Nyírvidék, 1895 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1895-07-21 / 29. szám

Melléklet a „Itfyirvidék" 1895

. 29-ik számához. Replica. Hegel a híres német bölcsész mondotta volt azt a bon mót, midőn bölcsészetének eredményéről vitatkoztak: „Engemet csak egyetlen egy ember értett meg, de ... az is félreértett!" Nos, hát ha Hégel is ilyen malőrős lehetett, hát ugyan miért panaszkodhatnék én, — aki legalább is olyan messzire állok Hégelhez, mint a pazonyi sárga, nagy domb a Csimborasszó tetejéhez, — hogy te tisztelt szerkesztő barátom engemet olyan kegyetlenül félreértettél! Ebből a bekezdésből észreveheted, i.ogy replicám nem fog a szabadkai hirlapi polémiák maga3 színvonalára emelkedni; láthatod, hogy válaszodért nem haragszo m, mert az egyszeri szolgabiróval szólva, neked is igazad van, de nekem is igazam van. Distinguáljunk csak egy kissé! A nyiradonyi kérdésnek ebben a vármegyében már valóságos kis múltja van, amelynek történeti szereplői — hirlapi czikkek, közigazgatási beavatkozás — gyors egymásutánban váltakoztak. És ebben a múltban a te lapodnak — a „Nyírvidékinek — és neked, aki vezérhasábjain — hiába haragszol érte — a tollat „zsurnalisztikái elmeéllel és ügyességgel" kezeléd: határozott és buzgó szereplési köre volt. Vegyük elejéről a dolgot: igy talán csak megértjük egymást! Négy-öt éve auuak, hogy a „Nyírvidék" azzal a sensitiós hirrel lepte meg Szabolcs megye közönségét, hogy Nyiradonyban egy felekezeti iskolában a nebulók olyan térképről tanulják megismerni hazájukat, amelyen még Nagy-Várad is Oláhország végváraként szerep3I, — hogy Nyir-Adonyban a történelmet ugy tanitják, hogy Hunyady Mátyás és Rákócy Ferencz nagyszájú svindler bocskoros nemesek, ellenben Hora és Kloska a hazafiúi erény és hősies önfeláldozás minta példányai voltak; hogy Nyiradonyban a lelkes ifjonczok az összeadás és kivonás rejtelmei helyett a „Tribuna" zamatos czikkecskéit hallgatják a tanító bácsi magasztos magyarázatai kapcsán. Nos hát ez tény volt — nem tudom, nem haragszol-e meg ismét, ha megdicsérlek — és hogy ez a tény nemcsak megyénkben, hanem széles e hazában felkeltette a megbotránkozás hullámait, az valóban a Nyírvidék, illet/e közvetve a te érdemed. Most már gyerünk egy lépéssel tovább. — A baj köztudomásra jutván, Kállay András főispánunk őméltósága megszokott tapintatával és erélyességével kezébe vette az intézkedés gyeplőjét és egyenesen a szög fejére ütött. — A nyári hőség és a kellemes nyiradonyi por nem tartóztatták őt vissza attól, hogy személyesen, a tanfelügyelő ur és több tekintélyes közigazgatási bizottsági tag kíséretében el ne menjen a hazafiasságuak eme drága tasculánumába, és ott a látottak- és halottakkal eléggé tájékozva lévén, a törvény előírta közigazgatási procedúrának a szabályszerű lefolyását siettesse. Főispánunk és a közigazgatási bizottság erélyes és szerencsés közbelépésének tulajdonitható, hogy a népoktatást a fent leirt szellemben kezelt bajnok tanító tisztelettel küllebbeztetett, A „NYÍRVIDÉK* TÁRCZÁJA, Történet egy szőke asszonyról. Az ezred első ós második zászlóalja egymás ellen indult. Az első, az erősebbik, a melyik négy századdal vonult ki, valamilyen nagyobbszerü támadást tervezett a második zászlóalj ellen, mely három századdal — csupa fehérjelvőnyes vitézzel —• kedvező védelmi állást foglalt az erdős, dombos vidék alkalmatos födözetei közt. Ihárosy őrnagy oldilba akarta támadni a fehérjelvónyeseket: egy erdő oltalmában indult ellenük s maga elé, az erdő kikutatására elküldte Csekőy hadnagyot tiz közvitézzel. A fehérjeivényesek alighanem sejtették ezt az oldaltámadást, mert Verő hadnagy azt a parancsot kapta őrnagyától, hogy hat emberrel fürkészsze ki az erdőt ós idejekorán jelentést küldjön az ellenségről. Verő hadnagy teljesítette a parancsot. * * * A túlsó erdőszólen a hol egy nagyobb fajta, csinos park terült el, az urasági kastélyban halálos unalom bágyasztatta a szép Györgyinét. A fiatal özvegyek hagyományos, szürke unalma nehezedett lelkére, a mint magára hagyva, lanyha merengés közt ott pihent világoskék selyempamlagán. Az ablakfüggönyök kellemes félhomályt árasztottak s a levegő valamilyen finom kívánatos parfüm-illattal volt tele, melyet a fiatal asszony könnyű nyári ruhája terjesztett a divatosan berendezett, kaczór budoárban. Györgyiné azok közé az asszonyok közé tartozott, a kik odahaza is kifogástalanul öltözködnek, hogy bármikor elfogadhassák a legkényesebb izlésü huszárfőhadnagyot. Györgyiné ebben a perczben, azt hiszem, egyenesen vágyott rá, hogy valamelyik udvarlója bekopogtasson hozzá . . . Hogy melyik, azt valószínűleg másodrendű kérdésnek tartotta: ugy gon< amit az akkori lelkész ur is valószínűleg anyuyira szívére vett, hogy szives volt más terrénumra átteni lakását. Nos kérem, mondjuk ki, ez a közigazgatási bizottság és fóispánuuk érdeme! Es ezzel tegyünk egy nagy pontot, itt befejeződik a mult és következik a jelen; — az a jelen, amelynek változását én „egy kis méltányosságot" czimü czikkemben — megengedem, uem szerencsés tollal — de őszinte meggyőződésből megkisérlettem. Uj tanítót, uj lelkészt kapott az egyházközség és az öt év előtti állapotokkal szemben rövid két év multán mit talált a közigazgatási bizottság küldöttsége? Közmegelégedésre találta azt, hogy azok a nyiradonyi gyermekek az édes haza nyelvén dicsérik a honi szabadság hőseit; találta azt, hogy nyel vünk tauának csinja-binját biztos kezekkel variálják a tribuDisták és hallotta azt, hogy a jól vezetett és tauitott gyermekek ártatlan kebeléből repesve szál a dal az egek Urához: Isten áld meg a magyart, vagy Hazádnak rendületlenül! Es amikor ezt tényleg örömmel konstatálták a kiküldött bizottsági tagok és amikor a közigazgatási bizottság e havi gyűlésben az „állapotok javulását" egyhangú örömmel vette tudomásul: ugyan kérlek, nem azt sugja-e az a méltányosság, amelyet tőlem reklamálsz, hogy — adjuk meg, ami a császáré, adjuk meg, ami a koldusé elv alapján, — adjuk meg mi is annak a nyiradonyi papuak és tanítónak — kik iránt én elfogult nem is lehetek, hisz nevöket sem tudom — azt az elismerést és köszönetet, amelyet igazáu megérdemeltek! Ismét, ebből a gondolatból fakadt az én czikkem. Keletkezési forrása volt az. hogy te lapod hasábjain a tények ilyetén alakulását napfényre hozni nem tartottad szükségesnek; kiindulási pontom volt meggyőződésem, hogy egy jó szó, egy baráti kézszorítás az elismerés jele gyanánt gyakorta többet használ, mint a hivatalos hidegség! Csak még egyet! hogy, ritkított betűkkel magyarázod nekem, hogy nagy a különbség az Isteni tisztelet nyelvét illetőleg Nyíregyházán, vagy Adonyban; értem logikádat, sőt ha kisebb betűket nyomattál volna: ugy is fel tudtam volna fogni distinciod horderejét. — Es erre pusztán annyit jegyzek meg, hogy eszem ágába sem volt; kimondhatatlanul távol állott tőlem a száudék: Nyíregyházát kapcsolatba hozni bármi néven nevezhető théma terén Nyiradonynyal, — sokkal inkább meglévén győződve általam egész önzetlenül tisztelt városunk lakosságának hazafiságáról és magyar érzelmeiről; hanem a kettő között eszmetársitás folytán mégjjis kénytelen voltam kijelenteni — s ezt fenn is tartom — azt, hogy az én fülemet az Isten megszentelt házában ép oly kellemetlenül érinti Nyiradonyban az oláh, mint Nyíregyházán a tót prédikáczió! l)r. Mezőssy Béla. dolta, csak jönne valaki ... Már egy-két órája is elmúlt, hogy hanyagul odadőlt pamlagára és ugy látezott, hogy az egész délelőtt megint elmu'.ik fontosabb esemény nélkül. A semmittevéstől elálmosodott s félig ébren, félig alva — de mindenesetre világos öntudat nélkül — töltötte az időt puha kerevetén. Észre se vette, a mint az ajtón benyitott valaki. A látogató — a kardját fölemelve — halkan, lassú léptekkel ment az asszony felé, aztán megállt és hosszan azj arczába nézett . . . Valósziuüleg azt gondolta, hogy ennek a bóditó szépségű szőke asszonynak érdemes volna szerelmet vallani . . . Györgyiné, talán az erős delejes nézés hatása alatt fölpillantott. Legföljebb egy másod perczig csudálkozott, aztán magához tért s megismerve látogatóját, gyorsan, lányos könnyűséggel talpra ugrott és a kezét odanyújtotta Verő hadnagynak. — Minek az a fehér kendő a sapkáján? kérdezte tőle. A hadnagy a maga monoton haugján, mintha a katonáihoz beszélt volna, elkezdte mondani: A fehér jelvényt az egész első zász'óalj föltüzte, mert ellenséget markíroz. Ihárosy őrnagy az ellenfelünk, a ki ezen az erdőn keresztül megkerülhetné a mi csapatunkat. Arról kell hirt vinnem az őrnagyomhoz, hogy Ihárosy erre felé vette-e az u ját. Remélem nem fog miudjárt tovább szaladni? — Sajnálattal bár, de rögtön el kell hagynom, nagyságos asszonyom a kastélyát ... Az embereim oda lent (az udvaron várnak rám. S.etve ki kell kutatnunk az erdőt dél felé is . . - C<ak egy pillanatra jöttem fel: uem tudtam volna a lakása mellett elhaladni a nélkül, hogy a legmélyebb hódolatomat ki ne fejezzem . . Verő az ajkához emelte Györgyiné kezét s aztán indulni akart. A szép szőke asszony nem eresztette; bautotta volna a hiúságát, ha erre az újdonsült hadnagyra hatás nélkül marad a szépsége. A polgári házasság és állami anyakönyvyezetés. (Második közlemény.) A szabályszerű kihirdetés utolsó napja után három nap elteltével (például ha az utolsó nap keddre esett, a következő szombaton) köthető meg maga a házasság. Ha a házasulók valamelyike közeli halállal fenyegető betegségben szenved, abban az esetben bizonyos feltételek mellett a törvény megengedi, hogy kihirdetés és felmentés nélkül is megkötessék a házasság. A házasság megkötése nyilvánosan, és az erre rendelt hivatalos helyiségben történik. (Kivételesen, a nyilvánosság kizárásával, avagy a hivatalos helyiségen kívül, például a házasulók valamelyikének lakásán is végbe mehet a házasság megkötése, — azonban, ezek is csak kivételek, amelyek csak fontos okból vehetők igénybe. A házasságkötésre rendelt helyiség rendszerint a házasságkötésnél közreműködő polgári tisztviselők hivatalos helyisége, avagy külön e czélra kijelölt más hivatalos helyiség (tanácsterem stb.) leend. Ezen hivatalos helyiségek rendben ós tisztán tartására természetesen különös gond fordítandó; valamint arra is, hogy a házasságkötés alatt sem ott, sem a közelben semmi olyan ne történjék, ami a házasság megkötésének ünnepélyességét legkevésbbó is zavarna. A legérdekesebb mozzanat természetesen maga a házasság megkötése. Ez a következőképen történik meg: A házasulok két tanúval együtt megjelennek az illető polgári tisztviselő előtt. A polgári tisztviselő a következő kérdést intézi — ós pedig magyarul — előbb a vőlegényhez, aztán a menyasszonyhoz : ,Kijeknti-e ön (itt megnevezi a kérdezettet), hogy ai itt jeleidevő N. N.-nel (meguevezi a máikat) házasságot köt?" Ha mindkettőjük igenlő választ adott, akkor a tisztviselő szintén magyarul azt mondja: „Én tehát önöket ezen egybehangzó kijelentésük alapján a törvény értelmében házastársaknak nyilvánítom!" Ezután, ha a házasság a házassági anyakönyvvezető előtt köttetett meg, az anyakönyvvezető a házasság megkötését azonnal bejegyzi a házassági anyakönyvbe, amelyet az immár uj házasok, a tanuk és az anyakönyvvezető aláírnak (illetve kézjegyükkel ellátják.) Ha pedig nem a házassági anyakönyvvezető, hanem más erre feljogosított tisztviselő (alispán, polgármester, vagy főszolgabíró) előtt köttetett meg a házasság, akkor az illető tisztviselő jegyzőkönyvet vesz fel két példányban) (amire szintén kész blanquetták lesznek) ós azt írják alá az uj házasok, a tanuk és a házasságkötésnél közreműködött tisztviselő. (Az egyik példány az illető tisztviselőnél marad, a másikat pedig az illetékes anyakönyvvezetőhöz küldi el az anyakönyvben teljesítendő bejegyzés végett. A házasságkötésnél eljárt tisztviselő ezenkívül azonnal egy tanúsítványt is állit ki és ad át a házas feleknek a házasság megkötéséről. A házasság kihirdetésére ós a házasságkötésnél való közreműködés — mint egyáltalán az összes anyakönyvi bejegyzések ős reájuk vonatkozó tárgyalások — teljesen díjmentesek-, vagyis ezen cselekményekért a a felektől sem az anyakönyvvezetők, sem a többi tisztviselők semmi dijat nem igényelhetnek. A házasság megkötésénél szükséges két tanú (sem több, sem kevesebb) lehet bárki (férfi vagy nő, idegen, sógor, rokon), aki tizenhatodik életévét betöltötte ós a házasságkötés cselekményét megérteni képes. Csupán az anyakönyvi hivatalban alkalmazott személyek, p. o. írnokok nem alkalmazhatók tanukul, rokonaik házasságát kivéve. A házasságkötésnél közreműködő tisztviselő, — mint kiemeltük — magyarul iutézi a kérdéseket ós magyarul teszi meg kijelentését. Ez kötelező szabály. Ha azonban a felek, vagy azok valamelyike magyarul nem tudna és az illető tisztviselő sem értené meg azok nyelvét, akkor tolmácsot kell alkalmaznia. De még ha ő érti is a házasulók anyanyelvét, az esetben is magyarul kell a kérdéseket feltennie, és kijelentését megtennie, s azokat Edes, hízelgő hangon mondta: — Nem, nem . . . Nem eresztem, örülök, hogy egyszer eljött. Szeretném, ha ma nagyon sokat beszélhetnénk együtt . . . A hadnagy szédülő fejjel, de botrányos, színlelt hidegvérü3éggel szabadkozott: — Nagyságos asszonyom, a szolgálat érdekei ebben a pillanatban mást parancsolnak . . . A szőke asszony nagy, fényes szemeibe odagyült minden ereje, ellenállhatatlan egész női hatalma. A hadnagy megreszketett a csudálatos tekintettől, szerette volna az asszonyt magához szorítani és mondani neki: — Itt maradok nálad és nem engedem, hogy valamikor elűzz magadtól . . . Dj agyában ott kisértett a gondolat, hogy reá fontos szolgálati teendők vannak bizva . . . Katonai szolgálatban van, ezen pedig nem szabad, hogy csorba essék . . . Igen, igen, a szolgálatot választja, nem az asszonyt. Báhunyta a szemét, hogy ne lássa Györgyiné csábos arczit. Di aztán megint csak ráesett a tekintete a szőke asszony délezeg termetére s a szolgálati szabályzat réme homályosulni kezdett. A szép háziasszony és a „muszáj* szolgálat birokra keltek egymással, hol ax egyik, hol a másik kerülve fölül. Györgyinó tudta, hogy ha belecsibenkednék a Verő karjába, nyomban megnyerné a csatát, de ettől a taktikai mozdulattól visszatartotta a női szemérem érzete. A szép asszony érezte, hogy le van győzve, de nem mutatva a felindultságát, nyugodt hangon mondta: — Hadnagy ur, ön végezheti a szolgálatát . . . Mikor a szalonba értek, Györgyiné az ablakon keresztül észrevette, hogy a kastély felé egy hadnagy és tiz közkatona közeledik. A hadaagyban mind a ketten hamar ráismertek Csekőy Kálmánra s Verő meghökkenve jegyezte meg: