Nyírvidék, 1898 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1898-08-07 / 32. szám
„IN V f TÍ V I I) ÍC K.< 3 mivoltukban belesápadnak az igyekezetbe, hogy jogosulttá tegyenek bizonyos vérmes reményeket s akik korán kezdődő pályájukia a szellemi csömör, a megviselt idegek s a rugékonyságát vesztett kedély minden nyavalyáját magukkal viszik. Nem basonlitott azokhoz, akik az egyetem szűk falai között véve a trenninget fenomenális pályafutásukhoz, a gyakorlati élettel semminemű közösséget nem ismernek. Ő azokat a vágyakat és ösztönökét, melyeket a természet az ifjú szivekbe oltott s amelyek a fiatal kedély tulajdo nai, elnyomni vagy kijátszani nem igyekezett. Htnem haladt egyszerűen a természet Útmutatása nyomán, mely önként kijelöli a fejlődés fokozatainak helyes egymásutánját. Szédítő magasságban végződött pályafutásának erre a mozzanatára nemcsak a tanférfiaknak kell ügyelni, kivált nálunk, ahol kapcsolatosan az ifjúság testi igényeinek vétkes elhanyagolásával, a szellemi túlterheltség tünetei és következményei szinte vissza- riasztóak. A nyers meg a szellemi erő között itt kife jeződött kapcsolat erős argumentumot ad a mi kezűnkbe is, kik amellett küzdünk, hogy a szellemi teherviselésből a nemzet legegészségesebb matériája: a mezei gazdálkodó, az eddiginél nagyobb arányokban vehesse ki a maga részét. Ez az ország valóban szerencsés, mert a földmi- velés konzerválja számára a nyers anyagnak egy nagy gazdagságú erőforrását, kevésbbé szerencsés azonban az anyag felhasználásában; mert kétféle pazarlást is folytatunk. Az ifjúság egyrészét a szellemi meggörnye dósig terheljük s emellett veszni engedjük fizikai értékét. Az ifjúság azon részéuek pedig, mely a mezei gazdálkodás hivatásához húz, útlevelet adunk a gyakorlathoz, minden Bánsz nélkül, hogy onnan visszatérve, a közélet eleven erői közzé olvadjon: ennek tehát szellemi értékét nem akarjuk kihasználni. A felvett példa erősen megfáczolja azt a ferde felfogást, mely a szellem értékfokozó hatását egyedül az iskolának tulajdonítja; de ha már ez a felfogás uralkodik nálunk, úgy legalább arról kellene gondos kodni, hogy az iskola a fiatal gazdának is megadja a a közéletbe való visszatérés bizonyos hivatalos jogosultságát, akkor, mikor az élet iskolájában megedződve, hajlamaiban kiforrva, az érett férfi komolyságával tudja megválasztani hivatásának igazi terét. Ctja azután odavezethetne az állami, a közigazgatási szolgálat lajtorjához, vagy a professzori katedrához : az átórzett hivatásösztön s a szerzett életta pasztalatok itt is, ott is bizonynyal inkább a közhaszon javára szolgálnának, mint ahogy ezt az érdeket mauapság egy arról tanúskodó bizonyítvány szolgálja, hogy valaki látogatta a jogegyetemet. De az ifjú nemcsak a természet vódelme alatt megaczélozódott tulajdonokat hozná magával, hanem magával hozná a gyakorlati élettel való közösség tuda tát is. S ez a tudat annyira hiányzik ma az egész hivatalos Magyarországból! A hivatalos Magyarország mindinkább egy önmagában elzárkózott, külön világ jellegét veszi fel s erre semmi sem jellemző inkább, mint azok az érdek- képviseleti szervezetek, amelyek közte s a nemzet teste között levő Ur áthidalására vállalkoznak. Hogy ilyen közvetítő tényezők szükségét egyes érdekeltségek a maguk kisebbségénél fogva átlátják, ezen csodálkozni még nem volna ok, de mikor az államfentartó főldmivelő osztály sem tudja belejuttatni az állami élet vérkeringésébe saját éltető anyagát, ez már az elszigeltségnek egy természetellenes állapo tára vall. Igazi meggyőződés, erős öntudat csak az élet megfigyelése közben feljődhetik ki, mindkettőnek erkölcsi jogosultságát csak egy bizonyos kör felfogása szentesíti, mely lehet bármily kicsiny, de mégis legyen az egy darabja a nemzet eleven testének. S ha ebben az országban a komoly válság s elégedetlenség idején sem tudjuk meglátni azt a törekvést, mely a meggyőződés ellenállhatatlan erejével az egész közérzületet magával ragadná, ennek oka nem más, minthogy a gyakorlati élet s a közélet egymás időjárásának viszontagságai irányában a kellő érzéket elvesztette, nincsen meg közöttük az az életfolyamat, amelynek révén erős, mindent átható meggyőződések egyikéből a másikba kölcsönösen átplántálódhatnának. Szóval az egyén, mint őre az „otthon“ érdekei nek ős reputácziójának, nemcsak a szorosan vett hivatalos élettel, de még a közélet közvetítő szerveivel szemben is a semlegesség állapotába jut, ha a beleol- vadás módja számára megadva nincsen. íme, ha ez a konklúzió helyes, úgy egy másik argi mentumot ad a kezünkbe nekünk, kik a gazdáknak; az otthon őreinek a közéletbe való beleolvasztá- sán dolgozunk. Nemzetek egész jövőjére messze kiható egyéni tevékenység isteni adományoknak és a sors kedvező fordulatainak kegyes egybejátszása nélkül el nem képzelhető. De elvégre az óriás sem végez olyan munkát, amelyet a törpék ne teljesíthetnének, csakhogy rövi- debb idő alatt végzi. Tíznek, vagy ezernek egyesítéséből jön-e létre a szükséges alkotó erő: közömbös; mindkét esetben nagy dolgok végzéséhez a siker eló feltétele a vaserély s az igaz meggyőződés. Amit pedig nekünk fel kell jegyeznünk, ez az, hogy a jellem s akaraterő nem az iskolák rekedt levegőjében aczélo zódik meg s a lélek igaz meggyőződéseit nem a tankönyvekből meríti. Ellenkezőleg. Kitartó munkabíráshoz, jellem 3 akaratszilárdsághoz természetes utón beérett nyers erő kell, melyet nem tett rugalmatlanná a korai tulterheltetes s amely mentve van a beteges túlzásoktól ős felgerjedésektől; s egész lelket átható meggyőződés is csak az lehet, mely a gyakorlati élet megpróbáltatásait diadalmasan kiállotta. A siker feltétele gyanánt tehát szelesebbre kell törnünk azt az utat, amelyen át az őstermelő, erőinek és lelkesedésének virtusait feljuttathatja a közmunkásság tényezői közé. Baday Barna. Gyiiinölestoiiyfaztós Nyirogyh Szán. Macsánszky Lajos, helybeli ág. ev. tanító, ki a faiskola felügyelői szakvizsgát kiváló sikerrel letette, Nyíregyháza város képviselőtestületéhez — Májerszky Béla főjegyző fölhívására — memorandumot adott be a gyümölcstenyésztésnek Nyíregyházán való meghonosítása tárgyában. Az érdekes memorandumot, mely egy uj termelési és jövedelmi ág városunkban való bevezetésének nagy fontosságú kérdését tárgyalja, egész terjedelmében, a következőkben közöljük : Tekintetes Képviselő Testület! A szőlő és bortermelésnek az az örvendetes fellendülése, mely nehány év óta városunkban és környékén észlelhető, megczáfolhatatlanul bizonyítja, sőt hangosan hirdeti, mennyi kincs rejlett és rejlik még talajunkban, a mi még mindig kiaknázásra vár, kiaknázásra oly érleiemben, hogy földünk termőképességét és kedvező éghajlati viszonyait a mostaninál változatosabb és jövedelmezőbb termények produkálására használjuk fel. Mindenekelőtt ismeretes dolog — és épen azért nem szükséges hosszasabban bizonyítgatni annak a köz- gazdasági elvnek nagyban és kicsinyben egyaránt szembeszökő ''gazságát, — hogy az a gazdálkodási rendszer a leggyümölcsözőbb, a mely a lehető legtöbbféle termény előállítására törekszik, mert ezzel mintegy biztos alapot teiemt magának a további üzemhez azáltal, hogy ha egyik, avagy másik gazdasági ágban nem sikerül is a várható termést elérni, a többi ág az ennek folytán előálló hiányt pótolni fogja oly terméssel, mely az egyoldalú termelésnél kétségtelenül fenyegető válságtól eleve megóvja gazdáját. Eddigelé városunk a gabonanetnüek termesztésével foglalkozott specialiter; azért említem e specialis köz- gazdasági ágat a többiek felett, mert a gabnán kívül kivitelre a többi termények közül — a dohányt kivéve — alig jutott valami; annál örvendetesebb dolog tehát, hogy az utóbbi években fellendült csemege-szőlő és bortermelés már eddigelé is oly arányokat öltött, mely bízvást ösztönzésül szolgálhat gazdáinknak arra, hogy e közgazdasági ágat nagyobb mérvben karoljuk fel s ekként nagyobb jövedelemre is tegyenek szert. Azonban még ezzel talajunk termőképességét nem aknáztuk ki teljesen: más vidék talaj s éghajlati viszonyaival szembe állítva a miénket és összehasonlítva a nyerhető terményeket a valósággal producált terményekkel, arra a meggyőződésre jutunk, hogy egy közgazda- sági ág nálunk még úgyszólván teljesen parlagon hever, a melynek művelésére a talaj kedvező voltának felismerése, valamint az eddigi tapasztalatok nagy eredményekre való kilátással biztatnak, és csak rajtunk áll, meg akarjuk-e érteni a jóakaró tanácsot, akarjuk-e szaporítani jövedelmünket, szóval akarunk-c Nyíregyházán kiviteli piaczot teremteni. Ez a szép jövővel, nagy bevétellel biztató közgazdasági ág, mely eddigelé, még a helyi szükségletet sem bírta kielégíteni: a gyümölcstermesztés; ez az, a mi még nálunk a kezdetlegesség stádiumában van, mint nagyon is kevés figyelemre méltatott járuléka a szőlőtermesztésnek s talajunk termőképe iségével és éghajlati viszonyaink kedvező voltával arányban nem álló, fontossága tekintetében eléggé fel nem ismert ága az okszerű gazdálkodásnak. Hiszen gondoljuk csak meg, mennyi pénz megyen ki tőlünk csak egy nyáron és őszön is a piaczunkra vidékről kerülő különböző gyümölcsökért, mint cseresnyé, körte, alma, baraczk és különösen a lekvárnak való berzenczei szilváért. Vegyük figyelembe, hogy a gyümölcstermelés felkarolása esetén mennyi pénz maradna városunkban a helyi szükségletnek helyi termeléssel való fedezése után, mikor még a kivitelre is maradna jókora mennyiség, mert hiszen a befolyó összegek jelentékenyen hozzájárulnának a mi szorgalmas és vagyonosodásfa hajlandó s érdemes lakosságunk gyarapodásához. Olasz, Német, Francziaország egyes városai évenként nem ezrekre, hanem százezrekre, sőt milliókra rugó összegeket vesznek be a területükön termesztett különböző gyümölcsökért, például Lyon vidéke gesztenyéért 1.800,000, Mácon vidéke dióért 1.700,000 frtot vesz be évenként. Sőt nemcsak a közgazdasági előny, hanem a mi sokkal fontosabb az erkölcsi haszon szempontjából még érdekesebb példa gyanánt említem föl különösen Belgiumot, a hol egyes községek a közutak szegélyeit gyümölcsfákkal fásitották be, s ezzel oly nagy jövedelmet biztosítottak maguknak, hogy a fák gyümölcséből befolyó összegek nemcsak az illető községek közköltségeit fedezik, hanem ezenfelül még jókora ösz- szeg marad feleslegül annak a tartaléktőkének a gyarapítására is, melynek az a czélja, hogy azokban az években, a melyekben a községet ért elemi csapások folytán az évi termés nem sikerült, s abból jövedelmet nem várhatnak, a nevezett tőke kamataiból fedezzék