Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1898-02-27 / 9. szám
De később egyebet gondolt ki. Avarból kicsi máglyát rakott a homokoo, üveggel felgyújtotta a virágot, azzal bele vetette a tüzbe. A gyöoge szirmocskák óh, hogy remegtek, óh minő panaszos zizegéssel töpörödtek, z.-ugo rodtak össze! Milyen szomorú milyen kegyetlen látvány volt, a hogy a rózsás fehérség, az a balzsamos illat, az a ragyogó, szép élet, az egész édes költemény mind mind hamuvá égett! A pislogó parázson nem maradt végül egyéb, kevéske fehér pornál. Az volt a rózsa hamva. A kegyetlen asszony pedig elégedetten nézte művét. IV. Nagy volt az Éden-kert pillangóinak a kétségbe esése. Hiszen ők szerették a rózsát, melyet az asszony olyanannyira gyűlölt. Mi? hát csa ugyan ne volna már? hát csakugyan ne szánhatnának le soha többé reszkető szirmaira, hát sohase súrolhatnák ezu'án szárnyukkal balzsamot lehelő szivét? A mig Éva kegyetlen művét végezte, szinte eszüket vesztetten röpködték körül a könyörtelen hóhért; Évát azonban annyira lekötötte bosszúja, hogy észre se vette őket. Hogy elkészült gyilkos munkájával, diadalmasan távozott; és a pillangók busán nézték a hamuvá égett füvet, a drága kis virágnak halovány maradványát. D.; emlékül elviszik legalább azt, a mit elvihetnek? Valahányan voltak, mind egy csomóban, majd pedig egyenkint a drága ereklyére borultak, meghenger- gőztek benne beléburkolóztak ... És az a finom, röpke por, melyet azóta a szellő le lekap a pillangó szárnyáról, a máglyán pusztult rózsácskának megsápadt hamva. GABONA-CSARNOK. Nyíregyháza, 1898. évi febrnár hó 20-án. „N Y í 14 V í J) É ________ Búz a Rozs Árpa Zab Tengeri Köles Paszuly fehér Szesz literenkint Felelős szerkesztő: INCZÉDT LAJOS. Kiadó tulajdonos JÓBA ELEK. Nyílt tér. Tisztelettel értesítem t. ismerőseidet, hogy boldogult férjem Nyíregyházán lévő termény-üzletét továbbra is fenntartom. Özv. CUKOR MÁRTONNÉ. (98-1 -1) 100 kiló 12.10 tői 12.40 ig. 100 8.10-tól 8.30 ig. 100 6.70 tői 7 —-ig. 100 6.70 lől 6 80-ig. 100 * 5 20 lói 5 30 ig. 100 —.— tői —ig100 —tői —.—ig. t 19 V® 55 V» 478./1898. ü. sz. Árverési hirdetmény. Szabolcsvármegye árvaszéke által 2144/1898. a. ü. szám alatt hozott végzése megbízásából, kiskorú Lakatos Károly és Lakatos Gyula tulajdonát képező, a gávai 108. számú tjkvben 127. hrsz. alatt felvett belsőséget, Gáva községházánál folyó év inárczius hó 8-án délelőtt 10 órakor nyilvános árverésen el fogom adatni. Kikiáltási ár 400 frt. Részletes feltételek alantirotlnál, továbbá Gáva, Vencsellő, Bérezel, Paszab és Buly községek elöljáróinál, a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Nyíregyháza, 1898. február 20. Fejér Imre m. k. (93— I— i) t. alügyész. Hirdetmény. Suchard-féle chocolade és Cacao. Már előfordult tévedések kikerülése végett, figyelmeztetjük a tisztelt közönséget, hogy a Ph. Suchard chocolade gyár az úgynevezett Bruch cllOCOladeot se nem készíti, sem nem árusítja el. A Suchard-féle chocolade csupán tisztán készíttetik és mint tudva van, csak Staniol csomagolásban, gyári védjegy és Boltbéri és üveg-üzlet átadási hirdetmény. Nagy élénk népforgalmu helyen, a piacz közepén, a Gredig Jeremiás úr féle ház alatt levő, jelenb n Éles Lajos úr által bírt bolt, tágas mellékhelyiségeivel; valamint a róm. kath. iskolaszék tulajdonát képező házban ez idő szerint Hibjin Fercncz által használt bolt, mellék és tágas pinczehelyi- ségeivel magában, vagy az üveg- és porczellán árúkkal együtt kibérelhető, illetve előnyös feltételek mellett átvehető. Tudakozódhatni miudkét helyiség iránt Hibján Ferencz üveg- és porczellán-üzletében. (95-?-2)-----------bg VI CVVJUCVJl, gyein al áírással van forgalomban. . ___ * f t Köszönet nj ilvánitás. Mindazoknak, akik megboldogult férjem, id. Pataky Dániel, végtisztességén szívből részt vettek, u. m.: rokonok, szomszédok, jó barátok és a nemes város összes tisztikara, de különösen az ő hivatalához tartozói, akik meg nem felejtkeztek az ő 25 éves működéséről, fogadják legforróbb köszönetünket. Nyíregyházán, 1898. február 25. Özv. Pataky Dánielnő, (ioj—i—íj ifj. Pataky Dániel, Morauszky János. Haszonbérbe kiadó. Az orosi határban, a Harangodon egy 170 holdas tagos birtok, melyen 6 hold dohány- termelési engedély is van, azonnal haszonbérbe kiadó. — Bővebb felvilágosítás nyerhető Lévay Sándor ügyvédnél Nagy-líállóban. Halászat bérbeadás. Andrássy Aladár és Gyula gróf urak tisza-dobi tiszai közös halászata 1898. évi ápril í-töl további három évre haszonbérbe kiadó. A zárt ajánlatok 100 forint biztosítékkal inárczius 15-ig alantirotthoz nyújtandók be, kinél a feltételek is megtudhatók. Az ajánlatok közül az uradalmak szabadon fognak választhatni. Tisza-Dob, 1698. február 26. Tor day József, ~1 ~11 tiszttartó.-X «X * # Háztartásolt, gazdaságok és iparvállalatok H különös figyelmébe ajánlom ezúttal úgy a kazán, mint SZObafÜtéshez legczélszei;übb és legolcsóbb szeneimet és pedig: 3 darabos, koczka és akna minőségben, akár a <x <x * * M •X <X «X «X | bányákból, Királdi (Putuoki). Barczika vagy S.-Szentpéteri, Porosz bármely állomásra egész kocsirakományokban és kicsinyben háztartások részére raktáromban: Széchényi-tér 8 szám alatt. métermázsánként Királdi (putuoki) darabos szén S.-Szentpéteri Porosz Légszesz coaksz (pirszén) Kovács Szén osztraui mosott Faszén ^ (480—?—23) .............................--------- . ... ^-------...------— frt 85 kr. — frt 70 kr 1 frt 60 kr. 2 frt 20 kr. 1 frt 80 kr. . 3 frt — kr. KfEandl lumil, a „Magyar általános Köszénbánya-Részvénytársaság" Szabolcsmegye kizárólagos képviselője. Kívánatra 24 óra leteltével díjmentesen házhoz szál- littatik a város belterületén. ft ft ft ft ft ft ft ft ft ft ft ft ft ft ft ft ft ft ft ft l Csak fiatal embereket érdekelhet tudói, hogy a párisi Dr. BOITON Injectio Orientál már néhány napi használat után elmulasztja még a e^régibb báutaimakat is, fölösleges tv-h'it sántái olaj ▼agy eopaiva balzsammal kisér- etezni, mert ezek csak a gyomrot rontják és a bajt nem gyógyítják meg. I üveg Boiton Injectio ára I forint. Magyarországi főraktár: (61—?—5) Zoltán Béla gyógyszertára Budapest, V., Nagykorona-ulcza 23. (Széchényi-tér sarkén). Főraktár Nyíregyházán Korányi Imre gyógyszer- tárában. Postai megrendelések czime: Zoltán gyógyszertár Budapest. Borárverési hirdetmény. A tarczali m. kir. viuczellér iskola ós a vele kapcsolatos telepek 1896 és 1897. évi termelésű borai folyó 1898. évi inárczius hó 27-én délután 2 órától kezdve nyílt árveresen eladásra bocsáttatnak. Árverezni szándékozók kötelesek a megvenni szándékolt borkészlet 5%, inak megfelelő összeget az ár- verelés megkezdése előtt az árverező kezeihez bánatpénzül lefizetni. A borok minőség és termelési hely szerint c;opor- tositottan árvereztelek el. Az egész eladó készlet mintegy 700 Hl., melyek becsértéke hektoliterenkiut IC és 60 forint között változik. A borok, ezukor, szesz, és savtartalomra elemezve vaunak. Az árak hordó nélkül értendők; a hordók hektoliterje 2 frt 60 krjával számittatik. Az árverezés megkezdése előtt zárt ajánlatok is beadhatók, melyekhez szintén 5% bánatpénz csatolandó. Az eladandó borok márczius hó 20 tói kezdve alulirt igazgatóságnál való egyszerű jelentkezés melleit előzőleg is megizlelhetők. — Ugyancsak ott bővebb felvilágosítások szerezhetők. Tarczal, 1898. február 9 én. Kosinszky, (76—2—2) m. kit- vincz. isk. igazgató r -ÓT *'?■ ■ *>' ▼ I _____________________________________ XX XXxWxXXXXttXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX FLEISCHER és TÁRSA GÉPGYÁRA és VASÖNTÖDÉJE KASSÁN ajánlja a legnagyobb gonddal, czélszerüen készült és legjutányosabb árú : lYlumalomberendezéseit, mint. őrlőmalmokat, liszt-osztályozó hengereket, liszt-felvonókat, buza-tisztitó gépeket, Ganz és Társa-féle hengerszékeket stb. ™ “ Olajgyár berendezéseit mint olajsajtókat vizuyomásra és kézi-erőre, pör- kölőket, olajmag-zúzókat, olajmag- póp-gyúrógépeket, hajaló malmokat. Fekvő gőzgépeit Elkopott aczélöntvény malomhengerek rovátkolását vagy csiszolását s , mindennemű javitásokat legpontosabban eszközlünk. í Általunk szállított gépekre és teljes berendezésekre vonatkozó bizonyítványokkal, I ún'y a költségvetésekkel kívánatra szolgálunk. (90-6—2) ixxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx xxxx * XXXXXXXXXXXXX^XXXXS^CXXX