Nyírvidék, 1895 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1895-10-20 / 42. szám

„IN T f R D É H» telének megtiltása tárgyában kiadott folyó ev. 15045 és 50475 számú körrendeleteim is hatályukat vesztik. Budapesten, 1895. év október hó 3-án. A miniszter megbízásából: Lipthay, S. k. 14852. K

. Szabolcsvármegye alispáni hivatalától. 1895. A Járási főszolgabiráknak, Nyíregyháza város polgármesterének és a községek elöljáróinak. Hivatkozva a folyó évi május I9-én kelt 7548. K. számú értesítésemre, tudomására hozom, hogy a Losonczi János rakamazi és Kubala György balkányi lakosok lovaira elrendelt zár — miután a beteg allatok felgyógyultak — feloldatott. Nyíregyháza, 1895. október 11. Mikecz János, alispán. Szabolcsvármegye alispánjától. Szabolcsvármegye alispánjától. 14974^K. 1895. Hivatkozva a folyó évi julius hó 20-án kelt 9901. K. számú értesítésemre, tudomására hozom, hogy az Ibrány községben, Groák Sándor gazdaságában felmerült sertés orbáncz betegülési és elhullási esetek folytán elrendelt zár folyó évi szeptember hó 30-án feloldatott. Nyíregyháza, 1895. október 11. Mikecz János, alispán. Szabolcs vármegye alispánjától. 15149. K. 1895. Értesítem, hogy Nyír-Bátor községben Mandel József ottani lakos kárára egy drb szarvasmarha lépfenében elhullott s ez okból a nevezett udvara s az ott elhelyezett 4 darab ló s I darab saarvasmarha 14 napi zár alá helyeztetett. Nyíregyháza, 1895. október 9. Mikecz János, alispán. Szabolcsvármegye alispánjától. 15

208. K. 1895. Hivatkozva a folyó évi augusztus hó 22-én kelt 12407. K. sz. értesítésemre, tudomására hozom, hogy a Nyíregyháza városhoz tartozó „S ma" pusztán előfordult veszettségi eset folytán, Csengery József gazdaságában egy darab sertésre elrendelt zár a folyó hó 5-én feloldatott. Nyíregyháza, 1895. október 11. Mikecz János, alispán. 15220. K. 1895. Szabolcsvármegye alispánjától. Értesitem, hogy Apagy községben Galambos Mihály ottani lakos kárára egy darab sertés a folyó hó 2-án veszettség miatt elhullott s ez okból a megmart sertések megfigyelés alá helyezése iránt az intézkedés megtéve lett. Nyíregyháza, 1895. október 9. Mikecz János, alispán. Szabolcsvármegye alispánjától. 15275. K. 1895. Hivatkozva a folyó évi szeptember hó 26-án kelt 14617. K. számú értesítésemre, tudomására sozom, hogy a Nyíregyháza városhoz tartozó „Sima" pusztán a .Nagy-Lapos" tanyán ifj. Cseh Pái ottani lakos kárára előfordult sertés-orbáncz elhullási eset folytán elrendelt zár a folyó hó 8-án feloldatott. Nyíregyháza, 1895. október 11. Mikecz János, alispán. A „NYÍRVIDÉK* TÁRCZÁJA. Az akasztás. Irta: Kinos István. Még jó, hogy a falu végén csípett csak nyakon a vihar. Ht idegen helyen vagyok is, az mit se tesz. A prakszis sokat segít az ember fián s e tekintetben hála Istennek már vau tapasztalásom. Beültem a korcsmába s deczizgetve fumigáltam az egész világot. Künn mintha megbomlott volna az összes elementum. Dörgött, villámlott, akár az ó szövetségben a Sinai hegyen s hozzá ügy szakadt, mintha vödörből öntötték volna. Az unalmat megvallom, eddig nem igen ismertem, de azért szívesen vettem, hogy nem voltam csak egy magamra. A szomszéd asztalnál két atyafi bú ult bele egy sxélesnyaku literes üvegbe. Nem szokás-mondásból