Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1898-11-06 / 45. szám

munka értékének nevekedése folytán lenne évről-évre nagyobb, a fejlődés mértéke szerint növekedő és megfelelő.

Nem erről a kérdésről akarunk most Írni s közvagyoni állapotaink jellemzésére épen csakhogy rámutatunk arra az érték-hanyatlásra, amely alatt ma a házbirtok Nyíregyházán van, szembe állitván ezzel a ténynyel azt a másik

— városi mivoltunkat egyáltalán nem bizonyító tényt, hogy mig bent a városban telkek és rajta épült házak óriási baiseu irányzat áldozatai, ugyan olyan mértékben növekedik a határbeli birtokok értéke. Nyíregyházán ma a házbirtok, az öt év előtti értéknek legfeljebb 3—i °/,-át hozza hasznúi, mig földbirtokért

8—9—-10%-nyi jövedelmezőségű tőke kínálkozik. Ez a jelenség, ez a tény a legridegebb kritikája a mi városias fejlődésünknek, és a legbizonyosabb bizalmatlanság annak értéke iránt.

A közköltség azonban — mint a városnál benfentes emberek, ma még suttogva mondják

— erre az évre már 70% lesz, megcsúfolására a költségvetés megállapításában lefektetett minden jognak és reális biztosítéknak, mert egy évvel ezelőtt, midőn a város képviselőtestülete ez évre a városi háztartás költség- vetését megállapította, a közköltség erre az esztendőre 56"/o-ban lett megállapítva. És ma már 70°/o-ról beszélnek, anélkül, hogy a képviselőtestület a csak 14°/o-nyi emelkedés fedezetéről pótköltségvetés megállapításáról és annak a törvényhatóság által való jóváhagyásáról gondoskodott volna, holott a vármegye területén nincs több olyan község, amely — ha csak 100 forintnyi, megállapított költségvetése keretén túl terjedő kiadására nézve a törvényhatóság jóváhagyását ki ne kérné.

Szódaviz adóval, amelynek behozatalát a képviselőtestület elhatározta, meg a bicyklizők megadóztatásával a városi háztartásnak ezen az egészségtelen helyzetén nem lesz segítve. 3000 frt évi jövedelmet várnak a szódaviz adóból. Ez elég jelentékeny összeg ugyan, de

— amennyire lehetetlennek tartjuk, hogy adó alá lehessen vonni a vizet, amiből a szódaviz áll és szódát, amit belévegyitnek, ép olyan lehetetlennek tartjuk azt, hogy — ha még olyan szódaviz adó elnevezés alatt is, a közköltséghez való hozzájárulás mértékét növeljék. Hás, bor, szesz, czukor fogyasztási adót ismer a törvény; ez adók szedésének jogosult tulajdonosa az állam. De, hogy szódaviz után fogyasztási adót szedjenek, erre jogot senkinek nem ad a törvény, annál kevésbbé, mert akik gyártják ezt a szerencsétlen szódavizet, mesterségük után való jövedelmi és ezután kivetett községi pótadóval úgyis meg vannak már adóztatva.

A bicykli adóról meg csakugyan nem lehet komolyan beszélni. Mi czimen lehetne a bicyklit megadóztatni? Hiszen kövezet kopta- tási vámot nálunk nyíregyházi polgárok szekereik és lovaik után sem fizetnek! Sőt, akik czipőben, csizmában járunk, amiért hogy ezzel a lábbelivel koptatjuk — ahol van — a kö«_________________________________________________

__

Ne

m igy a kutyák.

Az éhenkórász dögök mind oda rajzottak. Mert hát jószaga van a börekcsi kosarának.

Szépen megeszegették a sok lepényt, meg mit.

így volt ez megirva a Kirmet könyvébe.

Jó Dzsubali Szelim nem mert hazamenni. Mert hát ez nagy diferenczia volt. Sokáig csattogott volna a bot, amig kiegyenlítődött volna.

Mit tett hát szegény?

Megvárta, mig egészen sötét lett.

Mikor a Müezzim utóijára kiáltotta a tenger felé, hogy:

— Allah kerim! Allah akbár! Megindult nagy szomorúan az El Hamid Jussuf lakása felé.

A kövér Jussuf azelőtt végezte be müghüreb imá ját, az Ibliszek és Dzsinek távoltartására, aztán még egy kicsit elgondolkodott az ő agyonütni való elárusítóján a hűtelen kelb, ibn kelben, tki kutya, kutyának a fia és azzal ksmőnyen elaludt.

