Nyírvidék, 1896 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1896-02-09 / 6. szám

Szabolcsvármegye alispánjától. ^rási foszolgabiráknak, Nyíregyháza város polgár­mesterének és a községek elöljáróinak. A kisvárdai járás főszolgabírójának 303/1896. K. számú jelentésével beterjesztett, Kis-Várda község vadász­területének bérbeadására vonatkozó hirdetményét szabály­szerű közhirré tétéi s esetleges intézkedés végett máso­latban közlőm. Nyíregyháza, 1896. január 11-én. Mikecz János, alispán. (Másolat.) Árverési hirdetmény. Alulírott községi elöl­járók által közhirré tetetik, hogy a Kis-Várda község ha­tárán gyakorolható vadászati jog az 1896-ik év január hó 1-től kezdődőleg hat (6) egymásután következő évre a í. év február hó 23-ik napján d. e. 10 órakor Kis­Várda községházánál legtöbbet ígérőnek nyilvános árve­résen haszonbérbe fog adatni. Az árverési feltételek a jegyzői irodában a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Kikiáltási ár a jelenlegi évi haszonbér (13) azaz tizen­három frt. Kis-Várda, 1896. január hó 7. Ábrahdmy Gyula, főbíró. 1512. Kb. gal alkalmazandó tudomás, valamint az első fokú ható­sagok megfelelő utasítása végett ezennel közlöm. Kelt Budapesten, 1895. évi deczember hó 4-én. Darányi, s. k. A földmivelésügyi m. kir. ministernek 1S95. évi deczember hó 4-én 83138. sz. a. kell és Somogy vár­megye közigazgatási bizottságához intézett leiratának masolata. Horváth Kristóf niklai lakos által Hagyárossy Sán­dor ugyanottani lakos ellen mezőrendőri kihágás miatt folyamatba tett és befejezett ügyben folyó évi október ho 19-en 2007. sz. a. kelt jelentésével hozzám fel'er­jesztett iratokat ./• alatt idezárva oly értesítéssel küldöm vissza a közigazgatási bizottságnak, hr»y az ezen jelen­teseben fölvetett azon kérdésére, vajjbn a mezőreudőri kihagási ügyekben ujrafelvételnek (penyitásnak) van-e helye? csak is igenlőleg válaszolhatok. Mert habár az 1894. évi XII. t. cz. végrehajtása tárgyában hivatali elő­döm altal m. e. 48000. sz. a. kiadott rendelet a mező­rendőri kihágások újra felvétele iránt különlegesen nem intézkedik, még is a kihágási ügyek elintézése közül úgy a legfelsőbb biróság mint a közigazgatási hatóságok elvi alláspontja nyomán kifejlődött gyakorlathoz képest az ujrafelvételt mezőrendőri kihágási ügyekben meg kell engedni. Kijelentem tehát, hogy a mezőrendőri kihágási ügyekben nirafplvpioinot i'nünt.iió^n.i.t u~i • > öbö^ji. Szabolcsvármegye alispánjától. 1896. A járási föszolgabiráknak, Nyíregyháza város polgár­mesterének és a községek elöljáróinak. A kisvárdai járás főszolgabirájának 275/96. K. sz. alatt kelt jelentését szabályszerű közhirré tétel s esetleges intézkedés végett másolatban közlöm. Nyíregyháza, 1896. január 11. Mikccz János, alispán. (Másolat.) 275/96. K. Tekintetes Alispáni hivatal. Soltész András döghei lakos egy drb 1'/, éves szőke kocza sertése a döghei községi kondás elől a rozsáíyi határon f. hó 2-án elbitangolt. Tisztelettel kérem eme körülménynek a „Nyírvidék" hivatalos lapba leendő közzé tételét. Kisvárda, 1896. jan. 7. Angyalossy, főszolgabíró. 1890 ' Szabolcsvármegye alispánjától. Hivatkozva a mult évi decz. hó 20-án kelt 18995. K. számú értesítésemre, tudomására hozom, hogy a Szalóka községben felmerült veszettségi eset folytán a községben lévő összes kutyákra elrendelt zár a folyó hó 21-én feloldatott. 765. K. 7 189(i Szabolcsvánnegye alispánjától. A járási föszolgabiráknak, Nyíregyháza város polgár­mesterének és a községek elöljáróinak. A m. kir. belügyminister 1 13976/95. V. b. szám alalt kelt körrendeletét szabályszerű közhirré tétel s eset­leges intézkedés végett másolatban közlöm. Nyíregyháza, 1896. január 14. Mikecz János, alispán. (Másolat.) 1 1376. V. b. szám. M. kir. belügyminister. Körrendelet valamennyi törvényhatóságnak. Az Erzsébet városi kir. törvényszék a „Fragmente diu autori rornáni vechi sí rnoderni de G. J. Stojescu" czimű műnek bárhol található összes példányainak elkobzását az abban foglalt és a btk. 172. §-ában körülirt izgatás miatt elrendelvén, felhívom a törvényhatóságot, hogy a nevezett műnek hatósága területén találtató példányait lefoglaltatván, azo­kat a nevezett kir. törvényszéknek küldje meg. Buda­pesten, 1896. évi január hó 5-én. A minister megha­gyásából: Jeney, ministeri tanácsos. Szabolcsvármegye alispánjától. 1U65S. K. 18957 A járási föszolgabiráknak, Nyíregyháza város polgár­mesterének és a községek elöljáróinak. Sárosvármegye alispánjának 14480. szám alatt ke't átiratát szabályszerű közhirré tétel és esetleges intézke­dés végett másolatban közlöm. Nyíregyházán, 1895. deczember 31. Mikecz János, alispán. (Másolat.) 14480. szám. Sárosvármegye alispánjától. Valamennyi vármegyei törvényhatóságnak és törvényható­sági joggal felruházott rendezett tanacsu városok taná­csainak. A napi lapok utján bizonyára értésére jutott azon megrendítő csapás, mely folyó évi november hó 16-án a vezetésem alatt álló vármegye felső-tarczal járá­sában fekvő mintegy 1109. lelket számláló Jesztreb község derék munkás lakóit érte. Leírhatatlan azon rombolás, melyet ezen gondatlanságból eredt tűzvész okozott és azon kétségbeejtő nyomor, mely mintegy 200 embert földönfutó koidussá tevén véginségre juttatott. A tűz mely a támadt szélvihar és az egyes épületek egymáshoz való közeli fekvésénél fogva, az idejekorán értesített hat szomszédos község tűzoltóságának önfeláldozó közremű­ködése és buzgalma daczára sem volt elfojtható, csakha­mar oly mérvet öltött, hogy mintegy 194 lakóhaz, 212 istáló, 185 csűr, 103 juhakol, 134 magtár és egyéb mint­egy 5G466 drb ingóság összesen 162686 forint becsér­tekben lett a dühöngő elem martaléka, mely karral szem­ben csupán négy egyén összesen 2000 lorint erejéig volt biztosítva. A tüzkarosult lakosok nyomasztó helyzetének enyhítése czeljaból ezen vármegye részéről tett intézke­dések és nyújtott anyagi támogatás által csupán a nyo­mor pillanatnyi enyhítése volt elérhető, a nagy veszteség részbeni pótlására is erőnk elégtelen, s épen azért teljes bizalommal azon kérelemmel fordulok a tekintetes czira­hez, miszerint a hatósága területén lakó nemeskeblü emberbarátok ösmert áldozatkészségének igénybe vételé­vel, ezen a sors által oly érzékenyen sújtott Jesztreb község tűzkárosultjai'javára könyöradomány gyűjtést in­dítani s annak eredményeként befolyó bárminemű csekély adományt az ínségesek között leendő kioszthatása végett hozzám eljuttatni szíveskedjék. Eperjesen, 1895. deczem­ber hó 27-én. Alispán helyett: Tahy József, főjegyző. Szabolcsvármegye alispánjától Szabolcsvármegye alispánjától. 115. JL 18967 A járási föszolgabiráknak. Nyíregyháza város polgár­mesterének és a községek elöljáróinak. A földmivelésügyi m. kir. minister 103294/III. 2. szárnu rendeletének másolatát alkalmazkodás közhirré tétel végett kiadom. Nyíregyházán, 1896. január 6. Mikccz János, alispán. (Másolat.) Földmivelésügyi m. kir. Minister 103294. 111. 