Nyírvidék, 1895 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1895-12-10 / 49/a. szám - Rendkívüli kiadás

„IN Y í lt V I O É K." és tartani s a kandidáló bizottságuak is ügyei­mébe ajánlani — s ezzel az értekezletet bere­kesztette. S mivel az értekezleten egyetlen egy eset­ben sem volt tapasztalható, hogy a tanácskozás folyamán a főispán bár kit is előadásában es beszédében megakasztott, avagy saját ellenkező véleményének érvéüyt szerezni akárt volna, igazán óhajtandó lenne tudni, mi képezi alapját amaz — az értekezlet óta itt-ott fennen hangoz­tatott főispáni hatalmi tultengésekuek, s mi szolgáltathatott okot az értekezlet után ama zajos kitakadásokra, melyek idáig a vármegye gyüléstermében soha elő nem fordultak. -Veze­tünk szerint a zajos jeleuet hátterében csakis bizonyos személyi aspirációk rejlenek s azok el nem érésében a keserűség. Ezek azonban fontos közkérdések mellett figyelembe nem nem jöhetnek s azok rovására nem érvénye­sülhetnek. És mi Szabolcsvármegye közönségé­gének nevében is megkívánhatjuk, hogy a leggyöngébb szóval élve — ilyen jelenetektói Szabolcsvármegye gyűlésterme — e hely tisz­teletének fenntartása érdekéből — megkímél­tessék. * * * i (Nem lesz érdektelen, már csak a történ­tek hü feljegyzése szempoutjából is megemlé­kezni még egy incidensről, ami — a len­tebb emiitett zajos jelenet előzményeként, a mult szombati értekezletet megelőzőleg a főispán hivatalos helyiségében végbemeut Be lett ugyanis jelentve a főispán úr őmél­tóságánál, hogy a kisvárdai járás bízott­mányi tagjai már előbb megtartott értekezle­tének egy küldöttsége akar előtte tisztelegni. És valóban, a küldöttség meg is jelent a főis­pán elótt és Salamon Tivadar bizottsági tag úr vállalkozott a küldöttség kérésének tolmácso­lására. Habár formaság kérdésének látszik is, meg kell jegyeznüuk, hogy sokaknak föltüutek a külső megjelenésnek bizonyos, etikette szem­pontjából való hiányosságai. A főispán mínd­azonáltal a tőle megszokott előzékenységgel hallgatta meg a küldöttségnek, a szónok által kifejezett azon kívánságát, hogy Angyalosv Pál fószolgabiró, a kisvárdai járásban ez alkalommal is kandidáltassék és azután megválasztassék. A főispán e kívánság előterjesztésére válaszul azt felelte, hogy ő a maga részéről — mint aunak már több izben és több helyütt adott kifejezést — nem óhajtaná, hogy Augyalossy Pál ugyanezen járásban maradjon meg, s kérte a küldöttséget, hogy amennyiben ily kérdésekben első sorban ő. t. i. a főispán van hivatva állást foglalni, a küldöttség ót ebben a szándékában és felfogásá­ban támogatni szives legyen. Kijelentette egy­szersmint, hogy a kandidáló bizottságban is e uézetének fog kifejezést adni, biztosítván azou­bau a küldöttséget arról, hogy e tekintetben a kijelölő bizottság egyetleuegy tagját sem fogja informálni vagy befolyásolni, sőt a bizottság minden egyes tagját lói fogja szólítani, hogy e kérdésben is egészen függetlenül, saját belátásuk szerint hozzák meg határozatukat. És — — — a főispán úr őméltóságának ezen — talán még több mint loyalis nyilat­kozatára ós taláu még a küldöttség egyes tag­jaiuak is meglepetésére — Salamou Tivadar úr azt válaszolta, hogy ó nagyon ismeri az ilyeu főispáni nyilatkozatok horderejét és érté­két; tudja azt igen jól, hogy ha a fóispána kijelölő bizottságban ilyeu uyilatkozatot tesz, a többség vakon utáua megy. üe gondja lesz rá, hogy a fóispáu ilyetén eljárásai megtoroltassauak. és biztositá a fóispáut, «hogy szándékaik érvénye­sítése érdekébeu a fóispáu ellenében a legkér­lelhetetleuebb represszáliákat fogja ó és fog­ják mások alkalmazni. Körölbelól ezek voltak a Salamou Tivadar úr szavai, s mi igazáu álmélkodva kérdjük, hogy mi jogosította föl Salamon urat e kifaka­dásra és fenyegetőzésre, azzal a főispánnal szembeu, kinek kifogástalau alkotmányos érzéke iránt uem csak kijeleutései, de miudeu tettei bizonyságot tesznek. Igaz, hogy ó A. P. fószolga­biró kisvárdai fószolgabirósága elleu ósziutéu megmondta kifogását, de az a biztosítás, me­lyet a kandidáló bizottságbau e tekintetben követendő működésére nézve nyújtott, érthe­tetlenné teszi a szenvedélyes kifakadást, a [ melyet mi mégis nem kívánunk Salamou Ti­vadar úrral szembeu, az alkotmányos formák iránt való érzéketlenség számlájára följegyezni. Ha pedig ez a heves kitörés és feuyegetés számítás lenue, hát akkor ez igeu rossz számítás. Mert ha engedékeny embernek ismerjük is a fóis­páut, tudjuk és föltételezzük is róla, hogy ahol igaz­sága van és különösen ilyeu indokolatlan meg­támadtatásokkal szemben, semmiféle presszió­nak engedni nem fog. Kik választják a ti^viselöket? A varmegyei általános tisztújítás küszöbén szolgá­latot vélünk teljesíteni, ha teljes névsorát közöljük azok­nak, kik az e hó 17-dikére kitűzött általános tisztujitásnál szavazati joggal bírnak. Itt közöljük a legtöbb adót fizető bizottmányi tagok és ama választott bizottmányi tagok névjegyzékét, kik a nov. 15-diki megyebizottsági választásoknál nem kerültek uj választás alá. Lapunk e rendkívüli számának hivatalos részében pedig a legutóbb megválasztott bizottmányi tagok névsorát közöljük, kivételével természetesen azoknak, |' akik megválasztása ellen felebbezés adatott be s akik ez által választói jogukat a decz. 17-diki tisztujitásnál nem gyakorolhatják. Lapunk e rendkívüli számában tehát a választásra jogosult bizottmányi tagok teljes névjegyzékét kapják olvasóink. A virilis bizottmányi tagok névsora a kö­vetkező : Gróf Dessewffy Miklós, gróf Dessewffy Aurél, gróf Forgách László, Kornis Ferencz, gróf Dessewffy Dienes, gróf Dessewffy Béla, gróf Dessewffy Alajos, gróf Vay Ádám, Reizmann Hermán, ifj. Csillag Bála, Haas Ignácz, Leveleki Májer, Bekény Péter, Pilissy István, Salamon Tódor, Leveleki Márton, Gencsy Albert, báró Horváth Ferencz, Mandel Ede, dr. Mezössy Béla, Bodnár István, Ibrányi Zsigmond, Ilosvay Ágoston, Csengeri József, Szomjas Ignácz, Okolicsányi Menyhért, báró Vay Miklós, Oláh József, Kállay Ubald, Hrabovszky Rudolf, Leveleki Ármin, Rézler György, Liptay Béla, báró Vay Arnold, Klár Dávid, Ónody Géza, Kállay András, Boschán Jakab, Leveleki Mór, Reviczky József, Pscherer József, Weísz Lipót, Grőber József, Mandel József, Kun Mátyás, Hirlstein Lipót, Gencsy Béla, Czucker Henrik, Blau Pál, Feldheim Emá­nuel, Fried Aurél, Fried Ignácz, Sotnlyódy János, Propper Sámuel, Deutsch Géza, Frankéi Sámuel, O.tolics >nyi Lajos, Török Péter, Mandel Ignácz, Klár Sámuel, Grósz Vilmos, Bleuer Lajos, Szalánczy Bertalan, Székely Benedek, L. Molnár Gyula, Szunyoghy István, Szikszay Pál, Elek László, Elek Emil, Mandel Mór, Okolicsányi Géza, Sza­lánczy Ferencz, Gredig Jeremiás, Führer Zsigmond, Bay Ferencz, Kállay Aurél, Jármy Márton, Klein Mihály, Har­sányi Menyhért, Megyery Géza, Burger Mihály, Rochlicz Dávid, Zuckermann Gusztáv, Ferenczy Emil, Szopkó Alfréd, Csillag Kálmán, dr. Farkas Balázs, Klár Gusztáv, Gencsy Sámuel, Kovács Béla, Petrovay János, Erőss György, Bleuer Béla, Meisels Arnold, Somogyi Gyula, Máté László, Grósz L. H., Liptay Ede, Stern Jenő, Molnár Gusztáv, Diener Gyula, Bleuer Sámuel, Groák Ödön, itj. Szunyoghy Bertalan, Hartstein Antal, Burger Mór, Bory Béla, Haas Mór, Lövey János, Fried Dániel, Katz Mihály, Farkas Ferencz, Barzó Mihály, Groák Lajos, Czukor Vilmos, Schreiber Hermán, Schwarcz Károly, Csengeri Mihály, Farkas László, Tersztyánszky Dezső, Jármy Miklós, Fried Ármin, dr. Kállay Rudolf, Jármy Ferencz, Kacz József, Bay István, Boócz Ferencz, Bencs László, id. Szunyoghy Bertalan, Zoltán Sándor, Kastal Ferencz, Lissauer Ignácz, Goldstein Mózes, ifj. Mikecz János, Újhelyi Tamás, dr. Somogyi Zsigmond, Stein Sámuel, Propper Hermán, Szunyogli Miklós, Fiegmann Bertalan, Edelstein Ignácz, Edelstein Aladár, Fried Salamon, Reichm in József, Kauf­man Márton, Orosz Miklós, Jármy Jordán, Glück Ignácz, Bleuer Bertalan, Meisels Sámuel, gróf Vay Tibor, Halasi Mór, Ferenczy Bertalan, Grósz Mór, Vojtovics Bertalan, Groák Sándor, Kálmánczhelyi Márton, Kóhn József, Mandel Gusztáv, Szatnueli Aurél, Szamueli Lajos, Láng Zsigmond, Somogyi Rezső, Klár Andor, Szesztay Károly, Rochlicz Samu, Kubinyi István, -Jármy Imre, Jármy András, Uj­falussy Bela, Szabó Károly, Ursziny Károly, Török Sámuel, Kállay Leopold, Csajkos Gyula, Czobel István, Orosz Sándor, Szentiniklóssy Sándor, Koczok László, Fried Ignácz, Klár Leó, Weinberger Hermán, Stern János, Uj­falussy Endre, Jármy Ödön, Lichtinann Dezső, Sztárek Ferencz, Stern Péter, Bartholomaeidesz János, id. Fleischer Ferencz Pilissy Géza, Liptay Jenő, Zicherman'i Lajos, Gergelyffy Dezső, Weiszberger Vincze, Csapkay Jenő, Nánási István, Zoltán Imre, Weinberger Mór, Morgenstern Zsigmond, Király József, Bodó Gyula, Verzár István, Horovicz Márton, Goldstein Ignácz, Baruch Arnold, Burger Ignácz, dr. Heumann Ignácz, D. Kiss Sándor, Jármy Ödön, Polánszki József, Moskovics Márton, Kertész István, Lichtschein Dezső, Gomba Károly, Grósz Ignácz, Krajcsik András. Batta Ignácz, id. Sallai Pál, Binyász Sándor, László Imre, Mikecz Miklós, Fried Lajos, Fránkel Zsig­mond, Korányi Itnre, Mandel Ármin, id. Mikecz János, Schwarcz Ignácz, I«ák László, Madarász Sándor, Neuvirth Jónás, Nagy Mihály, Szomjas László. Suhajda József, Rozenbaum Mózes, Gyurcsány Ferencz. A nov. 15 diki választás alá nem került bizottmányi tagok névjegyzéke: Eszenyi kerület : Mikkai Miklós, Olchváry Pál, Meny­hért János. Dombrádi kerület: Aluiásy István, Pláven-zky Imre. L.-petrii kerület: Nagy Tamás, Lövey Miklós, Lövey István. Mdndoki kerület: Rácz Béla. Mikkay Ferencz, Bá­lint Mihály. Gyiirei terület: Láczay Gyula, Tóth József. Kisvárdai kerület: Hrabovszky Guidó, Vay Péter, dr. Küzmös György, dr. Sarvay János. F.-Litkei kerület: Nozdroviczky Kázmér, Nozdro­viczky György, Révész Menyhért. T.-Pálczai kerület: Vidovich László, Jászay Bertalan. Gyulahízai kerület: Kovács István, Orosz Pál. Napkjri leerület: Petrovicli Gyula, Lázár Kálmán, Lányi Antal. Tliassi kerület: Csajkos Miklós, Angyal Gyula. Bogdányi kerület: Jeney István, Bjnis György, Hajnal Mihály. Keinecsei kerület: Mikecz Ferencz, Kriston Miklós, Elek Béla. Bujt kerület: Héczey László, Soldos Pál, Darvas István, Pethő Antal, Juhász Antal. Szabolcsi kerület: ifj. Kömmerling János, Jármy Jenő, Nagy János, Veres Ferencz. T.-Dobi kerület: Bodnár László, Lepkovszky Gábor. Polgári kerület: ifj. Fleischer Ferencz, Simkovits István, dr. Járossy Sándor. Báji kerület: Vay Géza, Krecsák Lajos. Ny.-bátori kerület: Balaton István, Makrai Pál, Bá­konyi József, ifj. Szikszay József. Rakamazi kerület: Kéky László, Tóth M. György, Gúnya Sándor, Prokop József. B.-Szent-Mihályi kerü'et: Kálmán János, Bagdy János, Kabay József, H. Pethe István, Almásy Sándor. T.-Löki kerület: Dobos Imre, Páll János, Bagdy Imre. M.-Pócsi kerület: Buday Gyula, Kovács Ferencz, Lengyel János. P.-Petrii kerület: Nagy Sándor, Füzesséry József. Nyirbélteki kerület: Borcsik Gyula, Fekete István, ifj. Várady István. Nyirmadai kerület: Elek Dániel, Péchy Pál, Komo­róczy Lajos, Ujlaky Gyula. Nyirbaktai kerület: Kádár Ferencz, Rézler Aurél. Seregi János. Balkányi kerület: Gaál Elek, Gottlieb Mór, Somosy György. Nyíradonyi kerület: Mikolay Lajos, Sípos Béla, Márton Gyula. Geszterédi kerület: Lengyel Endre, Balog Lajos, Zoltán István. Uifehértói kerület: Mikláry István, Szoboszlay Imre. Nagykállói kerület: Görömbey Péter, Pethő Zsig­mond, Nagy Kálmán. Nyíregyházai I-sö kerület: Palicz János, Básthy Barna. Nyíregyházai Il-ik kerület: Beniczky Miksa, Má­jerszky Béla, dr. Baruch Mór. Nyíregyházai I[[-ik kerület: Dr. Ferlicski Kálmán, Kerekréthy Miklós, dr. Meskó László. Nyíregyházai IV-ik kerület: Kovách Győző, Leffier Sámuel, Sütő József. ÚJDONSÁGOK. — Eskütétel. Szabó Dezső balsai, Szabó Lajos vajai, Nóvák Márton szentgyörgyábrányi és Büogh Tamás bogáti kinevezett helyettes anyakönyvvezetők a hivatali esküt e hó 9-dikén délelőtt tették le a vármegye főis­pánja előtt. — Kinevezés. Ifj. Szöllössy Miklós mármaros-szi­geti városi Il-od tanácsos a helybeli kir. járásbírósághoz aljegyzővé neveztetett ki. — Tea-estély. Szombaton este tartotta meg a jótékony nőegylet első tea-estélyét. Az igazán közked­veltségnek örvendő mulatságon ezúttal is megjelentek a város szép leányai csaknem teljes számmal. A tea-estély és pedig most — első izben — a .Korona" vendéglő diszes táneztermében folyt le, amely e czélra kitű­nően bevált. — A táncz reggel V a6 óráig tartott s nem kevesebb, mint 5 négyest tánczoltak, ami pedig a legritkább esetek közzé tartozik. — A háziasszonyi tisztet a következő úrnők töltötték be: Háziasszonyok: Halasi Jánosné, Jóba Elekné, Mann Józsefné, Pazár Istvánné Rottman Lajosné, Sülő Józsefné úrnők, pinczér­nők voltak:-ifj. Kovács Mihályné urnő. Básthy Berta, Htas Margit, Korányi Irén, Kovács Edith, Mann Jolán, Mar­tinyi Irén, Sztárek Krisztina és Rottman Anna kisasszonyok. A jelen volt hölgyek névsorát akövetkezőkbensikerült össze­állítanunk: Asszonyok: Megyery Gézáné, Horváth Józsefné (Kemecse), Benedek Jánosné Bégányi Gizellával, Mikecz Gyuláné Margit és Ilonka leányaival, Kovács Istvánné Eiith leányával, Martinyi Józsefné Irén leányával, Haas Mórné Margit leányával, Haas Ignáczné, Klár Gusztávné, Diecz Sándorné Mariska leányával, Fried Dánielné Málika leányával, Rottman Lajosné Anna leányával, Korányi Itnréné Margit és Irénke leányaival, Básthy Barnáné Básthy Bertával és Sztárek Krisztinával, Mann Józsefné Mann Jolánnal, Halasi Jánosné, Zoltán Imréné Margit és Boriska leányaival, Fejér Barnáné ' Juliska és Erzsi leányaival és Szikszay Anna kisasszonynyal (Thas), Batta Ignáczné Mariska leányával, Kovách Elekné Kovách Bellával, Leff­ier Sámuelné pénztárnok, Kovács Mihályné, Jóba Elekné, Pazár Istvánné, Sütő Józsefné, Márky Elekné Józa leányá­val, Jósa Andrásné Mártha, Andrea leányaival, Mészáros Ferenczné, Bleuer Bertiné (Ibrány), Hajós Emiiné (For­róról), Galgóczy Mariska, Mikecz Erzsike dr. Hor­váth Józsefnóval (Kemecse), dr. Edelstein Aladárné, Fontain ezredesné, Szirmay Öszkárné. A történeti hű­ség kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy a nőegylet vigalmi bizottságának azon felkérése, amely szerint kérettek a hölgyek minél egyszerűbb öltözékben meg­jelenni, ez alkalommal is pusztában elhangzó szónak bizonyult. Nem volt túl tömött, de igazán mondható, hogy valamint a fiatal hölgyek toiletlje kőzött, rózsaszín volt az uralkodó szin, ugy a hangulat is rózsás volt s általános jókedv jelemzé az estélyt, mely mint mindég, ugy most is az elnökség s a közreműködő háziasszo­nyok és pinczérnők előzékenysége s figyelme által, a fényes bálterem daczára is, megmaradt a régi jóhirü thea-estélynek, hol mindenki fesztelenül érezhette magát. — Nagy szerencsétlenség a Tiszán. T.-Dadán, a tiszai part-védekezési munkálatoknál dolgozó munkások, száraszerint 14-en, délben munkaszünetre távoztak s egy teljesen ép állapotban levő ladikba ülve, ki akartak evezni a partra. Az erősen föltámadt szél nagy hullámokat vert a Tiszán, s egy ilyen erőteljes hullám oldalt kapta a ladikot s felborította. A munkások közül 9 megmenekült; ezeket részben kimentették, részben pedig kiúsztak. Öt munkás azonban ott veszett. Dobos főszolgabíró, a járási orvossal azonnal a helyszínére ment, s mig az orvos a kimentett munkásokat vette gondozása alá, a főszolgabíró a megtartott vizsgálat alapján konstatálta, hogy vala­melyes vétkes gondatlanság esete netn forog fenn. Felelős szerkesztő: IVCZÉÜY L.1JOS. Kiadó tulajdonos . JÓBA ELEK. Nyíregyháza, nyom itott Jóba E.ek kiadó-tulaj,Ionos köayvnyo isdájábau.

Next

/
Oldalképek
Tartalom