Jó Dzsubali Szelim csak erre várt.

Lerúgta papucsait és besompolygott a csendes házba. Egyenesen a pénzes cserépnek állt. Megdézsmálta alaposan és a hogy jött, el is osont a nagy éjszakában.

* * *

*

Kacsén Ferencz ott járt a dervis-fekke körül. Nem volt munkája. Éhes is volt, amint csak egy szegény baltadzsi lehet, aki alig keres.

Fűrésze, baltája a kezében pihent, könnyű kecske' lábja meg a hátán lógott.

Keserves busulással nézte a kutyákat, ahogy rágódtak a szemét közt.

Akkor találkozott Dzsubali Szelimmel. Kért tőle egy pár párát kölcsön fejében és sietett kenyeret vásárolni. Mig nyelte a kenyeret, Szelim tartott a szóval:

— Gondoltam valamit. Vegyünk meg egy kaikot, azzal vígan megélhetünk. Miből? Ide nézz. Pénz ez,

vezetet, nem fizetünk adót! Miért fizessen hát aki bicyklin jár, még pedig, amiut tudjuk, ahol csak lehet, sohasem a kövezeten?!

A helybeli iparosok és kereskedők védelmében — ez a legelső szempont — és másodszor amaz elvont haszonért, amit a város házipénztára, jelentékeny összeggel károsodva szenved az által, hogy idegen városokból idejött kereskedők és iparosok ügynökei közvetlenül a fogyasztó és megrendelő közönségnél üzleteket csinálnak, azokból természetesen hasznot, jövedelmet húznak, holott az ő tolakodó inváziójuk nélkül mind e megrendelések és az azokból származó haszon a helyi piacz kereskedői és iparosai javára esnék és azokat — nagyobb üzleti jövedelmeik révén több adó fizetésére és a több adó után — ugyan azon % szerint számítva, nagyobb összegű közköltség fizetésére kötelezné: ennek az érdeknek a védelmében, amelynek megóvása mindenféle szódaviz és bicykli adónál okosabb lenne és sokkal jelentékenyebb összeggel gyarapítaná a város házipénztárát: tisztelettel kérjük, hogy a városi tanács amaz idegen városokból ide jövő ügynökökre nézve, kik közvetlenül a fogyasztó közönség körében kötnek üzleteket, dolgozzon ki szabályrendeletet, amelyben ki legyen mondva, hogy az ilyen ügynökök, a mi helybeli kereskedőinktől és iparosainktól elvont haszon közköltségi megadóztatása czimán, itt csak bizonyos, itten való tartózkodásuk idejéhez mérten meghatározott engedélyi dij lefizetése után működhetnek.

Nem csak nagy bevételi forrása lenne ez az intézkedés a város pénztárának, hanem ami fő és lényeges, — mert korlátozná a más helyütt adózó ipar és kereskedelemnek náluuk, minden közköltségi hozzájárulás nélkül való boldogulását, de — épen e korlátozás folytán, ahogy kiszorulna innen, megerősítené a hozzánk visszatérő forgalom a mi iparosaink és kereskedőink helyzetét, növelné adóképességüket és — ebben a védelemben részesülve — képessé tenné őket arra, hogy vevőiket, megrendelőiket a most szabadon jövőmenő ügynökök által kiuált és biztosított kedvező fizetési feltételekben részesítsék.

Egy, ebben az értelemben megalkotott szabályrendelet, a megfelelő büntető határozatokkal, nagyon könnyen s a házalásról szóló szabályrendelet megfelelő módosítása által is megteremthető.

De, hogy szükség van ilyen szabályrendeleti intézkedésre, az ilyen ügynökök működésének minden, a törvény által megengedett lehető korlátozására és megszorítására, azt semmi sem igazolja inkább, mint az a tény, hogy csak a legközelebb múlt héten is, ahány budapesti, pozsonyi és bécsi női és férfi-ruha szabó üzlet ügynöke itt nálunk volt és ameunyi üzletet itt kötött: a mi — ebben a szakmában dolgozó régi, becsületes iparosaink (akik pedig itt fizetik a közköltséget) irigykedve nézhetik.

Ajánljuk e fölszólalásunkat a városi tanács érdeklődésébe.

________„IV Y í B V I D É IV“___________

mi

ad a javából. Tudok egy eladót, az öreg IlajdJr aem bírja már az evezőt. Könnyen egyezségre juthatnánk vele. Te majd társam leszel. Migam úgy sem bírnám hajtani is meg irányítani is a csolnakot. Nem is értek hozzá, te meg már próbáltad. Erősebb is vagy mint én. Jobban is tudsz bánni az emberekkel. Lökd el azt a fűrészt meg azt a keeskelábat, gyere a tengerre, lesz pénzünk.

így lett a két régi jó ismerős, üzlettárs az Arany szarv meg a Boszborus iszkeléin.

Jó dolguk volt.

Kacsén Ferencz úgy forgatta az evezőt baltanyé- len megkeményedett markában mint az irónádat az ujjai között ha Írni akart.

A kit egyszer ő vitt csolnakán, az máskor is felkereste.

Jó Dzsubali Szelim meg lopta a napot. Immel- ámmal vette fel az evezőt. Goromba is volt, mint egy kavasz; úgy is vette hasznát. A mi borra valót szánt az utas a csolnak hajtóknak, az mind a sima beszédű örmény salavárijának szörnyű nagy zsebébe jutott.

Mit tett hát jól Dzsubali Szelim? Mert mulatni szeretett ám nagyon.

Kölcsön kéregetett üzlettársától.

Egy darabig szó nélkül állta Ferencz, hogy pajtása napról-napra kéregét tőle soha megnem adómra, de végtére azt mondta:

— Tudod mit pajtás? Hí neked kevés a keresetünk fele, hanem mindég elvered az én részemet is, hát ezentúl majd bele számítom a kaik árába a mit neked adok.

— Jól van, jól. Bólintott rá, oda se figyelve jó Szelim.

— Kétszáz piaszteréit vetted a kaikot. Eddig nyolczvan piasztert kaptál tőlem kölcsön, hát a tiéd már most csak százhúsz piaszter ára lesz belőle.

— Jól van no. De sokat beszélsz hiába.

A „Nemzeti Szövetség“ megalakulása.

Az „Országos Nemzeti Szövetség“ nyíregyházi fiókja október 30-án alakíttató tt meg Nyíregyháza város közönségének élénk érdeklődése mellett. Ebből az alkalomból lerándultak hozzánk a szövetségi központ képviseletében dr. Herczegh Mihály igazgató-elnök, dr. Kriváchy Géza, dr. Komlóssy Ferencz országgyűlési képviselő és Erdélyi Lajos. A vendégeket a reggeli debreczeni vonatnál Bencs László polgármester üdvözölte, amelyre röviden Herczegh Mihály válaszolt. A küldöttség aztán kocsikra ült, s a már ez időre fellobogózott ulczákon át a Korona szállodába hajtatott.

Az ünnepi alakuló; közgyűlés a vármegyeháza nagytermében tartatott meg délelőtt 11 órakor. A termet zsúfolásig megtöltötte az érdeklődő közönség, melynek soraiban a vármegye társadalmának kitűnőségeit csaknem teljes számban volt alkalmunk látni. A karzaton hölgyek helyezkedtek el, s követték gondos figyelemmel a lelkes gyűlés szép lefolyását.

Az alakuló közgyűlést Somogyi Gyula szervező bizottsági elnök nyitotta meg lendületes, hazafias szellemtől áthatott beszéddel. A fővárosi kiküldöttek meleg üdvözlése után általános éljenzéstől kisérve jelentette be, mikép a szövetségbe ez ideig 174 tag lépett be, köztük gróf Pongrácz Jenő, gróf Dessewffy Dénes, Alajos és Béla egyenként 100 — 100 koronával alapitótagként.

Ezután dr. Herczegh Mihály több mint egy órán át fejtegette a Nemzeti Szövetség czélját. Tartalmas, lendületes és hazafias felbuzdulástól lelkes beszedjét sokszor szakította meg a hallgatóság zajos éljenzése. A mély hatást tett beszéd elhangzása után Bencs László polgármester a város közönsége nevében mondott köszönetét központi szövetség kiküldötteinek. Mikecz János alispán, — akiről a bankett folyamán dr. Herczegh Mihály úgy emlékezett meg, hogy aranyszáju alispán — valóban magas szárnyalásu költői emelkedettségü beszédben jelentette ki csatlakozását a vármegye közönsége nevében a Szövetség czéljaihoz. A beszéd hatását nagyban emelte az előadás színes elevensége.

Báró Feilitzsch Berthold főispán a „Bessenyei Kör“ nevében csatlakozott a Nemzeti Szövetséghez, mint a mely a Bessenyei körével azonos czéi felé, tudniillik a társadalmi egység és erő megvalósítása felé törekszik. Végül Leffler Sámuel a polgári olvasó-egyl t képviseletében üdvözölte a szövetséget.

Ezután a szövetség megalakítása következett. Az elnöki széket a választás tartamára Verzár István főesperes foglalta el. Elnök lett gróf Pongrácz Jenő, társelnökök Mikecz János alispán és Megyery Géza törv- széki elnök, igazgató-elnök Somogyi Gyula, alelnökők Bencs László, dr. Meskó László és dr. Ferlicska Kálmán, jegyzők dr. Vietórisz József és dr. Hoffmann Mór, könyvelő ifj. Soltész Gyula, pénztáros Mészáros Ferencz, ellenőr Kubassy Gusztáv. A felügyelő-bizottság tagjai: elnök Martinyi József, tagok Fest László, Kovács Győző. Igazgatósági tagok: Br. Feilitzsch Berthold, Megyery Géza, gróf Dessewfly Dénes, gr. Dessewffy Alajos, gróf Dessewffy Béla, Lázár Kálmán, Popp György, Kovács István biró, Geduly Henrik, Bartók Jenő, Verzár István, Fekete István, Baruch Arnold, dr. Kovách Elek, Halasi János, dr. Konthy Gyula, Bleuer Lajos, Sztempák Jenő, dr. Prok Gyula, dr. Flegmann Jenő, Keresztessy István, Májerszky Béla, Sztarek Ferencz, Palicz János.

Az egyhangú választás megejtése után Somogyi Gyula elnök bejelentette, hogy a hölgybizotlság alakulóban van, hogy továbbá a szövetség megalakulása alkalmából üdvözlő iratot küldött a Nagyváradi Nemzeti Szövetség s hogy a gyűlés tartama alatt érkezett a Bécsi Magyar Nemzeti Szövetségtől, továbbá az ó-becsei és a győri Nemzeti Szözetségektől. Gróf Pongrácz Jenőtől szintén távirati üdvözlés érkézéit és egyúttal tudatja okait, amiért a gyűléstől távol kellett maradnia.

Dr. Kriváchy Géza lelkes szavakban tesz indítványt az iránt, hogy a Nemzeti Szövetség első alapítójához az imádott királyhoz, a gyűlésből hódoló távirat küldessék. Az indítvány lelkes elfogadása után a kővetkező táviratot menesztette:

— Ha már most ezentúl kölcsön kérsz, mindég leszámítom a részedből. Hiszen neked mindegy, ha a tiéd, ha az enyém, a kaik, a keresményen úgy is osztozunk.

— Ne beszélj már annyit. Elhallgattál már, el hamdu lillah! Hála legyen az nagy Istennek.

— Tartsd eszedben a mit mondtam. Majd itt a többiek előtt újra elmondom. Mert hát az még sem járja, hogy te itt a világba kölcsönözz, nyakra, főre, megadás nélkül.

— Jól van jól. Ne beszólj már te csacsogó Minilla.

Két hónap múlva már kétszázhusz piaszterrel volt

adósa jó Dzsubali Szelim az örmény Ferencznek.

Azt mondja ám Kacsén Ferencz nagy szóval:

— Hagyj engem magamra jó Dzsubali Szelim, mert csak terhemre vagy.

— Bolondokat beszélsz, hitetlen baltadzsi ?

— Nem én, jó Szelim, de hát itt csak fölösleges lom vagy. Menj hát tovább békével.

— Tán az Iblisz szállt meg ronda ibn kelb?

— Nem 'szállt meg engem, jámbor naplopő, de már meguntalak.

Szó szót követett.

Jó Dzsubali Szelim az evezőhöz kapott, hogy majd le üti vele társát, Kacsén Ferenczet, az örményt.

Csakhogy Kacsén Ferencz fürge volt ám, mint egy csepü nyelő és elkapta pajtásától az evezőt, azzal derékon fogta ős úgy kirepitette a csoluakból, mint a komparadzsik az ágyúgolyót ágyujok torkából.

Jó Dzsubali Szelim fordult négyet, aztán még négyet ős elterült a homokban a parton, a puha homokban hanyatt.

Még nem is olyan rossz itt feküdni, gondolta. Már vissza úgy sem mehetek a kaikba, mert az a hie tetlen Kacsén nem ereszt, Allah sújtsa földhöz, hát csak megfekszem itt.

Este felkelt ős tovább ment te a városba, mert éhes vala.