Nyírvidék, 1896 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1896-03-08 / 10. szám

Melléklet a .. INÍy írvidcli" 1896. lO-ik számához. A mező füvei lelett kaszát pendít az arató, s a fű rendre dől; az erdő fáinak tövét balomra osztja a favágó fejszeje. Kinek jut eszébe sírni feletlük, midőn ez oly mindennapi dolog? Ez a sorsa az embernek is. A ki porból lett, porrá kell lennie. Egyik nemzedék ellemeti a másikat. Maga az édes anyaföld is a sok millió nemzedékek hamvaiból alakul. Egyik kor átadja a másiknak küzdelmeinek dijját, tssméit a jövőnek, hogy azokat értékesítse. De ezeknek a nagy és szent eszméknek csak kevés harczosai vannak. Csak kevesen vannak, kik öltöket a nagy eszmék valósításának szentelik. A legtöbb ember élete oly nyomtalanul tűnik cl mint a sivatag vándorának helye, melyet a szél menten elsodor. Mindennapi lelkek ezek, kiknek sírja felelt a fájdalom is csak mindennapi lehet. De támadnak ottan-ottan fényes csillagok, kik mint a tiszta forrás átlátszó vize, kristály fénynyel ömlenek bele a mulandóság tengerebe. Ezek felett aztán a fájdalom sem mindennapi. Ezek előtt meg kell hajtani magunkat, mert önkéntelenül érezzük, hogy a világot mozgató, előre vivő eszméket ők teremtik meg s ha azokat az élet rövidsége miatt meg nem valósithatják, szent örökségül hagyják az utókornak. Azért a gyász, azért a zokogó siralom, azért a szivettépő fájdalom panaszhangjai méltán morajlanak fel most közöttünk, mert egy ilyen eszme teremtő oszloplérfiu kidőltét siratjuk, kinek nagy lelke a halhatatlanság fényes szárnyain az őrökké valóság hazájába szállott fel. • * * Gy. Gy. Leesett a Libanonnak legdrágább czédrusa, kivágattatott, összetört a nagy erős erdő. Midőn e lezárt koporsóra nézek, bús szivem immár arra int, hogy a mondottakat siratott halottunkra alkalmazzam. — De én nem tehelek egyebet, minthogy oda boruljak az összeomlott porsátorra s leghűbb baráti szeretetemnek és tiszteielemnek össz tőrt tárgya lelett együtt sirjak a sírókkal, együvé öntsem könyeimet az ő szerelmeseinek könyeivel. Közéletünk jelenlevő képviselői! mély gyászba borult közönség! jertek, sirjunk a gyászos koporsó felett. Ti tudjátok, hogy a Libáiion legdrágább czédrusa, a legerősebb erdő volt ö minekünk. Egy világító torony, melynek lángja maga körül messze szétszórta nagy szellemének fényét, drága szent eszméit, hogy a sötétben mások is megtalálják a helyes utat. — A Krisztus lelke szerinti igaz ember, a vallásnak, a hazaszeretetnek evangélistája, a bölcs kormányos, az aranyszájú lelkipásztor, a mézédes költő, a kristálytiszta jellem, az övéit imádásig szerető családfő, ki élte utolsó perczéig a köztisztelet tárgyává, az egyházi és polgári társadalom központjává ludta magát tenni, mindenütt, hová a gondviselés őt oda állitá. A költő szavai szerint luitott, alkotott, gyarapított, eszméket teremtett, hogy azokat megvalósítsa. Fáradhatatlan kezeinek nyomán egyházmegyéjében uj pezsgő élet fakad. Ujabb meg ujabb életre való terveket gondol ki nagy lelke kisded egyházaink megmentésére. — Tizenhat évi esperessége alatt az egyh. megye képe egészen megváltozik. Templomok, iskolák mintegy a földből nőnek ki, vagy hirdetik megujult díszben az ő bölcsességét, erélyét. Az elzüllésnek indult kisded egyházak uj erőre kapnak s lesznek mindannyian a magyarságnak erős váraivá. Nem én mondom, a közvélemény mondta ki az Ítéletet: kormányzása alatt a felső-szabolcsi egyházmegye minta-egyházmegye lett. — És hogy e szent gyülekezet körében mit tett, hirdetik