Nyírvidék, 1895 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1895-08-18 / 33. szám

sem vétetnek fel az elmebetegségek 6-ik főrovatának első vagy második alrovalába. Valamennyi többi elmebaj pedig csak a 6-ik főro­vat első vagy második alrovatába jut. Az alkoholos elmebetegség rovatának kitöltése által elérni kivánoin azt, hogy tudomására jöhessek annak, mekkora kárt okoz a szeszszel való visszaélés hazánkban az elmebetegségek producliója tekintetében, mely körül­mény úgy közigazgatási, mint nemzetgazdasági intézke­déseknek fog alapjául szolgálhatni. A 7-ik rovatba illesztendők az idióták és cretinek, és pedig két alrovat szerint, t. i. az elsőbe akkor, ha a bárgyú egyén nagyobb testi fogyatkozásokkal nem bir, a másikba pedig akkor, ha nagyobb testi fogyatkozások­ban is szenved, mint például a fejen: feltűnő nagyságú vízkóros fej, torzult nagy fülek, nyulajk, farkastorok stb.; a nyakon: feltűnő golyvák; a végtagokon: bénulások, zsugorok, torzulások stb. Ezen két alrovat által a tiszta idiótáknak a creti­nektől való elkülönzése fog eléretni. A midőn a felvételi ív a községnek összes elme­betegeit, alkoholos elmezavarban szenvedőit és idiótáit már tartalmazza, az ív 4., 5., 6. és 7. rovatainak adatai az összeíró orvos állal összegezendők. A felvételi ívnek ezen lezárása után irja alá a szám­láló orvos az év utolsó napját és saját nevét. II. alatt mellékelem a járásorvosok által kitöltendő gyűjtőívet. A járásorvos az egyes községek sommázatát ezen ívbe sorszámok alatt bevezeti és azután a községek egyes tételeit összegezi, ilyen módon kapván járása községeinek összes elmebeteg-számát. Ezen gyűjtőívet a járásorvos keltezi, neve aláírásá­val ellátja és a tiszti főorvoshoz juttatja. Oly járásokban, melyeknek székhelye esetleg rende­zett tanácsú városban van, a rendezett tanácsú város orvosa saját felvételi ívét a tiszti főorvoshoz közvetlenül terjesztvén be, az a járási gyűjtőívbe, a hová különben sem tartozik, nem veendő fel. A III. alatt csatolt gyűjtőívet a tiszti főorvos tölti ki és pedig minden rovatba egy-egy járásnak s a végén a rendezett tanácsú városoknak összegét illesztvén be, melyeknek összeadása után megyéje területének elme­beteg-számát kapja meg. A tiszti főorvos ezen gyűjtőivet a rendezett tanácsú városi, a járási községi és körorvosok, valamint a magán­tébolydák, köz- és magánkórházak iveivel egyetemben az 1895. évi közegészségügyi jelentésének melléklete gya­nánt, a jövő 1896. évi február hó utolsó napjáig hozzám felterjeszti. Megjegyzem még, hogy kerületekkel biró törvény­hatósági városokban az I. számú gyűjtőívet a kerületi orvosok töltik ki s a tiszti főorvosnak nyújtják be, a ki azután hasonlólag jár el, mint a vármegyei tiszti főorvos. Azon törvényhatóságokban, a melyekben csak egy tiszti orvos van, az egész számlálási műveletet az I. számú minta szerint ő maga ejti meg s magát az I. számú számlálóívet hozzám felterjeszti. Ezen számlálás az állami tébolydákra nem terjesz­tendő ki, ezek adataikat közvetlenül hozzám mutatják be. A törvényhatóságok területén levő magántébolydá­kat, a köz- és magánkórházakat utasítsa a törvényható­ság, hogy a kebelökben ápolt elmebetegekről maguk állítsák ki a felvételi ível a II. minta szerinti gyűjtőíven a deczember 31-iki létszám szerint s azt jövő évi január 15-ikéig a törvényhatósághoz terjeszszék be. A tébolydák és kórházak kimutatása sem a községi felvételi, sem járásorvosi gyűjtőívbe fel nem veendő, de a III. minla szerinti főorvosi íven külön kimutatandó. Ezek után felhívom a törvényhatóságot, hogy a tiszti orvosokat ezen nagyfontosságú közegészségügyi művelet foganatosítására haladék nélkül utasítsa s a köz­ségi és körorvosokat a főszolgabirák által utasíttassa. Egyúttal hívja fel a főszolgabírókat, hogy a községek elöljáróságainak hagyják meg, miszerint az ebbeli felada­tukat teljesítő orvosokat minden tőlük telhető módon támogassák. Budapesten, 1895. évi április hó 8-án. Perczel Dezső, s. k. I. mliitti. törvényha*''ság. város, járás község 1 2 3 4 5 6 7 E •<5 s 00 •O O fe. A beleg neve X 0) > •<D a u o US Nem' Családi állapota Elmebetegség Tdiotismaa r»gy kretinismns E •<5 s 00 •O O fe. A beleg neve X 0) > •<D a u o US <£ ­c = a I 1 X eí 53 2 B <D - A - _. -z — •o 11! o * z c = J* ­a II £ = — tá í 5 « JÉ c — d ti ' o 'Z o z Kelt lí-95. deczember hó 3l-én. orvos. I r. minta. törvényhatóság. járás. £ vrf N X -o o Község neve Beteg neme Családi állapota Elmebet egség Idióta \ agy Kretin £ vrf N X -o o Község neve « 2 *o a fc > c I 3 k a * •S | 5 ­= ­> ; í 2 m ii r| ­S í K — 1 | ­1 1 ; . 1; í 1 V 1 III. minta. törvényhatóság. a •d D3 CD < "o Járás vagy rendezett tanácsú város neve Beteg neme a T 1 a, H 7, W © Családi állapota Elmebe­tegség Idióta vagy hülye « M & 0) -r rt­a •d D3 CD < "o Járás vagy rendezett tanácsú város neve to u 'O a a T 1 a, H 7, W © c 1 a m a N 49 -a £ 4. > o JS > 2. to ** * «3 c •« -a « w N l­í S £ . 52 ® 3 a ' 3 "o O M "3 ü te'® o o Sj S 3 SM « _ -S-S 3 3 M « M & 0) -r rt­11064. K. „ , 1 8g 5 Szabolcsvármegye alispánjától. Temes szabad kir. város tanácsának 10610/1 £95. szám alatt kelt átiratát szabályszerű közhirrététel és esetleges intézkedés végett másolatban közlöm. Nyíregyházán, 1895. julius 24. ' Szikszay Pál, főügyész, mint alispáni helyettes. (Másolat.) 10610/895. tan. szám. Valamennyi vár­megye és törvényhatósági joggal felruházott város tekin­tetes közönségének. A temesvári közkórházban ápolt Franz vagy Franza Zsuzsanna községi illetősége puhato­landó. Minthogy nevezett nő törvénytelen ágyból szár­mazik és a kórházbani felvételekor részben valótlan ada­tokat mondott be és jelenlegi tariózkodási helye, vala­mint anyjának Franz vagy Franza Emmának családi és illetőségi viszonyai ki nem puhatolhatók, ennek folytán van szerencsénk megkeresni, miszerint Franz vagy Franza Zsuzsánnát hatósága területén kipuhatolni, őt feltalálása esetén az 1886. évi XXII. t.-czikk 5—16. §§-ai értelmé­ben anyja illetősége iránt tüzetesen kihallgatni és a fel­vett jegyzőkönyvet mielőbb idejuttatni, illetve a puhato­lások eredményét velünk közölni szíveskedjék. Temesvár szab. kir. város tanácsától, 1895. évi junius hó 27-ón. Telhisz Károly, polgármester. —^ - Szabolcsvármegye alispánjától. Nógrád vármegye alispánjának 10850/95. szám alatt kell átiralát tudomásulvétel s szabályszerű közhírré tétel végeit másolatban közlöm. Nyíregyháza, 1895. julius 6. Mikecz János, főjegyző, mint alispáni helyettes. (Másolat.) Nógrádvármegye alispánjától 10850/95. sz. A tekintetes alispáni hivatalnak. A m. kir. belügy­miniszter ur f. évi 30772/IV.-a. sz. a. kelt íntézvényé­vel Sipek község nevének .Nógrád Sipek're változta­tását engedélyezvén, van szerencsém ezt tudomására hozni. Balassagyarmaton, 1895. junius 26. Alispán helyett: Tihanyi s. k. főjegyző.

Next

/
Oldalképek
Tartalom