a közköltségeket, s ekként az elemi csapás által a más kü- lömben is sújtott lakosság nincs még közköltség fizetése által is megterhelve. Vagy hogy közelebb eső városokat hozzak fel példákul: Kecskemét és Nagy-Kőrös 1894-ben 427,500 forint értékű kajszinbaraczkot, meggyet és szőlőt szállított el vasúton; a mely számadatokkal ha szembeállíthatnék a mi városunk kivitelére vonatkozó számadatokat, akkor tűnhetnék ki valósággal; mily csekély még a mi gyümölcskivitelűnk, ha ugyan ilyenről egyáltalában szólhatunk. Mindezen adatok eléggé bizonyítják, mily fontos a gyümölcsfák tenyésztése közgazdasági szempontból, különösen oly vidéken, melynek lejtős talaja semmire sem alkalmas oly kiváló mértékben, mint épen a gyümölcs- termesztésre. Ausztria, Belgium, Svájcz több tartományában a mezőgazdaság majdnem nagy részben gyümölcs termelésre, tejgazdaságra, állattenyésztésre lévén alapítva, nem is érzik meg ezekben az országokban a gabona ár rohamos hanyatlásának káros következményeit oly mértékben, mint éppen nálunk (Magyarországon) az egyoldalú gabonatermelésre alapított gazd üköd isi rendszer következtében. Városunk lakossága, gazdaközönségünk zöme, melynek vagyoni állapota mellett hivatása is azt hozta volna magával, hogy a gyümölcstermelésre több gondot fordítson, mindez ideig megfoghatatlan közömbösségből, vagy a dolog nem ismeréséből kifolyólag, vágy talán a jó példák híjában, lelkesedés hiánya miatt, ügyet sem vetett a gyümölcsnek nagyobb arányú termelésére; pedig ha tudná, ha számításokat tenne, mily nagy a különbség egy hold föld gabona és gyümölcstermésének értéke között, ha figyelembe venné, hogy a gyümölcsfa aránylag csekély megmunkálással sokkal nagyobb értékű termést ád, ha meggondolná, hogy a fatenyésztés a talajnak azt a mélyebb rétegét használja ki, melyet egyébként a mezőgazdasági termelés nem szokott igénybé venni, ha végül azt sem hagyja figyelmen kívül, hogy á fák lehulló levele által mintegy megtrágyázott talaj kapás növények termesztésére sikerrel használható fel, ha tudja mindezeket az előnyöket és ismeri a gazda ember, lehetetlen, hogy fel ne buzduljon a közös mrinkára, melynek czélja első sorban azok jólétének fokozása, kik a munkában közreműködnek, másodsorban pedig a köz- vagyonosodás emelkedésével járó hazafias cselekedetek buzgó gyakorlása. A gyümölcsfatenyésztést azonban nemcsak a belőle várható anyagi, de sokkal inkább a vele járó morális és culluralis haszon ajánlja; a mire is Belgium szolgáltat legnyomatékosabb bizonyítékot. Ottan ugyanis a gyári munkások ezreit óvja meg a nemes szórakozás, a gyümölcsfákkal való foglalkozás üres időben, a káros, testet-lelket egyaránt gyilkoló szeszes italok élvezésétől. Nem akarom ezzel azt állítani, mintha városunk népe valami rendkívüli mérvben szenvedne az alkoholizmus szenvedélyében, azonban, hogy idők múltával se lehessen tartani az alkoholizmus veszélyétől, annak egyik óvószerét s a mértékletes élet egyik biztosítékát épen a gyümölcsfa tenyésztés lelkes felkarolásában látjuk, a mely a mellett, hogy nemes szórakozást nyújt a természet bámulatos erejének naponként megújuló nyilvánu- lása s annak szemlélése óllal vallásos érzelmekre is hangolja a romlatlan kedélyű emberiséget. Azt sem szabad felednünk, mily jótékony befo- folyást gyakorol az egyszerű földmives ember ilyetén foglalkozásával egész családjára, különösen pedig a fiúgyermekekre, kiket éretlen duhajkodás helyett az apának példája nemcsak a jó példa követésére buzdíthat, hanem a