Nyírvidék, 1897 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1897-03-07 / 10. szám

„IN Y t rt v i d í: K.' vármegyében s számuk mindig szaporodik, akik a régiségi inuzeum iránt érdeklődnek, beláthatják annak nagy fontosságát, s ehbez képest ahová figyelmök kiterjedhet, gondoskodnak róla, hogy a földből fölszinre kerülő régiségek el ne kallódjanak, de a vármegyei múzeum részére megmentessenek. A szabolcsvármegyei múzeumban őrzött régészeti leletek iránt, e tudomány mivelésének legtekintélyesebb képviselői reudkivül nagy érdeklődést tanusitanak. Történelmünk egyik legérdekesebb és legkevésbbé földeritett korszaka: a honfoglaláskori régiségekben való gazdasága és nevezetessége múzeumunknak irányítja legfőképen ide a tudósok figyelmét, mert érdekes tudni és följegyezni, hogy az egész ország területén ez ideig felszínre került 61 honfoglaláskori lelet közül 9 szabolcsvármegyei keletű, amely körülmény nagy megerősítéséül szolgál annak az idáig is táplált történelmi föltevésnek, hogy a houfoglalás nagy drámája eseményeinek Szabolcsvármegye területe legjelentékenyebb szintere volt. Vármegyei múzeumunk jelentőségét maga ez az egy körülmény is rendkívül emeli; de , jelenti egyúttal azt is, hogy e múzeumra, mint intézményre, a történet-tudomány szempont jából még nagy feladatok várakoznak, amelyeket bizonyára meg is fog oldani, de csak ugy és akkor fog megoldhatni, ha vármegyénk intelligenciája első sorban, de általában a lakosság nem vonja meg ez intézménytől érdeklődését, s ügyelettel leszünk arra, hogy a földből napvilágra került régiségek a múzeum számára megmentessenek. Dr. Jósa András főorvos, — múzeumunk megteremtője és gondozója — miut már emiitettük — a rendezéssel elkészült, s ez év június havára tervezi a múzeum ünnepélyes megnyitását. Mint értesülve vagyunk, e megnyitó ünnepély iránt, a régészeti tudomány legkiválóbb képviselői nagyon érdeklődnek, úgy, hogy a megnyitásra nemcsak a fővárosból, de a vidéki városokból is igen sokan fognak itt összejönni szaktudósok, valósággal a tudomány ünuepévé téve múzeumunk megnyitásának ezt az alkalmát. Nem kételkedünk benne, hogy vármegyénkművelt társadalma minden lehetőt el fog követni, hogy ez ünnepély jelentőségének emeléséhez a maga érdeklődése és részvétele által hozzájárnljon, Es épen ezért, bár egy kissé rövidnek tetszik az idő, kivihetőnek tartjuk dr. Jósa András főorvosnak azt a tervét, hogy a múzeum megújítása időleges mütörténelmi kiállítással kapcsoltassák össze. Az egyes egyházak és régi családok tulajdonában levő s mütörténelmi becscsel biró tárgyakból bizonyára nemcsak elég gazdag, de igen tanulságos kiállítást lehetne összehozni. Régi kelyhek, serlegek, hímzések, női ruhák, férfi diszöltözetek, kardok, övek, boglárok, lószerszámok, faragványok stbbi tekintélyes mennyiségben és változatos különféleséghúsból és vérből valóknak kell lenniük. Iliszen ha abból volna, valószínűleg fölöslegessé válnék cz az egész regény. No legalább vér csakugyan van benne, pezsgő, piros vér, melynek minden cseppje tűz, minden mozdulása láng, csupa szenvedély, csupa érthetetlenség. Igen-igen, érthetrtlenség, a regény hősnőinél ez a fődolog; mert a mii mindenki éri, az közönséges, a mi közönséges, az unalmas, s a mi unalmas, annak bukás a vége — a papiroson; az életben persze cz is megfordítva szokott történni az igazi hősnőkkel, ha ugyan hinni lehet a kávé-jourok törzsvendégei állal 0«-os Szánalommal felhozott sajnálatra méltó kivételes példáknak. Hogy hát miben nyilvánul ez az érlhetetlenség? Hát meglehet-e érteni Tárnokvölgyi Leonát, azt a szép és okos leányt, a ki a rangbéli, gazdag tüneményszerű kérők egész nagy csapatának kikosarazását csupán azzal indokolja, hogy ő — orvos akar lenni?! Valósagos, hamisítatlan, igazi orvos! . . . Miért? Hát azért! Ó ti kicsinyhitűek, kik ínég ennél is alaposabb indokolást vártok! Miért? Hát azért! * * Sikerülvén ily módon olvasóim érdeklődését fölébresztenem, méltányolható igyekezetem oda irányul, hogy azt ébrentartsam, előbbre vigyem, fokozzam, sőt a rohamos örülésig felcsigázzam. Erre pedig — Jókai legyen a megmondhatója — csak egy utasítás van: két hölgy, egy férfi, vagy pedig két férfi, egy hölgy. Mindenesetre érdekes ujitás volna például három férfit venni és egy hölgyet, vagy pláne három hölgyet és egy férfit: de ez részint szokatlan, részint illetlen, részint lehetetlen volna, miért is inkább csendes hallgatással mellőzöm ez egyébként üdvösnek látszó reformkísérletet. * * • * A Tárnokvölgyiek ősi kúriájáról most meglehetős saltomortalét kell tennem, hogy a kisváros szerény posben összegyűjthetők és néhány napra kiállíthatok lennének. Csak egy kis érdeklődés kell hozzá az illetők részéről a foutos ügy iránt és egy kicsi-kis áldozat-készség. A vármegyei múzem ünnepélyes megnyitásával kapcsolatban a tervbevett programm szerint nagyobb szabású ásatások is fognak rendeztetni. Még pedig, mint értesülünk, a nagykállói „Korhány" halom föltárása van tervben, amelyhez nagy reményeket fűznek, különösen pedig dr. Hampel, a nemzeti múzeum régészeti osztályának tudós igazgatója. Az ásatás költségeit dr. Bleuer Miklós, a nagy-kállói (szabolcsmegyei) takarékpénztár igazgatója már összehozta. A megnyitási ünnepélyt czélszerü lenne, talán egy hangverseny és tánczmulatság rendezésével is kibővíteni, melynek minden valószínűség szerint is jelentékeny tiszta jövedelméből meg lehetne vetni a múzeum pénz-alapját, amelyre ez intézménynek okvetlenül szüksége van. Itt van mindjárt — hogy egyebet ne említsünk — a múzeum katalógusának kellő példányokban való kinyomatása. amelynek azonban már a megnyitásig el kellene készülnie. Önkénytelenül felmerül még egy vármegyei régészeti társulat megalapításának eszméje is. Az országban létező ilyen muzeumoknak, csaknem kivétel nélkül mindenütt — úgynevezett régészeti társulatok állanak a hátuk inegett, a maguk anyagi és erkölcsi támogatásukkal, és — habár bizony a mi mai társadalmunkban uem sok hajlandóságot észlelünk arra, hogy eszményi, vagy ilyen tudományos czélok megvalósítása iránti érdeklődésből magát, ha mindjárt csak egy-két forint erejéig is, megadóztassa — mégis a vármegyei múzeum megnyitását lehető kedvező alkalomnak látjuk arra, hogy a szabolcsvármegyei régészeti társulat megalakítására a kísérlet megtörténjen. Dohánytermelésünk felszabadítása. Az osztrák pénzügyi kormánynak az a rendelkezése, hogy lehetőleg csökkenteni igyekszik a Magyarországtól átveendő dohány mennyiséget, s amely magautáu vonja azt a kikerülhetetlen kényszerü-éget, ho^y viszont a magyar kormány G000 holdnyi területen beszüntesse a dohánytermelést, — uagy izgalmat okozott az érdekelt gazdák körében s erősen gondo'kodóha ejti mindazokat, a kik komoly érieklődéssel viseltetnek mezőgazdaságunk sorsa és fejlődése iránt. Mert hál kétségkívül igeu külöuös a dolog. Ugyanakkor, a midőn mezőgazdaságunk a legerősebben si yli a termények árhanyatlását, s ezért miuden részről hangoztatják: térjünk át a gabouatermelesröl a kereskedelmi növények termelésére, — ugyauakkor nagy mérmértékü korlátozás történik a dohánytermelésben az állam részé ről, bár tagadhatatlanul kenyszeritő körü'mények folytán. S az a tény, hogy a magyar dohányjővedék 6000 holdnyi területre nézve fogja bevonni a doháuytprmelési engedélyt, anuál fájdalmasabb, mert hiszen tudvalevő, hogy a nyo'c-vanas évek közepe óta dohánytermelésünk területe amúey is folytonosan, megszakítatlanul és megállapodás uéJkül c-ökken. Az állami doháuvjövi dék engedélye alapján 188G ban még 58,G48 hektáron termeltek magyar dohányt. Ennek a területnek körzete 1890 beu már csak 44.134 hektár volt s 1894 ig 37,970 taépületéhez jussak. Bevallott czélom, hogy látogatást teszek a ház úrnőjénél, a már nagykorú, de még nem nagyon nagykorú Etnerenczia kisasszonynál. Udvarias ember vagyok, de jobb nevet nem adhatok őnagyságának. Nem mintha csúnya volna szegény, bár szépnek egyáltalán nem lehet mondani, öltözködni is jól tud, vagyis nagyon szeret, csak a ruha nem akar rajta sehogyse állani, azonkívül szende, szemérmetes, bár némelyek eskü alatt vallják, hogy u mindennapos hirek (vulgo: pletyka) központi állomása és a posta voltaképen egy és ugyanaz a hely volna. — Ö már csakugyan húsból és vérből áll, sőt csont is van benne s nem lehetetlen, hogy öreg urak egyenesen reágondolnak, ezt mondván: gonosz csont. Ily szemmellátható erénybeli fogyatékossággal az angyali, nem — isteni Leona mellett, hogy vehetné föl a kezlyűt szegény Emerenczia? Megmondom, hogyan : tökéletes sikerrel! Ezt csinálják utánam a czéhbeli irók, kiknél az angyal mindig a menybe, az ördög mindig a pokolba jut! Szinte magamat múlom felül, annyira benne vagyok az eredetiségben. Hát még ha megsúgom, hogy Emerenczia kisasszonynak e tökéletes sikere még se lesz igazi siker s mégis csak az angyal jut a menyországba! * * * Lássuk már most azt a menyországot is. Neve: Sátoros Kovács Péter, foglalkozása: szolgabíró, kora: 33 év, vallása: magyar, homloka: magas, orra: bizony egy kicsit erős, szája: rendes, bajusza: csinos, különös ismertető jelei: szenvedélyes, beteges. Hogy kritikusaim tőrdöféseinek élét, vagy legalább hegyét előre elhárítsam, kijelentem, hogy kényszerűségből választottam a szolgabírói állást, először, másodszor, harmadszor és utoljára azért, inert több .számbavehető fiatal ember nem akad Patkó-Jánosiban; mert hiszen jól tudom én, hogy manapság inkább comine il fat, hektárig csökkent. Azóta pedig s hozzászámítva a legújabb 6000 holdnyi megszorítást, a dohánytermelési terület 30.000 hektárra szorult össze, a dohánytermelő lakosságnak épp felerészét fosztván meg ennek az iutenziv gazdálkodási ágnak lehetőségétől. Semmi kétség abban, hogy az állami dohányjővedék csupán kényszerűségből apisztja a dohánytermelési engedélyek számát ós területét. Tisztán a kényszerűség utalta a dohányjövedék vezetőségét erre az eljárásra s e kényszerűség magából a termelésből keletkezett. A magyar dohánytermelés ugyanis az utóbbi években jelentékeny mértékben intenzivebbé vált, a modern termelési módok és gazdasági eszközök felhasználásával produkcióját belsőleg növelte, fejlesztette. Ennek eredményéül tekintendő az a jelenség, hogy dohánytermelésünk, bár az 1883—87. évek 57,900 hektárnyi átlagos területe az 1888—92. években 44,605 hektár területű átlagra szált alá, a termelés mennyiségi eredménye tekintetében változatlanul megtartotta az 560,000 métermázsa átlagot mindkét évcsoportban. Mig tehát az első évcsoportban hektáronként átlag 9.6 métermázsa dohányt termelt, addig a második évcsoportban ez az átlag 12'5 métermázsári szökkent fel. S mivel a dohányjövedék évi szükséglete természetszerűleg mennyiségi számoktan van meghatározva, köunyen érthető, hogy a mennyiségi túltermelés korlátozására csak egy mód van : a termelési terület megszorítása. Igy jutottunk arra. hogy a magyar dohány termelési területe felényire apadt. Ha mindezekből következtetve bizonyos is az, hogy a doháuyjövedék, illétőleg ennek feje: a pénzügyminisztérium helyes eljárást követett ebben a dologban, az viszont kétségtelen, hogy az eredményt mindenképpen kellemetlennek, sót tűrhetetlennek tartjak. Magyarországon kivül még csupán egyedül Oroszország oly szerencsés az európai államok sorában, hogy nagymérvű dohánytermelést folytathat. Hát nem kötelességünk e ennek az előnyünknek kihasználása és a dohánytermelés területének minél szélesebb kiterjesztése? Hiszen a magyar dohány minősége, s az a körülmény, hogy e gazdasági ág intenzív fejlesztésében olyan rend kivüli eredményeket tudluuk elérni, amint a feDtebbi számok szembeszökően igazolják, valósággal utalnak benünket a lehető legerősebb továbbfejlesztésre, sőt egyenesen kezünkbe adják gazgasági bajunk megoldásának egyik nagyfontosságú eszközét. Kell, hogy a dohányjővedéki érdekek, bár sértetlenül, megóvassanak (mert hiszen közel 30 milliót jövedelmeznek az államnak), azonban elveszítsék egyedüli és kizárólagos irányadásukat a dohánytermelés terén. A dohánytermelés ü yét a főldmivelésügyi minisztériumnak kell kezébe vennie és pedig haladéktalanul. Létre kell hozni olyan szei vezetet, mely lehetővé teszi a hazai szükségleten felül produkált magyar dohánynak alkalmas értékesítését a kü földön, hogy aztán megszűnjék minden korlátozás a dohány termelése tekintetében, Ne feledjük el, bogy ha a jelenlegi felényire szorított dohánytermelési területből az állam 30 millió forintnyi özszeget tud bevételezni, mily óriási kereset jutna rosz sorsban levő gazdáinknak négy ötször ekkora területen. Pedig a korlátok megszüntése után a legrövidebb idő alatt legalább is ekkora területen nőne a híres magyar dohány. A dohánytermelés felszabadítása kétségkívül bonyo dalmas és nehéz probléma, de akkora jelentőségű, hogy megérdemli a legnagyobb munkát és fáradságot is. Vörös-keres/,t-bál Nyii-Bátorban. — 1897. február 27. — Bir a legdurvább anyagisággal vádolják rendesen e kort, amelyben élünk: ha nyugodtan vizsgáljuk, amik körülünk történnek, mindnyájunknak meg kell győződnünk afelől, hogy alig találhatni kis vidéki várost, melyben mindenki bizonyos eszmékért nagyobb készséggel áldozik, mint Nyír Bátor. Természetesen, kit előítéletek meg nem vakítanak, el fogja ismerni, hogy Nyir Bitorban sebesebb haladás és az egyenlőségnek ha mérnök, különösen elektrotechnikus, mint bármilyen más foglalkozású ember a regény hőse. Az én hősöm se lenne megragadó alak, ha csak gyanítaná is, hogy őt lulajdonképen hősnek szántam, nem pedig közönséges, mindennapi embernek, a milyen tuczatjával van mindenütt. Hiszen ha hős volna, nem volna annyira prózai járatban Emerenczia kisasszonyhoz, hova — szokása szerint — ozsonnára megy! Ez egyik legsajátabb egyéni tulajdonsága, hogy úgy mondjam, achilleszi sarka, melyen nem annyira megsebezhető, mint inkább megfogható. Ezt Emerenczia tudja, az olvasó sejti, Leona nem is gyanítja, Péter tagadja — tehát szentül igaz. De van valami, a mit Leona tud, Péter érez, Emerenczia nem is sejt, az olvasó pedig később vesz észre; hogy hősünk magasan áll az átlag férfi mellett, ha mindjárt ily sötét pont észlelhető is jellemének egyébként szűziesen tiszta fehér lapján . . . A mint azt a dolgok folyamán napnál világosabban bebizonyitandjuk . . . * * * ímhol az én három alakom úgy, a mint egyenesen az életből szakítottam ki őket. Hozzuk hát mozgásba a gépet: indítsuk meg a cselek vényt. — Ha itt is valami ujjal akarnék előállani, azzal kezdeném, hogy Leona beleszeret Emerencziába, a mi ugyan nem lehetetlen, de nem is valószínű, vagy Emerenczia Leonába, a mi ugyan lehetetlen, de nem is valószínű. Nincs más hátra, mint hogy Péter úrra hárítsuk a kezdeményezés dicsőségét (a leányok úgyis szerelmesek belé mindaketten, ki fülig, ki meg tovább is). Ennél a fontos lépésnél ismét vagy a természetesség, vagy az érdekesség szempontja vezérelheti tollamat. Péter megszereti L"onát: ez természetes, de nem érdekes ; belebolondul Emerencziába — ahá ! ez már érdekes, ha nem természetes is. Üsse kő a természetességet! Úgy is elhegedülte inár azt szent Dávidj! Mily felséges gondolat, hogy hősünk az egyik szerelem salakjától megtisztulva lép az üdvözültek hónába; i mily angyali naivság, hogy Leona csak érzi, hogy ez az Folytntásn a mellékleten