említem, hauem valósággal ugy is volt. Az egyik éppenséggel olyan ábrázatot vágott, hogy ökölnyi betűkkel le lehetett róla olvasni az elkeseredést. Őszintén megvallom, figyelmes kezdtem lenni derék szomszédomra Valami azt súgta nekom, hogy az egyszer nem mindennapi emberrel van dolgom. S előérzetem nem csalt. Egyszer csak olyat csürrent a szobában, mintha az istennyila ütött volna közibónk. Ö jkéuytelenül fölugrottam a helyemről. Először is arról akartam meggyőződni, uem esett e kár uri jómagamban s csak azután jutott eszembe körültekinteni, honnan került az a meuykó csörömpölés? A szobaban minden a régi rendben volt, csak annak az elkeseredett atyafinak ökle változtatta meg a helyét. Előbb a bekecse zsebjébei táborzott még, most meg az asztalon nyugodott olyan gravitással, miut Aeneas buzogánya, melyet Vénusz ti» számára, mostoha apja, Vulkanusz az égből hajított alá. 15227. K. ~ 1895. , , A jár-isl főszolgabiráknak, Nyíregyháza város polgármesterének és a községek elöljáróinak. Hivatkozva a folyó évi augusztus hó 31-én kelt 13144. K. számú értesítésemre, tudomására hozom, hogy a Tisza-Polgár községhez tartozó „Nagy Kapros" tanyán előfordult veszettségi eset folytán elrendelt zár a folyó hó 5-én feloldatott. Nyíregyháza, 1895. október 11. Mikecz János, alispán. 275/895. Kih. sz. Körözvény. Rácz Miklós csavargó, állítólag Biri községi illetőségű kihágási ügyben kihallgatás végett nyomozandó — siker esetén e hivatal értesítendő. Nagy-Kálló, 1895. október 14-én. Zoltán, főszolgabíró. Vármegyénk ezredéves évfordulós ünnepségei. Akármi okozta légyen, de tagadhatatlan, hogy meglehetős egykedvűséggel, mondhatni hideg közönyösség mellett indultak meg a millenáris kiállítás és ünnepségek körüli mozgalmak. Szinte félni lehetett, hogy az ezredéves állami életét jubiláló nemzet minden rétege nem lesz ez ezredév-fordulóhoz méltó és megfelelő lelkesültség és érdekeltségre ébreszthető. Kormányunkat teljes elismerés illeti, hogy az 1896-ra határozott ezredéves állami életünk jubilálására tervezett kiállítás és ünnepiességek kérdését kiemelte — a kérdéssel járó közönyösség és érdektelenség sorvasztó hatása alól. Talán kétszeresen érezte kötelességeül ennek megfelelni, mert hiszen ösmeretes, hogy oda előre egyesek és körök, tudományos és laikus elemek egész zöme csak nem egy évtizeddel előbb már eléggé foglalkozott e kérdéssel, raig hosszas mérlegelés és considerálás után, épen a kormány felkérdezésére a m. tud. akadémia történelmi osztálya végre döntésre juttatta a kérdést, hogy melyik esztendőben ünnepelje nemzetünk állami életének ezredéves évfordulóját. A korábbi határidőt pártolók a hosszas tanulmányozás után erős bevégzett ténynyel állottak szemben, az idő elmúlásával. — Igy vált határozattá a legkésőbbi határidő mellett állást foglalók nézete, mert hiszen ami elmúlt, azt már visszahozni uem lehet, a múltban már ugy sem jubilálhattunk, jubilálunk tehát 1896-ban, Isten segítségével most már a legközelebbi jövő évben. Fővárosi lapjaink legközelebb hozták 'ez év ünnepségeinek programmját, melyet 0 Felsége, koronás királyunk is már elfogadott s mint királyi jóváhagyást uyert határozat terjesztetett elő a millennáris kiállítás és üunepségek lefolyásának programtnja. Ebből a programmból tudjuk és ezután hozzuk fel vármegyénk közöusége előtt, a millennáris évnek vidéki ünnepségére vonatkozó tervezetet, idézvén a programm egyik pontját, mely eképen szól: „május első felében tartatEz aztán ököl! Teringette! megérdemelné, hogy patentiroztassák. Gyanús szemmel nézegettem azt a monstrumot. Birkózni gyermekkoromtól fogva szerettem, de ilyen eleven cséplőmasinának még se állottam ki. Az atyafi jóformán zavarba jött, midőn azt látta, hogy az ő gyöngéd ökölcsapása ilyen fölfordulást vitt a szobában végbe. Hozzám fordult és mentegetőzni kezdett. — Bicsásson meg az úr — mondotta szakadozva — de hát hébe-hóba csak kitör valami belőlem Haragszom az egész mindenségre, a világot meg éppen nyársba tudnám húzni. — Aztán már miért haragszik olyan rettenetesen arra a szegény világra? — kérdóm mosolyogva. — Mert nem tudok a kedvére tenni — volt a válasz. — Lassan csak atyafi — replikáztam én neki vissza hamarosan. — Hogyan akarna kend az egész világnak a kedvére tenni, mikor más még a közmondás Bzerint csak száz embernek se járhat a kedvében. — Dehogy akarok én száz embernek a kedvében járni, hiszen éppen attól fő napestig a fejem, hogy nekem a száz közül csak egyetlen egy jutott, de az az egy a száznak éppen abból a fajából való, kivel nemcsak hogy egy becsületes ember, de még az eleven ördög se boldogulna — No hát ha semmikép sem boldogul vele, nem mu'záj a kedvét keresni: hagyja a faképnél. — Hej csak a nyakamba ne várták volna! — Hogy-hogy? — Hát csak ugy, hogy az az íz

4, kiről beszélek fehér cseléd, akarom mondani, az én feleségem. Elgondolkodtam. Furcsa helyzetbe keveredtem Az én emberem panaszkodik s nekem persze vigasztalnom kellene. D: hogy a manóba! C<ik asszony ne volna a dologban. Mert hát a jó tanács is csak akkor ér valamit, mikor praktikus. S az én prakszisom tudom, éppen a házas életre nem terjed ki. A peronospora ellen előbb adnék receptet, mint egy nyelves asszony ellen. nának országszerte a törvényhatóságok díszközgyűlései." A tervezett hét országos emlékmű felállítása helyén tartandó országos ünnepségeken kivül, ebben a keretben van a vidéki ünneplés ideje és iránya megjelölve. Némely törvényhatóság már intézkedett is, — programmot készített — székhelyének ünnepségére nézve, több törvényhatósági bizottság határozván akként, hogy a millennáris disz-közgyűlésre a tagok magyar, nemzeti öltözetben jelenjenek meg, s az igazi ünuepségben való részvételre, minden községnek legalább elöljárói — a községi birák és jegyzők — meghivatnak! Vármegyénk közgyűlésén történt annak idején felszólalás az iránt, hogy országos emlékművel jelöltessék meg a szabolcsi földvár is és az ott emelendő emlékmű felállitásáuak ünneplésével vármegyénk területéuek is része legyen az országos ünneplés egy részletében. Ennek a felszólalásnak azonban ez irányban nem lett meg a kivánt eredménye. Eredménye lett csak annyiban, hogy törvényhatóságunk által megjelölni kivánt történelmi nevezetességű helyeink közül a szabolcsi földvárban is egy megfelelő emlékmű felállítását rendelte el a vármegye. A millennáris év vidékre utalt ünnepségeinek programtnja tehát vármegyénkben ennek az emlékműnek felállítása ünnepélyével gazdagítható ! Törvényhatóságunk őszi közgyűlése okt. 8 —10 napjain bezáródott a nélkül, hogy vármegyénk millennáris ünnepélyének programmja, terve ott felemlittetett s az előkészítés munkája felvétetett volna. Bizonyára elterelte a figyelmet erről az alispán választás kérdése. Lemaradása ugyan még nem mulasztás, de itt az idő a vele való foglalkozásra. Nem szándékom e sorokban elibe vágni minden más, hivatottabb terv és indítványnak, csupán felvetni kívánom a felhozottak soráu, hogyan fog ünnepelni vármegyénk a millennáris 1896-ban? A májusi rendes közgyűlésnek díszközgyűléssé emelésére megadta a programmot a millennáris országos bizottság — kifejlesztése ennek a programmnak a mi feladatunk ! Sokat adunk vármegyénk hazafias érzésére, nemzeti gondolkozására, ősi hírnevére — és méltán! Magam is szerény hirdetője vagyok ennek a vidéki patsiotizmusnak; meggyőződéssel vallom, hogy vármegyénkben az ősi, legsajátosabb nemzeti jellemvonás és szokásnak nem egy szép vonása él; ősmagyar néprajzi motívumoknak nem egy részlete volna itt kimutatható, a mely ugyan nem e czikkely keretébe való, de mindezek a körülmények parancsolóvá teszik, hogy ha az országos bizottság nem vette programmjába a szabolcái földvárban országos emlék felállításával vármegyénk területén egy országos ünnepség megtartásának tervét, tartsunk mi nagy nyilvános ünnepélyt a magunk kegyeletéből a szabolcsi földvárba tervezett S az én kliensem meg még is azt kérdi most tőlem, mit szólok hozzá? Hiszen csak magam tudnám, mit szóljak hozzá? nem adnám egy vármegyéért. Hanem hogy ha hallgatok akkor meg a tekintélyem esik csorba. Ha egyszer már belevágtam a fejszémet a tuskóba, ki is kell húznom azt, ha törik, ha szakad. Hát mióta nem tud a felesége kedvére tenni ? kérdém tőle csak azért, hogy valamit mondjak. — Kérem, hát, izé, a mióta az Isten megteremtett bennünket. — Mindig csak nem volt kend felesége? — Nem is azt értem, hanem mióta a pap ránk adta az áldását. Az csöppet se fogott rajtunk. Attól fogva napestig zsinatol velem ez a fehérnép. Ha otthon vagyok az is baj, ha korcsmába megyek akkor is lármiz. Ha repczét vetek, búzát szeretne termelni. Ha selymet veszek neki, akkor kartonba járna. Hogy nem voltam előljáró, biróné szeretett volna lenni s most, hogy megtettek a falubin első embernek, most meg a meuykővel ütteti a községházát, a miért mindig arra csavargok. S hozzá mindig csak azon búsul, hogy nem teszek neki a kedvére egy körömfeketényit is. Ha el is kárhozom, de nyilván meg mondom, hogy Isten az ilyen lelket csak bujlba teremthette. S az atyafi meg újra neki adta magát a bubánatnak. Jiggal félhettem tőle, hogy azt a hatalmas öklét ismét oly rettenetes módon származtatja le arra a nyomorult asztalra. Kitelett volna tőle, de mégse tette. Alighanem azt várta, hogy szóljak már megiut a dologhoz. Hanem én már csak a kérdésnél maradtam. — Aztán egyáltalában nem tud a kedvére tenni ? — Nem adlig, uram, mig csak a Mindenható végre egyikünket ki nem nyugosztal a temetőbe. — Addig hiszen várhat még. A halálnak van annyi esze, hogy a kend harmincz évén nem vásitja hamarjában a kaszája élét. — Elég baj az nekem, de hát mit tegyek ? — Mit tegyen? hm . . . akassza föl magát az lesz a legjobb. Folytatása ai I. mellékleten.