Nyírvidék, 1897 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1897-09-12 / 37. szám

XVIII, évfolyam. 37. szám. Nyíregyháza, 1897. szeptember 12. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. SZABOLSáVARMESYE HIVATALOS LAPJA. A S

7i4.BÜLCSVÁR MEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐI EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE. >Ieír.jelenil£ lietenliint egyszer, vnsárnapon. "XT! Előfizetési feltételek: postán vagy helyben házhoz hordva : Egész évre . . 4 forint. Fél évre 2 „ Negyed évre 1 „ A községi jegyző és tanit > uraknak égés- évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s a A l

aP szellemi részét képező küldemények, ' "' ••• - - a szerkesztő czime alatt kéretnek beküldeni lap szétküldése tárgyában leendő felszólamlások Jóba Élek kiadó-tulajdonos könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám (Jánószky ház) intézendők. Hirdetési dijak: „. ... , , , , . , , Minden négyszer hisábozott petit sor egyti r Berinentetlen levelek csak ismert kez ktol ködése 5 kr.; többszöri közlés esetében 4 kr. togadtatnak el. Kincstári bélyegdij fejé en. minden egyes l.irA kéziratok esik világos kiv inaira s az detés után ;;0 kr. fizette ik. illető költségére küldetnek vissza A nyiit-térl közlemények dija aoronkint 30 kr Hirdetések elfogadtatnak lapunk részere a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza S-ik szám); "továbbá: GoldbVgar A. V. által Budipesten. Hiasenslein és Vigler irodájában Bécsben, Prdgában és Budapesten, valamint Németország és Sveicz fővárosaiban és Dorn & Comp. által Hamburgban Szabolcs vára. Ősi vára fölött Szabolcs vezérnek, az ő népe rakta főld-sáncz ormán hatalmas kőoszlop áll, megszentelve immár a bemutatott hálaáldozat kegyeletes ünnepe által s nemzeti emlékül fölavatva! Ezer éves idők ősi nyomai közül, amik megmaradtak: a szabolcsi földvár legrégibb és legbizonyosabb emléke a honfoglalás történetének. Nemzeti legendák, szent hagyományok, amik a honfoglalás nagy drámájáról Demzezedékről nemzedékre feunmaradva: élnek ezen a helyen, mint megbizonyosodott történelmi valóság állatiak előttünk. . Olyan ez a hely, mintha csak „Szent Fóld"-je lenne a magyarnak! Nem a magasba nyúló bérezek káprázata, nem a rónaság végtelenségének nyugasztaló látványa ez. Az az érzés az, ami itt meglepi a szivet, megköti a lelket, hogy álmokat bísson újra, amiket nemzeti hősök dicső tetteit zeugó énekek után álmodtunk ifjonti szivvel, romlatlan lelkesedéssel Ám, cinikus magyarja ennek a léha kornak, próbáld ki ezen a helyen szivedet. Megdobbau-e, ha ide lépsz ! Kigyul-e arezodon valami láug! Késztet-e valami, valami névteleu, megmagyarázhatatlan érzés bogy megoldott saruval, levett kalappal lépj e földre! Ne szégyeld, ha ez megtörténik veled! S ba ki is nevetnek érte a társaságban, hogy századvégi gyakorlottsággal idomított ábrázatodon kigyulladt a lelkesedés lángja és hogy megdobogott megkérgesedett szivedben valamiféle hazafias érzés: hidd el, hogy nem az a te igaz ábrázatod, ami tnázt az arezodra kentél, hogy eltakarja, amit szived érez; hazugság az, A „NYIRVIDEK" TARCZAJ A. Zabolcli vára. Harminczhárom ember-öltő régiséget Kutatok fel népem történeted végett 1 . . . Clio lapja üres, . . . alig beszél rola, Mintha történeted tündér mese volna! Bár ezer év előtt harczi bátorságod, ős erőd, két egész világrészt megrázott! . . . Honunk Puszta-Szeren szerzeit alkotmánya Léted, míveltséged szép bizonyítványa . . . Ott, hol a történet többé el nem vezet, A nemzeti monda nyújt segítő kezet . . . Halvány mécs a monda, — de pislogó fénye Mélyen beszűrődik a mult éjjelébe. Egy had, . . . nem . . . egy nemzet kerekedik útra, Távol Ázsiából . . . messze napnyugotra. Szivökben, ajkukon hagyományos ének, Gazdag örökéről a nagy Etelének! . . . Messze az ősi föld! . . . Kiev leromboltan, Beláthatlan távol, hátuk megett, hol van? . . . Ural, Volga, Dnyeszter, a Bug, Don és Szeret Hullámi mossák a hátra hagyott teret . . . Elől Álmos vezér, . . . hófehér a ménje, Nyerít, tüszszög, tombol, lobog a sörénye . . . Hogy megáll, körötte víhatlan kör támad, Edzett vitéziből győzelmes csatáknak. Vállára dúlt harezok lobogója borul, Feje felett lebeg hadintéző Turul, Majd terjesztett szárnynyal röppen föl, előre, A még távol kéklő Kárpát béreztetőre. képmutatás, bogy a te szived ki van hűlve, meg van kérgesedve: Az az igaz, amit a véred parancsol! * * * Félek azonban, hogy ezért a hangért kinevetnek engem is, meg a „Nyírvidékiét is. Nem azok, akik ott voltak a szeptember 7-diki magasztos ünnepélyen, hanem akik elmaradtak, ámbár nagy hazafiak s s/.ivesen vallják magukat Zabolch vezér ősi népe utódainak. És még egy — csaknem rekrimiuációszámba tnenő megjegyzést kell tennünk Közönségünknek, akik a szeptember 7-diki nagy ünnepnap lefolyásáról szóló tudósításunkat elolvassák, föl fog tűnni, hogy abból a vármegyei rendkivüli közgyűlés hivatalos szónokának: lvornis Ferencz orsz képviselőnek ünnepi beszéde hiányzik. Ennek a körülménynek a magyarázata az, hogy a „Nyirvidék", mint nem politikai lap, Kornis Fereuczuek, a Szabolcson tartott rendkívüli vármegyei közgyűlés hivataios szónokának emlékbeszédét, politikai, még pedig pártpolitikai tartalmánál fogva közölni jogosítva nincs. Annyit azonban konstatálni kötelességünk, hogy ez a beszéd, épen e tendenciája miatt, a jelen volt nagy közönségben — kivétel nélkül — a legnagyobb visszatetszést szülte, mert ez ünnepélyen Kornis Ferencz képviselő úrnak nem az volt a megbízatása, hogy a napi politikai kérdések fölött nézetét — ba mindjárt kerületének egy községében ment végbe is az ünnepély — elmondja, hanem az, hogy ezer éves történelmi multunlíuak ezen a megsze ntelt helyén, a honfoglalás nagy politikai gondolatának és keresztül vitelének dicsőítésére, nemzeti fennállásánk annyi sok féle politikai áramlatok között Megérkezelt Kúsid, bntor fia Kundnak, Vázolja szépségét a vívandó honnak . . . Tejjel, mézzel folyó a négy folyam földe, Etel öröke: de idegennel tölt be. Kopja erdő csillog, megcsörren a szablya, Bepülni vágy a ló, mit még fékez zabla. Hah mozdul a sereg! Nem . . . nem — egész nemzel ! Hunyor testvérei, kiket Magyar nemzett . . . Szárnyat öltölt vágyuk : hogy Emese álma Karjuk hatalmától legyen testté válva . . . Lovaik vaskörme már a hágón csattog, Kárpát büszke bércze megdobban alattuk ! Lehel ajkán a kürt megszólal, felrivall, Egy nép szenvedése, egy nép vágyaival . . . Végig zúg a bérczen visszhangozva onnat, Felzavarja csendjét mezőnek, vadonnak! És a kürt hangjára nz északi részen Hadakkal népesül a tér be egészen . . . Zajlik a nép-tábor, halad nyomról-nyomra, Hátulsó az elsőt mind előbbre nyomva. Sátrakat bontanak körül Munkács alatt, Almost uralja már a tér, a