Nyírvidék, 1895 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1895-08-25 / 34. szám

Melléklet a „Itfyírvidék" 1895. 34-ik számához. rulnak hozzá a városrendezés, utczaszabályozás fontos művéhez? Van ugyan a városnak egy tökéletesen elavult építkezési szabályrendelete, amely hivatkozik valamiféle szabályozási tervre is, — de hogy sem a szabályrendelet, sem a szabályozási terv nem felel meg a hozzáfíízódő igényeknek és kívánalmaknak, azt igazán szemmel láthatólag tanúsítják az összes uj építkezések. Out van maga a harmadfélszázezer forintba kerülő Koronavendéglő. Kiáltó tanúbizonysága annak, hogy az a bizonyos szabályozási terv nem jó és kiáltó tanúbizonysága annak, hogy mikor a feltétlenül elhibázott szabályozási tervtől el akarnak térni, teszik ezt ugy, hogy abból ugyan minden egyébre lehet következtetni, csak „szépészeti szempontokéra és a szép iránti helyes érzékre nem! Mert ugyan miféle emberfeletti hatalommal lehet most már keresztül vinni azt, hogy a sarkpontokul, alapvonalakul szolgáló vendéglő és a törvényszéki palota közötti terület teljesen elferdített alakja csak valamennyire is szabályos legyen í De hogy mennyire kevésre becsüljük, jobban moudva s mmibe sem vesszük a szépészeti szempontokat, annak egy talán még feltűnőbb tanújelét az épülő róm kath parochia-épülete fogja nyújtani. A város egyik legszebb, legélénkebb helyén épül egy uj épület, amely nem magánember tulajdona, nem is magánlaknak készül, mert a lelkész lakásán kivül üzlethelyiségek és bérlakás is lesznek benne. És akik ennek a bérháznak tervét látták, megütközései, sőt mondhatni megbotránkozással beszéltek és beszélnek arról, hogy menynyire el fogja csúfítani a város kellős közepén levő gyönyörű telket. A piacz felé néző frontja emeletes lesz; a szarvas-utczai fronton is egy része, de aztán egy tűzfal ketté vágja az épületet s következik egy földszintes lakás, amely után még pár ölnyi kerítés lesz a szomszédos telekig! És ilyen épület emelkedik a város közepén egységes terv alapján és fog ott disztelenkedni évek végtelen hosszú során keresztül, dicsőségére nem csak az építtetőnek, de a mi szépészeti érzékünk teljes hiányának is! Azt mondhatná ugyan valaki, hogy kinekkinek tetszésétől függ, milyen házat építsen a saját telkén, ha az a tűz- és egészségügy-rend1 őri szabályoknak megfelel Hanem ezen a középkori felfogáson ma már tul vagyunk; vagy legalább is tul kellene lennünk Olyan városban, mint aminő Nyíregyháza iníi, már a szépészeti szempoutoknak is irányadóknak és kötelezőknek kell lenuiök. Jól tudjuk, hogy az érvényben levő építkezési szabályrendelet idevonatkozó intézkedéseket nem tartalmaz, — de hát épen ez az, amiért a dolgot szóba hoztuk. Épen ez kényszerit bennünket, hogy ismételten sürgessük annak a szabályrendeletnek s vele kapcsolatban az állítólag létező szabályozási tervnek alapos és megfelelő átalakítását. Hivatott kritikus. Azt mondják, zseuinek születni kell. De ha mindjárt annak is születik valaki, ha a körülmények nem kedveznek neki, hát olyan tuczat ember lesz mégis belőle, hogy másnak sem válik be, mint orgonanyomónak. A részeges ember sem tud berúgni, ha pinczeajtó helyett kutkávába botlik. Erről azt mondják, eltévesztette az utat, arról, hogy kiölték belőle a hivatást. Ezt csak azért említem, mert valakiből ón is kiöltem a hivatást. S ezt a valakit Futtaki Benedeknek hívták. Ugy történi a dolog, hogy Futtaki egyszer korán reggel szobámba ronto'.t. Napilapot tartott a kezében. Meg sem kérdezhettem még tőle, voltaképen mi járat ban vau, mert odatartotta szemem eló a számot s boldogan mondta: — Olvasd. — Közgazdaság — kezdtem az egyik rovatot hangosan betűzni. — Ne azt! — Törvényszéki csarnok — botlottam a másikba. — Azt se . . , — Hál melyiket, az ég szerelmére? — Emezt ni! — bökött