Nyírvidék, 1897 (18. évfolyam, 1-26. szám)

1897-04-18 / 16. szám

Melléklet a „Itfyirvidék" 1897. lG-ik számához. tek, Méltóságod volt egyik vezér harczos, ki önzetlenségével, példaadásával, fényes szónoklataival, a jelentékeny áldozatok meghozatalára hajlandóvá lelte a törvényhatósági közvéleményt. Méltóságod volt, aki az országos kiállításon való részvételre nem csak szóval, lelkesítő felhívással s nemes példaadással igyekezett megnyerni az alkalmas tényezőket, hanem jelentékeny jutalmak kiosztása által is biztosította törvényhatóságunk méltó képviseltetését, s végül Méltóságod volt, a ki néptanítóink ösztönül szolgáló jutalmazására 1000 frtos alapítványt telt, a ki „Telek" nevü gazdaságában, saját költségén egy minta népiskolát létesített, — aki az iskolai vizsgákon csudálatra méltó kitartással éveken keresztül mindig jelen volt, ott nem csak a tanilókat buzdította vagy feddette meg, hanem jutalmak kiosztása által a növendékek szorgalmát is fokozni törekedett. Jól tudom Méltóságos uram, hogy közhasznú szolgálatának érdemeit, a melyek egy része, szerénysége •folytán, nyilvánossági a sem juthatott, csak hiányosan voltam képes felsorolni, de az is, a mit bár hézagosan elmondani szerencsém volt, fényesen igazolja, hogy Sza. bolcsvármegye közönségének méltó oka van reá, hogy az elválás ezen ünnepélyes pillanatában őszinte háláját és köszönetét fejezze ki Méltóságod előtl szolgálataiért, a melyeket érdekében teljesített, s méltó oka van reá, hogy némi aggodalommal tekintsen a jövő elé, hogy •sajnalatát fejezze ki a viszonyok megváltozta felelt, s hogy megnyugovást és kárpótlást abban a gondolatban kerésseh, miszerint ha Méltóságodat, r.Mnt főispáni elvesztette is, mint embert, mint polgárt joga van továbbra is magának követelni s kipróbált hazaliságára, közügyeink .iránti érdeklődésérc, kiváló szellemi tulajdonaira és jó szivére ezután is teljes bizalommal számit. Adjon a jóságos ég, érdemei szerint Méltóságodnak bőséges jutalmat, adjon közhasznú tevékenységének folytatásához erőt, egészséget és kitartást, nekünk pedig Szabolcsvármegye közönségének adjon olyan polgárokat, mint Méltóságod, a kiknek nem csak szavukban, de tetteikben is ki legyen fejezve a hazafiságnak az az alaptörvénye, hogy „A haza minden előtt." Tartsa meg Méltóságod kedves emlékei között, tartsa meg e mai napnak emlékét, s mint ini tesszük, ne búcsúzzék el tőlünk végképen, hanem csak a viszont látásra! Az Isten éltesse és áldja meg Méltóságodat! Az alispánnak a törvényhatóság érzelmeit fényesen tolmácsoló, a közönség gyakori lelkes éljeneitől és helyesléseitől megszakított remek beszéde elhangzván, Kállay András búcsúzó főispán a törvényhatóság részéről kifejezett búcsú szavakért köszönetét a következőkben tolmácsolta: Tekintetes Alispán úr, mélyen tisztélt- törvényhatósági Jcözgyülés! Midőn most 8 évi szolgálat után, — mely időn b&lől s ezt önérzettel mondhatom, — hivatalomat nem tartottam mellékfoglalkozásnak, — hanem annak minden perczét kormányom és a törvényhatóság szolgálatának, soha önérdekem, de mindenkor mások jogos igényeik és érdekeik kielégítésére szenteltem, — küldöttség által meghivatván, tudomásul veltem a tek. törvényhatósági közgyűlésnek már meghozott határozatát és meghallgattam a megye alispánjának hozzám intézett megszólítását, — érzem, — hiszen e kérdést, bár ő tőle mindig megszokott tapintattal, beszéde végén a törvényhatóság' képviselője is intézte, — miszerint első sorban azon okok iránt kellene nyilatkoznom, a melyek miatt A „NYILIVIDEK* TARCZÁJA. Ibolyaszedéskor. Falcadó erdőben Ibolyát kerestem S alig-alig láttam; Mosolygó szemedben Lelkedet kerestem S mindjárt megtaláltam. Halavány ibolya, , Virágos tavasznak Első hirdetője ; Sötét szemed lángja Epedő lelkemnek . Ujjá-teremtője. .(.'•,•".'.> ; -r t . Ibolya hirdeti Erdőnek, meeőnek Uj feltámadását; Szemed is sejteti , Egész életemnek Minden boldogságát! Gróf Széchenyi Istvánról. A magyar nemzet történelmének lapjai tele vannak véres, megrázó és megdöbbentő eseményekkel, de tele vannak lélekemelő, dicsőségei hirdető, örök dicsőségben fénylő eseményekkel is. Hogy annyi belviszály, annyi ellene agyarkodó ellenségtől környezve és támadva, mégis elérte 1000-ik évének magas korát fiatal erőben, üde lélekkel törhetlenül haladva a nemzeti nagyság hatalmas célja felé, ezt főleg annak köszönheti, hogy mindig akadtak vezető férfiai, kik, ha kellett, erélylyel ós hősi elszántsággal, ha kellett, tapintattal és mérséklettel, nagy tudással, szükségesnek láttam hivatalos állásomról lemondani. — E tekintetben tehát egész nyíltan kell kijelentenem, miszerint lemondásom egyáltalán nem volt kizárólagosan saját elhatározásom, annál kevésbbé meggondolatlan és elhamarkodott elhatározásom ténye, hanem több fontos okok találkozásának kikerülhetetlen consequentiája, melyekre azonban most és itt részletesen kiterjeszkedni már csak azért sem látnám helyén valónak, mivel azok részben magántermészetüek s igy itt tárgyalásra alkalmatlanok. Mielőtt ezen megjegyzésem elmondása után, felszólalásom tárgyának érdemi részére áttérnék, szabadjon az alispán úr hozzám intézett szép beszédének hatása alatt kijelentenem, miszerint bizony-bizony kevesen vannak megáldva azon ritka tehetséggel s lelki erővel, mint ő, ki akkor, midőn Szabolcsvármegye volt főispánjától ő és az egész tisztikar, nem hivatali főnökétől, de azon barátjától búcsúzik, ki e vármegye tisztikarát oly kimondhatatlanul szerette, le tudja küzdeni benső megindulását, el tudja némítani nemes szivének dobbanását, függetleníteni gondolatait és ily remek formában érvényesíteni ritka szónoki tehetségét. Én, tek. törvényhatósági közgyűlés, a hatóságnak azon képviseletével szemben, a mely engem ezelőtt 8 évvel oly bizalomteljes kitüntetéssel fogadott, hozzám ez idő alatt mindig oly jó volt, s most 8 év után nem conventionális rideg alakban, de a közvetlenség melegével akar főispánjától elbúcsúzni, erre teljesen képtelen vagyok. Kérem azért a vármegye közönségét, ne Ítéljen el, ha a vármegye alispánjának imént elhangzott megszólítására csak röviden, hézagosan, lehet akadozva fogok válaszolni, — hanem tudja azt be a körülmények szülte elfogultságomnak, valamint annak, hogy a "tek. törvényhatósági bizottság iránt érzett hálám és szeretetem kifejezésére az elválás fájdalmas perczében nem rendelkezhefein az arra megkívántató szókészséggel. Tekintetes törvényhatósági közgyűlés! A főispánok kinevezése akkor válik formailag ténynyé, ha az erre vonatkozó "legmagasabb királyi elhatározás a kormány hivatalos lapjában közzé tétetik, tényleg akkor, a midőn a kinevezett főispán a törvényes esküt a törvényhatósági közgyűlés szine előtt letette; s megfordítva — a főispán tettleg megszűnik az lenni felmentése perczében, forma szerint csak akkor, midőn a törvényhatóság erről hivatalos uton értesül. Köszönettel és hálával kell adóznom a vármegye alispánjának, hogy e nézetemet és felfogásomat magáévá s igy lehetővé tette, hogy 8 évi hivatalos működésemről itt a törvényhatósági közgyűlés szine előtt beszámolhassak. Ámde tek. törvényhatósági közgyűlés! azok után, a miket e vármegye alispánja iménti remek beszédében elmondott, mely beszéd íonalán az én hivatalos működésemet és annak eredményeit annyira túlbecsülte s oly kedvező világításba helyezte, mi maradt — kérdem — elmondani való nékem hátra? Bizonyára semmi más, mint álszerénység nélküli bevallása annak, hogy ezen kedvező és semmi tekintetben sem megérdemelt ítéletet nem a hivatalos értelemben vett alispánnak s hatósági közgyűlésnek, hanem azon benső baráti viszony kifolyásának köszönhetem, a mely köztem és a törvényhatósági közgyűlésnek talán minden tagja között mindenkor fennállott s a mely viszonynak, engedjék meg azt remélhetnem, ezután még bensőbbé kell lenni. Hiszen, inert lehetetlen mindarra reflectálnom, a miket az imént elhangzott beszédjében a megye alispánja felölelt, — váljon valóban teljesült-e az, amire ő oly nagy súlyt helyezni, s mint programmbeszédeni kimagasló pontját tárgyalni szíves volt? Váljon lehullottak-é, eltüntek-é azok a társadalmi válasz falak, nyert-e e megye társadalmi összetartás — egyöntetűség tekintetében? Váljon, — mert az én lelki szemeim azt igy látják, — nem-e inkább vissza fejlődés az, a mit e téren tapasztalunk, — s ha igen, váljon nem az én mulasztásomnak tudható-e be az eredmény elmaradása. Váljon e megye székhelyének és mindnyájunk büszkeségének — okosan, bölcsen és mindig melegen érző szivvel s lángoló hazaszeretettel vezették ügyeit. Hazánknak ily vezért adott az isteni gondviselés, gróf Széchenyi István személyében, a kinek emlékezete előtt most a hála és hazafias kegyelet érzésével állunk meg, azon kegyelet érzésével, melyről báró Wesselényi Miklós oly szépen mondja, hogy az „tényezője nagy és magasztos tetteknek, eltűnésével a mult s jelen között, a legszebb összetartó kötelékek szakasztatnak el és elszakasztatnak azon szálak, melyekkel a múltnak a jövőbe kell átszövőduie." E század elején tűnt fel gróf Széchenyinek nemes alakja; már a katonai pályán foglalkozott hazája sorsával, szabadságot kérve, beutazta a müveit külföldet, bejáita egész Európát és 1815 ben 24 éves korában Angliában találjuk, hol a gépészetet tanulmányozta és mint huszárkapitány naponként 3 órán át gépészektől oktatást venni nem restelt. Gazdag tapasztalatokkal haza térve — elborzadt hazájának s honfitársainak elmaradottságán és sülyedésén, mert itt nem talált magyar nemzetet és nemzeti életet, hanem az osztrák császárnak egy lenyűgözött tartományát, sem nyelvében nem élt sem törvényes jogaiban. A magyar nyelv feledve, jogai nagyobbára elkobozva, a civilizáczió és cultura áldasa és vívmányai nélkül tespedt — a feltámadás akarata, reménye és vágya nélkül, főnemessége idegen nyelvet beszélt, idegenben élt, teljesen kivetkőzöit Demzeti jellegéből; a köznemesség henyélt, minden rtform és haladás iránt érzéketlennek látszott, görcsösen ragaszkodva kiváltságaihoz; polgári középosztály nem létezett; a parasztság elnyomva szolgaságra kárhoztatva és azt megszokva; pénz, hitel, kereskedelem és ipar, vasút gőzhajó, utak, hidak s általán a közlekedés minden eszköze nélkül, kiesmezők nélkül, mocsarakkal, lápokkal, és nagy pusztaságokkal boritva, iskolák, művészet és irodalom, anyagi jólét és szellemi élet, áldozatkészség, függetlenség muukakedv és szabályozott törvénykezési eljárás nélkül, robot és dézsmával, ősiséggel, a törvény előtti egyenlőség ismerete nélkül, osztály és felekezeti érdekekre megbontott társadalommal — ily sötét volt Magyarországnak képe és állapota az ő szemeiben és ez Nyiregyhaza varos érdekeit szem előtt tartottam e mindenkor. miként azt székfoglaló beszédemben Ígértem s ha igen — mi eredményével számolhatok be 8 év múltán e tekintetbeni működésemnek. -Ve voltam-e a közérdek rovására elnéző mulasztasokkal szemben, s azokat a jeleseket, — kik társadalmi es hivatalos teren magukat 8 évi szolgálatom alatt kitüntetlek, pedig azok számosan voltak, érte-é a megérdemelt elismerés és jutalom? S váljon politikai tekintetekben nem térlem-é én le azon járatlan ösvényről, — melyen haladni e megye kozonsegenek megígértem?sitt,ha egyebekben nem követhetem is a tek. alispán úr példáját, — és saját tetteimet vizsgálódás tárgyává nem tehetem, — engedje meg a tek. törvényhatósági közgyűlés, hogy önérzettel cons°tataljam, — miszerint 8 évi hivatalos működésem alatt azon ígéretemet mindig szem előtt tartottam, — s bátran merem kimondani. — miszerint se a meyye termében, sem a rármeyye területén nem találkozik senki, — kii politikai elvében megingatni, azok gyakorlatában megakadályozni megkiséreltem volna, — nem még u. n. megengedett eszközökkel sem, melyek igénybevétele csak azoknak lehet megengedve, kiknek közhatalom kezükbe letéve nincs. — S ha eljárásom ellen az utóbbi időkben még is felmerültek bizonyos kételyek, — ugy biztosítom a kételkedőket, — hogy a jövő nem őket, hanem engem fog igazolni. Egyébbiránt e tekintetbeni magam tartását minden esetre megkönnyítette azon körülmény, — hogy én hivatalba lépésem alkalmával semmi politikai misszióra nem vállalkoztam, — s az, — hogy a tőlem nyeri s a szabolcsmegyei politikai viszonyokat hűen feltüntető felvilágosításom után egy