Nyírvidék, 1897 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1897-09-12 / 37. szám

I. Melléklet a „Itfyirvidék" 1897. 37«ik számához. vezér Rakamaznál átkelt a Tiszán, és ekkor vonult hódító hadmenetben, a Nyírben és Szalmárban létező akadályokat leküzdve, a Szilágyságban fekvő meszes hegyekig. Ezen hadjáratnak részletei teljesen ösmeretlenek, és csak befejezését tudjuk, t. i. azt, hogy Árpádnak fia, Zoltán Ménmaróth leányát kapta nőül, Ménmaróth pedig haláláig az uralkodói jogot, vagy talán csupán a czímet megtartotta. Kardcsapás nélkül ezen hadjárat meg nem eshetett, mert hiszen Béla névtelen jegyzője, ki ezen kérdésben egyedüli kútforrásunk, Zathmár bevételéről, — tehát ostromról — beszél. Szabolcs váráról a következőket mondja: „GWtnuni consilio sociorum suorurn fossatam magnani fecit, et aedificavit castrum fortissiMum rx terra, quod nunc castrum Zobolchu nuncupatur." Magyarul: „Társaival tanácskozván, nagy árkolást végzett, és igen erős várat épített földből, melyet most Zabolchu várának neveznek. Én részemről azt taitom, hogy Szabolcs vezér ezen földvárat készen találla, de ezt egy olyan nép emelte, melyet már egy más — a műveltségnek ne i legalacsonyabb fokán álló — nép előzött meg Azt hiszem, hogy Szabolcs vezér ezen várat elfoglalta, és Anonymus szerint nagy árkolásokat végezvén, hatalmasan megerősitetle. Mint okos hadvezér, számot vetett a hadi esélyekkel, és mielőtt tovább haladt volna hódító hadjáratában, megerősítette az elfoglalt várat, hogy esetleg ott biztos menedéket találjon. Anonymusnak hitelét ezen állításom nem lámadja meg. Ezen előzmény után reátérek várunknak rövid ösmertetésére. 1895. év őszén a kereskedelmi miniszter megbízásából dr. Szendrey János úr utján dr. Bartalos Gyula történész úr és én leltünk megbízva Szabolcs várának átkutatásával, a mit teljesítettünk is. Szabolcsvára egyenes vonalban Tokajtól északkelet felé 8.

s, Bodrog-kereszurtól kelet felé 9.

8, a Tiszának jelenlegi balpartjától pedig négy tized kilométer távolságra esik, és felséges kilátás van ormairól a nectárt lerniü Hegyaljára, az aranykalászos alföldi síkságra, és a hullámos ákácz kertre, a Nyir-re. A Tisza szabályozás előtt, a Tisza közvetlen a vár alatt folyt. 'A várnak alakja háromszögű. A keleti leghosszabb sáncz 349 m., az észak-nyugoti 303. a délnyugoti 227 méter hosszú. A három szögnek leghegyesebb csúcsa északnak irányul. A kevésbbé hegyes déli csúcs nehany méternyi szélességben főbejáratul nyitva hagyatott. A nyugoti összeszögellés csaknem derék szöget képez, és legtompább. Bejárat van még a délnyugoti oldalnak közepetáján, valamint az északi csúcsnak közelében, és egy nagyobb horpadás a keleti sáncz északi és középső harmadának határán. A vár sánczostól együtt mintegy 33176 • méter területen fekszik. A sánezok magassága 10—15 méler között ingadozik. Legmagasabb pontja azon hely hol jelenleg az emlék-oszlop emelkedik. A várnak belterülete, melynek nagyrésze jelenleg a külörnböző felekezeteknek örök nyughelyül szolgál, a keleti sáncz felé lejtősen emelkedik. Egyéb helyeken a sánezok meredekek, valamint a várnak összes külső oldalai is. A nyugoti összeszögelléstől befelé mintegy 20 méternyire egy tiz lépés széles, mintegy 2 méter mély kerekded horpadás van, melyet kút nyomának tartatnak, valószínűbb azonban, hogy az kincs keresőknek műve. A várban öt helyen ásattunk. A déli főbejáratnak nyugoti, a nyugotinak déli, az északinak nyugoti sáncz oldalát, és a keleti sáneznak külső oldalát mintegy 8 méter szélességben, azon a tájon, hol most már az emlék-oszlop áll. Ezeken kivül a vár belterületén az északi kaputól délfelé 30-40 lépésnyi távolságban árkokat huztunk. Ili egy kis bronz csörgő-pilyke került nap lényre, a milyeneket a régibb nép vándorláskori, de honfoglaJáskori leletek között is találni. Durva cserépedény töredékeken kivül, melyek részben a bronz korszakra, részint a honloglaláskorra vallanak, és a sáneznak legmagasabb pontjain is találtatnak, más alkalommal került még egy ellátott habkőből készült boglárka egy római Ízlésű vas tarló, egy 15—16 századbeli sarkanytu, és egy hengerded 1 mm. vastag bronz huzalból készült ketté tört fülbe való karika. A várnak készítési módjára a sánezokon négy helyen történt ásatás elegendő világot vetett. Mindenütt elkorhadt, sűrűen elhelyezett elkoiliadt tölgyfákat találtunk, melyek nem voltak megfaragva, hanem a tőből kivágott élőfákat galyastól helyezték el asánezna kemclése alkalmával, még pedig három irányban, t. i. fenállóan, a sáncz hosszában köszörűként, és keresztben a sáneznak hosszával, nyilván azon czélból, hogy a laza föld széjjel ne omolhasson, hanem meredek sánezot képezzm; a mit - mint latjuk — el is értek. Rendkívül érdekes az, hogy a sánezokat alkotó földtömegben itt-ott, minden rend nélkül, külörnböző nagyságú faragatlan rhyolith köveket találtunk, a mely kőzet a trachytnak egyik válfaja, a nép által darázskőnek neveztetik; Szabolcsvármegyében ma is széliére épületkőnek használtatik, és a mely követ a vártól 11.

3 kilométer távolságra eső keresztúri kőbányában fejtenek. Nyilván való, hogy ezen, a sánezban sporadice előforduló kövek a várnak organicus alkatrészét nem képezhették, és csupán csak annyi szolgálatot tettek, mint ugyan olyan tömegű föld. A várat épitő nép ezen követ már itt helyben találta a vár közvetlen környékén szétszórva, ez bizonyítékul szolgál arra nézve, hogy őket már egy más cultur nép előzte meg, mely a köveket ösmeretlen czélra Kereszturról ide szállította. A sáneznak ezen részét nem Szabolcsvezér készítette. De meg volt állapitható az, hogy a sáneznak koronája 1 —l'.j méter magasságban sem fákat, sem köveket nem tartilmaz, tehát későbbi nagy munka. A sáneznak ezen része nyilván magasabb volt hajdan mint inost, mert az eső azokat koptatja. E'.en felső rész óriási munkát igényelt, és szerény nézetem szerint a névtelen jegyzőnek igaza volt mikor azt irta, hogy itl Szabolcs vezér „fossatam rnagnam fecit", nagy árkolást végzett. Az én hitem szerint honfoglaló ő-.ein<>nek főhadiszállasa Szabolcsvára és a „Nyír" volt, és innen bocsátották ki rajjaikat szeretett hazánk meghódítására a szélrózsa minden irányába. Ezt látszik legalább bizonyítani azon körülmény, hogy tudtommal hazánkban eddig 61 honfoglaláskor; leihely ösruereles, és ezek közül 11 a Nyír területén fekszik, valamint az is, hogy eddig 70 hon foglaláskon kengyelről van tudomásunk, és ezek közül 28 a Nyírből került. Nein alaptalan azon feltevés sem, hogy Sz ibolcsvára k-galább is Szent Líszló királyunk idejéig nagyobb jelentőségű hely volt, nem csak azéii, mert beigazolt