megvizsgálva és ólomzárolva, valamint Oberndoríi rópamag a termelő őlojnzárávnl ellátva eredeti áron ifj.■ Czukor várto:i utód. czégnél Nyíregyházán kapható. (110—3—2) Hirdetmény. A szakolyi ev. ref. egyház tanácsa az 1806. évi márczius hé 15-én kelt 1. számú határozatával a templom és torony kijavi lását, illetőleg a templom egy részének újonnan leendő építését elhatározta. . A fenntemlitett munkálat foganatosításának biztosítása czél- jából az 1898. évi márczius hó 20. napjának délelőtt 8 órájára a szakolyi ev. ref. lelkész hivatal helyiségében tartandó zárt ajánlati versenytárgyalás hirdettetik. A versenyezni óhajtók felhivatnak, hogy a fenntebbi mun­kálat végrehajtásának elvállalására vonatkozó zárt ajánlataikat márczius lió 15-ik napjának délelőtt 8 órájáig annyival inkább is beadják, mivel a későbben érkezettek figyelembe vétetni nem fognak. A szóban forgó munkálatra vonatkozó részletes feltételek, a nevezett ev. ref. lelkószi hivatalnál, a rendes hivatalos órákban naponként megtekinthetők. Kelt Szakoly, 1898. február 22.. (103-2—2) Bakos Pál, ev. ref. lelkész. Bólén és üveg-üzlet átadási hirdetmény. Nagy élénk népforgalma helyen, a piacz közepén, a Gredig Jeremiás úr féle ház alatt levő, jelenbQn Éles Lajos úr által birfc bolt, tágas mellékhelyi­ségeivel; valamint a róm. kath isko­laszék tulajdonát képező házban ez idő szerint Hibjan Fercncz által hasz­nait bolt, mellék és tágas pinczekelyi- ségeivel magában, vagy az Üveg- és porczellan árúkkal együtt kibérelhető, illetve előnyös feltételek mellett át­vehető. Tudakozódhatni mindkét helyi­ség iránt Hibján Ferencz üveg- és porczellún-üzletébeu. (95-?—4, I* U ■m Háztartások, gazdaságok és iparvállalatok különös figyelmébe ajánlom ezúttal úgy a kazán, mint SZObafÜtésheZ legczél- szerübb és legolcsóbb szeneimet és pedig: darabos, koczka és akna minőségben, akár a Királdi (Putnoki), Barczika vagy ( Anyákból, S.-Szentpéteri, Porosz í bármely állomásra egész kocsirakományokban és kicsinyben háztartások részére raktáromban; Széchényi-tér 8 szám alatt. Királdi (putnoki) darabos szén mátermázsánként . — frt 85 kr. S.-Szentpéteri „ „ „ . — frt 70 kr. Porosz „ „ „ . 1 frt 60 kr. Légszesz coaksz (pirszéu) „ . 2 frt 20 kr. Kovács szón osztraui mosott „ . 1 frt 80 kr. Faszén „ . 3 frt — kr. Mandl XSmil, (28—?—25) a „Magyar általános Köszénbánya-Részvénytársaság“ Szabolcsmegye kizárólagos képviselője. Kívánatra 24 óra leteltével dijmen­tesen házhoz szál- littatik a város belterületén. & # & » & & » & & & * * * * * * & ^ fő AGY. KIR SZABAD PARKÉT GYÁR. 3 DÜNKEL V. K. M KASSÁM, (A ajánlja kitűnő száraz tölgyfából készi- 0 tett, sokszorosan kitüntetett § FARKÉTÁIT, 0 úgynevezett amerikait, tömör és be-, ö rakott koczkáít, jutányos árak feá mellett. — A lerakás gyári lerakók által a legpontosabban eszközöltetik. ^ Képes rajzminták és költségvetés dij­K mentesen szolgáltatnak ki. ,99-6-2) M £2?“ Vállalkozó, építész és asztalos uraknak legolcsóbb árak számíttatnak. Q Nagybani kivitel minden felé. Gáspár Antal-féle oltó-viasz. ® •i HIBJÁN SÁMUEL utódai (előbb HEÜFFEL L AJOS) tisztelettel tudatja a nagyérdemű közönséggel, hogy G. Platx és fia világhírű erfurli vetomény- és ' ir.’g-mag czógtől az idei vetemény- és virág-mag f zállitmáliy már megérkezett és nagy választás- 1)1111 kapható a legjutányosabb árakon. (73—4 — 3; Valamint kaphatók gazdasági répa- és tahar- máliyfü-lliagvak is napi árfolyam szerint. C/3 co © © Eladó gazdasági gépek. 4-es és 8-ás cséplő-gépek kazánnal és egyéb hozzávalóval, olajsajtó zúzóhengerrel és fazékkal, szecskavágó és egy Schak-eke, betegség miatt, eladók Asztalos Károlynál Nyíregyházán. (106-3-2, 1 posta csomag vérnarancs 1 frt 80 kr. m______________________________________________________ © t o©f?®©é©^@©©é® @©®©(v©@ Haszonfa eladás. A körtvélyesi erdőben 90 darab 65 éves tölgyfa eladó, mely hordó dongáink, Slip- pernek, de különösen hídgerendának alkalmas. Hossza 7—10 méter, vastagsá'/a 40—60 cen­timéter. Venni szándékozók forduljanak Ujfüllér- tóu Kálmán /.helyi Menyhért tulajdonoshoz, vagy Nyiregyházán Kovács P. Pál r. tanácsos­hoz, hol felvilágosítást nyerhetnek. (119—3_i) Eladó jutányos áron egy hires bécsi gyártmányú (2—2) rövid zongora kitűnő karban, Szarvas-utcza 31-ik szám alatt i Csak fiatal embereket érdekelhet tudói, hogy a párisi Dr. BOITOM Injectio Oriental már néhány napi használat után elmulasztja még a e^régihb bántalm ik it is, földIngó* t«-h it gautal olaj vagy copaiva balzsammal kísér­eteim, mert ezek ciak a gyomrot rontják és a bajt nem gyógyítják meg. I üveg Bojton Injectio ára I forint. Magyarországi főraktár: (61—?—6) 2oltán Béla gyógyszertára Budapest, V., Nagykorona-utcza 23. (Széchényi-tér sarkán). Főraktár Nyírjgyhizán Korányi Imre gyógyszer- tálában. Postai megrendelések czime : Zoltán gyógyszertár Budapest. I BÚTOR, f a i © e © © Q Q JÁKOBOT XT S MÓR ELSŐ SZABOLCSIMÉI BÚTOR GYÁRI RAKTÁRA Nyíregyháza, városház-tér 11. sz. a kir. törvényszék mellett. ] BÚTOR. s BÚTOK TELEPEM 0,J látványosságot nyújt, hogy minden fővárosi ily áru teleppel a versenyt bátran kiállja, úgy, hogy a n. é. szabolcsmegyei közönség niucs többé arra utalva, hogy a fővárosba vagy valamely más vidéki városba utazzon bútor szükségleteit fedezni. Raktárom mindig a legnagyobb választékú szilárd bútorokból, minden most divatban lévő fában és stylben, úgysziute Luxus bútorok, teljes háló és ebédlő és S/ail(Mlberendezésekből garnitúrák, arany és bronz betétekben failtasca és más Ülő bútorok bői, szőnyeg, díványok, OttomáiioV, mindennemű matróczokból tartok úgy- szinte elvállalok díszítési és kárpitos munkákat is Szolgáljon továbbá a n. é. közönség becses tudomására, hogy általam a ft. papság, magasabb hivatalnok és magánosok részére, úgyszintén teljes inenyasz- szonyi berendezések úgy helyben, mint a vidékre is kedvező fizetési feltételek me lett szállíttatnak. Hol vasúti állomás nincs, vagy kisebb távolságra a bútorok szállítását jótállás mellett saját kocsimon teljesítem és a legkisebb megbízásnak is a legnagyobb figye­lemmel és pontossággal törekszem megfelelni. ° . .. Tisztelettel meghívom tehát a n. é. közönséget, hogy fentiek valóságáról meg- győződni és nagyszabású bútor raktáromat szives látogatásában részesíteni kegyesked­ni jenek, es midőn még becses pártfogásukért esedezem, maradtam kiváló tisztelettel JAKOBOVITS MÓR. © DÍlTílD > llaUiil'omou tartok tükör, kép, úgyszintén vasbútorokat is. DU I Uh. ^ Képes árjegyzéket kívánatra ingyen és bérmentve küldök. : BÚTOR. O 9 4 fú th 9 9 m a 3 a a a 9 9 > & © 0 9 9 9 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom