Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1898-11-13 / 46. szám
se Mi a7, a közköltség 1 Az volt megírva e lap legutóbbi számának ugyan ezen a helyén, hogy Nyíregyházán, a városi hatóság gyámoltalansága folytan, idegen ipari vállalatok, most már csakugyan szembeszökő módon, szemérmetlenül, tolakodoan és az emlegetett gyámoltalanságból ami következik: minden megszorítás, minden korlátozás nélkül és minden megadóztatás nélkül piaczoz- nak itt Nyíregyházán, árulnak és üzleteket csinálnak: a helyi kereskedelem, a helyi ipar megkerülésével — közvetlenül a fogyasztóknál. Nem arról vau és volt itt szó, hogy azoknak a kereskedelmi utazóknak az üzleti kötéseit kívánnánk korlátozni, akik eljönnek ide Nyíregyházára s bekopogtatnak a mi kereskedőiüknél — bemenvén egyébként kopogtatás nélkül is, — hogy azok ennél meg ennél, az általuk képviselt czégnél kávét, rumot, kaviárt, halakat, készruhákat, mindenféle papirosokat, női és férfi ingeket, könyveket stbi megrendeljenek, — ámbár minden esetre a mi, t. i. a fogyasztó, a vevő közönség kontójára tölti el az az illető .utazó“ úr azt a két-három napot és a vele járó költséget és — ami tisztességes polgári hasznának kell lenni, ez is mind a vevő, a fogyasztó közönség zsebére megy, mert a mi kereskedőinknek módjukban van igénybe venni a postát s 5 kros levélben megtenni megrendeléseiket. De hát ezen már túl vagyunk és nem is erről a kérdésről van szó, mert végre, atüit mi ezen a réven többet fizetünk — az „utazó“ urak egzisztencziája fenntartása érdekében, — a mi kereskedőink nagyon busás perczentben visszatérítik azt az állami és a városi közkasszába. Nem ezekről az „utazó“ urakról volt azonban szó a „Nyírvidék“ vezérczikkében. És, hogy most megint szóvá tesszük ezt az ügyet, egy hozzánk intézett levél folytán lett ez kötelességünkké. Mert: azt mondja ennek a levélnek az Írója, hogy a- magyar kereskedelmi és ipari világban rég letűnt eszmék azok, amiket azoknak — és imitt ezeknek a soroknak a meg- irója kifejtett. T. i., hogy szamárság. Mert, hogy „szabad ipar,“ „szabad kereskedés“, szabad „verseny“! Hiszen épen az, amit mi kívánunk Nyíregyháza város hatóságától, hogy: „szabad“ verseny ! Tessék — — —, kívánjuk és követeljük, hogy a „szabad verseny“ elve alapján a mi helyi iparunk hasonló feltételekkel és korlátozásokkal legyen megvédve Budapest, Pozsony stbbi és — — — — Bécs ellen. A mi iparosaink — igy szól a fáma — ez esztendőben már az állami adó 70%, (hetven!) gondolatban megátkozó, a zárdát, amely ily önző módon megfosztá ót a boldogságtól. Hogy szerette volna, ha most a fejedelem láthatná s ó elmondhatná neki: íme anyám csalódott. Van boldogság e földön, bóldogság, amely felemel, s mindenek között legnagyobb boldog Bág a szerelem. Mert Angyalka szeretett. Szerette e fiatal embort, a ki olyan édesen tudott neki sugdosni, aki oly behizelgóen mondá neki: édes kis menyasz- szonyom. S Angyalka álmodozott. Álmodozott arról, hogy mily nemes mily, magasztos valóban nőies hivatás boldoggá tenni egy férfit, akit szeretünk. Elképzelé magát egy kis családi fészekben, a melynek lakói ők Ketten. Pirulva gondolt arra, hogy majd ha az Ég gyermekekkel áldja meg őt, — milyen irányban fogja nevelni, hogy fogja őket szeretni. Egy néhány nap alatt