Nyírvidék, 1896 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1896-03-22 / 12. szám

VEGYES TARTALMÚ HETI LAP. SZABOLCS V A R.1YI EGYE HIVATALOS LAP JA A SZABOLCS VARMEGYEI KÖZSÉGI JEGYZŐK EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE. >legjelenib lietenltint egyszer, vasárnapon. Előfizetési feltételek: postán vagy helyben hashoz hordva : Ke黫 évre 4 forint. Fél érre 2 „ Negyed évre 1 A községi jegyző é« tanító uraknak égéi?. évre csak két forint. Az előfizetési pénzek, megrendelések s (Jánószky ház) intózeudők. a A lap szellemi részét képezd küldemények, lap szétküldése tárgyában leendő felszó- a szerke8ztő ozime aIat

t kéretnek beküldetni. lamlások Jóba Elek kiadó-tulajdonos f

o S^

6"'" évelek csak ismert kezektől könyvnyomdájához iskola-utcza 8. szám i'

l.

nl 0

1 - - \ ké/.iratok csak világos kívánatra s az illető költségére küldetnek vissza. Hirdetési dijak : Minden négyszer hasizott petit sor egyszer közlése 5 kr.; többszöri közlés esetében 4 kr. Kincstári bélyegdi] fejében, minden egyes hirdetés után 30 kr. Ezettetik. A nyilt-térl közlemények dija soronkint 30 kr Hirdetések elfogadtatnak lapunk részére a kiadó-hivatalban (II. kerület iskola-utcza 8-ik szám); továbbá: Goldberger A. V. által Budapesten, Haasenstein és Vogler "ódájában Bécsben, Prágában és Budapesten, valamint Németország és Svelcz fővárosaiban is Dorn & Comp. által Hamburgban. Hivatalos rész. 509