2. sz. Valamennyi törvényhatóságnak. Tudomás vétel és minél kiterjedtebb módon való közhirré tétel végett értesítem a közönséget, hogy az alsó-ausztriai cs. kir. helytarlóság 1-95. deczember hó 27-én 1083-">7. szám alatt kelt hirdetménye szerint a Magyar és Horvát­Szlavonország járványmentes területeiről származó, leg­alább 120 klgr. életsulyú hízósertések az 1895. évi 44706. számú itteni körrendeletben (189. számú állategészség­ügyi értesítőben) kötött feltételek mellett Neukirchen városba 48 órai levágás kötelezettsége mellett bevihetők Budapest, 1895. szeptember hó 31-én. A miniszter meg­bízásából : Lipthay, s. k. 777/1896. K. Körözvény. Buszlai János napkori lakos Napkor községben 316/95. községi 30410. megyei szám alatt egy daru szőrű fen­álló szarvú 3 éves üszőről kiállított járlatlevelét elvesztette. N.-Kálló, 1896. január 22. 19703. K. f895. A járási föszolgabiráknak. Nyíregyháza város polgár­mesterének és a községek elöljáróinak. A földmivelésügyi m. kir. minister 1024G4/III. 2. számú rendeletének másolatát tudomásul vétel alkalmaz­kodás és szabályszerű közhirré tétel végett kiadom. Nyíregyháza, 1896. január 3. Mikecz János, alispán. (Másolat.) Földmivelésügyi m. kir. Minister 102464. sz. F. évi október hó 23-án 81283. sz. a. kelt körren­deletem kapcsán értesítem a közönséget, hogy a cs. és kir. közös külügyminister úr f. évi deczember hó 2Ö-án 51786. sz. a. kelt értesítése szerint Magyarország azon községeiből származó egészséges sertések amely községek a sertés forgalom tekintetében zárlat alatt nem állanak, a Németországgal kötött s az 1892. évi V. t.-czbe ikta­tott állategészségügyi egyezmény végrehajtása iránt ki­adott 1893. évi 624 1. és 19706. sz. a. kelt itteni kör­rendeletben közölt feltételek mellett München és Nürn­berg városok közvágóhidjára bevihetik. Budapesten, 1895. évi deczember 27-én. A miniszter megbízásából: Ottlik Ivan. Zoltán, főszolgabíró. 12«. K. 1896. Szabolcsvármegye alispánjától. A járási föszolgabiráknak, Nyíregyháza város polgár­mesterének és a községek elöljáróinak. Értesítem, hogy a sertésvész T.-Dob község belterü­letén és a T.-Lök községhez tartozó „Hajnalos* tanyán fellépett s ez okból ezen községek sertésállománya zár alá helyeztetett. Nyíregyháza, 1896. január 26. Alispán helyett: Mikecz Dezső, főjegyző. Szabolcsvármegye alispánjától. 19428. K. "" 1 ö95. A járási föszolgabiráknak, Nyíregyháza ráros polgár­mesterének és a községek elöljáróinak. Idő és munka megtakarítás czéljából elrendelem, hogy mai naptól fogva köröztetése czéljából szerkesztett hirdetések ne hozzám, hanem közvetlenül „Nyírvidék' hív. lap szerkesztőségének terjesztessenek be. Miről aTek. urat jelen rendeletemen tudomás vétel, alkalmazkodás és esetleges intézkedés végett értesítem. Nyíregyháza, 1896. január 4. Mikecz János, alispán. 903/1896. K. Körözvény. B. Tóth János ujfehértói illetőségű egyén Ujfehértó elöljáróságától 45/1891. sz. alatt nyert illetőségi bizony­latát elvesztette. N.-Kálló, 1896. évi január hó 25-én. Főszolgabíró hív. táv.: Sípos, szolgabíró. Szabolcsvármegye alispánjától. 1214. K. 18y6 A járási föszolgabiráknak, Nyíregyháza város polgár­mesterének és a községek elöljáróinak. Hivatkozva a mult évi deczember hó 25-én kelt 1 -562. K. számú értesítésemre, tudomására hozom, hogy Gelse községben a Weinberger Mihály gazdaságában lévő szarvasmarha állományban fellépett száj- és körömfájás járvány folytán elrendelt zár a folyó hó 15-én feloldatott Nyíregyháza, 1896. január 22. Mikecz János, alispán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom