Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1898-03-13 / 11. szám
NYÍBYIDÉ K“ a______________________________ Ot ven íve . . . Még csak annyi?! Pedig mintha legalább is száz esztendő feledése boritana fátyolt azokra a nagy időkre; mintha legalább is száz esztendő minden napján született események tarka-barka változásai törülgették volna ki a mai n mzedék gondolatából a 48-diki nagy márcziusi napok emlékezetét. Maradt-e meg belőlük valami, ami valóság, nem frázis?! Ha csak azok az öregek nem, akik már akkor éltek, férfiak voltak ... és most bizonyítják, hogy úgy volt! Meg egy nagy temetőnyi síremlék, kőoszlop szerte a hazában, itt is, ott is egv-egy, amiken föl van jegyezve, hogy mi történt 1848-ban Pöl van jegyezve a történelemben is, hogy 1848. márczius 1^-én a pesti nemzeti muzeurn oszlopos csarnokáról kikiáltották a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget. Azután Petőfi elszavalta: „Talpra magyar“! A szabadságnak, egyenlőségnek, testvériségnek nagy jelszavait törvénykönyvbe Írták, április 11-dikén szentesítette azokat a koronás király, és néhány hónapra rá „Talpra magyar“ !: fegyverben állott az ország, hogy megvédje a törvényt. A fátyolon keresztül, amit ráborítottunk a nagy időre, amelynek minden napja egy-egy lapja nemzeti történelmünknek, a bus, szomorú emlékek közül, vérnek és gyásznak borzalmain keresztül kivilágit annak a nagy napnak: méhé- ben eseményekkel terhes 1848. márczius 15-diké- nek fényessége. Más nemzeteknek is idők ideje volt ez a 48-diki márczius. Párisbau a francziáuak, Berlinben és Bécsben a németnek ugyanakkor szintén nagyot dobbant a szive. Mintha csak igazán föld és levegő mindenütt és egyszerre termékenyült volna meg. És mintha a föld szagából, a levegő áramlatából mindenütt és egyszerre harsant volna meg a szabadság harsonája. Még is a mi 1848-diki márcziusunk valami más, mint ezeké, a többieké. , Nálunk a „szabadság“ : a nemzeti szabadságot jelentette. M ndig fenntartott, király és nemzet között minden koronázási szerződésben megerősített és még is elsikkadt jogaink resti- tucióját s intézvényes biztosítását. Az „egyenlőség“ kimondása s törvényben való statnálása nem egy osztálynak a másik osztály ellenében való győzelmét jelenti. Ha csak ennyi lett volna, ha egy osztály-harcz befejezése lett volna csupán a mi 1848-diki márcziusunk : előbb vérnek kellett volna hullnia. A nemesség, aki addig a „nemzet“ volt, nem átengedte, de megosztotta jogait a jobbágysággal, aki a jogokkal átvette a terheket is, polgára lett a hazának, tagja a nemzetnek és hős védelmezője a „nemzeti“ szabadságnak. Pali barátom lángja. Tűnő álom volt még most is Bokányi Pali előtt Zsuzsika esete. Egy farsangi bálon ismerkedtek meg. Összes ismeretségük eleinte csak ennyiből állott. Később . . .? Majd meglátjuk. Az első bált követte a második, a másodikat a harmadik, valamennyit az utolsó, a mely utolsó farsan gon folyt le. Púi — már oak a Zsuzsi kedvéért — mindegyiken megjelent. Határozó befolyással azonban csak a legutóbbi álarczos bál volt reá nézve. A mosolygó vérpiros ajk, mely az álarcz alul gyakran kikandikált, a hullámos gesztenye szín haj, mely k it szép fonatban leeresztve, ildomos testalkat, s a kis, fehér selyem csípőkben tipegő lábacskák, valóban, nemcsak Pali barátunk kissé tág, de bármelyikünk lelkiismeretét is kisértetbe hozta volna. Vidám kaezagása csengőbben hangzott füleinkben, élesebben hatottak oda sziveinkbe, mint az imreghi barátok kisded, ércznyelvü harangjának szólása. Mert mig ő jóizü kaczagá«ával meghódította a sziveket, addig a szegény barátok alig tudták egy két öreg asszony vallásos buzgóságát felkölteni s ennek folyományaként kisded, kápolnaszerü templomukba csalni. Hja! úgy van az mai világban. A reclam a fő A portéka lehet silány, hasznavehetetlen, csak czifra mezbe legyen öltöztetve — meghódítja a sziveket. Azután? ... Ha a vevő nincs megelégedve a porté kával? Zajt sem ü'het a csalásért, mert hisz’ akkor a maga házát borítja lángba. A tüztől pedig mindenki fél, még a ayuj’ogató (nem a lámpa gyújtogató) is. ha csak nem őrült. így járt Pali barátunk is. Úgy kell neki. Miért volt könnyelmű. Az emberek szeretnek mindent előbbre tenni, mindennek előbb hódolni, mint a vallásnak, az egyedül idvezitő tannak. Hovatovább kezd megvalósulni az a régi-régi