Nyírvidék, 1896 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1896-04-12 / 15. szám

,N Y t U V I D E K.< Vásártér. Kövezetvám. Vidéki hang. II. Hosszabbra nyúlt, mint gondoltam, amit elmondani szükségesnek tartottam a nyíregyházi vásártérnek — sajnos — nem berendezése, de áthelyezése kérdésében. A kövezetvám-tarifa fölemeléséről, — mint „megyei ember" — igazán nem szívesen szólok. Mert ismerem a történetét annak az áldás nélkül való hosszú szó-harcznak, mely a kövezetvám behozatala körül „város" és „vármegye" között annak idején lezajlott. Hiszen tanuja voltam. Nem szeretném, elkerülni óhajtanám, hogy „vármegye" és „város" ennek a kérdésnek a révén megint szembekerüljön egymással. Jól tudom azonban, hogy a természetes fejlődés törvényei szerint — s ha mind a két részről a kérdés nyugodtan mérlegeltetik — ilyen ellentétek létre nem jöhetnek; mert kézen fekvő dolog, hogy a vármegye székvárosának javakban való minden előmenetele a vármegye minden lakosának közös érdeke. Jogos-e, avagy nem az a követelés, amit Nyíregyháza város képviselete a kövezetvámtarifa felemelése által velünk, vidékiekkel szemben támaszt? Ez a kérdés Engedelmet kérek — ha talán erős egy kissé a kifejezés — de én nagy könnyelműségnek tartom, hogy Nyíregyháza város képviselőtestülete — olyan czinikus módon való érzéketlenséggel a multakból felfakadható keserves érzékenykedések iránt, — mindeD indokolás nélkül, egyszerűen a maga rideg financziális szempontjaira támaszkodva, igényeiuek jogossága felől senkit — semmiféle adatokkal — meg nem nyugtatva, e megnyugtatás készségét egyáltalában nem is mutatva s annak szükségességét ignorálva: egyszerre csak meglepi a vármegye közönségét a kövezetvám-tarifa fölemelésének elhatározásával. Eső után köpenyeg annak emlegetése ma már, midőn a város képviselőtestülete a kövezetvám-tarifa felemelését már elhatározta, — hogy az ilyen kérdésekben bölcs és okos dolog nem félni a nyilvánosságtól, de keresni abban az okulást. A kövezetvám-tarifa fölemelésének ügyében az érdekelt közönségnek ilyen formán már csak a vármegye közgyűlésén lesz módjában nyilatkoznia. Kérem az alispán urat, hogy kívánja be a hivatalos és hiteles adatokat (amelyekkel már Nyíregyháza város képviselőtestületének a kövezetvám-tarifa fölemeléséről szóló határozatot megokolni kellett volna) Nyíregyháza város hatóságától a tekintetben, hogy 1. Mennyi az az összeg, melyet Nyíregyháza városa mostanáig kiépített kóutjainak létesítésére fordított? 2. Mennyi ez utak jókarban tartásának évi átlagos költsége ? A „NYIRVIDÉK*

4 TÁRCZÁJA. Leány kérés. Irta: Oláh György. Már közel voltam jo^i tanulmányaim bevégzésé hez, a mikor egy párbeszédi vizsgám alkalmával azon tanácsot adta a büntetőjogi profeszorom, hogy: ne legyek jogász, lépjek más pályára, ideális gondolkozású embernek nehéz fegyver a Corpus juris! Megköszöntem jó tanácsát s azt feleltem rá: nem fogom követni — elvből. Dr. Nyáry profeszor három ok miatt orrolt rám. Az első ós legigazságosabb az volt, hogy .komolyan" udvaroltam Ilma leányának. A másik ok: mert az Au gol királynőben mindig megmattoltam az öreget, lévén ő is szenvedélyes sakkozó; a harmadik ok pedig: mivel a fentebb emiitett párbeszédi vizsgám alkalmával e két szót: „szándék" és „czélzat" nem annyira büntetőjogilag — a hogyan kellett volna — határoztam meg, de ugy, a mint az életben a házasulandó tiatal (és nem fiatal) emberek szeretik — alkalmazni! Csak a gyöngébbek kedvéért irom ide, hogy büntetőjogilag a „szándék" oly cselekmény, mikor a cselekvő az ő cselekményének eredményét az okság kép zeténél fogva előre látja. (Helyes é e meghatározás, én bizony nem tudom, mert a hány büntetőtörvénykönyvet olvastam, mindenikben más a — definíció. Ezt azért szükséges kijelentenem, nehogy gyönge büntető jogásznak tűnjem föl!) Nos, tehát én igy definiáltam a szándékot Dr. Nyárynak : — A szándék, nagyságos tanár ur, olyas valami, mely a cselekvőt arra birja, hogy . . . Az öreg jól tudta, miszerint most is a magam esze után megyek, azért nógatott oly türelmetlenül: 3. Milyen állapotban vannak ezek a kóutak? És ehhez képest ma mily értéket képviselnek ? 4. A vámsorompóktól a város belső területéig vau-e kőut s ahol nincs, milyeű ez utakon esős időbeD a közlekedés? Ezek azuk az adatok, amelyeket Nyíregyháza város képviselőtestületének, — ha a városi hatósag már előbb nem publikálta is — a kövezetvám-tarifa fölemelésének elhatározásakor, e határozat megokolásául föltárnia kellett volna. A kövezetvám, — mint tudom, — a mai kezelés mellett is, 12,000 forint tiszta jövedelmet hoz a városnak. Ez 300,000 forint befektetés kamatjának felel meg, leszámítván ebből természetesen a fenntartás költségeit, amelyek "lo-értéke azonban körülbelől megfelel annak a tőkének, amit minden reális vállalatnál — érték-csökkenés czimén — évről-évre leírni szoktak. És kérdés még az is, hogy először is Nyíregyháza város belső, tehát kövezetvám-mentes kocsi-forgalmának és lábon járó jószágainak kövezet-koptatása és rongálása milyen °.-kal számíttassák. És még egy második kérdés, hogy a vidéki, tehát kövezetvám-fizetésre kötelezett járművek és lábas-jószágok kövezet-koptatására és rongálására, a fentebbi levonás után fenmaradó hányad, igazságos és megfelelő módon az egy, két, három és négy fogatos kocsik és szekerek, továbbá a különböző, lábon hajtott jószágok után milyen módon nyerjen fedezetet? Érdemes és szükséges dolog, hogy enuek a nem is annyira terhes, mint inkább nagyon kellemetlen adónak a fizetési kötelezettségeire nézve a mérték aránya lehető igazságosan állapitassék meg. Hogy a uyiregyházi képviselet, mely a tarifa fölemelésének dolgán olyan könnyen túlesett. nem jártéi kellő körültekintéssel és lelkiismeretesen, semmi se mutatja jobban, miut az, hogy míg eszébe sem jutott külömbséget tenni teherrel megrakott és nem terhes szekér között, a kétfogatú, tehát a legáltalánosabb közlekedési eszköz után a tarifát 6 krról 10 krra emelte föl. Ha lehetséges lenne, igazán nagyon szeret néuk, hogy vármegyei székvárosunknak ez a javaslata, minden lehető és létező viszonyok és adatok teljes melléklésével és azokkal megokolva kerülne a vármegye közgyűlése elé. A vármegye közönsége semmi körülmények között nem fog elzárkózni az elől, hogy Nyíregyháza város jogos igényeinek kielégítését elő kell mozdítania, nem pedig, hogy megakadályozni akarná. Hogy azonbau a kövezetvám-tarifa fölemelése ilyen jogos törekvése-e a városnak, azt adatokkal igazolni kell. — Ez adatoknak, tudniillik a létező viszonyokat feltüntető adatoknak beszerzését s — ha majd ez a kérdés a vármegye közgyűlése elé kerül — előterjesztését kérem én. hogy azok alapján igazságosai! határozhassunk. — Nos? . . . hogy ..?... — ... A mely a cselekvőt arra birja, hogy az előkészületeket előre megtegye! — felelém. S elhallgattam. Bővebb fejtegetésbe bocsátkozni feleslegesnek tartám; nézetemet egészen egyezőnek találtam a kor színvonalán álló házasulandó fiatal (ós nem fiatal) emberik nézeteivel az „előkészületekre" vonatkozólag. Mert szerintem is minden házasságnál első s elengedhetetlen tényező egy — „ház", (ha több van, még jobb!!) ezen házban virul egy szép ifjú leány, tehát ezen nzép ifjú leány: — „liázas." Mellette a „ság" csupán — képző, s nagyon is fontos képző, mert nem egyébb az, mint — ingóság, jobban mondva : hozomány ! A mi pedig az előkészületeket illeti, azon cselekvési folyamat ez, mit a házasulandó fiatal (és nem fiatal) ember a „telekkönyv*-nél kellően érvényre juttat, mert az itt szerzett beható tanulmányozás utáu érzi mindegyik csökkenui vagy növekedni — szerelmét, s a vagyon és teher külömbözet szerint intéz rohamot az elveendő leányzó — szive ellen. L4tre jővén igy a házasság, ingatlan az. De már a mézeshetek után ingadozni kezd férj uram, hogy ne követeíjen-e pár száz hold földet (a készpénz elúszván a nászuton!) anyósától, vagy ha ilyen — szerencsére nem volna, — apósától, a mely birtokon önállólag — gazdálkodnék! Hiszen azért nősült, hogy földesúr legyen!! Az mellékes: a felesége után, elég ha földesúr. És ha — szerencsétlenségére — kuiucz anyósra talál, kit szép szerével nem lehet arra birni, hogy .halála előtt" bocsássa ki a vagyont kezéből: férj uram elválással fenyegetődzik s ebbeli szándékában „lépéseket" is tesz. — (Látjuk tehát, hogy házasság utáu már csak lépéseket lehet tenni!) Tovább is fűztem volna e hétköznapi gondolataim szállait, ha föl nem riasztott volna merengésemből az öreg. IUm kiáltott: A jövendőben építendő kőutak költségeit szedje be azonban a város azoktól, akik majd azokat a kőutakat használni fogják. Mi szívesen megfizetjük a ránk eső adót azon kőutak után, amelyeknek hasznát vesszük. De a jövő század regényét csak megjelenése után honoráljuk. Egy megyei virilista. „Csak magyarul!" Nyíregyháza város érdemes polgármesterének hazatias rendelete, melylyel a vezetése alatt álló városi tisztikart fölhívta, hogy a néppel való hivatalos érintkezéseikben a magyar nyelvet használják, nagy jelentőségű momentum és hisszük, hogy nevezetes állomást jelez Nyíregyháza város népének teljes megmagyarosodása processzusában. A fölhívás a városi lisztviselőkhöz volt intézve, de fontossága nem ez adresszálásában van. Mert hiszen tudjuk, hogy a városi hivatalokban már évek hosszú sora óta csaknem kizárólag a magyar nyelvet használták a tisztviselők a néppel való érintkezéseikben; sőt az is ösmeretes dolog, hogy több olyan tisztviselője van a városnak, aki nem is tud e nép anyanyelvén, t. i. tótul beszélni, és igy a felekkel ezen a nyelven nem is érintkezhetett. A polgármestei rendeletének nagy jelentősége abban van, hogy általa hivatalosan konstatálva lett, miszerint Nyíregyháza város köznépének megmngyarosodásában beállott immár az a helyzet, hogy a nemzeti nyelv, t. i. a magyar nyelv, a maga teljes és kizárólagos jogaival érvényesülhet, minden, egyébként természetes érzékenykedések főikeltése nélkül. A polgármester rendelete azt jelenti és ezt hivatalosan dokumentálja, hogy Nyíregyházán mindenki tud már magyarul, el tudja mondani ami ügye-baja van u hatóságnál — magyarul, s megérti, amit ott útbaigazítást, tanácsot, határozást kap — magyar nyelven. E konstatálásnak még nagyobb súlyt kölcsönöz az az a körülmény, liogy ez a helyzet tulajdonképen máiévek o a fennáll. Bizonyítja ezt a hatás, melyet a polgármester fölhívása a városi tisztviselői kara tett. A tisztikar ugyanis — mint értesülünk — sérelmesnek tartja magára nézve ezt a fölhívást, még pedig azért, mert ez a tisztikar már idáig is, évek hosszú sora óta minden fennakadás nélkül magyarul érintkezett a felekkel, s ez a rendelet, azzal, liogy ezt nem konstatálja, a visszonyokat úgy tünteti föl, mintha a tisztviselőknek ily értelemben való utasítására szükség lett volna. De hát ez stílusbeli hibája a polgármester rendeletének, melynek lényege nem is abban van, hogy a városi tisztviselők ezentúl magyarul beszéljenek a néppel, — mert hiszen ez idáig is úgy volt, hanem abban, liogy hivatalosan konstatálja az adott helyzetet, azt a helyzetet, hogy Nyíregyházán a tót nyelv használatára nincs többé szükség. Városunk polgármestere a mi népünk minden nemű viszonyait nagyon jól ismeri. Ismeri ennek a népnek kegyeletes tradíciót, gondolkodását, anyanyelvéhez vaíó természetes ragaszkodását. Ha arról van szó, hogy megítéljük, mennyire haladt ez a nép a magyar nyelv elsajátításában és az abban való megszokásban, hogy ezt a nyelvet használja, az ő véleménye bizonyára döntd súlylyal bir. — S a polgármester, aki úgy is mint városi tisztviselő, úg) is inint az ág. evang. egyház egyik elöljárója több mint egy negyedszázada már, hogy tanuja és részese annak a hazafias munkának, melyet uz egyház — különösen iskolai által — s a hatóság társadalmi téren, köznépünk megmagyarosodása érdekében kifejtettek: nagyon bölcsen tudja, hogy az ez irányban dolgozó tevékenységnek milyen sok körültekintéssel, a viszonyoknak milyen mély és aprólékos ismeretével kell és lehet csak érvényesülnie, és hogy mennyi mérséklet j szükséges ebben a munkában, ha az előre haladás bizj tosságát veszélyeztetni nem akarjuk. — No ennél bolondabb feleletet nem hallottam, a mióta e kathedrán tanárkodom. — Közbe profeszorosan mosolygott. — Nos, hát a .czélzat" ugyan mi?? A czélzat? nagyságos profeszor ur . . . a czélzat . . . gyönyör és fájdalom érzete ... de kevesebb mint a szándék, mert a czélzatnál a „mód" nem áll az illető cselekvőnek rendelkezésére. Nagyon helyesnek találtam e magyarázatot is, mert igy okoskodtam — magamban: férj uram a lépéseket megtevén, a pap előtt „engesztelhetetlen gyülölet"-et emleget elválása okául és ha a pap se képes arra, hogy a „kibékülést* létrehozza: az ügy (mint válóper) ügyvéd elé kerül. Az ügyvéd kérdi a férjet: — Mi czélzat vezette uraságodat — hozzám?! A férj ötöl-hatol, azután kiböki, hogy „nejével" nem jutott olyan .módba", minőt jóhiszemüleg remélt, czélszerü lenne tehát az anyóst igény perrel megtámadni, hogy legalább egy részét a birtoknak engedje ki kezéből, elég neki a .többi rósz" haszonélvezete. . . . Dr. Nyáry megcsóválta fejét, miből azt következtettem, hogy e feleletem se tetszett neki. — Pár perczig hallgattunk, azután igy szólt: — Elég fiatal ember! E két kérdés a magyar büntetőjog legsarkalatosabb két kérdése s ha még erre se tudott megfelelni, ám lássa. Hozza ide az indexét! És beírta a szorgalmi rovatba: példás szorgalmú; feleletem: nem kielégítő! Nagyon lehangolt e rossz eredmény, hiszen tanulói éveim alatt most először buktam meg. Nem vádoltam tehát magamat, de az életet, melyet naponként megfigyelve: oly téves nézetre engedém hangoltatni érző lelkemet általa. Vádoltam a házasulandó fiatal (ós nem fiatal) embereket, a kik .szándékosan" — nősülnek, mégis „czélzatosan" válnak el nejeiktől. Mindent, mindent meggyülöltem, még életemet is!! Hajh, ott van indexemben az elszégyenitó „nem kielégítő."Hiába védekezném már profeszorom előtt azon Folytatása az I. mellékl«t«Mi