6. K. 1896. Szabolosvárraegye alispánjától. A községek elöljáróinak. Az egyház politikai törvények életbe lépése óta hova továb"b többen és többen jelennek meg előttem olyan házasulok, akik az 1894. évi XXXIII. t. cz. 57-ik szakaszára való hivatkozással a házassági kihirdetés alól felmentést kérnek, s akiknek egy részét azon okbó', mivel kérelmüket indokolni kellően nem tudták, elutasítanom kellett. Tapasztaltam azt is, miszerint egyes anyakönyv vezetők csupán azért is utasítják hozzám a házasulandókat. hogy magukat a kihirdetéssel járó munkától megkíméljék, mert adataim vannak arra, hogy egyes kerületekben több házasság köttetett hirdetés alóli felmentéssel, mint anélkül. Miután pedig a törvényhatóság első tisztviselőjének az 1894. évi XXXIII. t. cz. 57-ik szakaszában biztositolt joga kivételes természetű s annak állandó alkalmazása a törvény kijátszására vezetne: ugyanazért saját maguk és a közönség megfelelő tájékoztatása végeit értesítem az állami anyakönyvvezetőket, miszerint a házassági hirdetés alóli felmentést csak kivételesen, vagyis olyan esetekben fogom megadni, hi meggyőződést szerzek arról, hogy a kihirdetési eljárás korábbi megindítására idő és alkalom nem volt s ha folyamodók hitelt érdemlőleg igazolják, hogy a kihirdetési eljárás rendes lefolyásinak bevárása házasuló felek valamelyikére veszéllyel, avagy anyagi hátránynyál járna, vagy pedig, ha e hirdetés alóli felmentés megadása nélkül felek a házasság tekintetében óhajtott egyházi kötelmeiknek eleget nem tehetnének. Felhívom az elöljárókat, hogy ezen rendeletemet hatóságuk területén a legkiterjedtebb módon azonnal tegyék közhírré, az anyakönyvvezetőket pedig utasítom, hogy annak tartalmáról a hozzájuk forduló közönséget megfelelően tájékoztassák. Nyíregyháza, 1896. márczius 17. Mikccz János, alispán. A .NYIRVIDÉK" TÁRCZAJA. Egy párbaj. . ... É-i a fiatal ember szikrázó szemmel állott Gaston elé: — Uram, a hölgy, a kit ön oly durván megsértett, menyasszonyom, szíveskedjék tőle azonnal bocsá natot kérni. Giaton a szólót előkelő blazirtsá^gal mérte végig. — Engedelmet — uram — soh' sem kérek, legkevésbbé pedig parancsszóra. A fntal embar felemelt kézzel rontott Gastonra : — Ön jellemtelen. — Ne dühösködjék, fiital ember, ez ü^y is tökéletesen elegendő. A két ellenfél szótlanul kicserélte névjegyét, Gas ton a kapott jegyet a lehető leghidegebb közönynyel nyujtá át barátjának Goutran d' Avricourt vicomte-nak és azután nyugodtan folytatta szonmédnőjével a megszakított társalgást. » * * A gyertyák az Íróasztalon már majdnem tövig le égtek. Giston kátradőlt karosszékében é3 álmatag gondolatokba merülve tekintett ma?a elé. Előtte mindennemű pipirok, levelek és különféle irományok feküdtek, melyeket rendezgetett: néha-néha azokból egyet a kandalló lángjaiba dobott, másokat közönyösen félretett és ismét mátokat gondosan lepecsételt. Tizenkettedik ízben mérlegelte ezúttal ily módon múltját. Az egész munka különben inkább csak a szokás kedvéért tör tént, mert neki a biztos lövőnek és vívónak még soh' sem történt baji. De végtére egy ostoba golyó találhatja őt is és tekintetbe véve ezen eshetőséget, rendben akart hagyni mindent. Különben a lepecsételt [csomagokat újra M lehetett bontani — a hamuvá égett dereimen levelekért pedig nem nagy kár volt. L»ga lább több hely maradi az ujabbaknak. Gaston szokva volt már ezen évről évre megujuló foglalatosságához és ma mégis oly fájdalmas érzés fogta Mai Nyíregyháza a millenniumon. Egy szóra vándor! Nem kérdem én honnau és merre visz bolygó utadon késztó csillagzatod, mióta járod fáradhatlan lélekkel ezt a fásult nagyvilágot? Ide vetett a sorsod. Népek, nemzetek és nemzedékek eszményeinek, lelkivilágának és belsó szerkezetének tanulmányozása, ösztökélő vágya — ha ide, a nyírség uualtnat keltó rónaságának közepébe, az 5 tornyú Nyíregyházára vetett, állj meg hát egy röpke pillantásig. Hallgass meg, és menj tovább, szebb földekre, vidámabb daltól csengő rónaságra, hol van még készség, érdektelenség és eszményekért, a multak dicsőségeért, a jövő csalogató reményeiért való lelkesedés. Ismeretlen plánta ez, nem fogant meg, nem is virúl a nyirség "szikkadt homokjában. Te, mint a históriának, ennek az örök igazság és őrök hazugság nagy raktárának muukása, bizonyára tudod, hogy az eltemetett, elfeledett nemzetek s'rján'>k megásásában hatalmasabb jövevények külerőszaka uem volt oly serény, mint a nemzeti akaraterő megrögzött tespedése. Átok rajtam, ha istenkáromló jÓ9lat hagyuá el ajkamat. Szabolcs — Istennek hála nem az ország, tespedése, hazafiatlan közönye és semmittevése, uem az ország tespedése, közönye és semmittevése. Kopár orom viruló tájék közepén. Gyönyörűbb az a viruló tájék. Ne tagadj! harkálya a históriának! Dus lombozatú fában titkos féreg foga rág. Duzzadó nemzet testen, beteges kinövés. Nem bénít csak infestal Ilyen a földje, a pora, a levegője, el egész valóját. Holnap leendett harmincz éves és borzadott, midőn multjlra visszaemlékezett. Mit végzett egész életében?! Két örökséget elvert, számtalan szerelmi kalandot át élt, néhány szivet összeroncsolt ós megannyi fiatal embert meglőtt. Valóbau dicső élet! És mégis csak a könnyelmű ,ledér társaság tévé őt azzá, a mivé lőn. M igába véve nemes szívű nagy tehetségű és tudományu ifjú lévén, csak erélyes karokra lett volna szükség, hogy belőle a társaság egyik dísze válhassék, de most már minden kősó volt, életereje a játék és tánczban elfecsérelve és a tiszta érzés utolsó szikrája, mely még talán megvolt benne, megsemmisülni készült. Mélyen felsóhajtott, miahtt újra a levelek szemlélésébe merült. Mennyi heves szerelmi vallomás, menynyi csalfiság, rossz indulat, aljas számítás rí't ki e sorokból. Szerették e valaha ig.