történet, a mit gyermekkorunkban oly szívesen, mégis Kimondták azt is, hogy „testvériség“ ! Ez a jelszó azonban, — pedig a „szabadság,“ az „egyenlőség“ világítottak előtte — nem jutott el oda, ahova szólt. Beléje szúrtak egy tövisket, hogy megöljék igy a nemzeti szabadságot. Testvériség helyett lett testvérharcz. Ennek a harcznak az áldozatai töltötték be a sánczokat, amelyeken aztán bevonult az ellenség és megölte a szabadságot. A tövis — amit akkor oda szúrtak — ott van ma is, genyedés van a nyomában, fájó seb ma is, bomlásnak fészke, katasztrófáknak ijesztő réme bekövetkezhető nehéz idők órájában. Bánni fogják akkor, akik oda szúrták. * * * Még csak ötven éve s azóta mennyi min- deut elfeledtünk, — -— és mennyi minden elmúlt, köddé lett, elszállott, semmivé lett! A „nemzeti szabadság“ intézményes biztosítékai kopnak, nyikorognak, bomladoznak har- mincz évi használat után. Száz fülemüle tojás közé belopja tojását egy kakuk, egy kis baj támad: dobjuk ki az egy kakuk tojással a száz fülemüle tojást. így vagyunk a sajtó-szabadsággal. Képviseleti parlament: egy másik intézményes biztosíték. Mi lett belőle: csúnya vásár. B’orspont pénzzel, napi díjjal, eszem-iszommal aki jobban győzi, az a képviselő. így van ez, minden párton, egyaránt Még csak titkot sem csinálunk már belőle. Hát az „egyenlőség“! Mi lett a 48-iki „polgártársából. Nehány százezer nagyságos ur. A régi tekintetes urak maradékai nagyságosak, és keresik a kamarásságot, hogy méltó- ságos urak lehessenek. Bizonyos számú apai és anyai ősök nemességének bizonyítása lévén e magas titivus elérésének legelső és elengedhetetlen föltétele, sok hozzá értő embernek valósággal fényes keresete van Budapesten a nemes ősök keresésének és bizonyításának ebből a mesterségéből. És igy alakul aztán a társadalom is. berendezkedik, szervezkedik ehez képest külön-külön társaságba,' megnézvén egymást tekintetes, nagyságos és méltóságos titulusa szerint, no meg még a szerint is külön állónak érezvén magát, hogy ki micsoda vallás rítusa szerint imádja az egy igaz Istent! * * * A nagy márcziusi nap 50 éves fordulója bomlott, züllött viszonyok között találja a magyar társadalmat, amelynek szervezetéből kihullnak lassankint mind azok az összetartó kapcsok — annak az időnek nagy eszményei, amelyek akkor, abban a nagy történelmi pillanatban egy nemzetté forasztottak össze mindenkit, aki magyar volt s rugói voltak a nagy nemzeti alkotásoknak. Elmúlt, letűnt idők fénye, derítsd föl a homályt, ami bennünket körülvesz, áraszd ki világosságodat jövendő ösvényeinkre. Világítson be a márczius 15-iki nap a sötét éjszakába ! méltatlankodva hallgattunk, Szívesen, mert hisz abból az időből való történet volt, a midőn még Péter apostol a földön járt, úgy szintén Jézus urunk is tulajdon szent lábaival rótta a föld bűnös porát. Méltatlankodva mert szűzies ártatlanságban lévő romlatlan lelkűnkben életünk eme hajójáu az igaz kormányos, az idvezitő Krisztus még nem aludott, fejünkön nyugodt még, s illetlenül állt a hitnek korouája. így nem csuda, ha megbotránkoztunk azon a „szegény legényen“, a kit Péter apostol — miután az utolsó falat kenyerét is odaadta a kéregető apostolnak — jószívűségéért any- nyira megszeretett, hogy szinte megengedte — kérjen bármit, vágyát téljesiteni fogja — remélvén magában, hogy mint jó keresztyén csakis lelke üdvösségét fogja kérni. A szegény legény — a krónika szerint — kapott az alkalmon, s rögvest kívánt egy oly tarisznyát, a melyből a sonka, a kalács és a kulacsból a bor, s végül egy pipából a füstölő soha ki ne fogyjon. Péter apostol — fejet csóválva — teljesité kívánságát. Ekkor Péter apostol kész volt még egy kívánságát teljesíteni, szentül hitte, ho„y most már lelke üdvösségét fogja kérni. Csalatkozott, mert a szegény legéuy egy oly furkósbotot kívánt, melylyel minden élő lényt legyőzhessen. Péter apostol láthatólag megneheztelt s szemére is vetette a szegény legénynek, hogy „mért nem a lelke üdvösségét kívánja?* „Várjunk még ezzel szent atyám — mon á a szegény legény — azt majd csak utoljára fogom kérni.