Nyírvidék, 1896 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1896-01-26 / 4. szám
életen át tett fáradozásait én áldozatait. A főispán ilr levelére Maudel Eduárd ür a következőleg válaszolt: Méltóságos Főispán Ur l Meghatva köszöuöm meg Méltóságodnak és Sza bolcavármegye törvényhatósága állandó választmányának 74 számú részvét iratát, ós megváltom szjmiruiág lógott el auuak elolvasás* uián; — mert öregek sz)kása szerint, dicsérője vagyok a mult időinek, mikor még ifjO, reményteljes gyönyörködő fzemekkel néztem a világot, az életet, az embereket, nem elgyengü.t e.homi lyosodó szemekkel, sötét szemüvegen át, mint ma. Egyébb iránt mint az emberek, d^y a nemzetek életében is végleges czélt-órós csak illúzió. A czél. mely távolból nézve oly csábító, oly csillogó, ha eléretett, elveszti bűvös vonzerejét, és újra fényesebb, magasabb czílra törekszünk. Az élet szüntelen törekvés egy magasabb czél felé, — a megnyugvás, ve<zieglés. megpiheués, lemondás — mint már nálam 81 éves öreg embernél, — már kezdő halál. Szerencsésnek érzem magamat, hogy az annyi Tihartól megtépett magyar nemzet öoállásának ezredik évét elérhettem, és lélekemelő reám nézve a második ezerév kezdetén azon kitüntető elismerés, molyben Méltóságod részesített; fogadja érte hálás köszönetemet, és kérem a magyarok istenét, hogy szeretett SzabolcsTármegyéuk lankadatlanul haladjon előre, emelkedjék szüntelen ,magasabbra és Méltóságod aunak éléu, mint vezércsill&ga,.éljen soká ós boldogul, lásson minél hoszszabb, vidor és tevékeny öregséget. Magamat és családomat Méltóságod és Szabolcsvármegye jóindulatába ajíulva, maradtam. Nyír-Bátor, 189C. évi jauuir lü-án. Méltóságodnak alázatos szolgája Maudel Eduárd. — Kir. adóhivatal N'yir-Bátorbau. E hó 20. és 21-én tisztelgett Budapesten a pénzügyminiszternél ós annak államtitkárjánál a nyírbátori járás küldöttsége, mely Bogáti Pscherer József vezetése alatt, Balaton István, Fuchs Ferencz, Siutha Bíla, Szálkái Emil, Maudel József, Kéky László, Gsiln Eadre, Hilka István, Füzessóry Jűzsef, Kiss György, Schvarcz Károly, Komoróczy Sándor, Erdélyi Farkas stb. stb. tagokból állott. Budapesteu Geucsy Albert országos képviselő csatlakozott a küldöttséghez, és ő mutatta is be a küldöttséget a mi niszteruek ós államtitkárnak. Bigáti Pscherer Józtef mindkét helyen szép beszéddel kérte a kir. adóhivatal nak még ez évben Nyir-Bitorban leendő fölállítását. A pénzügyminiszter ós államtitkár szívélyesen fogadták a küldöttséget, ós a benyújtott kérvény kedvező el ntézéRét ígérték. — Kinevezés. Kállay András főispán, a dadai felső járás orvosává Dr. Fodor (Friedlieber) Sándor h. járás orvost nevezte ki. — Gazdaságijtudósitók. A főldmivelésügyi miniszter Mcularáss Sándor puszta-bagosi lakost a nagy-kállói járásra nézve, Diener Gyula anarcsi lakost pedig a kisvárdai járásra az állandó gazdasági tudósítói tiszttel megbízta. — A főgymnásiuui (küldöttsége a miniszter előtt. Mint már lapunk mult számában jeleztük, városunk ós vármegyénk egyetlen teljes középiskolájának, a helybeli ev. főgymnásiumnak