kormány sem követelte tőlem a szabolcsi képviselők u. n. „liferálását." De hát a kételyek fel lettek vetve s mivel ilyenekei más téren magam is táplálok, — de különösen mert érzem, hogy az elért csekély sikereket is e vármegye kitűnő tisztviselő kara közreműködésének s a törvényhatósági közgyűlés támogatásának köszönhetem, - érzem én azt, — hogy a szigorú biró a felvetett kételyeimre, illetve kérdésekre „nem"-mel felelne s véle szemben nem hozhatnék fel más mentséget, — mint a jó akaratomra, — s erőim elégtelenségére való hivatkozást. De ime a történtekből, a törvényhatósági közgyűlésnek már előzőleg meghozott kegyes határozatából arról kelle meggyőződnöm, hogy én itt nem szigorú, de méltányos biráimmal állok szemben, kik mentségemet elfogadva, elismeréssel jutalmaznak meg. Fogadja ezért a tek. törvényhatósági közgyűlés soha el nem muló hálám kifejezését, — s biztosítását annak, hogy.lelkiismeretem nyugodtsága s a hatóság képviseletének elismerése az egyedüli vigasztalás, a mit a magán éleibe magammal viszek, — s hogy azután gondolataim, érzelmeim, szavaim és tetteim teljes integritásával leszek és maradok az Önöké — s küzdeni fogok az önök sorában utolsó lehelletemig hazáért, királyért és alkotmányért. Isten éltesse, tartsa és áldja meg Szabolcsvármegyét. Az érzelem közvetlenségétől áthatolt hangon előadott, kitörő helyeslésekkel találkozott és szónoki szépségekben gazdag beszéd befejeztével a közönség viharos, lelkesült éljenzéseitől kisérve Kállay András főispán a törvényhatóság tanácsterméből eltávozott. Az elhangzott remek beszédek után (*nál Elek biz. tag, tekintettel azon, az alispán igazán szép szavai által keltett lelkesedésre, melyből megnyugtatóan láthatta mindenki, hogy Szabolcsvánnegye közönsége az érzelmek elismerésében mindig elől járt, maga és 74 bizottsági tagtársa aláírásával ellátolt és a következőleg hangzó indítványt terjeszti a törvényhatósági bizottság elé: Indítvány. Kállay András Szabolcsvánnegye főispánja Ő cs. és ap. kir. Felségének legmagasabb elhatározása folytán, állásától — saját kérelmére — felmentetett. a huszárkapitány, kinek német volt nevelése, kinek lelkében nemzeti érzéseket senki sem fakasztott s ennek fejlesztésére és ápolására a katonai pálya 80 év után még ma sem alkalmas — nemes szivének egész idealizmusával, lángszellemének egész mélységével és varázsával, prófétai lelkének egész ihlettségével, erkölcsi tisztaságának s jellemének egész nagyságával, és imádott hazáji iránt érzett lángoló szeretetével válalkozott arra, hogy kiemelje nemzetét tespedéséből, ugy a magánélet mint közélet terén előkésziise egy szebb jövőre és megvesse e jövő nagyságának és fényének alapjait; ezen nagy és diccső munkára csakis ő, ez a gazdag mágnás, a legfényesebb nevek egyikének viselője lehetett hivatva, mint a ki a fő emesség körében, melyhez hagyományai, nevelése, érzülete kötötte, mer sz ujjitásaival feltűnést, aggodalmat és cousternatiót kelthetett, de nem bizalmatlanságot. Az arisztokrácziára, mely már vagyonánál fogva nagy sülylyal birt, csak egy gróf Széchenyi István gyakorolhatott oly mély és maradai-dó hatást, mással szemben megbotránkozott volna és egész befolyásával az alólról jött mozgalom elfojtását legalább megkísérli vala, igy csupán tétlen szemlélője lett nagyr&töró terveinek. „Anyaföldem hátramaradását tűrni nem tudom, írja Széchenyi, s az mint kigyó legszebb életemen rágódik, azért hazánk elaljasodását s nyomorult kis nemesi privilégiumaink és népünk közti száuakozást gerjesztő mibenlétünket oly elevenen, égetően s türhetlen színekkel festem, hogy némi nemtelen nemesekben és tán még számosabb s nemtelenebb mágnásokban halálos kínnal rázódjék fel a lélek, s ók tág tükörben szemléljék nyomorult személyüket.' Széchenyi bü-san nézte hazája hervadását, enyészetét és éveken át forrongó eszmék é3 nagy érzések közt tépelődött, miglen 1819-ben nagy hivatásának tudatára ébredt. A közszellem fejlesztése, a magyar nyelvnek jogaiba igtatása, a gazdasági fejlődés feltételei, melyben a nemzet erejének, hatalmának és nagyságának alapját látja,