Bencze barátom az alsó sorokra elég ,türelmetlenül, hogy az „irodalom és művészet' czimü rovat átszakadva a túlsó oldali börziáner tudósítások zabáraiba keveredett. Kivettem Futtaki kezéből a lapot s helyrehozván az újság folytonossági hiányait, olvasni kezdem. Kritika volt. A harmadik sornál már abbahagytam. Azt mondtam : — Fenyének kell. — De kérlek — pattant fel a fiu, ha egyszer én irtam! —• Megbolondultál? — Igenis, hogy nem. De megtaláltam a pályá mat, én . . . — Te?! — kérdeztem ijedt tekintettel a szav ../1. A mind erósebben nyilvánuló építkezési kedv sürgeti azt, mert különben megérjük, hogy a belterületen levő földszintes házak lassanként emeletesekké épülnek ki minden rendszer nélkül, minden ízlés elleuére s Nyíregyháza egyszersmindenkorra elesik attól, hogy szép város legyen! A Farbiky ünnepély. Szép ünnepet ült a nyíregyházi ág. evang. egyház tanácsa a mult vasárnap délelőttjén. A vármegye főispánja e napon tűzte mellére Farbaky József nyíregyházi ág. evang. lelkész és a hegyaljai egyházmegye főesperesének a Ferencz-József-rend lovagkeresztjét, melylyel Ő Felsége az egyházi és közoktatásügyi téren szerzett érdemei elismeréseül az ünnepelt férfiút kitüntette. Az egyháztanács ez alkalomból délelőtt 11 órakor dísz-ülést tartott, melyen az egyháztanács tagjain kivül Kállay András főispán Kertész Bertalan főispáni titkár kíséretében, továbbá Bartholomaeidesz János ág. evang., Fekete István gör. kath. esperesek, Szikszay Pál megyei tiszti főügyész, mint helyettes alispán a vármegye, — Kovács István kir. törvényszéki biró, mint elnökhelyettes a törvényszék, — Lázár Kálmán királyi ügyész az ügyészség, — Nagy Lajos királyi járásbiró a járásbíróság, — Popp György kir. pénzügyigazgató a pénzügyigazgatóság, — Surányi Imre m. kir. posta- és távírda felügyelő a posta- és távírda hivatal képviseletében jelentek meg. Az ág. evang. központi népiskola zsúfolásig megtelt dísztermében ott láttuk még az ünnepelt testvérbátyját Farbaky István orsz. képviselőt, mellén a vaskorona rend jelvényével, Velkey Pál kir. tanfelügyelőt, Beniczky Miksa orsz. képviselőt, a főgimnáziumi tanárikar és tanitóikar tagjait csaknem teljes számmal stb., Nyiregyháza városát a távollevő polgármester helyett Májerszky Béla főjegyző, egyszersmind egyházi felügyelő képviselte. A diszgyűlést Májerszky Béla elnök nyitotta meg, megnyitó beszédében hódoló tisztelettel emlékezvén meg Ő Felségéről a királyról, kinek aznap születésnapja volt, indítványozván egyúttal, hogy ez alkalomból a diszgyűlés hódoló feliratot intézzen a koronás királyhoz. — A jelenlevők a király nevének említésekor harsány éljenzés között állottak fel s a gyűlés a hódoló feliratra vonatkozó indítványt nagy lelkesedéssel elfogadta. Majd az elnök indítványára Somogyi Gyula, Leffler Sámuel és Barzó János tanácstagokból álló küldöttség ment az ünnepelt férfiúért, kit megérkezésekor megmegujuló éljenzéssel fogadott az ünneplő közönség. Az éljenzések lecsillapultával főispán ur ő méltósága lelkes beszéd kíséretében nyújtotta át a kitüntetett lelkésznek a kitüntetésről szóló oklevelet és tűzte fel a piros szallagon függő, kereszt alakú arany jelvényt. A főispán ur nagyhatású beszédét a következőkoen közölhetjük. „Igen tisztelt presbyteri közgyűlés, tisztelt uraim! Jól tudom, hogy azon szíves fogadtatás s különösen azon lelkes éljenzések, — melyek a terembe való belépésem alkalmával elhangzottak — nem nékem — a megye és város igénytelen polgárának szólottak, de szólottak annak, — kinek kedvező kegyelméből hivatalos állásomat elfoglalom és mint a megye főispánja jelenhehetek meg ezen ünnepélyes alkalommal; s épp ezért nem viszonozhatom én méltóbban az Önök lelkes üdvözletét, nem — különösen a mai napon, — felséges urunk születésnapján, mint ezen — az önök szivéből is fakadó felkiáltással: Éljen a Király! ... A király uraim, kinek elismerése buzditólag és serkentőleg hat a kezdőkre, a király, ki megjutalmazza az érdemet s kitünteti azokat, kik a haza szolgálatában érdemeket tudnak felmutatni. A király kegye uraim egy oly férfiút tüntetett ki, kinek érdemei mint e megye és a város polgárának, ugy a közügyek, valamint a társadalom terén — de különösen egyházi es iskolai téren köztudomásúak; — e férfiú — a Hegyaljai ág. ev. tiszai egyházkerület főesperese, társadalmunk kimagasló és szeretett alakja: ntiszt. Farbaky József ur! Szerencsésnek érzem magam azért, hogy nékem jutott kedves osztályrészül e magas kitüntetést "itt ünnepélyesen kijelenthetni, a kormány megbízásából és képviseletében ezt a diplomát a kitüntetettnek átadhatni, és annak jelvényét a jeles férfiú mellére feltűzhetni. (Ekkor az ünnepelt férfiúhoz lépett s átadva neki az oklevelet, mellére tűzte a keresztet.) Viselje főtisztelendőséged e magas kitüntetés jelvényét egy hosszú boldog életen át, szentelje kipróbált munka erejét ezután is a közügyek munka terén, szerezzen ekként ujabb babérokat az eddigiekhez, s fogadja mindnyájunk üdvözletét.* A kitüntetett lelkész a meghatottságtól remegő hangon kezdett bele válaszába, megemlékezvén mindenekelőtt a napnak azon jelentőségéről, hogy az egyszersmind az uralkodók mintaképének, a minden alattvalója által imádva tisztelt koronás főnek születésnapja. A közönség soraiban ő felsége említésekor ismét harsány éljenzésben tört ki a lelkesedés. Majd a legmagasabb helyről őt ért kitüntetésre térve át, azon ügyesen alkalmazott hasonlatból indul ván ki, hogy uralkodója kegyelméből lovaggá lett: szónoki szépségekben gazdag beszédben fejtette ki, hogy ő azért továbbra is gyalog fog küzdeni összes lelki és szellemi erőivel és fegyvereivel Isten és a haza, a vallás és a trón szolgálatában. Végül köszönetet mondott a fői spán őméltóságának, a kitüntetés elnyerése körül 'tanúsított jóakaratáért. Ezután Bogár Lajos egyházi főjegyző felolvasta az ünnepélyen meg nem jelenhetett Zelcnka Pál püspöknek az egyháztanácshoz érkezett meleg hangú üdvözlő levelét, mely ekként hangzik: Az ág. hitv. evang. egyház Nagyságos és Fötisztektii Tanácsának Nyíregyházán. Közegyházunk tekintély számba menő jelesének, a különben is ünnepelt egyetemes egyházi főjegvző, főcsperes és lelkész úrnak, apostoli Királyunk Ő Felsége által, a bölcs és jóságos Király nagy nevére alapított Rend lovagkeresztjével legkegyelmesebben történt kitüntetése örömhír volt mindenütt, hol az igaz érdemnek elismerésére, mint egyedül értékes földi jutalomra suly fektettetik, — a hol az ily fejedelmi kegy és elismerés, kivált pedig, mikor az nem a hullámzó politikai, hanem az állandó egyházi és iskolai érdemek méltatására vall, a legbensőbb hálának válik forrásává. Ezen örömhírnek azonban fokozottabb mérvben ezen egyházban van jelentősége, a mely szerencsés az ünnepelt férfiúban szülöttjét, lánglelkü és szavú lelkipásztorát szeretve tisztelhetni, — mely magasabb fokán egy bölcs kormányzót lát benne, 8 vármegyére kiterjedő egyházmegyében lélekismeretes gondozóul, — mely még inagasb fokán érdemkoszoruzott tényezőjében büszkélkedik benne, legmagasb fokán pedig a szó, tett és toll hatalmával méltó társat tisztel a vezérkar jelesei közt benne. Ezen kettős szempont, együtt a harmadikkal, hogy ezen kitüntetés tulajdonképen magának a közegyháznak kitüntetése, volt reám ellenállhatlan hatással, még azért is, mert férfi korom kezdő idejétől a benső barátság finom s még is erős köteléke fűz gyöngéden s még is erősen hozzá, s útjaink a közéletben különben is mindig közel járnak s közel tartanak egymáshoz. Ezen hármas szempont varázshatása alatt alattvalói, mély hálámat fejezem ki jobbágyi hódolattal az ünneplő Egyháztanács előtt, Apostoli Királyunk Ő Felségének, közegyházunkat is kitüntetett ezen legmagasb kegyéért; elismerő köszönetemet fejezem ki főispán úr ő méltóságának azon figyelmeért, melylyel jelesünkel legfelsőbb helyen ajánlatba hozni méltóztatott, üdvözlöm a tisztelt Egyháztanácsot, mint a mely e gyűlésnek e végből megtartása által hódolatát felkent Királya, szeretetét egyháza és ragaszkodását lelkésze iránt most is elismerésre méltó módon bemutatá; — Kritikus leszek.* — Szerencsétlen ember! — volt minden amit hamarjában kinyöghettem. S azután olyan szánalmas ábrázattal tekintettem rá, amilyennel a czigánybaka az ágyút nézte, mikor a mocsárba fordult. Szentül meg voltam róla győződve, hogy hínárba reked az ő sütnivalója is. Hanem hát Bencze komo'yan vette a dolgot. — Furórét csináltam már az első kritikámmal is — magyarázta higgadtan — kineveztek hivatalos színházi kritikusnak. A holnapi számban Sardou premierjét kell bonczkés alá vennem. — Hát igazán megbolondultál? — kérdeztem másodszor is még komolyabb hangnyomattal. — Hát nem örülsz a szerencsémnek? Z-eniiek neveznek ezen a téren. Akvmcziónak tartják, hogy felfedeztek — szólt Futtaki lehangolva Ráztam a fejemet. — No de hát beszélj — faggatott Bencze nyugtalanul — van valami kifogásod a dolog ellen? — Van-e? annyi, hogy sok. — Teszem például? — Teszem hát először is a kritikusok az Úristennek a leghaszontalanabb nácziója a földön. — Tóled, úgyis tudtam előre, csak ilyeu bók telik. No de valamire csak jó a kiitikus is. — Épen semmire. Ha j)l kritizál, beverik az irók a fejét, ha rosszul, akkor a közönség csúfolja fel őket. Miudenhogyan ők a bolondok. — Nem töródöm se Íróval, 'se közönséggel. Én csak hivatásomnak élek. — Akkor leszel még csak a legöregebbik bolond Megfosztod magadat csúnya mesterségednek egyetlen jó oldalától is, hogy közbe egy-egy szerző szivarral, vagy ebéddel kedveskedjék. — Meg lesz a tiszta öntudatom. — Hogy felesleges munkát végeztél. — Mint érted ezt? ( — Hát csak ugy, hogy manapság nincs szükség specziális kritikusokra — úgyis minJeuki kritizál. Mindenki szidja az írókat s mégis veszik a könyvet; százan unatkoznak a színházban s mégis minden este ott vannak; ezren döngetik a kormányt éa mégis csak csuuya mesterség az, hogy valaki mindig a mások szemetjén turkáljon. — Én csak a nemes czélt látom. Tudom, nem lesz nevem, de szolgálom embertársaimat. Önzetlenül akarom magamat feláldozni a tudományok és művészetek érdekében. Még csak pár nagy mester útbaigazítására volna szükségem. Elgondolkodtam. Láttam, hogy ezt az embert már nem tudom megtéríteni. Nem bántottam többé álmait, azt mondtam mindössze: — No ha csakugyan elszántad magadat, akkor ám legyen, segítségedre leszek Ismerek valakit, kinek társasága többet fog használói neked, mintha esztendőszám hallgatnád a külföldi mestereket. — Ki az? — Jer, bemutatlak. Karonfogtam s vittem egyenesen Koronczóy Tamásnéhoz. Nénémnek hivtam mindig, habár azt se tudtam, micsoda rokonság férczelte hozzám. Sokszor megfordultam a házánál. Ha ros'z kedvű voltam, mikor az újságok ki nem elégítettek, akkor rendesen tiszteletemet tettem nála. Koronczóyné mindig tudott valami ujat. Olyan természete volt, hogy a kákán is megkereste a csomót. Más ember boszankodott volna a mindennel elégedetlen fehérnép kritikus kiiakadásai miatt. Hanem én csak nevettem. Egyetlen szavát se vettem komolyan. Bemutattam neki Bencze barátomat, a kritikust. Hamar megkötötte vele az ismeretséget. Nem tellett bele egy fertály óra s már is ugy bonczolták az egész mindenséget, hogy öröm volt hallgatni őket. Hja! a természet csak kitör az ember fiából. S most igazán két kritikus természet került össze. Szegény világon tenyérnyi fehér foltot se hagytak, sililom, h)gy n ;a is m; nem kap^.zlskodtak.