fakezelés titkaiba való avatás által egyszersmind a jövendő életre mintegy utravalóval láthat el, a mennyiben azoknak még kenyérkereseti forrásává is vál- hatik. Ha bizonyítékaim általában késztethetnek bármely községet a fatenyésztés felkarolására, úgy bizony- nyai kell, hogy rábírják erre Nyíregyháza város érdemes közönségét annyival is inkább, mert mint vármegyénknek közigazgatási, közgazdasági, culturális, kereskedelmi középpontja, csak úgy fogja Szabolcsvármegyében az első helyet méltán elfoglalhatni, ha a községekben már ez időszerint virágzó faiskolák egy helybeli faiskolára tekinthetnek, mint olyanra, mely berendezés, üzemterv, tekintetében amazoknak mintául szolgálhat s a melyben nemcsak a felnőttek, hanem az iskolás gyermekek is kellő oktatásban részesülnek és igy közvetlen tapasztalat megszerzése által nyernének képesítést a nagy czél — a gyümölcstermesztés előmozdítására, munkálására. Az is mindenki előtt ismeretes tény, hogy az utóbbi években mily óriási összegek mentek ki városunkban csupán gyümölcsfa-oltványokért; —ha miként várható, a gyümölcsfatenyésztés évrŐl-évre fokozottabb mérveket fog ölteni, már csak az oltványlcészletnek helyben való beszerzésére is ajánlatos volna egy- okszerűen kezelt faiskola berendezése árinál is inkább, mivel az itt produkált talaj és éghajlati viszonyok tekintetében sókkal nagyobb sikert Ígérnek és biztosítanak a más vidékekről behozotfaknál. (Vége ksv.) Kerékpárverseny Nyíregyházán. A „Nyíregyházi Kerékpár-Egylet“ Szent István napján, augusztus '20-án a Nyíregyháza—Rakamaz, illetve Nyíregyháza—Nagy-Kálló közötti országúton kerékpár- versenyeket rendez, melyre meghívja az idegen kerékpáros egyesületeket is. A versenyek sorrendje a következő: I. Távverseny a Rakamaz felé vezető országúton. A nyíregyházi és más hazai kerékpáregylet tagjai részére. Indulás délelőtt 10 órakor. Táv: 30 kilométer. 15 kilométerre fordulóval. Elsőnek nagy ezüst, másodikriak és harmadiknak kis ezüst érem, negyediknek bronz érem. Tét 5 korona. Délben közös ebéd a Koronában. Délután fél 5-kor kivonulás a nagy-kállói országúira a rövid távolságú versenyekhez. II. Vendégek versenye. Idegen kerékpáros egyletek tagjai részére. Táv.: 5000 méter, fordulóval. Elsőnek ezüst, második és harmadiknak bronz érem. Tét nincsen. III. Egyleti verseny. A Nyíregyházi Kerépár-Egylet tagjai részére. Táv: 5000 méter, fordulóval. Elsőnek ezüst, második és harmadiknak bronz érem. Maximalis időtartam, melyen belül a dijak kiadatnak 12 p. 30 mp. Tét 3 korona. IV. Vegyes verseny. Nyitva úgy az idegen, mint a helybeli kerékpárosok részére, ha nem egyleti tag is. Táv.: 3000 méter, fordulóval. Elsőnek ezüst, második és ha legalább 5 versenyző indul, harmadiknak bronz érem. Tét 2 korona. V. Lassú verseny. Nyitva a kerékpáros egyletek tagjai részére. Táv.: 60 méter. Nyertesnek ezüst érem. Tét 1 korona. A versenyek befejezése után társas kirándulás a Sóstóra. Este 8 órakor közös vacsora. Dijak ünnepélyes kiosztása 9 órakor. Vacsora után táncz. Jelvények, melyek úgy a versenyeken, mint az esti mulatságon való részvételre jogosítanak s mint igazolványok, látható helyen hordandók, a Tahy István úr üzletében és a versenynél 1 koronáért kaphatók. Kerékpáros egyletek tagjainak ingyen. A versenyeknél a nézőközönség részére az országút mentén elkülönített helyek tartatnak fen. A kordonokon belül csak a versenyintézőség és a versenybíróság jelvényekkel ellátott tagjai; valamint az induló versenyzők és eltolóik tartózkodhatnak.