óriási változás ment végbe Angyalka ifjú szivében. Mint a kinek reményei beteljesültek, teljes tudatában volt magasztos hivatásának, mint menyasszonyi kötelessége reá rótt. Mert Augyalka menyasszony volt. Menyasszonynyá tette őt az az este, a melyben ő is bevallá szerelmét ............. A boldog napok igy tartottak egy darab ideig. Egy idő óta azonban a fiatal ember mintha hidegebbül kezdte volna Angyalkával szemben magát viselni s a szerető női szív megérezé e hidegséget, igyekezett tehát vőlegénynek szerelmét ismét a régivé tenni, de úgy látszott, hogy a régi tűz kialudt a fiitalember szivében s a múltból nem maradt meg nála egyébb csak egy pár boldog órának emléke, mig a jelen untatja terhére van. S Angyalka napról napra látta e közönyt erősödni s mig arczárói a régi rózsa pir elköltözött, az átvirasztot s átsirt éjjeleken elgon tolá, hogy mégis igaza volt a jóságos fejedelemasszonynak. Bekövetkezett az, amitől Angyalka annyira rettegett, a fiatal ember végkóp szakított vele. Elhagyta bücsuzatlanul, elhagyta őt akkor, amikor azt hivé, hogy a boldogságot megtalálta, Csalódott tehát; csalódott abban, akiben legjobban bízott. Elindult az utczán czéltalanul. A járó-kelők szánalommal nézték az ődöngő alakot, de hiszen ki foglalkozna egy nagy városban hosszasabban másnak a bajával? Ment, ment mig egy szer kívül a városon az Orsolya-szüzek zárdája előtt „N Y I R V I D fD ti" százalékával ráfizetnek a mi városi adminisztrá- cziónk költségeire. Ha Bécsből, vagy Budapestről jön ide az az „utazó“ úr, és itt közvetlenül a közönségnél üzletet csinál, ez a 70% közköltség nem terheli az ő portékáját. Ezt akarjuk mi, hogy a város megadóztassa. Mert az ilyen „utazó“ urak egyenesen a mi kereskedőink és iparosaink adó „képessé“- gét csökkentik. Fizessék meg azt a kárt, amit, nagyon sok helybeli kereskedő és iparos czég megkárosítása által a városi közpénztár szenved. Ha nem lenne olyan szemtelen, olyan tolakodó és — ami városi hatóságunk gyámoltalansága folytán — olyan minden korlátozás nélkül való ez az idegen üzlet-csinálás, akkor, egyáltalában nem is reagáltunk volna arra a levélre, amelynek Írója, a „szabad kereskedelem,“ meg a „szabad ipar“ révén arra a hamis útra akart bennünket elcsábítani, hogy nincs nekünk igazunk akkor, — és ezt ösmerjük be — amikor a helyi ipart, a hogy megírtuk, megvédelmezni kívánjuk, és — kívánjuk, hogy végre-valahára jusson eszébe a városi magisztrátusnak, hogy ne a közköltséget emelje, de az adó-alapot, amely után számítsa aztán ki a közköltséget. És, azzal a levéllel szemben, amelyben igazán szépen meg van írva, hogy a szabadelvüség eszméjével a mi nézeteink mennyire nem férnek össze, mi — és azt hisszük Nyíregyháza város összes kereskedői és minden iparosai megegyeznek abban, hogy ők is, mi is hívei vagyunk a szabad versenynek, de — ugyanazzal a teherrel! Tessék a budapesti, pozsonyi stbbi és bécsi, közvetlenül a fogyasztó és vevő közönség- hezjbetolakodó ügynökök üzleti notice-a szerint, az úgy kötött üzletek hasznát a megfelelő egyenes állami adó 70%-os közköltségével megadóztatni: azonnal helyre áll a paritás, t. i. a „szabad verseny!