“ De hogy mesémet, melyből a tanúságot kívánom levezetni — félbe ne szakítsam, — ime folytatom és be is végzem. Bizonyára önök is tudják szives olvasóim, mi történt később a szegény legénynyel? Ment mendegélt a szegény legény két nap és két éj után egy beláthatatlan sik mezőre, a krónika szerint Flandriába a Krekkel-forrás mellé ért. Még korom sötét éjszaka volt és e tág mezőn Péter apostol mély álmot lehelt a | Felviradt ismét a feledhetetlen nap, a magyar nemzet szabadságának éves ünnepe, márczius 15-dike. Ünnepelt nagy nap ez ma is — ötven év ulán s az is lesz mindenkor a nemzet történetében. 1848. márczius tizenötödike! — Pár szó és hallatára még is feldobog minden magyar szív. Hosszú ötven év múlt el azóta, sok dicsőség, sok szenvedés közepette, de az emlék túlélte a dicsőséget, a szenvedést, s a nemzet ünnepet ül évről-évre, hálát adva a magyarok Istenének. Bizony ma ötven éve annak, hogy megszólalt a nép szava oly hatalmasan, mint viharban a menydörej és kivívta magának a szent szabadságot. Az ige testté valósult s a nemzet szabad és független lett. Hogy is ne emelne hát sziveinkben oltárt e nemzeti ünnep, hogy is ne lelkesednénk a nemzeti ujjáébredés napjának évfordulóján, hisz e napon a lelkesedésünk imádság! Márczius tizenötödike! E napon érkezett Bécsbe a magyar ország- gyűlés küldöttsége, hogy a magyar szabadság számára a király szentesítését kérje. A király elismerte a magyarok kívánságának igazságát s miután Bécsben a béke helyreállott, (Kossuth Lajos műve volt ez is) Batthyányi megbizatott, a független magyar^felelős minisztérium alakításával. Mig az országgyűlés küldöttsége czélt ért Bécsben, addig az ifjúság czélt ért Pesten és kivívta nagyszerűen, méltóságosan a sajtószabadságot, a polgári védelmi jogot és kitűzte a nemzeti lobogót az egész országban. Az ifjúság vezérei mint Vasváry, Petőfi) Jókai, Irányi stb. seb. (ki tudná őket elsorolni) lekesitő beszédeket tartottak a gyülekezeteknek ; ismertették a nép előtt ama 12 pontot, a mely a német kívánsága volt. A nép megértette a lángoló szavakat és a proclamatió minden egyes pontját lelkesedéssel fogadta. Majd Petőfi Sándor, a nép dalnoka lépett fel, megírta „Nemzeti dalát“ — azt a gyönyörű riadót, mely ma is a költészet gyöngyei közé tartozik s a melyre minden magyar szívben megpezsdül a vér. És elszavalta dalát Isten szabad ege alatt, sok-sok ezer ember szivéhez szólva. A nép föllelkesült a költő lángszavára és dörögve ismételte az esküt. Az eső ezalatt pedig folyton szakadt, a mi a lelkesedést azonban épen nem gátolta, hiszen a keresztelés vize volt ez, a mely az égből hüllő t alá az újszülött eszmékre. Majd a nép kinyomatta a 12 pontú proc- lamátiót és Petőfi „Nemzeti dalát“. És megjelent a sajtó-szabadság első ezer és ezer példánya. Az egész főváros lázas állapotban volt s büszkén dobogott a szív, a közelgő szabadság előérzetében. szegény legény szemeire, és titokban elküldötte az al világ királyát, Belzebubot, a ki a szendergő legény nyakából kiakasztotta a bűvös tarisznyát, kezéből kivette a furkósbotot s ott hagyta. A felébredő szegény legény ámulva vette észre megrövidítését. Nagyot káromkodva elindult annak keresésére. A káromlás után Péter megbüntetendő egy csoport ördögöt varázsolt a sik mezőre, s éjnek idején a hozzájuk melegedni térő szegény legényt rettenetesen elverték. Nagy nyomorúságában fel sem tudott állani, minden tagja fájt, mintha csak csontját szedték volna ki, kívánta a halált s kérte az Ljtent „bárcsak venné már magához.“ Ekkor ujfent megjelent Péter apostol Feltette a szokásos kérdést, „Nem bánom már — mondá a szegény legény — ellopták a tarisznyám, el a furkós botom, s az ördögök jól elpáholtak — hadd jöjjön a lelkem üdvössége.“ Pali barátunkat, is kisértetbe hozta és elvakitotta a szerelem. A vágy Zsuzsikát bírhatni, szenvedélyessé, idegessé tette; elhanyagolta hivatalát, parlagon hagyta szivében a vallásosság mezejét, megrontotta kedélyét, szóval egész methamorphosison ment keresztül, Mintha csak kicserélték volna. Alig ismert önmagára. Sokszor megjelent álmában Péter apostol, megboldogult édes anyja alakjában, s intő szavát, fenyegető ujjait felemelte, tiltotta az útról, melyre tévedett, mely szerinte is a kárhozatra vezet. Feltette a kérdést is az éji szellem, de Pali barátunk, miként a mesebeli szegény legény nem a lelke üdvösségét, hanem a bűn útjára vezető „tarisznyát és furkos botot“ választotta Zsuzsika szerelmében. Tágas kapu és széles ut volt, a mely a veszedelembe vitte. Nem bánta. Megbünhödött érte, Elszenvedte. Bocsássunk meg neki. (Vége köv.)
