Nyírvidék, 1896 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1896-03-15 / 11. szám

Melléklet a „IMyirvidók" 1896. 11-ik számához. nélkülözni, nyomorogni is kényszeríti: akkor alig vau előtte többé tekintély, akkor uiegbocsáthatónak, sőt indokoltnak tartj 1, hogy vélt vagy valódi jogsérelmeiért, mások jogarnak megsértése által vegyen elégtételt. E jelentés szűk keretében nem terjeszkedhetem ki a magasabb állsmjogi ferdesógekre, azon törekvésekre, mely czélul az államot tűzi ki, s ennek órdekébeu minden terhet az egyesekre ró, a méltánytalanságra, mely a közszolgálat közegei között indokolatlan és lealázd killöinbségeket szeutesit, mellőznöm kell a beteges társadalmi jelenségeket, a segélyre szorultak hátráuyos helyzetét kiaknázui törekvő öuérdeket, a megbízhatatlanságot, a kapzsiságot, a muukátlauságot, mások jogos érdekeinek szándékos ós tudatos figyelmen kívül hagyását, az ingyenes kényszermunkát stb. s az igazság ós méltányosság lehető érvényesítése szempontjából, hivatalos kötelességem szerint is, két dologra nézve kérem a tekintetes közigazgatási bizottság nagybccsü figyelmét és bölcs intézkedését, társadalmunk ezen fenyegető rákfeuéje ellenébe!). 1. Egy felmerült eset alkalmából tudomásomra jutott, hogy a dohányt termelő gazdák és feles dohányosaik közötti jogviszony, a kincstári követelésekbehaj tására hivatott közegek által figyelembe nem vétetik s a gazda kincstári tartozásainak kielégítése végett, a dohánybeváltási ár a teljes összegébeu vissza tartatik, a nélkül, bogy aunak nem a gazda tulajdonit képező, h&nem a feles dohiuyosokat illető része kiadatnék a munkásoknak, kiknek e jutalék nem csak egy évi működésüknek jutalmát, de a legtöbb esetben megélhetésüknek egyedüli feltételét képezi addig, míg egy ujabb év megkezdése alkalmával gazdáik részéről a szokásos előlegekben részesittetni fognak. Részemről ezen tudomásomra jutott eljárás felett egyszerűen napirendre térni nem akartam, nem csak azért, mert ez a munkások és mu íkaadók érdekeit sérti, azokét elvévén, ezeket olyan helyzetbe sodorván, hogy gazdasági munkásul hozzájuk aggodalom nélkül senki sem szegődhetik, hanem főleg azért, mert ellenkezőnek tartom az igazsággal és méltányossággal, s mert nem egyes emberek ügyének, hanem nagy foutosságu társadalmi és közgazdasági kérdésnek tekintem. Ezen okból felterjesztést iutéztem a nagyméltóságú m. kir. pénzügyminisztériumhoz, melyben a felmerült eset alkalmából a feles doháuyosokat illető dohánybeváltási árrészletet nekiek kifizettetni kérelmeztem. Cs bár előterjesztett kérelmem, a hozzám intézett értesítés 9zerint, előnyős elintézésben részesittetett, még is szükségesnek tartom, hogy a fentebb jelzett rendszeres gyakorlat gyökeres megszüntetése végett tétessék intézkedés, s e czélból javaslatba hozom, hogy a nagyméltóságú m. kir. pénzügyminisztérium feliraton kéressék fel, miszerint a kincstári követelések behajtásával megbízott közegeket utasítani méltóztassék, hogy a termelt dohány beváltási árának feles munkásokat illető részét a termelő kincstári tartozásainak kielégítésére be ne tiltsák, vissza ne tartsák, de sőt annak esetleg valamely kincstári közeg közbejöttével is megállapítandó ősszegét — a feles munkásokuak, mint jogos tulajdonosoknak esetről-esetre fizettessék ki. 2. A másodfokú elintézés végett hozzám kerülő cseléd ügyek felülvizsgálata alkalmával gyakran jöttem tudomására ugy a gazdák, mint a cselédek részéről olyan cselekményeknek, melyek nem csak az igazsággal és méltányossággal ellenkeznek, de valósággal felháborítják a tisztességesen érező ember kebelét. A cseléd ellen még van módja a megtorlásnak, ht hűtlen gazdája iránt szándékosan te.-z kárt, kinozza a gondjaira bízott állatokat stb., bűaügyi vagy kihágási uton is lehet ellene elégtételt keresni; de a rossz akaratú gazda ellen nincs védelem, vagy annak igénybe -vételi módjk oly hosszadalmis, a két vitás félre nézve annyira nem egyenlő, hogy a mellett jogos követelését red-tambour se különben. A régi jJ virtusnak pedig még manapság sincs hamisítatlanabb megnyilatkozása széles Zemplénmegyóben, miit e két ikerközségben. Van ám becse ott a voksnak! nem is adják akárki fiinak, de nem is tudják levenni lábáról mézes-mázos szóval, zsebhez szóló argumentumokkal ezt a kuruczfijtát! No de igaz az is, hogy ismerik ám a nemes atyafiak is iz ről-izre minden csalafintaságát a kortesfogásoknak. Tolt is hát okom rá, hogy örömtől dagadozzék keblem, mikor egyszer (egyik honatya halála után kellett ujat választani) vezetésem alatt indul választásra kibontott zászlók alatt, víg muzsikaszóval, hosszú szekéraorbao a nemes frekvenczia. Hogy némileg viszonozzam irántam való jó hajlandóságukat, választás utánra szabad vadászatot engedtem a főbbeknek a bérelt területen s meghívtam későbbre is őket, tudván azt, hogy a kutyabőrön kívül mihez sem ragaszkodnak aunyira, mint a nyulászathoz. Emberségesen meg is köszönték, hinem még ekkor is kitört belőlük az a bizonyos virtus. Öjszegyült fejemen éppen a sok munka s egy haj nalban csak ott találtam kaszákkal, sarlókkal a names atyafiságot hlznépestül, szolgalegényestül a tagomon, a mint javában vágták a már peregi kezdő repczét. E jöttünk szíves engedelmével egy kis segítségre, nehogy tönkre menjen a szép termés, aztán igazi nemes embernek nem kenyere a potyka, hát viszonozni kívántuk valamivel azt a vadiszatot, — 3zólt mellét verdesve az öreg kurátor. Nagy áldomást csaptam a részükre, az eklézsiát is megajándékoztam valamivel; őszkor pedig a körva dászatra meghívtam a falu minden puskását, még azt is, kiről tudtam, hogy a padou rejtve tartogatott disznólábjlval téli estéken sorra puff igtatj i lesből a lóherekazilhoz csemetézésre lopódzó nyulakat. Épen hazatérni kétzűltünk a vadászatról s búcsúzóra csattanós ptrolákat viltottuik a derék szomszédokkal, mikor a faluvégén felplntlikázott bottal kezében s villán átkötöit pirosrojtu fehér kendővel, elónk tilt a kisbíró s megeonlve kalapjlt, szertartásos liangoa odaszólt hozzám: — Ei általam tisztelteti jó uramit s uri vendégéit az prioczipllisom, ujymint Fiedler Ktroly életa cseléd hónapokou keresztül nélkülözni kénytelen, maga, családja uólkülözni, nyomorogni kénytelen, a gazda pe dig büutetleuül tartja magáuál a megszolgált bérnek vitássá uem vált részét is, nyugodtau várja, hogy cselédje a hmavonába bele unva, s a további éhezést és nyomorgást kikerülni akarva, nem jeleutkezik-e az igazságtalan levouások mellett felajánlott bór felvétele végett? vagy várja, inig a felebbezósei folytán is hosszadalmassá tett hatósági eljárás hónapok múlva befejeztetik. Fellázad minden igazságszerető ós nemesen gondolkozó embernek a vére, mikor a gazda ós cseléd közti összeszámolás vizsgálatánál ilyen tóteleket lát, miut például: „Lovát a luczernában láttam, 10 frt, felesége máskor fel uem jött, 3 frt, egy fél saroglya lánczot e.vesztett, 1 frt 50 kr." Mikor pedig látja azt is, hogy hiába állítja a cseléd, hogy lova véletleuül szaladt tilos helyre, de kárt nem tett, hiábi bizouyitji, hogy felesége beteg volt, vagy semmit sem tudott róla, hogy mosás lesz, hiábi igazo'ja, hogy a lánci azért veszett el, mert aunyira rossz volt, hogy folytonos kötözgetés ós tákozás mellett sem lehetett azt megőrizni; mikor a gazda ezek ellenóbeu ridegeu csak annyit válaszol, hogy vagy fel veszed a béred a levonásokkal, vagy menj a szolgabíróhoz; s mikor tudj i miudenki, hogy a gazda ez igazságtalan ós szívtelen eljárása reá nézve legfeljebb azt eredményezheti, hogy levouások nélkül kell a bért kitizetuie, erőszakoskodisáért, zsarolási kísérletéért, a cselóduek és családjának nyomorba való taszításáért azonban semmi büntetés nem érheti; akkor felháborodott lélekkel győződik meg róla az ember, hogy ez így nem jól vau, hogy ebnek az igazság és társadalmi rend érdekében meg kell viltozuia. A helyzet jellemzése végett tisztelettel megjegyzem még, hogy volt rá eset, mikor az ügyükben valö tudakozódás végett hivatalomnál megjelent cselédek rimánkodva kértek egy néhány krajczárt, hogy vehessenek valami ennivalót, mert éhező családjukhoz — úgymond — kenyér nélkül nem mernek haza menni. Becsületükre legyen mondva, az adott csekély összeget kölcsönnek tekintették s hiánytalanul megadták, a mint jogtalanul visszatartott bérükhöz intézkedésem folytáu hozzá ju tottak. A tarthatatlan állapot némi enyhítését saját hatáskörömben megkísértettem ugyan, a mennyiben az elsőfokú hatóságokat egy idejüieg felhívtam, hogy a cselédügyeket soron kivül, kiváló sürgősséggel intézzék el s határozataik fellebbezését, kellő indokolás mellett, lehetőleg csak birtokon kivül engedjék meg, — ez intézkedést azonban elégségesnek uem tartom, s a .kérdés törvéuyhozási uton való megoldását is szükségesnek, sőt mellózhetetlennek tekintem. Tisztelettel kérem azért a tekintetes közigazgatási bizottságot, higy ez irányban a törvényhatósági közgyú'éshez előterjesztést iutézni méltóztassék. S'.erény nézetem szerint legalább azt kellene a törvény kiegészítése által elreudelni, hogy: 1. A vitássá vált bérhá ralékot a gazda 48 óra alatt, a cseléd ügyekben illetékes első fokú hatósághoz letenni, a vitássá uem vált részt pedig a cselédnek az összeszámoláskor kifizetni köteles. 2. Az első fokú hitóság 8 nap alatt köteles ily ügyekben, a felek meghallgatása mellett intézkedni. 3. A gazda, ki a bérösszeg letételére, vagy kifizetésére vonatkozó intézkedést megsérti, vagy cselédjével szemben — minden kétségen felül álló igazságtalan és rossz akaratú eljárást tanusit — valamely érzékenyebb büntetés elszenvedésére s a költségek megtérítésére is köteleztessék." Az alispán javaslatait a bizottság egyhangúlag elfogadta. párjával Csáky Veronikával és szívesen látja mindnyájukat ma esti lakodalmán egy-két tál ételre, egy-két pohár borra, egy két tánczra. — A bárófiu! — súgta felém egyik vadászpajtásom — Instállom, nem fiu már az, de embernyi ember! Első feleségót, a Vágner leányt már el is hantolta, most már a másodikkal próbilkozik — vágott közbe egy kunkoros bajuszu nemes atyafi. Mikor pedig látták elkomolyodásomat, melyet habozásra is magyaráztak, rám estek, hogy most már akár haza se menjünk, mert bizony megszólnak, ha velük nem tartunk. — Aztán tulajdonképp a nemesség tartja a lakodalmat, mert biz Ftedler Károly vékonyan áll a garas dolgában; ugy raktuk össze forintoukint tna estére a költséget — folytatta a kunkoros bajszú. — Tessék is megjelenni, a minthogy ez némiképen kötelessége is, hisz Csáky Verus sokáig szobaleáuyoskodott tisztelt uraatyja házánál. D.hogy is maradtam volna el a Ftedler Károly lakadalmáról. Összesúgtam vendégeimmel s miután előbb egy pár pinczetokot előre küldtem, estére beállítottunk a lakadalmas házhoz. S«eróny kis bérelt lakocska volt biz a: egy jókora földes szobából s egy pitvarból állott. Itt húzta meg magát néhány év óta Fiedler Klroly, hol napszámmal hol szolgálattal keresve kenyerét. Mikor elhalt az özvegy anyja, a lakosság fogta pártfogásába az alig tizenkét éves fiúcskát, házról-házra tartogatták, eljáratták az egyszerű falusi iskolába; de már további kitanittatására nem került költség s igy a fiu, hogy elérte siheder korát, kényteleu volt cselédképpen szolgálatba állani. Figyelemmel kisértem az egész estéu Fiedler Ká rolyt s bizonv nem vallott egy mozdulata sem a származására. Sírra köszöntgette szomszédaira a mézes pálinkával telt butykost, jóizüeu fel felkaczagott, elégülten szivta ínakra pipájából a híres tárkányi szü-; dohányt, aztán tánczra kerekedve, hol audalgósan, hol kopogósan járta a vőlegénytánczot. ÚJDONSÁGOK. •— Márczius 15. Nemzeti nagy napunk évfordulóján városunk társadalma kegyeletes ünnepléssel tesz hálás emlékezetéről tanúságot. A délelőtt folyamán az iskolák fognak ünnepelni. Mint értesülünk reggel 8'/, órakor a központi népiskola dísztermében, !) órakor a polgári leányiskolában, 10 órakor pedig a főgimnáziumban tartatnak meg a márczius 15-diki ünnepélyek. A főgimnáziumi ifjúság ünnepén ki fogják adni a Kossuth-alapitvány kamatait is. Délután 4 órakor kezdődik a színházban a polgárságnak márczius 15-diki ünnepélye a következű programmal: d. u. 3 '/

2 órakor gyülekezés a városháztéren, innen zászlók alatt, zeneszóval a színházhoz felvonulás. A nyíregyházi dalárda énekli a „Talpra magyar"-!, azután Bencs Líszló megnyitja az ünnepélyt. Az ünnepi beszédet Bogár Lajos tarlja. A dalárda éneke ucán dr. V'ietárisz József tanár ünnepi költeményt szaval s az ünnepélyt a dalárda berekeszti a „Szózat"-tal. Este 7 '/a órakor a „Korona" éttermében közvacsora lesz. Egy teríték ára 1 frt. Este li órakor az iparos iljusági önképző egylet rendez ünnepélyt, egyleti helyiségében. — Néli. Lukács Ödön elhunytáról, a vármegye közigazgatási bizottságának csütörtöki ülésén, a közéletet ért nagy veszteség érzetének megható szavaival emlékezett meg Kállay András főispán. Szomorú és fájdalmas kötelességet teljesítek — ugy mond — midőn a bizottságot ért súlyos veszteségről jelentést teszek. Azon férfiú, kit évek hosszú során át, mint bizottsági tagot, körünkben láttunk, ki tanácskozásainkban a szó szoros értelmében résztvett, kinek bölcseségét, szorgalmát s embertársaiért felekezeti és osztály különbség nélkül melegen érző szivét csodálni tanultuk, ki ragyogó szónoki képességei által bennünket annyiszor elragadott, ki egyéni szeretetreméltósága és jellemének kristálytisztasága által mindnyájunk szeretetének és tiszteletének tárgya volt: Lukács Ödön f.-szabolcsi esperes nincs többé. Alig pár napi rövid szenvedés véget vetett ez, erőteljességében még évtizedek áldásos munkálkodását kilátásba helyező fizikumnak, eme fényes szellemnek, melynek nagyságra fogható párját megyénkben alig ösmertük. Azon fájdalomban és bánatban, melybe váratlan elhunyta árván maradt családját, vezetőjét vesztett híveit és egyházmegyéjét borította — Szabolcsvármegye közigazgatási bizottsága, inint nemes, közjóért lelkesülő tevékenységének egyik részese is teljes mértékben osztozik. Ugyanazért indítványozza a főispán úr őméltósága, hogy néhai Lukács üdön magasztos emlékét mindnyájunk lelkesítő és buzdító példája képen, a bizottság .jegyzőkönyve lapjain örökítse meg, mély fájdalmáról és őszinte részvétéről a gyászbaborult özvegyei részvétiralon értesítse és kérje föl a vármegye közönségét, hogy Lukács Ödön nagyságának, a közügy terén szerzett érdemeinek maradandó emléket állítandó, saját adományának alapul vétele mellett, gyűjtések eszközlése utján, létesítsen elhunyt jelesünk nevét viselni hivatott és kulturális czélokal szolgáló alapot. A közigazgatási bizottság mély megilletődéssel hallgatta meg a főispán őméltóságának, az elhunyt jeles tagtárs elvesztését hivatalosan bejelentő szavait, és ösinerve azon hervadhatatlan érdemeket, melyeket néh. Lukács Ödön a közügyek terén, nemes lelkének, fenkölt gondolkozásának, törhetetlen igazságérzetének sugallatát követve — szerzett: az elhunyta által a bizottságot is ért pótolhatlan veszteség felett érzett őszinte, mély fájdalmának kifejezést adva, elhunyt jeles tagjának emlékét jegyzőkönyvében megörökíti és a gyászoló özvegy előtt igaz részvétét részvétiratban tolmácsolja. A vármegye közönségét pedig — szintén a főispán őméltósága által tett indítvány értelmében — felkéri, hogy néh. Lukács Ödön nevére, az ő emlékét megörökítő alapítványt létesítsen. Megbízta egyúttal a bizottság az alispánt, hogy egy általa alakítandó küldöttséggel az alapítvány létesítése, kezelése és rendeltetése felett tanácskozva, ide vonatkozó javaslatát közvetlenül a törvényhatósági közgyűléshez terjeszsze be. Mikor aztán' végre átvették a nemes legények a tánezot, koronkiut a táncz sajában felharsant a hívogató szava: — Kiuek az eugedelméből mulatnak itt kegyelmetek ? — Násznagy uraméból! — hangzott vissza kórusban a czigáuyok mellett, btmészkodó gyermeknép sorából. Mikor odatekintettem, a legszélén a falhoz támaszkodva, feltüuőeu csinos szőke, körülbelül tíz-tizenkét éves leáuykáu akadt meg szemem. Finom sápadtas arcza sziute kivált a gyermekcsoportból, szelid kék szemeivel egykedvűen, majdnem szomorúan nézte a tánc-.olókat. Mikor észrevette, hogy hosszasabbau nézegetem, megegyengette színehagyott babos kartonruháját s aggódva tekintgetett foltos czipőire. — Ki ez a jó képU szőke leányka ott a legszélen? szóltam oda a násznagyhoz. — A Fiedlerék Boriskája. Most már mostoha kézre kerül szegény. Pedig különben se jól folyt dolga, mióta árvaságra ju'ott. Az apj i naphosszat másut dolgozik s a mi te mi való akadt házuknál, az bizony az ő nyakába szakadt. — — — — — — — — Hu-.z év mu'.t el azóta. 11 >g elszakadtam arról a tájékról, bizony elfeledtem éu a parasztsorba jutott szegény báróivadékokat. De most, mikor olvastam, hogy a leány férjhez ment egy jóravaló iparoshoz s ezen a réven sürü emlegetés tárgyát képezte a neve, egyszerre visszaemlékeztem a kékszalagos szegéuy báróleánykára, kit oly száuakozva uézegettem egykor az apja lakodalmán. Magam előtt látom ót ismét és eszembe jut, hogy akkor a sorsára gondoltain és visszás érzelmek keltek benuem, mig most meguyugvással gondolom el, hogy ime minden kérdést megold az idő. Az a leány elérte czélját, a mire minden nő törekszik: felesége lett annak a férfinak, a kit szeret. Kitudja, ha rangjához mért állása lett volna a világban és maga báró Fiedler Kolozs lett volna is a nászziagya, elérte volna-e ugyanezt? De véget ért az elzüllött bárók tragédiája is. Az utolsó ivadék egy becsületes mesterember nevét viseli s gyermeküket már uem fogja kísérni az életben egy czimures név átka, a legszomorúbb örökségek egyike, mit az emberre az ősei hagyhatnak. Florida.