r záu ? Vagy nem számított e mindezen szőke és barna démon egyedül vagyonára? Tűzbe emlékükkel. Egy csinos dobozka, melyben legszentebb emlékei voltak, feküdt előtte az asztalon. Kinyitá azt és sokáig szemlélte még egyszer szülei arczképét, auyja utolsó levelét, korán elhunyt nővére hajfürtjét. Aiok, kiket egykoron oly meleg szeretettel vett körül, sírjukban porlad >ztak és mégis mily ritkán szentelt az elhunytak emlékének néhány ünnepélyes perczet. Gaston mélyen felsóhajtott és felbontotta a dobozkában lekvő levélboritékot. Ejy levél és hervadt rózsa volt benne. Fájó érzés fogta el szivét és önkénytelenül ajkaihoz emelte az elszáradt virágot. Igen egyszer mégis szerette őt egy ártatlan leányka ifjú szivének egész hevével ós ezen szerelmet ő nem tudta méltányolni, hanem megsemmi sitve az ifjú leány minden reményét: magát végtelen könnyelműséggel őrült szerelmi mámorok örvényébe dobta. A levél Ciak egy pár sor tartalmazta: „Szeretett Gistonom! II >gy mily lesujtottnak érzem magam, azon változás óta, melyen átmentél — leírni nem tudom. Kérve kérlek, menekülj a társaságból, melybe kerültél; jól tudom, hogy szived nemes és csak könnyű véred hajt az élvek után. Lásd, én bizom benned és tudom számunkhoz ogy iv melléklet van csatolva s mi bizony itt Szabolcsban, ennek közepén, Nyíregyházán érezzük nagyon, hogy porból vagyunk, s nem vagyunk jobbak, mint az a por, amelyből vagyunk, amelyet maga előtt űz, hajt a vihar ereje. Elpuhultak, kényelmesek vagyunk. Roppant szeretjük, ha más vállalja el a mi munkánk terhét. Akit aztán mi ki is nevettünk, le is szólunk, s rettenetesen eldühösködünk a felett — természetesen fogcsikorgató borainkkal töltött pohár csengés vig zenéje mellett, hogy mi azt sokkal jobban tudtuk volna csinálni. Hamlet klassikus töprengéséből mindnyájunkban csak a fele vau meg. Az, egyik azon tűnődik, lenni-e? a másik, nem lenni? Ketten teszünk ki egy embert, mert az igy kényelmesebb. Minthogy pedig az ekként megosztott egy ember egyik fele a fennálló ellentétnél fogva mit sem tehet, hogy a másik felét ellenkező tevékenykedésre ne serkentené, tehát a kettő megsemmisül az egy összetételben. Tehát sehogyse tudunk kitenni egy gondolkodó, tevékeny, lelkes embert. A szomorú mosoly, mely ajkaidon — jó vándorom ! — megjelent, elbeszélésem ilyetén folytatására uemzeti nagy létünk jelene feletti kesergésbe csapna át. — Rövid ideig fogsz mi közöttünk tartózkodni mindenkoron, búvárja a nemzet történetének! — szóljon tehát a koboz vidámabb dalt. Hiszen ki ügyel arra, hogy Szabolcsvármegye és benne Nyíregyháza nincs idehaza, midőn a nemzet ezeréves múltján lelkesedik, buzdul, erőt merit belőle és bizalmat az örökélet forrásának állandó buzogásából. Hiszen ez a nemzet olyan nagy, — olyan SZÍVÓS ezer év hogy visszatérsz hozzám, ha meggyőződtél arról, hogy senki se szeret ügy, mint hozzád holtig hű d' Orsay Irén.' Gaston elejté a levelet: és ő nem tér vissza! De mialatt a rózsa hervadt illatát belélegzé, egész valóját mintegy fellobbanó varázs futotta át. A nemes szenvedély szunnyadó szikrája teljes erővel lobogott fel és egy ujulást jósló érzés rezgett át lelkületén. Igen, jóra kell és jóra is fog fordulni minden. Az, ki érzé azon hatalmas érzést, mely reményteljes} gerjelemmel hatja át a szivet, nem lehetett elveszve. Felugrott s gyors léptekkel járt fel s alá a szobában. Ifjúkori szerelmének képe mind tisztábban merült fel lelki szemei előtt ós az emlékezet kristálytiszta hullámzásában megtisztult lelkülete az alacsony gondolatoktól és hamis érzelmektől, melyek eddigi életmódjához kötők. Hirtelen leült és következő sorokat vetó papírra: Drága Irén! Ili nemes szivében még van hely egy bűneit megbánó vétkes számára, ki néhány óra alatt szakítani akar egész múltjával, mely őt fényövezte alakodtól tovasodorta, egy vezeklő számára, kit vétkeinek súlya túlerővel sujt le: ugy engedd olvasnom engesztelő soraidat, hogy lábaidhoz borulva kérhessem ki bocsánatodat. Régi szerelméhez uj hüiéggel ragaszkodik. Gaston. E levél megírása után egészen megkönnyebültnek érzé magát. Borítékba zárta és magához vette azt. Azután irományait gyorsan elzárta és a gyertyákat eloltva, hátradőlt karszékében s nyugodt félálomban szenderült. Reggeli öt óra körül a vicomte d' Avricourt kezének gyenge érintésével költé fel barátját boldog álmából. — Itt az idő Gaston; mennünk kell. Gaston felugrott s reudbe szedé ruháit. Az előző este után a mai becsületbeli ügy elintézése majdnem nevetségesnek tűnt fel előtte. DJ utólszor történik. Köpenyét vállaira veté s mialatt a vicomte a ládikát, melyben a pisztolyok voltak elhelyezve, magához vevé — a két barát távozott. Midőn a kocsiba felszálltak, nevetve mondá Gaston barátjának: .Leszel szives ked-