várfalak . . . Talpon a tábor, mely negyven napra dőle Munkás harezok után . . . édes pihenőre! . . . Árpád vette átal itt a vezérletet. Az agg honkereső Almos vezér helyett. Árpád: Álmos fia, Ügek unokája, A hét nemzetségnek első daliája! . . . Álmosnak ideje lefutott, betellett, Megviselt testének már nyugalom kellett . . . Bűvős-bájos vidék a Latorcza tája — — Örök nyugalomra hajtja fejét rája. megért második ezerévének küszöbén nagy ósütik: Szabolcs vozér emlékezetének állított oszlop előtt a vármegye közönségének kegyeletét az ősök iránt — tolmácsolja. * * * L'nnep-routás, ez oda nem illó hang daczára is, nem történt. Mert föl van írva a kőoszlopon, amint azt Szabolcs vezér emlékezetének egj

rik i Illetett költője: Leövey Sáudor megírta : Elmúlt egy ezer év, Annak állj, mint őre, És légy buzdító jel, A munkás jövőre! Hirdesd, míg a világ, Hirdesd, míg napja tart, Hogy helyén találja Harcz s munka a magyart! A magasztos ünnepély lefolyásáról adjuk a következő tudósítást: Szeptember 7-dikére hirtelen ősziessé vált az idő s hideg őszi esőben indult el Nyíregyházáról külön vonat, hogy az ünnepélyen résztvevőket Bakamazig szállítsa. Kevéssel 10 óra előli érkezett meg a vonat az állomásra, ahol mozsár-lövésekkel fogadták az érkezőket, akik az ott várakozó fogatokra ülve, szakadó esőben indult meg a hosszú kocsisor, elől a vidék bandéristáival, Szabolcs felé. 11 óra volt, midőn az összes kocsik a Mudrányféle kastélyhoz, mely most az ev. ref. egyház tulajdona, megérkeztek. Bövid készülődés után a közönség megindult a közeli földvár felé, amelynek legmagasabb pontján a hatalmas kőoszlop főlállitlatott, ellátva az ünnepélyes alkalomra lobogó diszszel s megkoszorúzva. A kőoszloppal szemben, a földvár másik oldalán volt felállítva a deszka sátor, ahol a rendkivüli vármegyei díszközgyűlés végbemenendő volt. Ez alatt elállott az eső is és mintegy 2000 főre menő közönség foglalt állást a sátor körül, amely alatt a vármegyei bizottmány tagjai gjülekeztek. Ne keressük sirját, nem leli meg senki! . . . Nevét késő utód hálás ajka zengi. Nincs neve bevésve síremlék lapjára, Emléke a magyar megszerzett hazája! . . Hadvezető Árpád kiosztja parancsát, Szabolcs vezér indul délnek a Tiszán át! . . . Még tán el sem hangzék, menetelő népe Tünedez rengeteg erdők sűrejébe. Hah, de mi zaj riad a Tisza völgyében!? . . . Győzni tanult hadak tán támadnak éppen? Nyíl süvölt, szablya cseng, mint erdő a dárda! Jaj az ellennek, ki rohamuk bevárta! . . . Szabolcs népe jár olt! . . . száguldva serényen Tömlőkön úsztat már a Tisza vizében. Mire a túl parton kiszállnak, kiérnek, Ura lettek minden szem belátta térnek. De meg sem pihennek. Mire meghajnallik, Ott járnak, hol az ég le a földre hajlik ! Bohamuknak az sem velhet gátat, véget, Mig el nem foglalják az egész Nyírséget. Gazdag aralása volt most a halálnak, Elhullt — vagy elfutott — ellent nem Fegyverét letéve, ki magát megadta: A győztes magyarság testvérként fogadta. A magyarban e szép ős erkölcs szokás volt, Fegyveres ellennel le fegyverrel számolt: De "ki fegyvertelen, vagy vendégként jöve, Megnyílott előtte érczkarja, jó szíve. Szabolcs vezér kardja hüvelyébe csörren, Gyülekezik hada és megáll tömören. Vészt túldörgő hangon szólal meg a vezer: .Etel földe miénk! ... de sok vér folyt ezer. találnak! Mai számuiikhoz egy és fél iv melléklet van csatolva.