történelmi teny az, hogy 1092 evben Szent László itt országgyűlést tartolt, hanem a következő okokból is. A várnak keleti sánczítól mintegy kelsziz lépésnyire fekszik a református templom, melynek félkör alakú szentélye keletnek, ajtaja nyugotnak fekszik. Az északi oldalnak ablaka nincs, a déli oldalon levő ablakok ivboltozatuak. Ezen ma fenálló templom azonban csak maradványa egy nagyobbnak, inert nagylisztelelü Tomory András lelkész urnák és többeknek állítása szerint még H72. évben a templomnak két sor ablaka volt, úgy hogy az emeletesnek nézett ki. Oszlopok nyúltak fel benne még egyszer oly magasra, mint most a templomnak fedele. Jobbra-balra pedig régibb időben alapfalakra akadtak. Több mint valószínűnek látszik tehát, hogy a szabolcsi templom egy fő és két alacsonyabb mellék hajóból állott. Nein lehetetlen, hogy kereszt hajókkal is bírt. Hogy ezen templom fénykorának idejében a vár még lakott volt, biztosan lehet állítani, mert még ma is élő tanuknak állítása szerint a várnak keleti sánczán látható horpadástól, — nyilván kaputól — a lemplomig földmunkálatok alkalmával, mélyen a földbj vert, részarányosán elhelyezett vastag, elkorhadt faczölöpötre akadtak, melyek csakis a templomot a várral összekötő Ilid lábainak maradványai lehettek. Szabolcsvárát nem köli most híd templomhoz, de nincs is szüksége reá, mert ezen ?zent helyet a szivünkben lángoló honszeretet már is templommá avatta és a kegyelet oltárán itl áldozunk, leborulva a magyarok Istene előtt, a ki annyi ellenségünk közepelle egy év ezred viharjai átán is megengedte, hojy őserőnk teljes tudatában biztosan remélhetjük, miszerint a második évezrednek végén egy még erősebb szabad magyar nép fogja Szabolcs vezér emlékét áldani. Ainen ! Korniss Ferencz, az ünnepi szónok tartotta meg ezulán beszédét, melyről lapunk első czikkében emlékezünk meg. Mikecz János alispán tartott ezután beszedet, többször zajos éljenzés által megszakítva, átadván az oszlopot Szabolcs község közönségének. Az alispán beszédét a kővetkezőkben közöljük: Az alispán beszéde. Méltóságos Főispán ár I Tekintetes tőrvényhatósági közgyűlés! Megelégedett nyugodtsággal és őrökre elfetejthetetlenül gondolunk vissza a tavalyi évre T. közgyűlés, mely szeretett hazánk elfoglalásának ezredik évfordulója volt. Évek óta közös törekvését képezte e nemzetnek, hogy ez a nagy év, az elmúlt idők dicsőségéhez és szenvedéseihez, a magyar nemzetnek évszázadokon keresztül betöltött nagy fontosságú politikai szerepléséhez, az erőhöz, melyet izmainkban pezsegni érezünk, s a nagy jövőhöz, melyet elérni óhajtunk és biztosilani törekszünk, méltóan ünnepeltessék meg. Mint egy ember állott fel e nemzet, hogy hálája és kegyelete kifejezésének ünnepén, létjogosultságának, élei képességének s magasabb politikai rendeltetésének biztosítékait is bemutassa a világ elölt. A gazdig kincseit, a tudás ismereteinek egész tárházát, a szegény verejtékes munkáját és filléréit, a kinek nem volt egyebe, lelkesültséget ajánlotta fel a nagy czél érdekében; nem akart elmaradni senki, aki magyar, részt követelt magának mindenki a nagy munkában, melynek sikerültét szerelelt nemzetünknek becsülele követelte meg. A lelkesültségnek ez az árja, hogy ne ragadt voln i el törvényhatóságunkra is, maradhaltunk-e mi téllenülV Óh nem, s habár