“ A mi iparosaink, — legfőbbképen őket érdekli ez a dolog, de kereskedőink is, iparkodásuk, üzleteik tiszta hasznaik mintegy 30%-át kifizetik állami adóba és aki iparos, kereskedő ezen a czimen — mondjuk — 100 frt évi állami adót fizet, állami adója után, minden 100 frt után még 70 frtot fizet a városi adminisztráczió költségeire. Hogy miért? — — — Bármilyen kevés nyomát találjuk is a feleletnek erre a kérdésre, talán haszon nélkül való dolog lenne bolygatni ezt a kérdést? De annyi bizonyos, hogy aj adóval, — mint emlegettük: szódavíznek, meg bicziklinek megadóztatásával csinálhatunk uj czimeken való megadóztatásokat, de mindezekkel a 70%-os községi pótadó legfeljebb a városi költségvetés találta magát. A kapunál ledórdepelt a hideg földre s keservesen megsiratá iljuságát, eltűnt boldogságát. S a mint ott térdepelt, egyszerre megszólalt a kápolna tisztán csengő, hivő harangji 8 Angyalka megértette a szózatot. Eszébe jutott a felejedelemnő búcsúszava: leányom, ha csalódni fogsz, ha elveszted minden hited, térj vissza a zárda csendes magányába, e falak mindég befogadnak s enyhíteni fogják fájdalmadat. A jóságos fejedelemnő mintha csak várta volna, olyan természetesnek találta Angyalka jövetelét. — Nos leánykám — szólt jó ágosan — hát vissza jöttél? megmondtam, hogy ne menj el s ne törd Ö6sze fiatal szived. Magad is láthattad, hogy mily csalfa a világ. Szerelem, szeretet, idealizmus, mind csak üreB szólam A boldogságot nem az életbeu találjuk lel; boldogság nem a múló földi gyönyörökben áll, az sokkal magasz tosabb, az sokkal állandóbb valami, mintsem megtérne ebben a rut salakban, a mit nagy világnak nevezünk. Körülnéztél a nagy világban s boldogat hányat láttál az emberek közül? A boldogság csak ábránd s az ember repdes utána, mint fény körül a pillangó, mígnem szárnyait leégeti s tehetetlenül bukik a földre. — Itt találhatod fel a boldogságot a magányban, a hol a múlandóságról, a jövendő tulvilági élétől elmélkedhetsz, a hol szépségedet nem irigylik az emberek, a hol nem látsz önzést, kapzsiságot. S ha olykor eszedbe jut az a régi élet, a melynek ifjúságodat feláldozád, ha eszedbe jut, hogy mily keservesen kellett csalódnod s kiábrándulnod abból a hitedből, hogy künt a nagy világ zajában leled fel boldogságodat, ha ingadozol s eszedbe jut az első csók emléke, a mely még most is égeti ajakad: borulj le a Szűz Anya képe előtt s egy imát elrebegve merits erőt, kitartást; jusson eszedbe, hogy mi után törekszel, a boldogság nem találhitó M e földön, de ott a túlvilágban, a hol mindenki egyenlő, a hol nincs önzés, nincs gyűlölet . . . S azóta az apáczatemplomba járók látna naponként egy halovány fiatal apáczát, a ki átszellemült arczczal térdepel az oltár előtt s buzgón imádkozik szűz Máriához, bizonyára azért, a mit a sors tőle megtagadott, a mit e földön fellelni nem lehet: a boldog Ságért. kinyomtatott számvetésében lesz 1—2%-kal, kevesebb, de igazán, a valóságban amennyivel kevesebb közköltségi arányt fog mutatni a városi számadásban, éppen ugyanannyival több összeggel való hozzájárulását a városi adminisztráczió költségeihez — fogja jelenteni. Az adó-alapot, ezt növelni, értékében, forgalmában fejleszteni: ez a kötelessége, hogy előmozdítsa — a városi hatóságnak. A törvény a legtágasabb értelemben szabad kezet enged arra, hogy egy város a maga ipari és kereskedelmi érdekeit, helyhatósági statumokkal megvédelraezze. Amit nálunk az „ügynökök“ csinálnak, az házalás. Mértéket vesznek nőkről és férfiakról, kiválasztják a szövetet; ugyauigy czipőkre is, kávéra, rumra, meg az Lsten tudja mi mindenre: hát legyen a mi rendőrségünk végre valahára politzei, — és a városi hatóság — ha nincs — csináljon és a képviselettel fogadtasson el olyan helyhatósági statútumot, (mint ahogy ez másutt már törvény) hogy — ez a lényege a kérdésnek — idegen városokból ide kerülő czégek ügynökei, itt kötött üzleteik, illetőleg az azokból nyert üzleti haszon után, a megfelelő állami adónak nálunk való mértéke, t.,i. ez idő szerint 70%-uyi városi közköltséget fizessenek. Ha ezt a városi hatóság keresztül viszi: akkor mindenféle kivánalmaknak a legmegfelelőbben való iparosok és kereskedők lesznek Nyíregyházán. És — az okvetlenül leszálló, t. ii % szerint leszálló közköltségi hozzájárulás czimén, mégis sokkal nagyobb összeg fog befolyni a város pénztárába. Ebből a financiális szempontból nézve is, nagyon nevezetes tétel az, amit ime most újólag szóvá teszünk. Meg kell védenünk a helyi kereskedelmet, a helyi ipart — a 70% közköltség fizetésének terhelése nélkül konkuráló idegen versenytől, — azzal, hogy policiális intézkedéssel erre az idegen invázióra legalább ezt az ugyanannyi megterheltetést rátegyük. Ez a nagy kérdés iczi-piczi valamivé zsugorodik össze, t. i. a végrehajtás, a megvalósítás szempontjából, a mindenféle aggodalmakkal szemben, amelyek — rátérve megint arra a levélre, amelyik e hírlapi czikk megírására provokált — úgy látszik fölmerültek. A házalásról szóló városi statútumot kell érvényesíteni, S ha nincs ilyen?! Bár melyik városhoz forduljon Nyíregyháza — Magyarországon, — mindenünnen kaphat rá mintát. Pedig nagyon kevés város van Magyarországon, ahol — a közköltség valóságos fedezete szempontjából (mint nálunk) — olyan ügyefogyott állapotok léteznének. A föld! nagy opportunitás kell hozzá, hogy a községi közköltséghez való hozzájárulásnak ezt a részét ne bolygassuk De még a többit se, — most közhaszon úgy se lenne belőle! Hanem igen is, a helyi ipar védelmét, a betolakodó, minden közköltségi hozzájárulás nélkül boldoguló és érvényesülő idegen ipar és kereskedelem térfoglalását, — mert szembetűnő már és a mi iparosainkra igazán érzékeny (akik azonban 70% közköltséget még is kötelesek fizetni): ezt a helyzetet ajánljuk még egyszer a városi hatóság szives figyelmébe. A t. levélíró úr pedig mind ezekből kiolvashatja a választ: t. i. azt hogy ugyan azzal a sulylyal megterhelve, a mi iparosaink és a mi kereskedőink a helyi piaczon megállnák a versenyt. Ha! * * ■ * Az ez évi 70°/°-ra saccolt közköltségről majd, ha az ez évi városi zárszámadás a kezeink között lesz, módunk és kötelességünk lesz Írni és beszélni. Ezzel a 70%-os közköltségről regélő augur jövendölésével szemben, ha majd csakugyan igy lesz, t. i. ha csakugyan bekövetkezik az, hogy Nyíregyháza közvagyonainak kezelésében, ennek a közvagyonnak az előre beosztott és kötelező fölhasználásában olyan nagy hiba történt, hogy a városi tanács és a képviselőtestület által 56"/o-ban jelzett közköltségi hozzájárulás a valóságban csak épen lA%-kal lett nagyobbá: hát tisztelt levélíró úr, az, ami e lapban ma egy hete, ugyan ezen a helyen