én nálam sokkal szebben a beszélő kövek : az Istennek szentelt eme hajlék, a megujult egyházi épületek, a megszaporodott iskolák, a példányszerü gyülekezeti élet s mindenek felett népének fájdalma, siralma. Ne kívánja senki én tőlem, hogy működését, érdemeit, melyeket protestáns közéletünkben Kárpátoktól Adriáig ugy is mindenki ismer, — hosszabban méltassam. hiszen az én egyszerű gyász-beszédern kerete sokkal szűkebb, hogy sem azok abba befoglalhatok lennének. De a szivemet éles tőrként metsző fájdalom miatt sem tudnám elő sorolni. Néhány rövid vonásban mindamellett is megkísértem legalább életének képét megrajzolni. Néhai nagy tiszteletű Lukács Ödön felső-szabolcsi esperes, tiszántúli egyházkerületi értekezleti elnök, helybeli ev. ref. lelkipásztor, törvényhatósági bizottsági tag, született Sályiban, az 1843. évben. Tanult Kocsárdon, ugyancsak Szatmármegyében, hová édes atyja, mint lelkész, időközben áttette lakását. Majd a középiskolai és hittudományi tanfolyamokat Sáros-Patakon végezte, hol esküdt diák, segéd-tanár s végül szénior lett, mind oly fontos hivatalok, melyekre az akkori rendszer szerint csak a legkiválóbb tehetségű ifjakat szokták alkalmazni. 1869-ben Zsurkon, a felső-szabolcsi egyházmegyében lelt alkalmazást, mint segédlelkész; egy ev múlva pedig a nyíregyházai egyház hivta meg lelkészéül. — Majd 18S2-ben a debreczeni fényes gyülekezet választása esett reá, de előbbi állomását nem hagyta el. — Az egyházmegyei közéletben már elég korán résztvett; a jegyzői, tanácsbirói, 1880-ban pedig az esperesi székbe ültetvén a közbizalom. Kétszer volt tagja az országos zsinatnak, 1891-ben elnöke lett a tiszántúli egyházi értekezletnek. Az irodalom terén is fényea sikereket mutatott fel, mint költő, mint történész, mint egyházi-beszéd- és imairó, külön-külön megjelent önálló műveiben és a lapokban szétszórt magvas czikkeiben. A 70-es évek elején szerkesztette nagy olevenséggel, sok ízléssel a „Szabolcs" cz. helyi lapot. Családi élete maga a boldogság volt. Házas életre 1871. évben lépett a magas műveltségű s minden női erényekben gazdag nejével, Fabricius Irmával. E házasságból származó kedves gyermekei: István, honvédhmzár-főhadnagy, Ilona, Ödön, Margit, Inna, Tihamér, kik az ő szerető lelkének oly kedves tárgyai voltak. — A közügyeken kívül értök élt, értök fáradt, míg végre a rövid, alig pár napig tartó betegség szárnyain eljött hozzá a halál, mely a munkás életnek véget vetett. Halványak s gyöngék az ő nagyságának vonásai, melyeket avatatlan kezekkel megrajzolni képes valók, de •v -zitse ki. tegye nagyobbá, felejthetetlenné az ő képét a li szerető lelketek. A mi még hátra van, uz a legfájdalmasabb, vigasztalni titeket, ez örökre lezárt koporsó felett, kesergő kedvesei! A családiasság ama benső melege, mely hidegséget soha nem engedett bejutni boldogságtok paradicsomába, tudom nehézzé teszi nektek az utolsó Istenhozzádot. Szeretelt nő, immár bánatos özvegy! kesergő árva gyermekek! Nem érintem én a ti szivetek fájó sebét. Tudom, hogy az fáj, nagyon fáj ti nektek. Nem is gyógyítgatom azt e pillanatban. Csak azt mondom nektek a költővel: Eljöttem én is, mint a Jób buráti: Nem fájdalmatok, sebeteket látni, Nhiu vigasztalni, arra nincs erő, Versengni sem — ki volna vakmerő? A jó Istennel — a ki ugy akarta ! — Csak odaülni mellétek a porba Hallgatni, sírni, vigasztalhatatlan S veletek együtt imádkozni halkan. (Szász Károly.) Testvérek! rokonok! A koporsóban megfagyva levő szív melegét oly sokszor éreztétek, hogy lehetetlen fájó lelketeknek fel nem sírni utána. Óh adjon nektek is vigasztalást a vallás, mely a hivő léleknek egy szép reményt mutat, a boldog örök lét fénylő csillagát. Nagy tiszteletű egyházmegye! Tekintetes Szabolcsvármegye törvényhatósága! Nyíregyházai szent gyülekezet! Ti mindnyájan látjátok azt a nagy űrt, melyet a koporsóban nyugvó vezér hagyott maga után. Óh az ur hívta őt magához. Mint Mózest a Nebó hegyére. Legyenek tinektek is ő utána Józsuéitok, kik elvezessenek az Ígéret földének boldog hazájába! Ti is lelkésztársai! elhunyt vezértek koporsójára tekintve, legyetek egyházaitok atyjai, bölcs vezérei, hogy elnyerhessétek a pásztorok ama fejedelmétől jutalmatokat! És most le ledőlt cédrus! összetört nagy erős erdő! a dicsőült lélek porsátora, menj pihenni — a sir nyugalma vár te reád! Megáldjuk emlékedet, megáldjuk poraidat s kívánjuk, hogy legyen álmod csendes, lelked találj on a töldinél boldogabb hazát, a te atyádnak, a mi atyánknak hajlékaiban. Ámen. Súlyos csapás érte ismét Nyíregyháza város és Szabolcsvármegye közéletét és társadalmát. Dr. Heutnan Ignácz, a kiváló eszű jogász, a nagy emberbarát, a közügyek fáradhallan harezosa élete teljében, tekintélye, népszerűsége zenithjén e hó 5-én reggel agyszélhüdés folytán váratlanul és hirtelen meghalt. A frappans részvét, melyet megdöbbentő halál hire e vármegyében, sőt túl e vármegye halárain is támasztott, legékesebben tesz tanúságot az ő egyéniségének kimagasló nagyságáról. A liberális gondolkodású idealista, mindig magas meggyőződésében rettenthetlen szókimondó, messze földön híres ügyvédet alig van ember aki nem ismerte, de egyetlenegy sincs, aki nem szerette, ne tisztelte és becsülte volna. Irigyei ennek daczára sem voltak. Önzetlensége, lelkének jósága, és nemes gondolkodása kivett minden ellene való fegyvert a nagyságára netán féltékenyek kezéből. Minden ügy, amely a társadalom egészséges vérlükletésével állott kapcsolatban készen álló emberét találta Dr. Heuman Ignáczban. De minden társadalmi tünet, ügy és törekvés, amely ellentétben volt az ő ideális tisztaságú felfogásával kreált közérdekkel és annak helyes fejlődésével, lántorithatlan ellenzésre talált az ő részéről. Közéletben való tevékeny szerepléséből ez a kél vonás emelkedik ki legjobban, s ennek volt folyománya, hogy mint a vármegye közgyűlésének tagja, csaknem valamennyi bizottmányba beválasztatolt. Tagja volt az állandó választmánynak, s a főispáni elismerés Szabolcsvármegye t. főügyészi kinevezéssel tüntette ki. Nyíregyháza képviselőteslüietében virilis joggal foglalt helyet. Gyakori felszólalásait döntő súllyal ruházta lel a képviselet részéről nyilvánult osztatlan elismerés és bizalom. Tevékenységét a városi bizottságok is igénybe vették. Legigazibb érdemeit azonban kétségtelenül mint hivatásos ügyvéd szerezte. Nemes lelke az ügyvédi gyakorlat közben sem ludta nélkülözni amaz előfeltételeket, melyek az ő tevékenységének mindenben rugói valának. Igazságtalan pert nem vállalt, igazságtalan ügyet nem védett. Meggyőződésének mélységét, melegen érző szivének egész szeretetét bele vitte pereibe. Sikereire azért volt büszke, mert a jog és igazság győzelmeinek örült, sezta büszkeségét nem táplálta, örömét nem fokozta, a sikerekhez luződő anyagi érdeke. Igazságosságát csak méltányosága és szivének jósága multa felül. Bár teljesen azonosította magát képvisellje érdekeivel, az ellenféllel szemben a legmesszebb menő kímélettel, elnézéssel viseltetett, annyira, hogy ellenfelei ép olyan feltétel nélküli bizalommal voltak iránta, mint akiknek perbeli képviselője volt. Nagy forgalmú irodájából aránylag a legkevesebb árverés tűzetett ki. A szegény embert mindenkivel szemben védte. A rideg jog kíméletlen parancsaival szemben,— amennyire hivatásszerű hatalma terjedt, leginkább. Jeles, szakképzett jogász volt. Perbeli tevékenységét, rövidség, határozottság, tiszta judicíum, világosság és az érvek ötletes csoportosítása jellemezte. A legbonyolultabb jogi kérdések hatalmas eszének kritikai munkája alól megtisztulva kerültek ki. Logikája egyenes és rideg, következtetései fegyelmezettek, gondolat menete világos és meglepően szabatos volt. Eme fényes tehetségét ép úgy érvényesítette a szegény ember kicsiny érdekeinek védelménél, mint a midőn százezrekről volt szó. Jogász volt minden izében, s ügyvéd a szó legnemesebb értelmében. Tekintélye a bíróság előtt páratlan, ügyvéd társai előtt osztatlan, képviseltjei előtt pedig döntő volt. Igazi terrenumát a vég'árgyalási teremben találta fel. Mint a büntetőjognak kiváló tudósa a joggyakorlat ezen agábin szerezte legfényesebb sikereit. S bár anotorius gonosztevőt nem szívesen vette védelmébe ezen kívül nem is tett kivételt. Különös előszeretettel dolgozott oly bünperekben, amelyekben a tények, a látszat ellenére kellett halomra dönteni a vád minden adatát. És ebben igazi mester volt. Sok ártatlanul vádolt emb^r ártatlanságának kiderítése pusztán az Ő lenyes eszének voll eredménye. Védő beszédeiben feltűnő rövidséget használt. Logikája itt érvényesüli, ötletei és találékonysaga itt értek el legnagyobb hatást. Védői gyakorlata tobb törvényszék területére terjedi ki. Halálával nagy vesztességet szenvedett tehát Szabolcsvármegye közélete és a jogi élet Nyíregyházán. Dr. Heutnann Ignáczot méltán gyászolja a nemzeti eszme is. Magyar volt a szive dobbanása, és fáradhatatlan, ha a nemzeti eszme, a magyar nemzet géniuszának uralmát kellett terjeszteni. — Európai műveltsége, klassikus jogtudománya nem homályosították benne soha el az erős magyar nemzeti érzést. Dr. Heuman Ignácz V.-Csemernyén, Sáros-megyében született, középiskoláit Eperjesen, a jogot pedig Becsben és Budapesten végezte. Mint gyakorló-ügyvéd mindjárt Nyíregyházán telepedett meg, ahol 27 éven át szolgálta hozzáférhetetlen tisztasággal a jogkereső közönség erdekeit. — Á tisza-eszlári perben teljesített védői munkájával nevét országszerte híressé tette. Nevezetes és mindig nyomós szerepe és befolyása volt közdolgainkra is. Nagy műveltségét bizonyítja, hogy teljesen bírta a magyar nyelven kívül a németet, francziát és a tót nyelvet. A külföldi és hazai jogi szakirodalomban való avatottsága pedig általános ismeretes volt. Érthető tehát a nagy megdöbbenés, melyet hirtelen halála keltett és az igazi részvét, mely kihűlt tetemét sírjába kisérte. Temetése 6-án pénteken délután 2 órakor ment végbe az orosi-utezai halottas házból. Városunk egész művelt társadalma, s igen sokan a vidékről is részt vettek a temetésen. Az izraelita egyházi énekkar megható gyászdalával kezdődött a gyászszertartás. Ezután Dr. Kecskeméti Lipót nagy váradi főrabbi lépett a koporsó elé, és valóban remek beszédet tartott, tömör, hatalmas vonásokban rajzolva az elhunyt férfiú egyéniségét, s igyekezve a vigasztalás balzsamával enyhíteni a gyászoló család mély keservét. A debreczeni ügyvédi kamara küldöttségének szónoka, Márk Endre debreczeni ügyvéd búcsúzott el a szeretett kartárstól, a kitűnő jogásztól. A koporsót ezután az énekkar gyászdala kíséretében a hitközség előkelőbb tagjai vitték ki a gyászkocsira, a koszorúk halmazát pedig egy másik gyászkocsira tették. Ezután megindult a hosszú kocsisor az izraelita temetőbe. A temető bejáratánál a helybeli üjyvédi kar nevében Dr. Meslcó László ügyvéd és országgyűl. képviselő tartott búcsúbeszédet, elbúcsúzván az elköltözött nagyszellemtől, kinek emléke fáklyája marad hátramaradt kartársainak. Ezután leeresztették a koporsót a sírgödörbe. Vármegyénk társadalma és közügyeink fórumai ezzel egy igazán tiszta, nemeslelkü és nagy szellemű vezérlő 4taggal lettek szegényebbek. Emléke sokáig fog élni közöttünk. * * * Dr. Heumann Ignácz haláláról a következő gyászjelentéseket adták ki : .Özv. Heuman Ignáczné szül. Adler Jozefin ugy saját, mint a szülők és gyermekei, vejei, unokái és számos rokonai nevében fájdalomtól megtört szívvel jelenti a legjobb férj, fiu, atya, ipa és nagyapa Dr. Heuman Ignácz ügyvéd, Szabolcsvármegye törvényhatósági bizottsági, Nyíregyháza város képviselőtestületi tagjának folyó hó 5-én reggeli 6 órakor él'e 51-ik, boldog házassága 25-ik évében, szélhűdés folytán bekövetkezett gyászos elhunytát. A megboldogult hűlt tetemei márczius 6-án délután 2 órakor az orosi-utezai saját házából fognak az izr. sírkertben az örök nyugalomnak átadatni. Nyíregyháza, 1896. márczius 5-én. Béke és áldás poraira! Szülők: Heuman Sándor és neje. Anyós: Özv. Adler Leóné. Gyermekei: Szidónia férj. Csillag Kálmánné, Heuman Jenő, Klára férj. Dr. Kéri Miklósné, Heuman Endre. Testvérek: Reich Benőné, sz. Heuman Ilona. Özv. Klár Dezsőné, sz. Heuman Dóra, Heuman Satnu, Heuman Béni. Unokák: CsillagLeona, Csillag Aranka. Vők: Csillag Kálmán, Dr. Kéri Miklós." „A Szabolcsi Hitelbank igazgatósága mély fájdalommal jelenti, hogy Dr. Heuman Ignácz tír, a bank egyik alapitója s annak fenállásától érdemdús jogtanácsosa, folyó 1896. évi márczius hó 5-én elhunyt. Nyíregyháza, 1896. márczius hó 5. Áldás emlékére! Az igazgatóság." „Mélyen megszomorodott fájdalomtelt szivvel adjuk tudtul Dr. Heuman Ignácznak liitközségünk érdemdús legkiválóbb tagjának, folyó 1896. évi márczius hó 5-én reggeli 6 órakor történt gyászos elhunytát. Hűlt tetemei holnap, e hó 6-ikán délután 2 órakor fognak orosi-utezai saját házából az izraelita sírkertben örök nyugalomra tétetni. Nyíregyháza, 1896. márczius 5. Álma legyen csendes! A nyíregyházi izrael. statusquo hitközség elöljárósága." ÚJDONSÁGOK. — Miniszteri biztosi megbízatás meghosszabbítása. A földmivelésügyi miniszter gróf Török József, Ungvármegye főispánjának, a felső-szabolcsi tiszai ármentesitő és belvizlevezető társulatnál viselt miniszteri biztosi megbízatását 1897. év végéig meghoszszabbitotta. — A felső-szabolcsi evaug. ref. egyházmegye esperesi teendőinek ideiglenes ellátásával, mint ertesulunt. az egyházmegye főjegyzője, Nagymáthé Albert kis-létat lelkész bízatott meg. — Gazdasági tudósító. A földmivelésügyi miniszter Mikolay Lajos nyírbátori lakos, uradalmi tiszttartót a nyírbátori járásra nézve az állandó gazdasági tudósítói tiszttel megbízta. — Az uj főigazgató. Az oly szomorú és valóbati meg nem érdemelt tragikus sorsú véget ért Békést Gyula kir. tanácsos tankerületi főigazgató helyettes utóda már ki vau nevezve, Cserhalmy József debreczeni r. kath. gimnáziumi igazgató személyében, ki az ügykezelést már át is vette. E kinevezés — bárha ideiglenes is — feltűnést keltett, mert a majdnem tisztán kálvinista kerületben kálvinista igazgatót vártak. Cserlialtny igazgató különbeu igeu népszerű ós nagyon be-