küldöttsége, dr. Meskó László főgymn. felügyelő és Martinyi József igazgató a mult héten fentjártak a közoktatásügyi minisztériumban, hogy az eddigi 10,000 frtnyi államsegélynek a szaporodó fentartási költségekre való tekintettel 18000 frtra való emelését kérelmezzék. Elébb dr. Vlassics Gyula minister fogadta a küldöttséget, s a kérvényre azzal a határozott ígérettel válaszolt, hogy ha a mint meg van győződve róla, az eléje terjesztendő pontos vagyon és mérleg kimutatásból meg fog győződni az államsegély emelésének szükségéről, nem fog elzárkózni a kérés teljesítése elől. A minisztertől Zsilinszky Mihály államtitkárhoz járult a küldöttség, ki szintén az ügy legméltányosabb megoldását helyezte kilátásba. így hát van rá remény, hogy főgyinnásiuinunk a fejlődésével járó minden követelménynek eleget fog tehetni. — A vármegye segélye. Szabolesvármegye törvényhatóságának első tisztviselője, Mikecz János alispán úr, a napokban származtatta az ideiglenesen megalakult szinügy-pártoló egyesület egyik tagjának kezéhez azt a 200 frtnyi segélyösszeget, melyet a vármegyei kulturális alapból színészetünk felsegélyezésére utalványozott. Szabolcsvármegye e nemes cselekedetével önmagát tisztelte meg. — Ünuepies színezete volt az e hó 21-én megtartott képviseleti közgyűlésnek, amely az első volt az 1000-ik évben. A polgármester díszmagyarban jelent meg, s hosszabb beszéddel nyitotta meg a közgyűlést, melyet a képviselet nagy figyelemmel hallgatott végig, s élénken megéljenezett. A beszéd jelentőségével lapunk első helyén foglalkozunk. — Utazási ösztöndíj. Dr Berend Miklóst, a fővárosi .Stefania" gyermek kórház I-ső alorvosát, dr. Bleuer Miklós nagykallói takarékpénztári vezérigazgató s a vármegye közéletének érdemes veteránjának fiát, a kultusz-miniszter abban a kitüntetesben részesítette, hogy részére gyermekgyógyászati tanulmányok czéljából, az 1896. evre 1000 Irt utazási ösztöndijat engedélyezett. A fiatal kora daczára már is hírneves gyermek-gyógyász külföldi tanulmányútját, melynek főbb állom isait Berlin, Páris és Prága, esetleg Moszkva képezik, már is megkezdte, s tudomásunkkal ez időszerint Prágában dr. Epslein hires gyermekgyógyászati laboratóriumában dolgozik. — A főgimnáziumi ifjúság hangversenye. Az országos tornaversenyre felránduló ifjak számára rendezett hangverseny ugy szellemileg, mint anyagilag fényesen sikerült. Különösen ki kell emelnünk a szívességből közreműködő kisasszonyok játékát. Jósa Andrea kisasszony briliáns, művészi játékával elragadta a hallgatókat, Rottmann Anna kisasszony érzéssel játszott czimbalom darabjai méltó tapsra lelkesítek a közönséget. Pelhrimovszky Irén k. a. szívből jövő dalait mindnyájan lelki élvezettel hallgattuk, gróf Pongrácz Jenő czimbalom játéka nagy „IN Y X B V X D É H« gyakorlottságról és Ízlésről tanúskodott. Takács és Juhász gim. tanulók csinos hegedű játékát is szívesen élvezte a közönség. Horn és Schvarcz gim. tanulók szavalatát is figyelemmel kísérte a közönség. A főgimnáziumi daloskör előadása pedig a szervező mestert Becker tanár igyekezetét dicsérte, — ki a távolban nem élvezhette fáradsága gyümölcsét. A rendezés főérdeme a fáradhatlan Leff'ler tanár ure, ki minden erejét, igyekezetét arra fordította, hogy a nagyérdemű közönség magas ízlésének megfelelő élvezetet nyújthasson; buzgón segédkeztek neki Porubszky, Király, Petrás és a többi tanár urak. •X- Thea-estély. Az idei farsang szerényebben fog lefolyni, mint azt a várva-várt alkalmatosság, t. i. a .Korona' vendéglő nagy termi rendeltetésének átadása után várni lehetett volna. Eddig helyiség nem volt, ma közönség nincs. Igazi farsangi élet tehát nálunk nem fejlődhetik ki, különösen midőn ami sajátságos, kissé elfajult temperamentumunk a felekezeti társadalmi osztály külömbségeket még a mulatságok szinterére is beviszi. Az idei farsang 3-ik mulatsága minden tekintetben méltóan sorakozott elődjeihez. Fesztelen jókedv, szines hangulat uralkodott. Nem voltak ugyan annyian sem a szép nemből, sem a notabilitások obligát soraiból, mint amennyinek külömböző okokból ott kellett volna lenni, ez azonban egy cseppet sem vált hátrányára a mulatság erkölcsi sikerének. Olt voltak: Asszonyok: Adriányi Kálmánná, Básthy Barnáné, Bencs Líszlóné, Beniczky Alajosné, Gsengery Kálmánná, dr. Dohnál Józsefné, Dómján Györgyné, Fejér Barnáné, Graselly Norbertné, Gönczy Istvánná, dr. Horváth Józsefné, Horváth Gyuláné, Horváth Istvánná, Jármy Mártonná, Kállay Andrásné, özv. Kállay Jenőné, Korányi Imráné, Kovács Istvánná, Koczok Lászlóné, dr. Kovách Elekné, Lukács Ödönné, Megyery Gézáné, Mikecz Dezsőné, Maurer Károlyné, Mikecz Miklósné, Mezőssy Gusztávné, özv. Mikecz Elekné, Nádossy Lajosné, Péchy Pálná, Sütő Józsefné, Szalánczy Ferenczné, Szopkó Alfrédné, Szikszay Pálná, Szikszay Györgyné, özv. Tóth Lajosné, Tessik Jánosné, Zoltán Imréné. Leányok: Adriányi Olga, Básthy Berta, Bencs Mariska, Bencs fítelka, Fejér Juliska, Fejér Erzsike, Galgóczy Ilona, Horváth Irma, Inczédy Etelka, Jósa Márta, Jósa Andrea, Jármy Márta, Kállay Sarolta, Kállay Adrienne, Korányi Margit, Korányi Irén, Koczok Piroska, Kovács Edith, Lukács Ilona, Lukács Mirgit, Linthaller Emília, Maurer Irán, Mikecz Erzsike (Kemecséről), Mikecz Erzsike (Bajról), Mezőssy Anna, Nádossy Erzsike, Nemes Antónia, Péchy Klára, Sztárek Krisztina, Szopkó Olga, Szikszay Anna, Szikszay Ilona, Szalánczy Ilona, Tóth Ilona, Török Jolán, Zoltán Boriska. Háziasszonyok voltak: Básthy Barnáné, Graselly Norbertné, Horváth Gyuláné, Kovács Istvánná, Lukács Ödönné, Sütő Józsefné. Finczér leányok voltak: Básthy Berta, Bencs Etelka, Kovács Edith, Lukács Ilona, Lukács Margit, Maurer Irán, Sztárek Krisztina, Török Jolán. Mulatunk! Nagy lelkesedéssel készül a polgári olvasó-egylet február hó 9 én, a népiskola dísztermében megtartandó zártkörű batyustánczvigalma. A rendezőség, háziasszonyok, kisasszonyok egyiránt buzgólkodnak. A meghívókat most hordják széjjel. Bxtyuért a hét folyamán fognak a látogatások megtörténni; s hisszük és reméljük, hogy a fáradozó hölgyek szives fogadtatásban fognak részesülni s e díszes egyesület jótékonyczélu törekvését egyrészről a régi emlékű kedves és kedélyes mulatság, másrészről fényes siker is korouá«za. — Köszönet. A nyíregyházi ág ev. főgimnázium kormányzó tanácsa f. évi január hó 24 én tartott ülésében a gimnáziumi ifjúság által rendezett haugversenyen közreműködő: Rottmann Anna, Jósa Andrea, Pelhrimovsky Irén kisasszonyoknak a jótékouyczél érdekébeu tanúsított kedves készségükért, ugyancsak a rendező tanároknak köszönetét jegyzőkönyvileg fejezte ki s ennek közlésével alulírottat, bízta meg. A rendezőség őszinte köszönetét fogadj* Virágh István úr is zongorájának szives átengedéseért. Kiadta: Leffler Sámuel, fjgimn tanács-jegyző. — Báróleány — cselédnő. Városunk polgármestere, mint állami anyakönyvvezető előtt a napokban érdekes házassági eset fordult meg. Fiedler Borbála Nyíregyházán tartózkodó, kistárkányi illetőségű cselédet eljegyezte Bubáfl Péter, itteni iparossegéd. Az iratok átvizsgálásánál feltűnt, hogy a menyasszony „bárói" ágyból származott, s ennek daczára cselédkönyvvel van ellátva és sem irni, sem olvasni nem tud. Igaz, hogy egyes családok életében merülnek fel alig megmagyarázható különös jelenségek, mindamellett a polgármester előtt szinte lehetetlennek látszott, hogy egy ilyen származású nő még csak irni se tudjon, mert egy báróember, mint apa, annyira nem sülyedhet, hogy gyermekét vagyon nélkül hagyva, legalább az ismeretek legelemibb részét: irást, olvasást el ne saj ítittassa vele. Ily körülmények közt a polgármester a jegyespárt nem adta össze, hanem előbb a rejtélyes ügy megoldását az alispáni hivatal utján kérelmezi. — A kereskedő ifjak egylete köréből. 1. A kereskedő ifjak egylete f. évi febr. 2-án évi rendes küzgyülését tartja saját helyiségében, 2. F. hó 25-én felolvasó estélyt rendez, közreműködnek Si>nitska Endre és Baruch Arthur urak. 3. F. évi február 22-én to.nbolával egybekötött tánczestélyt rendez a Korona szálloda helyiségeiben. — A nagy-kállói ev. ref. egyház a .pilgári olvasó egylet' építési költségeinek fedezésére folyó hó 19-én bált tartott, a mely akalommil felülfi'.ettek: Dr. B euer Miklós 1 frt, Bsrethíy Ji ios 50 kr, Lévay Sándor 50 kr, Petho András 50 kr, Ursziuy Károly 1 frt, Benedek Lajos 50 kr, P.-ázty Z>i án 50 *r, Dr. Bjrozsnyay Lukács Béla 1 frt 50 kr, Nigy Kálmán főkönyvelő 50 kr, Morgenstern Lij>s 50 kr, Riithman Menyhért 50 kr, Cűkós Jinos (fürer) 50 kr, Veidler (káplár) 50 kr. A kiknek is, a jótékoaycíél érdekében tanusit >tt áldozatkészségükért ez utón mondunk köszönetet. A3 egyházi elöljáróság. — Az osztálysorsjáték sikere. A legridegebb pessimismus is megszűnik, ha látja, hogy a szerencsejáték terén még mindig lehet sikereket elérni. Az alig néhány hónap előtt lefolyt „Magyar Osztálysorsjátéfc* megértette mindenkivel rendkívüli előnyei!, minélfogva az igyekezet, hogy abban részt vegyenek, oly általános, mondhatni oly önkéntelen vágyat képez, minő semminemű más sorsjáték papírjainál nem észlelhető. Lehetséges, hogy ezen fenomenális jelenséghez az I-ső ^^ is nagyban ho«éjáruUak hogyjnagy szama eme sorsjegyeijo ni j á J Jáiék^ átS :,"mS hasonlithatatlanul kedvezőbbf mint íz I-ső ind tja a sokaságot, hogy ezen sorsjegyek birtokába julva, szerencsét próbáljon. És itt mindjárt fel is említjük hogy ezúttal a 'O'eremenyese yek oly kedvezőek mint egyáltalán csak gondolhato: 120,000 KiDocsaiou ^ors eg? közül 45,007 darab nyereményekkel huzat.k, Sk oly magas ökzegüekkel, melyek meg egy nabobot is kielégíthetnének. A ,11. Magyar Osz alysorsjatek' három osztályba osztatott; egy-egy osztalyra ervényes sorsjegynek ára 20 frt; azonban teljes (mindhárom osztályra^érvénynyel biró) sorsjegyek is kaphatok Ha valamely teljes sorsjegynek a száma már az első osztálynál nyer • ugy birtokosának a nyereményösszegen felül az értéktelenné vált sorsjegyek második és harmadik osztályra befizetett összege is visszafizettetik. Ugyanaz áll akkor is, ha a teljes sorsjegy a második osztály húzásánál nyereménynyel huzatik, mert akkor a harmadik osztályra való érvényességeért befizetett összeg adatik vissza a nyereményen felül. Hogy oly egyéneknek is hozzáférhetővé tétessék a .Magyar Osztálysorsjátek', kik egész sorsjegyért 20 forintot vagy nem áldozhatnak, vagy áldozni nem akarnak, kiadatnak huszad 1 forint, tized 2 frt és félsorsjegyek 10 frt árért. Az I. osztály húzása már f. é. február 5—8-ig tartatik meg mindazon személyiségek jelenlétében és felügyelete alatt, kiket a magas magyar királyi kormány a törvény rendelkezéséhez képest' kirendel. Előreláthatólag a húzás előtti közvetlen napokban a sorsjegyek iránti vételkedv rendkívüli tolongásban fog nyilvánulni, miért is mindazoknak, kik csekély koczkázat mellett oly rengeteg nyereményesélyeket nyújtó játékban résztvenni óhajtanak, becses figyelmébe ajánljuk, hogy igyekezzenek mielőbb a „Magyar Osztálysorsjáték' sorsjegyeinek birtokába jutni. Minden körülmények között az az egy bizonyos, hogy a .Magyar Osztálysorsjáték" .1 már is legszebb diadalát üli. — Az osztálysorsjáték főelárusitója: a világhírű Heintze Károly czég Budapesten. — Nyilvános köszönet. A helybeli ev. ref. egyház javára folyó hó 18-án rendezett tea-estélyen a következő úrnők és urak fizettek felül: Jármy Márton 20 frt, özv. Hegedűs Edéné, 10 frt, Kállay András 7 frt, Benczy Gyula 10 l'rt, Karabélyos Péterné 6 frt, Tóth Miklós, Beniczky Alajosné, Fried Dániel, Gredig Jeremiás 5—5 frt, Horváth Gyuláné, Jármy László (P.-Dobosról), Tester Lajos 4-4 frt, Ujfalussy Béla, Udvarhelyi Miklós, Török Péter 3—3 frt, Barzó Mihály, Sütő József, Básthy Barna, Groák Ödön, Korányi Imre, Bencs László, Mezőssy Gusztáv, Koczok László, Megyery Géza, Mikecz Dezső, Szopkó Alfréd, Mikecz Miklós, ifj. Bodnár István, özv. Kállay Jenőné, dr. Baruch Mór, Szalánczy Ferencz 2—2 frt, Szeszich Béla, N. N.. Bujovszky hadnagy, Hauer Jenő. Szikszay György, Kubassy Sándor, dr. Kovách Elek, Surányi Imre, Korányi Endre, dr. Haas Emil, Diószeghy Zoltán, Vay Zoltán, Polaczek János, Sztárek Ferencz, Csiszár hadnagy, Szesztay Zoltán, Péchy Gyula, dr. Meskó László 1 — 1 frt, Koczogh József 50 kr., Törők László, Sovány Dezső 1 — 1 frt, Juhász Etel, Májerszky Béla, Trajtler Soma, Bartholomaeidesz János, Ernyei János, dr. Hoffmann Emil, Geduly Henrik 2—2 frt, Munczhardt József, Batta Ignácz, Szeszich Lajos 5—5 frt, Jóba Elek 1 forint 50 kr, Májerszky Barna 5 frt, Éles Lajos, Zimmerman Kál mán, Fejér Imre '2—2 frt. Fogadják a t. fel ül fizetők a rendezőség szives köszönetét, A thea-estély tisztajövedelme 167 frt 51 kr. — Jutalom. A keddi képviseleti közgyűlés 1000 frt jutalmat szavazott meg Szohor Pál adóügyi tanácsosnak, a villamvilágitási berendezés előmunkálatainál hivatalon kívül kifejtett kiváló tevékenységéért. — Halálozás. Márky Elek vármegyei főlevéltárnokot súlyos csapás érte: szeretett neje, szül. putka-helmeczi Király Ilona asszony, élete 39-dik évében, e .hó 24-dikén meghalt. Temetése ma délután 3 '/ a órakor lesz — Eljegyzés. Burger Pál földbirtokos, cs. és k tartalékos huszár hadnagy a napokban váltott jegyet Fried Dániel székelyi földbirtokos kedves és szeretetreméltó leányával Málikával. ~ Színházi hirek. A jövő hét a jutalomjátékok hete. Minden második napra esik egy jutalomjáték, és pedig mindannyiszor a színtársulat olyan tagjának jutalmára, akik megérdelmék valamennyien, hogy az ő kedvükért is teljesen megteljék a nézőtér. így ma vasárnap a Károlyi pár veszi ki jutalomjátékát, kik iránti tiszteletből Margó Zelma is átjön Debreczenből, hogy szerepeinek egyik legjobbikában, az „Eleven ördög" Letorieres vicomtjában rója le háláját volt első direktora iránt. Kedden meg a Szebeni jutalmára a Bolondok háza czimű kaczagtató bohózat kerül színre; s ez a jutalomjáték egyúttal nászajándék számba is megy, amennyiben Szebeni az nap köt házasságot Barcsy Vilmával. Csütörtökön Kovács Sándornak, ennek a hamarosan megkedvelt sokoldalú színésznek lesz jutalomjátéka, akit a debreczeni színtársulatnak nálunk egyik legkedveltebb s a népszínházhoz szerződött tagjával olyan szívesen hasonlítanak össze s az összehasonlítás nem üt ki a Kovács hátrányára. Szombaton pedig maga Bolwdyné veszi ki jutalomjátékát a „Kaméliás hölgy'-ben, amelyben nemcsak művészetét, hanem toillettejeit is lesz alkalma ragyogtatni, ami magában véve is fölkeltheti a hölgyközönség kíváncsiságát. A jutalomjátékok mellett azonban kiváló érdeklődésre tarthatnak számot a többi esték is, amennyiben hétfőn a Szép Meluzina kerül előadásra. Szerdán ismét Moliere-est lesz, mely alkalommal llarpagon, a fösvény kerül színre, melyben ismét Bokodynak nyilik alkalma kiváló alakításra; pénteken pedig a Szép Meluzinát ismétlik. A színtársulat február 6-áig marad Nyíregyházán; innen Brassóba megy. — 105 Hegedű átirat egy (soló) hegeJüre jelent meg Greizinger Iván e téren rair jó uevü zeneszerzőtől, Klökner Ede budapesti zenemii kiadónál. A 70 lap terjedelmű kötet tartalmiz 117 még eddig hegedűre sehol ínég nem jelent magyar népdal, s 48 aclassikus ós modern zeneszerzők, mint Abt, Bethoven, Schuberth, Lortzmger, Frana, Grieg, Chopin, Yvon, Maerbeer, Donizetti, Ilallery, Kücken, Tschai/kovsky, Jeuseu, Míyer Helmund, Gráczmger, Yradier, Mendelsohn, Wagner, Nescler, III ff,