Nyírvidék, 1897 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1897-11-14 / 46. szám

N Y I R V I D É K« Egyelőre legalább ennyit meg kell tennie a nemzeti-színészet érdekében; t. i. annyit, hogy tulajdonába vévén a szinházat, ingyen hajlékot biztosítson itt a színészetnek. Olcsóbban, mint most, soha sem fogja a város e kötelezettségét teljesithetni. Ha pedig bármely okból a tisztelt képviselő-testület a szinház-részvény-társulat ajánlatát el nem fogadná és — sorsára engedné, hogy dobra üssék, a szinházat: hát ugyan akkor, ugyan azon alkalommal kötelessége egy városi szinház építését elhatároznia, gondoskodván annak költségeiről. Mert a fölött talán már nem kell vitatkozni, hogy Nyíregyházán kell színháznak lenni; a fabódé rendszerhez pedig vissza nem térhetünk. Ennyit egyelőre. De ez ügyről még szólani fogunk. Nevelhet-e az iskolai*) Amennyiben nevelő és tanintézet, nevel és tanitNevelő hatásúnak kell ienni minden tanintézetnek, mert ha nem az, akkor, mint hivatásának meg nem felelő intézmény, bezárandó, üresen hagyandó volna. Váljon állitásom légből kapott-e, ha azt mondom, hogy minden iskola egyszersmiudt nevelő intézet? Azt biszem — nem ! Hisz' a gyermekei jövője felett aggódó szüle hányszor fordul imádságában az égi Atyá hoz ily módon: „Én édes Istenem! bárcsak gyermekeimet neveltethetném ki, nyugodtan halnék meg*. Igaz, hogy ez óhajtás alatt — gyermekei kitanít tatását, azaz gyermekei értelmének, eszének oly, hogy úgy mondjam — fokra jutásat érti, — hogy annak segélyével idők multán önmagát s családját fenntarthassa. Nem tagadom, hogy tanítás és nevelés, vagy nevelés és tanítás szerintem is két különböző fogalom, de mégis oly egyértelmű, oly közeli rokonok, testvérek, hogy bátran hasonlíthatom az egy érzékenységgel bíró, összenőtt ikrekhez, melyeknek bármelyikét is válaszszam el a másikától, — mindkettő halálát okozza. — Tehát ha tanitok, nevelek is, s viszont a mikor nevelek — egyszersmindt a tudományba is bevezetem növeLdékeimet. Hiszen a tanitó magaviselete, eljárása, magatar tása, charaktere mindeu szó nélkül bir nevelői hatással. — Gondoljunk csak vissza egyik vagy másik taná runk szokásaira, s egyéb tulajdonaira, a melyeknek elsajátítására különben senki sem figyelmeztetett, mégis apránként mind magunkévá tettük, elsajátítottuk. — És minthogy tanárt, tanítót másként, mint erkölc ileg is jellemesnek — elképzelni kép'elen vagyok, — már e factumból kifolyólag nevelhet, .-őt nevel is a legkisebb szalmafedelú iskola tanítója is. E felett vitatkozni kárba veszett fáradság. — Igen, mert ha a tanitó egyszersmindt nem nevelő, nem mintakép a gyermek előtt, bizonyosan nem erkölcsi jellemű, s mint ilyen összeütközésbe jött. a tisztességgel, az erkölcsi világrenddel — állásától elmozdittatik. — Volt, van és fájdalom lesz ezután is példa reá. * * * Fentebb kifejtettem, hogy a tanitó nemcsak taoit, de nevel is, — most pedig röviden előadom, hogy az iskolai nevelésnek meiy irányban kell kiterjeszkednie, hogy a helyes nevelve-tanitás elvét megvalósítsa. — Előadom a nélkül, hogy annak (a paedagogia körébe tartozván) részletezésébe bocsátkoznám. Az észszerű iskolai nevelésnek 3 irányban kell kiterjeszkednie; u. m. értelmi, érzelmi vagy kedélyi és akarati irányban. *i Fölolvasta Lcugyel József nyíregyházi ev. ref. tanitó, a Szabolcsmegyei ev. ref. tanítók egyletének okt< ber 27-én tartott gyűlésén. Van iskola, amely csak értelmi, vagy a mely értelmi és érzelmi, s végül van iskola, a mely mind a 3 irányú, — tehát úgy értelmi, mint érzelmi, s valamint az akarat nevelésére is elegendő súlyt helyez. — Mondanom sem kell, hogy ez utóbbi valósítja meg, illetve adja az iskolai uevelve-tauiiás helyes fogalmát. Az első iskolából kerülhetnek ki igen értelmes, sőt bö'cs emberek is, — de jószívű emberbarátok, nagy jellemek soha. Pedig az elmét a szlvképzés rovására művelni nem volna szabad, mert inkább legyen az emberi társadalom zöme jószívű, kevésbbé kép«ett; mint rosszleikü bölcsekből álló. De miként állunk mi iskolai tanítók az iskolai neveléssel? Igen Uraim a neveléssel, mert nem csupán oktatástant, hauew neveléstaut. is tanultuuk az intézet ben s olvasgatunk a jelenben, tehát képesítve vagyunk arra is, miként kell az isteni gondviselés által reánk bizott gyermekeket nevelni is, nemcsak oktatni. — Miudhatom, hogy jeles igazgatónk nagyobb súlyt helyezett a nevelés mikéntjére, mint az oktatás külöuféle módjaira és nagyon helyesen, mert hogy lehessen észsze rüen oktatni oly gyermeksereget, amely előbb helyes nevelés által nem lett a tanításra előkészítve. Kétségtelen, hogy ezen előkészít 'sre a család és iskola egyetértő eljárása szükséges. Pedig leggyakrabban mit tapasztalunk? Azt, hogy a szülék szeretik magukról lerázni a felelősséget a nevelés nagy és nehéz munkájánál, így gondolkozván: „az a tanitó feladata", hárítják is azt teljes súlyokkal a tanítóra, az iskolára. — És ha e nagy fontosságú cselekmény, bármily csekély részben hiányos, avagy kevésbbé sikerült, kígyói, békát kiáltanak az iskolára, a tanítóra, — a helyett, hogy e fontosok okozatát keresnék, s azt meglelve elháritaui törekednének . Éo mindig valamely általam tapasztalt példából szoktam kiindulni, s csak In azt jónak, üdvösnek találtam, akkor szoktam tovább tenni — cselekedni. Igy soha sem itélek határozatlan, zavaros fogalmak u'án. — A szülék is jobban tennék, ha a sok lammentálás helyett a nevelés elsődleges munkálatait a tanköteles kort megelőzőleg — házilag elvégeznék. — Ha az alapot nem is rakuák le, legalább at arra szükséglendő talajt egyengetnék el, hogy majd a tanitó nevelői munkája alá kerülő gyermek értelmi, érzelmi és akarati világának fejlesztésére a szépen kiegyengetett talaj kész lenne. — Fájdalom, saját tapasztalataim szerint a szülék 80°/

0 nem tesz eleget nevelói kötelességének. — Pedig — legalább úgy tanultuk — első nevelője a gyermeknek a család, a második az iskola, a harmadik az élet-iskola. Hogy a gyermek első nevelője a család mennyiben nem tesz eleget kötelmeinek, c-upán egy esetet hozok fel. — Folyó tanévben 22 ujoncz került iskolámba. -- E 22 közül 15 egyetlen egy imát, egy mákszemnyi tisztességet, becsületet sem tudott. — E,

ry kezéu lévő öt ujjit megszámlálni képtelen volt, sót egy közülök, midőn nevét jósá

6os atyai szeretettel megkérdeztem, — felelet helyett kezében lévő sapkájával nekem jöit és fiiéit] sújtott, hogy bogy is merek én tőle olyat kérdezni. — Miudotn ilyeti elsődleges uevelészeti munka alól kikerülő gyermekek jöttek kezeim alá. De bi imádkozni, s egyéb tisztességet nem tudtak, — tudtak ám káromkodni, trágár szavakat kiejteni, erre már otthon megtanították, — azaz, hogy a sok hallás utáu önmaguktól is megtanulták. Havi munkámba került, mí^ erről le és arra rászoktattam, illetve megtanítottam. Táv .'1 legyen tőlem, hogy kivétel nélkül elítélném a tanköteleseskel bíró szüléket, mert ha ezt tenném, állitásom nem volna valódi. — Kerülnek bit' mihozzánk jó nevelésű, kedves gyermekek, de kerülnek valódi éh oroszlánok és kis ördögök is. Váljon nem kedves, jóneveléíü gyermek volt-e Kiss Lijos? a ki midőn meglátta, hogy Orbin Ferencz iám emelte sapkáját, — megbotránkozásának szórul-szóra Így adott kifejezést: „jé nini! az a fiú még tanitó-bácsira emelte a kezét". A mily mértékben megbotránkoztam Orbán Ferencz elhanyagolt, ferde nev.'lésén, épp oly mértékben gyöFél esztendeje múlott már annak, hogy a drága férj a sirban pihen. Fel esztendeje, hogy Keudy Ilonka a bús özvegyi fátyolt viseli. Két hó múlva ki kellett költöznie férje halála után a csinos, városházi lakásból, át kellett engednie férje utódjának, egy fiatal ismeretlen embernek, a ki mindössze csak egy éve, hogy a városnál hivataloskodik. És még hozzá ettől a fiatal embertől, Árpái utódjától kell férje fuetésének 50% át vógkielégitésképen 6 hóig, havonkint felszedni. Épen most készül a szegény nő az u'. dsó 30 frtot felvenni. Könnytelt szemekkel indult ez utolsó, szerinte bjldogtalan ú'ra. Mi fog történni vele ós övéivel, ha ez az utolsó 30 frt Is elfogy? Sem élelemre, sem lakásra nem lesz többé. Kicsiny árvái éhezni fognak, a lakásból ki fogja hányatni a szigorú háziúr. — Nem! Dolgozni fog éjjel nappal, hogy legalább meleg szobája és száraz kenyere legyen övéinek. Ilyen gondolatok között érkezett meg a városházi pénztárhoz. Máskor, . . . mig kedves Árpádja élt — mily bátran, mily kaczagva nyitotta ki az ismeretes ajtót! igen! mert hisz' odabent egy kedves férj szerető szivvel várta és fogadta. — Most? R

jmegve kopogtatott be, reszketve tette kezeit a kilincsre. Pedig odabent most is oly szívélyesen fogadja az a fiatal ember. — Isten hozta, foglaljon helyet kedves nagysád! ügyét azonnal elintézem s egyúttal értesítem, hogy a Nagyságos Elnök úrnál, valamiut a városi tanácsosoknál kieszközöltem, hogy az 50°/» ot még 3 hóig húthassa. Milyen jó Ön mondá az ifjú özvegy ; mivel köszönjem meg irántam tauusitott nagy jóságát, s erre könytelt, szép fekete szemeit kérdőleg az ifjúra emelte. Ha oly nagy bánat nem gyö'ri — e pillanatbm észrevehette volna az ifjú zavarát. A ki most csupán annyit tudott rebegni. — „Semmivel kedves nagysád, csupán felebaráti szeretettel, ezt pedig ue tagadja meg tőlem, hiszen én is oly elhagyatott árva lélek vagyok, édes atyámat uem is ismertem, megboldogult édes anyámat (> évvel ezelőtt, még 18 éves koromban vesztettem el." Ei őszinte nyilatkozat láthatólag meghatotta a fi ital özvegyet, önfeledten nyujta kezét az ifjúnak, ki azt forró csókjaival elhalmozva ennyit birt susogni — köszönöm — köszönöm. * * * * Már a harmadik hónap is a vége felé járt, midőn Ilonka rávette magát, hogy elmegy megköszönni az Elnök úr jóindulatát. Ott csodálkozott el, midán a jó ságos E uök úr — fejét csóválva — kijelentette, hogy ő ily dologra nem emlékezik, de ilyen eset elő sem adhatja magát, mert nekik — fájdalom a törvény szigorú betűihez kell alkalmazkodniok. Hogy honnan kaphatta a már kétszeri 30 frtot, ki volt a jOltevője — el sem képzelhette. Gyorsan távozvi az Elnöktől — egyenesen S'.entpóteri pín^táruokot kereste fel, a kit épen egyedül talált hivatalában. A szegény ifjú mindenre el volt készülve, csak arra nem, hogy szive sugallata folytán tett jó cselekedetei kitudódtak. Meg volt fogva. Az özvegy szavaira csak annyit tudott felelni: „Bissásson meg kedves nagysád, ón voltam a titkos jótevő, higyje meg olyan jól e--ett szivemnek, hogy elődöm nyomurba jutott culádját segélyezhettem bármily csekély összeggel, miért kutatta, honnan szárnyörködtem Kiss Lajos lelki élete helyes irányú nevelésének önkéntelen megnyilatkozásán. — íme itt a példa a családi nevelésben részesülő és nem részesülő gyermek között. Mig amazt nevelni, tanítani csupa gyönyörűség, addig ezzel bajlódni valódi penitentia. — De még ez htgyján volna; mert, bár nagy nehézséggel kiirtanók a gonosz gyomokként megszaporodott rossz, erkölcstelen tulajdonokat eppen e tulajdonok által hiénává aljasult gyermek lelkének beszennyezett táblájáról, csak nevelői munkásságunk szép épületét odahaza istentelen kezekkel be u» sároznák, vagy mi több, az egész óntlletet le ne rombolnák a tudatlan, neveletlen szülék. Íme egy másik példa: (Ríszlet a naplómból) S/.ept. 7 én a feljövj ujonezokat legelőbb is az Isten fogalmára vezettem ; muuká n oly nagyszerűen sikerült, hogy anuik nemcsak én, hanem növendékeim is láthatólag örvendtek; mindegyik tudott valamit felfedezni az isteni tulajdonságokból, mindegyik tulajdonított neki valami jót. — Djlben 12 óra előtt lebocsálva őket, szokás szeriut lekísértem az u'Cíára; bár ne mentem volna ez utt.al. — Árelleni szomszédom leánya Kovács Z uzsi keszkenőjet az iskolában valamikép a kis szegivei felűre vette a fejére. No! hisi' volt ezért mit.hallgatnia a szegény leánykának, csak úgy dűlt a neveletlen anya szájából a jó kívánság: „te tokos, te! hogy a f. . e egyen meg, hogy van az a keszkenő a fej

jden? jij, hogy a mennybeli Isten pusztítsa el még a fajUdac is, hát még annyit sem tanultál abban az iskolában" ? Persze a' anyát — ki előbb nem látott — rendre utasítottam, illetlen kifejezéseért megpirongattam. — E mellett elgondolkoztam: „én édes Istenem! hivatva vagyok Felséged nagyságát, mindenhatóságát, bölcsességét e nyomorult anya kis lányának siívóbe is becsepegtetni, — hogy leszek képes erre az óriási munkára! Hisz csak az imént magyaráztam nekik, hogy Te jó, irgalmas és kegyelmes vagy, a megtérő bűnöst is kegyelmedbe fogadod — s ime e neveletlen anya Felségedet hivja segítségül, hogy pusztitnád el egyszülött gyermekéi". Minő iróniája ez a sorsnak! Mi, tanitók naponként építgetjük az erkölcsiség várát a jövendő nemzedékben, s mikor annak bástyáit jó erőseknek, bevehetetleneknek tartjuk : oda jön a szüle, — az a szüle, a ki a hatalmas épülethez csak egy téglát sem segített vinni — egy két nap alatt lerombo'ja széthányja gondozó kezünk munkáit. — Uraim! Szeretve tisztelt, kedves kartársak! Azt hiszem, mindnyájok nézetét s kérelmét tolmácsolom, midőn a szüléktől iskoláinkban Kiss Lajosokat kérek. — Hi ők ezt megteszik, akkor bizonyosan jobban meg fog látszani a mi nevelői munkásságunk is. Egészségügyi jelentés. Nyíregyháza egészségügye októberben. A folyó év október havában az egészségügyi viszonyok, tekintve a beérkezett halottjegyzőkönyvek adatait, kissé kedvezőtlenebbek voltak, mint a mult év megfelelő havában. — Az elmúlt év október havában elhalt 76, addig ez év október havában a halálozás 77-et mutat, több tehát 1-el. Nem szerint elhalt ti 33, nő 44. Családi hovatartozandóság és foglalkozás'- szerint elhalt a napszámos és cselédek osztályához tartózok közül 52, lőldmíves gazda 10, iparos és kereskedő 13, értelmiségi 2. Ezeken kivül halva született 3, kora szülött volt —. Idegen határbeli el lett Nyíregyházán temetve 3. Törvénytelen ágyból származó elhalt 5. Élve született 131, és pedig: 61 fi és 67 nő, ezek közül törvénytelen ágyból származik 9, és pedig 3 li, 6 nő, az elhaltaknál több tehát az élve szülöttek száina 54-el. Házasságot kötött 14 pár. Vallásra nézve elhalt: róm. kath. li 10, nő 12= 22, ág. evang. ii 17, nő 22 = 39, helv. hitv. fi 2, nő 1 = 3, gör. kath. fi 3, nő 8 = 11, izraelita fi 1, nő 1 2. Folytatása, a mellékleten. mazik a segély, hadd lehettem volna továbbra is oly boldog." És ez Önnek boldogságot okozott, kérdé halk haagon az eljárás okát sejteni kezdő ifjú nő. Igen-igen, mondá határozottan az ifju. Majd egy kis vártatva folytatá „ugy-e kedves nagysád, ezután is megengedi, hogy boldog lehessek! higyje meg, a másik 30 frtból olyan szópeu kijövök, bár ma 26-ika van, még moit is 10 frttal rendelkezem. Sohasem voltam nagy igényű, mindig szerény viszonyok között éltem, sokszor még nélkülöztem is." De hát mi kószti Önt, hogy velem, elődje özvegyével igy megoszsza keresményét, ez már több a felelebaráti szeretetnél! Ei már önfeláldozás. Igen önfeláldozás — ragadá meg e szót ismét az ifju — a ki már nem birt ellenállani szive vágyainak és érzelmeinek, engedje kedves nagysád, eugedd meg drága Ilonám hogy öiszes keresményemet, egész életemet neked és kicsiny árváidnak áldozhassam fel. Hilk sikolylyal borult Ilonka az Ifju keblére. Ennyi volt a nő vallomása . * * • Gyász óv elmultával egybe keltek, Ilonka a milyen boldogtalan özvegy, ép oly boldog mennyasszony, majd menyecske lett. Ismét visszaköltöztek a kis Gizike vágya szériát abba a szép szobákba. Vett is neki a a haza került kedves apja sok miudenféle játékot, különbeket, mint a milyen Oitilkának volt. Vidám, megelégedett életet éltek. B9ldogságukat nem zavarta meg semmi. És az u'ódnak sohasem volt oka megbánni, hogy elődje örökébe lépett. Ilyenek az élet útjai! Kitanulhatatlanok. L. J.