korlátozod viszonyaink nein engedhették meg, hogy törvényhatóságunk vezérszerep t teljesítsen, azt minden elfogultság nélkül kijeienthetjük, hogy alig van az országnak törvényhatósága, mely hasonló körülmények közö t annyi áldozatkész hazafisággal telte volna emlékezetessé az országos nagy ünnepet, mint vármegyénk. Emlékezzünk csak vissza a nemes vetélkedésre, melyet bizottsági tagjaink a törvényhatóság kegyeletének-és hálájának kifejezésére alkalmas módozatok megválasztásában kifejtettek, s emlékezzünk csak vissza azon közgyűlésünkre, mely a javaslatba hozott módozatok bírálata és elfogadásával, nem vádként hozom fel, hanem benső megelégedéssel és önérzetes, jogosult büszkeséggel constalálom, egyedül érzelmeinek nagysága és tisztasága szerint határozott, nein vévén kaim írként számításba az áldozatokat, mdyeket lelkesültsége meghozni rendelt. Es az e targyban hozott határozatoknak, bizottságunk emelkedett gondolkozását és hazafiságát bizonyító nagy jelentősege és benső értéke, nemcsak azon szerencses korulmenyben, hogy az elrendelt intézkedések mindenike a Ital egy-egy közszükség elégíttetik ki, de főleg azon tenyallásban mutatkozik valódi ragysága szerint, hogy rendelkezésre álló alapok teljes hiánya folytán, a szükségélt, igen jelentekeny költségeket kizárólag törvényhatósági pótadóval fedezte vármegyénk. Köztudomásu dolgok ismétlésétől tartózkodni akarok, de mert Istennek hála, testvérhatóságoknak a részietek iscnerelével nem bíró. tisztelt küldötteihez is van szerencsénk, s mert törvényhatóságunk területéről is, nemcsak bizottsági tagok vannik jelen: méltóztassék megengedni, hogy felsoroljam röviden azon intézkedéseket, melyeket törvényhatóságunk hazafias lelkesültsége foganatosítani elhatározott. Elrendeltetett ugyanis: 1. Egy, a mai kor igenyeinek meglelelő törvényhatósági kórház felépítése és berendezése 200.000 frt költséggel; 2. vármegyénk nagy nevű szülötte, nemzeti nyelvünk vezér harezosa, Besenyei György érezszobrának felállítása, melynek létesítési költsége a megkölölt szerződés szerint 12000 frt, 3. a törvényhatóság monographiájának niegiralása 10.000 frt előirányozott költséggel, 4. az országos kiállításon egy szabolcsi háznak felépítése és berendezése, felmerült költségei mintegy 4000 frtra rúgtak, 5. a vármegye területén levő történelmi nevezetességű helyek emlékoszlopokkal és emléktáblákkal való megjelölése, több mint 5000 frt költséggel, 6. a törvényhatóságok mult év junius hó 8-án megtartott díszfelvonuláson való részvétel, melynek költségei a 3000 frtot meghaladták, s végül 7. nem is említve a törvényhatósági könyvtárra, muzeumra, díszközgyűlésre, törvényhatósági alkalmazottak megjutalmazására stb. fordított összegeket, az országos kiállításon, különösen az állat kiállításon való részvételt, melynek kiadásai a 2000 Irtot szintén megközelítik. Bizton állithatom, hogy a honfoglalás ezer éves évfordulójának megünneplése alkalmából törvényhatóságunk honszerető közönsége több mint 250.000 frtot áldozott. Nem ismert törvényhatóságunk áldozatot, mely kicsiny ne lenne, hogy háláját, kegyeletét, szeretetéi imádott hazánk és nemzetünk iránt, bár megközelítőleg kifejezze ! A lelkesültségnek ez az óceánja teremtette meg ezt az oszlopot is, melynek ma leleplezését ünnepeljük. Ez tette lehetővé, hogy ezen ormok, melyek egy ezer év óla tanúi voltak nemzetünk minden örömének és minden fájdalmának, ne álljanak itt jeltelenül, hanem szenteltessenek fel a nemzet egyik búcsú járó helyévé, hová emlékei iránt kegyelettel viseltetni, s hazáját igazán, önzetlenül, szivből szeretni el-el zarándokoljon a magyar. Az előttem szólott bizotlsági tagok szépen és részletesen elmondották már azon nagy fontosságú okokat, melyek ezen oszlopnak, ezen helyen való felállítását szükségessé tették, nein fogom azokat újra felsorolni; de az a tény, hogy e most kopár halmok szemtanúi, sőt színhelye voltak a honfoglalás nehéz és véres, s a honrendezés és honinegtarlás bölcs és alkotmányos munkájának, az a lény, hogy e szent helyhez oly nagy fontosságit eseményeknek az emléke csatolja az egész magyar nemzetet, hogy ezen események nélkül, nem lett volna alkalmunk s időnk hazánk ezer éves fennállását is megünnepelni, ezek a tények, eltekintve attól, hogy nevét is e helytől vette vármegyénk, még további kötelességeket rónak reánk. Nekünk biztositanunk kell, hogy e hely tiszta, magasztos és ünnepélyes maradjon mindig, mint a templom, mint érzelmeink, melyek ide hoztak, melyek vissza-vissza térni kényszerítenek, s melyek a hála és kegyelet ezen emlékét lét siteni ösztönöztek. Ennek a helynek, ennek az emléknek nemcsak szivünkben, de külsőleg is szentnek kell maradnia. Védenünk kell ezen emléket minden ellen, mely azt megsemmisíteni, vagy beszennyezni törekszik; védenünk kell, bár a sikertelenség ludalával, még az idő, ínég a mindent elromboló enyészet ellenében is. És én — törvényhatóságunk képviseletében, mint annak igénytelen szolgája, hazafiúi lelkesültséggel és őszinte kézséggel kötelezem magainat, megtenni mindent, hogy ez a kötelesség is teljesítve legyen, l'nnepélyesen kijelentem, hogy Szabolcsvánnegye közönsége legkedvesebb feladatának isineri ezen emlékét megőrizni, fenntartani s a következendő nemzedéknek, századokrólszázadokra épségben általadni. De mert e kötelesség teljesítése folytonos, minden napi jelenlétet követel, a közvetlen felügyeletet és őrizést nektek adom át Szabolcs község minden rendű és rangú lakosai, nagyjai és kicsinyei, egyházi és világi elöljárói, aggjai, női, férfiúi és gyermekei, viseljétek annak gondját aggodalmas gyermeki szeretettel, őrizzétek meg azt, mint e törvényhatóságnak, nem, mint az egész magyar nemzetnek szent ereklyéjét, őrizzétek meg azt féltékenyén, mint a zarándok a talismánt, melyet édes anyja áldások közölt akasztott a nyakába, mentsetek ahoz erőt a leghatalmasabb nemzet-fenntartó érzelemből, a hazaszeretetből, aczélozza ineg kitartásotokat a közvetlen érintkezés e szent földdel, melyre azl elbelyezlük, s e tiszta szabadlevegővel, mely multunk emlékeit és jövőnk reményeit ringatja ez oszlop körül. Vegyétek át ez emlék közvetlen gondozását, s legyetek annak hű sáfárai! És te emlékJoszlop, szerény jele annak, a mit általad kifejezni akartunk, — de fent az ezeréves építmény legmagasabb ormán, közelebb az Istenhez emberileg ki nem számolható időkig légy hirdetője nemzetünk dicső múltjának, légy tanuj i sokat szenvedett országunk dicső felvirágozásának, állj ott, mint egy az ég felé emelt ujj, előtiltakozásul minden törekvés ellen, mely szerelett hazánk függetlenségét, szabad fejlődését, jólétét és bol-